MÜ BH 2017/32
MÜ BH 2017/32
2017.01.01.
A bérkompenzációt 2012. január 1-jétől az adott évre hatályos kormányrendelet szerint kell megállapítani. A kompenzáció összegének kötelező (legfeljebb 0 összegig történő) csökkentésére vonatkozó rendelkezés valamennyi évre azonosan és következetesen a 337/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet, valamint a 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti minimálbér és garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelést tekinti alapnak, ezért 2013. és az azt követő években nem az adott évre vonatkozó illetményemelés az alapja a kompenzáció összegének csökkentésekor [408/2012. (XII. 28.) Korm. rend. 2. § (10) bekezdés, 495/2013. (XII. 29.) Korm. rend. 3. § (10) bekezdés].
[1] A felperes 2011. augusztus 1-jétől állt hivatásos szolgálati viszonyban az alperesnél. A jogviszony létesítésekor havi beosztási illetménye 61 840 forintban, rendfokozati illetménye 14 687 forintban, 10%-os illetménykiegészítése 6184 forintban került megállapításra. Mivel e tételek együttesen nem érték el a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum megállapításáról szóló 337/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet szerinti, 2011. évben irányadó, 94 000 forint összegű garantált bérminimumot, a felperes havonta 11 289 forint garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelésben részesült „minimálbérre történő kiegészítés” megnevezéssel.
[2] 2012. január 1-jei hatállyal a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum megállapításáról szóló 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet a garantált bérminimum összegét 108 000 forintban állapította meg, ezért az alperes a garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelés mértékét 25 289 forint összegben állapította meg, melyet havonta „minimálbérre történő kiegészítés” jogcímen folyósított.
[3] 2012. július 31-ével a felperes próbaideje lejárt, ezért 2012. augusztus 1-jei hatállyal módosításra került az illetménye a következők szerint: havi 88 895 forint beosztási illetményre, 14 687 forint rendfokozati illetményre, valamint 8890 forint illetménykiegészítésre vált jogosulttá. Mivel az első három tétel együttes összege 2012. augusztus 1-jétől meghaladta az akkor irányadó garantált bérminimum összegét, a felperes 2012. augusztus 1-jétől már nem részesült a garantált bérminimumra történő kiegészítés (illetményemelés) 25 289 forint összegében. Az alperes 2012. augusztus 1-jétől 2012. december 31-ével bezárólag havi 11 900 forint kompenzációt folyósított a felperes részére a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2012. évi kompenzációjáról szóló 371/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet alapján.
[4] 2013. január 1-jétől a felperes beosztási illetménye, rendfokozati illetménye, illetménykiegészítése nem változott, azonban a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum megállapításáról szóló 390/2012. (XII. 20.) Kormányrendelet alapján a garantált bérminimum összege havi 108 000 forintról 114 000 forintra emelkedett, ezért a felperes 2013. január 1-jétől havi 1528 forint összegű garantált bérminimum bérkiegészítésben részesült.
[5] 2014. január 1-jétől a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum megállapításáról szóló 483/2013. (XII. 17.) Kormányrendelet 118 000 forintban állapította meg a garantált bérminimum havi összegét, ezért a felperes 2014. január 1-jétől havi 5528 forint garantált bérminimum bérkiegészítésben részesült, amely összeg 2014. augusztus 1-jétől havi 4755 forintra csökkent, mivel a felperes rendfokozati illetménye ekkortól havi 773 forinttal emelkedett.
[6] A felperes 2013. és 2014. években is a kompenzáció igénylése érdekében a nyilatkozatot megtette, azonban sem 2013., sem 2014. évben nem részesült az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló kompenzációban.
[7] A felperes a szolgálati panasza elutasítását követően előterjesztett keresetében 2013. január hónaptól kezdődően – havi 11 900 forint kompenzáció alapulvételével – 21 havi, mindösszesen 249 900 forint kompenzáció, valamint késedelmi kamata és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[8] Keresete jogalapjaként elsődlegesen a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjáról szóló 408/2012. (XII. 28.) Kormányrendeletben, valamint a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2014. évi kompenzációjáról szóló 495/2013. (XII. 29.) Kormányrendeletben foglaltakra hivatkozott. Álláspontja szerint a munkáltató tévesen értelmezte az adott évekre irányadó kormányrendeletek rendelkezéseit, ugyanis a jogalkotó célja egyértelműen az volt, hogy egy időben valaki ne részesülhessen bérkompenzációban és garantált bérminimumra történő nagy összegű illetményemelésben. Az a körülmény, hogy 2012. évben január 1. és július 31. között garantált bérminimum címén 25 289 forint összegű illetménykiegészítésben részesült, nem befolyásolhatja a 2013., valamint 2014. évi havi 11 900 forint összegű kompenzációra való jogosultságát.
[9] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az irányadó jogszabályoknak megfelelően járt el, figyelemmel arra, hogy a felperes 2012. január 1-jei hatállyal 25 289 forint összegű illetményemelésben (kiegészítésben) részesült. Mivel a kompenzációról rendelkező kormányrendeletek 2013. és 2014. években is a 2012. január 1-jei hatállyal megállapított minimálbér, garantált bérminimum kiegészítést veszik figyelembe a kompenzációcsökkentés alapjaként, ezért nem a 2013. és 2014. években folyósított kiegészítés összege az irányadó.
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek kompenzáció címén 159 500 forintot és annak 2013. október 10-től a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
[11] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a kompenzáció rendeltetésének, összegszerűségének és az összegszerűség csökkentésére vonatkozó rendelkezéseket értelmezve abból indult ki, hogy a bérkompenzációra vonatkozó szabályozás 2011. évtől arra tekintettel került bevezetésre, hogy megváltoztak a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) adójóváírásra és családi kedvezményre vonatkozó szabályai.
[12] A családi kedvezményre nem jogosult, 2011. évben foglalkoztatásra kerülő, 129 000-131 000 forint körüli bérsávba eső foglalkoztatott esetében a kompenzáció 2011. évi 3200 forintos, 2012-2014. években pedig 11 900 forintos havi összege, ezekben az években, minden egyes hónapban lényegében folyamatosan pótolta az elveszített havi adójóváírás összegét. Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában kiemelte, miszerint a kompenzáció rendeltetése – ahogyan arra maguk az irányadó kormányrendeletek is utalnak – nem az adott évben bekövetkezett adóváltozás kompenzálása elsősorban, hanem a 2011-2012. évtől bevezetett és még 2013-2014-ben is fennálló adóváltozások folyamatos kompenzálása. Levont jogkövetkeztetése szerint azonban „nem látta kizártnak” azt, hogy a bérkompenzáció mértékének megállapítása során, ne csak az egy időpontban, a 2012. január 1-jén folyósított illetményemelés összege kerüljön figyelembevételre. Az elsőfokú bíróság az erre vonatkozó jogkövetkeztetését abból vezette le, hogy mind a kompenzációra vonatkozó 2013. évi és mind a 2014. évi kormányrendelet kötelezettséget írt elő arra vonatkozóan, hogy évközi változások esetén a nyilatkozatot adó kompenzációra jogosult saját maga vagy munkáltatójának kezdeményezésére változásbejelentéssel éljen, amelynek eredményeként változhatott a kompenzáció összege és a kompenzáció folyósítása meg is szűnhetett. Az elsőfokú bíróság értelmezése szerint e rendelkezéseknek nem lenne értelme akkor, ha a kompenzáció mértékének megállapítása, annak csökkentése kizárólag attól függne, hogy 2012. január 1-jén egy fix időpontban, akár csak egy hónapra is, a kompenzációra jogosult milyen összegű illetményemelésben részesült a garantált bérminimum összegére tekintettel. Ellenkező esetben fogalmilag kizárt lenne az a jogszabályban megfogalmazott lehetőség, hogy 2013-2014. években, akár év közben is módosuljon kizárólag az az adat, amit a munkáltató a 2012. január 1-jén végrehajtott illetményemelés, bérminimum-kiegészítés összegére nyilatkozott.
[13] Mindezekre tekintettel a közigazgatási és munkaügyi bíróság az irányadó kormányrendeletekben foglalt – ellentmondásosnak minősített – rendelkezéseket úgy értelmezte, hogy a 2011. évben munkában álló, családi kedvezményben nem részesülő foglalkoztatottak esetén ugyan kiindulópont lehet a 2012. január 1-jei hatállyal megállapított garantált bérminimumra tekintettel végrehajtott illetményemelés, ám abban az esetben, ha az illetményemelés a tárgyhavi jövedelem bértételeiben már nem szerepel, mert a jogosult jövedelme illetményváltozás folytán kiegészítés nélkül is eléri a garantált bérminimumot, e változást változásbejelentés formájában a munkáltatónak, valamint a munkáltatói nyilatkozat alapján az illetmény számfejtését végző szervezetnek nyomon kell követnie.
[14] A bérkompenzáció mértékének megállapításakor az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy a felperes „ugyan nem a 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet alapján”, hanem a perbeli 2013. és 2014. évekre a 390/2012. (XII. 20.) Kormányrendelet és a 483/2013. (XII. 17.) Kormányrendelet alapján 2013. évben havi 1528 forint, 2014. januártól júliusig havi 5528 forint, 2014. augusztustól pedig havi 4755 forint garantált bérminimum-kiegészítésben részesült. Ennek megfelelően a felperes 2013. évben az elsőfokú bíróság szerint havi 11 900 forint összegű bérkompenzációra volt jogosult, figyelemmel arra, hogy a Hszt. 112. § szerinti illetmény a 129 001-től 131 000 forintig terjedő kategóriába esett. A 2013. évi kompenzációra vonatkozó kormányrendelet 2. § (10) bekezdése alapján e havi bérkompenzáció-jogosultságot csökkenteni kellett a 2013. évben elért havi 1528 forint garantált bérminimum-kiegészítés 94%-ának 100 forintra kerekített összegével, azaz havi 1400 forint összeggel. A felperest ezért az elsőfokú bíróság szerint 2013. évre havi 10 500 forint kompenzáció illette meg.
[15] 2014. évben a 2014. évre irányadó kormányrendelet alapján a felperes havi 11 900 forint összegű kompenzációra volt jogosult, a felperes 2014. januártól május hónappal bezárólag havi 5528 forint garantált bérminimum-kiegészítésben részesült, így a bérkompenzáció-jogosultság összegét a 2014. évre irányadó kormányrendelet 3. § (10) bekezdése szerint az 5528 forint 94%-ának 100 forintra kerekített összegére kellett csökkenteni, azaz havi 5200 forinttal. Így a felperest az elsőfokú bíróság szerint 2014. január-május hónapokra havi 6700 forint bérkompenzáció illette meg. Ezt követő időszakra előterjesztett keresetet az elsőfokú bíróság azért utasította el, mert a felperes a szolgálati panaszát 2014. júniusban terjesztette elő.
[16] Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
[17] A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával az alperes keresete szerinti marasztalását kérte.
[18] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával a felperes keresetének teljes elutasítását kérte.
[19] A törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában foglaltak szerint az irányadó kormányrendeletek szabályozásából az kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kompenzáció a garantált bérminimumra való illetményemelés esetén is megilleti a hivatásos állomány tagját. Levont jogkövetkeztetése szerint osztotta azt az elsőfokú álláspontot, mely szerint nem a 2011. és 2012. évekre vonatkozó garantált bérminimumra vonatkozó illetményemelés összege az irányadó, hanem a perbeli esetben a 2013. és a 2014. évi. A kormányrendeletek ezzel ellentétes értelmezése a másodfokú bíróság szerint szükségtelenné és értelmetlenné tenné a kormányrendeletek azon előírásait, hogy az év közben, akár csak az illetményben bekövetkezett változást be kell jelenteni, hisz a 2013. évi és 2014. évi változásnak nem lenne jelentősége, ha a 2011. és 2012. évi illetményre vonatkozó rendeletekben meghatározott összegszerűség lenne az irányadó.
[20] A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a felperes teljes keresetének elutasítását kérte.
[21] Az alperes azt nem tette vitássá, hogy a felperes 2013. évben a 408/2012. (XII. 28.) Kormányrendelet 2. § (3) bekezdése, valamint 2. számú melléklete szerint havonta 11 900 forint kompenzációra vált volna jogosulttá. Érvelése szerint azonban e rendelet 2. § (10) bekezdése csökkenteni rendelte a kompenzáció mértékét. E rendelet kifejezett rendelkezése szerint a kompenzáció összegét a 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet értelmében végrehajtott illetményemelés 94%-ának 100 forintra kerekített összegével, azaz 23 800 forinttal, azonban legfeljebb 0 forint összegig kellett csökkenteni. Minthogy a felperes illetménye 2012. január 1. napjától a 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet alapján – nem vitatottan – 25 289 forinttal egészült ki, az alperes illetményszámfejtését végző Magyar Államkincstár a kompenzáció mértékét mindezekre tekintettel 0 forint összegig csökkentette.
[22] Az alperes azt sem tette vitássá, hogy 2014. évben a felperes a 495/2013. (XII. 29.) Kormányrendelet 3. § (3) bekezdése és 2. számú melléklete szerint jogosult lett volna havonta 11 900 forint kompenzációra. Érvelése szerint azonban e rendelet 3. § (10) bekezdése csökkenteni rendelte a kompenzáció összegét, e rendelet kifejezett rendelkezése szerint a 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet értelmében végrehajtott illetményemelés 94%-ának 100 forintra kerekített összegével. Minthogy a felperes illetménye 2012. január 1. napjától a 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet alapján 25 289 forinttal egészült ki, az alperes a kompenzáció mértékét 0 forint összegig csökkentette.
[23] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében kiemelte, miszerint a kompenzáció a 2011-2012. évi kedvezőtlen adó- és járulékváltozás hatását volt hivatott ellentételezni, e hátrány viszont a felperest nem érintette, így esetében a kompenzációra nem volt szükség. A perbeli esetben az irányadó jogszabályi rendelkezés teljesen egyértelmű nyelvtani értelmezéssel is, így a további jogértelmezési alapelvek felhívása szükségtelen. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a kereset elbírálásakor azt az összeget vették figyelembe, amit a felperes 2013. és 2014. években garantált bérminimumra kiegészítés címén kapott, és nem az irányadó kormányrendeletekben előírt 2012. évi bérminimumra kiegészítés összegét. Az eljárt bíróságok a jogszabályok kifejezett rendelkezése ellenére jártak el, épp a jogalkotói szándék vizsgálatával kapcsolatban kell kiemelni, hogy a felperest nem érte keresetveszteség, a 2012. évben bekövetkezett bérminimum-emelés tette lehetővé, hogy a keresetcsökkenés elkerülése érdekében már kompenzáció ne váljon szükségessé, így azt a jogalkotó nem kívánta 2013-2014. években biztosítani. Az irányadó jogszabályi rendelkezések a 2011. és 2012. évekre vonatkozó garantált bérminimumnak kívántak jogi relevanciát tulajdonítani és nem a 2013. és 2014. évekre, így az ettől eltérő döntés az alperesi érvelés szerint jogszabálysértő.
[24] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott.
[25] A peresített – felülvizsgálati kérelemmel érintett – időszak 2013. január 1-jétől 2014. május 31-ig terjedő idő. A költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak kompenzációjáról 2012. január 1-jétől évenként az adott évre hatályos kormányrendelet rendelkezett, amely rendelet a következő év január 31-én hatályát vesztette. A 2012. évi kompenzációról a 371/2011. (XII. 31.) Korm. rend. (2012. évi R.), a 2013. évi kompenzációról a 408/2012. (XII. 28.) Korm. rend. (2013. évi R.), a 2014. éviről a 495/2013. (XII. 29.) Korm. rend. (2014. évi R.), a 2015. éviről a 349/2014. (XII. 29.) Korm. rend. (2015. évi R.) rendelkezett, a 2016. éviről szóló hatályos jogszabály a 400/2015. (XII. 10.) Korm. rend. (2016. évi R.).
[26] E rendeletek szerint a kompenzáció célja a foglalkoztatottaknak a 2011. évtől az adott évig terjedően az adó- és járulékváltozások ellentételezése.
[27] A kompenzáció és annak mértéke nemcsak a tárgyhónap első napján érvényes illetménytől függ. A kompenzációt igénylő foglalkoztatott a saját munkáltatója részére köteles nyilatkozni az eltartottak számáról, arról, hogy jogosult-e a családi kedvezményre, ha igen, hány kedvezményezett eltartott után, házas-e, van-e élettársa, vele közös háztartásban élő házas- vagy élettárs illetményének arányára, a jogviszony keletkezésének időpontjára. A nyilatkozó a feltételek fennállása esetén nyilatkozata benyújtásával kompenzációra válik jogosulttá. A kompenzációra jogosultságot kizárja a fizetés nélküli szabadság, igazolatlan távollét, befolyásolja a munkaidő hosszának változása.
[28] Amennyiben a beadott nyilatkozatban bejelentett, a kompenzáció megállapításánál irányadó adatok év közben módosulnak, a nyilatkozó az erről való tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles újabb nyilatkozat kitöltésével bejelenteni a változást a munkáltatónak. A másodfokú bíróság ezt a szabályt – a szövegkörnyezetéből kiragadva – tévesen úgy értelmezte, hogy a 2012. évi R. 10. § (1) bekezdése és a 2013. évi R. 11. § (1) bekezdése a tárgyévben, a kompenzáció megállapítása szempontjából irányadó „illetmény” változásában bekövetkezett változások bejelentését teszi kötelezővé, holott a hivatkozott rendelkezésekben nem szerepel az „illetmény” szó, és a foglalkoztatottnak nem is az illetménye adataira kell nyilatkozatot tennie, hanem az előbbi felsorolás szerinti adatokra nézve.
[29] A perbeli jogkérdés az, hogy 2013. és 2014. évekre jár-e a felperesnek kompenzáció, annak összegét – az eljárt bíróságok jogi álláspontja szerint – a 2013. évben a 2013. évi, 2014-ben a 2014. évi illetményemelés (garantált bérminimumra történő kiegészítés) meghatározott százalékával (94%) kell csökkenteni, vagy – az alperes jogi álláspontja szerint – a 2012. évi illetményemelés (garantált bérminimumra történő kiegészítés) 94%-ával, amely esetben a csökkentés révén 0 lesz az összeg, és ez esetben megalapozatlan a felperes keresete.
[30] Helytálló érvelést tartalmaz az alperes felülvizsgálati kérelme, mely szerint a felvetett kérdésre nézve a tárgyévi hatályos kormányrendeletek azonos és kifejezett rendelkezést tartalmaznak a következők szerint:
[31] A 2013. évi R. 2. § (10) bekezdése szerint a (2)–(9) bekezdés szerinti kompenzáció összegét legfeljebb 0 összegig csökkenteni kell a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 337/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet, valamint a 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet szerinti minimálbér és garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelés 94%-ának 100 forintra kerekített összegével. Az e bekezdésben foglaltaknak az illetményszámfejtést végző szervezet az 5. melléklet szerinti nyilatkozat II. munkáltatói részében foglaltak alapján tesz eleget.
[32] A 2014. évi R. 3. § (10) bekezdése szerint az 5. melléklet II. 1. munkáltatói rész szerinti nyilatkozat alapján a (2)–(9) bekezdés szerinti kompenzáció összegét az illetményszámfejtést végző szervezet legfeljebb 0 összegig csökkenti a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 337/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 298/2011. (XII. 22.) Kormányrendelet szerinti minimálbér és garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelés 94%-ának 0 forintra kerekített összegével.
[33] Az elsőfokú ítélet tényállása helyesen rögzíti, hogy kétségtelen, hogy mindkét jogszabály 5. melléklete a 2013. és a 2014. évi kompenzációra vonatkozó nyilatkozat tekintetében azt rögzíti, hogy „a munkáltatónak a nyomtatvány II. Blokkjában a 2012. január 1-jei hatállyal történt garantált bérminimum miatti emelést kell rögzítenie”, amely a felek között nem vitatottan a felperes esetében 25 289 forint volt.
[34] Az előbbiek ellenére azonban az eljárt bíróságok szerint nem kizárt a 2013. és 2014. évi illetményemelés figyelembevétele a 94%-os mértékű csökkentés alkalmazásakor, amely jogi álláspont nem támasztható alá az irányadó kormányrendeletekkel, mert azok tartalma egyértelmű. Ezek a kormányrendeletek és a perbeli időszakot követően hatályba lépett [2015. évi R. 3. § (10) bekezdés] és a jelenleg is hatályos 2016. évi R. 3. § (10) bekezdése is következetesen a kompenzáció összegének kötelező (legfeljebb 0 összegig történő) csökkentésére vonatkozó rendelkezésében következetesen a 337/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet, valamint a 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti minimálbér és garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelést tekinti alapnak és a munkáltatóknak is az 5. mellékletek szerint arra kell nyilatkozni, hogy a nyilatkozatot tett foglalkoztatott 2011. és/vagy 2012. évben részesült-e kötelező illetményemelésben, és ha igen, 2012. január 1-jei hatállyal milyen összegben.
[35] Az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a kitöltési útmutató azon rendelkezéséből vezette le, mely szerint „Ha a nyilatkozatban kizárólag a II. Blokk tartalma változik, a változásbejelentés kitöltését és leadását a munkáltatónak kell kezdeményeznie”. Téves az elsőfokú bíróságnak az a jogkövetkeztetése, hogy ha a munkáltatónak egy fix időpontban már megtörtént béremelésről kell a II. Blokkban nyilatkoznia, akkor az évközi változás azt jelenti, hogy a garantált bérminimumra vonatkozó adatok módosultak a 2012. január 1-jei, kvázi referenciaadathoz képest. Téves az is, hogy ezért nem zárható el a felperes 2013. és 2014. évben a kompenzációtól, kizárólag azért, mert 2012. évben egy rövid átmeneti időszakra (2012. január 1-jétől 2012. július 31-ig) a garantált bérminimumra tekintettel illetményemelésben részesült.
[36] Helytálló az az alperesi érvelés, hogy a nyilatkozat kitöltési útmutatójából nem vonható le a jogszabály kifejezett, évenként azonos szabályokkal hatályba léptetett rendelkezésekkel ellentétes következtetés. Ettől függetlenül nem zárható ki, hogy a 2012. évi illetményemelés összege utóbb felülvizsgálatra kerül vagy jogerős ítélet folytán változik, amely szükségessé teszi a munkáltató változásbejelentésére vonatkozó nyilatkozatát.
[37] Nem vitatottan a jogkérdés eldöntésében nehezen volt értelmezhető, hogy az alperes 2012. augusztus 1. és december 31. között a felperesnek havi 11 900 forint kompenzációt folyósított azért, mert 2012. augusztus 1-jétől nem a garantált bérminimum elérése érdekében vált a felperes jogosult illetményemelésre. Ez a körülmény azonban a felperes 2013. és 2014. évi igényét nem alapozza meg. A felperesnek a 2013. évi R. 2. § (3) bekezdése és a 2014. évi R. 3. § (3) bekezdése és a 2. melléklet szerint járó 11 900 forint kompenzáció összegét a 2013. évi R. 2. § (10) bekezdése és a 2014. évi R. 3. § (10) bekezdése alapján csökkentve a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 337/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet, valamint a 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti minimálbér és garantált bérminimum elérése érdekében végrehajtott illetményemelés (25 289 forint) 94%-ának 100 forintra kerekített összegével (23 800 forint), a felperes igénye nem megalapozott. A felperes az adójóváírás megszüntetésekor részesült garantált bérminimumra való kiegészítésben, ezért ennek összegének beszámításával megállapítható, hogy a keresete növekedett, így az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló kompenzációra nem jogosult.
[38] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes teljes keresetét elutasította.
(Kúria, Mfv.II.10.711/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás