• Tartalom

44/2017. (IX. 15.) EMMI utasítás

44/2017. (IX. 15.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás módosításáról1

2017.09.16.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás 1. melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


1. § Az SzMSz 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
13. § A közigazgatási államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a jogi és közbeszerzési helyettes államtitkár, annak akadályoztatása vagy távolléte esetén a koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.”

2. § Az SzMSz 25. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ellátja
a) az Idősek Tanácsa alelnöki feladatait,
b) az Emberi Jogi Munkacsoportról szóló 1039/2012. (II. 22.) Korm. határozat alapján létrejött Emberi Jogi Munkacsoport
ba) Idősek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja,
bb) Nők Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja,
bc) Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportja
elnöki feladatait,
c) a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum elnöki feladatait,
d) a Nemzeti Önkéntes Tanács elnöki feladatait.”

3. § Az SzMSz 40. §-a a következő c) ponttal egészül ki:
(A kultúráért felelős államtitkár irányítja)
c) a Kulturális Igazgatási Főosztály vezetőjének”
(tevékenységét.)

4. § Az SzMSz 66. § m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár)
m) az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkárral együttműködve ellátja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) vagyongazdálkodásával kapcsolatos egyes feladatokat.”

5. § Az SzMSz 85/E. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár)
a) közreműködik a népegészségügyi feladatkörében, továbbá a munkavédelmi és munkaügyi feladatkörében eljáró kormányhivatal, valamint a járási hivatal tekintetében a minisztert megillető szakmai irányítási jogkörök gyakorlásában,”

6. § Az SzMSz 90. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár ellátja a Nemzeti Önkéntes Tanács alelnöki feladatait.”

7. § Az SzMSz 97. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
97. § A köznevelésért felelős helyettes államtitkárt – ha nem az oktatásért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Köznevelés-igazgatási Főosztály vezetője, annak akadályoztatása vagy távolléte esetén a Köznevelési Stratégiai Főosztály vezetője, a Köznevelés-igazgatási Főosztály vezetőjének és a Köznevelési Stratégiai Főosztály vezetőjének akadályoztatása vagy távolléte esetén a Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály vezetője helyettesíti.”

8. § Az SzMSz 107. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
107. § A kultúráért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetőjének,
b) a Közgyűjteményi Főosztály vezetőjének
tevékenységét.”

9. § Az SzMSz 110. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár)
c) irányítja a nemzeti sportinformációs rendszerrel összefüggő szakmai feladatok ellátását,”

10. § Az SzMSz 145. § (1) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:
(A közigazgatási államtitkár kiadmányozza)
h) a minisztériumhoz benyújtott panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatának befejezését követően a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről szóló értesítést, ha a megkeresés különböző ágazatok szakterületeit érinti.”

11. § Az SzMSz 145. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A közigazgatási államtitkár akadályoztatása vagy távolléte esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyekben – helyettesítés keretében – az e Szabályzat szerint a helyettesítését ellátó helyettes államtitkár intézkedik és kiadmányoz.”

12. § Az SzMSz 147. § (1) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:
(A helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot)
c) a szakterületét érintően, a minisztériumhoz benyújtott panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatának befejezését követően a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről szóló értesítés tekintetében.”

13. § Az SzMSz a következő 147/C. §-sal egészül ki:
147/C. § A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkár egyetértésével gyakorolja a kiadmányozási jogot az Egészségbiztosítási Alap működési és ellátási vagyona vonatkozásában a minisztert mint tulajdonosi joggyakorlót jogszabály vagy szerződés alapján megillető jogok és kötelezettségek tekintetében.”

14. § (1) Az SzMSz 1/a. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz 1/g. függeléke helyébe a 2. függelék lép.
(3) Az SzMSz 2. függeléke a 3. függelék szerint módosul.
(4) Az SzMSz 3. függeléke a 4. függelék szerint módosul.
(5) Az SzMSz 6. függeléke az 5. függelék szerint módosul.
(6) Az SzMSz 7. függeléke a 6. függelék szerint módosul.

15. § Az SzMSz
a) 15. § r) pontjában a „fővárosi és megyei kormányhivatalok” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatalok)” szöveg,
b) 20. § (1) bekezdés p) pontjában a „fővárosi és megyei kormányhivatalok és a járási (kerületi) hivatalok” szövegrész helyébe a „kormányhivatalok és azok járási (fővárosi kerületi) hivatalai (a továbbiakban: járási hivatalok)” szöveg
lép.

16. § Hatályát veszti az SzMSz
a) 85/E. § b)–d) pontjában, 6/A. függelék „A) Az országos tisztifőorvos feladatkörébe tartozó egyéb (nem hatósági) ügyeket előkészítő szervezeti egységek” részben foglalt táblázat 1., 38. és 42. sorában, 6/A. függelék „B) Az országos tisztifőorvos hatáskörébe tartozó ügyekben a kiadmányozási jogkör átruházása szervezeti egység vezetőjére” részben foglalt táblázat 25. sorában a „fővárosi és megyei” szövegrész,
b) 6/A. függelék „A) Az országos tisztifőorvos feladatkörébe tartozó egyéb (nem hatósági) ügyeket előkészítő szervezeti egységek” részben foglalt táblázat 54. és 55. sorában a „fővárosi és megyei” szövegrészek.

1. függelék a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


A közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

2. függelék a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


A kultúráért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3. függelék a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 2. függelék 1.1.1.2. alcím c) pont 25. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Személyügyi Főosztály funkcionális feladatai körében)
„25. ellátja az elektronikus személyügyi dokumentumok ügyintézésével kapcsolatos feladatokat,”

2. Az SzMSz 2. függelék 1.1.3.4. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.1.3.4. Vagyongazdálkodási Főosztály
a) A Vagyongazdálkodási Főosztály kodifikációs feladatai körében előkészíti a feladatkörébe utalt tevékenységek végzésére vonatkozó szabályzatokat, továbbá ellenőrzi az abban szereplő előírások betartását.
b) A Vagyongazdálkodási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. irányítja, felügyeli a műszaki-tervezési programok elkészítését,
2. előkészíti az év közben rendkívüli sürgősséggel felmerülő, a beruházási tartalékkeret terhére elvégezhető feladatok jóváhagyására vonatkozó vezetői előterjesztéseket,
3. részt vesz az egyes beruházások helyszíni ellenőrzésében,
4. kialakítja és feldolgozza a fejezeti vagyonkataszter adatbázisát,
5. kijelöli az átfogó vagyonhasznosítási projektek kereteit, és előkészíti a szükséges felsővezetői jóváhagyásokat, vezetői előterjesztéseket,
6. a Központi Állami Beruházás Ellenőrzési Rendszerrel kapcsolatban ellátja a minisztérium háttérintézményeivel mint adatszolgáltatásra kötelezettekkel kapcsolatos koordinációs és kapcsolattartási feladatokat,
7. előkészíti a tárca költségvetésén belül a beruházási és felújítási tárgyú döntéseket,
8. a minisztérium vagyonkezelésében álló ingatlanvagyonnal kapcsolatos feladatai ellátása során keletkező valamennyi dokumentumot – különösen a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvet, birtokbavételi adatlapot, aláírt lezárt szerződéseket – 8 munkanapon belül átadja a Gazdálkodási Főosztály részére.
c) A Vagyongazdálkodási Főosztály a NEAK-kal összefüggésben ellátott vagyongazdálkodási operatív feladatai körében
1. elvégzi a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó és a NEAK vagyonkezelésében lévő egyes ingatlanok vonatkozásában a jóléti funkciók működtetésével kapcsolatos, a vagyongazdálkodással összefüggő egyes operatív feladatokat,
2. ellátja az Egészségbiztosítási Alap ellátási vagyonába tartozó, jogutódlással szerzett ingatlanok (társasházi albetétek) üzemeltetésével, állagmegóvásával kapcsolatos feladatokat,
3. elvégzi a NEAK szervezeti egységei részére szükséges ingó tárgyi eszközök beszerzésével – ide nem értve a közbeszerzés keretében történő beszerzéseket, valamint az informatikai-telekommunikációs eszközök beszerzését – kapcsolatos feladatokat, az eszközellátás biztosítása érdekében kapcsolatot tart a KEF-fel,
4. felügyeli a kormányhivataloknak ingyenes használatra átengedett ingatlanok működtetését, továbbá szakmai szempontból ellenőrzi a kormányhivatalok által megelőlegezett és elszámolt költségeket,
5. felügyeli a NEAK szervezeti egységeinek ingatlanhasználatát, valamint elvégzi az ingatlanhasználatból adódó költségek szakmai szempontú ellenőrzését,
6. előkészíti a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárnak, illetve az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkárnak a vagyongazdálkodási operatív feladatokkal kapcsolatos döntéseit,
7. a vagyongazdálkodási operatív feladatok ellátása során együttműködik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Működtetéséért Felelős Főosztállyal.
d) A Vagyongazdálkodási Főosztály a NEAK-kal összefüggésben ellátott vagyongazdálkodási koordinációs feladatai körében
1. ellátja az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonával és ellátási vagyonával, illetve a Nyugdíjbiztosítási Alappal közös vagyonnal kapcsolatos vagyongazdálkodási és vagyonjogi feladatokat,
2. elkészíti az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonába tartozó, a NEAK vagyonkezelésében lévő ingatlanokra vonatkozó vagyongazdálkodási koncepciót és beruházási tervet,
3. ellátja az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonába tartozó iroda és jóléti célú ingatlanok hasznosításával kapcsolatos feladatokat,
4. előkészíti a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárnak, az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkárnak, valamint a tulajdonosi joggyakorlási jogkörében eljáró miniszternek a vagyongazdálkodási feladatok körébe tartozó döntéseit,
5. a vagyongazdálkodási koordinációs feladatok ellátása során együttműködik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Működtetéséért Felelős Főosztállyal,
6. ellátja az Egészségbiztosítási Alap működési vagyonába tartozó, a NEAK állami feladatellátása, közvetlen intézményi elhelyezése szempontjából felesleges ingatlanokkal kapcsolatos eseti vagyongazdálkodási feladatokat.
e) A Vagyongazdálkodási Főosztály vezetője vagy a Vagyongazdálkodási Koordinációs Osztály vezetője önálló aláírási joggal megköti a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, hazai forrásokból, továbbá európai uniós programokból finanszírozott támogatási szerződésekhez, támogatói okiratokhoz kapcsolódó biztosítéki szerződéseket (így különösen az ingatlan jelzálogszerződéseket, kezességvállalást tartalmazó szerződéseket), továbbá megteszi a biztosítéki szerződésekhez kapcsolódó egyoldalú jognyilatkozatokat.”

3. Az SzMSz 2. függelék 1.4.0.2. alcím a) pontja a következő 3.11. alponttal egészül ki:
(A Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály koordinációs feladatai körében)
„3.11. figyelemmel kíséri és észrevételezi az otthonteremtés és a lakhatás támogatásával kapcsolatos kormányzati döntéseket, bekapcsolódik azok szakmai előkészítésébe.”

4. Az SzMSz 2. függelék 1.4.1.3. alcím f) pont 17. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Népesedés- és Gyermekügyi Főosztály egyéb feladatai körében)
„17. módszertani feladatai körében a gyermekek napközbeni ellátása területén a módszertani feladatellátásra kijelölt szervezet és szükség szerint az érintett szakmai főosztályok bevonásával módszertani anyagokat dolgoz ki,”

5. Az SzMSz 2. függeléke a következő 1.7.0.2. alcímmel egészül ki:
„1.7.0.2. Kulturális Igazgatási Főosztály
a) A Kulturális Igazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében
1. az érintett szervezeti egységekkel együttműködve koordinálja az ágazati jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának kidolgozását, továbbá feladatkörében javaslatot tesz a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök deregulációjára,
2. koordinálja a kultúráért felelős államtitkárhoz, a kultúráért felelős helyettes államtitkárhoz és a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárhoz érkező előterjesztések, jogszabálytervezetek véleményeztetését, és az érintett szervezeti egységektől határidőben beérkezett vélemények alapján elkészíti és továbbítja az egységes kulturális ágazati álláspontot tartalmazó választervezetet,
3. koordinálja a kultúráért felelős államtitkár, a kultúráért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár által meghatározott, több szervezeti egységet érintő és különböző szakmai szempontok összehangolását is igénylő feladatok végrehajtását, segíti az államtitkárt és a helyettes államtitkárokat e feladatok végrehajtásának nyomon követésében és ellenőrzésében, folyamatosan tájékoztatja az államtitkárt és a helyettes államtitkárokat a végrehajtás helyzetéről,
4. koordinálja a Kormány ügyrendjében nevesített állami vezetői értekezletek ágazatot érintő napirendi pontjaival, az állami vezetők felkészítésével kapcsolatos feladatokat,
5. felel a kultúráért felelős államtitkár, a kultúráért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár e Szabályzatban meghatározott – és szükség szerint a kormányzati döntéshozatalt előkészítő egyéb – állami vezetői értekezletekre történő felkészítéséért,
6. koordinálja az ágazat által előkészített előterjesztések, jelentések és egyéb döntés-előkészítő anyagok e Szabályzatban meghatározott állami vezetői értekezletekre történő benyújtását,
7. közreműködik a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának előkészítésében, módosításában, véleményezi az egyéb, a minisztérium működésére vonatkozó szabályzatokat,
8. a Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinettel együttműködve összeállítja a kultúráért felelős államtitkárnak a minisztérium jogalkotási, illetve intézményi munkatervére vonatkozó ágazati javaslatait, illetve – az előbbiek alapján – az ágazat féléves munkatervét, figyelemmel kíséri a munkatervben foglalt, továbbá a jogszabályokban, az állami vezetői értekezleteken meghatározott, ágazatot terhelő vagy érintő feladatok végrehajtását,
9. koordinálja – a Költségvetési Főosztállyal együttműködésben – a kultúráért felelős államtitkár feladatkörében a költségvetés-tervezéssel, a zárszámadással, a vonatkozó adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtását,
10. a kultúráért felelős helyettes államtitkár és a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő érintett szervezeti egységek bevonásával ellátja a kultúráért felelős államtitkár, a kultúráért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár részére a pénzügyi jellegű döntésekkel kapcsolatos előkészítési feladatokat,
11. a kulturális ágazat tekintetében – az érintett szervezeti egységek bevonásával – előkészíti a miniszter szerzői jogi feladatai ellátásához szükséges intézkedéseket,
12. ellátja a szerzői jogi ügyekhez kapcsolódó kulturális szakmapolitikai álláspont kialakításának koordinációját.
b) A Kulturális Igazgatási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. megszervezi és végrehajtja az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programnak megfelelő kulturális ágazati adatgyűjtéseket, adatellenőrzést, adatfeldolgozást és adatszolgáltatást, egyeztetve a kulturális ágazat többi szervezeti egységével; összeállítja és közzéteszi az adatgyűjtésekről szóló statisztikai összesítőket, működteti a kulturális ágazat Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programnak megfelelő statisztikai nyilvántartásait,
2. a kulturális ágazati statisztika fejlesztése körében karbantartja a statisztikai kérdőíveket, valamint a statisztikai fogalomrendszereket, összefogja a statisztikák harmonizációját és nemzetközileg összehasonlítható indikátorok fejlesztését célzó hazai programokat,
3. koordinálja és végzi a kulturális ágazat hazai és nemzetközi, rendszeres és eseti statisztikai adatszolgáltatásait,
4. a kulturális ágazat szakterületei részére biztosítja az elemzésekhez szükséges adatokat,
5. közreműködik a kultúráért felelős államtitkár, a kultúráért felelős helyettes államtitkár, illetve a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár által a minisztérium nevében vállalt kötelezettség dokumentumának (megállapodás, jognyilatkozat) előkészítésében, az elszámolással kapcsolatos feladatok ellátásában,
6. a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása vagy szakmai felügyelete alatt álló kulturális gazdasági társaságok és alapítványok tekintetében közreműködik a miniszter, illetve a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár döntéseinek és javaslatainak előkészítésében,
7. költségvetési elemzéseket, hatásvizsgálatokat készít az ágazati irányítás támogatása érdekében a költségvetési tervezés során az ágazati javaslatok és egyéb ágazati állami vezetői döntések megalapozásához, az érintett szervezeti egységek bevonásával,
8. szakmailag támogatja a kultúráért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységeket feladataik jogi és pénzügyi-költségvetési vonatkozásaiban.
c) A Kulturális Igazgatási Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos, valamint kodifikációs feladatai körében
1. a kulturális szakértői tevékenységgel kapcsolatos ügyekben
1.1. a feladatkörében érintett szervezeti egységek állásfoglalását követően elbírálja a nyilvántartásba vétel iránti kérelmeket, és vezeti a kulturális szakértői névjegyzéket,
1.2. megkeresésre, a kulturális ágazatot érintő területeken, a feladatkörében érintett szervezeti egységek állásfoglalását követően kiadja az igazságügyi szakértői névjegyzékbe vételi eljárás során a szakmai gyakorlat szakirányú jellegének elbírálásához szükséges szakhatósági állásfoglalásokat,
2. ellátja a Művészeti Alap egykori tagjainak nyugdíjsegély megállapításával kapcsolatos ügyeit,
3. gondoskodik a közös jogkezelő szervezetek díjszabásaival kapcsolatos kulturális ágazati belső egyeztetés lefolytatásáról, a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény 150. §-a alapján előkészíti a miniszteri véleményt,
4. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 101. §-a, valamint a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján előkészíti a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjainak kinevezéséhez szükséges miniszteri jóváhagyást,
5. az Szjt. 104. §-a szerinti egyeztető testületi eljárással kapcsolatban beszerzi a kulturális terület álláspontjának kialakításához szükséges információkat,
6. előkészíti az egyeztető testület eljárási szabályzatának jóváhagyásához az Szjt. 105. § (2) bekezdése szerint szükséges miniszteri véleményt,
7. a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületben a kulturális ágazatot érintő ügyekben koordinálja az ágazati vélemény kialakítását,
8. közreműködik a szerzői jogi törvény módosítására és annak végrehajtására vonatkozó jogszabályok, valamint a kapcsolódó közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának előkészítésében, kidolgozásában,
9. véleményezi a szerzői jogi vonatkozású jogszabályokat és nemzetközi szerződéseket.
d) A Kulturális Igazgatási Főosztály egyéb feladatai körében
1. előkészíti a kulturális ágazat felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos pénzügyi intézkedéseket, gondoskodik azok végrehajtásáról,
2. végzi a kulturális ágazat felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok terhére folyósított támogatások elszámolásával kapcsolatos pénzügyi feladatokat, kivéve ha megállapodás másként rendelkezik,
3. biztosítja – a Költségvetési Főosztállyal együttműködve – a folyamatos adatszolgáltatást pénzügyi kérdésekben a kultúráért felelős államtitkár, a kultúráért felelős helyettes államtitkár, valamint a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, továbbá az irányításuk alatt működő szervezeti egységek részére.”

6. Az SzMSz 2. függelék 1.7.1.2. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.7.1.2. Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály
a) A Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály funkcionális feladatai körében
1. kialakítja a közösségi művelődési és a művészeti szakterületek fejlesztési terveinek koncepcionális alapjait, kormányzati és minisztériumi szintű stratégiai terveket, ajánlásokat, fejlesztési javaslatokat dolgoz ki,
2. részt vesz a közösségi művelődési és a művészeti szakterületek ágazati irányítási feladatainak ellátásában, teljesíti e téren meglévő döntés-előkészítő és tájékoztatási kötelezettségeit,
3. feladatkörében – szakmai javaslattétel, véleményezés útján – részt vesz az éves költségvetéssel és a minisztérium éves munkatervének összeállításával kapcsolatos teendők ellátásában,
4. szakmai alapelvek kimunkálásával, a szakmai érdekek érvényesítésével ellátja a közösségi művelődési tevékenységekkel és a közművelődési intézmény-, szolgáltatás- és szervezetrendszer, továbbá a művészeti szervezetrendszer működésével összefüggő államigazgatási feladatokat,
5. elvégzi a közösségi művelődési tevékenységek és a közművelődési intézmény-, szolgáltatás- és szervezetrendszer, továbbá a művészeti alkotómunka, előadó-művészeti és mozgókép-művészeti tevékenység állami támogatásával összefüggő feladatokat,
6. előkészíti
6.1. a közösségi művelődésre,
6.2. a népművészetre,
6.3. a népi iparművészetre,
6.4. az amatőrművészetre,
6.5. a helytörténet-honismeretre,
6.6. a népfőiskolákra,
6.7. az ismeretterjesztésre,
6.8. a kulturális turizmusra,
6.9. a közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztésre,
6.10. az előadó-művészeti és alkotóművészeti tevékenységre,
6.11. a művészettámogatásra,
6.12. a művészeti szakmai elismerésekre,
6.13. a mozgóképszakma szabályozására
vonatkozó jogszabályok, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatait, továbbá a jogszabályok, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök véleményezése útján javaslatot tesz azok szakmailag megalapozott szabályozására,
7. a közművelődési szakmai szolgáltató szerv közreműködésével a közművelődési intézményrendszer minőségfejlesztésével összefüggésben szakmai alapelveket, standardokat dolgoz ki, közreműködik a közművelődési szakértőkkel kapcsolatos államigazgatási feladatok ellátásában,
8. végzi az anyanyelvápolással kapcsolatos közművelődés-igazgatási feladatokat, a határon túli magyarság körében ösztönzi az anyanyelvi kultúra és önazonosságtudat megőrzését, ápolását és fejlesztését szolgáló közösségi művelődési programok megvalósulását,
9. közreműködik az állatkertekkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, a kultúráért felelős miniszter hatáskörébe rendelt feladatok ellátásában,
10. segíti a kulturális turizmus szakmai szereplőinek tevékenységét, valamint folyamatos kapcsolatot tart a turizmus szakmai szervezeteivel és intézményeivel,
11. ellátja az amatőr- és népművészettel, népi iparművészettel, a helytörténet-honismerettel, a népfőiskolákkal, az ismeretterjesztéssel, a kulturális turizmussal kapcsolatos – más személynek vagy szervezeti egységnek át nem adott – feladatokat,
12. ellátja a közösségfejlesztés feltételrendszerének fejlesztésével, az állampolgári részvétel fejlesztésével, a virtuális közösségekkel, virtuális közösségi terekkel, az idősek közösségi művelődésével és a hobbikkal, a szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos – más személynek vagy szervezeti egységnek át nem adott – feladatokat,
13. a közösségi művelődési szervezetek és a közművelődési intézmények vonatkozásában ellátja az egész életen át tartó, iskolarendszeren kívüli tanulással, a felnőttképzéssel kapcsolatos – más személynek vagy szervezeti egységnek át nem adott – feladatokat,
14. a jelentőlapok kérdéseinek kidolgozása vonatkozásában részt vesz a közművelődési feladatokat ellátók, valamint az állatkertek statisztikai adatszolgáltatásának intézésében,
15. előkészíti az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvényben (a továbbiakban: Emtv.) meghatározott, a miniszter hatáskörébe tartozó döntéseket, egyéb intézkedéseket,
16. javaslatot tesz a Kormány által adományozható közösségi művelődési és művészeti díj, a miniszter által adományozható művészeti szakmai elismerés alapítására, módosítására, közreműködik a Kormány által alapított közösségi művelődési és művészeti díjak, a miniszter által alapított közösségi művelődési és művészeti szakmai elismerés adományozása folyamatában, ellátja a „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” adományozásával kapcsolatos feladatokat,
17. részt vesz a szakterület tevékenységével összefüggő szakmai és képesítési követelmények kialakításában, a szakemberek képzése tárgykörében ellátja a minisztériumi szakterületi feladatokat,
18. ellátja az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, a feladatkörével összefüggő szakképesítések tartalmi fejlesztésével, gondozásával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
19. gondoskodik a Közművelődési Akkreditációs Szakbizottság működtetéséről,
20. közösségi művelődési és művészeti ismeretek, továbbá a művészetek oktatásának kérdésében folyamatos kapcsolatot tart a szakemberképzést és továbbképzést ellátó közép- és felsőoktatási, szakképzési intézményekkel és a tárgyban kutatásokat végző tudományos intézményekkel,
21. közreműködik a művészeti feladatokat ellátó, a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok, a 4. függelék I. pont 4. alpontjában meghatározott közművelődési intézmények, továbbá a miniszter által irányított művészeti költségvetési szervek szakmai irányításában és felügyeletében,
22. közreműködik a közművelődési szakfelügyelet működtetéséből adódó feladatok ellátásában,
23. elemzi a szakterület állapotát, ösztönzi a közösségi művelődési és művészeti területekre vonatkozó tudományos kutatásokat, folyamatosan figyelemmel kíséri a közösségi művelődés és a művészet társadalmi felzárkózást, esélyegyenlőséget növelő funkciójának teljesülését, helyzetének alakulását, szükség esetén javaslatot tesz kormányzati intézkedések megtételére,
24. figyelemmel kíséri a hazai és határon túli népművészet, amatőrművészet – színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, képzőművészet, fotó- és filmművészet, kórus és zeneművészet, a könnyűzene és táncművészet – és a professzionális, kortárs magyar művészeti – színházi, zenei, táncművészeti, képzőművészeti, iparművészeti, design, fotóművészeti, irodalmi és könyvszakmai, valamint mozgóképszakmai – terület változási tendenciáit, és a hazai tendenciákról elemzéseket készít,
25. közreműködik az önkormányzati közművelődési és művészeti intézmények ágazati szakmai irányításában, szakmailag segíti az önkormányzatok intézményfenntartó tevékenységét,
26. véleményezi az önkormányzatok közművelődés-igazgatási, intézményfenntartó és működtető feladataival kapcsolatos beadványait,
27. szakmailag állást foglal az önkormányzatoktól, közművelődési intézményektől és egyéb szervezetektől, a közösségi művelődésben dolgozóktól érkező kérdések vonatkozásában,
28. folyamatosan kapcsolatot tart a közösségi művelődési és művészeti területek országos illetőségű szakmai, érdekvédelmi szervezeteivel, a helyi önkormányzatok szövetségeivel, továbbá a határon túli magyarság közösségi művelődési és művészeti szakmai és érdekvédelmi szervezeteivel, valamint részt vesz a művészeti kérdések ágazati érdekegyeztetésében,
29. részt vesz az előadó-művészeti bizottságok mint a miniszter javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő feladatot ellátó testületeinek, valamint a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban: NEÉT) ülésein, e feladatkörben együttműködik az Emtv. 6. § (1) bekezdése szerint kijelölt, az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szervvel,
30. közreműködik a mozgóképszakma ágazati irányításának és szakmai felügyeletének ellátásában,
31. közreműködik a feladatkörébe tartozó területeken működő közös jogkezelő szervezetek felügyeletében és a díjszabások jóváhagyásában, valamint a nyilvános haszonkölcsönzést végző könyvtárakban haszonkölcsönzés útján terjesztett irodalmi művek és kottában rögzített zeneművek szerzőire vonatkozó díjszabások költségvetési fedezetének tervezésében,
32. a közösségi művelődési feladatellátás művészeti szakterület fejlesztésének vonatkozásában részt vesz a minisztérium gyermek-, ifjúságfejlesztéssel, önkéntességgel, Magyarországon élő nemzetiségekkel, szegénységben élők és a kirekesztett csoportok társadalmi-gazdasági részvételének fejlesztésével, esélyegyenlőség elősegítésével, mentálhigiénével, tehetséggondozással és -fejlesztéssel, egészségfejlesztéssel, digitális tartalomszolgáltatással és infokommunikációs technológiához való hozzáférés biztosításával, területfejlesztéssel, vidékfejlesztéssel és közösségi gazdaság fejlesztésével kapcsolatos teendőinek ellátásában.
b) A Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a kulturális turizmussal összefüggő minisztériumi feladatokat,
2. képviseli a művészeti szakterület céljainak megjelenítését más szakterületek feladatrendszerében.
c) A Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály adminisztrációs és pénzügyi feladatai körében
1. részt vesz a feladatkörébe tartozó költségvetés-tervezési feladatokban, a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására vonatkozó szakmai javaslatok megtételében,
2. részt vesz a közösségi művelődési és az előadó-művészeti, alkotóművészeti tevékenységek központi költségvetési támogatásával kapcsolatos döntések előkészítésében,
3. részt vesz az előadó-művészeti, alkotóművészeti gazdasági társaságok költségvetési támogatását érintő döntések előkészítésében,
4. kialakítja az „art” mozik működésének és az „art” filmek terjesztésének támogatási rendszerét,
5. közreműködik a helyi önkormányzati „art” mozihálózat digitális fejlesztésének támogatása igénylésével kapcsolatos eljárásokban a döntéshozatal során,
6. összehangolja, előmozdítja a filmszakmai szervezetek, filmklubok, műhelyek, filmszakmai rendezvények, hazai és nemzetközi fesztiválok támogatását,
7. ellátja a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatására biztosított állami források felhasználásáról szóló döntés szakmai megalapozásában közreműködő javaslattevő testület (Fesztivál Tanács) titkársági feladatait,
8. feladatkörében részt vesz az ÁSZ és a KEHI által végzett vizsgálatokkal összefüggő szakmai adatszolgáltatási tevékenységben.
d) A Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály kodifikációs és egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. a jogszabálytervezetek véleményezése során javaslatokat tesz a közösségi művelődési és művészeti tárgyköröket érintő, szakmailag megalapozott szabályozásra,
2. feladatkörében javaslatot tesz a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök deregulációjára,
3. ellátja a közművelődési szakmai továbbképzési programok akkreditáltatásával kapcsolatos feladatokat,
4. másodfokú hatósági ügyintézést végez a népi iparművészeti alkotások minősítése és a „Népi Iparművész” cím adományozása terén érkező fellebbezések ügyében.
e) A Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. a Kulturális Kapcsolatok Főosztályával együttműködésben részt vesz az európai uniós források felhasználásával megvalósuló, feladatkörét érintő fejlesztések előkészítésében, a pályázati felhívások és a dokumentáció előkészítésében, közreműködik új fejlesztési programok indításának előkészítésében,
2. részt vesz az EKTB érintett szakértői csoportjaiban, valamint felkérés alapján tagot delegál a feladat- és hatásköréhez kapcsolódó, a nyitott koordinációs módszer (a továbbiakban: OMC) keretében működő tagállami szakértőkből álló munkacsoportokba, figyelemmel kíséri az OMC keretében működő tagállami szakértőkből álló munkacsoportok tevékenységét és eredményeit, hozzájárul a közművelődési terület nemzetközi és európai uniós kapcsolatainak fejlesztéséhez,
3. elősegíti a kortárs művészeti produkciók, művek nemzetközi megismertetését, a nemzetközi kortárs művészet magyarországi bemutatását, szakmailag támogatja a külföldön működő magyar kulturális intézeteket,
4. közreműködik az amatőr- és népművészeti, továbbá a kortárs művészeti produkciók, művek nemzetközi megismertetésének és a nemzetközi kortárs művészet magyarországi bemutatásának kommunikációjában,
5. részt vesz a bilaterális kulturális együttműködések véleményezésében, közreműködik az azokban meghatározott együttműködések megvalósításában.”

7. Az SzMSz 2. függelék 1.7.1.3. alcím a) pontja a következő 33. alponttal egészül ki:
(A Közgyűjteményi Főosztály funkcionális feladatai körében)
„33. ellátja a Digitális Nemzeti Fejlesztési Program megvalósításával kapcsolatos feladatokat.”

8. Az SzMSz 2. függelék 1.7.1.3. alcím e) pontja a következő 8. alponttal egészül ki:
(A Közgyűjteményi Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében)
„8. képviseli a kulturális ágazatot az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságában; évente véleményezi az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága munkatervének végrehajtását; ebből a célból kapcsolatot tart az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága titkársági feladatait ellátó Szabadtéri Néprajzi Múzeummal.”

9. Az SzMSz 2. függelék 1.7.2.2. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.7.2.2. Kulturális Kapcsolatok Főosztálya
a) A Kulturális Kapcsolatok Főosztálya funkcionális feladatai körében
1. kialakítja a kulturális ágazat társadalompolitikai, nemzetnevelési, nemzetpolitikai, kultúrdiplomáciai tartalmú, valamint a kreatív gazdasággal és a digitális kultúrával kapcsolatos fejlesztési terveinek koncepcionális alapjait, kormányzati szintű stratégiai terveket, ajánlásokat dolgoz ki, részt vesz a kapcsolódó programok előkészítésében, megvalósításában, nyomon követésében, koordinálja az ezzel összefüggő ágazati feladatokat, elemzéseket, kimutatásokat készít az ágazati irányítás segítése érdekében a programok hatásairól, eredményeiről,
2. közreműködik a közép- és hosszú távú kormányzati és minisztériumi stratégiák és programok kidolgozásában, a kulturális ágazati érdekek érvényesítésében,
3. ágazatközi kapcsolatrendszert épít ki a minisztériumon belüli és a kulturális ágazatot érintő minisztériumon kívüli szakterületekkel, folyamatos kapcsolatot tart a feladatköre tekintetében meghatározó országos feladatkörű szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, a helyi önkormányzatok szövetségeivel, továbbá – a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával együttműködve – a határon túli magyarság kulturális szakmai és érdekvédelmi szervezeteivel, valamint részt vesz a kulturális kérdések ágazati érdekegyeztetésében,
4. részt vesz a kulturális ágazat irányítási feladatainak ellátásában, teljesíti e téren meglévő döntés-előkészítő és tájékoztatási kötelezettségeit,
5. részt vesz a kulturális ágazat állami támogatásával összefüggő feladatok ellátásában, a kulturális területet érintő előirányzatok tervezésében, feladatkörében részt vesz a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására vonatkozó szakmai javaslatok megtételében,
6. közreműködik a kulturális ágazat érdekeinek érvényesítésében a regionális programok terén, koordinálja az ezzel összefüggő ágazati feladatokat,
7. a kultúráért felelős államtitkár vagy a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár felhatalmazása alapján képviseli az ágazatot a feladatköréhez kapcsolódó bizottságokban és egyéb testületekben, munkacsoportokban, közreműködik az ellenőrzéshez kapcsolódó fórumokon való ágazati részvétel megszervezésében,
8. a kulturális ágazat fejlesztésének vonatkozásában részt vesz a minisztérium gyermek-, ifjúságfejlesztéssel, önkéntességgel, Magyarországon élő nemzetiségekkel, szegénységben élők és a kirekesztett csoportok társadalmi-gazdasági részvételének fejlesztésével, esélyegyenlőség elősegítésével, mentálhigiénével, tehetséggondozással és -fejlesztéssel, egészségfejlesztéssel, területfejlesztéssel, vidékfejlesztéssel és közösségi gazdaság fejlesztésével kapcsolatos teendőinek ellátásában,
9. figyelemmel kíséri – a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával együttműködve – az országban és a határon túli magyarság körében folyó kulturális feladatellátást, kapcsolatot tart a határon túli kulturális szervezetekkel, intézetekkel, ösztönzi a magyar–magyar kulturális kapcsolatok elmélyítését, feladatkörében segíti a határon túli magyarok kulturális szervezeteinek tevékenységét,
10. ösztönzi a kulturális területre vonatkozó tudományos kutatásokat, folyamatosan figyelemmel kíséri a kulturális intézmény- és szervezetrendszer társadalmi felzárkózást, esélyegyenlőséget növelő funkciójának teljesülését, helyzetének alakulását,
11. a kulturális ágazat meghatározó képzései tekintetében folyamatos kapcsolatot tart a szakemberképzést és továbbképzést ellátó közép- és felsőoktatási, szakképzési intézményekkel és a tárgyban kutatásokat végző tudományos intézményekkel,
12. feladatkörében – szakmai javaslattétel, véleményezés útján – részt vesz az éves költségvetéssel és a minisztérium éves munkatervének összeállításával kapcsolatos teendők ellátásában,
13. részt vesz a kulturális intézményeket érintő ágazati statisztikai adatszolgáltatás előkészítésében, a hazai és nemzetközi szabványok figyelembevételével részt vesz a statisztikai kérdőívek tartalmának kialakításában,
14. értékeli a kulturális ágazat szakterületeit érintő kormányzati és ágazati szintű stratégiai terveket, az ajánlások megvalósítását,
15. kialakítja a kulturális alapellátás kiterjesztéséhez és kulturális közösségfejlesztéshez kapcsolódó koncepciót, tervezi annak forrásigényét, javaslatot tesz az előirányzatok felhasználására, és ellenőrzi azok szakmai tartalmát,
16. részt vesz a kulturális szakemberek életpálya programjának kialakításában, megtervezésében,
17. döntésre előkészíti a humán közszolgáltatások differenciált megszervezésével kapcsolatos ágazati javaslatokat,
18. ellátja a NEÉT és a Színház-, Tánc- és Zeneművészeti bizottságok működésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat, gondoskodik a bizottsági feladatok ellátásához szükséges adatok és információk rendelkezésre bocsátásáról, valamint együttműködik a kijelölt szervvel,
19. a Közgyűjteményi Főosztállyal és a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztállyal együttműködve ellátja az országos hatókörű kulturális civil szervezetek támogatásával kapcsolatos szakmai feladatokat.
b) A Kulturális Kapcsolatok Főosztálya koordinációs feladatai körében
1. a kultúráért felelős államtitkár irányításával koordinálja a kulturális ágazat, továbbá a kultúráért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő szervezeti egységeknek a kulturális ágazatot érintő stratégiaalkotással kapcsolatos hazai és nemzetközi tevékenységét,
2. a tárca társfőosztályaival együttműködve ellátja az ágazathoz tartozó szakmai tervezési feladatokat, kezdeményezi a kultúráért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek együttműködését,
3. koordinálja a hungarikumokkal kapcsolatos kulturális ágazati feladatokat, kapcsolatot tart a Hungarikum Bizottság Titkárságával,
4. koordinálja a szomszédos államokkal kötött nemzetközi megállapodások alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok Kultúráért Felelős Államtitkársággal kapcsolatos feladatainak ellátását, e célból kapcsolatot tart az érintett vegyes bizottságokban képviselt szervezetekkel,
5. koordinálja és végzi az egyes operatív programok szerinti kulturális ágazati fejlesztések, humán ágazati fejlesztések tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, az érintett szervezeti egységekkel együttműködésben, a hatályos eljárásrend szerint.
c) A Kulturális Kapcsolatok Főosztálya adminisztrációs és pénzügyi feladatai körében előkészíti a feladatköréhez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos pénzügyi intézkedéseket, közreműködik azok végrehajtásában.
d) A Kulturális Kapcsolatok Főosztálya egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. a jogszabályok, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök véleményezése útján elősegíti a kulturális és a kapcsolódó ágazatok társadalom- és gazdaságfejlesztést szolgáló jogi szabályozásának szakmai megalapozását,
2. feladatkörében javaslatot tesz a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök deregulációjára.
e) A Kulturális Kapcsolatok Főosztálya európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz az EKTB érintett szakértői csoportjainak munkájában,
2. közreműködik a minisztériumok, központi államigazgatási szervek nemzetpolitikával, Kárpát-medencei kulturális együttműködéssel összefüggő tevékenységében – a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával együttműködve –, ennek keretében
2.1. kidolgozza a szomszédos államokat magában foglaló Kárpát-medencei egységes kulturális stratégiai programot,
2.2. figyelemmel kíséri a külhoni magyarok támogatási rendszerét és annak intézményeit, valamennyi e célra szolgáló költségvetési forrásnak a Kárpát-medencei kulturális együttműködés céljára történő felhasználásának lehetőségeit,
2.3. ellátja a regionális Kárpát-medencei kulturális együttműködésből fakadó feladatokat,
3. részt vesz az Európa Kulturális Fővárosai kezdeményezés Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével kapcsolatos tagállami feladatok koordinálásában,
4. közreműködik a kulturális ágazat érdekeinek érvényesítésében az egyes operatív programok terén, koordinálja az ezzel összefüggő ágazati feladatokat,
5. koordinálja és végzi az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakára vonatkozó operatív programokkal kapcsolatos feladatokat, egyeztetve az érintett szervezeti egységekkel,
6. az európai uniós fejlesztési programok tekintetében
6.1. felelős a humán operatív programok kulturális pályázataiért (előkészítés, információk, nyomon követés, monitoring, értékelés),
6.2. összehangolja az ágazat szakmai területeinek az európai uniós tervezéssel, az éves fejlesztési kerettel és a pályázatok előkészítésével, a kommunikációval, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatellátását, kapcsolatot tart az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárság szervezeti egységeivel,
6.2.1. részt vesz az európai uniós fejlesztésekkel kapcsolatos egyeztetéseken és megbeszéléseken,
6.2.2. részt vesz az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakára vonatkozó előkészületekben, a kapcsolódó dokumentum- és jogszabálytervezetek humán ágazati álláspontjainak kialakításában, a tárcaálláspont kialakításában, különös tekintettel az operatív programok humán és azzal összefüggő infrastrukturális fejlesztéseire,
6.3. véleményezi a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság előterjesztéseit,
7. az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program tekintetében előkészíti a vonatkozó ágazati javaslatokat, és véleményezésre, más szakpolitikákkal való összehangolás céljából megküldi az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárság részére, együttműködik az operatív programok előkészítésében, az éves fejlesztési keretek és pályázatok előkészítésével, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatai körében
7.1. javaslataival és véleményével közreműködik az integrált szakmai monitoring rendszer és értékelési rendszer kialakításában,
7.2. részt vesz az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításának nyomon követésében, és előre meghatározott adattartalommal, rendszeres időközönként vagy eseti alkalommal tájékoztatást kér a Kultúráért Felelős Államtitkárság számára,
7.3. közreműködik az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárság által kezdeményezett értékelések, ágazati egyeztetések lefolytatásában,
7.4. tájékoztatja az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárság illetékes szervezeti egységeit a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású programok, projektek és pályázatok vonatkozásában az Európai Bizottsággal folyó egyeztetésekről, előzetesen egyeztetést folytat a napirendről és a mandátumról.”

10. Az SzMSz 2. függelék 1.7.2.3. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.7.2.3. Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály
a) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály funkcionális feladatai körében
1. részt vesz a kulturális ágazat szakmai irányítása alá tartozó háttérintézmények projektjei kapcsán felmerült problémák megoldásában,
2. részt vesz a hazai és nemzetközi forrásokból megvalósuló kulturális beruházások és programok előkészítésében, indokolt esetben a Kulturális Kapcsolatok Főosztálya bevonásával, nyomon követi megvalósulásukat,
3. közreműködik a közép- és hosszú távú kormányzati és minisztériumi programok kidolgozásában, és érvényesíti a kidolgozás során a kulturális ágazati érdekeket,
4. a kulturális ágazat érintettsége esetén tárcaközi együttműködés keretében részt vesz a más tárcákhoz tartozó projektek tervezésében, megvalósításában vagy a nyomon követésében, együttműködve az érintett szervezeti egységekkel.
b) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a kulturális ágazat fejlesztésével, illetve a kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztésekkel kapcsolatos ágazati feladatokat,
2. koordinálja és végzi a kulturális ágazati programokkal kapcsolatos értékelési tevékenységet.
c) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály adminisztrációs és pénzügyi feladatai körében előkészíti a feladatköréhez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos pénzügyi intézkedéseket, közreműködik azok végrehajtásában.
d) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály kodifikációs és egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. javaslatokat fogalmaz meg a kulturális ágazat fejlesztési céljait elősegítő jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök tartalmára, a hatályos jogi szabályozás módosítására,
2. a fejlesztéspolitikai intézményrendszerrel és a tárca társfőosztályaival együttműködve részt vesz a fejlesztéspolitikai jogszabályok szakmai javaslatának kidolgozásában,
3. feladatkörében véleményezi a jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket, szükség szerint javaslatot tesz ezek deregulációjára,
4. javaslatokat fogalmaz meg a kulturális ágazat stratégiai és fejlesztési céljait elősegítő jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök tartalmára, a hatályos jogi szabályozás módosítására.
e) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. funkcionális feladataival kapcsolatos ügyekben – a kultúráért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő szervezeti egységek bevonásával – kapcsolatot tart a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár irányítása alatt működő szervezeti egységekkel, és részt vesz a nemzetközi feladatok ellátásában,
2. az infrastrukturális fejlesztések vonatkozásában együttműködik a Kulturális Kapcsolatok Főosztályával az operatív programok szerinti kulturális ágazati fejlesztések, beruházások tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában a hatályos eljárásrend szerint,
3. részt vesz az EKTB érintett szakértői csoportjainak munkájában.
f) A Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály egyéb feladatai körében
1. koordinálja a kulturális beruházások ágazati irányítással összefüggő feladatainak tervezését, megvalósítását, monitoringját és hasznosíthatóságát, ennek keretében
1.1. értékelést készít a beruházások menetéről, helyzetjelentéseket készít a végrehajtás aktuális állapotáról,
1.2. javaslatot tesz beruházások kiemeltté nyilvánítására,
1.3. részt vesz az elkészült beruházások üzemeltetésének ellenőrzésében,
1.4. közreműködik a kulturális beruházásokkal kapcsolatos európai uniós fejlesztések előkészítésében, közbeszerzési eljárásokban,
2. véleményezi a beruházási koncepciókat, és részt vesz azok véglegesítésében,
3. részt vesz a fejlesztésekhez és beruházásokhoz kapcsolódó döntés-előkészítő folyamatokban és a kapcsolódó egyeztetésekben,
4. jogosult információkat és felvilágosítást kérni a háttérintézményektől a fejlesztésekről és beruházásokról,
5. közreműködik a fejlesztésekkel és beruházásokkal kapcsolatos pályázati tevékenység ellátásában,
6. végzi a Modern Városok Program kulturális ágazathoz tartozó projektjeinek tervezését, megvalósításának nyomon követését.”

11. Az SzMSz 2. függelék 1.8.1.3. alcím b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
b) A Sportirányítási Főosztály koordinációs feladatai körében
1. javaslatot tesz a sportigazgatási feladatokra, ellátásuk rendjére, különösen a doppingellenes tevékenységben részt vevő szervezetekre, azok feladat- és hatáskörére, a doppingellenes tevékenységgel kapcsolatos feladatok állami koordinálására, valamint részt vesz a sportegészségügyi feladatok ellátására vonatkozó javaslatok elkészítésében, gondoskodik a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról szóló kormányrendeletben meghatározott, feladatkörébe tartozó sportegészségügyi feladatok támogatásáról, kapcsolatot tart az Országos Sportegészségügyi Intézettel, részt vesz a sportegészségügy fejlesztési stratégiáinak, koncepcióinak elkészítésében, valamint a sportegészségügyi ellátórendszer struktúrájára vonatkozó szakmai döntés-előkészítésben, részt vesz a sportbiztosítás rendszerének kidolgozásában, továbbá meghatározza az állami sportcélú támogatásban részesítendő kiemelkedő jelentőségű sportegészségügyi feladatokat, javaslatot tesz a sportegészségügyi feladatok ellátásának szervezeti kereteire, és figyelemmel kíséri a feladatok megvalósítását,
2. felügyeli a sportágfejlesztési koncepciók sportági követelményeknek megfelelő végrehajtását, ennek keretében ellátja az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmény-fejlesztéssel kapcsolatos sportszakmai koncepciók előkészítésével, végrehajtásával, koordinálásával kapcsolatos sportszakmai feladatokat; ellátja továbbá az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztését, fenntartását biztosító állami támogatás pénzügyi tervezési feladatainak előkészítésével és végrehajtásával, valamint az azokhoz kapcsolódó egyeztetésekkel, kapcsolattartással, az egyes projektek előkészítésével, koordinációjával, végrehajtásával összefüggő szakmai feladatokat,
3. a Nemzeti Sportközpontokkal együttműködésben javaslatot tesz a külön jogszabály szerint olimpiai központnak minősülő sportlétesítmények sportcélú működtetése, használata, hasznosítása során a sportági fejlesztési programokban foglaltak teljesülése érdekében,
4. ellátja a Kormány, valamint a miniszter által meghatározott, a 2. pontban említett kiemelt sportfejlesztési programok és projektek tekintetében a kormányzati koordinációs, irányítási és koncepcióalkotási, képviseleti és érdekérvényesítési feladatokat, együttműködik a helyi önkormányzati és államigazgatási szervekkel, összehangolja a létesítményfejlesztési programokkal kapcsolatos sportszakmai feladatokat, részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó költségvetési tervezéshez kapcsolódó feladatok ellátásában,
5. feladatkörében közreműködik a Sportkapcsolati Főosztállyal a sporttudomány fejlesztési stratégiáinak, koncepcióinak, cselekvési programjainak elkészítésében,
6. feladatkörében figyelemmel kíséri a sport civil szervezeteinek tevékenységét, együttműködik a sportszövetségekkel a sportágfejlesztési koncepcióik kidolgozásában, kapcsolatot tart a sportköztestületekkel és a sport területén működő más civil, érdekképviseleti szervekkel, sportszövetségekkel, – meghívásra – részt vesz meghatározó jelentőségű eseményeiken,
7. közreműködik a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Főosztállyal az országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakításában,
8. közreműködik az állami jutalommal és az eredményességi támogatással kapcsolatos feladatok ellátásában, valamint gondoskodik az állami jutalom és az eredményességi támogatás folyósításának előkészítéséről,
9. közreműködik az Ezüstgerely Művészeti Pályázat működésének támogatásával és az idős sportolók szociális támogatásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
10. szakmai segítséget nyújt a helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatellátásához, és kapcsolatot tart e szervekkel, valamint a helyi önkormányzati sportfeladatok ellátásában közreműködő más szervekkel,
11. ellátja a helyi, integrált szabadidősportos és egyesületi keretek közötti sport programmal (HISZEK Benned Sport Program) kapcsolatos feladatokat.”

12. Az SzMSz 2. függelék 1.8.1.3. alcím e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
e) A Sportirányítási Főosztály egyéb feladatai körében
1. ellátja a sport területén adományozható köztársasági elnöki, valamint miniszteri kitüntetésekkel és egyéb sportszakmai elismerésekkel kapcsolatos sportágazati adminisztrációs feladatokat, az egyes kitüntetések adományozására vonatkozóan személyügyi javaslatokat tesz a miniszter számára,
2. kapcsolatot tart a Nemzeti Doppingellenes Szervezet feladatait ellátó HUNADO-val, javaslatot tesz a doppingellenes felvilágosító és nevelő tevékenység irányaira, ellenjegyzésre előkészíti a HUNADO által elkészített, valamennyi érintett sportágra kiterjedő vizsgálat-eloszlási tervet, részt vesz a nemzetközi doppingellenes szervezetek, valamint az Európai Unió és az UNESCO doppingellenes tevékenységgel kapcsolatos munkájában, kapcsolatot tart a doppingellenes tevékenységben részt vevő más szervezetekkel, ellátja a doppingellenes tevékenység állami koordinációjával kapcsolatos további feladatokat, továbbá a miniszter képviseletében részt vesz a doppingbizottságban, valamint a dopping fellebbviteli bizottságban,
3. előkészíti a Papp László Budapest Sportaréna üzemeltetésével összefüggésben a magyar államot megillető eseménynapokkal kapcsolatos döntéseket, háromoldalú használati szerződések megkötését, gondoskodik az állami eseménynapokkal kapcsolatos pályázati rendszer működtetéséről, javaslatot készít a Papp László Budapest Sportaréna működéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó jogi, műszaki, gazdasági és egyéb kérdésekben, valamint ennek keretében kapcsolatot tart és együttműködik a Papp László Budapest Sportaréna üzemeltetőjével és tulajdonosával,
4. előkészíti a külföldi sportolók magyarországi (munkajogviszony keretében végzendő) sporttevékenységéhez szükséges munkavállalói engedélyhez, magyarországi tartózkodáshoz és letelepedéshez, valamint a magyar állampolgárság megszerzéséhez kapcsolódó miniszteri támogató iratot,
5. felvilágosítást nyújt a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint végrehajtási rendeletei és a sport különböző területeinek működését érintő jogszabályok értelmezésével kapcsolatos, állampolgároktól, sportszervezetektől, sportszövetségektől, sportköztestülettől, helyi önkormányzatoktól, államhatalmi szervektől, valamint egyéb szervektől érkező megkeresésekre,
6. együttműködik a látvány-csapatsport támogatással összefüggő módszertani feladatok ellátásában, sportágfejlesztési szempontból véleményezi a látvány-csapatsport támogatással kapcsolatos, a Támogatási és Kontrolling Főosztály által megküldött megkereséseket,
7. feladatkörében ellátja a nemzeti sportinformációs rendszerrel összefüggő feladatokat,
8. együttműködik a Sajtó és Kommunikációs Főosztállyal az eredményességi támogatásokkal kapcsolatban, valamint a sport területén adományozható kitüntetésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában,
9. közreműködik a sport területével összefüggő európai uniós fejlesztési programokhoz kapcsolódó feladatokban,
10. részt vesz a sportrendezvényeket biztonsági kockázat szerint minősítő bizottság munkájában,
11. együttműködik a Testnevelési Egyetemmel a sportágfejlesztési és létesítményfejlesztési feladatokhoz kapcsolódó programok ellátásában, valamint a sportolók által használt táplálékkiegészítőknek a tiltott teljesítményfokozás szempontjából történő vizsgálatára alkalmas sport-táplálkozástudományi intézmény működtetésében,
12. ellátja a miniszter hatáskörét érintő országos vizsgaelnöki és vizsgabizottsági tagi névjegyzék nyilvántartásával, valamint a miniszter hatáskörét érintően bejelentett komplex vizsgákkal kapcsolatos feladatokat,
13. ellátja a miniszter hatáskörébe tartozó szakmai- és vizsgakövetelményekkel, valamint az azokkal kapcsolatos jogszabályok előkészítésével, véleményezésével, továbbá a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges végzettségek szabályozásának előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
14. előkészíti a sportegyesület, illetve a sportszövetség bírósági nyilvántartásból való törlését megelőző, a sportról szóló 2004. évi I. törvény 17. § (7) bekezdésében és 19. § (6) bekezdésében meghatározott feltételek fennállására vonatkozó igazolást,
15. közreműködik a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program megvalósításában,
16. előkészíti az országos sportági szakszövetségi és az országos sportági szövetségi jogállás bírósági bejegyzését megelőző, a sportról szóló 2004. évi I. törvény 20. § (4)–(5) bekezdésében és a 28. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállására vonatkozó igazolást,
17. a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság közreműködésével ellátja az olimpiai központok sportszakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,
18. ellátja a sportversenyek tiltott befolyásolásával kapcsolatos, hatáskörébe tartozó feladatokat.”

13. Az SzMSz 2. függelék 1.8.2.2. alcím d) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:
(A Nemzeti Utánpótlás-nevelési Főosztály egyéb feladatai körében)
„3. feladatkörében ellátja a nemzeti sportinformációs rendszerrel összefüggő feladatokat.”

14. Az SzMSz 2. függelék 1.8.2.3. alcím b) pontja a következő 5. alponttal egészül ki:
(A Sportkapcsolati Főosztály koordinációs feladatai körében)
„5. a Sportirányítási Főosztállyal együttműködve figyelemmel kíséri a sport és a gazdaság kapcsolatát, a sportmarketing legfontosabb területeit, javaslatot dolgoz ki fejlesztési lehetőségükre, nyomon követi a sporttal kapcsolatos hazai és nemzetközi információkat, részt vesz a programokban, közreműködik a sport kommunikációs programjának kialakításában.”

15. Az SzMSz 2. függelék 1.8.2.3. alcím c) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:
(A Sportkapcsolati Főosztály funkcionális feladatai körében)
„3. figyelemmel kíséri a versenysport területén támogatott és egyéb kiemelt jelentőségű sporteseményeket, rendezvényeket, valamint ellátja a versenysport területén támogatott és egyéb kiemelt jelentőségű sportesemények támogatásával kapcsolatos feladatokat.”

16. Az SzMSz 2. függelék 1.8.2.3. alcím e) pont 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Sportkapcsolati Főosztály egyéb feladatai körében)
„2. feladatkörében ellátja és a Sportért Felelős Államtitkárság tekintetében koordinálja a nemzeti sportinformációs rendszerrel összefüggő szakmai módszertani feladatokat,”

17. Az SzMSz 2. függelék 1.8.2.3. alcím e) pont 9. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Sportkapcsolati Főosztály egyéb feladatai körében)
„9. kapcsolatot tart a Magyar Edzők Társaságával, a Magyar Sporttudományi Társasággal és más érdekképviseleti szervezetekkel,”

18. Hatályát veszti az SzMSz 2. függelék
a) 1.4.1.3. alcím f) pont 22–23. és 32. alpontja,
b) 1.7.1.4. alpontja,
c) 1.8.1.2. alcím b) pont 1. alpontjában az „ellátja a kétéves cselekvési programok szakmai előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos feladatokat,” szövegrész,
d) 1.3.4.2. alcím b) pont 1. alpont 1.10. pontjában, 1.3.4.2. alcím d) pont 1. alpontjában, 1.3.4.3. alcím e) pont 7. alpont 7.2. pontjában, 1.3.4.3. alcím g) pont 1. alpontjában, 1.3.4.4. alcím b) pont 3. és 5. alpontjában, 1.3.4.4. alcím c) pont 1. alpont 1.7., 1.19. és 1.21. pontjában, 4. alpont 4.11. pontjában és 5. alpont 5.4. pontjában, 1.3.4.5. alcím a) pont 7. alpontjában, 1.3.4.5. alcím b) pont 2–4., 6., 8., 9. és 12. alpontjában, 1.3.4.6. alcím b) pont 2. alpont 2.4. pontjában és 3. alpont 3.6. pontjában, 1.3.4.6. alcím e) pont 1. alpontjában, 1.3.4.7. alcím a) pont 1. alpont 1.1. és 1.2. pontjában, valamint 3., 6. és 11. alpontjában, 1.3.4.7. alcím b) pont 6. alpontjában, 1.3.4.7. alcím c) pont 5. alpontjában és az 5. alpont 5.1. és 5.2. pontjában, 1.4.1.2. alcím c) pont 3. alpont 3.2. és 3.3. pontjában, 1.4.1.3. alcím f) pont 16. alpont 16.2. és 16.3. pontjában, 1.4.1.4. alcím d) pont 7. alpont 7.2. pontjában, 1.9.1.2. alcím b) pont 7. alpontjában és a 7. alpont 7.3. pontjában, 1.10.2.2. alcím e) pont 5. alpont 5.2. pontjában és 7. alpontjában, 1.10.2.3. alcím e) pont 6. alpontjában és a 7. alpont 7.2. pontjában, 1.10.2.4. alcím e) pont 6. alpontjában és 8. alpont 8.2. pontjában, 1.10.2.6. alcím a) pont 1. alpontjában, 1.10.2.6. alcím e) pont 10. alpont 10.2. pontjában és 11. alpontjában a „fővárosi és megyei” szövegrész,
e) 1.3.4.7. alcím a) pont 5. és 7. alpontjában, 1.4.1.2. alcím c) pont 3. alpont 3.1. pontjában, 1.4.1.3. alcím f) pont 16. alpont 16.1. pontjában, 1.4.1.4. alcím d) pont 7. alpont 7.1. pontjában, 1.10.2.2. alcím e) pont 5. alpont 5.1. pontjában, 1.10.2.3. alcím e) pont 7. alpont 7.1. pontjában, 1.10.2.4. alcím e) pont 7. alpontjában és 8. alpont 8.1. pontjában, 1.10.2.6. alcím e) pont 10. alpont 10.1. pontjában a „fővárosi és megyei” szövegrészek,
f) 1.5.1.2. alcím b) pont 6. alpontjában a „megyei (fővárosi)” szövegrész,
g) 1.5.1.2. alcím b) pont 7. alpontjában a „fővárosi (megyei)” szövegrész.

4. függelék a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 3. függelékében foglalt táblázat 1.1.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

1.1.3. Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

1.1.3.1. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1.1.3.2. Költségvetési Főosztály
1.1.3.2.1. Fejezeti Gazdálkodási Osztály
1.1.3.2.2. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Számviteli Osztálya
1.1.3.2.3. Intézményi Költségvetési Felügyeleti Osztály
1.1.3.2.4. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Pénzügyi Osztálya
1.1.3.3. Portfóliókezelő Főosztály
1.1.3.3.1. Portfóliófelügyeleti Osztály
1.1.3.3.2. Portfóliófinanszírozási Osztály
1.1.3.4. Vagyongazdálkodási Főosztály
1.1.3.4.1. Vagyongazdálkodási Koordinációs Osztály
1.1.3.4.2. Vagyongazdálkodási Operatív Osztály

2. Az SzMSz 3. függelékében foglalt táblázat 1.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

1.7. Kultúráért felelős államtitkár




1.7.1. Kultúráért felelős helyettes államtitkár






1.7.2. Kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár

1.7.0.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinet
1.7.0.1.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság
1.7.0.2. Kulturális Igazgatási Főosztály
1.7.0.2.1. Kultúrafinanszírozási Osztály
1.7.0.2.2. Kulturális Igazgatási Osztály

1.7.1.1. Kultúráért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1.7.1.2. Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály
1.7.1.2.1. Művelődési és Művészeti Tevékenységek Osztálya
1.7.1.2.2. Intézményi és Szervezeti Osztály
1.7.1.3. Közgyűjteményi Főosztály
1.7.1.3.1. Múzeumi és Közgyűjteményi Koordinációs Osztály
1.7.1.3.2. Könyvtári és Levéltári Osztály

1.7.2.1. Kulturális Kapcsolatokért és Fejlesztésekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1.7.2.2. Kulturális Kapcsolatok Főosztálya
1.7.2.2.1. Ágazatközi és Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
1.7.2.2.2. Kulturális Kapacitások Osztálya
1.7.2.3. Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály
1.7.2.3.1. Kulturális Fejlesztési Osztály
1.7.2.3.2. Kulturális Monitoring Osztály

5. függelék a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” részében foglalt táblázat 55. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

55.

A kormányhivatalok egyes egészségbiztosítást érintő feladatával kapcsolatban a szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök
[az egészségbiztosítási szervekről szóló 386/2016. (XII. 2.)
Korm. rendelet 6. §
(1)–(2) bekezdése és a 7. §
(3)–(5) bekezdése, valamint az egyes központi hivatalok
és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése]

Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkár

Egészségbiztosítási Alap Működésfelügyeleti
és Adatgazdálkodási Főosztály Egészségbiztosítási Alap Kontrolling Főosztály

2. Az SzMSz 6. függelék „I. Egészségügyi ágazat” részében foglalt táblázat a következő 105–110. sorral egészül ki:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

105.

A tankönyvvé nyilvánítással kapcsolatos eljárások, a megszüntetéssel kapcsolatos eljárás, a tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítása, a Szakmai Tankönyv Bizottság elnökének
és tagjainak felkérése és megbízása, a Szakmai Tankönyv Bizottság ügyrendjének jóváhagyása [a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény 3. § (7) bekezdése; a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet 23. § (2)–(3) bekezdése]

egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár

Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás és Ápolásügyi Főosztály

106.

A komplex szakmai vizsga szervezésével kapcsolatos feladatok ellátása [a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.)
Korm. rendelet alapján]

egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár

Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás és Ápolásügyi Főosztály

107.

A szakdolgozói kötelező szakmacsoportos továbbképzések szakmai tartalmának 5 évenkénti meghatározása [az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól szóló 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet 3. § (1) bekezdése]

egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár

Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás és Ápolásügyi Főosztály

108.

A bírálóbizottság működési rendjéről szóló szabályzat jóváhagyása [az Országos szakértői, az Országos vizsgáztatási, az Országos szakmai szakértői és az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékről, valamint a szakértői tevékenységről szóló 31/2004. (XI. 13.) OM rendelet
8. § (2) bekezdése]

egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár

Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás és Ápolásügyi Főosztály

109.

Az egészségügyi létfontosságú rendszerelemek kijelölésével, a kijelölő határozat végrehajtásával (az üzemeltetői biztonsági terv ellenőrzésével
és jóváhagyásával), a kijelölt létfontosságú rendszerelemek ellenőrzésével és a kijelölés visszavonásával kapcsolatos eljárásokban az ügydöntő döntések ágazati kijelölő hatóságként történő meghozatala és kiadmányozása [2012. évi CLXVI. törvény 2. § (3), 3. § (2)
és (4) bekezdése, 6. § (1a)
és (4) bekezdése, 9. §-a]

egészségügyért felelős államtitkár

a 246/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 3. §-a alapján létrehozott Döntés-előkészítő Bizottság

110.

Az egészségügyi létfontosságú rendszerelemek kijelölésével, a kijelölő határozat végrehajtásával (az üzemeltetői biztonsági terv ellenőrzésével és jóváhagyásával), a kijelölt létfontosságú rendszerelemek ellenőrzésével és a kijelölés visszavonásával kapcsolatos eljárásokban az 109. pont alá nem tartozó döntések ágazati kijelölő hatóságként történő meghozatala, valamint az eljárásokhoz és a létfontosságú rendszerelemek nyilvántartásához kapcsolódó egyéb iratok kiadmányozása [2012. évi
CLXVI. törvény 2. § (1) bekezdése, 3. § (1) bekezdése, 5. §
(3) és (6) bekezdése, 6. § (1a)
és (6) bekezdése,
8. § (7) bekezdése]

a 246/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 3. §-a alapján létrehozott Döntés-előkészítő Bizottság elnöke

a 246/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 3. §-a alapján létrehozott Döntés-előkészítő Bizottság

3. Az SzMSz 6. függelék „II. Család- és ifjúságügyi terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 4. és 5. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

4.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró kormányhivatalok tekintetében [az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 73/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése]

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály

5.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai közül a CSED-del, a GYED-del, a táppénzzel, valamint a baleseti táppénzzel, az utazási költségtérítéssel és a családtámogatásokkal kapcsolatos feladatkörükben eljáró kormányhivatalok tekintetében [az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 73/2015. (III. 30.) Korm. rendelet
5. § (1) bekezdése]

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Családügyi és Nőpolitikai Főosztály

4. Az SzMSz 6. függelék „III. Oktatási ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 7. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

7.

Az oktatásért felelős miniszter mint szakmai irányító miniszter által a köznevelési ágazat tekintetében gyakorolt, a kormányhivatalok működésével kapcsolatos szakmai irányítási feladatok ellátása

köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Köznevelés-igazgatási Főosztály


5. Az SzMSz 6. függelék „V. Kulturális ágazat” rész helyébe a következő rendelkezés lép:

„V. Kulturális ágazat
A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben

Ügytípus megnevezése

Ügytípus forrása

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

1.

A muzeális intézmény alapleltárában szereplő, állami tulajdonban lévő kulturális javak őrzési vagy bemutatási helyének határozott időre történő kijelölése

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 38/B. §-a

kultúráért felelős helyettes államtitkár

2.

Állami tulajdonú kulturális javak muzeális intézmények közötti kölcsönzése esetén mentesítés a kölcsönzési díj és a pénzügyi biztosíték megfizetése alól

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 38/A. § (4) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

3.

Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadása

Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 3. § (6) bekezdése; az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendelet 1–7. §-a, 30–32. §-a, 8. számú melléklete; az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól szóló 208/2009. (IX. 29.)
Korm. rendelet

Kulturális Igazgatási Főosztály vezetője

4.

Szakértői vélemény kérése szakmai továbbképzési program akkreditálására irányuló eljárás során

A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000.
(I. 14.) NKÖM rendelet
7. § (3) bekezdése

feladatkörében a Közgyűjteményi Főosztály vezetője és a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetője

5.

A kulturális szakértői névjegyzékbe vétel, valamint a kulturális szakértői nyilvántartás vezetése

A kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről szóló 19/2010.
(IV. 23.) OKM rendelet
és a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló
2009. évi LXXVI. törvény 22–30. §-a

Kulturális Igazgatási Főosztály vezetője

6.

Levéltári anyag illetékességből történő átvétele más levéltártól: vitás kérdésben hozott miniszteri határozat

A közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak szakmai követelményeiről szóló
27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet 13. § (4)–(5) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

7.

A Művészeti Alap egykori tagjai nyugdíjsegélyének megállapítása

A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló 52/2011. (III. 31.)Korm. rendelet 4/A. §-a

Kulturális Igazgatási Főosztály vezetője

8.

Muzeális intézmények működési engedélyének kiadása, módosítása, visszavonása

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 39–41. §-a

Közgyűjteményi Főosztály vezetője


B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben

Ügytípus megnevezése

Ügytípus forrása

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

1.

A Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjainak, elnökségének
és elnökének kinevezéséhez szükséges egyetértés

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 101. § (1) bekezdése, a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről
és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet
3. § (1) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

2.

A közös jogkezelő szervezetek díjszabásának véleményezése

A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi
XCIII. törvény 150. §-a

kultúráért felelős államtitkár

3.

Szerzői jogi egyeztető testület eljárásában történő részvétellel kapcsolatos ügyek, és a szerzői jogi egyeztető testület eljárási szabályzatának véleményezése

Az Szjt. 104. § (1) bekezdése
és 105. § (2) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

4.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testületben a kultúráért felelős miniszter képviseletében történő állásfoglalás

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testületről szóló 287/2010.
(XII. 16.) Korm. rendelet
3. § (4) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

5.

Az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének támogatása eljárási szabályait meghatározó pályázati kiírás szerint a kultúráért felelős miniszter hatáskörébe utalt jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése

A költségvetési törvény felhatalmazása alapján (melléklet a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatokról) a kultúráért felelős miniszter által a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter, valamint az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével kiadott miniszteri rendelet szerint

kultúráért felelős államtitkár

6.

Pályázat kiírása az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (Emtv.)
és az előadó-művészeti szervezetek támogatásának részletes szabályairól szóló 428/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján, a pályázatokat értékelő szakmai kuratóriumok tagjainak meghatározása, döntés a bizottság(ok) javaslata alapján

Az Emtv. 19. § (1)–(3) bekezdése, valamint az előadó-művészeti szervezetek támogatásának részletes szabályairól szóló 428/2016. (XII. 15.)
Korm. rendelet 21. §-a és 22. §-a

kultúráért felelős államtitkár

7.

Az „art” besorolású mozik, valamint az „art” besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatásáról szóló döntés

A mozgóképről szóló 2004. évi
II. törvény 17. §-a

kultúráért felelős államtitkár

8.

Előadó-művészeti pályázatok értékelésében részt vevő szakmai kuratórium tagjainak felkérése

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásának részletes szabályairól szóló 428/2016.
(XII. 15.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

9.

Előadó-művészeti szervezetnél a munkáltató vezetőjének feladatai ellátására kiírt pályázat véleményezésére felkért szakmai bizottságba a kultúráért felelős miniszter képviselőjének jelölése

Az Emtv. 39. § (6) bekezdés b) pontja

kultúráért felelős államtitkár

10.

Előadó-művészeti szervezetben a kinevezési jogkör gyakorlójának javaslatára a meghatározott szakirányú felsőfokú végzettség, szakképesítés megszerzésének követelménye alóli felmentés

Az Emtv. 40. § (4) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

11.

Közgyűjteményi intézményben magasabb vezető megbízásához – ha nem a fenntartó a munkáltatói jogkör gyakorlója – szükséges fenntartói egyetértés

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére című 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (9) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

12.

A Muzeológiai, Műtárgyvédelmi, Könyvtári, Közművelődési, Levéltári, Kép-, illetve Hangarchívumi Szakbizottság tagjainak megbízása, elnökének kinevezése

A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000.
(I. 14.) NKÖM rendelet 6/A. §-a

kultúráért felelős helyettes államtitkár

13.

Állami tulajdonban lévő, jogszabály alapján védett vagy hatósági eljárás során védetté nyilvánított kulturális javak vagyonkezelőjének kijelölése

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 38/C. §-a

kultúráért felelős helyettes államtitkár

14.

A minisztérium által fenntartott kép- és hangarchívum használati szabályzatának és fejlesztési terveinek jóváhagyása

Az egyes költségvetési szervekkel kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1745/2014. (XII. 15.) Korm. határozat

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

15.

Az országos múzeum vezetőjének megbízásához és annak visszavonásához szükséges miniszteri egyetértés

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
43. § (4) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

16.

Az országos szakmúzeum, a területi múzeum, valamint a tematikus múzeum vezetőjének megbízásához és annak visszavonásához szükséges miniszteri vélemény

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
44. § (3) bekezdése,
46. § (3) bekezdése
és 47. § (2) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

17.

A megyei hatókörű városi múzeum vezetőjének megbízásához
és megbízása visszavonásához szükséges miniszteri egyetértés

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
45. § (4) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

18.

A megyei levéltár igazgató megbízásához szükséges miniszteri egyetértés

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 17. § (1) bekezdés c) pontja

kultúráért felelős államtitkár

19.

Egyetértési jog gyakorlása a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár vezetőjének kinevezésekor és felmentésekor

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 15. § (3) bekezdés b) pontja

kultúráért felelős államtitkár

20.

Egyetértési jog gyakorlása a megyei könyvtár igazgatójának és a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott könyvtár főigazgatójának vezetői megbízásához és annak visszavonásához, az igazgató munkájának értékeléséhez

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
68. § (2) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

21.

A Könyvtári Minőségügyi Bizottság elnökének és tagjainak felkérése

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló
12/2010. (III. 11.) OKM rendelet 2. § (2) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

22.

Könyvtári Minőségi Díj odaítélése

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló 12/2010. (III. 11.) OKM rendelet
7. § (3) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

23.

Döntés Minősített könyvtár cím odaítéléséről, a díszoklevél átadása

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló 12/2010. (III. 11.) OKM rendelet 5. §
(4) és (5) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

24.

Döntés a Minősített Könyvtár cím visszavonásáról

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló 12/2010. (III. 11.) OKM rendelet 6. § (3) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

25.

Döntés a helyi önkormányzatok könyvtári érdekeltségnövelő támogatásáról

Magyarország mindenkori központi költségvetéséről szóló törvény önkormányzatok támogatásáról szóló melléklete

kultúráért felelős államtitkár

26.

Az ODR támogatásra javaslattevő szakmai kuratórium felkérése

Az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V. 28.)
Korm. rendelet 6. §-a

kultúráért felelős államtitkár

27.

Döntés az egyes könyvtárak
ODR támogatásának összegéről

Az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V. 28.)
Korm. rendelet 6. §-a

kultúráért felelős államtitkár

28.

„Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és „Közművelődési Minőség Díj” adományozása, szükség esetén a Cím visszavonása

A „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” adományozásáról szóló 10/2010. (III. 11.) OKM rendelet 5. § (1) bekezdése, 6. § (1) bekezdése, 10. § (1) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

29.

A „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” adományozását segítő szakmai minősítő testület elnökének és tagjainak megbízása, ügyrendjük jóváhagyása

A „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” adományozásáról szóló
10/2010. (III. 11.) OKM rendelet 11. § (1)–(2) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

30.

Nyilvános magánlevéltárak költségvetési támogatásának elosztása

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 34/C. § (3) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

31.

Nem selejtezhető köziratok közlevéltárba adási határidejének meghosszabbítása

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény
12. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

32.

Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) ügyrendjének jóváhagyása, üléseinek összehívása

Az Emtv. 5. § (6) és (9) bekezdése

kulturális kapcsolatokért
és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár

33.

Előadó-művészeti Bizottságok ügyrendjének jóváhagyása

Az Emtv. 5/A. § (4) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

34.

Előadó-művészeti szervezetben a vezető munkakörébe nem tartozó művészi, művészeti feladatok ellátásával kapcsolatos, munkaszerződésben nem meghatározott feladatok előzetes, írásbeli engedélyezése

Az Emtv. 41. § (4) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

35.

Szakmai vélemény a kiemelt előadó-művészeti szervezet alaptevékenységét érintő jelentős szakmai változással, átalakításával, más szervezettel történő összevonásával, jogutód nélküli megszüntetésével kapcsolatban

Az Emtv. 4. § f) pontja

kultúráért felelős helyettes államtitkár

36.

A közművelődési szakfelügyelet szempontrendszerének, működési rendjének és éves munkaprogramjának jóváhagyása

A közművelődési feladatellátás országos szakfelügyeletéről szóló 5/2015. (I. 22.) EMMI rendelet
4. § a) pontja

kultúráért felelős helyettes államtitkár

37.

Az Előadó-művészeti Iroda számára a minisztérium tulajdonosi, illetve alapítói joggyakorlása alatt lévő előadó-művészeti gazdasági társaságok és költségvetési intézmények adatszolgáltatási kötelezettség-teljesítésével összefüggő fenntartói nyilatkozatok kiadmányozása
(így különösen nyilvántartásba vétel, minősítési kérelem)

Az Emtv., továbbá az előadó-művészeti szervezetek támogatásának részletes szabályairól szóló 428/2016.
(XII. 15.) Korm. rendelet

kultúráért felelős helyettes államtitkár

38.

Az államháztartásról szóló törvény szerinti kiállítási garanciával megvalósuló, legfeljebb egy évig tartó időszaki kiállítások esetében a kedvezmények, illetve kedvezményezettek szűkebb körben történő megállapítása

A muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

39.

A muzeális intézmények alapleltárában szereplő kulturális javak selejtezéséhez szükséges miniszteri engedély kiadása

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
38. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

40.

A muzeális intézmények leltárában szereplő és a könyvtárakban őrzött kulturális javak elidegenítéséhez szükséges miniszteri engedély kiadása

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 38. § (1) bekezdése és 54. § (8) bekezdése; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény VI:118. §-a

kultúráért felelős helyettes államtitkár

41.

A muzeális intézmények nyilvántartásaiban szereplő kulturális javak nyilvántartásból való törléséhez szükséges engedély kiadása

A muzeális intézmények nyilvántartási szabályzatáról szóló 20/2002. (X. 4.)
NKÖM rendelet
21. § (1) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

42.

A kiállítási garanciára vonatkozó előzetes bejelentés nyilvántartásba vétel céljából történő továbbítása az államháztartásért felelős miniszternek

Az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.)
Korm. rendelet
15. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

43.

A megyei hatókörű városi múzeum alapító okiratának, stratégiai fejlesztési és beruházási tervének, éves szakmai feladatainak, munkatervének, beszámolójának, feladatalapú költségvetésének
és teljesítményértékelésének elfogadásához szükséges miniszteri vélemény

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
45. § (5) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

44.

A muzeális intézmények papíralapú nyilvántartása elhagyásának és a számítógépes nyilvántartás teljes körű bevezetésének engedélyezése

A muzeális intézmények nyilvántartási szabályzatáról szóló 20/2002. (X. 4.)
NKÖM rendelet 24. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

45.

Működési engedéllyel rendelkező muzeális intézményekben kialakítható szakmai munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek alól egyedi mérlegelés alapján, határozott időre a munkavállalók számára felmentés adása

A muzeális intézményekben foglalkoztatottak szakmai munkaköreinek betöltéséhez szükséges képesítési feltételekről szóló 11/2002. (IV. 13.)
NKÖM rendelet 3. § (1) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

46.

A Levéltári Kollégium tagjainak megbízása, a megbízás visszavonása

A Levéltári Kollégiumról
és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.)
NKÖM rendelet 3. § (2) bekezdése és 14. § (2) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

47.

A közlevéltárak vezetőinek kinevezésekor, illetve felmentésekor véleményezés a pályázó szakmai alkalmasságáról a fenntartó részére

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 15. § (3) bekezdés c) pontja

kultúráért felelős helyettes államtitkár

48.

A levéltári vezető szakfelügyelő
és a szakfelügyelők megbízása
és visszahívása

A Levéltári Kollégiumról
és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.)
NKÖM rendelet 8. § (2) bekezdés a) pontja

kultúráért felelős helyettes államtitkár

49.

A Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának elfogadásához
és módosításához szükséges miniszteri előzetes egyetértés

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 15. § (4) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

50.

A Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár munkatervének
és beszámolójának elfogadása során szükséges miniszteri vélemény kialakítása

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 15. § (5) bekezdés b) pontja

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

51.

A nyilvános könyvtárak jegyzékébe való felvétellel, törléssel, jegyzéken tartással és a jegyzékre való felvétel mellőzésével kapcsolatos döntés meghozatala

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 54. § (2)–(5) bekezdése;
a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről szóló 120/2014. (IV. 8.) Korm. rendelet 1. § (1) és (2) bekezdése,
3. § (2) bekezdése,
4. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

52.

Az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtára kiemelt feladatai ellátásának ellenőrzése

Az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatairól szóló 30/2014.
(IV. 10.) EMMI rendelet
1. § (4) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

53.

A nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtára beszámolójának a kiemelt feladatok teljesítése szempontjából történő elfogadása

Az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatairól szóló 30/2014.
(IV. 10.) EMMI rendelet
1. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

54.

A nyilvános könyvtárak jegyzékének közzététele,
illetve a módosítás közzététele

A nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről szóló 120/2014. (IV. 8.) Korm. rendelet 5. §-a

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

55.

A nyilvános könyvtári alapkövetelmények
és alapfeladatok teljesítésének ellenőrzése, hiánypótlás elrendelése

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
54. § (5) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

56.

Az ODR-ben szolgáltató könyvtárak kötelezettségeinek a könyvtári szakfelügyelet keretében történő ellenőrzése

Az Országos Dokumentumellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V. 28.)
Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

57.

Pályázat kiírása a Minősített Könyvtár címre

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló
12/2010. (III. 11.) OKM rendelet 5. § (1) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

58.

Pályázat kiírása a Könyvtári Minőségi Díj elnyerésére

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló
12/2010. (III. 11.) OKM rendelet 7. § (1) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

59.

A miniszter véleményezési jogának gyakorlása a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetemi könyvtár gyűjtőköri szabályzatáról

Az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatairól szóló 30/2014.
(IV. 10.) EMMI rendelet
10. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

60.

A nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatai ellátásának könyvtári szakfelügyelet útján történő ellenőrzése

Az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatairól szóló 30/2014.
(IV. 10.) EMMI rendelet
1. § (4) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

61.

A megyei könyvtár, valamint a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott könyvtár
a) alapító okirata,
b) szervezeti és működési szabályzata,
c) stratégiai terve,
d) munkaterve és beszámolója,
e) költségvetésének feladatalapú tervezése,
f) fejlesztési és beruházási feladatainak meghatározása,
g) minőségpolitikai nyilatkozata
elfogadásához szükséges előzetes miniszteri vélemény

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
68. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

62.

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) keretében a megyei könyvtárakkal kistelepülési megállapodást kötött önkormányzatok listájának közzététele a honlapon

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről szóló 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet 10. §-a

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

63.

A KSZR éves megyei könyvtári terve, beszámolója alapján, valamint a könyvtári szakfelügyelet keretében a KSZR működésének ellenőrzése

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerről szóló 39/2013.
(V. 31.) EMMI rendelet
7. § (6) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

64.

A minisztérium által fenntartott könyvtár könyvtárhasználati szabályzatának meghatározása, a könyvtár fejlesztési terveinek jóváhagyása, a könyvtár szakmai tevékenységének értékelése

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
68. § (1) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

65.

A könyvtári vezető szakfelügyelői és szakfelügyelői megbízás kiadása és visszavonása

A könyvtári szakfelügyeletről szóló 14/2001. (VII. 5.)
NKÖM rendelet 5. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

66.

A könyvtári tevékenységre vonatkozó jogszabályok, szakmai követelmények és normatívák betartásának, valamint a központi támogatások felhasználásának ellenőrzése

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény
69. § e) pontja

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

67.

Az Országos Könyvtári Kuratórium tagjainak jelölési felhívása

Az Országos Könyvtári Kuratóriumról szóló 165/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet 3. §-a

kultúráért felelős helyettes államtitkár

68.

A „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” pályázati kiírásának jóváhagyása

A „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” adományozásáról szóló
10/2010. (III. 11.) OKM rendelet 2. § (1) bekezdése

Közösségi Művelődési
és Művészeti Főosztály vezetője

69.

Véleményezési jog gyakorlása a közművelődési intézmény létesítésének, átszervezésének, megszüntetésének, a tevékenység szüneteltetésének tárgyában

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 88. § e) pontja

Közösségi Művelődési
és Művészeti Főosztály vezetője

70.

Előadó-művészeti pályázatok döntési listáinak közzététele

Az Emtv.19. § (1) bekezdése,
20. § (3) bekezdése és 21. §-a

Közösségi Művelődési
és Művészeti Főosztály vezetője

71.

A települési önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő támogatását tartalmazó támogatási jegyzék közzététele

A könyvtári és a közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, valamint a muzeális intézmények szakmai támogatásának szabályairól szóló miniszteri rendelet

Közösségi Művelődési
és Művészeti Főosztály vezetője

72.

A Muzeológiai, Műtárgyvédelmi, Könyvtári, Közművelődési, Levéltári, Kép- és Hangarchívumi Szakbizottságba két-két tag esetenkénti megbízása a kulturális szakértők közül

A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000.
(I. 14.) NKÖM rendelet 6/A. §-a

feladatkörében a Közgyűjteményi Főosztály vezetője és a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetője

73.

Szakmai továbbképzési program akkreditálására irányuló kérelemhez szükséges adatlap rendszeresítése a kormányzati portálon

A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000.
(I. 14.) NKÖM rendelet
6. § (4) bekezdése

feladatkörében a Közgyűjteményi Főosztály vezetője és a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetője

74.

Akkreditált szakmai továbbképzési programok közzététele a kormányzati portálon az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül

A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000.
(I. 14.) NKÖM rendelet 4. § (2) bekezdése

feladatkörében a Közgyűjteményi Főosztály vezetője, a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetője

75.

A jogszabályi feltételeknek megfelelő kiállítási garancia kérelemnek – a garancia-, illetve viszontgarancia-vállalásra vonatkozó javaslattal együtt – az államháztartásért felelős miniszter részére történő továbbítása

Az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.)
Korm. rendelet 16/A. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

76.

A kiállítási garanciával megvalósuló kiállításról a kiállítótól kapott tájékoztatásnak az államháztartásért felelős miniszter részére történő továbbítása

Az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.)
Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

77.

Bűnjelként az állam tulajdonába került védett kulturális javak elhelyezése érdekében a megfelelő kezelő szerv kijelöléséhez adott egyetértés

A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének
és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003.
(V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 94. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

78.

A muzeális intézmény nyilvántartásában szereplő kulturális javak nem muzeális intézmény számára, továbbá külföldre történő kölcsönadásához szükséges hozzájárulás

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 38/A. § (5) bekezdése; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény VI:118. §-a

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

79.

Muzeális intézményekben őrzött kulturális javak letétbe adásának engedélyezése, amennyiben a letéteményes nem muzeális intézmény, vagy a letétbe helyezésre külföldön kerül sor

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 49/A. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

80.

A nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtára gyűjtőköri szabályzatának a fenntartó jóváhagyását megelőző előzetes véleményezése

Az országos múzeum, az országos szakmúzeum, a nemzeti könyvtár, az országos szakkönyvtár és az állami egyetem könyvtárának kiemelt feladatairól szóló 30/2014.
(IV. 10.) EMMI rendelet
10. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

81.

A miniszter véleményezési jogának gyakorlása a települési könyvtár átszervezése vagy megszüntetése, nyilvános könyvtári ellátást biztosító intézmények összevonása esetén

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 67. §-a
és 69. § d) pontja

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

82.

A megyei könyvtár által működtetett KSZR éves terve
és beszámolója alapján a megyei könyvtár tevékenységének ellenőrzése

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről szóló 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet 7. § (6) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

83.

Az ODR-ben szolgáltató könyvtár megszüntetése, átszervezése, alapító okiratának és szervezeti
és működési szabályzatának az ODR szolgáltatásait érintő módosításának előzetes egyeztetése

Az Országos Dokumentum-ellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V. 28.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

84.

Minősített Könyvtár helyszíni ellenőrzése

A Minősített Könyvtár cím
és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásáról szóló
12/2010. (III. 11.) OKM rendelet 6. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

85.

A helyi önkormányzatok könyvtári érdekeltségnövelő támogatása esetében a támogatási döntés közzététele

A könyvtári és a közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, valamint a muzeális intézmények szakmai támogatásának szabályairól szóló miniszteri rendelet

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

86.

A helyi önkormányzatok könyvtári érdekeltségnövelő támogatása esetében a kedvezményezett települési önkormányzat nevét, KSH azonosítóját és a jóváhagyott támogatási összeget tartalmazó összesített jegyzék megküldése a helyi önkormányzatokért felelős minisztériumba, utalványozás céljából

A könyvtári és a közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, valamint a muzeális intézmények szakmai támogatásának szabályairól szóló miniszteri rendelet

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

87.

Iratcseréről szóló szerződés megkötésének engedélyezése

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 5. § (3) bekezdése; a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak szakmai követelményeiről szóló
27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet 17. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

88.

Egységes iratkezelési szabályzatok kiadásakor egyetértési jog gyakorlása

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 10. § (2) bekezdés c) pontja, (4)–(5) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

89.

A levéltári szakfelügyelet működési szabályzatának miniszteri jóváhagyása

A Levéltári Kollégiumról és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.) NKÖM rendelet 9. §-a

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

90.

A Levéltári Kollégium működési szabályzatának jóváhagyása

A Levéltári Kollégiumról
és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.) NKÖM rendelet 6. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

91.

A levéltári szakfelügyelet éves munkatervének jóváhagyása

A Levéltári Kollégiumról és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.) NKÖM rendelet 10. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

92.

A muzeológiai szakfelügyelők megbízása és visszahívása

A muzeális intézmények szakfelügyeletéről szóló 3/2009. (II. 18.) OKM rendelet 3. §
(2) és (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

93.

A muzeológiai szakági szakfelügyelők éves munkatervének jóváhagyása

A muzeális intézmények szakfelügyeletéről szóló 3/2009. (II. 18.) OKM rendelet 6. § (1) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

94.

A megyei hatókörű városi múzeumok és megyei könyvtárak által használt, önkormányzati tulajdonba került ingatlanok célhoz kötött hasznosításának ellenőrzése

A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi
LXXV. törvény 2. § (1) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

95.

A megyei hatókörű városi múzeumok és megyei könyvtárak által használt, önkormányzati tulajdonba került ingatlanok fejlesztését, korszerűsítését, felújítását szolgáló hitelfelvétel vagy állami, valamint európai uniós támogatás érdekében történő megterheléséhez, továbbá e teherrel biztosított igény kielégítése érdekében történő elidegenítéséhez szükséges egyetértés

A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi
LXXV. törvény 3. § (4) bekezdése

kultúráért felelős helyettes államtitkár

96.

Miniszteri engedély az éves tervben rögzített ellenőrzéseken kívüli szakfelügyeleti ellenőrzés elrendeléséről

A Levéltári Kollégiumról
és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.) NKÖM rendelet 10. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

97.

Levéltári szakfelügyelet éves tevékenységéről szóló jelentés jóváhagyása

A Levéltári Kollégiumról
és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.)
NKÖM rendelet 12. §-a

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

98.

Módszertani ajánlások és egyéb segédanyagok közzétételéhez szükséges miniszteri egyetértés

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 17. § (2) bekezdés a) pontja

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

99.

Szaklevéltár létesítéséhez
és megszüntetéséhez szükséges miniszteri engedélyezés

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 19. § (5) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

100.

Települési önkormányzati levéltár létesítése és megszüntetéséhez szükséges miniszteri hozzájárulás adása vagy visszavonása

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 20. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

101.

Nyilvános magánlevéltár létesítésének és megszüntetésének miniszteri engedélyezése

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 30. §
(1) és (3) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

102.

Levéltári anyag illetékességből történő átvétele más levéltártól

A közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak szakmai követelményeiről szóló
27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet 13. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

103.

Káptalani vagy konventi hiteleshelyi levéltárak,
más köziratok nyilvános magánlevéltárban történő elhelyezésének miniszteri engedélyezése

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény 31. § (2) bekezdése

Közgyűjteményi Főosztály vezetője

104.

Az országos dokumentumellátási rendszerről szóló jogszabályban meghatározott könyvtár vezetőjének kinevezéséhez szükséges miniszteri vélemény

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló
1997. évi CXL. törvény 59. § (3) bekezdése

kultúráért felelős államtitkár

105.

A szakfelügyeleti vizsgálat lefolytatására a szakfelügyelő
és a vezető szakfelügyelő számára megbízólevél kiállítása

A közművelődési feladatellátás országos szakfelügyeletéről szóló 5/2015. (I. 22.) EMMI rendelet
4. § (1) pont c)–d) és e) alpontja, 7. §-a

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetője

106.

Véleményezési jog gyakorlása a nemzetiségi kulturális intézmény létesítése, átvétele, átszervezése, megszüntetése vagy tevékenységének hatvan napon túli szüneteltetése esetén a testületi döntés meghozatala előtt

A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény
39. § (1) bekezdése

feladatkörében a Közgyűjteményi Főosztály vezetője és a Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály vezetője



C) A kiadmányozás formai követelménye

A kiadmányozás során a hatósági döntést tartalmazó iraton fel kell tüntetni, hogy a kiadmányozó (aláíró) a hatáskörrel feljogosított személy nevében, az ő megbízásából jár el.

Minta:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás alapján
az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva:
………………………………………
(helyettes) államtitkár/szervezeti egység vezető”

6. Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 71. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

71.

A szakmai irányító minisztert megillető hatáskörök a fogyatékossági támogatással, a vakok személyi járadékával és a bányászati keresetkiegészítéssel kapcsolatos feladatkörükben eljáró kormányhivatalok tekintetében
[az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 73/2015. (III. 30.) Korm. rendelet
5. § (1) bekezdése]

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Segélyek és Támogatások Főosztálya


7. Az SzMSz 6. függelék
a) „I. Egészségügyi ágazat” részében foglalt táblázat 2. és 70. sorában az „egészségügyért felelős államtitkár” szövegrész helyébe az „egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár” szöveg,
b) „III. Oktatási ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 13. és 20. sorában az „oktatásért felelős államtitkár” szövegrész helyébe a „felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár” szöveg,
lép.

8. Hatályát veszti az SzMSz 6. függelék
a) „I. Egészségügyi ágazat” részében foglalt táblázat 54. sora,
b) „I. Egészségügyi ágazat” részében foglalt táblázat 76–78. és 104. sorában, „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” címében foglalt táblázat 2., 3. és 7. sorában, „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 20., 72. és 73. sorában a „fővárosi és megyei” szövegrész.

6. függelék a 44/2017. (IX. 15.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 7. függelék „I. A minisztérium hivatali szervezete” részében foglalt táblázat 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Munkáltatói jogkörök

Miniszter

Közigazgatási államtitkár

Államtitkár

Kabinetfőnök

Helyettes államtitkár

Főosztályvezető)

7E04566_1

8. Munkaköri leírással, teljesítményértékeléssel, minősítéssel, jutalmazással kapcsolatos jogkörök:

 

 

 

 

 

 

a) munkaköri leírás meghatározása

b) minősítés, kitüntetési javaslat előterjesztése, teljesítményértékelés

az államtitkár, a közigazgatási államtitkár
és a miniszteri kabinetfőnök, a miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egység vezetője tekintetében

az irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok tekintetében, az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetői, az államtitkári titkárság kormánytisztviselői tekintetében

az irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok tekintetében,

az államtitkári kabinetfőnök tekintetében,

a kabinettel nem rendelkező államtitkár titkárságát vezető főosztályvezető
és a titkárság kormánytisztviselői tekintetében,

a közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetői tekintetében

az általa irányított kabinet és titkárság kormánytisztviselői tekintetében,

a miniszteri kabinetfőnök, a Miniszteri Titkárság vezetője és kormánytisztviselői tekintetében,

a kabinettel rendelkező államtitkár titkárságát vezető osztályvezető
és a titkárság kormánytisztviselői tekintetében

az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében,

a helyettes államtitkár titkárságának vezetője
és kormánytisztviselői tekintetében

eltérő rendelkezés hiányában

– a közvetlen vezetésük alatt álló szervezeti egység kormánytisztviselői, valamint munkavállalói tekintetében,

– a közvetlen vezetésük alatt álló szervezeti egység főosztályvezető-
helyettesei
és osztályvezetői tekintetében

2. Hatályát veszti az SzMSz 7. függelék
a) „II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői (a középirányító szerv közreműködésével irányított intézmények kivételével)” részében foglalt táblázat 1. pontjában az „az országos tiszti főgyógyszerész” szövegrész,
b) „II. A miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények vezetői (a középirányító szerv közreműködésével irányított intézmények kivételével)” részében foglalt táblázat 2. pont a) alpontjában az „az országos tiszti főgyógyszerész tekintetében” szövegrész.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. szeptember 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére