• Tartalom

29/2017. (XI. 24.) NFM utasítás

29/2017. (XI. 24.) NFM utasítás

a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2017.11.26.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontjában és 73. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára –, valamint a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatról szóló 161/2017. (VI. 28.) Korm. rendeletre a következő utasítást adom ki:

1. § A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatát a Mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)2

Melléklet a 29/2017. (XI. 24.) NFM utasításhoz

A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzata
Általános rendelkezések
1. § (1) A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (a továbbiakban: MBFSZ) alapításának időpontja: 1961. július 1.
(2) Az alapító okirat kelte: 2017. július 13.
(3) Az alapító okirat száma: ISZF/38774-1/2017-NFM
1. Az MBFSZ jogállása, székhelye és azonosító adatai
2. § (1) Az MBFSZ önálló feladattal és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, amelynek irányítását a bányászati ügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) látja el. Az MBFSZ jogi személy, amely az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerint központi költségvetési szerv.
(2) Az MBFSZ illetékessége országos.
3. § Az MBFSZ székhelye: 1145 Budapest, Columbus u. 17–23.
4. § Az MBFSZ azonosító adatai:
a) költségvetési fejezet: XVII. fejezet: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
b) költségvetési cím: 5. cím,
c) költségvetési szektor: 1051,
d) költségvetési szakágazat: 841313 (Bányászat, ásványi erőforrások, építőipar igazgatása),
e) PIR-törzsszám: 300081,
f) államháztartási egyedi azonosító: 038764,
g) adószám: 15300083-2-42,
h) statisztikai számjel: 15300083 8413 312 01,
i) kincstári számla száma: 10032000-01417179.
2. Az MBFSZ közfeladatai és alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása
5. § (1) Az MBFSZ közfeladatai a bányászatról szóló törvény és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatról szóló 161/2017. (VI. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútum rendelet) által meghatározott bányafelügyeleti és az állami földtani feladatok.
(2) Az MBFSZ alaptevékenységeinek kormányzati funkciók szerinti besorolását az ISZF/38774-1/2017-NFM számú alapító okirat (a továbbiakban: Alapító Okirat) 4.4. pontja tartalmazza.
3. Az MBFSZ gazdálkodása
6. § Az MBFSZ működését saját bevételeiből és állami központi költségvetési támogatásból fedezi.
7. § (1) Az MBFSZ alapfeladatainak ellátását nem veszélyeztetve, ellenérték fejében, rendszeres haszonszerzés céljából más jogi vagy természetes személy számára, nem kötelező jellegű, alaptevékenységétől eltérő tartalmú szolgáltató tevékenységet végezhet.
(2) Az MBFSZ vállalkozási tevékenységet a Statútum rendelet 1. § (2) bekezdése és az Alapító Okirat 4.6. pontjában foglaltak szerint folytat.
(3) Az MBFSZ vagyonkezelésébe, tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdálkodó szervezet nincs.
4. Az MBFSZ szervezeti felépítése
8. § (1) Az MBFSZ-t az elnök vezeti.
(2) Az MBFSZ főosztályi szintű önálló szervezeti egységekre tagozódik. Nem önálló szervezeti egység az osztály. Az MBFSZ-nek jogi személyiségű szervezeti egysége nincs. Az azonos szakterülethez tartozó önálló szervezeti egységek felügyeletét az adott szakterületet irányító elnökhelyettes látja el.
(3) Az MBFSZ szervezeti egységei és azok tagozódása:
I. A természeti erőforrások elnökhelyettes szakterületén
a) Bányászati és Gázipari Főosztály (a továbbiakban: BGFO), ezen belül:
aa) Bányászati és Járadékbevételi Osztály,
ab) Gázipari és Építésügyi Osztály és
ac) Bányamérési Osztály;
b) Adattári Főosztály (a továbbiakban: AFO), ezen belül:
ba) Adattári Osztály és
bb) Földtani és Geofizikai Szakkönyvtár Osztály;
c) Ásványvagyon-gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: ÁGFO), ezen belül:
ca) Ásványvagyon-nyilvántartási Osztály és
cb) Ásványvagyon-gazdálkodási és Koncesszió-igazgatási Osztály.
II. A kutatási elnökhelyettes szakterületén
a) Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály (a továbbiakban: NAKFO), ezen belül:
aa) Fenntartható Természeti Erőforrások Osztály és
ab) Klímavédelmi, Kutatási és Tervezési Osztály;
b) Földtani Kutatási Főosztály (a továbbiakban: FKFO), ezen belül:
ba) Földtani Alapkutatási Osztály,
bb) Alkalmazott és Környezetföldtani Osztály és
bc) Gyűjteményi Osztály;
c) Hidrogeológiai és Geokémiai Főosztály (a továbbiakban: HGFO), ezen belül:
ca) Vízföldtani Osztály és
cb) Geokémiai és Laboratóriumi Osztály;
d) Geoinformatikai Főosztály (a továbbiakban: GIFO), ezen belül:
da) Térinformatikai Osztály és
db) Informatikai Osztály;
e) Geofizikai Kutatási Főosztály (a továbbiakban: GKFO), ezen belül:
ea) Alkalmazott Geofizikai Osztály és
eb) Geofizikai Alapkutatási Osztály;
f) Vizsgálólaboratórium Főosztály (a továbbiakban: VLFO).
III. A gazdasági elnökhelyettes szakterületén
a) Jogi és Igazgatási Főosztály (a továbbiakban: JIFO), ezen belül:
aa) Jogi és Adatvédelmi Osztály és
ab) Humánpolitikai és Igazgatási Osztály;
b) Pénzügyi és Számviteli Főosztály (a továbbiakban: PSZFO), ezen belül:
ba) Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztály,
bb) Számviteli Osztály és
bc) Gazdálkodási és Üzemeltetési Osztály;
c) Üzletfejlesztési és Kommunikációs Főosztály (a továbbiakban: ÜKFO), ezen belül:
ca) Üzletfejlesztési és Elemzési Osztály,
cb) Kommunikációs Osztály.
(4) Az MBFSZ szervezeti ábráját az 1. függelék tartalmazza.
(5) Az MBFSZ szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza.
5. Az MBFSZ belső pénzügyi ellenőrzési rendszere
9. § (1) Az MBFSZ belső pénzügyi ellenőrzési rendszere magában foglalja a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési (a továbbiakban: FEUVE), valamint belső ellenőrzési tevékenységet.
(2) Az MBFSZ működésének és gazdálkodásának eredményessége érdekében – az Áht. és a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bkr.) előírásai alapján – alakította ki a FEUVE rendszerét.
(3) A pénzügyi-gazdasági folyamatokba épített előzetes és utólagos ellenőrzésekről, valamint az ellenőrzési nyomvonalról, továbbá az MBFSZ kockázatértékelési rendszerének működtetéséről szóló részletes szabályokról az elnök által kiadott közjogi szervezetszabályozó eszköz és a működést szabályozó belső norma rendelkezik.
10. § (1) Az MBFSZ-nél a belső ellenőrzési és a belső ellenőrzési vezetői feladatokat egy személyben a miniszter írásbeli jóváhagyása alapján az elnök által kinevezett kormánytisztviselő vagy megbízott külső szakértő látja el, akinek feladataival, jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos részletes szabályokat a Bkr. és az MBFSZ Belső Ellenőrzési Kézikönyve részletesen rögzíti.
(2) A belső ellenőr fő feladata az MBFSZ költségvetési bevételei és kiadásai tervezésének, felhasználásának, elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak az ellenőrzése.
(3) A belső ellenőr az ellenőrzése megállapításairól közvetlenül az elnöknek számol be, valamint a belső ellenőrzési vezetői feladatkörében az ellenőrzési tevékenységéről a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló kormányrendeletben rögzített módon és határidőben köteles beszámolni, a beszámolással kapcsolatban készült dokumentumokat az elnöknek benyújtani köteles.
6. Az MBFSZ képviselete
11. § (1) Az MBFSZ teljes körű képviseletére az elnök jogosult.
(2) Az MBFSZ vezető beosztású dolgozói feladatkörükben képviselik az MBFSZ-t belföldi és – az elnök megbízása alapján – nemzetközi kapcsolataiban.
(3) Az elnök megbízása alapján az MBFSZ bármely kormánytisztviselője vagy munkavállalója elláthat képviseletet.
(4) Az MBFSZ peres ügyeinek képviseletét a jogi képviseletért felelős szervezeti egység e feladatra kijelölt kormánytisztviselői, illetve jogtanácsosai önállóan vagy az elnök által adott meghatalmazás alapján külső jogi képviselő látja el, kivéve ha az ügy sajátosságaira tekintettel az elnök a képviselet ellátására más, az MBFSZ alkalmazásában álló kormánytisztviselőt jelöl ki.
Az MBFSZ vezetése, kormánytisztviselői és munkavállalói
7. Az MBFSZ vezető beosztású kormánytisztviselői
12. § Az MBFSZ vezető beosztású kormánytisztviselője:
a) az elnök,
b) az elnökhelyettes,
c) a főosztályvezető,
d) a főosztályvezető-helyettes,
e) az osztályvezető.
13. § (1) Az elnök egyszemélyi felelős vezetőként irányítja az MBFSZ tevékenységét.
(2) Az elnök közvetlenül irányítja:
a) az elnökhelyettes,
b) a belső ellenőr,
c) a gazdasági vezető,
d) a humánpolitikai ügyek vonatkozásában a Humánpolitikai és Igazgatási Osztály vezetője,
e) a VLFO minőségirányítási megbízottja a Vizsgálólaboratórium akkreditációjához kapcsolódó ügyei tekintetében,
f) a minőségirányítási tanácsadó,
g) az elnöki főtanácsadó, valamint
h) a menedzser asszisztens
munkáját, megállapítja feladatkörüket, és beszámoltatja őket a munkájukról.
(3) Az elnök hatáskörében:
1. intézkedésre, illetve döntésre jogosult minden olyan ügyben, amelyben jogszabály a döntést személyes hatáskörébe utalja, vagy amelyben azt a maga számára fenntartja,
2. meghatározza az MBFSZ stratégiai munkaprogramját, intézkedik ennek szervezeti végrehajtásáról,
3. jóváhagyja az MBFSZ költségvetésének tervezetét, elemi költségvetését, a költségvetési előirányzat módosítását és költségvetési beszámolóját,
4. jóváhagyja az MBFSZ szervezeti egységeinek munka-, ellenőrzési és továbbképzési terveit, a képzéseken való részvételt,
5. dönt az MBFSZ feladatkörét érintő hazai és nemzetközi szervezetekben való tagságról, tagok delegálásáról, fórumokon való részvételről,
6. jóváhagyja az MBFSZ és a kormánytisztviselők, munkavállalók pályázatokban, projektekben való részvételét,
7. jóváhagyja a földtani, geofizikai adatszolgáltatás rendjét és díjszabását,
8. jóváhagyja az éves kutatási munkaprogramot,
9. dönt az MBFSZ peres ügyeinek fellebbvitele kérdésében, továbbá az MBFSZ főosztályainak feladatkörébe tartozó azon hatósági ügyekben, melyekben a döntést esetileg magához vonja,
10. közreműködik a miniszter fővárosi és megyei kormányhivatalok feletti irányítási és ellenőrzési feladatainak ellátásában,
11. kijelöli a több kormányhivatal illetékességi körét érintő, a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügy esetén az eljáró kormányhivatalt,
12. dönt a szakmai felügyeleti jog gyakorlása során felmerülő hatósági ügyekben, valamint a panaszok és ügyészi fellépések ügyében,
13. előterjesztéseket nyújt be a felsőbb állami és társadalmi szervekhez, e szervek, valamint a külföldi szervek előtt képviseli az MBFSZ-t,
14. véleményezi az MBFSZ részére megküldött jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket, jelentéseket, közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit, és kezdeményezi az MBFSZ feladatkörét érintő jogszabályok megalkotását, módosítását,
15. dönt az MBFSZ egészét érintő irányítási és foglalkoztatáspolitikai kérdésekben,
16. megállapítja – a jogszabályok keretei között – az MBFSZ kormánytisztviselői és munkavállalói alkalmazására vonatkozó szakképesítési és szakmai gyakorlati követelményeket,
17. dönt az MBFSZ szervezeti egységei és vezetői között felmerülő vitás kérdésekben,
18. dönt az MBFSZ létszám-, bér- és jutalmazási keretének felhasználásáról,
19. a köztársasági elnök, a Kormány, illetve a miniszterek által adományozható kitüntetések vonatkozásában személyi javaslatát előterjeszti, hozzájárul az MBFSZ kormánytisztviselői és munkavállalói más szerv által történő kitüntetéséhez,
20. szakmai tanácsadói, szakmai főtanácsadói, közigazgatási tanácsadói, közigazgatási főtanácsadói, címzetes vezetőtanácsosi, címzetes főtanácsadói, címzetes vezető-főtanácsadói, címzetes főmunkatárs címet adományoz,
21. működteti az MBFSZ belső ellenőrzési tevékenységét, jóváhagyja az ellenőrzési munkaterveket,
22. az MBFSZ integritási és korrupciós kockázatok kezelésében való támogatására kijelöli a közvetlen irányítása alatt álló integritás tanácsadót,
23. irányítja a minőségbiztosítási rendszer működtetését, és ellenőrzi az ezzel összefüggő tevékenység elvégzését és fejlesztését.
(4) Az elnökhelyetteseket határozatlan időre az elnök nevezi ki és menti fel, valamint gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat.
(5) Az MBFSZ gazdasági szervezete a PSZFO, amely vezetője felett – a kinevezés és a felmentés kivételével – valamennyi munkáltatói jogot az elnök gyakorol.
14. § (1) A természeti erőforrások elnökhelyettes a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti, illetve felügyeli az irányítása alá tartozó főosztályok működését, valamint dönt a hatáskörébe tartozó ügyekben.
(2) A természeti erőforrások elnökhelyettes közvetlenül irányítja:
a) a BGFO vezetőjének,
b) az AFO vezetőjének,
c) az ÁGFO vezetőjének
munkáját, megállapítja feladatkörüket, és beszámoltatja őket a munkájukról.
(3) A természeti erőforrások elnökhelyettes hatáskörében:
a) koordinálja a szakterületéhez tartozó ásványvagyon gazdálkodási, adattári és hatósági feladatok, projektek megvalósítását, ellenőrzését,
b) koordinálja az MBFSZ szakmai feladatainak tervezését, együttműködésben a többi elnökhelyettessel,
c) koordinálja a bányászatról szóló törvény hatálya alá tartozó koncessziós ügyek előkészítését – ide értve a komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálattal, illetve zárttá minősítéssel összefüggő feladatokat is – és intézését, a koncessziós szerződésekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzését, ellátja az ezzel kapcsolatos elnöki döntési feladatkörbe tartozó iratok előkészítését,
d) közreműködik a szakterületére vonatkozó közigazgatási egyeztetési, illetve jogszabály-előkészítési folyamatokban,
e) előkészíti az MBFSZ ásványvagyon gazdálkodási, adattári és hatósági feladatokat érintő közjogi szervezetszabályozó eszközeit, a működést szabályozó belső normáit, iránymutatásait és állásfoglalásait, gondoskodik azok felülvizsgálatáról és aktualizálásáról,
f) a szakterülete tekintetében koordinálja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek, valamint a munkacsoportok együttműködését,
g) koordinálja a miniszter irányítási és ellenőrzési jogkörében a kormányhivatalok feletti irányítási és ellenőrzési feladatok ellátását,
h) javaslatot tesz az elnök részére munkacsoportok működtetésére, illetve szüneteltetésére, azok vezető személyére,
i) koordinálja az MBFSZ szervezeti egységei, valamint a munkacsoportok együttműködését,
j) ellenőrzést tart a szakterületén a megfelelő szakmai színvonal biztosítása érdekében,
k) közreműködik az MBFSZ belső szakmai koordinációs képzési tevékenységében,
l) előterjesztést nyújt be a szakterületét érintő pályázatokon, projekteken való részvételre, nemzetközi együttműködésre,
m) összefoglaló jelentést készít az éves munkaterv végrehajtásáról a tárgyévet követő év április 30-ig,
n) jóváhagyja azokon a képzéseken való részvételt, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe,
o) előkészíti az irányítása alá tartozó főosztályvezetők munkaköri leírásait,
p) dönt a szakmai tudományos eredmények publikálásáról.
15. § (1) A kutatási elnökhelyettes a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti, illetve felügyeli az irányítása alá tartozó főosztályok működését, valamint dönt a hatáskörébe tartozó ügyekben.
(2) A kutatási elnökhelyettes közvetlenül irányítja:
a) a NAKFO vezetőjének,
b) az FKFO vezetőjének,
c) a HGFO vezetőjének,
d) a GIFO vezetőjének,
e) a GKFO vezetőjének,
f) a VLFO vezetőjének
a munkáját, megállapítja feladatkörüket, és beszámoltatja őket a munkájukról.
(3) A kutatási elnökhelyettes hatáskörében:
a) koordinálja a szakterületéhez tartozó kutatási és egyéb földtani, geofizikai és klímapolitikai feladatok, projektek megvalósítását, ellenőrzését,
b) koordinálja az MBFSZ állami kutatási feladatainak tervezését, együttműködésben a többi elnökhelyettessel és a tervet az elnök számára előterjeszti,
c) közreműködik a szakterületére vonatkozó közigazgatási egyeztetési, illetve jogszabály-előkészítési folyamatokban,
d) előkészíti az elnök kutatási feladatokat érintő közjogi szervezetszabályozó eszközeit, a működést szabályozó belső normáit, iránymutatásait és állásfoglalásait, gondoskodik azok felülvizsgálatáról és aktualizálásáról,
e) szakterülete tekintetében koordinálja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek, valamint a munkacsoportok együttműködését,
f) javaslatot tesz az elnök részére munkacsoportok működtetésére, illetve szüneteltetésére, a vezető személyére,
g) szervezi, koordinálja és az elnök számára benyújtja az MBFSZ kutatási tervét,
h) összegyűjti, jelentéstárba rendezi az MBFSZ kutatási feladatinak eredménytermékeit, és ellenőrzi azok szakmai megfelelőségét,
i) közreműködik az MBFSZ belső szakmai koordinációs képzési tevékenységében,
j) előterjesztést készít a szakterületét érintő pályázatokon, projektekben való részvételre, nemzetközi együttműködésre,
k) jóváhagyja azokon a képzéseken való részvételt, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe,
l) előkészíti az irányítása alá tartozó főosztályvezetők munkaköri leírásait,
m) dönt a szakmai tudományos eredmények publikálásáról.
16. § (1) A gazdasági elnökhelyettes a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti, illetve felügyeli az irányítása alá tartozó főosztályok működését, valamint dönt a hatáskörébe tartozó ügyekben.
(2) A gazdasági elnökhelyettes közvetlenül irányítja:
a) a JIFO vezetőjének,
b) a PSZFO vezetőjének,
c) az ÜKFO vezetőjének
munkáját, megállapítja feladatkörüket, és beszámoltatja őket a munkájukról.
(3) A gazdasági elnökhelyettes hatáskörében:
a) felelős az MBFSZ gazdasági működtetéséért, a gazdálkodás megszervezéséért és irányításáért, a vagyon használatával, védelmével és a beruházásokkal összefüggő feladatok teljesítéséért, valamint a pénzügyi, számviteli rend betartásáért,
b) ellátja az intézmény fenntartásához kapcsolódó gazdálkodási feladatokat,
c) ellátja a költségvetési gazdálkodás, könyvvezetés és az adatszolgáltatás feladatait,
d) irányítja és koordinálja az intézmény költségvetését és beszámolóját, felelős annak ellenőrzéséért,
e) előkészíti az elnök gazdasági feladatokat érintő közjogi szervezetszabályozó eszközeit, a működést szabályozó belső normáit, iránymutatásait és állásfoglalásait, gondoskodik azok felülvizsgálatáról és korszerűsítéséről,
f) előterjesztést készít a szakterületét érintő pályázatokon, projektekben való részvételre, nemzetközi együttműködésre,
g) koordinálja az MBFSZ szakmai tevékenységének ellátását támogató igazgatási és szervezési feladatokat,
h) figyelemmel kíséri a jogi képviselet és a kapcsolódó feladatok végrehajtását,
i) jóváhagyja azokon a képzéseken való részvételt, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe,
j) előkészíti az irányítása alá tartozó főosztályvezetők munkaköri leírásait,
k) dönt a szakmai tudományos eredmények publikálásáról.
17. § (1) A főosztályvezető
a) főosztályát egyszemélyi felelősséggel vezeti,
b) a jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az elnöktől vagy a szakterületének felügyeletét ellátó elnökhelyettestől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját, és felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, jogszerű és határidőben való teljesítéséért.
(2) A főosztályvezető hatáskörében:
a) jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök vagy a szakterületének felügyeletét ellátó elnökhelyettes hatáskörébe, illetve amelyekben a döntés jogát az elnök vagy a szakterületének felügyeletét ellátó elnökhelyettes nem vonta magához,
b) megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról, előkészíti a főosztályhoz tartozó osztályvezetők és beosztottak munkaköri leírásait,
c) munkakapcsolatot tart fenn a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFSZ szervezeti egységeivel és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
d) a felmerült feladatok kapcsán vizsgálatot rendelhet el, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki vagy a szakterületének felügyeletét ellátó elnökhelyettesi hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
e) előkészíti és felterjeszti az elnöki vagy a szakterületének felügyeletét ellátó elnökhelyettesi döntést igénylő, a főosztály tevékenységével kapcsolatos ügyeket, állásfoglalásokat,
f) felügyeli és koordinálja a főosztály által vezetett projekteket, azok szakmai teljesítését,
g) felügyeli és koordinálja az főosztály erőforrás-gazdálkodását,
h) javaslatot tesz a közjogi szervezetszabályozó eszköz és a működést szabályozó belső norma előkészítésére, illetve azok szükséges felülvizsgálatára és aktualizálására,
i) felelős a szakterületek feladatait érintő jogszabálytervezetek, szabványtervezetek, előterjesztések, működést szabályozó belső normák szakmai véleményezéséért,
j) részt vesz az MBFSZ éves kutatási tervének, éves munka- és ellenőrzési tervének, valamint a tevékenységről szóló éves beszámoló elkészítésében,
k) figyelemmel kíséri a szakterületét érintő támogatási formákra vonatkozó nemzetközi és hazai szabályozást és a támogatási programokat.
18. § A BGFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) irányítja az MBFSZ építésügyi hatósági, építésfelügyeleti, munkavédelmi, munkaügyi, műszaki-biztonsági, piacfelügyeleti, valamint tűzvédelmi hatáskörének gyakorlásával kapcsolatos tevékenységét,
b) figyelemmel kíséri a bányajáradék nyilvántartását, a bányajáradék számításának, a bányajáradék önbevallás alapjául szolgáló adatoknak és a bányajáradék fizetési kötelezettségnek a teljesítését, valamint ellenőrzést végez, és intézkedést kezdeményez,
c) irányítja a hites bányamérői tevékenység és az évenkénti adatszolgáltatási kötelezettség keretében leadott bányaművelési térképek ellenőrzését, az ellenőrző bányamérések végzését, szükség esetén intézkedést kezdeményez,
d) a JIFO-val együttműködésben kialakítja a központi adatbázis részeként a bányajáradék-bevallásra és -fizetésre kötelezettek, a bevallások és a befizetések nyilvántartását, gondoskodik a nyilvántartás aktualizálásáról és karbantartásáról,
e) gondoskodik a Munkavédelmi Információs Szolgálat működtetéséről, biztosítja annak a hatósági tevékenységtől történő elkülönítését,
f) az MBFSZ tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében a feladatkörébe tartozó ügyekben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
g) közreműködik a miniszter kormányhivatalok feletti irányítási és ellenőrzési jogainak gyakorlásához szükséges egyes feladatok elvégzésében,
h) közreműködik a koncessziós ügyek előkészítésében, intézésében, valamint a koncessziós szerződésekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzésében.
19. § Az AFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) irányítja az MBFSZ-nek a földtani és bányászati adatok kezelésével kapcsolatos tevékenységét,
b) gondoskodik a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, a Földtani és Geofizikai Szakkönyvtár, valamint a bányászati területek nyilvántartórendszerének (a továbbiakban: BATER) működtetéséről.
20. § Az ÁGFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) irányítja az MBFSZ ásványvagyon-nyilvántartással, ásványvagyon-gazdálkodással és koncesszió-igazgatással kapcsolatos tevékenységét,
b) az MBFSZ tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében a feladatkörébe tartozó ügyekben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
c) közreműködik a koncessziós szerződésekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzésében.
21. § A NAKFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) elkészíti a klímapolitikát szolgáló elemzéseket, kutatásokat, klímapolitikai döntés-előkészítő dokumentumokat,
b) kidolgozza a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát és a kapcsolódó Éghajlatváltozási Cselekvési Tervet,
c) ellátja a nemzeti szintű klímapolitikai stratégiai dokumentumok felülvizsgálatát,
d) gondoskodik a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer szakmai tartalmának fejlesztéséről és az üzemeltetéssel kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáról.
22. § Az FKFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) gondoskodik a földtani ismeretek és szakmai adatvagyon gyarapításáról, naprakészen tartásáról, a korszerű kutatási és értelmezési módszerek alkalmazásáról és fejlesztéséről,
b) gondoskodik a szakterületéhez tartozó szakmai szabványok fejlesztéséről és alkalmazásáról,
c) támogatja és elősegíti a földtani közeg ismereteire épülő döntések előkészítését.
23. § A HGFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) javaslatot tesz állami feladat keretében az MBFSZ ásvány- és kőzettani, geokémiai, valamint a felszín alatti pórustér és az azt kitöltő fluidum vizsgálatával kapcsolatos kutatási tevékenységre,
b) támogatja és elősegíti az állam felszín alatti pórustérrel és az azt kitöltő fluidummal (felszín alatti víz) kapcsolatos gazdálkodási tevékenységét,
c) ellátja a VLFO vezetésével összefüggő feladatokat.
24. § A GIFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) koordinálja az MBFSZ projektjeinek, pályázatainak, szakmai feladatainak informatikai kiszolgálását,
b) felelős az adattárolás és adatszolgáltatás egységéért,
c) irányítja az informatikai fejlesztések és beruházások megvalósítását,
d) felelős a belső információs és kommunikációs rendszer működtetéséért és fejlesztéséért,
e) felelős az informatikai fejlesztési projektek előkészítéséért, rendszerszervezői, fejlesztési, tesztelési és oktatási feladatok végrehajtásáért,
f) együttműködik az információ biztonsági elnöki főtanácsadóval a szakmai feladatellátás során.
25. § A GKFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) gondoskodik a szakterületéhez köthető szakmai adatvagyon pontos és naprakész nyilvántartásáról, integritásáról és az adatok rendszer szintű beépítéséről,
b) gondoskodik a szakterületéhez köthető eszközök, műszerek, laboratóriumok és hálózatok folyamatos működtetéséről.
26. § A JIFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) koordinálja és kiadmányozásra előkészíti az elnök részére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és más tárcák által kidolgozott jogszabály- és előterjesztés-tervezetekkel kapcsolatos véleményt,
b) szervezi és irányítja a főosztály igazgatási tevékenységét,
c) szervezi és irányítja az MBFSZ szervezeti belső igazgatási tevékenységét,
d) biztosítja, hogy az Európai Uniónak az MBFSZ tevékenységét érintő közösségi jogforrásainak és egyéb dokumentumainak azonosítása megtörténjen, és e dokumentumok rendelkezésre álljanak, valamint közreműködik ezek nemzeti jogba történő átültetésében,
e) figyelemmel kíséri a nemzeti jogszabályok megjelenését, azok változásait, amennyiben e jogszabályok és azok változásai érintik az MBFSZ feladat- és hatáskörét, gondoskodik ezek megismertetéséről,
f) ellátja a belső adatvédelmi felelős feladatkörét.
27. § A PSZFO vezetője hatáskörében:
a) a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően irányítja az MBFSZ pénzügyi, számviteli tevékenységét, gazdálkodik a jóváhagyott költségvetési előirányzatokkal, intézkedik az előirányzatok módosításáról,
b) irányítja a gazdálkodási feladatok ellátását elősegítő munkatársakat,
c) előkészíti a költségvetési javaslatot, irányítja és felügyeli a költségvetés tervezését,
d) koordinálja és figyelemmel kíséri az éves beszámoló, valamint a negyedéves mérlegjelentések elkészítését,
e) felelős a gazdasági adatszolgáltatások határidőben történő elkészítéséért,
f) felügyeli az MBFSZ központosított illetmény-számfejtésének előkészítését és az azzal kapcsolatos adatszolgáltatást, az MBFSZ személyi juttatásainak előirányzatát,
g) felelős a kincstári vagyonnal való rendeltetésszerű gazdálkodásért,
h) előkészíti az éves vagyongazdálkodási tervet, meghatározza az MBFSZ ellátandó feladataihoz szükséges tárgyi eszközökkel kapcsolatos karbantartási, felújítási tennivalókat, valamint a várható kiadásokat, az év során értékesítésre kerülő vagyontárgyakat, azok várható bevételeit, a bevételek felhasználásának módját, a tárgyi eszköz beszerzésének ütemezését,
i) gondoskodik a számvitel bizonylatolásának szabályszerű végrehajtásáról,
j) felügyeli az MBFSZ részére fizetendő felügyeleti díjról és az MBFSZ egyes eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról, valamint az egyéb saját bevételekről vezetett nyilvántartást, ellenőrzi a befizetések teljesítését,
k) gondoskodik a késedelmesen befizetett felügyeleti díj késedelmi kamatának megállapításáról, a befizetések elmaradása esetén kezdeményezi a díj és a késedelmi kamatadók módjára történő behajtását,
l) a vezetői értekezleten havi rendszerességgel, egyébként az elnök utasítása szerint tájékoztatást ad az MBFSZ gazdálkodásáról,
m) gondoskodik a gazdálkodás rendjét meghatározó belső szabályzatok előkészítéséről és folyamatos karbantartásáról.
28. § Az ÜKFO főosztályvezetője hatáskörében:
a) szervezi és irányítja a főosztály üzletfejlesztési, marketing- és kommunikációs tevékenységét,
b) felelős az MBFSZ hazai és nemzetközi kapcsolattartásának folyamatos biztosításáért,
c) javaslatot tesz az elnök részére a feladatellátás kapcsán külső szakértő bevonására,
d) gondoskodik az egyéb kommunikációs eszközök különösen a molinó, roll-up, sajtófal, általános szóróanyagok rendelkezésre állásáról,
e) felelős az MBFSZ hírleveleinek összeállításáért, annak belső és külső címzettjei felé történő továbbításáért.
29. § (1) Az osztályvezető a jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint a felettes vezetőtől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját, és felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.
(2) Az osztályvezető hatáskörében:
a) felelős az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítéséért,
b) munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFSZ szervezeti egységeivel és más, az osztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
c) intézkedik az osztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetve amelyekben a döntés jogát a felettes vezető nem vonta magához,
d) megállapítja az osztályra beosztott munkatársak feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a beosztottak rendszeres beszámoltatásáról,
e) az ügyintézőre megállapított munkaköri leírás alapján kiadja az elintézendő ügyeket, meghatározza az elintézés során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
f) előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
g) az osztály feladatkörére vonatkozóan javaslatot tesz az MBFSZ munkaprogramjára, a munka- és ellenőrzési tervre, valamint az MBFSZ éves tevékenységéről szóló jelentésre.
8. Az elnök közvetlen irányítása alá tartozó foglalkoztatottak feladatai
Információ biztonsági elnöki főtanácsadó
30. § Az információ biztonsági elnöki főtanácsadó feladatkörében:
a) ellátja az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényben meghatározottak szerint az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személy feladatait,
b) előkészíti az MBFSZ információ biztonsággal összefüggő döntéseit, és koordinálja azok szakmai végrehajtását,
c) javaslatokat, elemzéseket készít az információ biztonság kialakítása és fejlesztése érdekében,
d) ellátja a felhasználók oktatásához kapcsolódó feladatokat az információs rendszer biztonságával összefüggésben,
e) rendszeresen beszámol az elnök részére az elvégzett tevékenységéről, és szükség esetén információ biztonsági intézkedések megtételét kezdeményezi,
f) felülvizsgálja és naprakészen tartja a szervezet informatikai biztonsági szabályzatát,
g) felelősségi körét érintő feladatok tekintetében együttműködik a GIFO főosztályvezetőjével a szakmai feladatellátás során.
A menedzser asszisztens
31. § A menedzser asszisztens az elnök és az elnökhelyettes hatásköréhez kapcsolódóan:
a) teljes körű háttértámogatást nyújt a feladatok ellátásához,
b) ellátja a koordinációs tevékenységet az MBFSZ különböző szervezeti egységei között,
c) programokat, találkozókat készít elő, közreműködik azok megszervezésében,
d) kapcsolatot tart a hatóságokkal, társintézményekkel, minisztériumokkal, társadalmi szervezetekkel és nemzetközi szervekkel,
e) a döntés előkészítése érdekében összefoglalót, tájékoztatót készít,
f) ellátja az adminisztrációs feladatokat,
g) gondoskodik a vezetői értekezletek előkészítéséről, jegyzőkönyvet vezet a vezetői értekezletekről és egyedi kijelölés alapján az egyéb értekezletekről,
h) felelős az MBFSZ minden dolgozóját érintő külön tájékoztatók elektronikus kiküldéséért,
i) munkakörét érintő kérdésekben együttműködik az MBFSZ szervezeti egységeivel,
j) felelős a munkavégzése során tudomására jutott bizalmas és titkos információk megtartásáért, az általa kezelt és készített bizalmas iratok, információk tartalmáról felvilágosítást harmadik személynek nem adhat,
k) rendszeresen beszámol és tájékoztatja az elnököt és elnökhelyettest az elvégzett feladatokról.
9. Az ügyintéző, az ügykezelő és a munkavállaló
32. § (1) Az ügyintéző:
a) a munkaköri leírásban feladatkörébe utalt ügyeket érdemi döntésre előkészíti, felhatalmazása esetén azokat kiadmányozza,
b) a munkakörébe tartozó, valamint a hivatali felettese részéről feladatkörébe utalt feladatokat a jogszabályok, az ügyviteli előírások, valamint a felettesétől kapott iránymutatás megtartásával köteles végrehajtani,
c) a munkakörébe nem tartozó olyan szakmai feladat végrehajtásával is megbízható, amelyre szakmai képzettséggel rendelkezik,
d) az eredményes munkavégzés érdekében tanulmányoznia és ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb normatívát, amely a szakszerű és határidőben történő ügyintézéshez, a végrehajtás megszervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges,
e) munkakapcsolatot tart a feladatkörébe tartozó ügyekben az MBFSZ és más szervek dolgozóival.
(2) A hatósági feladatot végző ügyintéző:
a) ügyeleti szolgálatra kötelezhető,
b) eseti megbízás alapján ellenőrzést tarthat a bányavállalkozóknál, valamint a bányászatról szóló törvény és egyéb jogszabályok által az MBFSZ hatáskörébe utalt tevékenységet végző szervezeteknél,
c) külön kirendelés alapján súlyos üzemzavar- és balesetvizsgálatot végez,
d) elemzi a feladatkörébe tartozó tevékenység, szakterület műszaki-biztonsági és baleseti helyzetét, intézkedik, illetve javaslatot tesz az általa szükségesnek ítélt intézkedésre, szabályozásra,
e) kijelölés alapján közreműködik az MBFSZ szabályozási feladatainak végrehajtásában, más szervezet szabványosítási, szakmai, állandó vagy alkalmi bizottságai munkájában, továbbá a vizsgabizottságokban.
(3) A kutatói feladatot végző ügyintéző:
a) munkakörében új ismeret, szellemi alkotás, termék, szolgáltatás, eljárás, módszer, rendszer létrehozásával, fejlesztésével vagy ezt célzó projektek megvalósításával foglalkozik,
b) az MBFSZ éves munkatervében meghatározott vagy vezetői rendelkezés alapján folyó kutatásban vagy egyidejűleg több kutatásban vesz részt.
(4) A vizsgálólaboratóriumi feladatot végző ügyintéző:
a) a VLFO akkreditációjával összefüggő műszaki területen láthatja el tevékenységét,
b) a vizsgálólaboratóriumi ügyintéző személyét a Nemzeti Akkreditációs Hatóság részére be kell jelenteni.
33. § Az ügykezelő gondoskodik az adminisztrációs feladatok ellátásáról, különösen a beérkező iratok átvételéről, iktatásáról, sokszorosításáról, továbbításáról és irattározásáról, valamint ellátja mindazokat a feladatokat, amellyel a munkaköri leírásban megjelölt közvetlen felettese megbízza.
34. § (1) A munkavállaló az MBFSZ közhatalmi, irányítási, ellenőrzési és felügyeleti hatáskörének gyakorlásával közvetlen összefüggésben nem álló tevékenységek ellátására alkalmazható.
(2) A fizikai alkalmazott munkavállaló tevékenységével segíti az ügyintézői, ügykezelői feladatok ellátását, valamint ellátja mindazokat a kisegítő feladatokat, amellyel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.
35. § Az ügyintéző, az ügykezelő és a munkavállaló jogosult hivatalos megnevezésében, aláírása alatt a Közszolgálati Szabályzatban meghatározottak szerint a munkaköri megnevezése használatára.
Működési szabályok
10. A vezetői- és a munkaértekezlet
36. § (1) A vezetői értekezlet célja az MBFSZ feladatkörét érintő legjelentősebb kérdések megtárgyalása, a kölcsönös tájékoztatás, a vezetők rövid távú programjainak egyeztetése, illetve mindazon ügyek megvitatása, amelyeket az elnök a vezetői értekezlet elé utalt.
(2) Az vezetői értekezletet az elnök, akadályoztatása esetén az általa kijelölt elnökhelyettes vezeti.
(3) A vezetői értekezlet állandó résztvevői az elnök, az elnökhelyettesek, a főosztályvezetők, a humánpolitikai vezető. A vezetői értekezleten részt vehet az adott témakört illetően esetenként meghívott vezető vagy ügyintéző.
(4) A vezetői értekezlet állandó résztvevői akadályoztatásuk esetén kötelesek helyettesítésükről gondoskodni, az általuk helyettesítéssel megbízott személyt az értekezletre felkészíteni és részvételüket biztosítani.
(5) A vezetői értekezlet időpontja – eltérő rendelkezés hiányában – minden hét első munkanapja 8.30 órai kezdettel.
(6) A főosztályvezetők vagy távollétükben a vezetői értekezleten részt vevő helyetteseik a vezetői értekezlet publikus információiról a vezetői értekezletet követően hetente főosztályi értekezlet keretében tájékoztatják a beosztott munkatársaikat. A főosztályi értekezleten a beosztott munkatársak kötelesek megjelenni.
37. § A munkaértekezlet célja a szervezeti egység feladatkörét érintő jelentősebb kérdések megtárgyalása, melyet a szervezeti egység vezetője szükség szerint hív össze.
11. Munkacsoportok
38. § (1) A különös szakmai képzettséget és felkészültséget igénylő vagy nagyobb jelentőségű, bonyolult, továbbá az MBFSZ több szervezeti egységét érintő feladat elvégzésére eseti jelleggel munkacsoportot lehet létrehozni.
(2) A munkacsoport nem minősül szervezeti egységnek.
(3) A munkacsoport vezetőjét és tagjait az elnök vagy az elnök megbízása alapján az elnökhelyettes írásban bízza meg. A megbízólevél tartalmazza a munkacsoport feladatát, hatáskörét, a beszámolás rendjét, valamint a feladat elvégzésének határidejét. A munkacsoport vezetője – e megbízása alapján – nem minősül az MBFSZ vezető beosztású kormánytisztviselőjének.
39. § (1) A projekt munkacsoportot több szervezeti egység együttműködését igénylő, meghatározott időre történő tervfeladat elvégzésére lehet létrehozni.
(2) A projektvezető ellátja a projektben meghatározott feladatok szakmai megtervezését, valamint kivitelezését, továbbá ütemezi és jóváhagyja a tervben meghatározott költségelemek felhasználását.
(3) Fentieken túl a projekt munkacsoportra a munkacsoport általános szabályait kell alkalmazni.
12. Munkaterv
40. § (1) Az MBFSZ főbb feladatait és a feladatai végrehajtásának határidejét az elnök az éves munka-, kutatási- és ellenőrzési tervben határozza meg, és a munkatervet tájékoztatásul megküldi a miniszter részére.
(2) Az elnök a jóváhagyott munkaterv alapján meghatározza a feladat elvégzéséért felelős főosztályt, a közreműködő szervezeti egységeket, illetve személyeket.
13. Ügyintézés
41. § (1) Az ügy elintézéséért az illetékes főosztály, osztály és az ügyintéző, valamint a kiadmányozó egyaránt felelős.
(2) A vezető köteles az irányítása alá tartozó dolgozókat rendszeresen tájékoztatni a feladatok ellátásához szükséges döntésekről, utasításokról és – szükség szerint – az egyes konkrét ügyek megoldásához szükséges tényekről és adatokról.
(3) Az ügyiratkezelés szabályait az elnök utasítása állapítja meg. Az államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó ügyiratok, térképek, adatok, illetve közérdekű adatok kezelése tekintetében a külön jogszabályok előírása szerint kell eljárni.
(4) A konkrét ügy kapcsán folytatott tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról emlékeztető feljegyzést kell készíteni, és azt az ügyirathoz kell csatolni.
(5) Amennyiben az ügyintézés során más osztály dolgozóival egyeztetni kell, ennek elvégzéséért az ügyintéző felelős. Az egyeztetés megtörténtét az ügyiratra rá kell vezetni, és az egyeztetés eredményéről az ügyintézésért felelős személynek minden esetben haladéktalanul tájékoztatnia kell közvetlen vezetőjét.
(6) Az MBFSZ az ügyfélfogadás rendjét, időpontját és helyszínét a honlapján közzéteszi.
14. Kiadmányozás
42. § (1) A kiadmányozási jog az ügyben történő intézkedésre, döntésre, valamint külső szerveknek vagy személynek címzett irat kiadására ad felhatalmazást.
(2) A kiadmányozásra előkészített ügyiratot szignózást követően oly módon kell a szolgálati út betartásával a kiadmányozásra jogosultnak előterjeszteni, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre a megalapozott döntéshozatalhoz.
43. § (1) Az elnök általános kiadmányozási joggal rendelkezik.
(2) Kiadmányozási jog átruházására kizárólag az elnök jogosult. Az átruházott kiadmányozási jogot az elnök bármikor magához vonhatja.
(3) Az elnök kizárólagos joggal kiadmányozza azt az iratot, amelyet jogszabály vagy egyéb normatív szabály személyes hatáskörébe utal.
(4) Az elnök kiadmányozza:
a) hatáskörében vagy feladatkörében hozott érdemi döntést,
b) a közjogi szervezetszabályozó eszközt és a működést szabályozó belső normát,
c) az állami vezetők részére írt előkészítő anyagot,
d) az illetékes parlamenti bizottsághoz küldött beszámolót, jelentést,
e) az egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekre tett észrevételeket,
f) a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat,
g) külföldi kiküldetést,
h) a magához vont ügyekben hozott döntéseket,
i) az MBFSZ tevékenységét érintő, felügyeleti jogkörben tett intézkedéseket,
j) az MBFSZ peres ügyekben előterjesztett érdemi nyilatkozatait a kötelező jogi képviselethez kötött nyilatkozatok kivételével.
44. § Az elnökhelyettesek kiadmányozzák:
a) a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
b) a feladatkörében hozott döntést,
c) belföldi kiküldetés engedélyezését,
d) azon iratokat, amelyekkel kapcsolatosan az elnök a munkáltatói jogot az elnökhelyettesre átruházta,
e) az elnök egyedi rendelkezése alapján hatáskörébe utalt iratot.
45. § A főosztályvezető kiadmányozza:
a) a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
b) a főosztály feladatkörében hozott döntést és iratot,
c) azon iratokat, amelyekkel kapcsolatosan az elnök a munkáltatói jogot a főosztályvezetőre átruházta.
46. § A Humánpolitikai és Igazgatási Osztály vezetője kiadmányozza:
a) a személyzeti és munkaügyi iratokat, ha annak kiadmányozása nem tartozik az elnök, az elnökhelyettes vagy a főosztályvezető jogkörébe,
b) a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot.
47. § A főosztályvezető-helyettes, valamint az osztályvezető kiadmányozza mindazt az ügyintézéssel kapcsolatos iratot, amelyet e szabályzat vagy az elnök nem utal más kiadmányozási jogkörébe.
48. § (1) Az elnöki kiadmányozási jogkörbe tartozó iratokat köteles szignójával ellátni:
a) a hatáskörében érintett elnökhelyettes,
b) a hatáskörében érintett főosztályvezető és
c) az előkészítésért felelős ügyintéző.
(2) Az elnökhelyettes kiadmányozási jogkörébe tartozó iratokat köteles szignójával ellátni:
a) a hatáskörében érintett főosztályvezető és
b) az előkészítésért felelős ügyintéző.
(3) A főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, valamint az osztályvezető kiadmányozási jogkörébe tartozó iratokat köteles szignójával ellátni az előkészítésért felelős ügyintéző.
(4) Az irat szignózásával annak szakmai tartalmáért és jogszerűségéért a kormánytisztviselő felelősséget vállal.
49. § (1) Az állandó jelleggel átruházott kiadmányozási jog terjedelmét a munkaköri leírásban kell megállapítani, az eseti kiadmányozási jogot a szignálás során, az ügyiraton kell jelezni. Az elnök a kiadmányozási jogot írásban az eljárás bármely szakaszában magához vonhatja.
(2) Az átruházott kiadmányozási jog visszavonható és tovább nem delegálható. Nem minősül a kiadmányozási jog tovább delegálásának, ha a kiadmányozási jog címzettjét távolléte vagy akadályoztatása esetén a helyettesítésre vonatkozó szabályok szerint helyettesítik.
(3) Hatósági ügyben a 43. § (1) bekezdése szerinti kiadmányozási jog kizárólag a szakmai feladatellátásért felelős szervezeti egység vezetői munkakörrel rendelkező kormánytisztviselőjére ruházható át.
50. § Ha az elektronikus dokumentum elektronikus kézbesítése vagy a kézbesítési vélelem szabályainak alkalmazása bármely okból nem lehetséges, vagy az a jogviszony létesítéséről rendelkezik, az elektronikusan kiadmányozott jognyilatkozatról a Humánpolitikai és Igazgatási Osztály vezetője öt napon belül záradékolással hiteles papír alapú kiadmányt készít.
15. Kötelezettségvállalás rendje
51. § Az MBFSZ nevében fizetési vagy más teljesítési kötelezettséget az elnök vagy a külön szabályzatban meghatározottak szerint az általa megbízott személy vállalhat. A kötelezettségvállalás, az ellenjegyzés és az utalványozás rendjét külön szabályzat tartalmazza.
16. A helyettesítés rendje
52. § (1) Az elnök akadályoztatása vagy távolléte esetén az elnök – a működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok, valamint a kizárólagos munkáltatói jogkör kivételével – helyettesítésére a természeti erőforrások elnökhelyettes jogosult.
(2) Az elnök és a természeti erőforrások elnökhelyettes egyidejű akadályoztatása vagy távolléte esetén az elnök – a működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok, valamint a kizárólagos munkáltatói jogkör kivételével – helyettesítésére a kutatási elnökhelyettes jogosult.
(3) Az elnök, a természeti erőforrások elnökhelyettes és a kutatási elnökhelyettes egyidejű akadályoztatása vagy távolléte esetén az elnök – a működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok, valamint a kizárólagos munkáltatói jogkör kivételével – helyettesítésére a gazdasági elnökhelyettes jogosult.
(4) A működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében az elnök helyettese a PSZFO vezetője.
53. § (1) A természeti erőforrások elnökhelyettest akadályoztatása vagy távolléte esetén a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kivéve az elnököt helyettesítő hatáskörében – az általa megbízott főosztályvezető helyettesíti.
(2) A kutatási elnökhelyettest akadályoztatása vagy távolléte esetén a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kivéve az elnököt helyettesítő hatáskörében – az általa megbízott főosztályvezető helyettesíti.
(3) A gazdasági elnökhelyettest akadályoztatása vagy távolléte esetén a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kivéve az elnököt helyettesítő hatáskörében – az általa megbízott főosztályvezető helyettesíti.
54. § (1) Az elnöki tisztség betöltetlensége esetén az elnök teljes körű helyettesítésére a természeti erőforrások elnökhelyettes jogosult.
(2) Az elnöki és a természeti erőforrások elnökhelyettesi tisztség egyidejű betöltetlensége esetén az elnök teljes körű helyettesítésére a kutatási elnökhelyettes jogosult.
(3) A gazdasági vezető tisztség betöltetlensége esetén a gazdasági vezetőt a PSZFO főosztályvezető-helyettese, a gazdasági vezető és a PSZFO főosztályvezető-helyettesi tisztség együttes betöltetlensége esetén az elnök által megbízott vezető helyettesíti.
55. § A főosztályvezetőt akadályoztatása vagy távolléte esetén a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében a főosztályvezető-helyettes, egyidejű akadályoztatásuk vagy távollétük esetén az általa megbízott osztályvezető helyettesíti. Az elnök a főosztályvezetők helyettesítésének rendjét írásban eltérően is meghatározhatja.
56. § A főosztályvezető-helyettest akadályoztatása vagy távolléte esetén a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében a főosztályvezető, a főosztályvezető akadályoztatása esetén a főosztályvezető által megbízott osztályvezető helyettesíti.
57. § Az osztályvezetőt akadályoztatása vagy távolléte esetén a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében a főosztályvezető, a főosztályvezető akadályoztatása esetén a főosztályvezető-helyettes, esetileg meghatározott ügyekben a főosztályvezető által megbízott kormánytisztviselő helyettesíti.
58. § Az Információ biztonsági elnöki főtanácsadót és a menedzser asszisztenst akadályoztatása vagy távolléte esetén a munkaköri leírásában meghatározott vagy az elnök által kijelölt személy helyettesíti.
59. § Az ügyintézőt, az ügykezelőt és a munkavállalót akadályoztatása vagy távolléte esetén a feladatai tekintetében a munkaköri leírásában meghatározott vagy főosztályvezető által kijelölt személy helyettesíti.
60. § A munkacsoport tagjait a helyettesítésükre egyébként jogosult személyek helyettesítik.
61. § A vezető és valamennyi intézkedésre jogosult helyettese, valamint a helyettesítésre eseti megbízás alapján jogosult egyidejűleg nem lehet távol.
17. Nyilvántartás, együttműködés, kapcsolattartás
62. § Az MBFSZ a részére jogszabályban előírt és a működéséhez, a korszerű közigazgatási tevékenység ellátásához szükséges, valamint a közérdekű és közérdeklődésre számot tartó adatok mind szélesebb körű megismertetése és megismerhetősége érdekében nyilvántartásokat vezet, melyhez létrehozza és működteti a központi adatbázist.
63. § (1) Az MBFSZ szervezeti egységei egymással mellé rendelt viszonyban álló hivatali szervezeti egységek, tevékenységüket egymással szoros együttműködésben kötelesek végezni. A szervezeti egységek együttműködésük során a feladatok ellátása érdekében kötelesek az adott feladattal kapcsolatosan rendelkezésükre álló valamennyi információt egymással megosztani és a tett intézkedésről az érdekelt társegységeket haladéktalanul tájékoztatni.
(2) Azon ügyek tekintetében, amelyek több főosztálynál is részfeladatként jelentkeznek, a szervezeti egységek vezetői a felelősségi és feladatkörök elhatárolásában kötelesek gondoskodni az elvi szempontok kialakításáról, a szükséges vélemények beszerzéséről, összegyűjtéséről, a végrehajtás szervezéséről.
(3) Ha a (2) bekezdés szerinti esetben az egyes szervezeti egységek között többszöri egyeztetés során sem feloldható véleménykülönbség maradt fenn, azt az elnök részére a felterjesztésben külön is indokolni kell. A felelős szervezeti egység kijelöléséről az elnök a felterjesztés alapján dönt.
(4) Az MBFSZ által valamely ügyben kiadott intézkedés, állásfoglalás az MBFSZ valamennyi szervezeti egységére és ügyintézőjére kötelező és azt képviselni köteles, de ilyen intézkedés vagy állásfoglalás hatósági hatáskör elvonást nem valósíthat meg.
(5) A külső kapcsolattartás keretében az MBFSZ szervezeti egységei feladatkörükben – amennyiben a jogosultság nincs kizárólag az elnök vagy valamely szervezeti egység részére fenntartva – az elnök folyamatos tájékoztatása mellett kapcsolatot tartanak a minisztériumok, illetve országos hatáskörű szervek hasonló jellegű feladatokat ellátó szerveivel, a kutató és tervező intézetekkel, a szakmai civil szervezetekkel és a gazdálkodó szervezetekkel.
(6) Külső szervezetekkel érdemi tárgyalás csak a hatáskörben érintett elnökhelyettes, a több elnökhelyettes hatáskörét érintő ügy esetén az az elnök engedélye alapján kezdhető meg. A tárgyalásról készült emlékeztetőt meg kell küldeni mindazoknak, akiknek hatáskörét a tárgyaláson elhangzottak érintik.
64. § (1) A sajtó képviselőinek az MBFSZ tevékenységével kapcsolatban az elnök, az elnökhelyettesek, elnöki felhatalmazással a feladatkörüket érintő kérdésekben a főosztályvezetők nyilatkozhatnak.
(2) Aki felhatalmazással nyilatkozhat a sajtó képviselőinek a nyilatkozat tartalmát lehetőség szerint az elnökkel előzetesen egyeztetnie kell, ha ez akadályba ütközik, a tett nyilatkozatról az elnököt vagy az elnökhelyettest haladéktalanul tájékoztatni szükséges.
(3) Sajtó-helyreigazítást – az MBFSZ érdekét érintő kérdésben – az elnök egyetértésével lehet kezdeményezni.
(4) A nyilatkozó felelős a nyilatkozat szakmai tartalmáért és színvonaláért.
18. A hatósági és a felügyeleti jogkörben folytatott ellenőrzések
65. § (1) Az MBFSZ a hites bányamérői tevékenység, valamint a bányajáradékkal kapcsolatban rendszeresen, egyéb feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben szükség szerint végez ellenőrzést.
(2) Az ellenőrzést a szervezeti egység vezetője rendeli el, meghatározza az ellenőrzés célját és tartalmát, a kiküldöttek személyét.
(3) Az MBFSZ a Statútum rendelet alapján, valamint a közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló törvény szerinti fellebbezés elbírálására jogosult hatóságként és felettes szervként felügyeleti ellenőrzést végez.
19. A kormányhivatalok irányítása, valamint közreműködés a kormányhivatalok ellenőrzésében
66. § (1) Az MBFSZ az Áht. 9. § f) pontjában és kizárólag ehhez kapcsolódva az Áht. 9. § h) pontjában meghatározott irányítási jogköröket gyakorol a Baranya, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Pest és a Veszprém Megyei Kormányhivatal (az e §-ban a továbbiakban együtt: kormányhivatal) felett.
(2) A kormányhivatalok irányítása meghatározott irányítási jogok keretei között másodfokon hozott döntések, a felügyeleti jog gyakorlása során hozott intézkedések, valamint a közigazgatási hatósági ügyekhez kapcsolódóan egyedi utasításnak a feladat elvégzésére vagy a mulasztás pótlásának kiadása útján valósul meg.
(3) Az MBFSZ közreműködik a miniszter kormányhivatalok felett gyakorolt irányítási és ellenőrzési feladatainak ellátása során. Az MBFSZ szakmai képzéseket, valamint szakmai (koordinációs) értekezleteket szervez a kormányhivatal munkakörükben érintett állami tisztviselői és állami ügykezelői számára, továbbá javaslatot tesz a kormányhivatallal folytatott szakmai együttműködésre.
20. Az MBFSZ informatikai rendszere
67. § (1) Az MBFSZ informatikai feladata az MBFSZ számítástechnikai eszközeivel, a közös bányafelügyeleti adatnak minősített adatokkal és a számítógépes programokkal kapcsolatos eljárásokra, dokumentációra és az erőforrásokkal való gazdálkodásra terjed ki.
(2) Az MBFSZ szervezeti egységei
a) meghatározzák a feladatkörükbe tartozó informatikai alrendszerek célját, feladatait, és biztosítják a működés feltételeit,
b) ellátják azokat a feladatokat és szolgáltatják azokat az adatokat, amelyek a közös bányafelügyeleti adattár kialakításához és frissítéséhez szükségesek,
c) gondoskodnak a náluk vezetett nyilvántartások és tárolt adatok frissítéséről és mentéséről,
d) támogatják a szervezeti egység informatikai felelősének az MBFSZ informatikai szervezetben végzett tevékenységét.
21. Az MBFSZ integritásirányítási rendszere
68. § (1) Az MBFSZ elnöke az MBFSZ integritására, korrupciómegelőzési feladatok ellátására integritási tanácsadót jelöl ki, aki ezen feladatok végrehajtására ad tanácsot. Az integritási tanácsadó feladatát képezi a szervezet működésével összefüggő visszaélésekre, szabálytalanságokra és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadása és kivizsgálása, melyről elnöki utasítás rendelkezik.
(2) Az MBFSZ működésében évente fel kell mérni a működéssel kapcsolatos integritási és korrupciós kockázatokat, és a felmérés alapján egyéves korrupciómegelőzési intézkedési tervet kell megfogalmazni a kockázatok kezelésére. Az éves korrupciómegelőzési intézkedési terv végrehajtását és annak eredményeit nyilvános integritásjelentésben kell összefoglalni. Az integritásjelentést meg kell küldeni a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter számára.
22. A munkáltatói jogok gyakorlása
69. § (1) Az MBFSZ munkatársai felett a munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.
(2) Az elnök a törvény erejénél fogva kizárólagos hatáskörébe tartozó döntések kivételével a munkáltatói jogkör gyakorlását a szervezeti és működési szabályzatban, a Közszolgálati Szabályzatban, működést szabályozó belső normában vagy eseti elnöki utasításban vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőre átruházhatja. Az átruházott munkáltatói jogkör tovább nem delegálható. Az elnök az átruházott munkáltatói jogköröket bármikor magához vonhatja.
(3) Munkáltatói joggyakorlásnak minősül minden olyan eset, amikor a munkáltató a kormányzati szolgálati jogviszonnyal vagy munkaviszonnyal összefüggésben jogszabály alapján intézkedésre jogosult.
(4) Az elnök kizárólagos hatáskörrel gyakorolja a munkáltatói jogokat a kinevezés, a munkaviszony létrehozása, a jogviszony-megszüntetés, az áthelyezés, a fegyelmi és kártérítési eljárás, valamint a sérelemdíj megfizetésére irányuló eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés, kártérítés, sérelemdíj, összeférhetetlenség megállapítása, a kinevezés és a munkaszerződés tartalmának módosítása, egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítése tekintetében az MBFSZ kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és munkavállalói felett.
(5) Az elnök értékeli az elnökhelyettes, a főosztályvezető, az információ biztonsági elnöki főtanácsadó, a humánpolitikai és igazgatási osztályvezető, a menedzser asszisztens, a belső ellenőr és a minőségirányítási tanácsadó munkateljesítményét, és értékelés alapján határozza meg évente minősítésüket.
(6) A főosztályvezető gyakorolja a munkáltatói jogokat az irányítása alá tartozó szervezeti egységek kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és munkavállalói felett
a) a munkavégzéssel összefüggő irányítás jog,
b) az ellenőrzési és beszámoltatási jog,
c) a rendes szabadság engedélyezése,
d) a munkaidő igazolása
tekintetében.
(7) Az elnökhelyettest és a főosztályvezetőt javaslattételi jog illeti meg azon munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatban, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik.
(8) A főosztályvezető értékeli az irányítása alatt álló szervezeti egységben dolgozó kormánytisztviselők munkateljesítményét (a humánpolitikai és igazgatási osztályvezető kivételével), és az értékelés alapján határozza meg évente minősítésüket.
(9) A VLFO akkreditált tevékenységi körében tartozó feladatok és a kormánytisztviselők szakmai felügyeletét – kizárólag e feladatellátáshoz kapcsolódóan – a VLFO vezetője látja el. A minőségirányítási megbízott szakmai támogatást nyújt a VLFO vezetője részére vezetői feladatkörével összefüggésben.
(10) Az átruházott munkáltatói jogok gyakorlása tekintetében az arra felhatalmazott távolléte esetén munkáltatói jogokat az esetileg kijelölt főosztályvezető helyettes gyakorolja.
23. Vegyes rendelkezések
70. § (1) A szabadság kiadása éves szabadságolási ütemterv alapján történik.
(2) Az MBFSZ hivatalos nevének és logójának használatát, valamint az MBFSZ-nél rendszeresített hivatalos bélyegzők használatát az elnök normatív utasításban szabályozza.
(3) A nemzetközi kapcsolatfelvétel, programok tervezése, kiküldetés engedélyezése és a kapcsolattartás általános rendjét az elnök normatív utasításban szabályozza.
(4) A képzéseken való részvétel engedélyezésének eljárási rendjét az elnök normatív utasításban szabályozza.
(5) Az MBFSZ közjogi szervezetszabályozó eszközének, valamint a működést szabályozó belső normák kiadási és nyilvántartási rendjéről az MBFSZ elnöke szabályzatban rendelkezik.
(6) A vezető személyében beálló változás esetén a távozó vezető jegyzőkönyvvel adja át a vezetése alatt álló szervezeti egység vezetését utódjának. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni az időszerű legfontosabb feladatokat, a szervezeti egység munkájának állapotát jellemző adatokat, körülményeket, tényeket, a kiemelkedő fontosságú konkrét ügyek állását, valamint a függőben lévő átadott ügyiratokat, dokumentumokat. A jegyzőkönyvet öt eredeti példányban kell készíteni, egy-egy példányt a távozó, illetve az új vezető kap, egy példányt az irattárban két példányt a humánpolitikai és igazgatási osztályvezetőnél kell elhelyezni. A távozó vezető példányát a jogviszony megszüntetéshez kapcsolódó elszámolólap mellékleteként kell kezelni.
(7) Az MBFSZ-től távozó ügyintéző köteles a folyamatban lévő ügyeket befejezni, lezárni és a nála lévő ügyiratokat az irattárba visszaadni. Ha a folyamatban lévő ügy lezárása valamilyen ok miatt nem lehetséges, az ügyiratokat jegyzőkönyvvel át kell adni a főosztályvezetőnek.
(8) Az (5) bekezdés szerinti jegyzőkönyvet öt eredeti példányban kell készíteni, egy-egy példányt a távozó ügyintéző, illetve főosztályvezető, egy példányt az irattárban, két példányt a humánpolitikai és igazgatási osztályvezetőnél a személyi nyilvántartás céljából a távozó ügyintéző és a főosztályvezető személyi anyagában kell elhelyezni. A távozó ügyintéző példányát a jogviszony megszüntetéshez kapcsolódó elszámolólap mellékleteként kell kezelni.
(9) Az a kormánytisztviselő, akinek kormánytisztviselői jogviszonya megszűnik, köteles a hatósági intézkedésre jogosító igazolványát és jelvényét az utolsó munkában töltött napon a humánpolitikai és igazgatási osztályvezetőnek – átvételi elismervény ellenében – leadni. A leadás tényét az elszámoláskor ellenőrizni kell.
(10) E szabályzat rendelkezéseit az ügykezelőkre és a fizikai dolgozókra értelemszerűen kell alkalmazni.
(11) Az elnök által, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a kormánytisztviselőnek adományozható szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói cím együttesen nem haladhatja meg a mindenkori felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselők létszámának 20%-át.
(12) Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 3. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott feltételek alapján vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket a 3. függelék tartalmazza.

1. függelék

Az MBFSZ szervezeti felépítése

2. függelék

Az MBFSZ szervezeti egységeinek feladatköre
1. A természeti erőforrások elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek
1.1 A Bányászati és Gázipari Főosztály feladatai:
1.1.1 eljár az MBFSZ hatáskörébe utalt közigazgatási hatósági ügyekben,
1.1.2 ellátja a jogszabályban meghatározott szakmai felügyeleti, ellenőrzési tevékenységet,
1.1.3 ellátja a munkavédelmi információs szolgálatokra meghatározott, munkavédelemmel kapcsolatos tájékoztató, tanácsadó és felvilágosító feladatokat,
1.1.4 ellátja a bányászati koncesszióval összefüggésben jogszabályban vagy normatív utasításban hatáskörébe utalt feladatokat,
1.1.5 ellenőrzi a bányajáradék számításának, a bányajáradék önbevallás alapjául szolgáló adatoknak és a bányajáradék fizetési kötelezettségnek a teljesítését, rendelkezik a bányajáradék-folyószámla felett,
1.1.6 kidolgozza az MBFSZ hatósági szervezetrendszerének a bányajáradék ellenőrzésével, bevételezésével, kikényszerítésével kapcsolatos részletes feladatait,
1.1.7 felülvizsgálja és aktualizálja az MBFSZ internetes honlapjára kerülő, a bányajáradék bevallásával és megfizetésével kapcsolatos anyagokat és szolgáltatásokat,
1.1.8 irányítja az MBFSZ bányajáradék-bevételezéssel összefüggő tevékenységét,
1.1.9 részt vesz feladatkörében a központi adatbázisok kialakításában,
1.1.10 közreműködik a komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálattal összefüggő feladatokban,
1.1.11 jelentést készít és elemzést végez a jogszabályban meghatározott feladatkörében,
1.1.12 adatbázisából statisztikai kimutatást készít, adatot szolgáltat,
1.1.13 szakterületet érintő általános szakmai kérdésekben ajánlás jelleggel módszertani állásfoglalásokat készít az egységes jogalkalmazás támogatására,
1.1.14 szakmai koordinációs értekezleteket szervez,
1.1.15 folyamatosan ellenőrzi a bányaművelési térkép téradatok megküldését és feldolgozását, valamint megteszi az azzal kapcsolatos hatósági intézkedéseket,
1.1.16 végzi a hatósági ellenőrző bányaméréseket, és értékeli annak megállapításait, szükség esetén megteszi az azzal kapcsolatos hatósági intézkedéseket,
1.1.17 elkészíti a havi Kincstári Jelentést és az éves Bányajáradék Jelentést, adatot szolgáltat az éves Állami Számvevőszék részére benyújtandó jelentés elkészítéséhez,
1.1.18 részt vesz a Magyar Szabványügyi Testület műszaki bizottságaiban, valamint a szénhidrogén szállítóvezetékek, a gázelosztó vezetékek, szállítható nyomástartó berendezések üzemeltetésével kapcsolatos Műszaki Szakbizottságban.
1.2 Az Adattári Főosztály feladatai:
1.2.1 ellátja a bányászati koncesszióval összefüggő adattári feladatokat,
1.2.2 működteti a központi, országos gyűjtőkörrel rendelkező Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárat,
1.2.3 biztosítja a jogszabályokban meghatározott adatkörökben az adatgyűjtés teljességét és rendszerességét, ellenőrzi az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését,
1.2.4 biztosítja a tárolási és archiválási rendszer megfelelő működtetését, a dokumentum- és adatállomány állagának megóvását, teljes körű fizikai védelmét a központi adattárban, ellenőrzi azt a további adattári részlegekben az MBFSZ más szervezeti egységeinél és külső szervezeteknél,
1.2.5 aktualizálja a nyilvántartási rendszert, a dokumentum- és adatállományokra vonatkozó metaadatbázisokat, illetve a földtani és bányászati alapadatokat tartalmazó adatbázisokat,
1.2.6 adatgyűjtést, adatfeldolgozást, valamint adatbázisokból, adatkiadást teljesít, másolatot készít,
1.2.7 biztosítja a főosztály feladatainak ellátásához szükséges térinformatikai rendszerek építését, az adatok térinformatikai feldolgozását, az igényelt térképi, valamint egyéb grafikus anyagok digitalizálását, szabványos digitális állományokból grafikus nyomtatását, azok intranetes szolgáltatását,
1.2.8 működteti az adattári olvasótermet,
1.2.9 folyamatosan tájékoztatja tevékenységéről az adatszolgáltatókat és a felhasználókat a rendelkezésre álló közönségszolgálati eszközökkel és fórumokon,
1.2.10 biztosítja a jogszabályokban és utasításokban meghatározott adatvédelmet és adatkezelési rendet a központi adattárban,
1.2.11 felügyeli a földtani és bányászati kutatásokból származó és állami földtani adatnak minősülő mintaanyag kezelését,
1.2.12 működteti a bányatelkek, kutatási területek (BATER) nyilvántartását,
1.2.13 működteti az MBFSZ feladataihoz szükséges TAKARNET rendszert,
1.2.14 a Földtani és Geofizikai Szakkönyvtár nyilvános szakkönyvtárként a teljesség igényével gyűjti a Kárpát-medence földtudományi, elsősorban földtani, geofizikai irodalmát és térképeit, a gyűjtött irodalmat állományába rendezi és közreadja,
1.2.15 elektronikus katalógust épít,
1.2.16 az MBFSZ kiadványainak digitalizálását végzi, amit az OSZK EPA (Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázis) felületén is közread,
1.2.17 térképtárat működtet.
1.3 Az Ásványvagyon-gazdálkodási Főosztály feladatai:
1.3.1 vezeti az ország hatósági határozatok alapján hivatalos ásványvagyon-adatainak nyilvántartását,
1.3.2 szervezi az ásványi nyersanyagok minősítési, nyilvántartási és értékelési rendszerének továbbfejlesztéséhez, korszerűsítéséhez kapcsolódó feladatellátást,
1.3.3 gondoskodik a nyilvántartás megfelelő elemeinek a nemzetközi szabványokkal történő, szakmailag megalapozott mértékű összehangolásáról, részt vesz az ehhez szükséges szabályozási környezet kialakításban,
1.3.4 adatbázisából adatot szolgáltat, igazolást ad ki a nyersanyag mennyiségéről, minőségéről és megkutatottsági kategóriájáról,
1.3.5 ellátja az ásványvagyon-gazdálkodással és a bányászati koncesszióval összefüggő feladatokat,
1.3.6 igény-forrás elemzést készít az MBFSZ alaptevékenységének támogatása érdekében,
1.3.7 közreműködik az állami ásványvagyon-hasznosítási koncepciók, tervek kialakításában, az aktuális és hosszabb távú koncessziós tevékenység tervezéséhez, előkészítéséhez és lefolytatásához biztosítja a szükséges ásványvagyon-adatokat,
1.3.8 előzetes komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatokat tervez, felügyel, illetve részt vesz a tanulmány, jelentés elkészítésében, gondoskodik a végleges érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálati jelentés miniszternek történő megküldéséről,
1.3.9 gondoskodik a koncessziós pályázatok előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges háttéranyagok (területlehatárolások, területértékelések stb.) elkészítéséről, részt vesz a felügyeleti szervvel történő tárgyi egyeztetésekben, az MBFSZ más egységeivel együttműködve elvégzi a pályázatok lebonyolításához szükséges szervezeten belüli feladatokat,
1.3.10 adatot szolgáltat a koncessziós szerződések ellenőrzéséhez,
1.3.11 közreműködik a földtani közeg, valamint az ásványi és potenciális másodlagos nyersanyagok megkutatottsági szintjének növeléséhez és az adatok nyilvántartásához fűződő állami érdek érvényesítésében,
1.3.12 közreműködik a földtani veszélyek elleni védelemmel kapcsolatos feladatok ellátásában, összehangolja az alábányászott és felszínmozgásos területek nyilvántartásához szükséges feladatok ellátását,
1.3.13 ellátja az államigazgatási szervek megkeresésére induló, feladatkörébe tartozó földtani szakvéleményezési feladatokat,
1.3.14 ásványi nyersanyagok előfordulásának azonosításával, mennyiségének, minőségének, hozzáférhetőségének meghatározásával, fenntartható hasznosításával kapcsolatos tanulmányokat készít, vagy elkészítésükben közreműködik,
1.3.15 közreműködik a Pince- és Partfalveszély-Elhárítási Szakértői Bizottság munkájában és más, földtani veszélyek elleni védelemmel kapcsolatos feladatok ellátásában.
2. A kutatási elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek
2.1 A Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály feladatai:
2.1.1 ellátja a klímastratégiai tervezés tudományos hátterének biztosítását, módszertani fejlesztő tevékenységeket,
2.1.2 kutatja a hazai klímaváltozást kiváltó folyamatokat, a klímaváltozás természeti és antropogén okait, a természeti és társadalmi környezetre gyakorolt hatásait,
2.1.3 részt vesz a megújuló-energia felhasználás és a klímavédelem összhangjának vizsgálatában,
2.1.4 feldolgozza a hazai és nemzetközi klímamodellezési eredményeket, adatot szolgáltat a térinformatikai megjelenítés érdekében,
2.1.5 részt vesz a klímaváltozással és annak várható hatásainak mérséklésével, valamint az éghajlati alkalmazkodással kapcsolatos nemzeti szintű stratégiák, cselekvési tervek módszertanának fejlesztésében, kidolgozásában, szakmai támogatásában,
2.1.6 közreműködik a klímaváltozással kapcsolatos adatbázisok, nyilvántartások fejlesztését szolgáló javaslatok kidolgozásában és végrehajtásában, a fenntartható természeti erőforrás gazdálkodáshoz és a klímaváltozáshoz kapcsolódó nyilvántartások és adatbázisrendszerek fejlesztésében,
2.1.7 ellátja a megyei és települési klímastratégiák összegyűjtését, értékelését, a települési/térségi szintű éghajlatvédelmi teljesítmény elemzésére monitoring módszertant és adatbázist alakít ki,
2.1.8 gondoskodik a Nemzeti Alkalmazkodási és Térinformatikai Rendszer (NATéR) üzemeltetésének koordinációjáról, szakmai tartalmának fejlesztéséről és a kapcsolódó kutatási feladatok szervezéséről és ellátásáról, a fejlesztéshez szükséges együttműködések előkészítéséről, valamint a kapcsolódó jelentések elkészítéséről, tervezi és működteti az intézeti NATéR információbővítését szolgáló méréseket, feldolgozásokat és az értékelésekhez kapcsolódó feladatokat,
2.1.9 közreműködik az egyes gazdasági ágazatok jövőbeni kibocsátási pályáinak vizsgálatára szolgáló Nemzeti Üvegházgáz Adatbázis továbbfejlesztésében és üzemeltetésében,
2.1.10 kutatásokat végez a természeti erőforrásokkal, környezetállapot-változással, hidroklimatológiai és hidrológiai, valamint a települési környezettel kapcsolatos területeken a klímaváltozás értékelésével összefüggésben,
2.1.11 részt vesz a fenntartható természeti erőforrás gazdálkodás és környezetállapot-felmérés és klímaváltozás hatásainak vizsgálatához kapcsolódó projektekben, a földtani, természeti erőforrásokkal és klímaváltozással kapcsolatos komplex és ágazatokra vonatkozó elemzések, értékelések és légi távérzékeléssel végzett információgyűjtési és információszolgáltatási tevékenységek ellátásában,
2.1.12 közreműködik a koncessziós pályázatra javasolt terület jellemzésében, társadalom- és természetföldrajzi vizsgálatában és elemzésében, a koncesszió-köteles ásványi nyersanyagok érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatának végrehajtásában,
2.1.13 összehangolja a klímaváltozás megelőzése és az alkalmazkodás, valamint a fenntartható természeti erőforrás gazdálkodás szempontjából releváns ágazati szakpolitikai dokumentumok, joganyagok, elemzések véleményezését, javaslattételi feladatok ellátását.
2.2 A Földtani Kutatási Főosztály feladatai:
2.2.1 országos alapkutatást végez a Föld, a litoszféra és különösen a földkéreg anyagi, szerkezeti és földtörténeti sajátosságainak, időbeli és térbeli változásainak megismerése érdekében,
2.2.2 földtani alap-, alkalmazott és környezetföldtani adatokat és információkat gyűjt, növeli értéküket, akkreditált és nem akkreditált mintavételezést végez, laboratóriumi vizsgálatokat végeztet, bővíti és naprakészen tartja az adatvagyont,
2.2.3 földtani 3D térmodelleket fejleszt, elkészíti és szolgáltatja az ország földtani térmodelljét,
2.2.4 földtani alap- és alkalmazott kutatásokat végez, alkalmazott földtani kutatási módszert dolgoz ki, melynek keretében eszközöket és műszereket fejleszt,
2.2.5 szakmai támogatást nyújt az alkalmazott földtani kutatások elvégzéséhez, különös tekintettel az ásványi nyersanyagokkal és erőforrásokkal történő gazdálkodásra, továbbá nagy kockázatú, országos jelentőségű beruházásokra,
2.2.6 az épített környezetre vonatkozó hatások tekintetében területhasználati és beépítettségi vizsgálatokat végez a sekélyföldtani közeg környezetében, felméri a települések környezeti állapotát, értékeli a szennyezés-érzékenységet és építés-alkalmasságot,
2.2.7 a geokémiai alapállapot megismerésére vonatkozó országos, regionális és lokális kutatásokat végez,
2.2.8 kutatja és térképezi az országot alapkutatási és alkalmazott földtani (településgeológiai, agrogeológiai, geokémiai, földtani kockázati) témakörben,
2.2.9 vizsgálja a potenciálisan szennyezett vagy hulladéklerakással érintett (meddőhányó) területeket,
2.2.10 felméri és a helyszínen reambulálja az országosan nyilvántartott földtani veszélyforrásokat, a folyamatok megértését elősegítő kutatásokat végez,
2.2.11 közreműködik a koncessziós pályázatra javasolt terület általános- és szerkezetföldtani, teleptani, természet- és környezetvédelmi, külfejtéses bányaművelési, közlekedésföldrajzi, energiahálózati, levegőtisztaság- és örökségvédelmi vizsgálatában és elemzésében, a koncesszió-köteles ásványi nyersanyagok érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatának végrehajtásában és a tanulmányok szerkesztésében,
2.2.12 rendszerezi és nyilvántartja a földtani-, geofizikai- és tudománytörténeti gyűjtemények anyagát,
2.2.13 tudományosan kutatja a gyűjtemények anyagát, lehetőséget biztosít a kölcsönzésre más múzeumok és kiállítóhelyek számára,
2.2.14 földtani, geofizikai és tudománytörténeti, állandó, időszaki és vándorkiállításokat tervez, készít, és ezeket bemutatja a nagyközönség számára,
2.2.15 működteti az Eötvös Loránd Emlékgyűjteményt.
2.3 A Hidrogeológiai és Geokémiai Főosztály feladatai:
2.3.1 irányítja az MBFSZ felszín alatti pórustér és az azt kitöltő fluidum (felszín alatti víz) vizsgálatával, fizikai és kémiai állapotának meghatározásával, az emberi tevékenység és természetes folyamatok lehetséges hatásainak előrejelzésével kapcsolatos alap- és alkalmazott kutatási tevékenységet és módszerfejlesztéseket,
2.3.2 támogatja és elősegíti az állam felszín alatti pórustérrel és az azt kitöltő fluidummal kapcsolatos fenntartható gazdálkodási és hasznosítási tevékenységét,
2.3.3 működteti és fejleszti az Országos Felszín Alatti Vízszintmegfigyelő Hálózatot és az Országos Radiometriai Alaphálózatot,
2.3.4 közreműködik a koncesszió-köteles ásványi nyersanyagok érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatának végrehajtásában vízföldtani és geokémiai témakörben,
2.3.5 hozzájárul az állami és európai uniós jogszabályok teljesítéséhez szükséges vízföldtani kutatásokhoz; a felszín alatti vizek hasznosításával és védelmével, a bányászattal, geotermikus energiahasznosításokkal, nyersanyaggazdálkodással kapcsolatos jogszabályok hidrogeológiai megalapozásához,
2.3.6 működteti a „Vízföldtani észlelőhálózat akkreditált vízmintavételi rendszerrel és modellezéssel” nevű kutatási infrastruktúrát,
2.3.7 elkészíti a Vízföldtani Naplókat, vezeti az Országos Kút és Hévízkútkatasztert, valamint működteti a Központi Vízföldtani Adattárat,
2.3.8 részt vesz az országos környezetvédelmi, sugárbiztonsági radiometriai feladatok megoldásában,
2.3.9 létrehozza és fenntartja a mélyfúrás-geofizikai alapetalon rendszerét,
2.3.10 alap- és alkalmazott állami kutatási feladatok keretében:
a) megvizsgálja, illetve kutatást végez a felszín alatti vizek térbeli helyzetére, áramlására, utánpótlására, minőségére vonatkozó hidrogeológiai-víz-geokémiai, valamint a felszín alatti vizek természetes és mesterséges, diffúz, foltszerű, vonalmenti és pontszerű utánpótlásának témakörében különös tekintettel az emberi tevékenységek (termelések, visszatáplálások, szennyezések) következményeire és kölcsönhatásokra;
b) vizsgálja a felszín alatti vizek oldott anyag és hőtranszportját, a víz-kőzet kölcsönhatásokat, valamint klímaváltozás felszín alatti vizekre gyakorolt hatását;
c) földtani-geofizikai-víz-geokémiai szempontból megvizsgálja az édesvíz-rezervoárokat, és elvégzi a szükséges módszerfejlesztéseket;
d) kutatja a földtani veszélyforrások hidrogeológiai, ásvány- és közettani aspektusait;
e) értékeli hidrogeológiai szempontból a felszín alatti vizektől függő ökoszisztémákat;
f) felméri és értékeli a határokkal osztott felszín alatti víztartókat és áramlási rendszereket;
g) értékeli a bányászati hulladékokkal, valamint a veszélyes (radioaktív, ipari) hulladéklerakóhelyekkel kapcsolatos hidrogeológiai kutatások, vizsgálatok eredményeit;
h) kutatásokat végez mélységi pórusterek hasznosításával és fenntartható gazdálkodásával kapcsolatban;
i) kutatást végez kőzet-víz kölcsönhatások ásványtani és geokémiai folyamatainak meghatározása és előrejelzése céljából;
j) kutatásokat végez potenciális ásványi nyersanyagok, kőzetek, talajok, valamint kőzet- és talajalkotó ásványok ásványtani, geokémiai és radiometriai megismerése céljából;
k) előkészíti vizsgálatra a szilárd földtani közegből származó mintákat;
l) elvégzi a víz- és kőzetminták összetevőinek kémiai analízisét, fázisanalízisét, szedimentológiai, valamint radiometriai vizsgálatait;
m) elvégzi az őslénytani előkészítést;
n) laboratóriumi módszerfejlesztéseket és -harmonizálást végez;
o) biztosítja a kútgeofizikai mérések összehasonlíthatóságát.
2.4 A Geoinformatikai Főosztály feladata:
2.4.1 kidolgozza az MBFSZ információbiztonsági politikáját, továbbá kialakítja és fejleszti a szervezet informatikai stratégiáját,
2.4.2 ellátja a szervezetnél előforduló valamennyi, az elektronikus információs rendszerek védelméhez kapcsolódó feladatot,
2.4.3 gondoskodik az intézményi webes portálok működtetéséről, részt vesz a honlapok és egyéb tartalom szolgáltatások technológiai építésében,
2.4.4 gondoskodik a NATéR üzemeltetési feladatairól,
2.4.5 biztosítja az MBFSZ adatkezeléssel kapcsolatos belső és külső IT feladatait,
2.4.6 koordinálja az MBFSZ funkcionális rendszereinek üzemeltetését, gondoskodik azok szakmai adatrendszerekkel való kapcsolódásaira,
2.4.7 koordinálja az MBFSZ adatvagyonának folyamatos működését és fejlesztését,
2.4.8 végzi az MBFSZ informatikai üzemeltetési feladatait, ellátja az informatikával kapcsolatos adminisztratív feladatokat,
2.4.9 kidolgozza és megvalósítja az intézeti adatvagyon felépítésére, igénybevételére, működtetésére vonatkozó stratégiát és koncepciót,
2.4.10 részt vesz a pályázatok, projektek és egyéb feladatok adatvagyont érintő tervezésében és koordinálásában,
2.4.11 végzi a hatáskörébe rendelt adatok IBSZ szerinti kezelését, és felel annak betartásáért és betartatásáért,
2.4.12 teljes körű és az INSPIRE irányelveknek is eleget tevő metaadat-rendszert és szolgáltatást épít és üzemeltet,
2.4.13 közreműködik a földtani-geofizikai-bányászati adatmodellek kidolgozásában,
2.4.14 felel az adatvagyont érintő szolgáltatások kialakításáért és igény szerinti folyamatos működtetéséért,
2.4.15 szakmai támogatást biztosít az Országos Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár fejlesztéséhez, működtetéséhez,
2.4.16 gondoskodik az intézet szakmai tevékenysége során felmerülő, a kezelésében levő adatokhoz való hozzáférés biztosításáról, a keletkező új vagy értéknövelt adatok változáskövetéséről és a központi adatrendszerbe történő beépítéséről,
2.4.17 ellátja a kutatások és projektek geoinformatikai munkájának szakmai és módszertani megalapozását, fejlesztését és az MBFSZ geoinformatikai feladatainak végrehajtását,
2.4.18 biztosítja a webes térképi és egyéb adatbázis alapú szolgáltatások magas színvonalú, intézményen belüli és a külső igények szerinti megvalósítását, fenntartását,
2.4.19 javaslatot tesz a hardver és szoftver fejlesztési stratégia megalkotására, koordinálja informatikai hardver- és szoftverfejlesztéseket,
2.4.20 teljeskörűen kiszolgálja az MBFSZ informatikát érintő tevékenységeihez tartozó feladatok eszköz igényeit,
2.4.21 előkészíti és koordinálja a hardver- és szoftverbeszerzéseket a közbeszerzési folyamatok szakmai segítése és támogatása érdekében,
2.4.22 ellátja az informatikai rendszerek központi változásfelügyeletét, és végzi a változások kapcsolódó szakmai feladatait,
2.4.23 támogatja a felhasználói szintű információbiztonsági oktatásokat, követi az információbiztonsági szabályok változását,
2.4.24 működteti a Helpdesk rendszert, gondoskodik a felhasználó oldali informatikai és mobilkommunikációs eszközök üzembe helyezéséről, mozgatásáról, valamint az ezekre vonatkozó nyilvántartások, dokumentációk vezetéséről,
2.4.25 együttműködik az informatikai rendszer kiépítésével és működtetésével megbízott külső szakértőkkel,
2.4.26 tervezi és támogatja az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás rendszerét, elősegíti az elektronikus aláírások használatát és az elektronikus hitelesítés rendjét.
2.5 A Geofizikai Kutatási Főosztály feladatai:
2.5.1 tervezi, engedélyezteti, irányítja, kivitelezi, feldolgozza és értelmezi az MBFSZ szeizmikus, mérnök- és sekélygeofizikai, erőtér geofizikai, geoelektromos, elektromágneses, paleomágneses, távérzékelési kutatásait,
2.5.2 az archív geofizikai adatok kezelése, ellenőrzése, karbantartása, digitalizálása, adatbázisba rendezése, folyamatos bővítése, továbbá a korábbi évtizedekben mért terepi, feldolgozott és értelmezett geofizikai adatok mai feldolgozó eszközökkel történő feldolgozásra alkalmassá tétele, információtartalmuk megmentése,
2.5.3 építi Magyarország felszínalatti térrészének geofizikai modelljét,
2.5.4 ellátja a földkéreg anyagi, szerkezeti és fejlődéstörténeti sajátosságainak, a Föld belső szerkezetének, alakjának és dinamikájának, valamint a földkörüli térség dinamikai folyamatainak geofizikai kutatási feladatait,
2.5.5 tudományos kutatásokat végez az ország és a közép-kelet európai régió területén a litoszféra anyagi, szerkezeti és fejlődéstörténeti sajátosságainak megismerésére a geofizikai adatok alapján,
2.5.6 gondoskodik a rendelkezésre álló tudásbázis, műszerpark és speciális szoftverek használatával a nagy kockázattal járó, alapkutatás jellegű, az ország nyersanyag-potenciálját növelő geofizikai mérések kivitelezésének feldolgozásáról és komplex földtani értelmezéséről,
2.5.7 közreműködik Magyarország ásványi nyersanyag potenciáljának alap- és alkalmazott állami kutatásaiban a rendelkezésre álló földtani és geofizikai adatok felhasználásával,
2.5.8 közreműködik a koncesszió-köteles ásványi nyersanyagok érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatának geofizikai vonatkozású végrehajtásában,
2.5.9 ellátja a hazai ásványi nyersanyagok alap- és alkalmazott állami kutatás szerinti feladatokat az MBFSZ-nél rendelkezésre álló geofizikai módszerek alkalmazásával,
2.5.10 vizsgálatot végez és szakvéleményt készít a környezeti hatásokra érzékeny létesítmények elhelyezéséhez, illetve a települések rendezéséhez és fejlesztéséhez,
2.5.11 vizsgálja a természeti jelenségek földtani környezetre gyakorolt hatásait, a természetes eredetű, valamint az emberi beavatkozással összefüggő felszínmozgások veszélyeit, valamint az országos földrengés- veszélyeztetettséget,
2.5.12 felelős az országos geofizikai szakmai adatbázisok fejlesztéséért, fenntartásáért,
2.5.13 karbantartja és fejleszti a geofizikai felmértségi adatbázist,
2.5.14 segíti az MBFSZ jogszabályban meghatározott feladataival összefüggő korszerű adatszolgáltatások elvégzését,
2.5.15 szeizmikus, mérnök- és sekélygeofizikai, erőtér geofizikai, geoelektromos, elektromágneses, paleomágneses, geotermikus kutatásokhoz szükséges műszereket és eszközöket fejleszt, tervez és építtet,
2.5.16 folyamatosan fejleszti a nemzetközi trendek követésével a szeizmikus, mérnök- és sekélygeofizikai, erőtér geofizikai, geoelektromos, elektromágneses, paleomágneses, távérzékelési, adatfeldolgozási és értékelési módszereket, és elvégzi az új eljárásoknak a hazai földtani adottságoknak megfelelő adaptálását, kutatási tevékenységek végzése a geofizikai módszertan fejlesztése érdekében,
2.5.17 a szeizmikus, mérnök- és sekélygeofizikai, erőtér geofizikai, geolektromos, elektromágneses, paleomágneses, geotermikus kutatásokhoz és az obszervatóriumok működéséhez szükséges infrastruktúrát folyamatosan karbantartja, kalibrálja, üzemelteteti és fejleszti,
2.5.18 működteti a Tihanyi Geofizikai Obszervatóriumot, amely a földmágneses tér folyamatos vizsgálatával foglalkozik,
2.5.19 működteti a Gravitációs és Geodinamikai Obszervatóriumot, amely a gravitációs jelenségek és ezek detektálására alkalmas műszerekkel foglalkozik,
2.5.20 biztosítja a Paleomágneses laboratórium működését, amely paleomágneses jelenségek vizsgálatával, mérésével és értelmezésével foglalkozik,
2.5.21 fenntartja az Országos Gravimetriai Alaphálózatot a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény alapján,
2.5.22 fenntartja a Földmágneses Alaphálózatot, amely földmágneses tér változó értekeinek hálózatos monitoringozását végzi,
2.5.23 működteti a Papszigeti talaj-hőáram megfigyelőállomást, ahol sekélygeotermikus méréseket végez.
2.6 A Vizsgálólaboratórium Főosztály feladatai:
2.6.1 működését a MSZ EN ISO/IEC 17025 szabvány előírásai szerint végzi,
2.6.2 állami alap- és alkalmazott kutatás keretében akkreditált laboratóriumi szolgáltatásokat nyújt az MBFSZ feladataiban felmerülő analitikai igények kielégítésére.
3. A gazdasági elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek
3.1 A Jogi és Igazgatási Főosztály feladatai:
3.1.1 ellátja az MBFSZ képviseletét az MBFSZ peres és nem peres bírósági eljárásaiban,
3.1.2 figyelemmel kíséri az MBFSZ jogalkalmazói tevékenységét, jogi iránymutatásokkal és tanácsokkal elősegíti a jogszerű és egységes joggyakorlatot,
3.1.3 koordinálja a jogszabálytervezetek, a működést szabályozó belső normák, előterjesztések, együttműködési megállapodások előkészítését a szervezeti egységek között,
3.1.4 jogi szempontból véleményezi az MBFSZ tevékenységét érintő jogszabálytervezeteket, módosítási javaslatokat, működést szabályozó belső normáinak tervezetét, együttműködési megállapodások tervezetét, alapfeladat ellátáshoz kapcsolódó szerződéstervezeteket,
3.1.5 szakmai véleményt ad a felügyeleti intézkedések előkészítése során, megalkotja és vezeti a központi adatbázis részeként az MBFSZ jogorvoslati nyilvántartását, értékeli a jogorvoslati eljárások tapasztalatait, erről tájékoztatást készít az elnök és az MBFSZ hatósági feladatot ellátó szervezetei részére,
3.1.6 folyamatosan biztosítja a szabályzatok és a hatályos elnöki utasítások elérését, azokról nyilvántartást vezet,
3.1.7 vezeti és folyamatosan karbantartja az MBFSZ ügyfélkapcsolati nyilvántartását,
3.1.8 ellátja a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és annak végrehajtási rendeletei, az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény, a Munka Törvénykönyve és a kapcsolódó jogszabályok rendelkezései szerinti személyzeti, munkaügyi feladatokat,
3.1.9 szervezi az MBFSZ állományát érintő, jogszabályban kötelezően előírt szakmai oktatási, képzési és továbbképzési feladatokat,
3.1.10 koordinálja a kormánytisztviselői teljesítményértékeléssel kapcsolatos feladatokat,
3.1.11 koordinálja az MBFSZ munkatársainak kiválasztásával kapcsolatban a kiválasztási eljárást, biztosítja a pályázat elbíráláshoz szükséges dokumentumokat,
3.1.12 előkészíti a munkavállalók jogviszonyaival összefüggő igazolásokat, adatszolgáltatásokat, koordinálja a bányafelügyelet hatósági igazolványaival, valamint közszolgálati igazolványaival kapcsolatos kiadási és nyilvántartási feladatokat,
3.1.13 részt vesz a személyes iratok és adatok kezelésében az adatvédelmi jogszabályok és belső szabályzatok követelményeinek megfelelően,
3.1.14 az elnöki intézkedésekhez, megalapozó munkaügyi, létszám- és bérgazdálkodási elemzéseket készít, a feladatkörébe tartozó belső szabályozásokat előkészíti, adatot szolgáltat a költségvetés tervezéséhez a személyi juttatásokra és létszámadatokra vonatkozóan,
3.1.15 ellátja a nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatos MBFSZ-re háruló feladatokat,
3.1.16 figyelemmel kíséri az MBFSZ bértömegéhez kapcsolódó létszám- és jutalmazási keretének felhasználását, üres álláshelyek nyilvántartását, és rendszeres tájékoztatást készít az elnök részére,
3.1.17 működteti az MBFSZ irattárát, a rendezett, maradandó értékű iratokat az előírt őrzési időt követően átadja az illetékes levéltár részére, az iratselejtezési eljáráshoz beszerzi a levéltári hozzájárulást,
3.1.18 ellátja a postázással kapcsolatos feladatokat, a küldemények szignálásra előkészítését, végzi az érkeztetési feladatokat, az iratok iktatását, nyilvántartja a hivatalos folyóiratokat,
3.1.19 ellátja az elnök, az elnökhelyettes és az MBFSZ főosztályai mellett az adminisztrációs feladatokat,
3.1.20 az elnök, elnökhelyettes részére végzi az iratok sokszorosítását,
3.1.21 végzi a titkosügyirat-kezelés feladatait,
3.1.22 ellátja az MBFSZ bélyegzőinek nyilvántartását és a használatának biztosítását.
3.2 A Pénzügyi és Számviteli Főosztály feladatai:
3.2.1 elkészíti a költségvetési javaslatot, a kincstári költségvetést, az elemi költségvetést, valamint annak szöveges indokolását, a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolókat, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatásokat,
3.2.2 gondoskodik a jogszabályban meghatározott és a felügyeleti szervektől érkezett adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről,
3.2.3 elkészíti, véleményezi a gazdálkodást érintő vállalkozási, szállítási és megbízási szerződéseket,
3.2.4 végzi a gazdálkodás eredményeinek folyamatos ellenőrzését, értékelését, naprakész pénzügyi információt szolgáltat a pénzügyi helyzetéről,
3.2.5 végzi a lakásépítés és -vásárlás munkáltatói támogatásával kapcsolatos nyilvántartási, bejelentési, pénzforgalmi feladatokat,
3.2.6 gondoskodik a felügyeleti és szolgáltatási díjak beszedéséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről és kiszámlázásáról, a befizetések elmaradása esetén kezdeményezi az adók módjára történő behajtását,
3.2.7 részt vesz a közbeszerzési eljárás lefolytatásában, és összehangolja a szakterületek közbeszerzésekkel összefüggő tevékenységet,
3.2.8 az MBFSZ kormánytisztviselői és munkavállalói részére végzi a központi számfejtésbe nem utalt személyijuttatás-számfejtéssel, kifizetéssel, társadalombiztosítással, valamint az állammal szembeni kötelezettségekkel (adózással) kapcsolatos feladatokat; létszám és bérgazdálkodási elemzéseket készít,
3.2.9 elkészíti az éves vagyongazdálkodási tervet, az éves vagyongazdálkodási beszámolót,
3.2.10 az állammal szembeni kötelezettségekről bevallást készít, és gondoskodik azok teljesítéséről,
3.2.11 szervezi és irányítja az MBFSZ külső, pályázati úton szerezhető támogatásokból finanszírozott tevékenységeinek megvalósításához kapcsolódó adminisztratív és támogató rendszert,
3.2.12 elkészíti a beszerzési tervet,
3.2.13 ellátja az MBFSZ működéséhez szükséges eszközök beszerzésének, szolgáltatások megrendelésének koordinálását, a központosított beszerzések bonyolítását,
3.2.14 végzi az MBFSZ Oktatási Központ alapkarbantartását, a továbbképzések technikai lebonyolítását,
3.2.15 gondoskodik a hivatali gépjárművek üzemeltetésével, használatával kapcsolatos feladatok ellátásáról,
3.2.16 ellátja az MBFSZ vagyonkezelésében lévő ingatlanokkal összefüggő igazgatási, üzemeltetési, karbantartási és vagyonmegóvási feladatokat,
3.2.17 működteti a házipénztárt.
3.3 Az Üzletfejlesztési és Kommunikációs Főosztály feladatai:
3.3.1 a hazai és nemzetközi környezet folyamatos elemzésével, a trendek figyelésével részt vesz az MBFSZ stratégiájának kialakításában, folyamatos aktualizálásában, hazai és nemzetközi pozicionálásában,
3.3.2 marketingtevékenységet folytat az üzletfejlesztés támogatása keretében, folyamatosan elemzi az MBFSZ tevékenysége szempontjából releváns főbb hazai és nemzetközi piacokat, azok szereplőit, termékeit és szolgáltatásait, azonosítja a piaci réseket, és javaslatokat tesz az ezek betöltését célzó termék- és szolgáltatások fejlesztésére,
3.3.3 kialakítja az MBFSZ üzleti alapú szolgáltatásait, javaslatokat tesz az árképzésre, megszervezi azok értékesítési formáit,
3.3.4 kidolgozza az MBFSZ marketingkommunikációs tervét, szolgáltatásainak megismertetése céljából többnyelvű, reklám- és szóróanyagokat, katalógusokat készít,
3.3.5 szervezi, koordinálja és nyilvántartja az MBFSZ hazai és nemzetközi kapcsolatait, szakmai szervezetekben való képviseletét, protokolleseményeken és programokon való részvételt, előkészíti a külföldi szakdelegációk fogadását,
3.3.6 folyamatosan feltárja az MBFSZ profiljába illő hazai és nemzetközi pályázati lehetőségeket, koordinálja a pályázatok előkészítéséhez szükséges belső egyeztetéseket,
3.3.7 koordinálja az MBFSZ több főosztályán átívelő, az elnök által kiemelt jelentőségűvé nyilvánított projektek intézményen belüli szervezését,
3.3.8 gazdasági modelleket készít és tart naprakészen a hazai ásványvagyon-gazdálkodás és a koncessziós tevékenység támogatása érdekében,
3.3.9 koordinálja és fejleszti az MBFSZ felsőoktatásban betöltött szerepét,
3.3.10 kidolgozza az MBFSZ kommunikációs tervét, irányelveit,
3.3.11 felügyeli az MBFSZ külső kommunikációját, írott és elektronikus sajtókapcsolatait,
3.3.12 figyelemmel kíséri az MBFSZ tevékenységével kapcsolatos sajtóhíreket,
3.3.13 koordinálja a sajtóközlemények elkészítését,
3.3.14 irányítja az MBFSZ offline és online felületeken történő megjelenését,
3.3.15 fejleszti és szerkeszti az MBFSZ honlapját, koordinálja annak folyamatos karbantartását és a szakmai tartalmak frissítését, ellátja a webmesteri feladatokat, és gondoskodik a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításáról,
3.3.16 teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettségeit,
3.3.17 kidolgozza az MBFSZ arculati koncepcióját,
3.3.18 közreműködik az MBFSZ kiadványaival kapcsolatos tervezési feladatokban, és ellátja a kapcsolódó szervezési tevékenységet,
3.3.19 feladatkörében véleményezi a szervezeti egységek kimenő anyagait, előadásait,
3.3.20 gondoskodik az MBFSZ központi programjainak megszervezéséről és lebonyolításáról,
3.3.21 támogatja a szervezeti egységek szakmai programjainak technikai megszervezését, lebonyolítását,
3.3.22 utánköveti a sajtónyilvános eseményeket,
3.3.23 intézkedik hatósági engedélyek, jóváhagyások beszerzése iránt a feladatellátásával összefüggésben.

3. függelék

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök
Az alapvető jogok és kötelességek pártatlan és elfogulatlan érvényesítése, valamint a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából az alábbiakban meghatározott közszolgálati jogviszonyban állók az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényben meghatározott eljárási szabályok szerint vagyonnyilatkozatot tesznek.
1. Évente kötelezett vagyonnyilatkozat-tételre a közbeszerzési eljárásban közreműködő önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult kormánytisztviselő, így különösen:
a) az elnök,
b) az elnökhelyettes,
c) az ad-hoc közbeszerzési bizottságokban közreműködő kormánytisztviselők.
2. Kétévente kötelezett vagyonnyilatkozat-tételre az 1. pont hatálya alá nem tartozó költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami vagyonnal való gazdálkodás tekintetében javaslattételi vagy döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a pénzeszközök felhasználására (kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, utalványozásra, érvényesítésre), valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult munkaköröket betöltő kormánytisztviselő.
3. Ötévente köteles vagyonnyilatkozatot tenni a munkaköri leírása alapján az 1. és 2. pont hatálya alá nem tartozó:
a) a közigazgatási hatósági ügyben döntésre jogosult és kiadmányozási joggal rendelkező, valamint javaslattételre vagy ellenőrzésre jogosult kormánytisztviselő,
b) jogszabály alapján nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső kormánytisztviselői munkakört betöltő személy,
c) a vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő.
1

Az utasítást a 37/2019. (X. 4.) ITM utasítás 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2019. október 5. napjával.

2

A 2. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére