• Tartalom

31/2017. (XII. 27.) IM rendelet

31/2017. (XII. 27.) IM rendelet

a perköltség felszámítására szolgáló költségjegyzékről

2018.01.01.

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 628. § (2) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A polgári és közigazgatási eljárásban a fél, a beavatkozó és az érdekelt (a továbbiakban együtt: fél) a perköltségét a Mellékletben meghatározott adattartalommal rendszeresített nyomtatvány, vagy jogszabály alapján rendszeresített más nyomtatvány felhasználása esetén, a nyomtatvány perköltségre vonatkozó részének kitöltése és előterjesztése útján is felszámíthatja.

2. § (1) E rendeletben meghatározott adattartalmú nyomtatványt (a továbbiakban: nyomtatvány) az Országos Bírósági Hivatal Elnöke rendszeresíti akként, hogy azt – a közzététel időpontjának megjelölésével – a honlapján, kitölthető és letölthető formában közzéteszi.

(2) A nyomtatványt a polgári perrendtartásról szóló törvény a beadványok alakiságára vonatkozó szabályainak megfelelően úgy kell kialakítani, hogy azon elegendő hely álljon rendelkezésre a nyilatkozatok megtételéhez.

(3) A nyomtatványt el kell látni a szükséges tájékoztatással. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a perköltség-felszámítás elmulasztásának a jogkövetkezményére is.

3. § A nyomtatvány Mellékletek rovatában fel kell sorolni a felszámításhoz mellékelt, a felszámításban szereplő adatok alátámasztására szolgáló okiratokat.

4. § Ez a rendelet 2018. január 1. napján lép hatályba.

Melléklet a 31/2017. (XII. 27.) IM rendelethez

A perköltség felszámítására szolgáló nyomtatvány adattartalma

1. Az ügy adatai

1.1. eljáró szerv megnevezése

1.2. folyamatban lévő ügy száma

1.3. ügy tárgya

2. A költséget felszámító fél adatai

2.1. név

2.2. perbeli állás

2.3. lakóhely, székhely vagy más idézésre alkalmas cím

2.4. képviselő neve

2.5. képviselő lakóhelye vagy székhelye, kamarai jogtanácsos esetén a munkáltatója székhelye vagy a szokásos munkavégzési hely címe

3. A felszámítani kívánt költségre vonatkozó adatok

3.1. megnevezés

3.2. összeg

3.3. ha az összegét határozat állapította meg, a határozat száma

3.4. ha jogszabályi rendelkezésre utalással is felszámítható, a jogszabályi rendelkezés

3.5. több jog érvényesítése esetén annak a jognak a megnevezése, amelynek érvényesítésével összefüggésben az elkülöníthetően felmerült

3.6. felmerülés egyéb szükséges, lényeges körülményei

4. Mellékletek

5. Tájékoztató

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére