BÜ BH 2017/390
BÜ BH 2017/390
2017.12.01.
I. Aki másnak azért ad előnyt, hogy az hivatalos személyt vesztegessen meg, akkor is aktív hivatali vesztegetésért felel, ha az átvevő csupán állította azt, hogy az átvett összeget vesztegetésre fogja fordítani [1978. évi IV. tv. 253. § (1) bek., 256. § (1) bek.].
II. Aki az előnyt azért adja, hogy érdekében az átvevő a befolyását a hivatalos személynél érvényesítse, 2012. január 1. napjától befolyás vásárlása miatt felel [1978. évi IV. tv. 256/A. §; Btk. 298. § (1) bek.].
[1] A törvényszék a 2014. december 18. napján megtartott tárgyaláson 46 vádlottal szemben hirdetett ítéletet. Közülük a jelen harmadfokú eljárás a VIII. r., a XXVI. r., a XLI. r., a XLIII. r. és a XLVI. r. vádlottat érinti.
[2] A törvényszék elsőfokú ítéletében
[3] - a VIII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében [2012. évi C. tv. – a továbbiakban: Btk. – 299. § (1) bek., (2) bek. c) pont] és hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek.], amiért a vádlottat halmazati büntetésül 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtön fokozatú szabadságvesztés büntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott a végrehajtás esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra;
[4] - a XXVI. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek., (2) bek.], amiért őt 60 óra fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munkára ítélte;
[5] - a XLI. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek., (2) bek.], amiért őt 70 óra fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munkára ítélte;
[6] - a XLIII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hamis tanúzás bűntettében [Btk. 272. § (1) bek., (4) bek. 1. tétel] és vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek.]. A vádlottat ezért 6 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a vádlott a végrehajtás elrendelése esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra;
[7] - a XLVI. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek.], amiért őt 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte (az elsőfokú bíróság a pénzbüntetés 1 napi tétele összegéről nem rendelkezett).
[8] A harmadfokú eljárásban érintett vádlottak tekintetében az ügyész által a XXVI. r. vádlott terhére megalapozatlanság okából bejelentett, de a fellebbviteli főügyészség által a megalapozatlanság okából az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezés visszavonása mellett súlyosításért fenntartott és a XLI. r. vádlott terhére súlyosításért, míg a VIII. r. vádlott tekintetében a védője által felmentésért, illetve enyhítésért, a XXVI. r. vádlott tekintetében a védője által felmentésért, a XLIII. r. vádlott tekintetében a védője által megalapozatlanság okából felmentés érdekében és a XLVI. r. vádlott tekintetében a védője által felmentés érdekében bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljáró ítélőtábla a 2016. szeptember 15. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletében a törvényszék ítéletét az érintett vádlottak tekintetében annyiban megváltoztatta, hogy
[9] - a VIII. r. vádlottat az ellene vesztegetés bűntette [1978. évi IV. tv. – a továbbiakban: korábbi Btk. – 253. § (1) bek.] miatt emelt vád alól felmentette, cselekményét bűnsegédként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének [korábbi Btk. 256. § (1) bek.] minősítette, börtönbüntetését 6 hónapra enyhítette, mentesítette őt a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
[10] - A XXVI. r., a XLI. r., a XLIII. r. és a XLVI. r. vádlottat az ellenük vesztegetés bűntette [korábbi Btk. 253. § (1) bek.] miatt emelt vád alól felmentette.
[11] Az ítélőtábla a törvényszék ítéletének az érintett vádlottakra vonatkozó további rendelkezéseit helybenhagyta.
[12] Az ítélőtábla másodfokú ítélete ellen az ügyész a VIII. r. és a XLI. r. vádlottak terhére a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében, míg a XXVI. r., a XLIII. r. és a XLVI. r. vádlottak terhére a másodfokú ítélet megváltoztatása, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett, majd fellebbezését módosítva a XLI. r. vádlott tekintetében a másodfokú ítélet megváltoztatását, a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta.
[13] A Legfőbb Ügyészség átiratában a a XLIII. r. vádlott terhére a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében bejelentett ügyészi fellebbezést a vádlott javára tartotta fenn, a VIII. r. vádlott terhére a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében, valamint a XXVI. r., a XLI. r. és a XLVI. r. vádlott terhére a másodfokú ítélet megváltoztatása, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében bejelentett fellebbezést fenntartotta. Jogi álláspontja részletes kifejtése mellett indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú ítéletet a VIII. r. vádlott tekintetében helyezze hatályon kívül és a tekintetében utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, a XXVI. r., a XLI. r. és a XLVI. r. vádlott tekintetében a másodfokú ítéletet változtassa meg. A XXVI. r. és a XLI. r. vádlottat mondja ki bűnösnek hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) és (2) bek.] és a vádlottakat fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munka büntetésre ítélje, a XLVI. r. vádlott bűnösségét hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) és (2) bek.] állapítsa meg és vele szemben pénzbüntetést szabjon ki, a XLIII. r. vádlottal szemben a vesztegetés bűntette miatti eljárást törvényes vád hiányában szüntesse meg és a vádlottat az ellene hamis tanúzás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel. Egyebekben a másodfokú ítéletet a fellebbezéssel érintett vádlottak tekintetében hagyja helyben.
[14] A Kúria a bejelentett fellebbezéseket a Be. 390. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.
[15] A Kúria nyilvános ülésén a legfőbb ügyész képviselője perbeszédében a bejelentett ügyészi fellebbezéseket lényegében az átiratukban foglalt tartalommal és indokok alapján tartotta fenn.
[16] A VIII. r. vádlott védője a fenntartott ügyészi fellebbezést érintő körben nyomatékosan hangsúlyozta, hogy védencére rendkívül sérelmes lenne és hátrányosan érintené a másodfokú eljárás megismétlése, tekintettel a kiemelkedően hosszú időmúlásra, indítványozta, hogy ha a Kúria az ítéletet megalapozatlannak találja, akkor a megalapozatlanságot a harmadfokú eljárásban küszöbölje ki. Ismételten hangsúlyozva a 12 évnyi időmúlást, az ügy lezárását kérte.
[17] A XXVI. r. és a XLVI. r. vádlott közös védője mindkét vádlottat érintően helybenhagyást kért, álláspontja szerint az ítélőtábla határozata minden tekintetben megindokolt és helyes álláspontot elfoglaló.
[18] A XLI. vádlott védője ugyancsak a támadott másodfokú határozat helybenhagyását kérte, egyben szintén utalt az eljárás rendkívüli elhúzódására, arra, hogy az elbírált események a vádlott családi életére rendkívül kedvezőtlen hatással voltak, édesanyjával a viszonya az események következtében rendkívüli módon megromlott.
[19] A XLIII. r. vádlott védője a Legfőbb Ügyészség álláspontjával maradéktalanul egyetértett, a fellebbezésben foglaltakhoz csatlakozott és az ott írtakkal egyező döntést kért.
[20] A Kúria megállapította, hogy a VIII. r., a XXVI. r., a XLI. r., a XLIII. r. és a XLVI. r. vádlottak vonatkozásában a harmadfokú eljárásnak a Be. 386. § (1) bekezdés c) pontja értelmében helye van, mivel esetükben a másodfokon eljáró ítélőtábla az elsőfokú ítélet marasztaló rendelkezését megváltoztatta és valamennyiükkel szemben felmentő rendelkezést hozott.
[21] Az ítélőtábla ezért e vádlottak tekintetében indokoltan biztosított fellebbezési lehetőséget, és az ügyész által az öt vádlott vonatkozásában bejelentett fellebbezés joghatályos, a harmadfokú eljárás lefolytatását megalapozza.
[22] Az ügyészi fellebbezés alapján eljárva a Kúria a Be. 387. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően a fellebbezéssel támadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást felülbírálta abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú, illetőleg a másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú ítélet megalapozott-e.
[23] Harmadfokú felülbírálata során a Kúria mindenekelőtt az eljárási szabályok megtartását vizsgálta, azt, hogy nem valósult-e meg olyan feltétlen hatályon kívül helyezést igénylő eljárási szabálysértés, amely a törvény kötelező rendelkezése folytán minden további vizsgálat nélkül az érdemi felülbírálatnak akadálya.
[24] A VIII. r. vádlott tekintetében az ügyészi fellebbezés ilyen eljárási szabálysértésen alapult, és a Kúriának ezzel az állásponttal egyet kellett értenie.
[25] A Be. 373. § (1) bekezdés III/a) pontja értelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra utasítását vonja maga után, ha – egyebek mellett – a felmentés tekintetében a bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.
[26] A VIII. r. vádlottat az elsőfokú bíróság egyebek mellett hivatali vesztegetés bűntettében is bűnösnek mondta ki, e marasztaló rendelkezést megváltoztatva az ítélőtábla a vádlottat az ellene vesztegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
[27] Helytálló a fellebbezési hivatkozás, hogy a másodfokú bíróság ítélete a felmentő rendelkezés vonatkozásában egyetlen szó indokolást sem tartalmaz, azt meg sem említi. Mindebből következően kétségtelen: az ítéletből nem derül ki, hogy a felmentő rendelkezés milyen jogi indokokon alapul. Nem vonható kétségbe, hogy az e körbeni indokolás teljes elmulasztása mellett a másodfokú ítélet e körben felülbírálatra alkalmatlan, az indokolás teljes elmulasztása kizárólag a támadott határozat hatályon kívül helyezését vonhatja maga után.
[28] E körben a Kúriának mérlegelési lehetősége nincs. A Be. 373. § (1) bekezdés III/a) pontjának az a megfogalmazása, hogy a bíróság indokolási kötelezettségének „oly mértékben” nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, az indokolás teljes elmulasztása esetén megvalósul. Nem juthattak jelentőséghez ezért a védőnek e körben az ítélet hatályon kívül helyezése ellen felhozott érvei. Az eljárás elhúzódásának mértéke a vádlottak eljárás befejeződéséhez fűződő érdeke az eljárási törvényből következően ilyenkor nem elbírálási szempont. Az eljárási szabályok megsértése, az indokolási kötelezettség teljes elmulasztása olyan eljárási szabálysértés, amely a megalapozatlanság fogalomkörén kívül eső és amely az ítélet megalapozottságának vizsgálatát kizárja.
[29] A Kúria ezért a megállapított eljárási szabálysértésre figyelemmel a VIII. r. vádlott tekintetében az ítélőtábla másodfokú ítéletét a Be. 373. § (1) bekezdés III/a) pontján alapulóan, a Be. 399. § (2) bekezdés a) pontja szerint hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot e körben új eljárás lefolytatására utasította.
[30] A törvényszék elsőfokú ítéletében a XLIII. r. vádlott bűnösségét vesztegetés bűntettében és hamis tanúzás bűntettében állapította meg. Az ítélőtábla másodfokú ítélete rendelkező részében az elsőfokú ítélet vesztegetésben marasztaló rendelkezését megváltoztatta és a vádlottat a vesztegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, ítélete indokolásában ugyanakkor szerkesztési hibára hivatkozva a hamis tanúzás bűncselekménye vonatkozásában is felmentő rendelkezés jogi indokait fejtette ki arra hivatkozva, hogy az ítélet szóbeli indokolása a bíróság tanácsának döntése alapján ennek megfelelő volt, azonban az e körbeni felmentő rendelkezés a rendelkező részből kimaradt.
[31] A Legfőbb Ügyészség által módosított és immár a vádlott javára fenntartott fellebbezés szerint a bíróság a vesztegetés bűntette vonatkozásában törvényes vád hiányában járt el, ezért az eljárás e körbeni megszüntetését indítványozta a Be. 267. § (1) bekezdés j) pontja alapján, a hamis tanúzás bűntette vonatkozásában ugyanakkor a másodfokú bíróság jogi érveivel egyetértett a büntethetőséget kizáró ok fennállása tekintetében, és – figyelemmel arra, hogy a másodfokú határozat rendelkező részéből a rendelkezés kimaradt – felmentő rendelkezés meghozatalát indítványozta.
[32] A Kúria a XLIII. r. vádlottat érintően a legfőbb ügyészi – és azt a Kúria nyilvános ülésén támogató védői – állásponttal maradéktalanul egyetértett.
[33] Az ügyészség a IV. r. vádlottat nevesítetten a tényállás IV/1) pontjával kapcsolatban hamis tanúzás bűntettével vádolta. Emellett a vádlott neve előfordul a vádirat I/77) pontjában is. E pont szövege szó szerint a következő: „XLIII. r. vádlott 2006-ban – pontosabban meg nem határozható időpontban – 2 000 000 forintot adott az I. r. vádlottnak a VII. r. vádlott jelenlétében egy sz.-i lakás megszerzésére. Az összegből VII. r. vádlott 300 000 forintot, míg IV. r. vádlott 1 000 000 forintot kapott.”
[34] A vádiratban e tekintetben nevesített vád az I. r., a VII. r. és a IV. r. vádlottra vonatkozóan szerepel. A számozott tényállási pontokat megelőző összefoglaló rész e vádlottakra vonatkozóan további, a vádat megalapozó megállapításokat tartalmaz, ugyanakkor a XLIII. r. vádlottra vonatkozóan e tényállási pontot érintő további utalás nincs.
[35] A törvényszék elsőfokú ítéletében az I/77) tényállási pont tekintetében a XLIII. r. vádlottat vesztegetés bűntettében marasztalta.
[36] Az ítélőtábla másodfokú ítéletében a törvényes vád hiányára hivatkozó védői fellebbezés érveivel nem értett egyet és a törvényes vád fogalmát érintő – egyébként mindenben helytálló, de a konkrét esetre nem vonatkoztatható – érvelés mellett e körben a vád törvényessége mellett foglalt állást.
[37] Az ítélőtábla érvelése helytálló annyiban, hogy amennyiben a vádat a vádemelésre jogosult terjesztette elő és az tartalmaz egyértelműen beazonosítható vádlottat, s a vádirati tényállás a Büntető Törvénykönyv Különös Részében írt valamely bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedő cselekményt, akkor az ügyészi minősítés lététől és helyességétől függetlenül törvényes a vád. Az itt írtak azonban a XLIII. r. vádlott esetében a vád törvényességének megállapítását két okból sem eredményezhetik.
[38] Az ítélőtábla által kifejtettek helyes értelme szerint ugyanis valamely bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedő cselekmény leírásának az egy adott vádlottat érintő cselekménysorban kell szerepelnie, mégpedig olyan cselekménysorban, amelyhez a vádirat büntetőjogi jogkövetkezményeket fűz, tehát bűnösség megállapítását kéri és ekkor közömbös az esetleges minősítésre utalás hiánya. Másként fogalmazva: a leírtak a bűnösségi kör keretein belül értelmezhetők, megítélési eltérés kizárólag a leírtak minősítésében van.
[39] A XLIII. r. vádlott esetében teljesen másról van szó. Az ő esetében vád tárgyává tett cselekménysort a vádirati tényállás tartalmazza, az ettől teljesen eltérő vádirati tényállás e vádlott vonatkozásában vád tárgyává tettnek nem tekinthető.
[40] Teljes mértékben helytálló emellett a Legfőbb Ügyészség érvelése abban a tekintetben is, hogy a vádiratban szó nincs arról, hogy a XLIII. r. vádlott kitől, milyen tájékoztatást kapott, hogy tisztában volt azzal, hogy a végrehajtás alatt álló lakást kíván megszerezni, és az ezt közvetítőknek bármiféle kapcsolata lenne a végrehajtóval, miként nem tartalmazza azt sem, hogy végrehajtót fognak az átadott 2 000 000 forintból megvesztegetni. Ekként a vádirat adott pontja e vádlott tekintetében a Büntető Törvénykönyv Különös Részében írt valamely bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedő cselekményt sem tartalmaz.
[41] A kifejtettekből következően a XLIII. r. vádlott elsőfokú ítélet I/77) tényállásban rögzített tevékenysége büntetőjogi elbírálására törvényes vád hiányában került sor. Ennek következményeként a Kúria a XLIII. r. vádlott tekintetében a vesztegetés bűntette miatti eljárást a Be. 267. § (1) bekezdés j) pontja alapján megszüntette.
[42] A XLIII. r. vádlott hamis tanúzási cselekménye vonatkozásában az ítélőtábla másodfokú ítéletében a felmentés mellett kifejtett jogi érvek maradéktalanul helytállóak. A Kúria nyilvános ülésén ezen érvek mellett a legfőbb ügyész képviselője és a vádlott védője is felsorakozott. A másodfokú ítélet kizárólagos hiányossága e körben, hogy az a rendelkező részben a felmentésre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazza. A Kúria ezért harmadfokú ítéletében a rendelkezést pótolta, egyben ismételten rögzíti, hogy a felmentés indokai a másodfokú ítéletben kifejtettekkel egyezőek, az ott írtak – a felek teljes egyetértésére is figyelemmel – további indokolást nem igényelnek.
[43] A XXVI. r., a XLI. r. és a XLVI. r. vádlottat érintő fellebbezés elbírálása azonos jogkérdést érint, ezért azt a Kúria együttesen tárgyalja.
[44] Az e vádlottakat érintő bűncselekmények a hivatali vesztegetés [Btk. 293. § (1), (2) bek., illetve korábbi Btk. 253. § (1), (2) bek.], valamint a befolyás vásárlása [Btk. 298. § (1) bek., korábbi Btk. 256/A. § (1) bek.]. A korábbi Btk. 256/A. §-ához kapcsolódóan ki kell emelni, hogy e rendelkezés 2012. január 1-jétől hatályos és abban a jogalkotó korábban nem büntetendő cselekményt rendelt büntetni. A vádlottak cselekményeinek elkövetési ideje 2012. január 1-jét megelőző, tehát a Btk. 2. §-ában foglaltak értelmében, amennyiben tevékenységük a befolyás vásárlása körében értékelhető, akkor – mivel cselekményük az elkövetés időpontjában nem volt bűncselekmény – nem büntethetők.
[45] A három vádlott cselekménye közvetlenül nem kapcsolódott hivatalos személyhez (a tényállás szerint ilyen nem is volt). Kapcsolatuk olyan vádlott-társaikkal volt, akiknek tevékenysége befolyással üzérkedésként nyert értékelést [Btk. 299. § (1) bek.].
[46] A három vádlottat az első fokon eljárt bíróság a Btk. 293. §-a szerint hivatali vesztegetésért marasztalta el. A másodfokon eljárt ítélőtábla az e vádlottakat érintő felmentő rendelkezés meghozatalakor arra utalt, hogy esetükben a befolyással üzérkedők nem állították vagy keltették azt a látszatot, hogy hivatalos személyt fognak megvesztegetni, ekként a három vádlott a pénzösszegeket azért adta, hogy a befolyással üzérkedők befolyását megszerezze, azt a nekik adott összeggel megvásárolja. Tevékenységük ekként a 2012. január 1-jétől hatályos szabályozás szerint befolyás vásárlása bűncselekményeként lenne értékelhető, azonban az a vádlottak cselekménye elkövetésekor még nem volt büntetendő.
[47] A másodfokon eljárt bíróság jogi álláspontját támadó ügyészi fellebbezés szövegszerűen felidézi a XXVI. r. vádlottat érintően a tényállás I/44., a XLI. r. vádlott esetében a tényállás III/11. és a XLVI. r. vádlott esetében a tényállás I/46. pontjában írtakat, majd az elkövetéskor hatályos Btk. 253. §-ához fűződő miniszteri indokolásra és a 31. BK véleményre utalva kiemeli, hogy aki más személynek vagyoni vagy nem vagyoni előnyt ad avégett, hogy ügyének kedvező elintézése céljából azt az eljáró hivatalos személynek juttassa, hivatali vesztegetés bűntette miatt vonható felelősségre abban az esetben is, ha az előny átvevője csupán állította, illetve csupán azt a látszatot keltette, hogy hivatalos személyt fog megvesztegetni. Márpedig a vádlottak tudták, hogy a végrehajtó, illetve az APEH-nél dolgozó jogász hivatalos személy, és a vádlottak e hivatalos személyekre tekintettel adtak pénzt a befolyással üzérkedés bűntettét elkövető vádlottaknak.
[48] Az ügyészi fellebbezésnek a vádlottak cselekményét felidéző részével kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a bírói gyakorlat szerint a tényállás részének tekintendő minden tényállási értékű megállapítás, függetlenül attól, hogy – akár határozatszerkesztési hiba folytán is – az ítélet mely részében szerepel.
[49] A vádlottakat érintően ki kell emelni, hogy a számszerűen megjelölt tényállási pontokon túlmenően, azokat megelőzően az elsőfokú ítélet tényállása olyan bevezető megállapításokat rögzít, amelyek az egyes tényállási pontokra vonatkoztatva értelmezendők.
[50] (A befolyással üzérkedés miatt elmarasztalt vádlottak) „...az ügyfelek előtt hivatkoztak az eljáró végrehajtókkal szemben fennálló jó kapcsolataikra, amelyek révén az adott lakás megvétele kapcsán az említett módon az ügyfelek segítségére lehetnek. A vádlottak ugyanakkor a velük kapcsolatban lévő végrehajtókat nem nevezték meg, és az ilyen körülmények között vételre ajánlott lakásokat be nem azonosítható módon jelölték meg arra hivatkozással, hogy az ügyfelek az ingatlanban lakó adósokat nem zaklathatják. A vádlottak ezen általánosan használt tájékoztatásuktól bizonyos esetekben eltértek, így egyes ügyfeleknél az ügyben állítólagosan eljáró végrehajtóval szemben fennálló jó kapcsolataikra nem hivatkoztak, míg más ügyfeleknél az előre átadandó összeggel kapcsolatban azt az információt is megosztották, hogy annak egy része az ügyben fentiek szerint eljáró végrehajtó megvesztegetésére szolgál.”
[51] "Az I. és IV. r. vádlottak – egyes esetekben közvetítőik útján – hivatkoztak arra is, hogy az eljáró végrehajtókkal jó kapcsolatban állnak, így el tudnak járni az ügyfelek érdekében. Bizonyos esetekben a tájékoztatás kitért arra is, hogy az ügyfelek által adott összeg egy része az eljáró végrehajtó megvesztegetésére szolgál.”
[52] Mindebből egyértelmű, hogy a befolyással üzérkedőkkel kapcsolatba került személyek egyes esetekben tudtak a hivatalos személy megvesztegetéséről, más esetben nem.
[53] Az elsőfokú ítélet ezen túlmenően állást foglalt abban a kérdésben is, hogy az egyes elkövetők mikor jártak el abban a feltevésben, hogy a hivatalos személy megvesztegetésére is sor kerül.
[54] A XXVI. r. vádlott esetében az elsőfokú bíróság e körben a következőket rögzítette:
[55] ”...a törvényszék ítéleti tényállását a XXVI. r. vádlott védekezésével szemben az I. r. vádlott önmagára nézve is terhelő vallomására alapította, e körben tehát az elsőfokú bíróság szerint csak az került minden kétséget kizáróan bizonyításra, hogy az I. r. vádlott a szerződéskötés során arról tájékoztatta az ügyfelet, hogy az eljáró végrehajtó felé fennálló kapcsolata révén a végrehajtó biztosítani fogja számára a zárt árverést, azonban ezzel összefüggésben a végrehajtó megvesztegetése nem került szóba.";
[56] a XLVI. r. vádlott vonatkozásában:
[57] ”...a bíróság tényállását az I. r. vádlott a cselekmény időpontjához közelebb megtett nyomozati vallomására alapította, amely szerint a IV. r. vádlottal együtt közösen tájékoztatták az ügyfelet a végrehajtó befolyásolásáról, ugyanakkor annak vesztegetéséről nem tettek említést.” E két vádlottat érintően tehát a Kúria által megalapozottnak tekintett tényállás rögzítette, hogy a végrehajtók megvesztegetéséről nem volt tudomásuk, ehhez képest a másodfokon eljárt ítélőtábla jogi álláspontja helytálló, a vádlottak felmentésére az anyagi jogi szabályokkal összhangban állóan került sor. Nem fogadható el ezért az ügyészi fellebbezés ezzel ellentétes érvelése, mely a vádlottak e körbeni tudomásából indult ki.
[58] Más a helyzet a XLI. r. vádlott esetében.
[59] Bár a másodfokú bíróság ítélete és az ügyészi fellebbezés is a három vádlottra vonatkozó megállapításai együttesen taglalja, rá kell mutatni arra, hogy a három vádlottat érintő tényekben végül is a bűnösség kérdésében eltérő álláspontot eredményező eltérés van. Amíg ugyanis a korábban ismertetettek szerint a XXVI. r. és a XLVI. r. vádlott az esetükben megjelölt hivatalos személy megvesztegetéséről nem tudott, a XLI. r. vádlott a neki felrótt összeget hivatalos személy megvesztegetése tudatában adta.
[60] A tényállás azt tartalmazza, hogy a vádlottat tájékoztatták, hogy vádlott-társa név szerint meg nem nevezett, az APEH-nál dolgozó jogász ismerőse 400 000 forint ellenében el tudja intézni, hogy az adóhatóság a kiszabott bírságot elengedje vagy azt mérsékelje, ennek ismeretében adott át a vádlott-társának 400 000 forintot, melyet a későbbiekben visszakapott. A bizonyítékok értékelése körében az elsőfokú bíróság ugyancsak egyértelműen fogalmaz: „a telefon lehallgatásokból, valamint a II. és XLIV. r. vádlottak vallomásaiból kitűnik az is, hogy mindezért a II. és XLIV. r. vádlottak 400 000 forintot kértek a XLI. r. vádlottól, aki tudomással bírt arról, hogy az ügyében eljáró adóhatósági ügyintéző csúszópénz ellenében fog számára segítséget nyújtani.”
[61] E vádlott tehát az irányadó tényállás szerint kifejezetten a hivatalos személy megvesztegetése céljára adta a 400 000 forintot, téves tehát a másodfokú bíróság elviekben egyébként helyes okfejtésének e vádlott esetére vetítése, hiszen az a megfogalmazása szerint is csak azon vádlottakra vonatkoztatható, akik a hivatalos személy megvesztegetéséről nem bírtak tudomással. E vádlottat érintően tehát helytállóak az ügyészi fellebbezésben kifejtettek, hiszen e vádlott abban a tudatban adta át az összeget, hogy azt a hivatalos személyhez fogják eljuttatni.
[62] A Kúria ezért a XLI. r. vádlottat érintően a másodfokú ítéletet a Be. 398. § (1) és (2) bekezdése alapján megváltoztatta, a vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [korábbi Btk. 253. § (1) és (2) bek.] és a vádlottal szemben jogkövetkezményt alkalmazott.
[63] Az alkalmazandó jogkövetkezmény orientálta a Kúriát az alkalmazandó jog megválasztásában (Btk. 2. §). A cselekmény elkövetésekor hatályos Btk. 77/B. § (1) bekezdés e) pontja értelmében vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt. Az adott esetben ez 400 000 forint, melyet az irányadó tényállás szerint a XLI. r. vádlott a hivatalos személynek szánva átadott, majd a későbbiekben azt a befolyással üzérkedőtől visszakapta. Ekként a vagyoni előny tárgyát tőle kellett vagyonelkobzás alá vonni. A korábbi Btk. 70. § (2) bekezdése a vagyonelkobzást önállóan és büntetés vagy intézkedés is alkalmazandóvá tette. Az elbíráláskor hatályos Btk. 74. § (1) bekezdés f) pontja értelmében ugyancsak vagyonelkobzás alá esett az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya és a 63. § (4) bekezdése értelmében a vagyonelkobzás önállóan és büntetés vagy intézkedés mellett is alkalmazandó volt. A XLI. r. vádlott esetében mindkét Btk. kötelezővé tette tehát a vagyonelkobzás alkalmazását és lehetővé tette annak alkalmazását önállóan, büntetés vagy intézkedés alkalmazása nélkül is.
[64] Az eset körülményeit mérlegre téve a Kúria meghatározó jelentőséget tulajdonított a vádlottra nézve méltánytalanul hosszan elhúzódó büntetőeljárásnak és ezt a körülményt olyan súlyú enyhítő körülménynek értékelte, amely a vagyonelkobzás önálló alkalmazását eredményezte. Mivel ezt mindkét Btk. lehetővé tette, megállapítható, hogy a cselekmény elbírálásakor hatályos Btk. alkalmazása nem eredményezhet enyhébb megítélést, ezért a Kúria a vádlott cselekményét az elkövetésekor hatályos Btk. rendelkezései szerint minősítette, és a jogkövetkezményt is annak rendelkezéseire alapította, ekként a vádlottal szemben a Btk. 77/B. § (1) bekezdés e) pontja alapján vagyonelkobzást alkalmazott, mégpedig a korábbi Btk. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel önállóan.
[65] A Kúria ekként a másodfokú bíróság ítéletét a XLI. r. vádlottat érintően a Be. 398. § (1) és (2) bekezdése alapján megváltoztatta, ugyanakkor a XXVI. r. és a XLVI. r. vádlott tekintetében a másodfokú bíróság jogi álláspontjával egyetértve az ítéletet helybenhagyta.
(Kúria Bhar. II. 249/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás