337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet
337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet
a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről
A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Alapvető rendelkezések
1. § (1)1 A második vagy további gyermek születésére vagy örökbefogadására tekintettel az e rendeletben meghatározott feltételekkel a központi költségvetésből vissza nem térítendő állami támogatás (a továbbiakban: támogatás) vehető igénybe a Magyarország területén lévő lakást, lakóházat, tanyát, birtokközpontot vagy építési tevékenység megvalósításának helyszínéül szolgáló telket, illetve annak tulajdoni hányadát (a továbbiakban együtt: ingatlan) terhelő lakáscélú jelzáloghitel-tartozás, illetve ilyen ingatlanhoz kapcsolódó lakáscélú pénzügyi lízingszerződés alapján fennálló tartozás csökkentése érdekében.
(2)2 A támogatás költségvetési fedezetét a központi költségvetés „Lakástámogatások” előirányzata biztosítja.
2. Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában
1. gyermek: az igénylőnek, illetve házastársának vagy élettársának vér szerinti gyermeke, ideértve a magzatot a várandósság betöltött 12. hetét követően (a továbbiakban: magzat), valamint az igénylő, illetve házastársa vagy élettársa által a támogatás iránti kérelem (a továbbiakban: kérelem) benyújtásának időpontját megelőzően örökbefogadott gyermek;
2.3 igénylő: a lakáscélú jelzáloghitel-szerződés adósa, továbbá a házastársa vagy élettársa, aki a kormányhivatalnál kérelmet nyújt be;
3.4 kormányhivatal: a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos feladatkörében eljárva a lakáscélú jelzáloghitel fedezetét, illetve célját képező ingatlan fekvése szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal, Pest vármegye és a főváros területén fekvő lakáscélú jelzáloghitel fedezetét, illetve célját képező ingatlan esetén Budapest Főváros Kormányhivatala; ha az előbbiek alapján ugyanazon kérelem ügyében egyidejűleg több kormányhivatal illetékessége is megállapítható lenne, akkor közülük az a kormányhivatal, amelyhez az igénylő a kérelmét először benyújtja;
4.5 lakáscélú jelzáloghitel: az e rendelet kihirdetését
a) megelőzően kötött szerződés alapján folyósított olyan forintalapú jelzáloghitel, amelynek fedezete Magyarország területén lévő, az 1. §-nak megfelelő ingatlan, illetve
b) követően kötött, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 6. § (1) bekezdés 76. pontja szerinti forintalapú lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés,
ideértve a Hpt. 6. § (1) bekezdés 77. pontja szerinti olyan lakáscélú pénzügyi lízingszerződést is, amelynek tárgya az 1. §-nak megfelelő ingatlan, azzal, hogy ez esetben ahol e rendelet jelzáloghitelt vagy kölcsönt említ, azon a pénzügyi lízinget, ahol adóst említ, ott a lízingbevevőt, ahol kölcsöntartozást említ, azon a lízingtartozást (lízingdíjat és – ha van – maradványértéket), ahol pedig törlesztőrészletet említ, azon a lízingdíjat is érteni kell; továbbá ideértve a pénzügyi intézményen keresztül folyósított, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 1. § (2) bekezdés d) pontja szerinti munkáltatói hitelt is;
5.6 pénzügyi intézmény: a lakáscélú jelzáloghitelt nyújtó vagy munkáltatói hitel esetén azt folyósító, magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézet és pénzügyi vállalkozás és a munkáltatói hitelt folyósító Magyar Államkincstár;
6.7 támogatott személy: az igénylő, akinek a kormányhivatal véglegessé vált közigazgatási hatósági határozatával (a továbbiakban: támogatást megállapító határozat) a támogatásra való jogosultságát és a támogatás összegét megállapította, valamint az állami igény érvényesítése tekintetében a károsult állammal szemben a büntetőbíróság által jogerősen megállapított felelősséget viselő terhelt.
(2) Az e rendeletben meg nem határozott fogalmakat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.), a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényben, valamint a Hpt.-ben meghatározottak szerint kell értelmezni.
3. A támogatásra jogosult személyek
3. § (1) Házastársak és élettársak – ideértve azt az esetet is, ha a lakáscélú jelzáloghitel-szerződésnek kizárólag az egyik fél az alanya – a támogatást kizárólag együttesen igényelhetik (a továbbiakban: együttes igénylés).
(2)8 Együttes igénylés esetén az igénylési feltételeket – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel – mindkét igénylőnek teljesítenie kell, és a nyilatkozatokat mindkét igénylőnek meg kell tennie.
(2a)9 Együttes igénylés esetén a 4. § (2) bekezdése szerinti feltételnek az igénylők legalább egyikének meg kell felelnie.
(3) A támogatást igényelheti:
a) magyar állampolgár és az a személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni,
b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja,
c)10 harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvényben foglaltak szerint huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik,
d)11 hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvényben foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el, valamint
e) a menedékjogról szóló törvényben foglaltak szerint menekült vagy oltalmazott jogállással rendelkező személy.
(4) Nem magyar állampolgár részére a támogatás a három hónapot meghaladó tartózkodási jogosultság fennállásának időtartama alatt nyújtható.
4. § (1)12 A támogatás a kérelem benyújtásának időpontjában fennálló, fel nem mondott lakáscélú jelzáloghitel-szerződés esetén igényelhető. Már megszületett gyermekre tekintettel történő igénylés esetén további feltétel, hogy a kölcsönkérelmet legkésőbb a gyermek születését, vagy örökbefogadás esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását megelőző napon benyújtsák.
(1a)13 Az olyan lakáscélú jelzáloghitel-szerződés vonatkozásában is igényelhető a támogatás, amelynél a szerződéses cél lakóépület építése vagy lakás vásárlása, azonban a támogatási kérelem benyújtásáig a lakóépület, a közös tulajdonban álló telken külön tulajdoni lapon nyilvántartott lakás, illetve a tulajdoni különlapon nyilvántartott társasházi vagy szövetkezeti házi lakás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése még nem történt meg.
(2)14 A lakáscélú jelzáloghitel fedezetét, illetve célját képező ingatlanban az igénylőnek – együttes igénylés esetén az igénylőknek összesen – legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. Az (1a) bekezdés szerinti lakáscélú jelzáloghitel-szerződés esetén e feltételt teljesítettnek kell tekinteni, ha annak fedezetét, illetve célját közös tulajdonban álló telek képezi, amelyen az igénylőnek – vagy az együttes igénylőknek közösen – a tulajdoni hányada nem éri el az 50%-ot, de a támogatás megállapítását követő 2 éven belül a telken olyan lakás vagy lakóház tulajdonjogát szerzi meg, amelyre vonatkozóan kizárólagos használati jogát igazolni tudja.
(3)15 A támogatás a (2) bekezdésben foglalt feltétel hiányában is igényelhető, ha a lakáscélú jelzáloghitel fedezetét, illetve célját képező ingatlan tekintetében a (2) bekezdésben foglalt feltétel az igénylő elhunyt házastársa vagy élettársa esetében fennállt, és a lakásban az elhunyt házastárs vagy élettárs kiskorú gyermeke örökléssel – az igénylő esetlegesen meglévő tulajdoni hányadával együttesen legalább 50%-ot elérő mértékben – tulajdonjogot szerzett.
(4)16 Ha ugyanazon gyermek után az igénylők
a) az e rendelet szerinti támogatásra és
b) a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról szóló 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet szerinti gyermekvállalási támogatásra is egyaránt jogosulttá válhatnak, akkor a választásuk szerint vagy az a) vagy a b) pont szerinti egyik támogatást vehetik igénybe. Az e rendelet szerinti támogatás iránti kérelem benyújtásakor az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan nyilatkozik arról, hogy a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról szóló 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet szerinti gyermekvállalási támogatást ugyanazon gyermek után nem vette igénybe.
5. §17 A támogatás elsősorban az igénylő jelzáloghitel-szerződéséből eredő tőketartozása csökkentésére használható fel, amennyiben pedig a tőketartozás összege nem éri el a támogatás összegét, úgy a támogatás a tőketartozás járulékai – ide nem értve a késedelmi kamatot – csökkentésére használható fel. Lakáscélú pénzügyi lízingszerződés esetében az igénylés feltétele, hogy a támogatás igénybevétele által a teljes lízingdíj, valamint – amennyiben van – a maradványérték, azaz a pénzügyi lízingszerződés alapján fennálló teljes tartozás megfizetése megtörténjen, és ezzel a lakóház vagy a lakás tulajdonjogát az igénylő – legalább a 4. § (2) vagy (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő mértékben – megszerezze.
6. § (1)18 A támogatásra való jogosultság feltétele az igénylőnek vagy együttes igénylés esetén az igénylők egyikének
a) az e rendelet hatálybalépését követően
aa) született vér szerinti gyermeke vagy
ab) örökbefogadott gyermeke vagy
b) a kérelem benyújtásának időpontjában meglévő, a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzata.
(1a)19 A támogatásra való jogosultság az igénylő vagy − együttes igénylés esetén − az igénylők egyike (1) bekezdés a) pontja szerinti élve született vagy örökbefogadott gyermekének a támogatási kérelem benyújtását megelőzően bekövetkezett halála esetén is fennáll, ha az igénylő az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelel.
(2)20 Az e rendelet hatálybalépését követően született, illetve örökbefogadott ugyanazon gyermek támogatására kizárólag egy alkalommal igényelhető a támogatás.
(3)21 Az igénylőn kívül más adós – az igénylő volt házastársát vagy volt élettársát ide nem értve, ha az a támogatási kérelemben figyelembe vett valamely gyermek vér szerinti vagy örökbefogadó szülője – a jelzáloghitel-szerződésben nem szerepelhet.
(4) Ugyanazon igénylő a támogatást – több (1) bekezdés szerinti gyermek esetén – egy kérelemben is igényelheti.
(5) A (4) bekezdés esetén, ha a támogatás korábbi igénybevétele során az igénylők egyike volt csak a jelzáloghitel-szerződés adósa, az igénylőnek a következő igénylés során a korábban igénybe vett támogatásnál számításba vett gyermekek vonatkozásában is igazolnia kell, hogy a gyermekek az igénylővel közös háztartásban élnek.
(6) A gyermekszám számításánál a következő szempontokat kell figyelembe venni:
a)22 gyermeknek – a (7) bekezdésben foglalt kivétellel – az igénylővel közös háztartásban élő gyermek, a várandósság betöltött 12. hetét követően elhalt vagy halva született magzat, továbbá az élve született és időközben elhalálozott gyermek minősül,
b) a gyermek csak ugyanazon igénylő által több (1) bekezdés szerinti gyermekre tekintettel benyújtott külön kérelem vonatkozásában vehető ismételten figyelembe,
c) a más személy által igényelt támogatásnál már számításba vett gyermek az igénylő támogatásánál nem vehető figyelembe, és
d) házastársak, illetve élettársak együttes igénylése esetén a velük közös háztartásban élő közös, valamint nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni.
(7)23 Annak tényét, hogy a gyermek az igénylővel közös háztartásban él,
a) a gyermek nagykorúvá válását követően és
b)24 a várandósság 12. hetét betöltött magzat elhalása, halva születése vagy az élve született gyermek elhalálozása esetében
nem kell figyelembe venni.
(8)25 Ha az (1) bekezdés szerinti örökbefogadott gyermek vonatkozásában az örökbefogadást a támogatást megállapító határozat véglegessé válását követő két éven belül felbontják, a felbontás tényét a támogatott személy a határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül köteles a kormányhivatalnak bejelenteni. A kormányhivatal intézkedik a támogatás Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten történő visszafizetése érdekében.
4. A támogatás mértéke
7. § (1)26 A támogatás összege
a) a második – a 29. § (1) bekezdése szerinti – gyermek esetén 1 000 000 forint,
b) a harmadik vagy további,
ba) a 6. § (1) bekezdése szerinti gyermek esetén – ide nem értve a bb) alpont szerinti esetet – 1 000 000 forint, vagy
bb) a 29. § (1) bekezdése szerinti gyermek esetén – ide nem értve a c) pont szerinti esetet – 4 000 000 forint,
c)27 a b) pont bb) alpontja szerinti összegű támogatás igénybevételét követően született, illetve örökbefogadott minden egyes további gyermek esetén 1 000 000 forint.
(2)28 Ha a kérelem benyújtásának időpontjában az igénylő lakáscélú jelzáloghitel-tőketartozása és annak járulékai összege alacsonyabb az igénybe vehető támogatás összegénél, az igénylő legfeljebb a tőketartozás és annak járulékai összegének megfelelő támogatásra jogosult. Ha a kérelem benyújtása időpontjában az igénylő már folyósított lakáscélú jelzáloghitel-tőketartozása és annak járulékai összege valamely okból – különösen építési célú jelzáloghitel kölcsönösszegének szakaszos folyósítása miatt – alacsonyabb, mint a megkötött jelzáloghitel-szerződésben meghatározott teljes kölcsönösszeg, akkor az igénylő a szerződés szerinti teljes kölcsönösszeg tekintetében jogosult az (1) bekezdés szerinti támogatási összegre, a 14. § (1a) bekezdése szerinti folyósítási szabály alkalmazásával.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak esetén az igénybe vett támogatás és az (1) bekezdés szerinti összeg különbözetének igénylésére a támogatott személy későbbi időpontban nem jogosult.
5. A támogatás igénylésének feltételei
8. § Az igénylő a következő feltételek teljesítése esetén jogosult a támogatásra:
a) az igénylő büntetőjogi felelősségét a bíróság az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet] 1. melléklete szerinti bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen
aa) nem állapította meg, vagy
ab) megállapította, de a támogatás igénylésének időpontjában az igénylő e bűncselekmények vonatkozásában a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült,
b)29 az igénylőnek az állami adó- és vámhatóságnál nincs nyilvántartott, az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összeget meghaladó köztartozása, azzal, hogy ha a kormányhivatal megállapítja, hogy az igénylőnek van a kérelem benyújtása és elbírálása napján is fennálló, a jelen pont szerinti mértéket meghaladó köztartozása, akkor 14 napos határidő tűzésével – amely az ügyintézési határidőbe nem számít be – felhívja az igénylőt arra, hogy köztartozásának a felhívás kézhezvételétől számított 14 napon belül történő megfizetését és annak igazolását követően válhat a támogatásra jogosulttá,, és
c) az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratban tudomásul veszi, hogy a más személy által igényelt támogatásnál már számításba vett gyermek a támogatás igénylésénél nem vehető figyelembe.
9. § (1)30 Az igénylő a kérelemben hozzájárul ahhoz, hogy a támogatásra vonatkozó információkat, valamint
a) az alábbi saját adatait:
aa) természetes személyazonosító adatok,
ab) állampolgárság vagy hontalan jogállás,
ac) lakcím,
ad) értesítési cím,
ae) személyi azonosító jel és
af) adóazonosító jel, továbbá
b) a támogatás alapjául szolgáló és a gyermekszám számításánál figyelembe vett gyermekek alábbi adatait:
ba) születési név,
bb) anyja neve,
bc) lakcím,
bd) személyi azonosító jel és
be) adóazonosító jel
a támogatás szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a kormányhivatal kezelje és továbbítsa a pénzügyi intézmény, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár), a Belügyminisztérium, valamint az állami adó- és vámhatóság részére.
(2)31 Az igénylő a kérelemben – az a) pont ac) alpontja szerinti adatkérés tekintetében a kérelemhez mellékelt közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal – hozzájárul ahhoz, hogy a kormányhivatal a támogatásra jogosultság alábbi feltételeinek meglétét a következők szerint:
a) hivatalból, megkeresés útján ellenőrizze
aa)32 a köztartozás-mentességet vagy a fennálló köztartozásának a 8. § b) pontja szerinti mértéket meg nem haladó összege tényét – ha az igénylő nem szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban – az állami adó- és vámhatóságtól megkért adóigazolással,
ab) a büntetlen előéletet a Belügyminisztérium által vezetett, a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bűnügyi nyilvántartásokból történő adatkéréssel, és
ac) a lakáscélú jelzáloghitel tekintetében a (3) bekezdés szerinti adatokat a kérelemben megjelölt pénzügyi intézménytől történő adatkéréssel,
b) hivatalból ellenőrizze a tulajdonjog fennállását a tulajdoni lapról elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles másolatnak a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből történő közvetlen lekérdezésével.
(3)33 A pénzügyi intézmény a kormányhivatal megkeresésének kézhezvételét követő 5 napon belül köteles igazolni a kormányhivatal részére
a) annak tényét, hogy
aa)34 az igénylő által benyújtott kérelemben szereplő tartozás e rendelet szerint lakáscélú jelzáloghitelnek minősül, és
ab)35 az igénylő, illetve együttes igénylés esetén legalább az igénylők egyike a kölcsönszerződés adósa, és a kölcsönszerződésben az igénylőn kívül – ide nem értve az igénylő volt házastársát vagy volt élettársát, ha az a támogatási kérelemben figyelembe vett valamely gyermek vér szerinti vagy örökbefogadó szülője – más adós nem szerepel,
b)36 a kölcsönkérelem benyújtásának, valamint a kölcsönszerződés megkötésének időpontját, valamint
c) a kérelem benyújtásának napján fennálló tőketartozás és – az esetleges késedelmi kamatot külön feltüntetve – annak járulékai összegét.
(4)37 A pénzügyi intézmény a kormányhivatal megkeresését az igénylő előtörlesztési szándéka bejelentésének tekinti.
10. § (1)38 A magzat után igényelt támogatás esetén az igénylő a kormányhivatal részére
a) a gyermek születését, lakcímét, adóazonosító jelét vagy
b) a várandósság 12. hetét betöltött magzat elhalását, halva születését vagy az élve született gyermek elhalálozását
legfeljebb 30 napon belül igazolja.
(2) A támogatás magzatra tekintettel történő igénybevétele esetén a támogatást megállapító határozatban meg kell jelölni a szülés várható időpontját.
(3)39 Ha a kormányhivatal a magzatra tekintettel történő igénybevétel esetén a gyermek megszületéséről a szülésnek a támogatást megállapító határozatban rögzített várható időpontját követő 30 napon belül az (1) bekezdés szerint nem értesül, a kormányhivatal a támogatott személyt felszólítja az (1) bekezdés szerinti adatok igazolására.
(4)40 Ha a támogatott személy a (3) bekezdés szerinti igazolási kötelezettségét elmulasztja, a kormányhivatal a 15. § (1) bekezdésében foglaltak szerint jár el.
11. § A támogatásra való jogosultság feltételeinek meglétét a következők szerint kell igazolni:
a)41 elvált szülők kiskorú gyermekeinek elhelyezését vagy szülői felügyeletének rendezését és lakóhelyének kijelölését jogerős bírósági határozattal és a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal,
b)42 a várandósság 12. hetét betöltött magzat elhalását egészségügyi intézmény által kiállított, a magzat elhalásának naptári időpontját és a várandósság hetének pontos megjelölését is tartalmazó igazolással, a magzat halva születését a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendelet szerinti okirattal, az élve született gyermek halálát halotti anyakönyvi kivonattal,
c)43 a magzatok számát, a várandósság betöltött 12. hetét és a szülés várható időpontját a várandósgondozásról szóló miniszteri rendelet szerinti várandósgondozási könyv ezt tartalmazó részével, a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti igénylés esetén a gyermek születését a születési anyakönyvi kivonattal,
d) a közös háztartásban élést, valamint élettársak esetében ennek időtartamát teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal és a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal.
e)44 az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyező határozatával.
6. A támogatás igénylése
12. § (1)45 A kérelmet a kormányhivatalnál kell benyújtani. A támogatásra való jogosultság feltételeit igazoló dokumentumok hiánytalan meglétét a kormányhivatal, illetve – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak ellenőrzi. A kormányablak a kérelmet mellékleteivel együtt a benyújtást követő napon továbbítja a kormányhivatalnak. A kormányhivatal vagy – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak a kérelem benyújtásáról és a becsatolt dokumentumokról igazolást ad az igénylőnek.
(1a)46 A kérelem
a)47 vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követő naptól kezdődően, a gyermek vagy ikergyermekek születését,
b) örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását
követő 1 éves jogvesztő határidőn belül nyújtható be.
(1b)48 A 6. § (1a) bekezdése szerinti gyermekre tekintettel igényelt támogatás esetén a kérelem a gyermek halálát követő 180 napos jogvesztő határidőn belül nyújtható be.
(2) A támogatás igénybevételéhez szükséges feltételeket a kérelem benyújtásának időpontjában kell teljesíteni.
(3) A kérelemben az igénylő megjelöli a támogatás alapjául szolgáló lakáscélú jelzáloghitelt nyilvántartó pénzügyi intézményt.
(3a)49 Ha az igénylő ugyanazon gyermek után egyidejűleg több lakáscélú jelzáloghitel-szerződésre igényli a támogatást, a kérelmében – a 7. §-ban foglaltak figyelembevételével – megjelöli a támogatással csökkenteni kívánt lakáscélú jelzáloghitel-szerződések sorrendjét.
(4)50 A támogatásra való jogosultság szempontjából a kérelem benyújtásának napja az a nap, amikor az igénylő a kérelmet és az igénylési feltételek igazolásához szükséges dokumentumokat hiánytalanul benyújtja a kormányhivatal részére vagy a kormányablaknál.
(5)51 A kormányhivatal a kérelem elbírálása során a támogatás valamennyi feltételének fennállását teljeskörűen köteles ellenőrizni.
(6)52 A kormányhivatal a kérelem elbírálásáért díjat és egyéb költséget az igénylő részére nem számíthat fel.
13. § (1)53 Ha a lakástámogatási szakmai informatikai rendszer nyilvántartása alapján korábbi,
a) még el nem bírált támogatás iránti kérelem benyújtása vagy
b) támogatás igénybevétele
a jelenlegi igénylés alapjául szolgáló gyermekre tekintettel nem történt, és a támogatás igénybevételének e rendelet szerinti további feltételei is fennállnak, a kormányhivatal határozattal dönt a támogatásról.
(2)54 A kormányhivatal a támogatásra jogosító feltételek fennállásáról és a támogatás összegéről a támogatást megállapító határozat megküldésével értesíti az igénylőt, valamint a támogatást megállapító határozatot annak véglegessé válását követő napon megküldi a pénzügyi intézmény részére.
(3)55 Ha a lakástámogatási szakmai informatikai rendszer nyilvántartása szerint ugyanazon igénylő vagy másik igénylő által ugyanazon gyermek tekintetében korábbi időpontban – a 6. § (6) bekezdés b) pontjában foglaltak kivételével – a támogatás igénybevétele már megtörtént, a kormányhivatal az igénylő kérelmét határozattal elutasítja.
7. A támogatás folyósítása
14. § (1)56 A pénzügyi intézmény a támogatást megállapító határozat beérkezését követő – az (1a) bekezdésben foglalt kivétellel – 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára, illetve lízingtartozásához kapcsolódó számlájára teljesít.
(1a)57 A 7. § (2) bekezdése szerinti esetben, ha a határozat pénzügyi intézményhez történő beérkezése időpontjában a folyósított kölcsönösszeg tőketartozása és annak járulékai összege még alacsonyabb, mint a támogatást megállapító határozat szerint igénybe vehető támogatás összege, akkor a támogatás összegét a pénzügyi intézmény a támogatásnak megfelelő összeg eléréséhez még szükséges kölcsönrészlet folyósítását követő 4 napon belül teljesíti előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára.
(2) A pénzügyi intézmény az előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.
(3) Az előtörlesztés – a pénzügyi intézmény legfeljebb a kérelem benyújtásakor hatályos üzletszabályzata szerinti mértékének megfelelő – díját az állam téríti meg a pénzügyi intézmény részére.
(4) Amennyiben a támogatás folyósításának időpontjában a tőketartozás és annak járulékai összege alacsonyabb a támogatást megállapító határozat szerint igénybe vehető támogatás összegénél, a különbözetet a pénzügyi intézmény a támogatott személy részére megfizeti a támogatott személy által megjelölt bankszámlára, ennek hiányában postai úton.
(5)58 A támogatás igénybevételével történő előtörlesztés esetén a folyósítást követő 10 napon belül a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni és arról a támogatott személyt és a kormányhivatalt értesíteni.
(6)59 Az (5) bekezdés szerinti értesítésben és azt követően évente legalább egy alkalommal a pénzügyi intézmény tájékoztatja a támogatott személyt arról, hogy az e rendelet szerinti előtörlesztéssel összefüggésben – megjelölve a támogatás összegét és az előtörlesztés díját is – a támogatott személy mekkora összegű támogatásban részesült, a támogatás igénybevétele nélkül mekkora lenne a fennálló tartozásának az összege, továbbá hogy a támogatást Magyarország Kormánya biztosította.
15. § (1)60 Ha a kormányhivatal a támogatás jogosulatlan igénybevételre utaló adat birtokába jut – ideértve a 4. § (4) bekezdésében foglalt esetet is –, a támogatott személyt írásban felszólítja a támogatás összegének az igénybevétel napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten történő visszatérítésére.
(2)61 Az (1) bekezdés szerinti esetben a kormányhivatal intézkedik a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetése érdekében.
(3)62 A kormányhivatal a jogosulatlanul igénybe vett támogatással összefüggésben, az általa végzett hatósági ellenőrzés befejezését követően csak abban az esetben alkalmaz jogkövetkezményt, ha a támogatásban részesült személy részéről a jogszabályban foglalt előírások megsértése a jogszerű állapot helyreállításával nem orvosolható, vagy a támogatott személy a kormányhivatal erre irányuló felhívásának – a jogszerű állapot helyreállításának orvosolhatósága esetén – határidőben nem tett eleget.
15/A. §63 (1)64 A 4. § (1a) bekezdése szerinti lakáscélú jelzáloghitel-szerződés, valamint az 5. § szerinti lakáscélú pénzügyi lízingszerződés vonatkozásában folyósított támogatás esetében a kormányhivatal a támogatást megállapító hatósági határozat keltétől számított 2 év elteltével ellenőrzi annak az ingatlannak a tulajdoni lapját – társasházi vagy szövetkezeti házi lakás esetében tulajdoni különlapját –, amelyen lakóépület felépítésére vagy lakás megvásárlására a támogatással érintett jelzáloghitel-szerződés célja irányult, valamint a 4. § (2) bekezdése szerinti közös tulajdonú telek esetén az azon létesített lakóingatlan kizárólagos használati jogát igazoló használati megosztási szerződést, a tulajdonostársak határozatát vagy bírósági ítéletet.
(2)65 Ha a tulajdoni lapon vagy a tulajdoni különlapon a jelzáloghitel-szerződés célja szerinti lakóingatlan és a támogatott személy tulajdonjoga nem került feltüntetésre, vagy a támogatott személy a kormányhivatal – az (1) bekezdés szerinti okirat benyújtására vonatkozó – felszólításának határidőben nem tett eleget, illetve az abban foglaltak alapján nem teljesül a 4. § (2) bekezdésében foglalt feltétel, a kormányhivatal intézkedik a támogatás – a folyósítás napjától számított – Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten történő visszafizettetése érdekében.
15/B. §66 (1) Ha a támogatás visszafizetésére kötelezett személy igazolja, hogy tartozásának azonnali vagy egy összegben való megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire való tekintettel számára aránytalanul súlyos anyagi megterhelést jelentene, részére a kormányhivatal méltányosságból a kérelemben megjelölt időtartamú, de legfeljebb
a) 12 hónapos fizetési halasztást vagy
b) 36 hónapos időtartamra szóló részletfizetést
engedélyezhet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti fizetési kedvezmény érvényét veszti és a tartozás egy összegben esedékessé válik, ha a fizetésre kötelezett a kedvezményes fizetési feltételeknek nem vagy csak részben tett eleget.
8.67
16. §
9. 68 A támogatás központi költségvetéssel való elszámolásának szabályai
17. § (1)69 A támogatásra való jogosultság megállapítását a kormányhivatal, a támogatás központi költségvetéssel való elszámolását a pénzügyi intézmény végzi.
(2)70 A pénzügyi intézményt az általa jogszerűen folyósított támogatás összege után 10 ezer forint egyszeri költségtérítés illeti meg, amelyet az előtörlesztés megtörténtét követően a támogatással és a 14. § (3) bekezdése szerinti előtörlesztési díjjal együtt számol el a központi költségvetéssel.
(3) A pénzügyi intézmény legfeljebb az előtörlesztésként ténylegesen folyósított támogatásra, valamint az ahhoz kapcsolódó előtörlesztési díjra és költségtérítésre vonatkozó elszámolását a Kincstár honlapján található adatszolgáltatási felületen (a továbbiakban: eAdat) található elszámolási nyomtatvány szerinti formában és a Kincstár által meghatározott tartalommal, havonta egy alkalommal készíti el, és elektronikusan hiteles formában – legalább minősített tanúsítványon alapuló fokozott elektronikus aláírással vagy minősített tanúsítványon alapuló elektronikus bélyegzővel ellátva – az eAdaton megküldi a következő hónap 20. napjáig a Kincstár részére.
18. § A támogatást az állam nevében a pénzügyi intézmény elszámolása alapján a Kincstár nyújtja.
19. § (1) A pénzügyi intézmény e rendelet szerinti elszámolását a Kincstár ellenőrzi.
(2) A pénzügyi intézménynek regisztrálnia kell az eAdaton.
(3) A Kincstár az elszámolás ellenőrzése során megvizsgálja, hogy a pénzügyi intézmény által az egyes támogatást megállapító határozatokhoz kapcsolódóan az elszámolással érintett hónapban folyósított – a 21. §-ban rögzített pénzügyi adatszolgáltatásban szereplő – támogatások összege megegyezik-e a pénzügyi intézmény által az elszámolással érintett naptári hónapra vonatkozóan igényelt támogatás összegével. Ha a Kincstár eltérést tapasztal, az utalványozást nem hajtja végre, elektronikus úton tájékoztatja a pénzügyi intézményt, és az elszámolás, illetve a 21. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatás keretében rögzített adatok javítását kezdeményezi.
(4) A Kincstár a pénzügyi intézmény által jogszerűen igényelt és utalványozásra befogadott támogatás kifizetését – az (5) bekezdésben és a 22. § (3) bekezdésében foglalt esetet kivéve – az elszámolás beérkezésének napját követő 8 munkanapon belül indítja az 10032000-01457106 számú, a „Magánlakás-építéshez nyújtott támogatások” elnevezésű kiadási számla terhére, a pénzügyi intézmény az eAdaton történő regisztráció során megjelölt számlája javára.
(5) Az elszámolás késedelmes – de legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 22. napjáig – vagy hibásan történő megküldése esetén az utalási határidő az elkésett vagy a Kincstár észrevétele alapján javított elszámolás eAdaton történő beérkezésének napjától számított 8 munkanap. Ha a Kincstár az elszámolás javítását tartja szükségesnek, arról a pénzügyi intézményt soron kívül, elektronikus úton az eAdaton értesíti. A tárgyhónapot követő hónap 22. napját követően megküldött elszámolás esetén az utalás a következő havi elszámolás szerinti utalással egyidejűleg történik.
20. § (1) Ha a Kincstár a pénzügyi intézmény ellenőrzése során a pénzügyi intézmény terhére jogosulatlan támogatáslehívást állapít meg, a pénzügyi intézmény azt a Kincstár megállapításait tartalmazó dokumentum kézhezvételét követően a Ptk. szerinti, vállalkozások közötti fizetési késedelem esetére meghatározott késedelmi kamattal növelt összegben köteles a Kincstár által vezetett, 10032000-01034004 számú „Különleges bevételek” számlára megfizetni.
(2) A Kincstár a 19. § (1) bekezdése szerinti, a pénzügyi intézménynél végzett ellenőrzése során a szükséges információk, dokumentumok bekérésére vagy a helyszínen azokba történő betekintésre jogosult.
(3) Ha a Kincstár a 19. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzés során a pénzügyi intézmény elszámolásában szabálytalanságot tár fel, az elszámolással kapcsolatos követelést a pénzügyi intézménnyel szemben a polgári jog szabályai szerint érvényesíti.
10. 71 A támogatás folyósításával kapcsolatos adatszolgáltatás
21. § (1) A pénzügyi intézmény elektronikus úton megküldi a Kincstárnak – ellenőrzési céllal, támogatást megállapító határozatok szerint, a Kincstár által készített, az eAdaton található útmutatóban rögzített formában – a naptári hónapban folyósított támogatások alábbi adatait:
a) a támogatást megállapító határozat száma,
b) a folyósított támogatás összege,
c) a folyósított támogatáshoz kapcsolódó előtörlesztési díj és költségtérítés összege, valamint
d) a támogatás folyósításának időpontja.
(2) A pénzügyi intézmény az e § szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét az (1) bekezdés szerinti útmutató szerinti formában, havonta egy alkalommal, a naptári hónapot követő 5. napon teljesíti. Az ezt követően teljesített adatszolgáltatásban szereplő tételeket a pénzügyi intézmény kizárólag a következő havi elszámolásban szerepeltetheti.
22. § (1) A pénzügyi intézmény a 21. § szerinti adatszolgáltatását a Kincstár által küldött hibaüzenetek alapján felülvizsgálja, és a javított adatszolgáltatását soron kívül, ismételten megküldi.
(2) A Kincstár a 21. § szerinti adatszolgáltatás
a) nem teljesítése esetén a támogatásnak vagy
b) hiányos vagy hibás teljesítése esetén a hiányos adatszolgáltatással érintett támogatásnak
a pénzügyi intézmény részére történő folyósítását – felfüggeszti.
(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti felfüggesztés esetén a támogatás folyósítása a hiányos vagy hibás adatszolgáltatás pótlását követő havi elszámolás szerinti folyósítással egyidejűleg történik.
(4) A (2) bekezdés b) pontja szerinti felfüggesztés nem érinti a pénzügyi intézmény adatszolgáltatási hiánnyal nem érintett támogatásra vonatkozó elszámolási jogosultságát.
22/A. § (1) Az e rendelet szerinti elszámolást és adatszolgáltatásokat három vagy annál több pénzügyi intézmény helyett, megbízási szerződés alapján egy másik pénzügyi intézmény (a továbbiakban: összesítő pénzügyi intézmény) összesítve is benyújthatja a Kincstár részére.
(2) Az e rendelet szerinti elszámolásra és adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat az összesítő pénzügyi intézményre is alkalmazni kell azzal, hogy
a) az összesített elszámolás és adatszolgáltatás az összesítéssel érintett pénzügyi intézmények székhelyét, cégjegyzékszámát és adószámát is tartalmazza,
b) az elszámolás és adatszolgáltatás teljesítésére vonatkozó határidők és határnapok az összesítő pénzügyi intézmény tekintetében irányadóak,
c) az összesítő pénzügyi intézmény felel a pénzügyi intézmények által megküldött elszámolások és adatszolgáltatások adatainak hibásan történő összesítéséből eredő kárért,
d) az összesítő pénzügyi intézményt az összesített elszámolás és adatszolgáltatás teljesítéséért a pénzügyi intézmények tárgyhavi elszámolásában lehívott – a Kincstár által az elszámolás ellenőrzése alapján jóváhagyott – támogatási összeg 1,5‰-ének megfelelő összegű költségtérítés illeti meg, melyet az összesített tárgyhavi elszámolásban, külön jogcímen feltüntetve igényelhet a Kincstártól.
11. Felelősség
23. § (1) A pénzügyi intézmény felelős az állammal szemben minden olyan jogszerűtlenül folyósított támogatásért, amely az e rendelet alapján őt terhelő kötelezettség megszegésével keletkezett. Mentesül a pénzügyi intézmény a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
(2) A pénzügyi intézmény nem felel azért a jogszerűtlenül folyósított támogatásból eredő kárért, amely a támogatott személy felróható magatartása miatt keletkezett.
(3) Az (1) bekezdés szerinti jogszerűtlenül folyósított támogatás esetén a pénzügyi intézmény a Ptk. szerinti, vállalkozások közötti fizetési késedelem esetére meghatározott késedelmi kamattal növelten köteles megtéríteni a kárt az állam részére.
(4) A pénzügyi intézmény a neki felróható okból eredő kár esetén a támogatott személlyel szemben köteles helytállni, e kötelezettségét az államra nem háríthatja át.
(5)72 A támogatásra való jogosultság vizsgálatakor az igénylő által benyújtott nyilatkozatok, okiratok valódiságát – ha a kormányhivataltól, illetve pénzügyi intézménytől elvárható gondosság tanúsítása mellett annak hamis vagy hamisított volta nem ismerhető fel – vélelmezni kell.
12. Vegyes rendelkezések
24. §73 A kormányhivatal e rendeletben szabályozott hatósági eljárása során
a) az igénylőt hiánypótlásra legfeljebb két alkalommal felhívhatja,
b) az igénylő az eljárás szünetelését nem kérheti, és
c) az igénylő az iratot másolatban az eredeti irat egyidejű bemutatása mellett nyújthatja be.
25. §74 Az e rendelet szerinti támogatást is magában foglaló, lakáscélú állami támogatásokhoz kapcsolódó szakmai informatikai rendszerek üzemeltetéséről és fejlesztéséről – a szakmai irányítást ellátó lakáscélú állami támogatásokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) utasítása és felügyelete mellett – a Kincstár gondoskodik.
26. § (1)75 A kormányhivatalnak a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatban e rendelet alapján
a) ellátott feladatkörei gyakorlásával összefüggésben a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 2. § (1) bekezdés e)–h) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a miniszter gyakorolja,
b) a hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekkel a Ksztv. 2. § (1) bekezdés e) és f) pontjában és kizárólag ezekhez kapcsolódva a Ksztv. 2. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott hatásköröket a miniszter gyakorolja.
(2)76 A kormányhivatalnak a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatban e rendelet alapján a hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekkel összefüggésben az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti felügyeleti eljárást folytató felügyeleti szerv a miniszter.
(3)77 A szakmai irányító miniszter szakmai képzéseket, vizsgákat, valamint szakmai (koordinációs) értekezleteket szervez a kormányhivatal lakástámogatásokkal foglalkozó munkatársai részére.
27. §78 Az e rendelet szerinti támogatás lakáscélú állami támogatásnak minősül, amelyet a 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése, valamint a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése, továbbá a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alkalmazása során nem kell figyelembe venni.
13. Záró rendelkezések
28. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.
29. §79 (1)80 Az egyes otthonteremtési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 7. § (1) bekezdés a) pontja és b) pont bb) alpontja szerinti támogatási összeg
a) a Módr. hatálybalépésének81 napján és azt követően
aa) született vér szerinti gyermekre vagy
ab) örökbefogadott gyermekre vagy
b) a Módr. hatálybalépésének82 napján és azt követően benyújtott kérelem benyújtásának időpontjában a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzatra
tekintettel igényelhető.
(2) Ha az igénylő a 2019. június 30-án hatályos 7. § (1) bekezdése szerinti összegű támogatást a Módr. hatálybalépésének83 napját megelőzően már igénybe vette, a Módr.-rel megállapított 7. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatási összeg és az igénybe vett támogatási összeg különbözetére jogosult, feltéve, hogy az (1) bekezdés szerinti feltétel fennáll. Az igénylő 2019. június 30-án hatályos 7. § (1) bekezdése szerinti összegű támogatás iránti, a Módr. hatálybalépésének napján folyamatban lévő kérelme esetén a Módr.-rel megállapított 7. § (1) bekezdés b) pontját kell alkalmazni.
30. §84 Az e rendelet szerinti adatszolgáltatásokat és elszámolásokat a lakáscélú állami támogatások elszámolási rendszerének egyszerűsítéséről szóló 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr1.) hatálybalépését85 követően a Módr1. által megállapított 9. és 10. alcímben foglaltak szerint kell teljesíteni.
31. §86 (1) A gyermekvállalás és az otthonteremtés támogatásával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseket – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – a Módr2. hatálybalépését87 megelőzően benyújtott, de még el nem bírált támogatás iránti kérelmekre, a véglegessé vált támogatást megállapított határozatok alapján folyósított támogatásokra, valamint folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell.
(2) A Módr2.-vel megállapított 3. § (2) bekezdését, 6. § (1) és (3) bekezdését, (6) bekezdés a) pontját, (7) bekezdés b) pontját, 7. § (1) bekezdés a) és b) pontját, 9. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontját, valamint 11. § b) és c) pontját a Módr2. hatálybalépése88 előtt megkezdett eljárási cselekményekre is alkalmazni kell.
(3) A Módr2.-vel megállapított 12. § (1a) és (1b) bekezdését csak a 2020. június 30-át követően született vagy örökbefogadott gyermekekre tekintettel benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.
31/A. §89 A családok otthonteremtésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 183/2021. (IV. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 4. § (3) bekezdését a Módr3. hatálybalépését90 megelőzően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, illetve megkezdett eljárási cselekményekre is alkalmazni kell.
31/B. §91 (1) Azok a korábbi támogatási kérelmük benyújtásakor több, a 4. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő lakáscélú jelzáloghitel-tartozással rendelkező támogatott személyek, akiknek a kérelmét az egyes otthonteremtési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépését92 megelőzően hatályos 6. § (2) bekezdése alapján bírálták el, és ennek következtében kizárólag az egyik fennálló lakáscélú jelzáloghitel-tartozásukra tudták – a rájuk a 7. § (1) bekezdése szerint egyébként vonatkozó összegnél alacsonyabb összegű – támogatást érvényesíteni, a 6. § (2) bekezdésében és a 7. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően még egy alkalommal, a családok támogatásaival összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr4.) hatálybalépésétől93 számított 60 napon belül jogosultak – legfeljebb a korábbi támogatási kérelmük benyújtásának időpontjában fennálló egy vagy több további, támogatással még nem érintett lakáscélú jelzáloghitel-tartozásuk erejéig – az általuk már igénybe vett támogatás és – az annak kérelmezésekor hatályos – 7. § (1) bekezdése szerinti összeg különbözetének igénylésére.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti újabb kérelem benyújtásakor az annak tárgyát képező lakáscélú jelzáloghitel-tartozás már megszűnt, vagy annak összege alacsonyabb az (1) bekezdés szerint a támogatásból még fennmaradt összegnél, akkor ezek különbözetének kifizetésére is a 14. § (4) bekezdését kell alkalmazni.
(3) A Módr4.-gyel megállapított 8. § b) pontját a Módr4. hatálybalépését94 megelőzően megkezdett eljárásokra is alkalmazni kell.
32. §95 (1) Ha
a) a 6. § (8) bekezdésében vagy
foglalt határidő a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) kezdetét követően jár le, az a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig meghosszabbodik.
(2) A veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig benyújtott kérelmek esetén a 8. § b) pontjában foglalt feltétel fennállását – ha az az igénylő számára kedvezőbb – a 2020. március 10-én fennállt állapot szerint kell vizsgálni.
(3) Az (1) bekezdés a) pontját a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően benyújtott, de még el nem bírált támogatás iránti kérelmekre, meghozott támogatási határozatokra, folyósított támogatásokra, folyamatban lévő eljárásokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.
33. §96 E rendeletnek az állam által fizetett költségtérítéssel kapcsolatban egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 150/2022. (IV. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 17. § (2) bekezdését a Módr5. hatálybalépését97 követően benyújtott támogatás iránti kérelmekre kell alkalmazni.
34. §98 (1) Az egyes családtámogatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr6.)
a) megállapított 2. § (1) bekezdés 3. pontját, 11. § a) pontját, 14. § (1) és (1a) bekezdését, 15/A. § (1) bekezdését és 15/B. §-át – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a Módr6. hatálybalépésekor99 fennálló támogatási jogviszonyokra és folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell,
b) hatályon kívül helyezett 4. § (1) bekezdés b) pontjának szövegrésze és 12. § (1a) bekezdésének szövegrésze a Módr6. hatálybalépésekor100 fennálló támogatási jogviszonyokra és megkezdett eljárásokra sem alkalmazhatók.
(2) A Módr6. 34. § c) pontjával megállapított 12. § (1a) bekezdését és 30. §-ával megállapított 12. § (1b) bekezdését csak a 2020. június 30-át követően született vagy örökbefogadott gyermekekre tekintettel benyújtott kérelmekre kell alkalmazni. A Módr6. 28. §-ával megállapított 6. § (1a) bekezdésére tekintettel azon igénylő, akinek a Módr6. hatálybalépését101 megelőzően hatályos 6. §-a alapján a támogatásra való jogosultsága nem állt fenn, a kérelmét a Módr6. hatálybalépésének napjától számított 180 napon belül benyújthatja.
(3) Azok a korábbi támogatási kérelmüknek a Módr6. hatálybalépését102 megelőző benyújtásakor a 4. § (1) bekezdésében foglaltaknak egyébként megfelelő lakáscélú jelzáloghitellel rendelkező igénylők, akik számára e kérelmük benyújtásáig a kölcsönszerződésben meghatározott kölcsönösszeg nem teljes egészét folyósították, és emiatt a Módr6. hatálybalépését megelőzően hatályos 7. § (2) bekezdése alkalmazásával a 7. § (1) bekezdésében foglaltaknál alacsonyabb összegű támogatást állapítottak meg a részükre, a 6. § (2) bekezdésében és a 7. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően még egy alkalommal, a Módr6. hatálybalépésétől számított 60 napon belül jogosultak annak a különbözeti összegnek az igénylésére, amely a Módr6. 29. §-ával megállapított 7. § (2) bekezdésének a korábbi kérelembenyújtás időpontjában való alkalmazhatósága esetén a ténylegesen igénybe vett támogatási összegen felül őket – a 7. § korábbi kérelembenyújtás időpontjában hatályos (1) bekezdése szerinti mértékben – megillette volna.
(4) Amennyiben a (3) bekezdés szerinti újabb kérelem benyújtásakor az annak tárgyát képező lakáscélú jelzáloghitel-tartozás már megszűnt, vagy annak összege alacsonyabb a (3) bekezdés szerint a támogatásból még fennmaradt összegnél, akkor ezek különbözetének kifizetésére is a 14. § (4) bekezdését kell alkalmazni.
35. §103 A kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet, valamint a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 303/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybaléptetéséről, továbbá egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 649/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr7.) 21. § (2) bekezdés a) pontjával megállapított 4. § (2) bekezdését a Módr7. hatálybalépésekor104 fennálló támogatási jogviszonyokra és folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell.
36. §105 Az egyes családügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr8.) 15. §-ával megállapított 4. § (1) bekezdését, továbbá a 17. § a) pontjával megállapított 2. § (1) bekezdés 4. pont b) alpontját, b) pontjával megállapított 2. § (1) bekezdés 5. pontját és e) pontjával megállapított 12. § (1a) és (1b) bekezdését a Módr8. kihirdetését106 követő 30. napon folyamatban lévő, végleges döntéssel le nem zárt eljárásokra is alkalmazni kell.
Az 1. § (1) bekezdése az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. § (2) bekezdése a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés 2. pontja a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 2. § (1) bekezdés 3. pontja a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (1) bekezdésével megállapított, a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. § b) pontja, az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § a) pontja, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 262. §-a, a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 34. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés 4. pontja az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés 5. pontja a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés 6. pontja a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 3. § (2) bekezdése a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (2a) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.
A 3. § (3) bekezdés c) pontja a 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet 325. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § (3) bekezdés d) pontja a 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet 325. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (1) bekezdése a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (1a) bekezdését a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be, szövege az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § (2) bekezdése az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított, az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § a) pontja, a 649/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.
A 4. § (3) bekezdését a 183/2021. (IV. 16.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be, szövege az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 4. § (4) bekezdését az 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet 61. § (1) bekezdése iktatta be.
Az 5. § az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (1) bekezdése a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (1a) bekezdését a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.
A 6. § (2) bekezdése a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a, az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 6. § (3) bekezdése a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (6) bekezdés a) pontja a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított, a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 15. § a) pont ab) alpontja szerint módosított szöveg.
A 6. § (7) bekezdése a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. § (7) bekezdés b) pontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 15. § a) pont ac) alpontja szerint módosított szöveg.
A 6. § (8) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b)–c) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 7. § (1) bekezdése a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (1) bekezdés c) pontja a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. § d) pontja, az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.
A 8. § b) pontja az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet – a Magyar Közlöny 2021. évi 170. számában helyesbített – 23. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 9. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 9. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 31. §-a szerint módosított szöveg.
A 9. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § e) pontja szerint módosított szöveg.
A 9. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 9. § (3) bekezdés a) pont aa) alpontja az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § f) pontja szerint módosított szöveg.
A 9. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 15. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 9. § (3) bekezdés b) pontja a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 17. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 9. § (4) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 10. § a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.
A 10. § (3) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 10. § (4) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 11. § a) pontja a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 34. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 11. § b) pontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.
A 11. § c) pontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.
A 11. § e) pontját a 183/2021. (IV. 16.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.
A 12. § (1) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés a)–c) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 12. § (1a) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be, záró szövegrésze a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 34. § c) pontja és 35. § b) pontja, a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 17. § e) pontja szerint módosított szöveg.
A 12. § (1a) bekezdés a) pontja a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 12. § (1b) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be, szövege a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. §-ával megállapított szöveg.
A 12. § (3a) bekezdését a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.
A 12. § (4) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 12. § (5) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 12. § (6) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 13. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 13. § (2) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 13. § (3) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 14. § (1) bekezdése az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § g) pontja, a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 34. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 14. § (1a) bekezdését a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.
A 14. § (5) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 14. § (6) bekezdése a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.
A 15. § (1) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja, az 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet 61. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 15. § (2) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 15. § (3) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 15/A. §-t a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 33. §-a iktatta be.
A 15/A. § (1) bekezdése az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § h) pontja és 24. §-a, a 786/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 12. §-a, a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 34. § e) pontja szerint módosított szöveg.
A 15/A. § (2) bekezdése az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § i) pontja szerint módosított szöveg.
A 15/B. §-t a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.
A 8. alcímet (16. §) a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 9. alcím (17–20. §) a 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. § (1) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 17. § (2) bekezdése a 150/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. alcím (21–22/A. §) a 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 23. § (5) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 24. § nyitó szövegrésze a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 25. § a 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított, a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 175. §-a szöveg.
A 26. § (1) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 26. § (2) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 26. § (3) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 175. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.
A 27. § a 649/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.
A 29. §-t a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet – a 118/2019. (V. 17.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított – 17. §-a iktatta be.
A 29. § (1) bekezdése a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 23. § j) pontja szerint módosított szöveg.
A hatálybalépés időpontja 2019. július 1.
A hatálybalépés időpontja 2019. július 1.
A hatálybalépés időpontja 2019. július 1.
A 30. §-t a 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2019. október 1.
A 31. §-t a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2020. június 13.
A hatálybalépés időpontja 2020. június 13.
A 31/A. §-t a 183/2021. (IV. 16.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2021. április 21.
A 31/B. §-t az 530/2021. (IX. 14.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2021. január 1.
A hatálybalépés időpontja 2021. szeptember 29.
A hatálybalépés időpontja 2021. szeptember 29.
A 32. §-t a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 85. §-a iktatta be.
A 33. §-t a 150/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2022. április 29.
A 34. §-t a 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 33. §-a iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 1.
A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 1.
A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 1.
A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 1.
A 35. §-t a 649/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése iktatta be.
A hatálybalépés időpontja 2024. január 1.
A 36. §-t a 388/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.
A kihirdetés időpontja 2024. december 11.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás