PÜ BH 2017/301
PÜ BH 2017/301
2017.09.01.
I. Annak a ténynek a bizonyítása, hogy az egészségkárosodott gyermek mozgatásához szükséges személygépjárművet kizárólag az ő szükségleteinek a kielégítéséhez használják, vagy a család egyéb mindennapi szükségleteihez is, egyik féltől sem várható el vita esetén. Ezért az általános élettapasztalatnak megfelelően a bíróság azt vélelmezi, hogy a család a rendelkezésére álló gépjárművet a közös életvitel során mindazon célokra használja az üzemeltetéssel járó anyagi terhek viselésére való képességéhez mérten, amelyekre a gépjármű alkalmas.
II. Az egyes költségpótló járadékokat jogszabály külön nem nevesíti. A károsultnak ezért szabadságában áll a kár fogalmi körébe eső kárait tetszőleges bontásban és tetszőleges elnevezések alatt érvényesíteni. A bíróságnak pedig mérlegelési szabadságában áll a tartalmilag-logikailag összetartozó, de különválasztott igényeket összevontan elbírálni [1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek., 355. § (4) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. rendű felperes nagyobbik gyermeke az 1998-ban született II. rendű felperes. Az I. rendű felperes kisebbik gyermeke, M. M. 2003. szeptember 24-én Down-kórt okozó genetikai ártalommal született. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítési felelősségét az I-II. rendű felperesek azzal összefüggésben keletkezett káraiért, hogy az alperes által az I. rendű felperes terhesgondozása során megvalósított mulasztások miatt M. M. genetikai károsodással megszületett. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.
A felek kérelmei
[2] A felperesek vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére kérték kötelezni az alperest a keresetükben. Vagyoni kárigényeik között gépjármű vásárlása és biztosítás költsége címén 1 751 910 forint vételár-különbözetet és kamatait, havi 18 552 forint biztosítási díjat mint járadékkövetelést, kísérő többletköltsége címén a 2003. szeptember 24. és 2015. március 31. közötti időre 553 241 forint hátralékos járadékot, valamint 2015. április 1. napjától kezdődően havi 1178 forint folyamatosan fizetendő járadékot követeltek. Ez utóbbi követelést a gyermek egészségügyi állapota miatt szükséges orvosi vizsgálatokra, korai fejlesztésekre, kontrollvizsgálatokra való kísérése folytán terjesztette elő az I. rendű felperes. Külön címen érvényesített ápolás-gondozás és gyermeknevelés költségei címen kártérítési igényt, ennek ténybeli alapjaként öltöztetésre, fogmosásra, etetésre, fürdetésre, folyamatos felügyeletre hivatkozott.
[3] Az alperes a keresetet részben vitatta. A gépjárművásárlás és biztosítás költsége címén előterjesztett követelésre úgy nyilatkozott, hogy a gépjárművet nyilvánvalóan a család egésze is tudja használni, így a bírói gyakorlatra hivatkozással az igényelt összeg 50%-át tartotta elfogadhatónak. A kísérő többletköltsége tekintetében elkülöníteni kérte az egészségkárosodással összefüggő orvosi kezelésekkel felmerült költségeket az egyéb megbetegedésekkel kapcsolatos utaktól és költségektől, amely utóbbiak érvényesíthetőségét teljes mértékben vitatta.
Az első- és másodfokú ítélet
[4] Az elsőfokú bíróság a keresetnek részben helyt adott. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 14 904 313 forintot és kamatait, továbbá 2015. július 1. napjától havi 99 320 forint járadékot, a II. rendű felperesnek 2 000 000 forintot és kamatait. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította és rendelkezett a perköltség viseléséről.
[5] A gépjárművásárlás és -biztosítás költségeinek megtérítésére irányuló kereseti kérelem tekintetében figyelembe vette, hogy az orvos szakértői vélemény szerint a gyermek genetikai károsodásával összefüggő kiszámíthatatlan viselkedése miatt indokolt a tömegközlekedés helyett gépjárművel való szállítása. Okiratok alapján állapította meg, hogy az I. rendű felperesnek mekkora költsége merült fel a gépjárművek vásárlásával kapcsolatban, és azt nem tekintette túlzott mértékűnek, mert az I. rendű felperes viszonylag alacsony árakon vásárolt használt autókat. A gépjárművek biztosításával felmerült költségeket szintén megfelelő okirati bizonyítékok alapján fogadta el valósnak.
[6] Megalapozottnak találta az alperes védekezését annyiban, hogy a gépjárműveket az egész család tudja használni, így nem indokolt az alperest a teljes költség megfizetésére kötelezni. Tanúvallomásokkal alátámasztottnak látta azt a felperesi állítást, hogy a gépjárművek vásárlására kizárólag a gyermek betegsége miatt került sor, de ezt a körülményt elhanyagolhatónak értékelte ahhoz képest, hogy a gépjárművel való közlekedés előnyeit bizonyosan az egész család élvezi. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság – mérlegelés alapján – a követelés 50%-ának megfizetésére kötelezte az alperest.
[7] A kísérő többletköltsége címén előterjesztett kereseti kérelemmel kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy a sérült gyermek orvoshoz, futballedzésre, illetve bárhová történő kísérése nem olyan jellegű tevékenység, amely önálló járadékigény alapja lehetne. Ezt a tevékenységet a gyermeki léthez, a szülő alapvető feladataihoz fűződő szoros kapcsolódása miatt a gondozás fogalmi körébe tartozó tevékenységnek minősítette, annak megfontolásával, hogy 9-10 éves életkor alatt az egészséges sem mehet egyedül sehová. Tényként fogadta el, hogy az I. rendű felperes kisebbik gyermeke ezen a téren később sem lesz önálló, azonban az emiatt keletkező többletfeladatokat a gondozási, ellátási tevékenységek közé sorolta és ezen a címen kötelezte járadékfizetésre az alperest. Mindezek alapján ezt a kereseti kérelmet az elsőfokú bíróság elutasította.
[8] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva az I. rendű felperest megillető kártérítés összegét 69 055 314 forintra és járulékaira, valamint havi 554 979 forint járadékra felemelte.
[9] Megállapította, hogy a gépjárművek vásárlására kizárólag M. M. betegsége miatt került sor, azonban helyesnek találta, hogy az elsőfokú bíróság a gépjárműveknek a beteg gyermek szükségleteit meghaladó, a család eltérő céljaira való használhatóságát is figyelembe vette a vásárlásra fordított többletköltség felének megítélésénél. Az elsőfokú bíróság által vétett számszaki hibát korrigálva rögzítette, hogy az I. rendű felperes a gépjárművásárlás igazolt 746 145 forint összegű többletköltségének, illetőleg 990 846 forint biztosítási díjnak a felére tarthat igényt.
[10] Mindenben egyetértett az I. rendű felperes beteg gyermekének kísérete címén érvényesített igényt elutasító elsőfokú döntéssel. Helytállónak találta azt az elsőfokú ítéletbe foglalt okfejtést, hogy a gyermek kísérése nem minősül olyan, a gyermek gondozásától, ellátásától elkülöníthető tevékenységnek, amely önálló járadékigény alapja lehetne, függetlenül attól, hogy a szakértői vélemény a beteg gyermek kíséretét egészségi állapota folytán szükségesnek találta. Nem vitatta a kíséret kapcsán kifejtett többlettevékenység értékelhetőségét a gyermek gondozására fordított többlet humánerő-ráfordítás keretében, de osztotta azt a jogi álláspontot, hogy a kíséret során kifejtett tevékenység a gyermek gondozásának részét képezi még akkor is, ha közvetlenül nem a gyermek fiziológiai szükségleteinek, hanem a biztonsági szükségleteinek kielégítését szolgálja.
A felülvizsgálati kérelem
[11] A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet annak részbeni hatályon kívül helyezése és helyette az I. rendű felperes által érvényesített igények körében a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatala iránt.
[12] A másodfokú bíróság által megsértett jogszabályként a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 355. § (1)–(4) bekezdéseit, továbbá a Pp. 206. § (1) bekezdését jelölték meg.
A Kúria döntése és jogi indokai
[13] A Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt okokból nem jogszabálysértő.
[14] A felülvizsgálati kérelem kétirányú volt. Egyrészt az I. rendű felperes kisebbik gyermekének szállítása érdekében vásárolt gépjárművek vásárlásával felmerült költségek (különbözeti vételár), valamint az ehhez kapcsolódó biztosítási díj megtérítésére irányult, másrészt a kísérő többletköltségének mint költségpótló járadék megtérítésére.
[15] Az első összetett igény tekintetében az I. rendű felperes a felülvizsgálati kérelmét úgy fogalmazta meg, hogy a gépkocsi vételáraként „a 2009. szeptember 16. napjától 2012. január 11. napjáig lejárt időszakra” követel 746 145 forintot és ennek kamatait, arra célozva, mintha ez az igény is a Pp. 24. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazási körébe tartozó járadékjellegű vagy más időszakos szolgáltatásra irányuló igényként lenne érvényesíthető. Helyesen mutatott rá azonban az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy ennek a követelésnek az alapját egyszeri kiadások képezik, a követelés azok megtérítésére, egyszeri szolgáltatásra irányul. A Pp. 271. § (2) bekezdésének nem a második, hanem az első mondata vonatkozik rá, amely szerint nincs helye felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi ügyben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték a hárommillió forintot nem haladja meg, ezért a felülvizsgálati kérelemnek ezt a részét a Kúria érdemben nem bírálta el.
[16] A gépjárműhöz kapcsolódó biztosítási díj viszont olyan időszakos szolgáltatás, amely a Pp. 24. § (2) bekezdés a) pontja alá tartozóként a Pp. 271. § (2) bekezdés második mondata alapján értékhatártól függetlenül felülvizsgálati kérelem tárgyává tehető. Ennek az igénynek az 50%-a megfizetésére kötelezték a bíróságok az alperest az I. rendű felperes javára, arra utalva, hogy a gépjárművel való közlekedés előnyeit nemcsak az egészségügyi károsodással született gyermek, hanem az egész család élvezi. Az I. rendű felperes vitatta ennek a megállapításnak a megalapozottságát, hivatkozva tényelőadására és K. E. tanú vallomására, amelyek szerint is a jármű használata kizárólag az I. rendű felperes kisebbik gyermekének a szükségleteit szolgálja. Ezért az I. rendű felperes álláspontja szerint a bírói megállapítás a Pp. 206. § (1) bekezdését sérti, iratellenes, okszerűtlen.
[17] A Kúria megállapította, hogy az igény 50%-ban való elismerése nem jogszabálysértő a másodfokú bíróság részéről. Az kétségbe nem vont felperesi állítás, hogy a gépjárművek vásárlására a Down-kóros gyermek szükségleteinek kielégítése érdekében került sor. Ettől független, hogy a személygépkocsi nemcsak az ő szállítására alkalmas, hanem egyéb célokra is használhatja a család. Az I. rendű felperes hivatkozásával szemben a bizonyítási anyag nem támasztja alá az I. rendű felperes állítását. Az I. rendű felperesnek tényállítása van a család gépjárműhasználati szokásairól, de az nem tekinthető K. E. tanúvallomásával bizonyítottnak. A tanú nem a tényszerű tudomását adta elő e tekintetben, hanem a vélekedését, amely tanúvallomásként nem értékelhető.
[18] A kérdéses tény tekintetében a bizonyítás anyagában van egy felperesi tényelőadás, amelyet az alperes vitatott, értékelhető bizonyíték pedig erre vonatkozóan nincs. Azért nincs, mert az I. rendű felperestől nem várható el a nemleges tény bizonyítása, ugyanakkor helyesen hivatkozott arra az alperes, hogy az alperestől sem várható el az ellenkezőjének a bizonyítása, még akkor sem, ha az pozitív tartalmú ténybizonyítás lenne, hiszen az szükségessé tenné a részéről a felperesek mindennapi életvitelének a megfigyelését viszonylag hosszabb időszakon keresztül, amely jogsértő lenne. A dolog természetéből következően az állításnak és ellenkezőjének a bizonyítása a perben egyik féltől sem várható el. Ezért alakította ki a bírói gyakorlat azt a „vélelmet”, hogy az általános élettapasztalatnak megfelelően egy család rendelkezésére álló gépjárművet a család a közös életvitel során az üzemeltetéssel járó anyagi terhek viselésére való képességéhez mérten mindazon célokra használ, amelyekre a gépjármű alkalmas. Ennek a lehetőségnek a figyelembevétele nem fikción alapuló ténymegállapítás, nem haladja meg a bírói mérlegelés törvényes kereteit. Felülmérlegelésére ezért a felülvizsgálati eljárásban már nincs törvényes lehetőség.
[19] A kísérő többletköltsége tekintetében az I. rendű felperes arra alapította felülvizsgálati kérelmét, hogy a bíróságok ítéleteibe foglalt indokoktól eltérően nem az ápolás-gondozás címén érvényesített költségpótló járadék elemeként, hanem külön tételként szerepeltetett és külön elnevezéssel ellátott költségpótló járadékként érvényesítette az igényét. Az ún. költségpótló járadékoknak külön jogi szabályozása nincs. Ebből következően a károsult szabadságában áll, hogy a Ptk. 355. § (4) bekezdésének fogalmi körébe tartozó kárait tetszőleges bontásban és tetszőleges elnevezések alatt érvényesítse. Téves az az álláspont, hogy kísérő többletköltsége című járadék nincsen, mert mindenféle címen érvényesíthető költségpótló járadékigény, ami a Ptk. 355. § (4) bekezdésének fogalma alá esik, elnevezésétől függetlenül. A felülvizsgálati kérelem tárgyává tett költségpótló járadék különválasztása az I. rendű felperes részéről egyedi módon történt, amely a szabadságában állt ugyan, de hasonlóképpen a bíróságnak is mérlegelési szabadságában állt e különválasztott járadékigényt visszahelyeznie abba a szokásszerűen érvényesített és a gyakorlatban már elismert járadéktételbe, amelyhez a joggyakorlat szerint tartozik, logikailag kapcsolódik.
[20] Az I. rendű felperes legfeljebb azt tehette volna felülvizsgálati kérelmében kifogás tárgyává, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében nem indokolta meg kellőképpen, hogyan került értékelésre az ápolás-gondozás költségpótló járadéka körében a felperes kísérő többletköltség címén érvényesített járadékigénye. Az I. rendű felperes azonban felülvizsgálati kérelmének ezt a részét nem a Pp. 221. §-a szerinti indokolási kötelezettség megsértésére, hanem a Pp. 206. § (1) bekezdésének és a Ptk. 355. § (1)–(4) bekezdésének a megsértésére alapította. A külön tételekre bontott járadékigény összevonásával a bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelési kötelezettségét nem sértette meg, az pedig a felülvizsgálati kérelemben nem került kimunkálásra, hogy a teljes kártérítés elvét miért sértette volna.
[21] A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. III. 21.249/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
