PÜ BH 2017/295
PÜ BH 2017/295
2017.09.01.
I. Nem mellőzhető a Pp. 3. § (4) bekezdésének alkalmazásával felróható elkésettség miatt a bizonyítási indítvány teljesítése, ha azt a fél a Pp. 3. § (3) bekezdésének harmadik mondata szerinti tájékoztatást és 141. § (2) bekezdés első mondata szerinti felhívást követően megfelelő időben előterjeszti, habár azt a per állása szerint a gondos és az elősegítő pervitelnek megfelelően korábban is előterjeszthette volna [Pp. 3. § (4) bek.].
II. Megállapítható a szövetkezet vezetőinek a Ptk. 339. §-án alapuló önálló felelőssége, ha a szövetkezetet harmadik személyek kifejezett megkárosításának célzatával, a jogrenddel ellentétesen működtetik [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A P. I. Szövetkezet (továbbiakban: Szövetkezet) az 1998. évben alakult. Fő tevékenysége az ingatlanforgalmazás volt az ehhez kapcsolódó tevékenységekkel. A Szövetkezet tagjainak a kötelező részjegyzésen felül lehetőségük volt más formájú vagyoni hozzájárulást is teljesíteni és a Szövetkezetnek kamat ellenében kölcsönt nyújtani. A Szövetkezet az 1998-1999. évi közgyűlésein különböző ingatlanberuházásokról és ezekkel összefüggésben a szövetkezeti tagok részére célrészjegyek kibocsátásáról döntött. Az ebben az időszakban kibocsátott 1 500 000 000 forint értékű célrészjegyet a tagság teljes egészében nem jegyezte le, ezért a Szövetkezet vezetősége a tagság és a befektethető összeg növelése érdekében elhatározta a Szövetkezet jövőbeni működésének megváltoztatását oly módon, hogy a Szövetkezet tényleges irányítását az igazgatóság szerezze meg és a pénzeszközökkel való gazdálkodásról a tagságot kiiktatva döntsön. A Szövetkezet alapszabályát ennek megfelelően módosították, melynek eredményeként a köz-, rész- és küldöttgyűlések szerepe formálissá vált, az igazgatóság a korábban meghozott döntéseit e fórumokkal csupán jóváhagyatta.
[2] Az I. rendű alperes 2000. június 9. napjától – a Szövetkezet felszámolásának elrendeléséig – 2004. július 30. napjáig az igazgatóság elnöke, a II. rendű alperes ugyanezen időszakban az igazgatóság tagja, a III. rendű alperes 1999. április 2-tól 2004. június 30-ig az igazgatóság tagja volt, mindhárman jogosultak voltak a Szövetkezet önálló képviseletére. A IV. rendű alperes 1998. szeptember 28-tól a Szövetkezet felügyelőbizottságának tagja volt.
[3] A Szövetkezet gazdasági stratégiáját meghatározó döntéseket az I-III. rendű alperesek hozták meg. A Szövetkezet a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül folytatott intenzív reklámtevékenységbe kezdett a belépni szándékozó szövetkezeti tagok részére célrészjegyek kibocsátásával rövid futamidejű, de a kereskedelmi bankok által ígért kamatokat meghaladó hozamot ígérve. A Szövetkezet gazdálkodásáról, mérlegéről, a Szövetkezet beruházásairól és üzletpolitikai elképzeléseiről szóló beszámolók az általánosság szintjén maradtak, a gazdálkodásra vonatkozó konkrét adatokkal alátámasztott tájékoztatást a tagság nem kapott. Az igazgatóság szóbeli és írásbeli tájékoztatásai a beruházásokat illetően a valóságnál kedvezőbb képet mutattak. Az ígért beruházások egy részét meg sem kezdték, más részét a tájékoztatóban megjelölt időpontig reálisan nem lehetett befejezni. Ilyen módon azonban a már meglévő tagságot is újabb befektetésekre, célrészjegyek jegyzésére, vagy jegyzésük meghosszabbítására ösztönözték. A Szövetkezet saját tőkéje 30 000 000 forint volt, ez működésének ideje alatt nem emelkedett jelentősen. A célrészjegyek lejárati ideje 4-12 hónapos időtartamú volt, az eszközölt ingatlanberuházások megtérülési ideje azonban jóval hosszabb, közép-, illetve hosszú távú volt, ezért az igazgatóság (az I-III. rendű alperesek) 2000 júliusától országos irodahálózat kiépítésével intenzív forrásgyűjtésbe kezdtek. A célrészjegy-kötések száma 2003-ig folyamatosan emelkedett. Ez idő alatt a Szövetkezet minimális nyereséget tudott termelni. A lejárt futamidejű célrészjegyek után a hozamot az újabb célrészjegy-befizetésekből teljesítette a 2000-2002. években. A Szövetkezet beruházásai összességében veszteséget termeltek. Az egyes beruházásokra kijelölt gazdasági társaságok mint projektcégek veszteségesen működtek. A működésükhöz a célrészjegy-befizetésekből a Szövetkezet által biztosított összeg nem térült meg. A Szövetkezet által felvásárolt más profilú főtevékenységet folytató gazdasági társaságok sem működtek nyereségesen. A Szövetkezet által e gazdasági társaságok rendelkezésére bocsátott összegek sem térültek meg.
[4] A Szövetkezet igazgatósága nagy ingatlanberuházást tervezett. Ennek érdekében a 2000-2003. évek folyamán az I-III. rendű és az e tekintetben hozzájuk kapcsolódó IV. rendű alperes a térségben külterületi termőföldeket vásároltak abból a célból, hogy a művelési ág megváltoztatását követően a beruházási terveket megvalósítsák. A termőföldek megszerzése érdekében az alperesek magánszemélyként a Szövetkezettel adásvételi előszerződéseket kötöttek, majd az ingatlanok megszerzéséhez szükséges készpénzt a Szövetkezet pénztárából előleg címén vették fel. A Szövetkezet által átadott vételárelőleg biztosítása végett az ingatlanok tulajdoni lapjaira bejegyeztették Szövetkezet jelzálogjogát. A jelzálogjog bejegyzése alapjául szolgáló keretbiztosítéki jelzálogszerződésekben az alperesek vállalták, hogy a zálogjogosult Szövetkezet előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül az ingatlanokat nem idegenítik el és nem terhelik meg, azokon biztosítékot nem alapítanak, harmadik személynek jogot nem engednek. Az ingatlanok megvásárlásához az alperesek a Szövetkezet házi pénztárából a tényleges vételárat lényegesen meghaladó összegben vettek fel előleget: az I. rendű alperes 621 000 000 forinttal, a II. rendű alperes 370 000 000 forinttal, a III. rendű alperes 514 000 000 forinttal, a IV. rendű alperes 48 000 000 forinttal magasabb összeget vett fel, amivel ismeretlen módon rendelkeztek. Az I. rendű alperes 60, a II-III. rendű alperesek személyenként 18, a IV. rendű alperes 6 termőföldrészletet szerzett ilyen módon. Ezt követően az alperesek – hozzátartozóik és az érdekeltségi körükbe tartozó gazdasági társaságok bevonásával – a T. Takarékszövetkezettel kölcsönszerződéseket kötöttek, melyek fedezeteként a korábban a Szövetkezettel létrejött előszerződés tárgyává tett ingatlanok egy részét ajánlották fel. A kölcsönökhöz való hozzájutás érdekében az I-III. rendű alperesek a Szövetkezet képviseletében hozzájáruló nyilatkozatot adtak a Szövetkezetet illető keretbiztosítéki jelzálogjog törléséhez, majd az ingatlanok tulajdoni lapjára a T. Takarékszövetkezet jelzálogjoga került bejegyzésre. A T. Takarékszövetkezet a Szövetkezet működésének befejezése után az alperesek által fedezetként felajánlott, de a Szövetkezet által biztosított pénzből vásárolt ingatlanokat értékesítette.
[5] A 2000-2003. években folytatott intenzív tőkegyűjtés folyamán a fiókhálózat irodáiban elhelyezett tájékoztatók a Szövetkezet nyereséges működésének látszatát keltették, elhallgatva, hogy egy-egy sikeres befektetésen kívül a Szövetkezet érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok egésze kezdettől fogva veszteséges, ezért a bankit meghaladó hozamok folyamatos hirdetése a befektetések biztonságára nézve folyamatos kockázatot jelent. Az I-III. rendű alperesek a tagság előtti szóbeli beszámolóikban és írásbeli tájékoztatóikban is nyereséges működésről számoltak be. Ezzel szemben 2004. március 2. napjára a célrészjegy-befizetések a veszteséges gazdálkodás és az I-III. rendű alperesek egyéb jellegű pénzkezelése következtében elvesztek, azoknak kb. 11 000 000 000 forintos tőkeösszegét sem tudta a Szövetkezet visszafizetni.
[6] A felperes 2003. február 12. napján vált a Szövetkezet tagjává. 2004. február 19-én több célrészjegyet is jegyzett összesen 29 125 000 forint tőke értékben. 4 125 000 forint értékű célrészjegyei lejárati ideje 2004. június 20-a, az utánuk ígért hozam együttesen 240 624 forint volt, 25 000 000 forint értékű célrészjegy lejárati ideje 2005. február 18-a, az utánuk ígért hozam 4 625 000 forint volt.
[7] A Szövetkezet által 2004. március 4-én kiadott és a felperes által is átvett értesítő szerint a Szövetkezet 2004. március 2. napjától kezdődően a célrészjegy-megállapodásokra ki- és befizetéseket nem teljesít, illetve nem fogad. Erről értesülve a felperes 2004. április 13-án az I. rendű alpereshez, mint a Szövetkezet igazgatóságának elnökéhez címzett és a Szövetkezet által 2004. április 15-én átvett levelével a 2004. február 19-én kötött valamennyi célrészjegy-megállapodást levelének beérkezését követő 10. banki napra felmondta, és felhívta az I. rendű alperest 29 125 000 forint megfizetésére.
[8] A felperes a jogi képviselője útján 2004. június 25. napján ismeretlen tettesek ellen büntető feljelentést tett, amelybe a polgári jogi igényének érvényesítésére vonatkozó kérelmét is belefoglalta. Kérte az elkövetők kötelezését 15 napos határidővel egyetemlegesen 29 125 000 forint és ennek a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamata megfizetésére.
[9] A Szövetkezet 2004. június 30-án felszámolás alá került. A felperes 2004. augusztus 5-én jelentette be hitelezői igényét a felszámolónak, befizetve a 100 000 forintos regisztrációs díjat. A felszámolás során, 2009. október 16-án a felperes részére 1 363 600 forint került kifizetésre. A felszámolási eljárásban 2014. június 19-én hozott záró végzéssel az adós vagyonának felosztásáról szóló rendelkezés keretében a felszámoló bíróság a felperes vonatkozásában pénzbeli megtérülésként 2 084 700 forintot, míg „megtérülés követelésből” tétel alatt 4 607 434 forintot rögzített. Utóbbi tétel az I-III. rendű alperesekkel szemben öt jogerős fizetési meghagyás alapján végrehajtható és végrehajtás alatt álló követelések felperesre jutó része. A felperes követeléséből a felszámolási eljárásában várható megtérülés összesen 6 695 134 forint.
[10] Az ügyészség az alperesekkel szemben vádat emelt. A vádirat a sértettek által bejelentett polgári jogi igényeket részletesen tartalmazza. Ezek között 243. sorszám alatt neve, idézési címe és 29 125 000 forintos követelés feltüntetésével a felperes is szerepel. A felperesnek, mint sértettként megjelölt, polgári jogi igényt előterjesztő személynek a vádiratot nem kézbesítették, az elsőfokú bírósági tárgyalásokról értesítést nem kapott, tanúkénti kihallgatására a bírósági szakaszban nem került sor, a sértettek nagy száma miatt az értesítések sajtóközlemény kiadásával történtek.
[11] Az elsőfokú büntetőbíróság az I. rendű alperest bűnösnek mondta ki társtettesként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében; folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében; folytatólagosan társtettesként elkövetett tőkebefektetési csalás bűntettében és számvitel rendje megsértésének bűntettében, ezért halmazati büntetésül 8 évi börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint gazdálkodó szervezet vezetésétől, mint foglalkozástól végleges hatállyal eltiltotta. A II. rendű alperest bűnösnek mondta ki társtettesként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében; folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében; folytatólagosan társtettesként elkövetett tőkebefektetési csalás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül 6 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint gazdálkodó szervezet vezetésétől mint foglalkozástól végleges hatállyal eltiltotta. A III. rendű alperest bűnösnek mondta ki társtettesként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében; folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében; folytatólagosan, társtettesként elkövetett tőkebefektetési csalás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 6 év és 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá gazdálkodó szervezet vezetésétől mint foglalkozástól végleges hatállyal eltiltotta. A IV. rendű alperest bűnösnek mondta ki 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre és 1 000 000 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy a börtönbüntetés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Egyéb rendelkezései között az I-III. rendű alpereseket polgári jogi igények megfizetésére kötelezte azon magánfelek részére, akik a felszámolási eljárásban hitelezői igényt nem érvényesítettek, a további magánfelek igényét – közöttük a felperesét – a törvény egyéb útjára utasította arra tekintettel, hogy nevezettek a felszámolási eljárásban hitelezői igényt érvényesítettek, a felszámolás pedig az elsőfokú büntetőítélet meghozatalának időpontjában még folyamatban volt, a folyamatos felszámolói kifizetések során részkielégítések történtek.
[12] A felperes 2012 novemberében szerzett tudomást az elsőfokú büntetőbírósági eljárásról. Az elsőfokú büntetőítélet rendelkező részét 2013. április 23. napján kapta meg kérelmére.
[13] A másodfokú büntetőbíróság a 2013. április 16-án kelt jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta: az elsőfokú ítélet rendelkező részében az egyes bűncselekmények jogszabályi felhívását javította, egyes részeket mellőzött, a IV. rendű alperessel szemben kiszabott pénzbüntetést mellőzte, további pontosításokat és zár alá vétel alóli feloldásokat eszközölt. A polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezést megváltoztatta és valamennyi igényérvényesítőt a törvény egyéb útjára utasította polgári jogi igényével. Egyebekben az elsőfokú ítéletet mind a négy vádlott vonatkozásában helybenhagyta. A polgári jogi igények tekintetében hozott döntését azzal indokolta, hogy a hűtlen kezelés bűntettében és a sikkasztás bűntettében marasztalt vádlottak tevékenységével összefüggésben sértettnek kizárólag a Szövetkezet tekinthető, a büntetőeljárásban polgári jogi igényt a Szövetkezet érvényesíthet sértettként. A közvetetten károsult szövetkezeti tagok kizárólag a felszámolás keretei között, illetőleg a vádlottak ellen indított polgári perekben jogosultak a kárigényüket előterjeszteni, de a büntetőeljárásban nem tekinthetők magánfélnek, noha a bűncselekmény az ő érdekeiket is sértette, de csak a Szövetkezetnek mint önálló jogalanynak a működési keretein belül. A másodfokú büntetőítéletet a felperes 2013. június 20-án vette kézhez. Egyébként a büntetőeljárásban hozott első- és másodfokú ítéletek közzétételére sajtóközlemény útján került sor a sértettek nagy száma miatt.
A felek kérelmei
[14] A felperes keresetében 33 990 624 forint tőke és ennek 2009. október 16. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre számított törvényes mértékű késedelmi kamata, valamint a tőke alapján 2005. február 18. napjától 2009. október 16. napjáig terjedő időre számított és még meg nem térült 4 631 105 forint kamattartozás egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Az általa a célrészjegyekre befizetett tőke alapján 2009. október 16-ig számított kamatot összesen 12 689 833 forintban jelölte meg, amelyből levonásba helyezte a 2009. október 16-án részére kifizetett 1 363 600 forintot, továbbá a felszámolási eljárás eredményeként részben megtérült és még várhatóan megtérülő 6 695 134 forintot. Keresetét a Ptk. 339. § (1) bekezdésére alapította. Keresetének ténybeli alapjaként jelölte meg, hogy az I-III. rendű alperesek vezető tisztségviselőkként jogerős büntetőítélettel megállapított bűncselekmények elkövetésével károsították meg, az általa jegyzett célrészjegyek tőkerészét és hozamát ily módon nem fizették meg a részére, mert a Szövetkezet gazdálkodását ellehetetlenítő, annak felszámolásához vezető gazdálkodásukkal idézték elő azt a helyzetet, amely miatt a célrészjegyek és kamataik visszafizetése meghiúsult. Állította, hogy a IV. rendű alperes, bár nem vezető tisztségviselője, hanem felügyelőbizottsági tagja volt a Szövetkezetnek a jogerős büntetőbírósági ítélet szerint, mégis oly módon vett részt a napi ügyvitelben, amely egyetemleges kötelezését megalapozza.
[15] Az alperesek elsődlegesen pergátló és perhalasztó kifogásokat terjesztettek elő. A kereset érdemét tekintve mindenekelőtt elévülési kifogást emeltek. Hivatkozásuk szerint a felperes követelése a Szövetkezet felszámolásának kezdő időpontjában, 2004. június 30-án esedékessé vált valamennyi célrészjegy tekintetében, ehhez képest a felperes az igényét fizetési meghagyás útján csak 2013 őszén érvényesítette velük szemben. Érdemben is vitatták a kereset jogalapját. Tagadták kártérítési felelősségük fennállását, azt, hogy jogellenes magatartást tanúsítottak volna, vitatták felróhatóságukat és az érvényesített igény összegszerűségét is. A IV. rendű alperes a károkozó magatartás teljes hiányát állította, utalva felügyelőbizottsági tagi minőségére és munkavállalói minőségére.
Az első- és másodfokú ítélet
[16] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 napon belül egyetemlegesen 38 621 729 forintot és ebből 33 990 624 forint tőkerész alapján 2009. október 17-től a kifizetés napjáig terjedő időre számított törvényes mértékű késedelmi kamatokat, egyebekben rendelkezett a perköltségek viseléséről.
[17] Az alperes perhalasztó és pergátló kifogásait alaptalannak találva érdemben vizsgálta az elévülési kifogásukat. Ennek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a kereset tárgyává tett követelés nem évült el.
[18] Abból indult ki, hogy a felperes lényegében egy hitelkonstrukcióból eredő kötelmi jogi igényt érvényesített, amelyre a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 324. § (1) bekezdésében írt általános ötéves elévülési idő vonatkozik. A követelések esedékessé válását illetően különbséget tett az egyes célrészjegyek között, azok futamideje szerint. A 4 hónapos futamidejű célrészjegyek tekintetében a 2004. június 20-ai lejárati időben, az egyéves futamidejű, később lejáró célrészjegyek tekintetében pedig a felszámolás kezdő időpontjában, 2004. június 30-ában állapította meg a követelés esedékességét, és ezektől az időpontoktól számította az elévülés kezdetét a Ptk. 326. § (1) bekezdése alapján. Rögzítette, hogy a peres felek között az érvényesített követelés tárgyában sem megegyezés, sem egyezség nem jött létre, azt az alperesek kötelezettként nem ismerték el, ezért a Ptk. 327. § (1) bekezdésébe foglalt elévülést megszakító okok közül a követelés bírósági úton való érvényesítésének fennállását vizsgálta a büntetőeljárásban történő igényérvényesítésre tekintettel. Álláspontja szerint az ügyészség által benyújtott vádirat, amely összesítette az érintett károsultak polgári jogi igényeit, közöttük a felperesét is, minden olyan adatot tartalmazott, amelyet a Pp. 121. § (1) bekezdése a keresetlevél tartalmi követelményei között felsorol: tartalmazta a polgári jogi igény jogosultjának nevét és pontos címét, kötelezettjének nevét és címét, a konkrét polgári jogi igényt összegszerűen és mindazon tényeket, amelyek a polgári jogi igény elbírálását a jogalap, továbbá a bíróság hatásköre és illetékessége szempontjából lehetővé teszik. Rögzítette, hogy a vádirat az alperesek előtt a 2007. augusztusi kézbesítés eredményeként ismertté vált. Az igényérvényesítésnek ezt a módját a Ptk. 327. § (1) bekezdésében írt bírósági úton való követelésérvényesítésnek tekintette. Álláspontja szerint a vádiratnak 2007 augusztusában az alperesek részére történő kézbesítésével az elévülés megszakadt és a Ptk. 327. § (2) bekezdésének második fordulata alapján az elévülést megszakító eljárás jogerős befejezését követően kezdődött újból. Az elévülést megszakító büntetőeljárás a másodfokú bíróság ítéletének meghozatalával, 2013. április 16. napján fejeződött be, az elévülés ezen a napon kezdődött újból. Ehhez képest a felperes 2013. szeptember 5. napján benyújtott fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelme elévülési időn belül érkezett, a követelés nem évült el.
[19] A kereset érdemi vizsgálata körében a Ptk. 339. § (1) bekezdésének valamennyi törvényi tényállási elemét megvalósultnak találta. A felperes kárát az általa 29 25 000 forint értékben jegyzett célrészjegyek tőkeösszegében, valamint a futamidő lejártával ígért hozamban mint elmaradt haszonban határozta meg. Az alperesek bűncselekményeket is megvalósító gazdasági tevékenységét értékelte olyan jogellenes magatartásnak, amely a szövetkezeti gazdálkodás ellehetetlenülésén, a Szövetkezet fizetésképtelenné válásán és felszámolásának elrendelésén keresztül a felperes károsodásához vezetett. A jogerős büntetőítélet alapján a kár bekövetkezte és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggést is megállapította, mert az I-III. rendű alperesek, mint a Szövetkezet gazdálkodását éveken át közvetlenül és kizárólagosan irányító személyek magatartása vezetett a IV. rendű alperes segítségével a Szövetkezet fizetésképtelenségéhez és ahhoz a helyzethez, hogy a felperes és társai célrészjegy-követelései kifizethetetlenekké váltak. Az alperesek felróhatóság kimentésére irányuló védekezését nem fogadta el, mert az alpereseket szándékos bűncselekmény elkövetése miatt ítélték el, az adott helyzetben általában elvárhatóság kritériumának a magatartásuk semmiképpen sem felelhet meg, károkozásuk felróható. Az alpereseket közös kározóknak tekintve a felelősségüket a Ptk. 344. § (1) bekezdésének alkalmazásával egyetemlegesnek ítélte.
[20] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és a IV. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, és az elsőfokú perköltségre kiterjedően is rendelkezett a perköltségekről.
[21] A másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezte esetén az ügyvezetők marasztalásának lehetőségét a 2006. évi VI. törvény vezette be a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) rendelkezései közé a 33/A. § beiktatásával, ezért ez a rendelkezés a Szövetkezet 2004. évi felszámolásának elrendelésére tekintettel a peres felek jogvitájában nem alkalmazható. Rögzítette ugyanakkor azt is, hogy a bírói gyakorlat külön tételes jogi szabály nélkül is elfogadta kivételes esetekben az ún. felelősség áttörést. Az EBD 2014.11.63. szám alatt közzétett eseti döntés indokolásában kifejtettekre utalással rögzítette, hogy a jogi személy tevékenységi körében eljárt taggal, vezető tisztségviselővel, alkalmazottal szemben a jogi személyt terhelő polgári jogi következmények a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személy károsultak részéről közvetlenül kivételesen és csak akkor érvényesíthetők, ha a tag, vezető tisztségviselő, alkalmazott a jogi személy elkülönült felelősségéből származó előnyökkel, az ebből eredő jogosultságaival szándékos magatartással súlyosan visszaélt. A jogi személy elkülönült felelősségével való visszaélés valósul meg különösen akkor, ha a jogi személyt olyan célból működtetik, mely a jogrenddel ellentétesen harmadik személyek (hitelezők) kifejezett megkárosítását célozza. Joggal való visszaélést jelent az is, ha a tag külsőleg azt a látszatot kelti, hogy a jogi személy nevében és érdekében jár el, ténylegesen azonban a vagyoni előnyöket magánvagyona javára vonja el. A joggal való visszaélés következménye, hogy a tag, vezető tisztségviselő a jogi személy elkülönült felelősségére nem hivatkozhat. A saját személyében felelős tag, vezető tisztségviselő a szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint tartozik helytállással a jogi személlyel (szerződéses vagy szerződésen kívüli) jogviszonyban álló sérelmet szenvedett harmadik személlyel szemben. A jogi személy kontraktuális vagy deliktuális felelőssége és a tag, vezető tisztségviselő szerződésen kívüli felelőssége ilyen esetben egyetemleges.
[22] Önálló törvényi tényállás hiányában az elkülönült felelősség áttörésének jogalapját a másodfokú bíróság a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésében, valamint 5. § (1) és (2) bekezdésében találta meg. Álláspontja szerint a jogi személyiséggel való visszaélés sérti a jóhiszeműség és tisztesség polgári jogi alapelvét, valamint a joggal való visszaélés törvényi tilalmába ütközik.
[23] Az alperesek elévülési kifogását vizsgálva a másodfokú bíróság a kereset tárgyává tett követelés esedékességét 2014. április 25. (helyesen: 2004. április 25.) napjában, a felperes felmondásának időpontjában határozta meg. A vezető tisztségviselők kártérítési felelősségét nem ún. mögöttes felelősségnek, hanem önálló deliktuális kárfelelősségnek tekintette, ezért nem a felszámolás kezdő időpontját, 2004. június 30-át vette figyelembe, hanem a felperes által megjelölt károsodás időpontját, amelyet a felmondással esedékessé tett követelés visszafizetésének elmaradásában jelölt meg. Rögzítette, hogy az alperesek deliktuális kárfelelőssége a gazdálkodó szervezet felelősségével egyetemleges, ezért a felszámolási eljárás nem gátolta az alperesekkel szembeni igényérvényesítést. Figyelemmel volt arra, hogy a bűncselekménnyel okozott kár esetén a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége nem évül el [Ptk. 360. § (4) bekezdés], minthogy azonban a hűtlen kezelés és a sikkasztás bűncselekményének büntethetőségi ideje 5 év, az alperesekkel szembeni kártérítési igény elévülési idejét a Ptk. általános szabályainak megfelelően öt évben, végső időpontját megszakítás hiányában 2009. április 25. napjában határozta meg. Figyelembe vette viszont, hogy a felperes a követelését a büntetőeljárásban polgári jogi igényként érvényesíteni kívánta, a Fővárosi Főügyészség pedig a 2007. július 6. napján benyújtott vádiratában ezt a bíróság elé terjesztette. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a vádiratban foglalt polgári jogi igény a felperes vonatkozásában is tartalmazta mindazon adatokat, amelyek a Pp. 121. §-a alapján a kereset érdemi elbírálásához szükségesek, ezzel pedig a bíróság előtti igényérvényesítés megvalósult.
[24] A másodfokú bíróság által kifejtettek szerint a Ptk.-hoz fűződő bírói gyakorlat a bírósági eljárás jogerős befejezéséhez, annak természetétől függően, az elévülés szempontjából eltérő joghatást fűz. A követelés kötelezettel szembeni bírósági eljárásban való érvényesítése akkor szakítja meg az elévülést a Ptk. 327. § (1) bekezdésének értelmében, ha a bíróság az ügy érdemében hoz eljárást befejező határozatot, ha azonban a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja vagy a pert jogerősen megszünteti, a keresetlevél beadásához fűződő joghatályok elenyésznek, közöttük az elévülést megszakító hatás is. Viszont amennyiben az igény a büntetőeljárásban polgári jogi igényként kerül érvényesítésre a büntetőeljárás peres szakaszának folyamatban léte alatt az elévülés a Ptk. 326. § (2) bekezdése alapján akkor is nyugszik, ha a büntetőper a polgári jogi igény érdemi elbírálása nélkül fejeződik be, ugyanis a büntetőeljárás peres szakaszának folyamatban léte alatt a követelést másik eljárásban nem lehet érvényesíteni. A felperes igényét az elsőfokú büntetőbíróság az ítéletével egyéb törvényes útra utasította, e rendelkezés ellen pedig fellebbezésnek nem volt helye. A Be. 348. § (1) bekezdése alapján azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú büntetőítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, tekintet nélkül arra, hogy ki, milyen okból fellebbezett. Ennek során hivatalból döntött a járulékos kérdésekben, így a polgári jogi igény tekintetében is. Ezért, bár a polgári jogi igényt előterjesztő fél az elsőfokú büntetőítélettel szemben fellebbezést nem nyújthatott be, a másodfokú bíróság is a másodfokú büntetőeljárásban hozott érdemi döntést minősítette a polgári jogi igény tárgyában hozott jogerős döntésnek a Be. 348. § (1) bekezdésére tekintettel. Ennek az ítéletnek a meghozatalára 2013. április 16-án került sor, a felperes követelésének elévülése eddig az időpontig nyugodott. A Ptk. 326. § (2) bekezdése szerint, ha a követelésre jogosult menthető okból nem tudja igényét érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelése akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. Így, bár a büntetőbíróság jogerős döntéséig az ötéves elévülési idő már eltelt, az igényérvényesítés határideje 2014. április 16-áig meghosszabbodott és a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem 2013. szeptember 5-i benyújtása folytán a felperes követelése nem tekinthető elévültnek.
[25] Alaptalannak találta a másodfokú bíróság az alpereseknek azt a fellebbezési hivatkozását is, hogy az elsőfokú bíróság a döntését olyan bizonyítékokra alapította, amelyeket az elsőfokú eljárás szabályainak megsértésével szerzett be. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság által a Pp. 3. §-a szerint adott tájékoztatás alapján a felperes indítványára került sor a büntetőeljárás adatainak beszerzésére, amely kiterjedt a vádemelés időpontjára, a vádirat kézbesítésére és a felperes ezzel kapcsolatos tájékoztatásaira. Rögzítette, hogy a másodfokú bíróság elévüléssel kapcsolatos döntése egyébként nem ezeken az adatokon alapult, hanem a másodfokú jogerős büntetőítélet időpontján, ezért az „esetleg jogsértő módon beszerzett” bizonyítékok mellőzése mellett is érdemben elbírálható volt az elévülési kifogás azzal, hogy a jogerős másodfokú büntetőítéletet a felperes már a keresetlevele mellékleteként is csatolta.
[26] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor az I-III. rendű alpereseknek a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősségét állapította meg. Helyesnek találta a kárösszeg meghatározását is a célrészjegyek tőke és hozam részének figyelembevételével. Az I-III. rendű alperesek egyetemleges kötelezését is helyesnek, a Ptk. 344. § (1) bekezdésével összhangban álló rendelkezésnek tekintette.
[27] A IV. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította a másodfokú bíróság, mert a IV. rendű alperes nem volt tagja a Szövetkezet igazgatóságának és nem merült fel adat a perben arra, hogy a Szövetkezet gazdálkodását érintő döntések meghozatalában részt vett volna. A termőföldvásárlásokkal kapcsolatosan elkövetett sikkasztás, amelyet a büntetőbíróság jogerős ítéletével bűncselekményként a terhére rótt, megelőzte a felperes célrészjegyvásárlásainak időpontját. Ezért a IV. rendű alperes kártérítési felelősségét a másodfokú bíróság a felperesnek kárt okozó jogellenes magatartás hiányában nem állapította meg.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[28] A jogerős ítélettel szemben az I-III. rendű alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset teljes elutasítását kérték, másodlagosan a jogerős ítélet I-III. rendű alperesekre vonatkozó részében való hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását, ennek elmaradása esetén az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérték. A másodfokú bíróság által megsértett jogszabályként a Ptk. 4-5. §-ait, valamint 339. §-át, a Pp. 3. §-át és „az eljárási alapelveket” jelölték meg.
[29] Felülvizsgálati kérelmük szerint az I-III. rendű alperesek egy általuk vezetett jogi személlyel szemben fennálló és 2004-ben esedékessé vált tartozás miatt egy 2013-ban ellenük megindított polgári eljárásban nem tehetők felelőssé egyfelől a követelés elévültsége, másfelől a korlátolt felelősség áttörhetetlensége miatt.
[30] A követelés elévülése tekintetében mindenekelőtt arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértés eredményeként, jogellenes bizonyításfelvétel útján szerezte be azokat a peradatokat, amelyek alapján az elévülés megszakadására következtetett. Egyfelől kifogásolták, hogy „a felperesi oldal az elsőfokú bírósággal szereztette be” a vádiratot, holott „eljárásjogilag eleve nem lehetséges a bíróság eszközként használása”, másfelől az indítvány a Pp. 3. § (4) bekezdése alapján mellőzendő lett volna, mert az indítvány megtételére csak az elévülési kifogás előterjesztését követő egy évvel később került sor. Vitatták, hogy a másodfokú bíróság a jogellenesen beszerzett bizonyítékok hiányában jutott volna az elsőfokú bírósággal egyező álláspontra, hiszen az elévülés megszakítását eredményező bírósági igényérvényesítés jogcímére hivatkozással maga is ezekre a bizonyítékokra alapította a döntését. A bizonyítékok jogsértő beszerzésük folytán kizárandóak a mérlegelés köréből, ekként pedig az elévülés megszakítottsága nem igazolható az alperesek véleménye szerint.
[31] Az elévülés nyugvását is legfeljebb az elsőfokú büntetőítélet meghozatalának napjáig, 2012. március 23-áig tartották megállapíthatónak, de az ahhoz szükséges menthető okot is hiányolták, mert a felperes közömbös volt a büntetőeljárás iránt, holott az országos publicitást kapott.
[32] A felperes büntetőeljárásban való részvételének igényérvényesítésként való minősítését azért is vitatták, mert a felperes a büntetőeljárásban nem minősült magánfélnek. A vád tárgyává tett bűncselekmények tekintetében magánfél, sértett kizárólag a PILIS-INVEST Szövetkezet volt, a felperes igényérvényesítése – alperesi álláspont szerint – nem tekinthető „tényleges"-nek.
[33] Vitatták, hogy a korlátolt felelősség áttörhető lenne a Ptk. 339. §-ára hivatkozással. Álláspontjuk szerint a jogalkotó külön rendelkezett a felelősség áttörésről, ezenkívül további felelősségáttörésre nincs lehetőség, ez ugyanis az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésében foglalt hatalmi ágak elválasztásának elve szerint az 1. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján az Országgyűlés és nem a bíróságok feladata; a korábbi Alkotmány ugyanilyen szabályozást tartalmazott; minden ezzel ellentétes bírósági döntés contra legem, sérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét, mert ilyen módon a bíróság nem jogot alkalmaz, de még csak nem is jogot fejleszt, hanem jogot alkot, amire nincs felhatalmazása.
[34] Az alperesek álláspontja szerint a felperes vagy a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdés szerinti megállapítási per vagy a Cstv. 33/A. § (6) bekezdése szerinti marasztalási per lehetőségével élhetett volna, azonban egyik lehetőséggel sem élt. Vitatták, hogy a joggal való visszaélés megállapítható lenne a terhükre. Joggal való visszaélésként a sikkasztás elkövetését tartották figyelembe vehetőnek, amit a jogi személy sérelmére követtek el. A Szövetkezet sérelmére elkövetett bűncselekmény viszont nem teremt kapcsolatot a felperes és az alperesek között. Ennek az álláspontjuknak az alátámasztásaként hivatkoztak a BDT 2006.1346. számú eseti döntésre, amely szerint a Kft. képviseletében eljáró ügyvezető által felvett, a gazdasági társasághoz befolyó kölcsön visszafizetéséért a Kft. tartozik helytállással akkor is, ha utóbb az ügyvezető a befolyt pénzösszeget a saját céljaira használta fel. Álláspontjuk szerint ez a jogalkalmazási elv a Szövetkezetre is vonatkoztatható. Hivatkoztak arra, hogy a Szövetkezet nem csupán „látszat jogi személy” volt, az alperesek tevékenysége nem harmadik személyek becsapására és megkárosítására irányult, az egyenes szándékkal megvalósított csalás esete nem forgott fenn, hanem az egyébként törvényes működési keretek között valósítottak meg bűncselekménynek minősülően hűtlen kezelést és sikkasztást. Az alperesek álláspontja szerint a Szövetkezet kintlévőségét velük szemben a Szövetkezet érvényesíthette volna felszámolója útján, azonban erre nem került sor. A megelőző büntetőeljárásban ugyanis magánfélnek csak a Szövetkezet minősülhetett. A felperes az alperesekkel viszont semmilyen jogviszonyban nem áll.
[35] Az alperesek szerint a felperes a kárát saját önhibájából szenvedte el, mivel bevallottan csak látványtervekre adott kölcsön több tízmillió forintot anélkül, hogy bármilyen módon utánajárt volna e kölcsön megtérülésének. A felperes nem tanúsította a „kapitalista körülmények között elvárható körültekintést, így befektetésének meg nem térülése is neki felróható”.
[36] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Felülvizsgálati kérelmét a jogerős ítélet részletes kivonatolásával indokolta, a másodfokú bíróság álláspontjával mindenben egyetértve.
A Kúria döntése és jogi indokai
[37] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt okokból nem jogszabálysértő.
[38] A jogerős ítéletet felülvizsgálati kérelemmel csak az I-III. rendű alperesek támadták. A felülvizsgálati kérelmük indokai között első helyen olyan eljárási szabálysértéseket jelöltek meg, amelyek hiányában álláspontjuk szerint az ítéleti marasztalásukra nem kerülhetett volna sor. Eljárási szabálysértésként sérelmezték, hogy „a felperesi oldal az elsőfokú bírósággal szereztette be a szerinte releváns vádiratot”. Azt nem jelölték meg az alperesek, hogy a bizonyítékszolgáltatásnak ez a módja a polgári perrendtartás melyik rendelkezését sérti, csak általánosságban hivatkoztak arra, hogy „eljárásjogilag eleve nem lehetséges a bíróság eszközként használása”.
[39] Téves az I-III. rendű alpereseknek az az álláspontja, hogy az első- és a másodfokú bíróság által is értékelt büntetőiratok beszerzése valamely eljárási jogi rendelkezés megsértésével történt volna. A Pp. 192. § (2) bekezdése alapján bíróságnál, más hatóságnál, közjegyzőnél vagy valamely szervezetnél lévő irat beszerzése iránt a fél kérelmére a bíróság intézkedik, ha az irat kiadását a fél közvetlenül nem kérheti. A felperes a kifogásolt bizonyítási indítványában megjelölt iratok kiadását közvetlenül nem kérhette a bűnüldöző hatóságtól. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 74/B. § (3) bekezdése alapján, ha törvény kivételt nem tesz, a folyamatban lévő vagy befejezett büntetőügy irataiba csak az e törvény által erre feljogosított személy tekinthet be. A 71/B. § (1) bekezdése alapján bíróság, ügyészség, közjegyző, bírósági végrehajtó, pártfogó felügyelő, megelőző pártfogó felügyelő, jogi segítő, nyomozó hatóság, közigazgatási hatóság, kormányzati ellenőrzési szerv megkeresésére – törvényben meghatározott feladataik ellátásához szükséges mértékben és időtartamban – a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság a büntetőügy iratait vagy annak hiteles másolatát megküldi, illetve azokba betekintést engedélyez. A Be. az 54. §-ában szabályozza a magánfél eljárási jogait. Ezek között sem az iratbetekintés, sem az iratmásolat kérésének a joga nem szerepel. Ráadásul a jogerős büntetőbírói ítéletet követően a felperes magánfélnek sem volt tekinthető a büntetőeljárásban. Bizonyítási feladatát – a bíróság erre vonatkozó tájékoztatását követően – semmilyen más módon nem tudta teljesíteni, mint a Pp. 192. § (1) bekezdésének megfelelő indítvány tételével. A bizonyítékszolgáltatásnak ez a módja perrendszerű és az egyetlen lehetséges mód volt.
[40] Megsértett eljárási szabályként jelölték meg az I-III. rendű alperesek a Pp. 3. § (4) bekezdését, amelynek alkalmazásával véleményük szerint „a felperes felróható késedelme miatt” a bizonyítás „eleve mellőzendő” lett volna. A késedelmet az elévülési kifogások előterjesztésének idejéhez viszonyították. Ez a felülvizsgálati támadás is alaptalan. Olyan konkrét eljárási szabály nincsen, amely előírná, hogy meghatározott tartalmú védekezéssel szemben a bizonyítékszolgáltatási kötelezettségének az ellenérdekű fél milyen határidőn belül kell eleget tegyen. Erre vonatkozó általános eligazító rendelkezést a Pp. 141. § (2) bekezdése tartalmaz. Eszerint a bíróság – ha ez a tényállás megállapításához szükséges – a feleket felhívja nyilatkozataik megtételére és lefolytatja a bizonyítási eljárást; a fél köteles a tényállításait, nyilatkozatait, bizonyítékait – a per állása szerint – a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben előadni, illetve előterjeszteni. A törvény tehát általánosságban írja elő, hogy a fél a bizonyítékait a per állása szerint a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben adja elő, illetve terjessze elő. A törvény számol azzal a lehetőséggel is, hogy a fél neki fel nem róható módon nem ismeri fel e perjogi kötelezettsége beállását, ezért írja elő a bíróság számára kötelezettségként a 3. § (3) bekezdésének harmadik mondatában, hogy a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztassa, továbbá a 141. § (2) bekezdésének első mondatában, hogy a feleket – szükség esetén – hívja fel nyilatkozataik megtételére. Amíg a fél nem kap megfelelő tájékoztatást a bizonyítási feladatáról és felhívást annak teljesítésére, a megfelelő bizonyítási indítvány megtételében mutatkozó késedelmeskedése akkor sem tekinthető felróhatónak, ha egyébként a per állása, a gondos és az eljárást elősegítő pervitel ezt megelőzően is indokolttá tette volna már a bizonyítási indítvány megtételét, a bizonyíték szolgáltatását. A felperes az I-III. rendű alperesek által kifogásolt bizonyítási indítványát az ennek szükségességéről szóló bírói tájékoztatást követően haladéktalanul előterjesztette. Az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (4) bekezdése alapján nem mellőzhette azt a bizonyítási indítványt, amelyet a bizonyító fél a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján kapott tájékoztatást követően megfelelő időben (haladéktalanul) előterjesztett. Kétségtelen, hogy az elévülési kifogás előterjesztésének a perbeli időpontja alapján az elsőfokú bíróság ezt az előzetes tájékoztatását a per korábbi szakaszában is megadhatta volna a felperesnek, a törvény viszont időben nem korlátozza az elsőfokú bíróság számára a Pp. 3. § (3) bekezdés harmadik mondatának az alkalmazhatóságát és azt nem is zárja ki csak azért, mert a per állása szerint korábban is megadható lett volna.
[41] A bíróságok tehát a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelésük körébe vonhatták a vádiratot és azt értékelhették az elévülés vizsgálata során. A követelés elévülésének megszakításával, valamint nyugvásával kapcsolatban a másodfokú bíróság által kifejtett okfejtést részleteiben a felülvizsgálati kérelem sem támadja. Az elévülés nyugvása a felperes esetében attól függetlenül megállapítható, hogy magánfélnek minősült-e vagy csak „annak tekintette magát”. Ugyanis nemcsak a felperes tekintette magát magánfélnek, hanem a vádhatóság és az elsőfokú büntetőbíróság is. A másodfokú büntetőbíróság rámutatott ugyan ennek a helytelenségére, ez azonban nem változtatott azon a körülményen, hogy az elsőfokú büntetőítélet meghozataláig a felperesnek más törvényes lehetősége nem volt igénye érvényesítésére a párhuzamos igényérvényesítés kizártsága miatt. Az elsőfokú büntetőítélet meghozatalát követően pedig a jogerős ítéletben kifejtett indokok folytán nyugodott tovább változatlanul az elévülés.
[42] Az I-III. rendű alperesek felülvizsgálati kérelmük indokolásában a per fő kérdésének minősítették a korlátolt felelősség áttörhetőségét. Az adott esetben azonban az I-III. rendű alperesek felperessel szembeni kártérítő felelőssége nem felelősségáttörésen alapul, hanem önállóan áll fenn. Szerződéses jogviszonyba a felperes a Szövetkezettel került, 2004. február 19-én. Az ekkor létesített kölcsönügyletek alapján a szerződés teljesítésének a kötelezettsége a Szövetkezetet terhelte. Ekkor olyan jogszabályi rendelkezés valóban nem volt hatályban, amely e szerződéses kötelezettségvállalás teljesítéséért mögöttes felelősséggel terhelte volna meg az I-III. rendű alpereseket. Ugyanakkor valamely cég eszközként való felhasználásával megvalósított károkozásért való önálló felelősséget sem zárta ki jogszabály. Arra helyesen hivatkoztak az I-III. rendű alperesek, hogy a Szövetkezet alapítása nem annak jogrenddel ellentétes működtetését, illetve harmadik személyek kifejezett megkárosítását célozta, de a büntetőügyben feltárt és a bíróságok döntése alapjaként elfogadott tényállásból egyértelműen kitűnik, hogy a felperes és a Szövetkezet között létrejött, felperes károsodását eredményező szerződések megkötésének és teljesítésének időpontjában az I-III. rendű alperesek a Szövetkezetet már ténylegesen ilyen, kifejezetten károsító, jogrenddel ellentétes célból működtették. Ez a magatartásuk céljában és következményében olyan saját (és nem a Szövetkezetnek betudható) tevékenység volt, amelyért önálló felelősség terheli őket. A bíróságok a Ptk. 339. § (1) bekezdését és az ahhoz kapcsolódó jogszabályokat nem azok kitágított értelmezésével, jogot alkotó módon, hanem helyesen, a rendeltetésének megfelelően alkalmazták.
[43] Alaptalan az I-III. rendű alpereseknek arra való hivatkozása, hogy a felperes a Cstv. 33/A. § (1), illetve (6) bekezdésében biztosított igényérvényesítési lehetőséggel is élhetett volna. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdését a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi VI. törvény 14. §-a iktatta be, amelyet a törvény 20. § (1) bekezdése alapján csak a törvény 2006. július 1-jei hatálybalépését követően indult eljárásokban kellett alkalmazni. A Cstv. 33/A. § (6) bekezdését pedig a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCVII. törvény 35. §-a iktatta be, mely a 167. § (3) bekezdés értelmében 2012. március 1. napján lépett hatályba. A Cstv. 33/A. § alapján peres eljárást a felperes nem kezdeményezhetett, mert a Szövetkezet felszámolási eljárása 2004-ben, a törvényi rendelkezés hatálybalépését megelőzően indult. Ugyanígy nem kezdeményezhetett a (6) bekezdés alapján sem peres eljárást, mert arra csak az (1) bekezdés szerinti perben jogerősen megállapított felelősség alapján, arra hivatkozással lett volna lehetősége.
[44] Annak a körülménynek az I-III. rendű alperesek felperessel szembeni felelőssége fennállása szempontjából semmilyen jelentősége nincs, hogy a felperes felléphet-e vagy sem kártérítési igénnyel a Szövetkezet felszámolóbiztosával szemben.
[45] A felperes önhibájára utaló sajátos alperesi gondolatot sem tartja a Kúria elfogadhatónak, hiszen egy szándékos vagyoni károkozásra irányuló magatartással szemben nem tekinthető felróhatónak a károsult üzleti élet szereplőibe vetett általános bizalma. Nincsenek olyan adatok, amelyek a felperes indokolhatatlan hiszékenységére utalnának. Az általa adott vagyoni hozzájárulásból megvalósítani kívánt beruházás esetén fogalmilag nem elképzelhető, hogy ne „csak látványtervekre” adjon kölcsönt, hiszen a beruházás valamennyi szerződő fél által ismert módon csak tervezett és jövőbeli. Az I-III. rendű alperesek nem fejtették ki, hogy a felügyelőbizottsági kontroll mellett működő Szövetkezet tevékenységét illetően milyen módon kellett volna még utánajárjon a felperes a kölcsön megtérülésének azon kívül, hogy számos más célrészjegyjegyző célrészjegye alapján adott kölcsön a felperes által is ismert módon megfelelően megtérült. Ez elegendő garanciát jelenthetett számára befektetésének biztonságossága felől. A szándékos károkozó magatartásért fennálló felelősségnek sem a kimentésére, sem a mérséklésére nem adna alapot egyébként egy, az üzleti élet megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen bizalmat meghaladó károsulti hiszékenység sem.
[46] A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. III. 21.332/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás