PÜ BH 2017/339
PÜ BH 2017/339
2017.10.01.
A szülők peren kívül szóban, írásban vagy akár ráutaló magatartással megállapodhatnak abban, hogy a szülői felügyeletet csak az egyikük gyakorolja. Az utóbb indult, a szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése iránti perben a bíróság csak akkor járhat el a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatására vonatkozó szabályok szerint, ha a bizonyítékok alátámasztják a korábbi megállapodást, így például, ha a gyermek hosszabb ideje háborítatlanul egyikük háztartásában nevelkedik [2013. évi V. tv. (Ptk.) 4:165. § (1) bek., 4:167. § (1)–(2) bek., 4:170. (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A peres felek élettársi kapcsolatban éltek. Az életközösségük kezdetekor a felperes F. utónevű gyermeke 7 éves volt. A feleknek 2011. július 6. napján született meg a B. utónevű közös gyermekük. E gyermek – betegsége miatt – hosszabb időt töltött egészségügyi intézményekben. A felek közötti munkamegosztás eredményeképpen a felperes a háztartást vezette, nevelte a két gyermeket, az alperes pedig a család megélhetésének anyagi hátterét biztosította. Az alperes és F. között nem alakult ki megfelelő érzelmi viszony, a kapcsolatuk lassan elmérgesedett, ezért F. sokat tartózkodott a nagyszülőknél.
[2] A felek élettársi életközössége 2015 júliusában szakadt meg. A felperes a gyermekekkel együtt az alperes különvagyonát képező ingatlanból elköltözött.
[3] A felperes havi nettó jövedelme 61 577 forint. Az édesanyja tulajdonát képező ingatlanban két önálló, külön bejáratú lakrész található, a felperes a két gyermekkel az udvar felőli elkülönült lakrészben él.
[4] Az alperes havi jövedelme 127 113 forint. A saját vagyonát képező ingatlanban lakik, a kisebbik szobát B. részére rendezte be.
[5] B. jelenleg óvodába jár, magatartásproblémái miatt a szülők a családsegítő központhoz fordultak. A konfliktusokat a testvérek közötti kapcsolat minősége, valamint B. magatartásproblémája jelentette.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság a 2011. július 6. napján született B. utónevű gyermek szülői felügyeleti jogának kizárólagos gyakorlására őt jogosítsa fel.
[7] A keresetét azzal indokolta, hogy az alperesnek a 11 éves lányával nem alakult ki megfelelő kapcsolata, az alperes nem szerette és szereti a gyermeket, ebből adódóan sokat vitatkoztak. Az alperes az első három évben több műszakban dolgozott, kevesebbet volt otthon, a gyermekekkel kapcsolatos terhek kizárólag rá hárultak. A közös gyermeknél epilepsziás betegséget diagnosztizáltak. Az óvodába kerülése után szocializációs problémák merültek fel, pszichológus szakemberhez fordultak. A magatartásproblémákat a felperes arra vezette vissza, hogy a betegségéből eredően a kislányt elkényeztették, viselkedése ennek a következménye.
[8] Az alperes a kislánnyal korábban keveset foglalkozott, ez az óvodába kerülés után megváltozott, a kapcsolatuk javult. Az életközösség megszűnése óta az alperes a gyermekkel rendszeresen találkozik, a találkozások alatt azonban a kicsit a nővére ellen hangolja, befolyásolja. Bár a gyermeket megfelelően el tudná látni, a két műszakos munkaviszonya miatt a napi gondozást az idős szülei segítségével oldaná meg, a gyermeket pedig nem a nagyszülőnek, hanem a szülőnek kell nevelnie. A kislány nagy odafigyelést igényel, a magatartásproblémája miatt pszichológushoz jár, az alapbetegsége mellett ekcémája is van.
[9] Az alperes viszontkeresetével maga is kérte a gyermek nála történő elhelyezését. Állítása szerint a gyermekkel jobb a kapcsolata, érzelmileg hozzá jobban kötődik. Az alperes nem vitatta, hogy a gyermek születésekor közöttük intenzív kapcsolat nem volt: akkoriban két műszakban dolgozott, a kislány pedig (a felperessel) sokat tartózkodott a kórházban. Az alperes sem vitatta a felperes nevelési képességét (a gyermeket fizikálisan ellátja), szerinte azonban a gyermekkel nem foglalkozik megfelelően: a készségfejlesztésre, a szabadidő tartalmas eltöltésére és a gyermekkel való foglalkozásra nem fordít kellő időt. A kislány ugyanis nagy odafigyelést igényel, felpörög, nehéz lekötni a figyelmét, az óvodában is ebből adódtak a problémái. Az alperes cáfolta, hogy a gyermeket az édesanyja és a testvére ellen befolyásolná, egyébként pedig a testvérek közötti kapcsolat hullámzó, a nagyobbik gyermek már nemigen foglalkozik a kisebbik gyermekkel, éli a maga életét. Ha a gyermek nála kerülne elhelyezésre, a munkáltatója a két műszakból áthelyezi egy műszakra, így napközben, 7-től fél 4-ig dolgozna.
Az első- és másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a szülői felügyeleti jog gyakorlására az alperest jogosította fel. Kötelezte a felperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően havi 10 000 forint gyermektartásdíjat fizessen meg az alperesnek. Szabályozta a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást.
[11] Az elsőfokú bíróság a jogvitát a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:167. § (1) és (2) bekezdése alapján bírálta el. A bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a szülők nevelési képessége azonos: a szülői jogokat és kötelezettségeket megfelelően gyakorolják, egymással szemben megfelelő magatartást tanúsítanak és képesek a gyermek neveléséhez szükséges objektív körülmények biztosítására. A két, nevelésre egyformán alkalmas szülő közül tehát a döntést a gyermek érdekére kell alapítani, azaz melyik szülőnél biztosítható jobban a gyermek jövőbeli szellemi, erkölcsi fejlődése. A bíróság a szülők nevelési képessége tekintetében szakértőt vont be a perbe, akinek a szakvéleményét aggálytalannak ítélte és ítélkezése alapjául elfogadta. A szakértő egyértelműen állást foglalt abban, hogy az alperes a készség- és a mentális fejlesztés szempontjából a gyermeknek jobb lehetőséget tud biztosítani. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a testvérek közötti kapcsolatot is. A peradatok alapján – a felperes által sem vitatva – a két lánygyermek kapcsolata nem megfelelő. Az elsőfokú bíróság a gyermek érdeke szempontjából arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mindennapos konfliktusok elkerülése a két testvér közötti kapcsolatra jó hatással lehet.
[12] A bizonyítékok értékelésével a szülői felügyeleti jogok gyakorlására az alperest jogosította fel. Ennek megfelelően rendelkezett a tartásdíjról, valamint a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartásról.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a kiskorú gyermek feletti szülői felügyeleti jogok gyakorlására a felperest jogosította fel. Ennek megfelelően kötelezte az alperest gyermektartásdíj megfizetésére, illetve szabályozta a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást.
[14] A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését alaposnak ítélte az alábbiak szerint.
[15] Az elsőfokú bíróság ugyan a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítást lefolytatta, azonban tévedett, mert figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az életközösség megszűnésekor a peres felek között a szülői felügyelet gyakorlását illetően – ráutaló magatartással – megállapodás jött létre. Tény ugyanis, hogy az életközösség megszűnésekor az alperes a felperes és a gyermek elköltözése elé semmiféle akadályt nem gördített. A másodfokú bíróság az alperes magyarázatát, miszerint nem volt tudatában annak, hogy ő maga is jogosult lett volna a szülői felügyeleti jog gyakorlására, nem fogadta el. Álláspontja szerint ha az alperes a gyermek nevelésére a felperes objektív, vagy szubjektív körülményeit nem találta volna alkalmasnak, akkor azt felelős szülőként nyilvánvalóan kifejezésre is juttatja: nem járul hozzá a gyermek minden további feltétel nélküli elviteléhez. A megállapodás létrejöttét igazolja az a tény is, hogy az alperes a perindításig semmifajta igényt nem támasztott, eleget tett gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének és élt a kapcsolattartási jogával. Az elsőfokú eljárás kezdetén a felperes gyermeknevelési alkalmasságát megfelelőnek tartotta, csak a jobb háttér biztosításával érvelt. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az alperes még az elsőfokú eljárásban hozzájárult ahhoz, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel a felperest jogosítsa fel a szülői felügyeleti jog kizárólagos gyakorlására. Tény, hogy ez irányú kérelmét a felperes a rendszeres nevelési segély igénybevételére hivatkozással terjesztette elő, de a másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnek ezzel kapcsolatos nyilatkozatát úgy kell értékelni, hogy azt a gyermek érdekével összhangban tette meg.
[16] A fentiekből kiindulva az alperes viszontkeresetének elbírálására a Ptk. 4:170. § (1) bekezdését – a szülői felügyeleti jog újrarendezésére vonatkozó rendelkezést – kell alkalmazni. A Ptk. e szabályának alapvető indoka a gyermeknek az állandósághoz, az ebből fakadó biztonsághoz fűződő kiemelt érdeke, ezért a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatására csak akkor kerülhet sor, ha a körülmények lényeges változása miatt a gyermek további megfelelő fejlődése addigi környezetében (annál a szülőnél) már nem biztosítható. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a megállapodás megkötése – az anya és a gyermek elköltözése – óta a felperes körülményeiben olyan változások következtek be, amelyek miatt a gyermek számára a korábbi nevelői környezete már nem megfelelő.
[17] A per adatai alapján azonban az állapítható meg, hogy a felperes a gyermek elhelyezésének objektív körülményeit biztosítani tudja, ő maga is rendelkezik olyan jövedelemmel, amely a gyermek szükségleteinek kielégítéséhez kellő fedezetet nyújt, a gyermek érdekeit szem előtt tartva biztosítja gondozását, felügyeletét, egészségügyi ellátását. Önmagában az a körülmény, hogy a féltestvérek közötti kapcsolat konfliktusokkal terhelt, még nem ad alapot a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatására, különösen, hogy a felperes a kapcsolat normalizálása érdekében szükséges intézkedéseket meg is tette.
[18] A kirendelt szakértő szerint az alperes édesapának és pedagógus családjának a gyermek készség- és mentális fejlesztése vonatkozásában nagyobb lehetőségei adódnak, arra vonatkozó megállapítást azonban a szakvélemény nem tartalmaz, hogy az alperes a saját személyében a gyermek képességeinek fejlesztésére képes lenne. A szakvélemény szerint pedig a gyermek mind a két szülőjéhez kötődik.
[19] A fentieknek megfelelően az elsőfokú bíróság téves anyagi jogi jogszabályt alkalmazott, emiatt a döntése jogszabálysértő. Az eljárásra irányadó jogszabályhelyben foglalt feltételek fennállását pedig az alperes nem tudta bizonyítani.
A felülvizsgálati kérelem
[20] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését hagyja helyben. A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Ptk. 4:170. § (1) bekezdésének téves alkalmazására alapította.
[21] Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság eltérő jogértelmezése folytán a jogvita elbírálását nem a Ptk. 4:167. § (1) és (2) bekezdésére, hanem a Ptk. 4:170. § (1) bekezdésére alapította, és nem az alkalmazandó jogszabályhelynek megfelelően hozott döntést.
[22] Az alperes érvelése szerint a jogvita eldöntésére nem a jogerős ítéletben meghatározott jogszabályhely az irányadó. A másodfokú bíróság a döntését az életközösség megszűnésekor a szülők közötti ráutaló magatartással létrejött megállapodásra alapította és ebből vonta le azt a következtetést, hogy az alperes nem tudta bizonyítani a körülmények lényeges változását. A jogerős ítélet a megállapodás létrejöttét három körülményre alapította: az alperes nem gördített akadályt a felperes gyermekkel való elköltözése elé; a perindításig a szülői felügyeleti jog gyakorlására igényt nem támasztott; illetve hozzájárult ahhoz, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel az anyát jogosítsa fel a gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására. Egyenként cáfolta a jogerős ítélet érveit.
A Kúria döntése és jogi indokai
[23] Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
[24] A Ptk. 4:165. § (1) bekezdése alapján „a különélő szülők a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket megoszthatják és megállapodhatnak abban is, hogy a szülői felügyeleti jogokat az egyikük gyakorolja”. A szülők közötti megállapodás – a formakényszer jogszabályi előírásának hiánya miatt – létrejöhet szóban, írásban és ráutaló magatartással is. A Ptk. 4:170. § (1) bekezdése [az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 72/A. § (2) bekezdésében foglaltakkal azonosan] arról a helyzetről rendelkezik, amikor a szülők között a szülői felügyeleti jog gyakorlása kérdésében jogerős bírósági határozat vagy írásbeli szerződés ugyan nem jött létre, viszont a 4:165. § (1) bekezdésében foglalt megállapodás tényként megállapítható. A szülők megállapodásának a szülői felügyeleti jogvitában döntő jelentősége van. A megállapodás tényének bizonyítottsága esetén ugyanis a jogvita lefolytatásának rendje eltér: míg a Ptk. 4:167. § (1) és (2) bekezdése alapján – a megállapodás hiányában (a szülői felügyeleti jog rendezésekor) – mindkét szülőt terheli a bizonyítás kötelezettsége, addig a 4:170. § (1) bekezdése esetén a lényeges és a gyermek érdekében álló körülmények megváltozásának bizonyítása (a szülői felügyeleti jog gyakorlásának újrarendezése) az azt állító felet terheli.
[25] Az eltérő bizonyítási kötelezettségből adódó eljárási mód miatt különös jelentősége van a megállapodás létrejötte feltételei vizsgálatának. A Csjt. 72/A. § (2) bekezdésén alapuló ítélkezési gyakorlat ezért megkövetelte a határozott, kifejezett nyilatkozat bizonyítását, illetve azt, hogy a felek magatartásából a megállapodásra megnyugtatóan következtetni lehessen (EBH 2000.1.). A következetes ítélkezési gyakorlat ráutaló magatartásként létrejött szerződésnek értelmezte azt a helyzetet, amikor az életközösség megszűnése után a kiskorú gyermek az egyik szülő nevelésében és gondozásában maradt, aki őt hosszabb időn keresztül folyamatosan, háborítatlanul gondozta, azaz a különélő szülő nem sérelmezte a gyermek „elhelyezését”. A Ptk. 4:165. § (1) bekezdésének második mondata ezt az ítélkezési gyakorlatot jogszabályként fogalmazza meg, amikor külön értelmezi a szülők ráutaló magatartással létrejött megállapodását: „a szülők erre irányuló megállapodására utal, ha a gyermek hosszabb ideje és háborítatlanul az egyikük háztartásában nevelkedik”. Ebből következően a ráutaló magatartással létrejött szerződésnek két törvényi feltétele van: a hosszabb időtartam és a gyermek háborítatlan nevelése.
[26] A jogvitában a Kúriának tehát abban kellett állást foglalnia, hogy az életközösség megszűnésétől a kereset beadásáig eltelt másfél hónap olyan hosszabb időtartamnak minősíthető-e, amely alapján a szülők ráutaló magatartással létrejött szerződésének ténye megállapítható. Az ugyanis a felek között nem volt vitás, hogy az alperes nem „háborította” a felperest a gyermek gondozásában.
[27] A Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróság jogi álláspontjával.
[28] A másodfokú bíróság tévesen értékelte az alperes magatartását a ráutaló magatartással létrejött szerződést megalapozó körülményként. Tény, hogy az életközösség megszűnésekor a felperes a gyermekkel a közös otthonból elköltözött. A Ptk. 4:165. § (1) bekezdése azonban a ráutaló magatartást hosszabb időtartamhoz köti, azaz az elköltözés körülményei (annak békés, konfliktusmentes jellege) legfeljebb a felek szóbeli megállapodásának megállapíthatósága esetén releváns. A perben azonban egyik fél sem hivatkozott szóbeli megállapodásra. A Ptk. 4:165. § (1) bekezdésének értelmezése alapján a kiskorú gyermek gondozásában való hallgatólagos megállapodás egy hosszabb időtartam eredménye (következménye), egy konkrét, egyszeri magatartás a szülői felügyelet rögzülését nem hozza létre.
[29] Tény az is, hogy a felek életközössége 2015. július közepén szűnt meg, a felperes pedig a keresetlevelét 2015. szeptember 3. napján nyújtotta be a bírósághoz. Az életközösség megszűnése és a kereset beadása közötti hat hét időtartam – különösen a törvénykezési szünetre figyelemmel – nem minősíthető hosszabb időnek .
[30] Nem értett egyet a Kúria azzal sem, hogy a szülői felügyeleti jog gyakorlására való ideiglenes intézkedéssel történő feljogosítás alátámasztja a szülők közötti ráutaló magatartással történt megegyezés tényét. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy a ráutaló magatartással létrejött megállapodásnak a perindítás előtt kell létrejönnie. A peradatok alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy az alperes a keresetlevél kézhezvételét követően haladéktalanul előterjesztette a viszontkereseti kérelmét, amelyet következetesen fenntartott. A per alatt – a felperes anyagi körülményeinek javítása érdekében tett – nyilatkozatának visszamenőleges, a szerződési akaratát alátámasztó nyilatkozatként való értelmezése fogalmilag kizárt.
[31] A másodfokú bíróság tehát téves jogi álláspontra helyezkedett, amikor a Ptk. 4:165. § (1) bekezdésében foglalt kettős feltétel figyelmen kívül hagyásával foglalt állást a szülők közötti szerződés létrejöttében. A perben a megállapodás létrejöttére az elsőfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le, a jogerős ítéletben hivatkozottak pedig a hallgatólagos közös döntés létrejöttét nem alapozzák meg. A perbeli esetben – a másodfokú bírósággal szemben – az elsőfokú bíróság az eljárást a jogvita elbírálására irányadó protokoll szerint helyesen folytatta le.
[32] A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet – az anyagi jog téves alkalmazása miatt – a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[33] Felhívja, hogy a felperes fellebbezését érdemben bírálja el és a jogvitában az elsőfokú bíróság határozatát illetően a Ptk. 4:167. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján a perbeli bizonyítékokat értékelve foglaljon állást.
(Kúria Pfv. II. 22.004/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás