• Tartalom

325/2017. (VIII. 22.) KE határozat

325/2017. (VIII. 22.) KE határozat

kitüntetés adományozásáról

2017.08.22.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
a keresztény kultúra ápolását és értékrendjének hirdetését fáradhatatlanul közvetítő, több évtizedes szolgálata elismeréseként
Ajtós József László címzetes prépost, esperes, Paloznak, Felsőörs plébánosa, a Veszprémi Főegyházmegye papja részére,
sokoldalú színházművészi tevékenysége, valamint a művészeti felsőoktatásban végzett tanári munkája elismeréseként
Almási-Tóth András rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének egyetemi docense, az Opera Program vezetője részére,
a nyugdíjbiztosítási ágazatban végzett magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
Bálintné Füleky Jolán, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának szaktanácsadója részére,
Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozó cége élén végzett vezetői munkája, valamint a hazai gazdaságfejlesztés, élelmiszeripari feldolgozás és innováció területén folytatott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa, a Magyar Broilerszövetség elnöke részére,
hazánk német és amerikai gazdasági kapcsolatainak erősítése mellett a hazai befektetések ösztönzése terén is kimagasló vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Bársony Farkas, a General Electric Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke részére,
a fogyatékkal élők és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, illetve társadalmi integrációja iránt elkötelezett vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként
Becker György László, az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft., a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. és a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója részére,
több évtizedes újságírói pályája, valamint kiemelkedő próza- és forgatókönyvírói, műfordítói és szerkesztői tevékenysége elismeréseként
Benedek István Gábor író, újságíró, a Remény folyóirat főszerkesztője részére,
több évtizedes pályája során a világ operairodalmának legjelentősebb basszbaritonszerepeiben nyújtott emlékezetes alakításai elismeréseként
Berczelly István Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja részére,
magas színvonalú, sokoldalú művészeti pályája, valamint a rászorulók megsegítése érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként
Beregszászi Olga színművész, zeneszerző, előadóművész részére,
több évtizede lelkiismeretesen végzett egyházi szolgálata elismeréseként
Berkesi Gábor, a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség lelkipásztora, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium iskolalelkésze részére,
a hazai közúti pályaszerkezetek korszerű és gazdaságos megvalósítása érdekében, valamint az utak teherbírásának vizsgálata terén végzett hat évtizedes szakmai munkája elismeréseként
dr. Boromissza Tibor nyugalmazott mérnök részére,
a járműgyártás fejlődését szolgáló több évtizedes munkája, valamint a helyi gépészmérnökképzés elindításában játszott szerepe elismeréseként
Brumbauer József, a szombathelyi BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója részére,
a jogtudományok, mindenekelőtt az agrárjog területén folytatott kutatásai, valamint a fiatal jogászgenerációk pályájának egyengetését elhivatottan szolgáló tevékenysége elismeréseként
dr. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense, a Comité Européen de Droit Rural alelnöke részére,
az iskola folyamatos megújítása mellett a közösségépítésre és a tehetséges diákok felkarolására is nagy hangsúlyt fektető, értékteremtő intézményvezetői munkája elismeréseként
Csere István, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola igazgatója részére,
példaértékű egyházi vezetői és lelkészi szolgálata elismeréseként
Csernák István nyugalmazott lelkész, a Magyarországi Metodista Egyház korábbi szuperintendense részére,
a város kézilabdasportjáért végzett eredményes és magas színvonalú munkája elismeréseként
Csima László, a Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Egyesület Alapítvány elnöke, a Balatonfüredi KSE volt elnöke részére,
a papíripart szolgáló kutató-fejlesztő tevékenysége, a környezetkímélő cellulóz vizsgálata terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként
dr. Csóka Levente, a Soproni Egyetem Faalapú Termékek és Technológiák Intézetének egyetemi tanára részére,
a ciszterci gimnáziumok megerősítése mellett a zirci apátság épületeinek egész országra kiterjedő közösségi célú megújítása, valamint a rend hagyományainak felélesztése érdekében végzett munkája elismeréseként
Dékány Árpád Sixtus, a Zirci Ciszterci Apátság kiérdemesült főapátja részére,
a határainkon túl élő magyar szerzetesközösségekkel való kapcsolattartás erősítése, a kárpátaljai misszió segítése, valamint a rendtartomány nemzetközi kapcsolatainak bővítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
Dobszay Márton Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke részére,
négy évtizedes, magas színvonalú zene- és előadóművészi pályája elismeréseként
Dorozsmai Péter előadóművész, a Korál együttes dobosa, a Tom-Tom Stúdió vezetője, a Tom-Tom Kiadó ügyvezető igazgatója részére,
több évtizedes pedagógusi pályája, Kaposvár kulturális életének fellendítését szolgáló munkája, valamint irodalomszervező tevékenysége elismeréseként
Egerszegi Edit, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezető titkára, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális és Sport Igazgatóságának volt vezető főtanácsosa, kulturális főmunkatársa részére,
a magyar zeneművészet értékeinek népszerűsítése mellett a hazai zenei nevelés és tehetséggondozás iránt is elkötelezett munkája elismeréseként
Ember Csaba, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Balassagyarmati Dalegylet elnök-karnagya részére,
az egyházközség érdekében végzett odaadó lelkipásztori szolgálata, valamint magas színvonalú tudományos és oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Enghy Sándor református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára részére,
orvosi pályafutása során szakmai tudásával elsősorban a végső stádiumú rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők fájdalmának enyhítését szolgáló példaértékű munkája elismeréseként
dr. Farkas Elek onkológus főorvos, belgyógyász, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Hospice Ápolási Osztályának nyugalmazott vezetője részére,
négy évtizedes, magas színvonalú zene- és előadóművészi pályája elismeréseként
Fekete Tibor előadóművész, a Korál együttes és a Budapesti Operettszínház basszusgitárosa részére,
négy évtizedes, magas színvonalú zene- és előadóművészi pályája elismeréseként
Fischer László Tamás előadóművész, a Korál együttes szólógitárosa részére,
egyházi szolgálata, valamint magas színvonalú tudományos és oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Gaál Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Teológiai Intézete Missziói és Felekezettudományi Tanszékének egyetemi docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nyírségi Egyházmegyéjének esperese részére,
a „GULAG-GUPVI Emlékév” során végzett áldozatos munkája, az elhallgatott múlt eseményeinek széles körű megismertetését szolgáló ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként
Hartmann Józsefné Nagy Rózsa Klára egykori Gulag-fogoly részére,
a település infrastrukturális fejlesztésén túl a lakosság életkörülményeinek javítása iránt is elkötelezett városvezetői munkája elismeréseként
Herczeg Zsolt, Mezőtúr város polgármestere részére,
a neveléstudomány területén végzett kutatásai, valamint a hazai pedagógusképzés fejlesztését szolgáló oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Horváth H. Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense részére,
a település fejlesztését, valamint az ott élők életminőségének javítását szolgáló több évtizedes munkája elismeréseként
Huszár Zoltán, Örvényes község polgármestere részére,
zenepedagógusi pályája, valamint Szeleczky Zita színművésznő életművének gondozása és széles körű megismertetése érdekében végzett munkája elismeréseként
Jávor Zoltán Árpád, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Vitéz János Tanárképző Központjának nyugalmazott főiskolai tanára részére,
a kommunista diktatúra idején vértanúhalált halt hét ferences szerzetes boldoggá avatásának előkészítése érdekében, valamint a Kegyhely átalakítása során végzett munkája, továbbá egyháztörténeti kutatásai elismeréseként
dr. Kálmán Peregrin ferences szerzetes és plébános, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely volt igazgatója részére,
a magyar gazdaság fejlesztését a munkahelyteremtés és az ipari innováció területén elért eredményeivel szolgáló kiemelkedő vállalatvezetői, valamint szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként
Karsai Béla, a székesfehérvári Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt. tulajdonosa, a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja részére,
egyedi énekhangjával és jellegzetes stílusával színházi és koncertszínpadokon egyaránt sikeres, sokoldalú előadóművészi pályája elismeréseként
Keresztes Ildikó előadóművész részére,
a halbiológia és halrendszertan területén folytatott négy évtizedes kiemelkedő oktatói és kutatói tevékenysége elismeréseként
dr. Kiss István, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Állattudományi Alapok Intézete Állattani és Állatökológiai Tanszékének egyetemi docense részére,
a növénynemesítés területén elért jelentős kutatási eredményei, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Kiss József, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának nyugalmazott egyetemi docense részére,
három és fél évtizedes, odaadó lelkipásztori szolgálata, valamint aktív társadalmi tevékenysége elismeréseként
Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye esperese részére,
az ősi magyar monda- és dallamvilágot a modern kor zenei nyelvével ötvöző, számos nagy sikerű slágert, filmzenét és rockoperát magába foglaló művészi pályája elismeréseként
Koltay Gergely zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító tagja részére,
Európa egyik leggazdagabb közép- és kelet-ázsiai fa-, illetve cserjegyűjteményének létrehozása, valamint a gyűjteményes és történeti kertek védelme érdekében végzett értékőrző munkája elismeréseként
Kósa Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja osztályvezetője, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője részére,
három és fél évtizedes szakmai pályafutása, valamint az elektronikus közigazgatás központi informatikai alkalmazásainak fejlesztése terén végzett példaértékű munkája elismeréseként
Kovács László, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. műszaki fejlesztési igazgatója részére,
az ifjúságügy, az oktatás, valamint a művészet és a tudomány területén végzett kulturális közéleti tevékenysége elismeréseként
dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára részére,
kiemelkedően eredményes sportolói és edzői pályafutása elismeréseként
Lantosné Ducza Anikó olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász részére,
a közgazdaságtudományok területén folytatott jelentős oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Madár Péter, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának címzetes egyetemi tanára részére,
a magyarországi német nemzetiségi oktatás szakmai színvonalának emelése érdekében végzett értékes tanári és kutatói munkája elismeréseként
dr. Márkus Éva, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának dékánhelyettese, egyetemi docens részére,
a gazdaság fejlesztése érdekében kiemelkedő elhivatottsággal végzett, több évtizedes szakmai munkája elismeréseként
Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a debreceni KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója részére,
a büntetőjog területén végzett több mint négy évtizedes, nemzetközileg is jelentős tudományos, valamint iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Nagy Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára részére,
a magyar olimpiai mozgalom iránti elkötelezettsége, valamint a hazai sportlövészet nemzetközi hírnevének erősítését szolgáló szakmai munkája elismeréseként
Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke részére,
a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak emlékének ápolása, valamint a GULAG-túlélők megsegítése érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként
Nagyné Pintér Jolán, a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke részére,
a hazai gépipar fejlődését korszerű gyártási megoldások, új technológiák és irányítási módszerek alkalmazásával szolgáló több évtizedes tevékenysége elismeréseként
Novotni Lajos, a HAJDU Cégcsoport Igazgatóságának elnöke részére,
a kiváló minőségű magyar borok előállítása, valamint széles körű külföldi és hazai népszerűsítése iránt elkötelezett munkája elismeréseként
Nyári László, a tolcsvai Pannon Tokaj Pincészet Kft. ügyvezető igazgatója részére,
nemzetközi hírű orvosi pályafutása során az idegsebészet területén elért figyelemre méltó szakmai eredményei, valamint több évtizedes, elhivatott oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Nyáry István, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Idegsebészeti Osztályának osztályvezető-helyettese, szakmai tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Idegsebészeti Tanszékének professor emeritusa részére,
a gasztroenterológia megyei szintű megszervezése, a krónikus veseelégtelenségben szenvedők kezelése, valamint a kórház épületének rekonstrukciója érdekében végzett munkája elismeréseként
dr. Pák Gábor belgyógyász, gasztroenterológus, nefrológus, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház volt orvosigazgatója, nyugalmazott osztályvezető főorvosa részére,
az intézet hatékony gazdálkodásához és a kutatómunka feltételeinek megteremtéséhez hozzájáruló szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként
Pálinkás Miklósné dr., a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének volt gazdasági igazgatója részére,
a társasági és cégjog területén végzett kodifikációs tevékenysége mellett több évtizedes tudományos, illetve szakmai-közéleti tevékenysége, valamint a hazai gazdaságtudományi felsőoktatásban végzett munkája elismeréseként
dr. Pázmándi Kinga Ágnes, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Üzleti Jog Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, az Üzleti Tudományok Intézetének igazgatója részére,
a területfejlesztés terén végzett több évtizedes kutatói, valamint sokrétű szakértői tevékenysége elismeréseként
dr. Perger Éva Ildikó, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa részére,
az egyetemes és magyar színház- és filmművészetet gazdagító dráma- és filmrendezései mellett kultúránk külföldi népszerűsítését is elkötelezetten szolgáló sokoldalú művészi munkája elismeréseként
Pozsgai Zsolt drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, a Pátria Kiadó alapítója és vezetője részére,
a magyar történelem tudományos igényű és hiteles bemutatását, valamint az anyaországi és határon túli magyarság történelmi ismereteinek bővítését szolgáló munkája elismeréseként
Rácz Árpád, a Rubicon Történelmi Magazin főszerkesztője részére,
a magyar családokért végzett több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként
Radnai Jenő, a Magyar Katolikus Családegyesület alelnöke részére,
a magyar gazdaság fejlődése érdekében végzett, főként az ipari innováció és a munkahelyteremtés terén élen járó vállalatvezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Sándor József, a Fémalk Zrt. tulajdonosa részére,
a Schumann-rezonancia jelenségének, különösen a globális zivatartevékenység időbeli és térbeli átrendeződéseinek vizsgálata terén elért eredményei elismeréseként
dr. Sátori Gabriella, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának nyugalmazott tudományos tanácsadója részére,
több évtizedes eredményes településvezetői munkája és közösségteremtő tevékenysége elismeréseként
Schumacher József, Balatoncsicsó község polgármestere részére,
a magyar egészségügyi ellátórendszerben, főként az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakmai színvonalának emelése érdekében végzett sokrétű munkája elismeréseként
dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Dél-dunántúli Területi Hivatalának volt igazgatója részére,
az egyházközség tagjainak lelki életét gazdagító odaadó papi szolgálata, valamint sokoldalú közösségépítő munkája elismeréseként
dr. Stella Leontin kanonok, címzetes prépost, főesperes, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Váci Egyházmegye papja részére,
az agrártudomány területén elért szakmai eredményei, valamint a tehetséggondozás iránt elhivatott oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Sütő Zoltán, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar Állattudományi Intézete Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára részére,
eredményes sportolói és edzői pályafutása, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként
Szalma László, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, a Testnevelési Egyetem Sportági Intézete Atlétika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense részére,
a Nemzeti Korrupcióellenes Programhoz kapcsolódó integritási felmérések elkészítése és lebonyolítása során nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
Szatmári János, az Állami Számvevőszék projektvezetője, számvevő osztályvezető-főtanácsos részére,
több mint négy évtizedes ügyészségi pályafutása során nagy hozzáértéssel végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként
Székelyné dr. Riba Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség Büntetőbírósági Ügyek Csoportjának vezető ügyésze részére,
nemzetközi és hazai szinten is elismert kutatási eredményei, valamint hazánk képviseletében a Nemzetközi Energiaügynökség Fluidizációs Végrehajtási Egyezmény végrehajtó bizottságában végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Szentannai Pál, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens részére,
az anyaországi, illetve a határon túli magyar cserkészet újraindításában és megszervezésében vállalt szerepe, valamint a XX. századi magyar hadtörténelemmel kapcsolatos adatbázisok létrehozásában való közreműködése elismeréseként
dr. Szentváry-Lukács János Alfréd, a Magyar Cserkészszövetség volt ügyvezető elnöke és főtitkára, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi adjunktusa részére,
a hazai mezőgazdasági gépgyártás fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként
dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke részére,
a község és a balatoni térség érdekében végzett településfejlesztő és közösségteremtő munkája, valamint nemzeti hagyományaink megőrzését segítő tevékenysége elismeréseként
Tósoki Imre, Tihany község polgármestere részére,
a versenyjog területén végzett magas szintű tudományos és oktatói tevékenysége, valamint a versenykultúra magyarországi fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként
dr. Tóth Tihamér, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánhelyettese, habilitált egyetemi docens részére,
a magyar blues- és progresszív rockzenében évtizedek óta meghatározó dalszövegírói és előadóművészi pályája elismeréseként
Török Ádám előadóművész, dal- és szövegíró, producer, a Mini zenekar vezetője részére,
a magyar történettudomány területén elért kutatási eredményei, valamint a külföldi magyar tudományos és kulturális intézményhálózat megszervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
dr. Ujváry Gábor történész-levéltáros, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, intézet- és kutatócsoport-vezetője részére,
Magyarország jó hírnevének erősítését szolgáló munkája, valamint a rászorulók érdekében végzett önzetlen karitatív tevékenysége elismeréseként
Wettstein János, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja részére a
MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje
polgári tagozata;
az állami és a katonai rendezvényeken felmerülő protokolláris feladatok ellátása terén, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem protokollképzésének elindítása érdekében végzett magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként
Koncz Sándor ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóságának igazgatója részére,
több évtizedes eredményes szakmai és felelősségteljes vezetői tevékenysége elismeréseként
dr. Kovács Zoltán Béla rendőr ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, rendőrségi főtanácsos részére,
három évtizedes szolgálata során a nemzetközi és hazai szervezett bűnözés elleni küzdelemben elért eredményei, példaértékű szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként
Mayer Zoltán rendőr ezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatósága Alkotmányvédelmi Hivatal Főosztályának vezetője, rendőrségi főtanácsos részére,
a katonai felderítés területén folytatott eredményes katonai-szakmai és vezetői pályafutása, valamint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével összefüggő tevékenysége elismeréseként
Rumi Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága Felderítő Főnökségének főnöke részére,
több mint három évtizedes magas színvonalú szakmai és felelősségteljes vezetői munkája elismeréseként
Tirol Zoltánné rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Költségvetési Igazgatóságának megbízott igazgatója, rendőrségi főtanácsos részére,
az ár- és belvíz elleni védekezés, illetve a károk utáni helyreállítás, valamint a lakosságvédelem területén végzett közel három évtizedes példamutató szakmai tevékenysége elismeréseként
Tóth Dezső tűzoltó alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Főfelügyelőségének polgári védelmi főfelügyelője részére,
a bűnüldözést segítő információs rendszerek fejlesztése és üzemeltetése terén végzett több mint három évtizedes, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként
Vásárhelyi-Nagy Gyula rendőr alezredes, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ tanácsadója, rendőrségi főtanácsos részére a
MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje
katonai tagozata
kitüntetést adományozom.
KEH ügyszám: VIII-1/03720-2/2017.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére