• Tartalom

2017. évi XL. törvény

2017. évi XL. törvény

az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról1

2017.05.31.

1. § (1) Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 4. § (1) bekezdése a következő 7–9. ponttal egészül ki:

E törvény alkalmazásában:

„7. adatszolgáltatási kötelezettség alól mentes multinacionális vállalatcsoport: olyan vállalatcsoport, amelynek az adatszolgáltatási pénzügyi évet megelőző pénzügyi évre vonatkozó összevont (konszolidált) éves beszámolójában szereplő összevont (konszolidált) bevétele nem éri el a 750 000 000 eurót vagy a 750 000 000 euróval a Magyar Nemzeti Bank által közzétett 2015. január havi átlagos devizaárfolyam alapján számított, megközelítően egyező forintösszeget;
8. összevont (konszolidált) éves beszámoló: a multinacionális vállalatcsoport olyan pénzügyi évre vetített kimutatása, amely a végső anyavállalat és a csoporttagok eszközeit, kötelezettségeit, nyereségét, kiadásait és cash flow-ját mint egyetlen gazdálkodó szervezet eszközeit, kötelezettségeit, nyereségét, kiadásait és cash flow-ját mutatja be;
9. vállalatcsoport: tulajdonjog vagy ellenőrzés révén egymással kapcsolatban álló vállalkozások olyan együttese, amely az alkalmazandó számviteli alapelvek szerint a pénzügyi beszámolás céljára összevont (konszolidált) éves beszámolót készít, vagy ilyen kötelezettsége állna fenn, ha a vállalkozások bármelyikében fennálló tulajdoni részesedésekkel nyilvános értékpapírtőzsdén kereskedés folyna.”

(2) Az Aktv. 4. §-a a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az V/C. Fejezet alkalmazásában:
1. illetékes hatóság: az Európai Unió tagállama vagy az Európai Unió tagállamán kívüli Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) részes állam hatáskörrel rendelkező hatóságként kijelölt hatósága;
2. spontán információcsere: az információ bármely időpontban történő, előzetes megkeresés nélküli, nem rendszeres közlése az Európai Unió tagállamával vagy az Európai Unió tagállamán kívüli Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) részes állam hatáskörrel rendelkező hatóságával.
(8) Az V/D. Fejezet és a 3. melléklet alkalmazásában:
1. adatszolgáltatási pénzügyi év: az a pénzügyi év, amelynek pénzügyi és operatív eredményeit az országonkénti jelentés ismerteti;
2. adatszolgáltatásra kötelezett szervezet: az a csoporttag, amelynek országonkénti jelentés benyújtási kötelezettsége áll fenn;
3. anyavállalatnak kijelölt szervezet: a multinacionális vállalatcsoport azon csoporttagja, amelyet a végső anyavállalat kijelöl az országonkénti jelentésnek a multinacionális vállalatcsoport nevében való benyújtására, amennyiben a 43/N. § (2) bekezdés b) pontja szerinti egy vagy több feltétel fennáll;
4. automatikus információcsere: előre meghatározott információk előzetes megkeresés nélküli, előre meghatározott időszakonként történő rendszeres közlése a hatáskörrel rendelkező hatósággal;
5. CCN-hálózat: a közös kommunikációs hálózaton (CCN) alapuló, a hatáskörrel rendelkező hatóságok között a vám- és adóügyek területén teljes körű elektronikus információtovábbításhoz az Európai Unió által kifejlesztett közös felület;
6. csoporttag:
a) egy multinacionális vállalatcsoport olyan különálló üzleti egysége, amely a pénzügyi beszámolás céljából a multinacionális vállalatcsoport összevont (konszolidált) éves beszámolóiban szerepel, vagy amely azokban szerepelne, ha a multinacionális vállalatcsoport adott üzleti egységében való tulajdoni részesedésekkel nyilvános értékpapírtőzsdén kereskedés folyna,
b) bármely üzleti egység, amely mérete vagy jelentősége alapján nem szerepel a multinacionális vállalatcsoport összevont (konszolidált) éves beszámolóiban, vagy
c) a multinacionális vállalatcsoport a) vagy b) pont szerinti különálló üzleti egységének állandó telephelye, ha az üzleti egység az adott állandó telephely tekintetében pénzügyi beszámolási, szabályozási, adóbevallási vagy belső ellenőrzési okokból külön pénzügyi kimutatást készít;
7. elektronikus út: az adatok (információk) elektronikus berendezések segítségével történő feldolgozása (a digitális tömörítést is ideértve) és tárolása, vezetékes vagy rádión keresztül történő továbbítása optikai technológiák vagy más elektromágneses megoldás alkalmazásával;
8. harmadik állam: olyan nem európai uniós tagállam, amellyel Magyarországnak az országonkénti jelentésekkel kapcsolatos automatikus információcserét előíró, hatályos nemzetközi megállapodása van;
9. hatáskörrel rendelkező hatóság: az Európai Unió tagállama vagy harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatóságként kijelölt hatósága;
10. illetékes hatóságok közötti elismert megállapodás: az Európai Unió egy olyan tagállamának és egy olyan nem uniós államnak, illetve területnek, amelyek nemzetközi megállapodás részes felei, a meghatalmazott képviselői közötti olyan megállapodás, amely előírja a részes államok, illetve területek között az országonkénti jelentések automatikus megosztását;
11. multinacionális vállalatcsoport: olyan vállalatcsoport, amely legalább két különböző államban, illetve területen adóügyi illetőséggel rendelkező vállalkozásból áll, vagy amely olyan vállalkozást foglal magában, amely egy államban, illetve területen székhely szerinti adóügyi illetőséggel rendelkezik, és egy másik államban, illetve területen állandó telephelyen keresztül adóköteles üzleti tevékenységet végez, és nem minősül adatszolgáltatási kötelezettség alól mentes multinacionális vállalatcsoportnak;
12. nemzetközi megállapodás: az adóügyekben történő kölcsönös adminisztratív segítségnyújtásról szóló egyezmény, egyéb két- vagy többoldalú adóegyezmény vagy olyan adóügyi információcserére vonatkozó megállapodás, amelynek Magyarország a részese, és amely felhatalmazást ad adóügyi információk államok, illetve területek közötti cseréjére, az információk automatikus cseréjét is ideértve;
13. országonkénti jelentés: az adatszolgáltatásra kötelezett szervezet által a multinacionális vállalatcsoport adatszolgáltatási pénzügyi évére vonatkozóan az állami adóhatósághoz teljesített kötelezettség;
14. pénzügyi év: azon éves beszámolási időszak, amelyre vonatkozóan a multinacionális vállalatcsoport végső anyavállalata a pénzügyi beszámolóját elkészíti;
15. rendszerhiba: az automatikus információcserének egy tagállamnak egy állammal vagy területtel kötött, hatályos, hatáskörrel rendelkező hatóságok közötti elismert megállapodása ellenére – a megállapodás rendelkezéseitől eltérő okból – történő felfüggesztése, továbbá a rendelkezésére álló, az adott tagállamban csoporttaggal rendelkező multinacionális vállalatcsoportra vonatkozó országonkénti jelentésnek az adott tagállam részére történő automatikus továbbításának egy állam, illetve terület általi egyéb módon történő tartós elmulasztása;
16. terület: az államtól különböző, külön, autonóm adóügyi jogrendszerrel rendelkező terület;
17. végső anyavállalat: a multinacionális vállalatcsoport azon csoporttagja, amely
a) közvetlenül vagy közvetetten részesedéssel rendelkezik a multinacionális vállalatcsoport egy vagy több másik csoporttagjában, amely alapján összevont pénzügyi kimutatások készítésére kötelezett az adóügyi illetősége szerinti államban, illetve területen általában alkalmazott számviteli előírások szerint, vagy ilyen kötelezettsége állna fenn, ha a benne való tulajdoni részesedésekkel nyilvános értékpapírtőzsdén kereskedés folyna az adóügyi illetősége szerinti államban, illetve területen és
b) a multinacionális vállalatcsoportnak nincs másik olyan csoporttagja, amely benne közvetlenül vagy közvetetten az a) pont szerinti érdekeltséggel rendelkezik.”

2. § Az Aktv. a következő V/D. Fejezettel egészül ki:

„V/D. FEJEZET
AZ ORSZÁGONKÉNTI JELENTÉSEKKEL KAPCSOLATOS ADATSZOLGÁLTATÁS ÉS AUTOMATIKUS INFORMÁCIÓCSERE
43/N. § (1) A multinacionális vállalatcsoport magyar adóügyi illetőségű végső anyavállalata országonkénti jelentést nyújt be az állami adóhatósághoz a (9) bekezdés és a 3. melléklet szerinti tartalommal.
(2) A multinacionális vállalatcsoport végső anyavállalatától eltérő csoporttagja országonkénti jelentést nyújt be az állami adóhatósághoz a (9) bekezdés és a 3. melléklet szerinti tartalommal az alábbi feltételek fennállása esetén:
a) a csoporttag magyar adóügyi illetőségű, és
b) az alábbi feltételek valamelyike fennáll:
ba) a multinacionális vállalatcsoport végső anyavállalatának nincs országonkénti jelentés benyújtási kötelezettsége az adóügyi illetősége szerinti államban, illetve területen,
bb) az az állam, illetve terület, ahol a végső anyavállalat adóügyi illetőséggel rendelkezik, olyan hatályos nemzetközi megállapodás részese, amelyben Magyarország részes fél, de az adatszolgáltatási pénzügyi évre vonatkozó országonkénti jelentés benyújtására a multinacionális vállalatcsoport adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napján nincs olyan hatályos, illetékes hatóságok közötti elismert megállapodása, amelyben Magyarország részes fél,
bc) a végső anyavállalat adóügyi illetősége szerinti államban, illetve területen rendszerhiba áll fenn és ezt a körülményt az állami adóhatóság jelezte a csoporttagnak, és
c) multinacionális vállalatcsoportnak nincs olyan csoporttagja, amely az adatszolgáltatási pénzügyi év tekintetében teljesíti a multinacionális vállalatcsoport valamennyi, az Európai Unióban adóügyi illetőséggel rendelkező csoporttagja tekintetében az országonkénti jelentés benyújtási kötelezettséget.
(3) A (2) bekezdés szerinti csoporttag kikéri végső anyavállalatától az országonkénti jelentés benyújtási kötelezettség teljesítéséhez szükséges, a (9) bekezdésben meghatározott adatokat. Ha a csoporttag nem tudja beszerezni az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges valamennyi adatot, a rendelkezésére álló adatoknak az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során történő átadásával egyidejűleg erről a tényről tájékoztatja az állami adóhatóságot. Az állami adóhatóság a hiányos adatszolgáltatás tényéről tájékoztatja a hatáskörrel rendelkező hatóságot, továbbá megvizsgálja a 43/S. § szerinti jogkövetkezmény alkalmazhatóságát.
(4) Ha a multinacionális vállalatcsoport több csoporttagja is rendelkezik adóügyi illetőséggel az Európai Unióban és a (2) bekezdés b) pontja szerinti feltételek közül egy vagy több teljesül, továbbá a multinacionális vállalatcsoport kijelölte egy magyar adóügyi illetőségű csoporttagját arra, hogy teljesítse a multinacionális vállalatcsoport valamennyi, Európai Unióban adóügyi illetőséggel rendelkező csoporttagja tekintetében az adatszolgáltatási pénzügyi évre vonatkozó országonkénti jelentés benyújtási kötelezettséget, a kijelölt csoporttag országonkénti jelentést nyújt be az állami adóhatósághoz a (9) bekezdés és a 3. melléklet szerinti tartalommal.
(5) A csoporttag nem jelölhető ki a (4) bekezdés szerinti adatszolgáltatásra kötelezett szervezetnek, ha a (9) bekezdés szerinti adatokat nem tudja beszerezni. Ez a rendelkezés nem érinti a csoporttagnak a (3) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségét.
(6) A (2) bekezdés b) pontja szerinti egy vagy több feltétel fennállása esetén a (2) bekezdés szerinti csoporttag nem köteles az országonkénti jelentés benyújtására, ha azon multinacionális vállalatcsoport, amelynek a csoporttagja, országonkénti jelentést tett hozzáférhetővé egy olyan anyavállalatnak kijelölt szervezeten keresztül, amely a (8) bekezdés szerinti határidőig benyújtja az országonkénti jelentést az adóügyi illetősége szerinti állam, illetve terület adóhatóságának, és – ha az anyavállalatnak kijelölt szervezet Európai Unión kívüli államban, illetve területen rendelkezik adóügyi illetőséggel –
a) az anyavállalatnak kijelölt szervezet adóügyi illetősége szerinti állam, illetve terület joga megköveteli az országonkénti jelentés benyújtását,
b) az anyavállalatnak kijelölt szervezet adóügyi illetősége szerinti államnak, illetve területnek az országonkénti jelentés benyújtására vonatkozó, a (8) bekezdés szerinti időpontban hatályos, illetékes hatóságok közötti elismert, olyan megállapodása van, amelynek Magyarország részese,
c) az anyavállalatnak kijelölt szervezet adóügyi illetősége szerinti állam, illetve terület nem értesítette az állami adóhatóságot rendszerhibáról,
d) az a csoporttag, amely az anyavállalatnak kijelölt szervezet adóügyi illetősége szerinti államban, illetve területen adóügyi illetőséggel rendelkezik, az érintett multinacionális vállalatcsoport adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napjáig tájékoztatta ezt az államot, illetve területet arról, hogy anyavállalatnak kijelölt szervezetnek minősül, és
e) a tagállam a 43/O. § (2) bekezdés szerinti bejelentést kapott.
(7) A magyar adóügyi illetőségű anyavállalatnak kijelölt szervezet országonkénti jelentést nyújt be az állami adóhatósághoz a (9) bekezdés és a 3. melléklet szerinti tartalommal.
(8) Az adatszolgáltatásra kötelezett szervezet az országonkénti jelentés benyújtási kötelezettségét a multinacionális vállalatcsoport adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napjától számított 12 hónapon belül teljesíti az állami adóhatósághoz.
(9) Az országonkénti jelentés – a 3. mellékletben foglaltakat figyelembe véve – tartalmazza
a) minden egyes olyan állam, illetve terület tekintetében, amelyben a multinacionális vállalatcsoport gazdasági tevékenységet végez, a bevétel összegét és pénznemét, az adózás előtti eredményt, a megfizetett nyereségadó összegét, a fizetendő nyereségadó összegét, a jegyzett tőke összegét, az eredménytartalékot, a foglalkoztatottak számát és a készpénzen és készpénznek minősülő eszközökön kívüli tárgyi eszközöket, valamint
b) a multinacionális vállalatcsoport csoporttagjainak azonosító adatait, ideértve a csoporttagok adóügyi illetősége szerinti állam, illetve terület meghatározását, és – amennyiben az különbözik az adóügyi illetőség szerinti államtól, illetve területtől – annak az államnak, illetve területnek a meghatározását, amelynek a joga szerint az adott csoporttag létrehozására sor került, valamint az adott csoporttag fő üzleti tevékenységének vagy tevékenységeinek a megnevezését.
43/O. § (1) A multinacionális vállalatcsoport magyar adóügyi illetőségű csoporttagja nevének, székhelyének, adóazonosító számának feltüntetésével a végső anyavállalati, anyavállalatnak kijelölt szervezeti vagy a 43/N. § (2) bekezdése, illetve (4) bekezdése alapján adatszolgáltatásra kötelezett csoporttagi minőségét, valamint a multinacionális vállalatcsoport adatszolgáltatási pénzügyi éve utolsó napját a multinacionális vállalatcsoport adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napjáig bejelenti az állami adóhatóságnak.
(2) A multinacionális vállalatcsoport magyar adóügyi illetőségű csoporttagja nevének, székhelyének, adóazonosító számának feltüntetésével a végső anyavállalati, anyavállalatnak kijelölt szervezeti vagy a 43/N. § (2) bekezdése, illetve (4) bekezdése alapján adatszolgáltatásra kötelezett csoporttagi minőségének hiányát, valamint az országonkénti jelentéssel kapcsolatos adatszolgáltatásra kötelezett szervezet nevét és adóügyi illetőségét az (1) bekezdésben meghatározott időpontig bejelenti az állami adóhatóságnak.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerint bejelentett adatok változását a multinacionális vállalatcsoport magyar adóügyi illetőségű csoporttagja a változást követő 30 napon belül jelenti be az állami adóhatósághoz.
43/P. § Az állami adóhatóság automatikus információcsere keretében a multinacionális vállalatcsoport azon adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napját követő 15 hónapon belül, amelyre az országonkénti jelentés vonatkozik, továbbítja az országonkénti jelentést minden olyan hatáskörrel rendelkező hatóságnak, amelyben az országonkénti jelentésben foglalt információk alapján az adatszolgáltatásra kötelezett szervezet multinacionális vállalatcsoportjának egy vagy több csoporttagja adóügyi illetőséggel rendelkezik, vagy a multinacionális vállalatcsoport állandó telephelyén keresztül végzett üzleti tevékenysége után adófizetési kötelezettsége áll fenn.
43/Q. § (1) Az állami adóhatóság az automatikus információcsere keretében beérkezett adatokat fogadja, nyilvántartja és azokat a transzferárazáshoz, az adóalap-erózióhoz és a nyereségátcsoportosításhoz kapcsolódó kockázatelemzési célra használja fel, ideértve annak a kockázatnak a felmérését is, hogy a multinacionális vállalatcsoport tagjai mennyiben felelnek meg a szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó szabályoknak.
(2) Az állami adóhatóság az automatikus információcsere keretében beérkezett adatokat gazdasági és statisztikai elemzés céljára felhasználhatja.
(3) Az állami adóhatóság a szokásos piaci ár megállapításával összefüggő megállapítását nem alapíthatja az automatikus információcsere keretében beérkezett adatokra. Az így beérkezett információkat azonban további adóellenőrzési célból felhasználhatja, és ennek eredményeként a csoporttagok adókötelezettségét érintően megállapításokat tehet.
43/R. § (1) A 43/N. § szerinti adatszolgáltatásra, illetve a 43/O. § szerinti bejelentésre kötelezett e kötelezettségét elektronikus úton, az állami adóhatóság által erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapon teljesíti.
(2) Az állami adóhatóság a 43/P. §-ban meghatározott automatikus információcsere tárgyát képező adatokat az Európai Bizottság által az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről és a 77/799/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. február 15-i 2011/16/EU tanácsi irányelv 26. cikk (2) bekezdése szerinti eljárásnak megfelelően meghatározott nyelvhasználati szabályok szerint továbbítja. E nyelvhasználati szabályok hiányában a 16. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazandók.
(3) Az állami adóhatóság az automatikus információcserét a 3. melléklet szerinti tartalmú formanyomtatvány felhasználásával, az Európai Unió tagállama esetén CCN-hálózaton keresztül elektronikus úton, harmadik állam esetén a harmadik állammal kötött megállapodásban meghatározott módon teljesíti.
(4) Az állami adóhatóság a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza
a) a hatálybalépés időpontjának feltüntetésével azon államok, illetve területek listáját, amelyekkel Magyarországnak hatályos, illetékes hatóságok közötti elismert megállapodása van, és
b) azon államok, illetve területek listáját, amelyek vonatkozásában rendszerhiba áll fenn.
(5) Az állami adóhatóság megküldi az adópolitikáért felelős miniszter, valamint az Európai Bizottság részére az automatikus információcsere hatékonyságáról, valamint a gyakorlatban elért eredményekről szóló éves értékelés adatait.
43/S. § (1) A 43/N. § szerinti adatszolgáltatási, illetve a 43/O. § szerinti bejelentési, változásbejelentési kötelezettség elmulasztása, késedelmes, hibás, valótlan tartalmú vagy hiányos teljesítése esetén az állami adóhatóság a bejelentésre, adatszolgáltatásra kötelezettet 20 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.
(2) Az (1) bekezdés alapján nincs helye mulasztási bírság kiszabásának, ha a bejelentésre, változásbejelentésre, adatszolgáltatásra kötelezett mulasztását, késedelmét, hibás, valótlan tartalmú vagy hiányos teljesítését annak igazolásával menti ki, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.”

3. § Az Aktv. 16. alcíme a következő 45/F. §-sal egészül ki:

45/F. § (1) A multinacionális vállalatcsoport magyar adóügyi illetőségű végső anyavállalata, illetve a magyar adóügyi illetőségű anyavállalatnak kijelölt szervezet az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról szóló 2017. évi XL. törvény (a továbbiakban: Módtv1.) által megállapított 43/N. § (1) bekezdése, illetve (7) bekezdése szerinti kötelezettségét először a multinacionális vállalatcsoport 2016. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napját követő 12 hónapon belül teljesíti az állami adóhatósághoz.
(2) A csoporttag a Módtv1. által megállapított 43/N. § (2) bekezdése, illetve (4) bekezdése szerinti kötelezettsége először a 2017. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adatszolgáltatási pénzügyi év tekintetében keletkezik.
(3) A multinacionális vállalatcsoport magyar adóügyi illetőségű csoporttagja a Módtv1. által megállapított 43/O. § (1)–(2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségét először a multinacionális vállaltcsoport 2016. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adatszolgáltatási pénzügyi évének utolsó napját követő 12 hónapon belül teljesíti.
(4) Az állami adóhatóság a Módtv1. által megállapított 43/P. §-ban meghatározott országonkénti jelentésre vonatkozó adattovábbítási kötelezettségét először a multinacionális vállalatcsoport 2016. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adatszolgáltatási pénzügyi évére vonatkozóan, az adatszolgáltatási pénzügyi év utolsó napját követő 18 hónapon belül teljesíti.”

4. § Az Aktv. 46. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A 4. § (1) bekezdés 7–9. pontja és (8) bekezdése, az V/D. Fejezet, a 45/F. §, valamint a 3. melléklet a 2011/16/EU irányelvnek az adózás területére vonatkozó kötelező automatikus információcsere tekintetében történő módosításáról szóló, 2016. május 25-i 2016/881/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.”

5. § Az Aktv. az 1. melléklet szerinti 3. melléklettel egészül ki.

6. § Ez a törvény a kihirdetését követő tizenhatodik napon lép hatályba.

7. § Ez a törvény a 2011/16/EU irányelvnek az adózás területére vonatkozó kötelező automatikus információcsere tekintetében történő módosításáról szóló, 2016. május 25-i 2016/881/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 2017. évi XL. törvényhez


Országonkénti jelentés

I. A nyereségek, az adók és az üzleti tevékenységek adójogrendszerek szerinti áttekintése
i. A multinacionális vállalatcsoport neve
ii. A multinacionális vállalatcsoport érintett pénzügyi éve
iii. A nyomtatvány kitöltésekor alkalmazott pénznem
1. Adójogrendszerenkénti bontásban (állam, illetve terület)
1.1. Bevétel:
1.1.1. Nem kapcsolt fél
1.1.2. Kapcsolt fél
1.1.3. Összesen
1.2. Adózás előtti eredmény
1.3. Megfizetett nyereségadó
1.4. Fizetendő nyereségadó – a folyó évre vonatkozóan
1.5. Jegyzett tőke
1.6. Eredménytartalék
1.7. Foglalkoztatottak száma
1.8. Készpénzen és készpénznek minősülő eszközökön kívüli tárgyi eszközök

II. A multinacionális vállalatcsoport csoporttagjainak felsorolása adójogrendszerek szerinti bontásban
i. A multinacionális vállalatcsoport neve
ii. A multinacionális vállalatcsoport érintett pénzügyi éve
1. Adójogrendszerenkénti bontásban (állam, illetve terület)
1.1. Az adott államban, illetve területen adóügyi illetőséggel rendelkező csoporttagok
1.1.1. Az alapítás vagy cégbejegyzés helye szerinti állam, illetve terület (adójogrendszer), ha különbözik az adóügyi illetőség szerinti államtól, illetve területtől
1.1.1.1. Fő üzleti tevékenység(ek)
1.1.1.1.1. Kutatásfejlesztés
1.1.1.1.2. Szellemi tulajdon birtoklása vagy kezelése
1.1.1.1.3. Beszerzés
1.1.1.1.4. Gyártás és termelés
1.1.1.1.5. Értékesítés, forgalmazás vagy disztribúció
1.1.1.1.6. Adminisztrációs, menedzsment- vagy támogató szolgáltatások
1.1.1.1.7. Szolgáltatásnyújtás Nem kapcsolt felek számára
1.1.1.1.8. Belső vállalati pénzügyek
1.1.1.1.9. Szabályozott pénzügyi szolgáltatások
1.1.1.1.10. Biztosítás
1.1.1.1.11. Tulajdoni részesedések vagy egyéb tőkeinstrumentumok birtoklása
1.1.1.1.12. Alvó vállalkozás
1.1.1.1.13. Egyéb (Az „Egyéb” rovat bejelölése esetén a »Kiegészítő információk« táblázatban kell ismertetni a csoporttag tevékenységének jellegét)

III. Kiegészítő információk
i. A multinacionális vállalatcsoport neve
ii. A multinacionális vállalatcsoport érintett pénzügyi éve”
1

A törvényt az Országgyűlés a 2017. május 3-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2017. május 15. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. június 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére