MÜ BH 2017/380
MÜ BH 2017/380
2017.11.01.
A közigazgatási eljárásban lefolytatott bizonyítás alapján a tényállás megállapítása körében a bizonyítékok szabad értékelése nem jelenti azt, hogy a közigazgatási szerv a Pp. 339/B. §-a szerinti mérlegelési jogkörében hozta volna meg a határozatát.
[1] A felperes részére 1994. december 21. napjától rokkantsági nyugellátás került megállapításra a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) alapján. Ekkor a felperes szolgálati idejét alperes 24 év 247 napban állapította meg. A határozat tartalmazta, hogy a felperes a tanúk nyilatkozataival nem tudta bizonyítani, hogy 1967. június 15-től 1969. augusztus 15-ig terjedő időben biztosításra kötelezett jogviszonya állt fenn, ezért a kért szolgálati idő nem volt elismerhető.
[2] A felperes rokkantsági nyugdíja a T., majd a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 36/A. §-a szerint 2011. december 31. napjáig került folyósításra. 2012. január 1. napjától pedig a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (továbbiakban: Mmtv.) alapján rokkantsági ellátásként került továbbfolyósításra 2013. február 27. napjáig, mely ellátás megállapítása a rehabilitációs szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozott.
[3] A másodfokú határozat helybenhagyta a módosított határozatot, amelyben a felperes részére 2013. február 28. napjától öregségi nyugellátás került megállapításra a Tny. rendelkezései alapján.
[4] A felperes az alpereshez 2014. április 1. napján benyújtott kérelmében kérte, hogy a Tny. 80. § (1) bekezdése alapján a 2013. február 28. napját megelőző 5 éves időszakra vonatkozóan a rokkantsági nyugdíja összegét 25 év 68 nap figyelembevételével számolják újra, emeljék meg és a különbözeti összeget fizessék ki a számára.
[5] A társadalombiztosítási szervek a felperes öregségi nyugdíj összege módosítása iránti kérelmét elutasították, megállapítva, hogy a felperes rokkantsági nyugdíja 2012. január 1. napjától rokkantsági ellátásként került továbbfolyósításra, amely nem tartozik a hatóság hatáskörébe, így az ellátás módosítására nincs lehetőség.
[6] A felperes kereseti kérelmét, amelyben a társadalombiztosítási szervek határozatainak felülvizsgálatát kérte – a Kúria Mfv. III. 10.295/2015/5. számú ítéletével hatályában fenntartott –, a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével alaposnak tartotta, a társadalombiztosítási szervek határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte eljárási szabályszegések miatt.
[7] Az új eljárásban az alperes a 2015. április 29. napján kelt elsőfokú határozatával a felperes rokkantsági nyugdíját megállapító, 1995. március 14-én kelt határozat módosítására és az ellátás visszamenőleges megállapítására irányuló kérelmét elutasította, egyidejűleg rendelkezett a 2012. január 1. napjától 2013. február 27. napjáig terjedő idő vonatkozásában az iratok szakigazgatási szerv részére való átadásáról.
[8] A 2015. június 25. napján kelt határozatával a másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a tanúbizonyítás során a vizsgált időszak elismerésére 2013. december 5-én került sor. A módosult összegű nyugellátás folyósítási kezdete 2013. február 28. napja volt. A felperes kérelme alapján az ellátást 2013. október 1-jétől lehetne módosítani, azonban ekkor a felperes már a módosított összegű ellátásban részesült. A módosított összegű ellátás 5 éven belül járó fizetése nem lehetséges, mivel rokkantsági nyugdíjban 2011. december 31-ig részesült a felperes, az azt követően folyósított rokkantsági ellátás (2012. január 1. – 2013. február 27. közötti időszak vonatkozásában) nem az alperes, hanem a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv hatáskörébe tartozik.
[9] Az eljáró hatóságok az ellátás megállapítása, illetve elbírálása során jogszabályt nem sértettek, a vizsgált idő elismerésére csak a 2013. november 21-én meghallgatott újabb tanúnyilatkozatok alapján került sor, ezért a 2008. december 5-től 2011. december 31-ig terjedő időszakban folyósított rokkantsági nyugdíj összegének a módosítására nincs lehetőség. A másodfokú társadalombiztosítási szerv határozatát a Tny. 95. § (1) bekezdése és 80. § (1) bekezdése rendelkezésére alapította.
A felperes keresete és az alperes és ellenkérelme
[10] A felperes kereseti kérelmében kérte a társadalombiztosítási szervek határozatainak hatályon kívül helyezését és „új határozat hozatalára utasítását” akként, „hogy 2013. december 5. napjától visszamenőleg 5 évre vonatkozóan, azaz 2008. december 8. napjától a rokkantsági ellátás folyósításának kezdetéig, azaz a 2012. január 1. napjáig terjedő időszakra módosítsák a rokkantsági nyugdíj összegét a 2013. december 5. napján kelt határozatban elfogadott szolgálati időre figyelemmel”.
[11] A felperes kereseti kérelmében állította, hogy az alperes megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 1. § (2)–(4) bekezdése rendelkezéseit, amikor nem az ügyfél érdekeit szem előtt tartva jártak el, a Ket. 3. § (2) bekezdés b) pontja rendelkezéseit, mivel a felperest hiánypótlásra nem hívta fel, így az alperes a tényállást nem tárta fel. A Ket. 4. § (1) bekezdése és a Ket. 5. § (1)–(2) bekezdése rendelkezéseit sértő módon eljáró alperes a felperest nem tájékoztatta a szolgálati idő bizonyításának lehetséges módjáról, ezzel sérült a tisztességes ügyintézéshez való joga. A felperes álláspontja szerint a társadalombiztosítási szervek határozataik meghozatala során a Ket. 72. § (1) bekezdés „e)-c)” pontjai és a Pp. 339/A. §-a rendelkezéseit is megsértették.
[12] A felperes érvelése szerint az 1995. március 14-én kelt határozatot a részére soha nem kézbesítették, így a jogorvoslati jogával nem élhetett. Az alperes határozatait mérlegelési jogkörében eljárva hozta, amely ellen a Pp. 339/B. §-a rendelkezése szerint lehetőség van a felülvizsgálatra. E körben hivatkozott felperes a KK 31. számú és 34. számú állásfoglalásokban foglaltakra. A felperes álláspontja szerint az alperes a bizonyítékokat jogszabálysértően értékelte, a 2013. évi tanúmeghallgatások semmi új adatot nem tartalmaztak az 1995. évben beszerzett tanúk nyilatkozataihoz képest, a vitatott szolgálati időt már 1994. évben igazolta, ezért az 1995. évben hozott társadalombiztosítási határozatok jogszabálysértőek.
[13] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte jogszabálysértés hiányában. Az alperes utalt arra, hogy az esetleges jogszabálysértés esetén is csak akkor keletkezik 5 évre visszamenőleg fizetési kötelezettség, ha kifejezetten az eljárási szabálysértés miatt nem került folyósításra vagy alacsonyabb összegben megállapításra a nyugellátás. Eredeti okirat vagy eredeti nyilvántartás alapján kiállított igazolás 1995-ben nem állt rendelkezésre, a felperes által bejelentett két tanú nyilatkozatát pedig a döntés meghozatalakor alperes figyelembe vette. A felperes szolgálati ideje a 2013. szeptember 5. napján érkezett beadványa alapján indult új eljárás során tett tanúnyilatkozatok alapján került elismerésre, ezért nincs mód az ellátás 5 évre visszamenőleg történő megállapítására.
Az elsőfokú ítélet
[14] A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság a rokkantsági nyugdíjat megállapító határozat kézbesítése hiányával kapcsolatosan az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 77. § (1)–(3) bekezdései, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (továbbiakban: T.) 99. §-a és a T. végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT. rendelet (továbbiakban: R.) 289. § (1) és (3)–(5) bekezdései egybevetéséből megállapította, hogy az 1995. március 14-én kelt határozat a felperes részére 1995. március 16. napján megküldésre került. A felperes 1994. december 21. napjától havi rendszerességgel folyamatosan rokkantsági nyugellátásban részesült, mely ellátást 1998-ban felülvizsgálták. Az 1995. március 14-én kelt határozat „szükségképpen jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált”, a határozat a felperes részére kézbesítésre került, mely tényt a felperes 21 éven át nem tette kétségessé. Az Áe. alapelvi rendelkezései között a hatékony együttműködés és a jóhiszemű közreműködés kötelezettségét írja elő, amelyet a felperes a kézbesítés esetleges hiánya esetén megszegett, így a saját eljárásjogi szabályszegésére nem alapíthat jogot.
[15] A bíróság álláspontja szerint a Pp. 339/B. §-ban írt szabályok nem alkalmazhatók mert a közigazgatási szervek nem mérlegelési jogkörben hozták meg határozataikat, a bizonyítékok mérlegelését követően megállapított tényállás pedig nem teszi önmagában mérlegelési jogkörben hozott határozattá a társadalombiztosítási szervek határozatait. E körben hivatkozott a bíróság a Kúria Mfv.III.10.293/2013/4. számú határozatára, és a Kúria 2/2015. (XI. 23.) KMK véleményében foglaltakra.
[16] A bíróság megállapította, hogy a felperes esetében alkalmazott jogszabályok, így a T. 47-53. §-ai, 54. §-a, az R. 137. §-a, a Tny. 80. § (1) bekezdése és 95. § (5) bekezdése kötelező irányú döntést határoz meg, nem biztosítva a mérlegelés lehetőségét.
[17] A bíróság rögzítette, hogy a nem jogszabálysértő döntését a társadalombiztosítási szerv az ügyfél javára korlátozás nélkül módosíthatja azzal, hogy a magasabb összegű ellátás legfeljebb 6 hónapra visszamenőleg jár [Tny. 95. § (1) bekezdése]. Az 1995. március 14-én kelt határozatnak a szolgálati idő tekintetében tett megállapításának módosítása a 2013. december 5-i határozattal történt meg és ennek megfelelően felperes magasabb összegű ellátásban 2013. február 28. napjától részesült is. Amennyiben a társadalombiztosítási szervek eljárása esetlegesen jogszabálysértő lett volna, abban az esetben is csak akkor keletkezik 5 évre visszamenőleg fizetési kötelezettség, ha kifejezetten eljárási szabálysértés miatt nem került folyósításra vagy került alacsonyabb összegben megállapításra a nyugellátás [Tny. 80. § (1) bekezdése].
[18] A bíróság megállapította, hogy a felperes már 1995-ben is tudott a tanúval történő bizonyítás lehetőségéről, amelyet az R. 137. § (2) bekezdés b) pontja,és a Tny. 43. § (2) bekezdés c) pontja egyaránt lehetővé tesz, tekintettel arra, hogy két személyt is kért tanúként meghallgatni, amely tanúk nyilatkozatait az alperes döntése meghozatalakor figyelembe vette a határozata indokolásából is kitűnően.
[19] A bíróság álláspontja szerint a felperes tévesen hivatkozott félretájékoztatásra, mivel az adatközlő lapon rögzítésre került, hogy a hitelt érdemlő bizonyítottsághoz legalább két tanú meghallgatása szükséges, amely nem jelenti azt, hogy felperest elzárták volna attól, hogy kettőnél több tanút jelentsen be. A tanúk vallomásának előzetes értékelése nem feladata a közigazgatási szervnek, az az ügyet lezáró határozat tartalmi kelléke. Az Áe. 43. §-a, illetőleg a Ket. 72. §-a megsértése sem volt megállapítható. A bíróság rögzítette, hogy „kifejtett okfejtései igazak a 2013. december 5. napján meghozott döntésekre is”.
[20] A bíróság megállapította, hogy sem az Áe., sem a Ket. alapelvi rendelkezései nem szenvedtek csorbát, a keresettel nem támadott korábbi határozatok alapját képező bizonyítékok felülmérlegelésére a bíróságnak az adott per keretei között sem joga, sem lehetősége nem volt.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[21] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását kérte azzal, hogy a Kúria „a társadalombiztosítási szervek határozatait helyezze hatályon kívül és utasítsa azokat a Tny. 80. § (1) bekezdésének megfelelően 5 évre visszamenőleg a magasabb összegű nyugellátás megállapítására és folyósítására”, marasztalja az alperest perköltségben.
[22] A felperes felülvizsgálati kérelmében fenntartotta állításait, mely szerint, az alperestől téves tájékoztatást kapott a tanúbizonyításról, illetve az alperes nem jelezte felé, hogy a bejelentett tanúk egyikét elfogultnak fogja tekinteni. Ezzel a magatartásával az alperes a Ket. 1. § (2) bekezdése rendelkezéseit sértette, továbbá az alperes a felperes kereseti kérelmében megjelölt Ket. alapelvi rendelkezései megsértésével járt el.
[23] A felperes állította továbbra is, hogy az 1995. évi a rokkantsági nyugdíját megállapító határozatot nem kapta meg. A bíróság tévesen és érthetetlen indokolással állapította meg az alperesi kötelezettségszegéssel [Áe. 2. § (4) és (6) bekezdés] szemben a felperes kötelezettségszegését. A bíróság jogsértően állapította meg, hogy a felperes részére nem kézbesített közigazgatási határozatot jogszerűnek lehetne tekinteni, mivel ezen határozat ellen a felperesnek nem volt lehetősége, hogy a jogorvoslati jogával éljen.
[24] A felperes álláspontja szerint a bíróság tévesen értelmezte a Tny. 80. § (1) bekezdése, a Pp. 339/B. §-a rendelkezéseit és a KK 31. és 34. számú állásfoglalásokban foglaltakat.
[25] A felperes hivatkozott arra, hogy a közigazgatási szervek sem az 1995-ben, sem a 2013-ban hozott határozataikban nem indokolták, hogy a bizonyítékokat (tanúvallomásokat) miként értékelték, ezért határozataik jogszabálysértőek.
[26] A felperes érvelése szerint a Pp. 339/B. §-a helyes értelmezése szerint is lehetőség van annak megállapítására, hogy a közigazgatási határozat jogszabálysértő, a bizonyításra és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó szabályok be nem tartása miatt. Ily módon a bíróság jogosult vizsgálni, hogy a közigazgatási szerv a mérlegelési jogkörében hozott döntése a jogszabályoknak megfelelt-e. A felperes álláspontja szerint az alperes határozatai nem felelnek meg a Pp. 339/B. §-a által támasztott követelményeknek „bizonyítékok mérlegelésének indokolása hiányzik”. Az alperes a bizonyítékokat (tanúvallomásokat) jogszabálysértően mérlegelte, amikor ugyanazon két tanú vallomása alapján előbb elutasították, majd elfogadták a felperes további szolgálati idő megállapítása iránti kérelmét.
[27] A felperes érvelése szerint „a közigazgatási szervek a tényállás-felderítési kötelezettségüknek nem tettek eleget, a felmerült bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelték, azokból téves következtetést vontak le, ennek eredményeként az ügy érdemére kihatóan sértették a jogszabályokat az ügyfél számára jogszerűtlen, igazságtalan határozatot hoztak, ami az ügyfél számára vagyoni hátrányt okozott. Ennek megfelelően a Tny. 80. § (1) bekezdése alapján 5 évre visszamenőleg kellett volna újra számolni a rokkantság alapján megillető nyugdíjat és ellátást, figyelembe véve az utóbb elismert szolgálati időt.”
[28] A felperes álláspontja szerint a bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértések miatt hatályon kívül helyezi a támadott közigazgatási határozatokat és utasítja az alperest, hogy a Tny. 80. § (1) bekezdése alapján a nyugdíját 5 évre visszamenőleg számolja újra.
[29] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[30] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott az alábbiak szerint.
[31] A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban azt kellett vizsgálnia, hogy a munkaügyi bíróság az eljárása során a jogszabályok betartásával hozta-e meg döntését, figyelemmel a felülvizsgálati kérelemben írtakra.
[32] A Kúria irányadó tényállásként fogadta el a munkaügyi bíróság által megállapított azon tényeket, hogy a felperes a jelen eljárást megelőzően rokkantsági nyugdíj megállapítását kérte 1994. december 16. napján benyújtott igénybejelentésében. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság az 1995. március 14. napján kelt határozatával a felperes részére 1994. december 21. napjától rokkantsági nyugdíjat állapított meg. A rokkantsági nyugdíjat megállapító elsőfokú határozatot (amely tartalmazta, hogy az 1967. június 15. és 1969. augusztus 15. napja közötti idő szolgálati időként való elismerése nem volt lehetséges), a felperes fellebbezéssel nem támadta meg, ezért a határozat jogerőre emelkedett és a felperes részére 1994. december 21. napától a rokkantsági nyugdíj folyósításra került.
[33] A felperes 2013. február 20. napján terjesztett elő öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet, tekintettel arra, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárt 2013. február 28. napján elérte. Az elsőfokú határozatban a felperes 1967-1969 (minden év június 15-től augusztus 15-ig) mezőgazdasági munkásként elismerni kért szolgálati idejét a társadalombiztosítási szerv újabb tanúk nyilatkozatai alapján elismerte. A felperes ezt követően kérte a rokkantsági nyugdíj megállapító határozat módosítását az utóbb elismert szolgálati időre figyelemmel. A társadalombiztosítási szervek a felperes rokkantságinyugdíj-megállapító határozat módosítása iránti kérelmét elutasították. A felperes a rokkantságinyugdíj-megállapító határozat ellen nem, az azt követően hozott minden további társadalombiztosítási határozat ellen fellebbezéssel élt.
[34] Az alapeljárás (rokkantsági nyugdíj megállapítása) idején hatályos és alkalmazandó, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 2. § (4) bekezdése kimondta a hatékony együttműködés elvét, a (6) bekezdés pedig deklarálta az ügyfelet megillető nyilatkozattétel és jogorvoslat jogát. E körben a legjobb tudomása szerinti, jóhiszemű közreműködést követelte meg az eljárási törvény az ügyféltől. Az Áe. 41. §-a akként rendelkezett, hogy az ügyfél és képviselője az eljárás során az iratokba betekinthet és azokról másolatot is készíthet.
[35] A fenti eljárási szabályok nemcsak a társadalombiztosítási szervre, hanem a vele jogviszonyban álló ügyfélre nézve is írtak elő kötelezettségeket, nemcsak jogosultságokat. Így az együttműködés és a jóhiszemű közreműködés jogát fogalmazta meg az államigazgatási eljárási törvény. A felperes rokkantsági nyugdíj megállapítása iránti társadalombiztosítási eljárást indított. A rokkantsági nyugdíj megállapításával kapcsolatos határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A felperes állítása szerint a rokkantsági nyugdíj megállapításáról szóló határozatot nem kapta meg, csupán a nyugellátását folyósították mintegy 20 éven keresztül, amelyet rendszeresen felvett, tudomásul véve annak megállapított és időszakosan emelt összegét.
[36] A Kúria korábban több ítéletében, így az Mfv.III.10.123/2011/3. számú határozatában rámutatott, hogy nem értékelhető együttműködő, közreműködő, jóhiszemű magatartásként a felperes részéről az, hogy amikor már olyan időmúlás következik be, hogy sem az alperes, sem a felperes nincs abban a helyzetben, hogy alapkérdések bizonyítást nyerjenek, akkor saját eljárásjogi szabályszegésére jogot alapítva a társadalombiztosítási eljárást kifogásolja. Nem merült fel adat arra, hogy az elmúlt terjedelmes időszak alatt mi akadályozta volna a felperest abban, hogy az Áe. 2. § (4) és (6) bekezdésében, valamint a 41. §-ában írt jogával éljen, illetve kötelezettségét teljesítse.
[37] Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes már 1995-ben is tudott a tanúval történő bizonyítás lehetőségéről, amellyel élve két személyt is kért tanúként meghallgatni és amely tanúnyilatkozatokat az alperes döntése meghozatalakor, a határozat indokolásából is kitűnően figyelembe vett. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy félretájékoztatta a társadalombiztosítási szerv a bizonyítás körében, mivel a társadalombiztosítási szervektől egyértelműen tájékoztatást kapott arról, hogy a „szolgálati idő bizonyításához legalább két tanú hitelt érdemlő nyilatkozata szükséges”. Az, hogy a felperes a tájékoztatásból azt szűrte le, hogy elegendő, ha két tanút megjelöl, nem jelenti azt, hogy a társadalombiztosítási szerv bármilyen jogától megfosztotta volna, illetőleg, hogy a bizonyítási kötelezettsége körében félretájékoztatta volna. A társadalombiztosítási szervnek sem joga, sem lehetősége nincsen arra, hogy a tanúk meghallgatását megelőzően értékelje a tanúk személyét és vizsgálódjon abban a körben, hogy valamely tanú elfogultnak tekintendő-e vagy sem. Ez az értékelés a közigazgatási szerveket kizárólag a határozatukban terheli (Áe. 43. §).
[38] A felperes állította felülvizsgálati kérelmében, hogy az alperes határozatai nem felelnek meg a Pp. 339/B. §-a által támasztott követelményeknek, továbbá a bíróság tévesen értelmezte a Tny. 80. § (1) bekezdése, a Pp. 339/B. §-a rendelkezéseit és a KK 31. és 34. számú állásfoglalásokban foglaltakat.
[39] A felperes tévesen hivatkozott a Pp. 339/B. §-a alkalmazhatóságára, ezzel összefüggésben arra, hogy a határozatok sértik a rendelkezést. A Pp. 339/B. § szerint mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintendő jogszerűnek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik. A társadalombiztosítási szervnek a Tny. 43. § (2) bekezdése szerinti szolgálati idő megállapítása alapjául szolgáló tények, körülmények mérlegelésével kapcsolatos, a tényállás megállapítására irányuló jogalkalmazó tevékenysége nem jelenti azt, hogy határozatát a Pp. 339/B. §-a szerinti mérlegelési jogkörben hozta volna meg.
[40] A Kúria több határozatában, így az Mfv. III. 10.127/2015/9., az Mfv. III. 10.293/2013/4. és az Mfv. III. 10.367/2014/6. számú ítéleteiben kifejtette: a mérlegelési jogkör azt jelenti, hogy a jogszabály a közigazgatási szerv részére többféle jogszerű választási lehetőséget biztosít. A szolgálati idő megállapításának olyan, jogszabályban meghatározott keretei, szempontjai, amelyek között eljárva a társadalombiztosítási szerv szabadon dönthetne, nincsenek, így a felülvizsgálni kért határozatok hatályon kívül helyezése a Pp. 339/B. § megszegésével nem volt indokolható. A közigazgatási eljárásban lefolytatott bizonyítás alapján a tényállás megállapítása körében a bizonyítékok szabad értékelése nem jelenti azt, hogy a közigazgatási szerv mérlegelési jogkörében hozta volna meg a határozatát.
[41] A jogszabálysértő határozattal kapcsolatos igényérvényesítést a Tny. 80. § (1)–(5) bekezdése szabályozza.
[42] A Tny. 80. § (1) bekezdése szerint, ha az igény elbírálása után megállapítják, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során jogszabályt sértett, és emiatt az igényt elutasították, illetve az ellátást nem folyósították, vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetve folyósítottak, akkor a jogszabálysértés megállapításától számított öt éven belül járó összeget, valamint az (5) bekezdés szerinti késedelmi kamatot ki kell fizetni.
[43] A Tny. 80. § (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során jogszabályt sértett, azonban jelen eljárásban az alperes ilyen jogszabálysértést nem követett el.
[44] A felperes az első fokon meghozott határozatot határidőben nem támadta meg fellebbezéssel, ezért a jogerőre emelkedett határozat módosítására Tny. és az Áe. szabályozására tekintettel a nincs lehetőség.
[45] A fentiekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv.III.10.642/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás