BÜ BH 2017/338
BÜ BH 2017/338
2017.10.01.
Az élettársi kapcsolat megállapíthatósága szempontjából a családalapítás és gyermekvállalás nem minősíthető közös gazdasági célnak, különösen akkor, ha a felek a közös háztartásban élés ellenére szerződéssel rendezték a lakhatás és a kiskorú gyermekeik ellátása költségeinek viselését [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 578/G. §, 685/A. §; 1952. évi III. tv. (Pp.) 164. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A peres felek 1998. évben ismerkedtek meg. A felperes 2000. év elején az alperes kizárólagos tulajdonát képező ikerház „A” megjelölésű lakásába (a továbbiakban: perbeli ingatlan) költözött, ahová 2002. január 17. napján be is jelentkezett. A felperes könyvelőként, az alperes a résztulajdonát képező betéti társaságnál dolgozott.
[2] 2001. július 6-tól a felperes a XVII. kerületi háziorvoshoz, illetve 2001. július 13-tól a védőnői terhesgondozásra járt. A peres felek a gyermekük születése előtt – 2002. január 5. napján – egyszerű magánokiratba foglaltan megállapodást kötöttek: az alperes vállalta, hogy a felperesnek és a születendő közös gyermeküknek a fenti ingatlan bebútorozott és felszerelt lakásában lakóhelyet biztosít. A lakás fenntartási, javítási költségeinek és közüzemi számláinak fizetése mellett kötelezettséget vállalt arra, hogy a gyermek születésétől kezdődően megfizet a felperesnek a mindenkori bruttó minimálbére 10%-át kitevő, de legkevesebb 5000 forint mértékű gyermektartásdíjat. A felperes esetleges elköltözése esetére szabályozták a (születendő) közös gyermekkel való kapcsolattartását is.
[3] A peres felek első gyermeke 2002. február 23. napján született, majd 2003. május 29. napján megszületett második gyermekük. 2003. június 25. napján a felek – egyszerű magánokiratba foglaltan – újabb (az előző szerződéssel tartalmilag azonos) megállapodást kötöttek, miszerint az alperes a második gyermek után ugyancsak a mindenkori bruttó minimálbére 10%-át kitevő, de legalább 5000 forint mértékű gyermektartásdíj megfizetését vállalta. Az első megállapodásnak megfelelően rögzítették a kapcsolattartást is.
[4] A felek harmadik gyermeke 2006. április 5. napján született. A felperes mindhárom gyermek születése után igénybe vette a gyermekgondozási díjat, illetve a gyermekgondozási segélyt, vezette a háztartást, ellátta a gyermekeket. Az alperes fizette a lakás használatával felmerült valamennyi költséget és hozzájárult a háztartási és családi élelmezés költségeihez is.
[5] Az alperes a perbeli ingatlan tulajdonjogát az együttélést megelőzően megkötött adásvételi szerződésekkel (1983, illetve 1997) szerezte meg. 2002. március 21. napján vette meg azt az O. úti lakást, amelyet 2010 októberében értékesített. Az értékesítésből befolyó vételárból 2010. november 18. napján megvásárolta a B. úti ingatlant. Az együttélés időtartama alatt a perbeli ingatlan „A” megjelölésű lakásából három önálló lakrész került kialakításra. A felek a középső szinten levő lakást használták, a másik két lakást az alperes bérbeadás útján hasznosította. A bérlettel kapcsolatos teljes ügyintézést az alperes végezte, az albérleti díjakat beszedte, kiszámolta a lakásfenntartási költségeket. Az alperes 2009. évben, bérbeadás céljából az ikerház „B” megjelölésű lakását is átalakította.
[6] A felek kapcsolata 2007. október hónapban szűnt meg. Az addig közösen használt lakás használatát megosztották, a felperes a gyermekekkel egy szobát, az alperes pedig egy másik szobát használt.
[7] A felek között a kiskorú gyermekek elhelyezése és az ezzel kapcsolatos járulékos kérdések körében peres eljárás volt folyamatban, amelyben mindkét szülő kérte a gyermekek nála történő elhelyezését. A másodfokú bíróság jogerős döntésével az elsőfokú bíróságnak a gyermekek anyai elhelyezésére vonatkozó döntését helybenhagyta, az alperest gyermekenként havi 30 000 forint gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte, illetve szabályozta a különélő szülő és a gyermekek közötti kapcsolattartást.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] A felperes módosított és pontosított keresetében azt kérte, hogy a bíróság az alperessel 2000-2010. év januárjáig fennállt élettársi kapcsolatukra figyelemmel az életközösség időtartama alatt keletkezett közös vagyonukat ossza meg. A szerzésben való közreműködés arányát azonosnak jelölte meg. A közös vagyon megosztását illetően elsődlegesen kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az életközösség alatt vásárolt ingatlan, valamint az alperes tulajdonát képező ingatlan – a közös beruházások miatt – közös vagyont képeznek. Ebből következően a perbeli ingatlan 436/3000 tulajdoni hányadát élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte. Másodlagosan az O. úti ingatlan kapcsán 3 300 000 forint, a közös vagyont képező személygépjárműből 500 000 forint, a perbeli ingatlanban történt beruházások értéknövelő hatása eredményeként 4 360 000 forint, összesen 8 160 000 forint megtérítését igényelte.
[9] A felperes a keresete jogalapját az élettársi kapcsolatuk tényére alapította. Hivatkozott a következőkre: az alperessel 2000 óta élettársi kapcsolatban éltek együtt, három gyermekük született. Az alperessel közös megállapodásuk alapján a gyermekek nevelésével, a háztartás vezetésével és fenntartásával foglalkozott. A kapcsolatuk időtartama alatt anyagi és gazdasági kérdésekben közösen döntöttek, az ikerházrész általuk lakott részét teljesen átalakították, három lakást hoztak benne létre. Az átépítést közösen végezték, amelynek az volt célja, hogy az elkészült lakások bérleti díjából finanszírozzák majd a közös életüket, illetve gyermekeik gondozására fordítsák. Ebből következően az élettársi kapcsolat fogalmi elemei: az érzelmi kapcsolat, a közös háztartásban való együttélés és a közös célok érdekében végzett gazdasági együttműködés megvalósultak.
[10] Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Tagadta az élettársi kapcsolat fennállását, mert annak feltételei nem valósultak meg. Az érzelmi kapcsolat tényét elismerve vitatta mind a közös háztartásban való együttélést, mind a közös gazdasági célok érdekében történő hallgatólagos megállapodást, illetve a hosszú távú együttműködést. Előadása szerint ténylegesen változatlanul az édesanyjánál élt, élelmezéséről maga gondoskodott, a lakásában alkalomszerűen fordult meg. Az alperes hangsúlyozottan érvelt az első és a második gyermekük születése után a felperessel megkötött írásbeli szerződésekkel. Azoknak ugyanis az volt az indoka és célja, hogy egy (korábbi) kapcsolata rossz tapasztalatai miatt elkerülje a vagyoni jogkövetkezményeket. A saját vagyonát képező lakásban az átalakításokat a saját jövedelméből finanszírozta, a felperessel soha nem volt gazdasági célú együttműködésük.
[11] A felperes vitatta a megállapodások alperes által megjelölt motivációját. Állította, hogy az első szerződés megkötésére azért került sor, mert az alperes a külföldön élő, korábbi kapcsolatából származó gyermek után kevesebb tartásdíjat akart fizetni. A felperes arra is hivatkozott, hogy a harmadik gyermekük után ilyen megállapodás közöttük nem született.
[12] A felek mindketten a gyermekek elhelyezése iránti perben elhangzottakkal érveltek. A felperes arra hivatkozott, hogy az alperes – jelen perbeli előadásával ellentétben – viszontkeresetét az együttlakásra, a közös háztartásra alapította. Az alperes pedig a felperes személyes előadásaira utalt, miszerint soha nem volt otthon, ezáltal a gyermekek nevelésében és gondozásában sem vett részt.
Az első- és másodfokú ítélet
[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[14] A jogvita elbírálására irányadó 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 685/A. §-ában megfogalmazott kritériumok alapján azt vizsgálta, hogy a peres felek kapcsolata élettársi jogviszonynak minősül-e. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte a keresete jogalapjának, az élettársi kapcsolat tényének bizonyítási kötelezettsége.
[15] A felek a közöttük fennálló érzelmi kapcsolat tényét egyezően adták elő, az alperes vitatásával szemben tehát a felperest terhelte a jogalap megállapításához szükséges további feltételek: a közös háztartás, illetve a gazdasági célokban való (legalább hallgatólagos) együttműködés bizonyítása. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ezt a felperes nem tudta bizonyítani.
[16] A peradatok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes ugyan nem tartózkodott mindennap és minden este a közös életvitel helyéül szolgáló ingatlanban, étkezéséről napközben másutt, maga gondoskodott, ez azonban még nem zárja ki a közös háztartás vitelének tényét.
[17] Az elsőfokú bíróság döntő jelentőséget a gazdasági közösség, a gazdasági együttműködés fennállásának/hiányának tulajdonított. A peradatok alapján a felperes nem rendelkezett önálló jövedelemmel, kizárólag a gyermekek nevelésére fordítandó céljuttatásban (gyes, gyed) részesült, megtakarítással nem rendelkezett, a családjától 2007-ben 500 000 forint ajándékot kapott, amelyből autót vásárolt. A felperes tehát maga sem állította, hogy az alperessel fennállt érzelmi kapcsolat időszakában olyan jövedelemmel rendelkezett, amely a közös boldogulást szolgálta. Nem volt vitatott, hogy az alperes dolgozott, saját tulajdonú lakásokat adott bérbe, azokat saját megtakarításaiból, jövedelméből újította fel és ebben a felperes a vagyoni közreműködését maga sem állította, illetve bizonyította. Közös gazdasági eredmény a felperesi vagyoni hozzájárulás, illetve a jövedelem hiányában pedig nem állt fenn. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a felek hallgatólagos gazdasági együttműködésének a hiányát támasztják alá a közöttük 2002 januárjában és 2003. június 25. napján létrejött megállapodások is. A Ptk. 578/G. §-ának a szerzési arány meghatározásán belül a háztartásban végzett munka értékelésére vonatkozó rendelkezései pedig kizárólag akkor alkalmazhatóak, ha az élettársi kapcsolat megállapításához elengedhetetlenül szükséges gazdasági közösség kétséget kizáróan fennáll.
[18] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság új tényállást állapított meg és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva közbenső ítéletében megállapította, hogy a felek 2000. január hónaptól 2007. október hónapig élettársi kapcsolatban éltek. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az élettársi közös vagyon megosztása tárgyában a per újabb tárgyalására és újabb határozat meghozatalára utasította.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte, hogy a Kúria a közbenső ítéletet helyezze hatályon kívül és a jogszabálynak megfelelő új határozat meghozatalával a felperes keresetét utasítsa el, az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. A jogerős közbenső ítélet jogszabálysértő voltát arra alapította, hogy az a Ptk. 685/A. §-ába ütközik.
[20] Az alperes döntően azzal érvelt, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte az élettársi kapcsolat tényének bizonyítása, a felperes pedig ezt bizonyítani nem tudta.
[21] A másodfokú bíróság tévesen és a rendelkezésre álló bizonyítékokkal egyoldalú értékelésével foglalt állást a közös háztartás fennállásáról. Az alperes álláspontja szerint a feleknek a mindennapi, otthoni életvitelben való szoros együttműködése nem valósult meg, sőt az eljárásban bizonyítást nyert, hogy éjszaka rendszeresen nem tartózkodott az ingatlanban, az édesanyja mosott, főzött rá és nála is étkezett. A jelen peradatokon túlmenően ezt a felek között a folyamatban volt gyermekelhelyezés iránti peres eljárás iratai is alátámasztják. A bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felek a mindennapi életvitelük fenntartásáról önállóan gondoskodtak, közöttük – a másodfokú bíróság téves értelmezése szerinti – munkamegosztás nem valósult meg. A felek ugyanis kizárólag a gyermekekről való gondoskodásban vállaltak közösséget, a felperes ellátta őket, az alperes ehhez biztosította a lakhatást és a gyermekek eltartásához pénzben hozzájárult.
[22] Tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felek közötti gazdasági együttműködés automatikusan a felek vagyonközösségét is jelenti. A gazdasági együttműködés fennállhat a felek között a gyermekek felnevelése tekintetében, ez azonban nem jelenti és nem is jelentheti a vagyonközösség fennállását. Amennyiben a szülők között a gyermeknevelés önmagában gazdasági közösséget hoz létre, úgy a házassági bontóperekben, illetve azokat követően is fennmaradna a vagyonközösség, ami viszont fogalmilag kizárt. E bírói logika ugyanis azt eredményezné, hogy a két szülő között a gazdasági közösség sosem szűnhet meg, hiszen a gyermekek tekintetében a házasság felbontása vagy az életközösségük megszűnése után is gazdasági együttműködés lehet.
[23] Az alperes utalt arra, hogy a gyermekek születéséről a felperes egyedül döntött. Az ő szándékait pedig egyértelműen mutatja, hogy a szerződések megkötésével kizárólag a gyermekek tartásához, a lakóhelyük biztosításához, annak költségviseléséhez járult hozzá.
[24] A jogalap megalapozottságánál tévesen értékelte a másodfokú bíróság a felperes bevételeit. A jövedelem tényéből még nem következik a gazdasági közösség létrejötte. Az alperes rámutatott arra, hogy a bírói gyakorlat részletesen kidolgozta a gazdasági közösség fogalmi elemeit: a közös gazdasági célt, az annak érdekében való együttműködést, az abban való legalább hallgatólagos egyetértést, a közös gazdasági tevékenység eredményeként szerzett vagyon közös vagyoni jellegét, illetőleg az e tevékenységgel együtt járó kockázatközösséget (Pfv.II.23.448/1998., Pfv.II.22.317/98., Pfv.II.23.538/1998., BH 1998.588.). Jelen esetben a felek közös gazdasági céllal nem rendelkeztek, erre vonatkozóan közöttük hallgatólagos megállapodás sem jött létre. A felek egyetlen közös vállalása a közös gyermekek felneveléséhez szükséges feltételek biztosítása volt, amelyet a megállapodásokban szabályoztak, rögzítve a felek kötelezettségeit is. Az alperes megjegyezte, hogy a gyermekek után vállalt tartásdíj-fizetési kötelezettség önmagában kizárja a közös gazdálkodást. Amennyiben ugyanis a felek közösen gazdálkodtak volna, úgy szükségtelen a tartásdíjban való megegyezés.
[25] Az alperes állítása szerint a szerzésben való közreműködés vizsgálata a jogalap eldöntése tekintetében nem releváns. Ráadásul az elsőfokú eljárásban a felperes nem tudta bizonyítani a közreműködését, a beruházásokhoz való hozzájárulását, erre vonatkozóan bizonyítási indítványai nem is voltak, szakértői bizonyítást nem indítványozott. Az alperes viszont a hozzájárulás cáfolása kapcsán számos okiratot nyújtott be, súlytalan és spekulatív a közbenső ítélet azon következtetése, miszerint abból a ténykérdésből, hogy ezen juttatás más célra is felhasználható (a gyermekgondozási díj) egyértelműen következtethetünk arra, hogy a felperes azt a közös gazdálkodás körében felhasználta.
[26] Ami pedig a közbenső ítélet 8. oldal 3. bekezdésének indokolását illeti, az a jogvita elbírálásánál szintén nem foghat helyt. A jelen per nem a felperes kiesett munka miatti elmaradt haszna miatt indult, hanem az alperes álláspontja szerint azt célozta, hogy a felperes tönkretegye az alperest, a pert egyfajta „bosszúhadjáratként” viseli, háromszor jelentette fel az alperest a rendőrségen, súlyos vádakkal illette. Ötször kért ideiglenes intézkedést az alperes ellen, feljelentve a gyámhivatalnál, hogy a házból azonnali hatállyal távolítsák el. Az alperes szerint az egyetlen hátrány, amit a felperes kénytelen elszenvedni, hogy nem tudja a házba beköltöztetni újdonsült partnerét. Az alperes kitért a harmadik személyek felé kimutatott együvé tartozás hiányára, illetve rámutatott arra is, hogy önmagában az, hogy a gyermekelhelyezési perben a személyes meghallgatásakor az élettársi kapcsolat szóhasználatot használta, a jogalap elbírálásakor döntő bizonyítékként nem értékelhető.
[27] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes a rá rótt bizonyítási kötelezettségnek eleget tett, bizonyította, hogy az alperessel élettársi kapcsolatban együtt éltek. A perben bizonyítást nyert a felperes önálló jövedelme, a közös háztartás fenntartása. A felek gyermekvállalása volt az a gazdasági cél, amelynek érdekében együttműködtek.
A Kúria döntése és jogi indokai
[28] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[29] A Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróság álláspontjával, az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntésének indokolását azonban – az alábbiak szerint – módosította.
[30] A Ptk. 685/A. §-a definiálja az élettársak fogalmát, amelynek elemeit pozitív oldalról közelíti meg: szükségesnek tekinti a felek érzelmi és gazdasági közösségét, valamint azt, hogy közös háztartásban éljenek. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a Ptk. fogalmi meghatározása „feltételezi a felek közös lakásban való együttélését, a közös háztartás fenntartását, a felek közötti érzelmi és gazdasági közösség fennállását, valamint azt is, hogy a harmadik személyekkel szemben az összetartozásukat minden vonatkozásban felvállalják. A fenti tényállási elemek együttes megvalósulása esetén az életközösség fennállását meg kell állapítani” (Pfv.II.20.759/1993/4.). A bíróság az élettársi kapcsolat fennállása szempontjából lényegi jellemzőket tehát együttesen vizsgálja és összességében értékeli.
[31] A perbeli esetben a felek érzelmi közössége nem volt vitatott. A közös háztartásvezetés elsőfokú ítéleti megállapítását az alperes nem sérelmezte (a másodfokú bíróság e vonatkozásban az elsőfokú ítéletet nem vizsgálta), a felülvizsgálati eljárásban – a fellebbezés hiányában – ez a ténymegállapítás érdemben nem vizsgálandó.
[32] A jogvita elbírálásánál a Kúriának a gazdasági közösség értelmezésében kellett állást foglalnia. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesi jövedelem/vagyon hiányában a közös gazdálkodás fennállása fogalmilag kizárt (mivel az mindkét fél részéről vagyoni, jövedelmi hozzájárulást feltételez), a szerzésben való közreműködés arányának vizsgálatára (a háztartásban végzett munka, a gyermeknevelés értékelésére) pedig csak a jogalap megalapozottságát követően kerülhet sor. Ezzel szemben a másodfokú bíróság a jogerős közbenső ítéletében gazdasági közösségként értelmezte a három gyermek (nagycsalád) miatt a nevelésükben és gondozásukban megvalósult – és együttműködését igénylő – tevékenységet, amelyben a szülők hallgatólagosan egyetértettek és e cél érdekében közösen gazdálkodtak. A nagycsalád tervezése és a gyermekek megszületése ugyanis másodfokú bíróság szerint olyan hosszú távú anyagi felelősségvállalással jár, ami a közös célok (gyermeknevelés) érdekében való gazdasági közösséget megalapozza.
[33] Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy az elsőfokú bíróságnak a felek jövedelmi viszonyairól levont következtetése téves és iratellenes. A Kúria egyetértett a jogerős közbenső ítéletben kifejtettekkel: a felperes rendelkezett önálló jövedelemmel, az céltámogatásnak nem minősíthető. A gyermekvállalás, a nevelés és a gondozás érdekében a munkáját feladó félt hátrány nem érheti, azt azonban a következetes ítélkezési gyakorlat – ahogy arra az elsőfokú bíróság egyébként helyesen rámutatott – nem a jogalap megalapozottsága körében (közös gazdasági tevékenységként), hanem a Ptk. 578/G. § (1) bekezdése alapján – a jogalap bizonyítottsága esetén, második lépcsőként – a szerzésben való közreműködés arányának vizsgálatakor értékeli (a gyermeknevelés miatt kiesett időtartamban az élettársak jövedelmét egyenlőnek tekinti Pfv.II.25.137/2000/5.).
[34] Az ítélkezési gyakorlat részletesen kidolgozta a felek közötti gazdasági közösség fogalmának tartalmát és az élettársi kapcsolat megállapítása körében a tényleges fennállásának meghatározó jelentőséget tulajdonít. A gazdasági közösség fogalmának értelmezésével húzta meg azt a (jogi) határt, amely a közös háztartásban élő, egymással érzelmi kapcsolatban álló és a külvilág felé ezt ki is nyilvánító – a hétköznapi értelemben élettársaknak tekintett – felek együttélését elkülöníti a jogkövetkezményekkel járó élettársi kapcsolat tényhelyzetétől. A gazdasági együttműködés megvalósulásához ugyanis a szoros érzelmi kapcsolatban élő felek mindennapokban megvalósuló kölcsönös támogatása, segítsége még nem elegendő, az élettársi kapcsolatnak az egymás számára a mindennapokban nyújtott segítségen, a közös háztartásvezetés tényén túl kell mutatnia (Pfv.II.20.640/2001., BH 1998.83.).
[35] Az elengedhetetlenül szükséges gazdasági közösség körében két konjuktív fogalmi elemnek van döntő jelentősége: a felek közös célok érdekében való (legalább hallgatólagos) együttműködésének és az általuk szerzett jövedelmek közös célra (közös vagyon megszerzésére) történő felhasználásának. A Kúria számos jogeset kapcsán fejtette ki, hogy csak akkor állapítható meg a gazdasági közösség, ha a felek nem csupán esetileg, egy-egy vagyontárgy megszerzésében, vagy csupán az együttélés mindennapi kiadásai tekintetében működnek együtt, hanem a gazdasági tevékenységüket meghatározó célkitűzéseik az életközösség egész időtartama alatt közösek, ennek érdekében pedig teljes körű együttműködést tanúsítsanak, a jövedelmeiket közös céljaik érdekében együttesen használják fel (Pfv.II.21.744/2004). Az egyes élettársi kapcsolatok konkrét tényezőinek tükrében kell állást foglalni abban, hogy állt-e fent a felek között közös célokra irányuló gazdasági együttműködés, az együttélésben kifejtett tevékenységük során meghatározó súllyal jelentkezett-e a közös életvitel megfelelő színvonalú elősegítésének közös gazdasági alapja és hallgatólagosan egyetértettek-e abban, hogy a közös gazdasági tevékenység eredményeként szerzett vagyon közös legyen (BH 1998.588.). Az ítélkezési gyakorlat a közös cél fogalmát szűken értelmezi: annak gazdasági tevékenységre és a közös vagyon megszerzésére kell irányulnia, azaz a gazdasági együttműködésnek a közös vagyon gyarapítása a célja, függetlenül attól, hogy annak végeredménye pozitív (vagyongyarapodás) vagy negatív (vagyonvesztés) lett.
[36] A fentiek alapján a Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a gyermekek vállalása, a nagy család ténye automatikusan megalapozza a gazdasági közösség fennállását. Kétségtelen, hogy a gyermekvállalás hosszú távú elkötelezettséget és jelentős anyagi terhet ró a szülőkre, azonban az élettársi kapcsolat egyik fogalmi elemével, a gazdasági együttműködéssel nem azonosítható. A felek szándékának ugyanis közös közreműködéssel közös vagyon megszerzésére kell hogy irányuljon; a családalapítás és a gyermekvállalás gazdasági célnak, vagyonszerzésre irányuló szándéknak minősítése fogalmilag kizárt. Tévesen foglalt állást tehát a másodfokú bíróság, amikor önmagában – többlettényállás hiányában – a gyermekek felnevelését és a felek erre vonatkozó, nem vitásan közös célját gazdasági tevékenységnek minősítve a gazdasági közösség fennállását megállapíthatónak ítélte.
[37] Az élettársi kapcsolat jogalapi megalapozottságánál a felek (szóban, írásban vagy ráutaló magatartással) megvalósuló szerződéses rendelkezése döntő jelentőségű. A közös háztartásban élők a vagyoni viszonyaikat szerződéssel rendezhetik, a jogszabály az ilyen rendelkezésre formakényszert nem ír elő. A bíróság a felek tevékenysége, együttműködési szándéka, a vagyoni eszközeikkel történő gazdálkodás módja, az azokkal való rendelkezés alapján következtethet arra, hogy a felek szándéka a vagyoni hozzájárulások közös vagyonba utalására, vagy ellenkezőleg azok elkülönítésére irányult, ennek pedig döntő jelentősége van az élettársi kapcsolat fennállásának megállapíthatósága érdekében (BH 1998.588.).
[38] A perbeli esetben pedig a felek között két szerződés jött létre. A csatolt két magánokirat a két fél kötelezettségét fogalmazza meg. A szerződések szerint az alperes kötelezettsége a gyermek/gyermekek lakóhelye (annak költségei), továbbá a tartásukhoz való hozzájárulás, a felperes kötelezettsége – elköltözése esetén – a kapcsolattartás biztosítása volt. Az alperes által vállalt kötelezettségek a gyermekek neveléséhez való hozzájárulása (lakhatás, költségviselés, tartásdíj) mértékét rögzítette.
[39] Nincs jogi akadálya annak, hogy a szülők a gyermekeiket is érintő családjogi jogviszonyokat illetően magánokiratba foglalt megállapodást kössenek. A szerződések megkötésekor hatályban lévő 1952. évi IV. törvény (Csjt.) a gyermek tartása körében a szülők megállapodására helyezte a hangsúlyt (Csjt. 69/B. §) és annak alakiságára előírást nem tartalmazott. A perbeli esetben az egyszerű magánokiratba foglalt megállapodás tartalma (a kötelezettségvállalás) szerint a család anyagi kiadásainak fedezetéhez az alperes meghatározott költségek és a lakhatás biztosításával járult hozzá. A perbeli esetben tehát a felek között a közös gazdálkodásra nemhogy hallgatólagos megállapodás nem volt, hanem azt kifejezetten kizárták, hiszen pontosan meghatározták a felperes és a gyermekek lakhatásának módját és a kiskorúakkal kapcsolatos költségek viselőjét (az alperest).
[40] Ebből következően a másodfokú bíróság a peradatok értékelésénél a szerződéseket tévesen mellőzte, az ugyanis nemcsak a gyermekek pénzbeli tartásához való hozzájárulást tartalmazta, hanem – ahogy arra az alperes helytállóan hivatkozott – közös gazdálkodásuk fennállását is kizárta. Az elsőfokú bíróság tehát helytállóan állapította meg azt, hogy a felperes nem tudta bizonyítani az alperessel való egyéb, más célok érdekében történt együttműködést, a gazdasági érdekszövetséget.
[41] A fentiek alapján a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletet – az indokolás módosításával – helybenhagyta.
(Kúria Pfv. II. 21.451/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás