• Tartalom

43/2017. (IX. 8.) EMMI utasítás

43/2017. (IX. 8.) EMMI utasítás

miniszteri biztos kinevezéséről1

2017.09.18.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdése alapján a 2017. szeptember 17. napjától 2018. március 16. napjáig terjedő időtartamra Vargha Tamást az Árpád-ház Program (a továbbiakban: Program) előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá nevezem ki.

2. § A miniszteri biztos feladata a Program első ütemének (2016–2022) előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok időarányos végrehajtásának irányítása, koordinálása és felügyelete, ehhez kapcsolódóan:

a) kormány-előterjesztések, jogszabálytervezetek, kormány- és minisztériumi vezetői szintű döntések, intézkedések előkészítése vagy koordinálása, jelentések és beszámolók elkészítése,

b) kapcsolattartás az előkészítésben és megvalósításban közreműködő egyéb minisztériumokkal, önkormányzatokkal, kulturális és tudományos intézményekkel,

c) az a)–b) pont szerinti feladatkörökkel összefüggésben az emberi erőforrások minisztere (a továbbiakban: miniszter) által meghatározott eseti, egyedi feladatok ellátása.

3. § A miniszteri biztos egyebekben ellátja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás miniszteri biztosra vonatkozó feladatait.

4. § A miniszteri biztos tevékenységét a kultúráért felelős államtitkár útján a miniszter irányítja.

5. § A Ksztv. 38. § (9) bekezdés a) pontja alapján a miniszteri biztos tevékenysége ellátásáért díjazásban nem részesül.

6. § A miniszteri biztost tevékenysége ellátásában a Ksztv. 38. § (9) bekezdés b) pontja alapján a Ksztv. 38. § (8) bekezdése szerinti titkárság nem segíti.

7. § Ez az utasítás 2017. szeptember 17-én lép hatályba.

8. §2

1

Az utasítást a 13/2018. (II. 28.) EMMI utasítás 8. §-a hatályon kívül helyezte 2018. március 17. napjával.

2

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére