• Tartalom

5/2017. (II. 14.) NFM utasítás

5/2017. (II. 14.) NFM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás módosításáról1

2017.02.15.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás (a továbbiakban: NFM utasítás) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 5/2017. (II. 14.) NFM utasításhoz


1. § Az NFM utasítás 1. melléklet 15. § (2) bekezdése a következő c) ponttal egészüli ki:
(A parlamenti államtitkár irányítja)
c) a Másodfokú Közúti Ellenőrzési Főosztály vezetőjének”
(tevékenységét.)

2. § (1) Az NFM utasítás 1. melléklet 21. § (1) bekezdése a következő q) ponttal egészül ki:
(A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár)
q) a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztályt kivéve önállóan gyakorolja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladat- és hatáskörébe tartozó másodfokú közlekedési hatósági feladatokkal kapcsolatos minisztériumi állami vezetői feladatokat.”
(2) Az NFM utasítás 1. melléklet 21. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár irányítja
a) a közlekedésért felelős helyettes államtitkár,
b) – a 35/A. § (6) bekezdésében foglalt kivétellel – a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár,
c) a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) a Közlekedési Stratégiai Főosztály vezetőjének és
e) a Másodfokú Hatósági Főosztály vezetőjének
tevékenységét.”

3. § Az NFM utasítás 1. melléklet 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
23. § A közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a közlekedésért felelős helyettes államtitkár, míg együttes akadályoztatásuk vagy távollétük esetén a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén a közlekedésért felelős helyettes államtitkár látja el.”

4. § Az NFM utasítás 1. melléklet 36. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
36. § A minisztériumban
a) jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,
c) gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) infokommunikációért felelős helyettes államtitkár,
e) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár,
f) közlekedésért felelős helyettes államtitkár,
g) közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár,
h) közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
i) energetikáért felelős helyettes államtitkár,
j) zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár,
k) környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár,
l) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár,
m) közműszolgáltatásért felelős helyettes államtitkár,
n) pénzügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár és
o) közmű- és pénzügyi szolgáltatási ágazat szabályozási és koordinációs ügyeiért felelős helyettes államtitkár
működik.”

5. § Az NFM utasítás 1. melléklet 44. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és ezzel egyidejűleg a következő f) ponttal egészül ki:
(A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár felel)
e) a minisztérium hatósági jellegű feladataival összefüggő bevételek, így különösen az igazgatási-szolgáltatási díj, a felügyeleti díj, a bírságbevételek beszedéséért, továbbá a kapcsolódó díjrendeletek összeállításához szükséges díjszámítással kapcsolatos feladatok és költségalapú elemzések elkészítéséért, új díjtételek megállapításáért,
f) a minisztérium közbeszerzési eljárásaihoz kapcsolódó feladatokért.”

6. § Az NFM utasítás 1. melléklet 19. alcíme helyébe a következő 19. és 19/A. alcím lép:
„19. A közlekedésért felelős helyettes államtitkár
53. § (1) A közlekedésért felelős helyettes államtitkár ellátja
a) a közlekedéspolitikai és közlekedésfejlesztési koncepciók kialakításával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
b) a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével és működtetésével kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
c) a közösségi közlekedéssel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
d) a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
e) a légi- és víziközlekedéssel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
f) a b)–e) pont szerinti közlekedés szabályozásával, illetve a vonatkozó infrastruktúra működtetését és fejlesztését szolgáló források tervezésével, kezelésével kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
g) a közlekedési környezetvédelemmel és a veszélyes anyagok szállításával összefüggő állami feladatokat,
h) a közlekedésbiztonság javítása és alternatív közlekedési módok népszerűsítése érdekében a kiemelt programok megvalósítását, ellátja a közlekedésbiztonságot érintő állami feladatok tárcaszintű képviseletét.
(2) A közlekedésért felelős helyettes államtitkár a közlekedési tevékenységet koordináló és funkcionális feladatkörében:
a) a kormányzat ágazati célkitűzései alapján, a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár irányításával kidolgozza a közlekedésfejlesztés fő irányait, a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés és -működtetés stratégiai célkitűzéseit,
b) felel a közlekedési infrastruktúra fejlesztését szolgáló programok (európai uniós forrásból, központi költségvetésből és egyéb forrásból megvalósuló projektek) előkészítése, elfogadása, módosítása és nyomon követése kapcsán a minisztérium közlekedési infrastruktúra, valamint a járműállomány területére háruló feladatainak koordinálásáért, ellátásáért (tervezés, kidolgozás, felülvizsgálat, módosítási javaslatok, kötelezettségvállalás),
c) előkészíti az IKOP, továbbá a közlekedési TOP felhívások szakmai koncepcióját úgy, hogy az illeszkedjen a Kormány ágazati, stratégiai céljaihoz, előkészíti a többéves nemzeti keret és az éves fejlesztési keret alapját jelentő szakmapolitikai koncepciót, és egyúttal javaslatot tesz a kiemelt projektek körére,
d) ellátja a Nemzeti Közlekedési Stratégia végrehajtásának szakterületi koordinációját,
e) a közúti árufuvarozó vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében szakmai stratégiát dolgoz ki,
f) a közlekedésbiztonság javítása és alternatív közlekedési módok népszerűsítése érdekében kiemelt programok megvalósítására tesz javaslatot a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak,
g) szervezi és összehangolja az 53. § (1) bekezdése szerinti közlekedési szakpolitikák nemzetközi (két- és többoldalú, valamint európai uniós) vonatkozásait, az ezzel foglalkozó fórumokon – kijelölés alapján – képviseli a minisztert, rendszeresen egyeztetéseket folytat az Európai Bizottság közlekedéspolitikát befolyásoló döntéshozóival,
h) közlekedésszakmai szempontok képviseletével közreműködik a minisztérium két- és többoldalú nemzetközi közlekedési kapcsolatrendszerének fenntartásában, fejlesztésében, kiemelt figyelmet fordítva a határon túli magyarság közlekedési kapcsolatainak javítására,
i) részt vesz a két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és megállapodások alapján létrehozott közös testületek működtetésében,
j) ellátja a közösségi közlekedés egységes, országos elektronikus jegy- és utastájékoztató rendszerével kapcsolatos közlekedésszakmai feladatokat,
k) ellátja a közösségi közlekedés összehangolását, koordinációját,
l) elkészíti a közösségi közlekedés koncepcióját,
m) a miniszter által átruházott hatáskörben kiadja a vasúti pályaműködtetési szerződések éves pénzügyi záradékában meghatározott költségtérítések folyósítását megalapozó teljesítésigazolást,
n) ellátja az intermodális csomópontokkal kapcsolatos szakmai feladatokat,
o) ellátja a veszélyes áruszállítással, a közlekedési környezetvédelemmel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
p) felel a vasúttársaságok pályaműködtetési szerződéseinek ellenőrzéséért.
(3) A közlekedésért felelős helyettes államtitkár légügyi főigazgatói feladatkörében:
a) a társtárcákkal együttműködve ellátja a stratégiai légtér-gazdálkodási feladatokhoz fűződő teendőket, emellett a Légiközlekedés Védelmi Bizottság titkári és a Nemzeti Légtér Koordinációs Munkacsoport elnöki teendőit,
b) képviseli a kormányzati álláspontot az ICAO, EUROCONTROL, ECAC, EASA nemzetközi légiközlekedési szervezetekkel történő kapcsolattartásban, és ellátja a szervezeti tagsággal járó főigazgatói hatáskörbe tartozó feladatokat,
c) működteti a nemzetközi szakmai szervezetek döntései, ajánlásai végrehajtásának szervezését és koordinálását, az adatszolgáltatás ellátását,
d) vezeti a kétoldalú légügyi konzultációkat és a légiközlekedési megállapodások megkötését, módosítását célzó tárgyalásokat, ezek megnyitásáról és eredményéről tájékoztatja az Európai Bizottságot.
(4) A közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály,
b) a Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály,
c) a Közúti Infrastruktúra Működtetési Főosztály,
d) a Kerékpáros Koordinációs Főosztály,
e) a Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály,
f) a Közlekedési Szolgáltatási Főosztály,
g) a Légi- és Víziközlekedési Főosztály és
h) a Közlekedésbiztonsági Szervezet
vezetőjének tevékenységét.
(5) A légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény 3. §-ában és 4. § (1) bekezdésében foglalt feladatok tekintetében a Közlekedésbiztonsági Szervezet vezetője nem utasítható.
54. § (1) A közlekedésért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
55. § A közlekedésért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a közlekedésért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője helyettesíti. A közlekedésért felelős helyettes államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén a Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály vezetője látja el.
19/A. A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár
55/A. § (1) A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár önállóan gyakorolja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladat- és hatáskörébe tartozó közlekedési hatósági feladatokkal kapcsolatos minisztériumi állami vezetői feladatokat.
(2) A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Hatósági Koordinációs Főosztály,
b) a Légügyi Szakszolgálati Hatósági Főosztály,
c) a Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály,
d) a Légügyi Kockázatértékelési Hatósági Főosztály,
e) a Légiforgalmi és Repülőtéri Hatósági Főosztály,
f) a Vasúti Hatósági Főosztály,
g) a Hajózási Hatósági Főosztály,
h) a Közúti Jármű Hatósági Főosztály,
i) a Jármű Módszertani Hatósági Főosztály,
j) a Képzési és Vizsgáztatási Hatósági Főosztály,
k) a Pályaalkalmassági Vizsgálati Hatósági Főosztály,
l) a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály és
m) a Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztály
vezetőjének tevékenységét.
(3) A közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet] 7. § (1) bekezdése szerinti vasúti igazgatási szervként a Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztály Vasúti Igazgatási Szerve jár el. A Vasúti Igazgatási Szerv a 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése alapján nem utasítható.
55/B. § (1) A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
55/C. § A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén – a légiközlekedési hatósági ügyek kivételével – a Hatósági Koordinációs Főosztály vezetője; együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője helyettesíti. A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén a Hatósági Koordinációs Főosztály vezetője látja el. Légiközlekedési hatósági ügyekben a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Repülőtéri és Légiforgalmi Hatósági Főosztály vezetője helyettesíti.”
„(9a) A közlekedési hatósági közigazgatási peres és nem peres eljárásokban, valamint a közlekedési hatósági feladatokkal összefüggő valamennyi peres és nem peres eljárásban – ideértve különösen a közhatalom gyakorlásával okozott kár megtérítése iránti pereket, a kényszertörlési, felszámolási és végelszámolási eljárásokat, valamint a közigazgatási bírság behajtásával kapcsolatos eljárásokat – a képviseletet a Hatósági Koordinációs Főosztály vezetője látja el. Ezen eljárásokban a nyilatkozattételi kötelezettség és jogosultság, valamint a bírósági beadványok kiadmányozása a főosztályvezetőt illetik. A főosztályvezető képviseleti jogosultságát az adott perben eljáró, perbeli képviseletre jogosult kormánytisztviselőkre átruházhatja. A Hatósági Koordinációs Főosztály vezetője peren kívüli és perbeli egyezséget csak a közigazgatási államtitkár előzetes írásbeli engedélye alapján köthet.”
(2) Az NFM utasítás 1. melléklet 80. § (2) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter kiadmányozza)
f) a (12) bekezdésben foglaltak kivételével a tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi (részvényesi) határozatokat, az alapítói joggyakorlása alatt álló alapítványokkal, közalapítványokkal kapcsolatos döntéseket, valamint”
(3) Az NFM utasítás 1. melléklet 80. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki:
„(12) A postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos kiadmányozza az NFM utasítás 1. melléklet 5/A. függelékében meghatározott társaságok feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tulajdonosi (részvényesi) határozatokat.”

8. § (1) Az NFM utasítás 1. melléklet 83. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és ezzel egyidejűleg a következő (1a)–(1f) bekezdéssel egészül ki:
„(1) A 2. függelékben nevesített feladatkörében érintett önálló szervezeti egység vezetője – a közlekedési hatósági ügyek kivételével – a miniszter által átruházott jogkörben, a miniszter nevében eljárva – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálya alá tartozó döntésekre vonatkozó, a 6. függelékben foglalt eljárásrend szerint – előkészíti és kiadmányozza a miniszter hatáskörébe tartozó hatósági döntéseket.
(1a) A közlekedési hatósági ügyekben az első fokú döntéseket – a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály, valamint a Vasúti Igazgatási Szerv hatáskörébe tartozó ügyek kivételével – a miniszter nevében és megbízásából azon szervezeti egység vezetője kiadmányozza, amely szervezeti egység feladat- és hatáskörébe a jelen utasítás alapján az érintett hatósági ügy tartozik.
(1b) A Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály hatáskörébe tartozó első fokú döntéseket a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár nevében és megbízásából a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály vezetője kiadmányozza.
(1c) A Vasúti Igazgatási Szerv hatáskörébe tartozó közigazgatási döntéseket a Vasúti Igazgatási Szerv vezetője kiadmányozza.
(1d) A közlekedési hatósági ügyekben a másodfokú döntéseket – az (1e) bekezdésben foglaltak kivételével – a miniszter nevében és megbízásából a Másodfokú Hatósági Főosztály vezetője kiadmányozza.
(1e) Az (1b) bekezdés szerinti közlekedési hatósági ügyekben a másodfokú döntéseket a miniszter nevében és megbízásából a Másodfokú Közúti Ellenőrzési Főosztály vezetője kiadmányozza.
(1f) A közlekedési hatósági ügyekben döntést hozó vezető e jogkörben való eljárása során nem utasítható.”
(2) Az NFM utasítás 1. melléklet 83. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az irat előkészítését végző szakmai részleg a kiadmányozásra kerülő hatósági döntéseket – a közlekedési hatósági ügyek kivételével – a Jogtanácsosi Főosztálynak, a jogszabály egységes alkalmazása érdekében kiadmányozásra előkészített állásfoglalást a Jogszabály-előkészítő Főosztálynak minden esetben köteles felülvizsgálat előtt bemutatni.”

10. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.0.4. pontja a következő e) ponttal egészül ki:
(Felszámolók Névjegyzékét Vezető Hatóság
A Főosztály feladatai)
e) ellátása érdekében a főosztályvezető helyettesítésére általános főosztályvezető-helyettes működik.”

11. § Az NFM utasítás 2. függelék 4. pontja a következő 4.2.0.4. ponttal egészül ki:
„4.2.0.4. Másodfokú Közúti Ellenőrzési Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. másodfokú hatóságként eljár a közúti árufuvarozás és a személyszállítási tevékenység Kormány által meghatározott célzott ellenőrzése során, a jogszabály szerinti első fokú döntésekkel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmek esetén,
2. felügyeleti szervként jár el, és gyakorolja a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben meghatározott felügyeleti jogkört az 1. pont szerinti ügycsoportban az első fokú döntést hozó hatóságként eljáró Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály vonatkozásában.”

12. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. a) pont 6. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Kodifikációs feladatai körében:)
„6. előkészíti az NFM Igazgatás költségvetése pénzügyi-gazdasági feladatairól és a döntési eljárásokról, az illetményszámfejtésről, a kincstári VIP-kártya kiadásáról és használati rendjéről, a hivatali mobiltelefonok használatáról, valamint a taxikártyák használatáról szóló belső szabályzatokat,”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. pontja a következő e) ponttal egészül ki:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai)
e) ellátása érdekében a főosztályvezető helyettesítésére általános főosztályvezető-helyettes működik.”

13. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.3.4. Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel – a Gazdálkodási Főosztály bevonásával – a költségvetési szerveket érintő szervezeti normák, alapító okiratok szakmai előkészítéséért, valamint felel ezen feladatok tekintetében a hatásvizsgálatok költségvetési részének elkészítéséért,
2. felel a tárca, valamint a költségvetési szervek hatáskörébe tartozó díj- és bírságrendeletek előkészítéséért, felel ezen feladatok tekintetében a hatásvizsgálatok költségvetési részének elkészítéséért, a szakmai kezelő és a Gazdálkodási Főosztály bevonásával,
3. részt vesz a Gazdálkodási Szabályzat bevételek kezelésével összefüggő rendelkezéseinek összeállításában, a Főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében,
4. felel a közlekedési hatósági feladatellátással összefüggésben kivetett bírságot vagy pótdíjat megállapító döntések pénzügyi nyilvántartási rendszerének szabályozásáért,
5. véleményezi az intézmények működését és gazdálkodását érintő, a Kormány részére készült előterjesztés, miniszteri rendelet, utasítás vagy határozat tervezetét,
6. közreműködik az intézményeket érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében, illetve az intézmények hatáskörét megalapozó jogszabályok tervezeteinek szakmai előkészítésében, felel a szabályozás előkészítésével összefüggő költségvetési hatásvizsgálatok elkészítéséért,
7. közreműködik az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 3. § (2a) bekezdésében megjelölt miniszteri rendelet és a kapcsolódó szakmai szabályozási koncepciók kidolgozásában,
8. felel az egységes számviteli szabályozás elkészítéséért,
9. közreműködik a költségvetési, a költségvetést megalapozó, valamint a zárszámadási törvényjavaslat előkészítésében,
10. szakmailag előkészíti az Alappal kapcsolatos jogszabályok tervezeteit,
11. kialakítja az Alap pénzeszközeinek szabályszerű felhasználásához szükséges eljárásjogi, szervezeti és módszertani környezetet.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. elkészíti a fejezet havi költségvetési jelentéseit, időközi mérlegjelentéseit, éves beszámolóit,
2. intézményfelügyeleti jogkörből adódó, a költségvetési szerveket érintő egyes személyi kérdések tekintetében (intézményvezetők javadalmazása, prémiumfeladat-meghatározás, célfeladat-kitűzés, teljesítményértékelés) ellátja a döntés előkészítésével kapcsolatos feladatokat a szakmai terület, a Jogszabály-előkészítő Főosztály, valamint a Személyügyi Főosztály bevonásával,
3. koordinálja az intézményi szektor közérdekű és közérdekből nyilvános adatainak megjelenítésével kapcsolatos jogszabályokban és közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott teendők végrehajtását,
4. ellátja az intézmények középtávú működési, tevékenységi és szervezeti stratégiájának kialakításával, a kapcsolódó intézkedési tervjavaslat összeállításával és a jóváhagyott intézkedési terv alapján történő végrehajtásával kapcsolatos feladatokat az érintett szervezeti egységek bevonásával,
5. koordinálja a közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok hatósági bevétel beszedéssel kapcsolatos tevékenységét; intézkedik a hatósági bevétel beszedése során felmerülő problémák kezelése érdekében,
6. felelős az Alapból finanszírozott feladatokat ellátó Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal (a továbbiakban: RHK Kft.) való kapcsolattartásért,
7. koordinálja az Alap felhasználásával kapcsolatos, a minisztériumot érintő egyeztetési és előkészítési folyamatokat,
8. ellátja az Alap költségvetési tervezésével és zárszámadási feladataival kapcsolatos szakmai és pénzügyi egyeztetést.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. előkészíti – a Gazdálkodási Főosztály bevonásával – az intézmények irányításával, átszervezésével összefüggésben kiadásra kerülő egyedi miniszteri utasításokat,
2. felel a minisztérium alapító okirata és a miniszter által irányított és felügyelt költségvetési szervek alapító, megszüntető, átalakító okiratai – a Jogszabály-előkészítő Főosztály, a Jogtanácsosi Főosztály és az érintett szervezeti egységek bevonásával történő – előkészítéséért, az államháztartásért felelős miniszterrel való egyeztetés céljára történő megküldéséért, valamint a Magyar Államkincstárral történő egyeztetéséért.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. közreműködik a zárszámadási törvénytervezet NFM Igazgatás és az intézményi szektor, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó számszaki mellékleteinek összeállításában,
2. az NFM Igazgatás és a fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében teljes körű analitikus és főkönyvi, valamint kötelezettségvállalás-nyilvántartást vezet, elkészíti az éves beszámolókat, időközi mérlegjelentéseket, részt vesz az NFM Fejezetre vonatkozó előírt évközi költségvetési adatszolgáltatások teljesítésében,
3. gondoskodik a minisztériumi pénzügyi és számviteli integrált számítástechnikai rendszer szakmai rendszergazdai feladatai ellátásáról,
4. ellátja az alkalmazott pénzügyi és számviteli integrált számítástechnikai rendszer szakmai követelményeknek és a hatályos törvényi szabályozásnak megfelelő működésének felügyeletét, az ennek biztosításához szükséges változtatásokat kezdeményezi,
5. részt vesz az egyéb számítástechnikai rendszerekhez való kapcsolódás kialakításában, működéskorszerűsítési feladatokban,
6. karbantartja a törzsadat- és jogosultsági rendszert, az alkalmazott pénzügyi és számviteli integrált számítástechnikai rendszert,
7. megszervezi a költségvetési gazdálkodás pénzügyi és számviteli integrált számítástechnikai rendszerfelhasználók oktatását, vizsgáztatását,
8. végzi a díjszámítással kapcsolatos feladatokat, javaslatot tesz díjtételek megállapítására, elemzéseket készít a díjrendeletek módosításához, az új díjtételek költségalapú megállapításához,
9. felelős a közlekedési hatósági bevételek és az ezzel összefüggő követelések elkülönített nyilvántartásáért,
10. koordinálja a szakterület bevonásával a közlekedési hatósági bevételek beazonosítását a MÁK-online rendszerben, egyezteti a Magyar Államkincstárral az ezzel összefüggő nem azonosított bevételeket,
11. figyelemmel kíséri a közlekedési hatósági bevételek realizálódását, koordinálja a beszedés érdekében szükséges intézkedéseket; elvégzi a szakmai programokkal beszedett bevételek és az elkülönített kincstári keretszámlára beérkezett bevételek egyeztetését, intézkedik az érintett szakterület bevonásával az eltérések rendezése érdekében, elemzést készít a terv-tény adatok alapján,
12. előkészíti a szakterületek vagy a partnerek által jelzett, a minisztérium elkülönített kincstári keretszámlájára tévesen befizetett összegek visszautalását,
13. vezeti a szakterületek bevonásával a közlekedési hatósági feladattal összefüggésben kivetett jogerős határozatok (közigazgatási, eljárási bírság és pótdíj) pénzügyi adatainak analitikus nyilvántartását; ellátja az ezzel összefüggő pénzügyi feladatokat, különös tekintettel a nemzetgazdasági számlák feletti jogosultságból adódó jogkörökre,
14. ellátja a követelések behajthatatlanná minősítése előtt a közlekedési hatósági feladattal összefüggő határozatok pénzügyi teljesülésének vizsgálatát,
15. elvégzi a tengelytúlsúlydíj, valamint a közlekedési hatósági bevételek tekintetében a jogszabályban meghatározott, %-os mértékű befizetési kötelezettség továbbutalásához, valamint a központi költségvetést megillető befizetési kötelezettség átutalásához szükséges főkönyvi lekérdezéseket, az utalandó összeg megállapítását, erről adatot szolgáltat a Gazdálkodási Főosztály részére az utalások teljesítése érdekében,
16. részt vesz a közlekedési szakágazathoz kapcsolódó – hatósági tevékenységgel összefüggő – átutalásos vevőszámlák kiállításában (közúti, vasúti, hajózási és képzési szakterületek esetében a szakterületekkel egyeztetett átutalásos, a légügyi szakterület esetében valamennyi számlát a szakterületek által kiállított és rendszeresített űrlap alapján), a hatósági tevékenységgel összefüggő egyéb számla kiállítása az egyes szakmai területek feladata,
17. közreműködik a fejezet gazdálkodásával kapcsolatos havi vezetői információs jelentések összeállításában és a fejezet felügyelete és irányítása alá tartozó intézmények költségvetés-tervezési tevékenységének ellátásában,
18. a Gazdálkodási Főosztály bevonásával az intézmények által vagyonkezelt, bérelt vagy más jogcímen használt kincstári körbe tartozó állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos – jogszabályban, valamint vagyonkezelési és más szerződésben – a miniszter egyetértéséhez vagy véleményalkotásához kötött feladatokat döntésre előkészíti,
19. felel az intézmények megalapításával, átalakításával, megszüntetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért a szakmai kezelő, a Személyügyi Főosztály, a Jogszabály-előkészítő Főosztály, a Jogtanácsosi Főosztály, a Gazdálkodási Főosztály és az egyéb érintettek bevonásával,
20. a Személyügyi Főosztály bevonásával ellátja az intézmények létszámkeretének meghatározásával kapcsolatos feladatokat,
21. a Személyügyi Főosztály bevonásával a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározatból adódóan a háttérintézményektől beérkező továbbfoglalkoztatási kérelmeket összegyűjti és továbbítja a Miniszteri Kabinet részére,
22. felel a Jogszabály-előkészítő Főosztállyal, a Jogtanácsosi Főosztállyal és a Személyügyi Főosztállyal együttműködve az intézmények irányítási vagy felügyeleti jogának átadás-átvételével kapcsolatos feladatok ellátásáért,
23. felel az intézmények társasággá vagy a társaságok intézménnyé alakításával, továbbá a költségvetési szerveknek gazdasági társaság alapításával, a költségvetési szervek és társaságaik jogutódlásával kapcsolatos szakmai koncepció és az azzal összefüggő hatásvizsgálatok elkészítéséért, a szakmai tervezetek elkészítéséért,
24. felülvizsgálja az intézményi szektor kincstári és elemi költségvetéseit, majd megküldi az adatállományt a Magyar Államkincstár részére,
25. koordinálja az intézményi szektor költségvetési beszámolási tevékenységét, az ellenőrzött éves költségvetési beszámolókat benyújtja a Magyar Államkincstár felé,
26. ellenőrzi és feldolgozza az intézményi szektor időközi mérlegjelentéseit, majd megküldi a Magyar Államkincstár részére,
27. ellátja a fejezet éves – intézményi szektort érintő – zárszámadási törvényjavaslatának elkészítésével kapcsolatos feladatokat, ennek keretében elkészíti az előírt táblázatok szerinti adatszolgáltatást és a zárszámadás szöveges indoklását, az elektronikus adatállományt továbbítja a Költségvetési Főosztály részére,
28. folyamatosan figyelemmel kíséri, ellenőrzi és elemzi az intézményi szektor költségvetési, gazdálkodási tevékenységét,
29. az intézményi igények jóváhagyása céljából előterjeszti az intézményi szektor fejezeti hatáskörű előirányzat-módosítási igényeit, valamint az előirányzat-módosítások engedélyezését követően továbbítja a Magyar Államkincstár részére,
30. havi rendszerességgel adatszolgáltatást készít az intézmények előirányzat-felhasználásának tényleges és várható teljesítéséről, az adatállományt és a kapcsolódó elemzést megküldi a Költségvetési Főosztályra az egységes vezetői számviteli információs rendszer működtetéséhez,
31. engedélyezi az intézmények havi időarányos keretnyitását és megküldi a Magyar Államkincstár részére,
32. az intézmények által kezdeményezett és fejezeti hatáskörben jóváhagyott előirányzat-keretnyitás előrehozása érdekében eljár a Magyar Államkincstárnál,
33. ellátja az előírt és a fejezet felügyelete, irányítása alá tartozó intézményeket érintő évközi adatszolgáltatások elkészítését, felülvizsgálatát és fejezeti szintű adatszolgáltatási kötelezettség esetén a Költségvetési Főosztályra történő megküldését,
34. ellátja az intézményi szektor előző évi előirányzat-maradvány elszámolásának felülvizsgálatát és továbbítja a Költségvetési Főosztály részére,
35. a Gazdálkodási Főosztály bevonásával végzi a háttérintézmények elhelyezésével összefüggő feladatokat,
36. elkészíti az Alap éves felhasználási tervét, szükség esetén azok módosítását, valamint koordinálja az ezzel kapcsolatos tárcaközi egyeztetési, döntés-előkészítési és jóváhagyási feladatokat,
37. előkészíti és jóváhagyásra előterjeszti az Alap és az RHK Kft. közötti éves finanszírozási szerződés tervezetét,
38. külön jogszabályban meghatározottak szerint gondoskodik az Alap pénzeszközeiből finanszírozandó tevékenységek éves munkaprogramja szerinti célkitűzések teljesítéséhez szükséges szerződéstervezetek elkészítéséről,
39. nyilvántartja és kezeli az RHK Kft. által megkötött szerződéseket,
40. előkészíti az Alapból finanszírozandó tevékenységek közép- és hosszú távú terveit és ezek részeként a befizetési kötelezettségekre vonatkozó javaslatokat,
41. kialakítja, működteti és felügyeli az Alapból nyújtott támogatások ellenőrzési és irányítási rendszerét,
42. elkészíti, jóváhagyásra előterjeszti és végrehajtja az Alapból nyújtott támogatások ellenőrzéséhez kapcsolódó stratégiát, kockázatelemzést és éves ellenőrzési tervet,
43. ellátja az Alapot érintő belső és külső ellenőrzésekhez kapcsolódó adat- és információszolgáltatási feladatokat, intézkedési tervet készít, és felel annak nyomon követéséért,
44. ellátja az Alapból kiadott támogatások az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzéséért felelős szerv részére történő bejelentéseit és az egyéb adatszolgáltatási kötelezettségeit,
45. ellátja az Alap pénzeszközei felhasználásának szakmai értékelésével kapcsolatos feladatokat,
46. felel az Alap szerződés-nyilvántartó informatikai rendszerének kialakításáért, működtetéséért, fejlesztéséért,
47. ellátja az Alapból finanszírozott – az éves költségvetési törvényben nevesített – feladatok ellenjegyzési, érvényesítési, teljesítésigazolási és utalványozási feladatait, valamint felel a pénzügyi teljesítések lebonyolításáért,
48. kialakítja és jóváhagyásra előterjeszti az Alap számviteli rendjét, valamint gondoskodik a könyvvezetési, beszámolási és adatszolgáltatási feladatok végrehajtásáról,
49. ellátja az Alap felhasználásával kapcsolatos államháztartási információs feladatokat,
50. felelős az Alap finanszírozási tervének elkészítéséért, előirányzat-gazdálkodási feladatainak végrehajtásáért,
51. gondoskodik az Alap követeléskezelésével kapcsolatos feladatok ellátásáról,
52. ellátja az Alap Szakbizottságának működésével kapcsolatos döntés-előkészítési, ügyviteli és titkársági feladatokat,
53. ellátja az Alapból az ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulásoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos feladatokat,
54. véleményezi az Alapba való befizetések mértékének az éves költségvetési törvényben való meghatározásához készülő költségbecsléseket,
55. ellátja a miniszter által felügyelt, illetve irányított intézmények nyilvántartásával összefüggő feladatokat (címrendi besorolás, új cím esetén államháztartási egyedi azonosító kérése, számlanyitás, számlamódosítás, számla megszüntetése), ezzel összefüggésben elkészíti a törzsadattárat érintő adatszolgáltatásokat.
e) Egyéb feladatai körében:
1. biztosítja a minisztérium képviseletét és a képviselet ellátását az intézményeket érintő állami vagyonnal kapcsolatos döntéshozatalban,
2. együttműködik a KEF állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggő feladatai szakmai felügyeletének ellátása során annak szakmai kezelőivel,
3. közreműködik a miniszter rendelkezési jogába tartozó egyes elkülönített állami alapokkal összefüggő jogszabályban meghatározott és a miniszter hatáskörébe tartozó döntések előkészítésében, ennek keretében a tervezési, beszámolási feladatok ellátásában, valamint a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás véleményezésében,
4. részt vesz az Alap feladataihoz kapcsolódó szakmai konferenciákon, előadásokon.”

14. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.4. pontja a következő 4.4.0.3. alponttal egészül ki:
„4.4.0.3. Másodfokú Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. másodfokon eljár az útügyi közlekedési hatóságként kijelölt, országos illetékességgel eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala által hozott döntések – ideértve a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény 17. § (4) bekezdése szerinti hatáskör gyakorlása során hozott döntéseket is – ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek tekintetében,
2. másodfokon elbírálja a közúti gépjármű-közlekedéssel kapcsolatos ügyekben közlekedési hatóságként kijelölt – országos illetékességgel eljáró – Budapest Főváros Kormányhivatala által hozott első fokú döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket,
3. másodfokú hatósági jogkört gyakorol a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő vasúti munkavállalók első fokú időszakos, soron kívüli és záró, valamint az előzetes egészségi alkalmassági vizsgálata tekintetében a Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság által hozott első fokú döntések vonatkozásában,
4. másodfokú hatóságként jár el a hajózási hatóságként – országos illetékességgel – eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala által hozott első fokú döntések ellen előterjesztett jogorvoslati kérelmekben, amennyiben a fellebbezést törvény lehetővé teszi,
5. jogszabályban meghatározott közlekedési sajátos építményfajták tekintetében másodfokú építésfelügyeleti hatóságként jár el,
6. felügyeleti szervként jár el, és gyakorolja a felügyeleti jogkört az 1–5. pont szerinti ügycsoportokban az első fokú döntést hozó hatóságok vonatkozásában.”

15. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.4.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4.1. A közlekedésért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
4.4.1.1. Közlekedésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Közlekedésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely ellátja a 72. §-ban meghatározott feladatokat.

4.4.1.2. Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel a vasútnak minősülő kötöttpályás infrastruktúrára (vasúthálózat) vonatkozó feladatok szakmai előkészítéséért,
2. felel a Nemzeti Közlekedési Stratégia Intézkedési Tervében foglaltak megvalósulásához szükséges vasúti jogszabályok szakmai előkészítéséért,
3. felel a vasúthálózat értéke meghatározásának és nyilvántartásának irányítása, a vasúti forgalmi rend elveinek szakmai meghatározásáért,
4. ellátja a vasúti és logisztikai kritikus infrastruktúra kijelölésével kapcsolatos, a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatokat,
5. ellátja a vasúti közlekedés területén felmerülő minőségbiztosítási feladatokat.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. felel a vasúti infrastruktúra fejlesztését szolgáló programok (IKOP, CEF, központi költségvetésből és egyéb forrásból megvalósuló projektek, akciótervek) előkészítése, elfogadása, módosítása és nyomon követése kapcsán a minisztérium közlekedési területére háruló horizontális feladatok koordinálásáért, ellátásáért,
2. koordinálja a közlekedéspolitikával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
3. kapcsolatot tart a területen működő szakmai érdekképviseleti szervezetekkel,
4. ellátja a vasúti intelligens közlekedési rendszerek (a továbbiakban: ITS) és szolgáltatások fejlesztésének szakterületi, minisztériumi és tárcaközi koordinációját.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. javaslatot tesz a nemzetközi vasúti kapcsolatok fejlesztésére, a nemzetközi egyezmények és megállapodások szakmai tartalmára, részt vesz azok létrehozatalának előkészítésében,
2. ellátja a vasúti ITS fejlesztésével kapcsolatos európai uniós kötelezettségeket és a tárca ezzel kapcsolatos feladatait,
3. részt vesz a vasúti infrastruktúra területét érintő nemzetközi bizottságok, munkacsoportok munkájában (kiemelten a tagállami működés programjaival összefüggésben az Európai Bizottság, az ENSZ EGB mellett működő szakmai bizottságok és munkacsoportok munkájában), továbbá ellátja a szakmai képviseletből adódó feladatokat,
4. felel a minisztérium képviseletéért az Európai Unió különböző támogatási eszközeinek vasúti infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó európai uniós szakmai bizottságai, munkacsoportjai munkájában, eljár az Európai Bizottság Regionális Politika Főigazgatóságánál a hatáskörébe tartozó európai uniós támogatásokkal kapcsolatos egyeztetések során,
5. meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat,
6. a Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztállyal és a Légi- és Víziközlekedési Főosztállyal együttműködve képviseletet lát el a Transz-európai Közlekedési Hálózat (a továbbiakban: TEN-T) Bizottságban, kapcsolatot tart az Európai Unió Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságával, a DG MOVE képviselőivel, koordinálja az ezzel kapcsolatos feladatok teljesítését,
7. kialakítja a vasúti közlekedési területen az Interreg programokban benyújtott projektjavaslatokkal kapcsolatos álláspontot,
8. felel az európai uniós támogatással megvalósuló projektek – IKOP, CEF, Interreg projektek –, valamint az egyéb forrásból finanszírozott vasúti infrastruktúra-fejlesztési projektek megvalósulásának nyomon követéséért,
9. a Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztállyal és a Légi- és Víziközlekedési Főosztállyal együttműködve ellátja a Transzeurópai Törzshálózati Folyosókkal, és a TEN-T hálózatokkal kapcsolatos feladatokat,
10. ellátja a Vasúti áruszállítási folyosókkal (RFC-kel) kapcsolatos feladatokat,
11. mandátumküldés és véleményezés útján részt vesz a TEN-T-tel kapcsolatos uniós és hazai joganyagok módosításában,
12. feltárja a vasúti közlekedési infrastruktúra-fejlesztés és -működtetés elérhető európai uniós támogatású és egyéb alternatív forráslehetőségeit,
13. részt vesz az Európai Bizottság vasúti közlekedésfejlesztési projektjeiben,
14. ellátja a hazai és európai uniós támogatással megvalósításra tervezett vasúti közlekedési projektek összehangolását, a fejlesztési programokba történő beillesztését,
15. meghatározza a távol-keleti és egyéb transzkontinentális árufuvarozási stratégiák infrastruktúra pilléreit.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. felel a vasúti infrastruktúra-fejlesztési elvek kidolgozásáért, a döntések előkészítéséért és azok megvalósításának figyelemmel kíséréséért, a közlekedéssel kapcsolatos ágazati szintű tervezéséért és a feladatok végrehajtásában történő közreműködésért,
2. közreműködik a városi és elővárosi vasúti infrastruktúra-hálózat fejlesztéspolitikájának kialakításában, a közlekedési hálózatok összehangolásában,
3. részt vesz a vasúti interoperabilitás technikai és intézményi rendszereinek kialakításában,
4. felel a nagyvasúti fejlesztési programok kimunkálásáért, szakmai egyeztetéséért és rendszeres aktualizálásáért,
5. felel a vasúthálózat-fejlesztéssel, az infrastruktúra-beruházásokkal kapcsolatos vizsgálatok, műszaki-gazdasági információk, társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatok elvégeztetéséért, azok elemzéséért, az utakkal és vasúti pályákkal kapcsolatos kutatási-fejlesztési tevékenység szakmai irányításáért,
6. felel a vasúti közlekedési szakterülethez tartozó fejlesztési programok és azon belül a projektek előrehaladásának nyomon követésére és nyilvánosságra hozatalára szolgáló rendszer kidolgozásáért és működtetéséért együttműködve a közreműködő szervezetekkel,
7. felel a vasúti infrastruktúra területén belül egyes stratégiai szintű, kiemelt fontossággal kezelendő folyamatok projektmódú kezelésének biztosításáért és a rendszeres egyeztető és beszámoltató fórumok működtetéséért, a vasúti közlekedési infrastruktúra-fejlesztés forrásfelhasználásának szakmai felügyeletéért,
8. ellátja a nemzeti és nemzetközi szintű vasúti közlekedési tervezéssel kapcsolatos feladatokat, különös tekintettel az Országos Területrendezési Tervvel és a TEN-T-tel, valamint az országos vasúti közlekedési hálózatok üzemeltetésével, fenntartásával és fejlesztésével összefüggő állami feladatok tekintetében,
9. felel a kormányzati logisztikai stratégia minisztériumon belüli feladatainak előkészítéséért, ellátásáért, képviseli a logisztikai stratégiával kapcsolatos kérdésekben a minisztériumot,
10. javaslatot tesz az intermodális logisztikai központok infrastruktúra-hálózata fejlesztésére,
11. kezeli a Főosztály szakmai felelősségi körébe tartozó költségvetési sorok költségvetési kapcsolatait,
12. ellátja a kötöttpályás közlekedés területén felmerülő minőségbiztosítási feladatokat,
13. előkészíti a vasúthálózat nyomvonalainak, kategóriájának és jellemzőinek meghatározásával kapcsolatos állami feladatok ellátását,
14. felel a vasúthálózat kezelésének normatív és – az országos vasutak tekintetében – operatív irányításáért, a vasúthálózat kezelésével (fenntartásával, üzemeltetésével és fejlesztésével) kapcsolatos minisztériumi feladatok elvégzéséért, rendkívüli helyzetek alkalmával közreműködik a vasúti forgalom szervezésében,
15. felel az állami tulajdon körébe tartozó vasúti pályahálózat működtetését biztosító pályaműködtetési szerződések éves aktualizálásának előkészítéséért,
16. felel a pályaműködtetési szerződésekben foglalt megrendelői ellenőrzési kötelezettség végrehajtásáért,
17. szakmailag közreműködik a minisztérium vasúthálózatot érintő vagyonkezelési tevékenységével kapcsolatos feladatainak ellátásában,
18. szakfelügyeleti jóváhagyást terjeszt elő a vasúti közlekedési infrastruktúra működtetését, üzemeltetését, fejlesztését szolgáló költségvetési előirányzatok terhére indítani tervezett beszerzésekkel, megrendelésekkel, szerződéskötésekkel kapcsolatban,
19. közreműködik a szakterületéhez tartozó OSAP adatgyűjtések összeállításában.
e) Egyéb feladatai körében:
1. együttműködik a társfőosztályokkal a nemzetközi kapcsolatokban a vasúti közlekedéssel összefüggő érdekek és kötelezettségek érvényesítésében,
2. képviseletet lát el a szakterületi hazai és nemzetközi ITS szervezetekben, munkabizottságokban, felel a közlekedéspolitikához illeszkedő, szakterületet érintő ITS politika kidolgozásában,
3. részt vesz a vasúti közlekedési hálózatok pályahasználati díjainak meghatározására létrehozott eseti vagy állandó bizottságok munkájában.

4.4.1.3. Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel az országos közúthálózat forgalomirányítási és tájékoztatási rendszerének és az azzal összefüggő szabályozási feladatok szakmai meghatározásáért,
2. felel a közúti információszolgáltatás rendszere feltételeinek, a közutak egységes forgalmi rendje elveinek, a közutak forgalombiztonságának javítását célzó intézkedések és azzal összefüggő szabályozási feladatok szakmai meghatározásáért,
3. felel a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer működtetéséhez szükséges, közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos jogszabályok szakmai előkészítéséért,
4. felel a közutakkal, a közúti igazgatással és hatósági feladatokkal kapcsolatos jogszabályok szakmai előkészítéséért,
5. felel a Nemzeti Közlekedési Stratégia Intézkedési Tervében foglaltak megvalósulásához szükséges közúti jogszabályok szakmai előkészítéséért.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. felel a közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztését szolgáló programok (IKOP, CEF, központi költségvetésből és egyéb forrásból megvalósuló projektek, akciótervek) előkészítése, elfogadása, módosítása és nyomon követése kapcsán a minisztérium közlekedési területére háruló horizontális feladatok koordinálásáért, ellátásáért,
2. ellátja a szabályozási tevékenységet megalapozó kutatás-fejlesztés menedzselési feladatokat,
3. kapcsolatot tart a területen működő szakmai érdekképviseleti szervezetekkel,
4. ellátja a közúti kritikus infrastruktúra kijelölésével kapcsolatos, a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatokat.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. javaslatot tesz a nemzetközi közúti kapcsolatok fejlesztésére, a nemzetközi egyezmények és megállapodások szakmai tartalmára, részt vesz azok létrehozatalának előkészítésében,
2. részt vesz a közúti közlekedés területét érintő nemzetközi bizottságok, munkacsoportok munkájában (kiemelten a tagállami működés programjaival összefüggésben az Európai Bizottság, az ENSZ EGB mellett működő szakmai bizottságok és munkacsoportok munkájában), továbbá ellátja a szakmai képviseletből adódó feladatokat,
3. felel a minisztérium képviseletéért az Európai Unió különböző támogatási eszközeinek közúti közlekedési infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó európai uniós szakmai bizottságok, munkacsoportok munkájában, eljár az Európai Bizottság Regionális Politika Főigazgatóságánál a hatáskörébe tartozó európai uniós támogatásokkal kapcsolatos egyeztetések során,
4. meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat,
5. feltárja a közúti közlekedési infrastruktúra-fejlesztés elérhető európai uniós támogatású és egyéb alternatív forráslehetőségeit,
6. részt vesz az Európai Bizottság közlekedésfejlesztési projektjeiben,
7. ellátja a közlekedési területen az Interreg Programok koordinációját, kialakítja a benyújtott projektjavaslatokkal kapcsolatos álláspontot, valamint a Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztállyal és a Kerékpáros Koordinációs Főosztállyal együttműködve ellátja az infrastruktúra terület képviseletét a határon átnyúló programoknál a közös Monitoring Bizottságokban, a Nemzeti Bizottságokban (transznacionális és interregionális programoknál) és az Interreg Tárcaközi Bizottságban,
8. felel az európai uniós támogatással megvalósuló projektek vonatkozásában – IKOP, CEF, TOP, Interreg projektek –, valamint az egyéb forrásból finanszírozott közúti infrastruktúra-fejlesztési projektek megvalósulásának nyomon követéséért,
9. mandátumküldés és véleményezés útján részt vesz a TEN-T-tel kapcsolatos európai uniós és hazai joganyagok módosításában,
10. ellátja a hazai és európai uniós támogatással megvalósításra tervezett közúti közlekedési projektek összehangolását, a fejlesztési programokba történő beillesztését.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. közreműködik a közlekedéspolitikával kapcsolatos minisztériumi feladatokban, különös tekintettel a közúti infrastruktúra-fejlesztési elvek kidolgozására, a döntések előkészítésére és azok megvalósításának figyelemmel kísérésére, a közlekedéssel kapcsolatos ágazati szintű tervezésre és a feladatok végrehajtásában történő közreműködésre,
2. előkészíti és ellátja a közúthálózat nyomvonalainak, kategóriájának és jellemzőinek meghatározásával kapcsolatos állami feladatokat,
3. ellátja a közúti közlekedéssel kapcsolatos operatív programra vonatkozó, a minisztérium közlekedési területének feladatkörébe tartozó tervezési munkákat, a feladatkörét érintő területeken közreműködik más operatív programok összeállításában,
4. felel a közúthálózat-fejlesztéssel, az infrastruktúra-beruházásokkal kapcsolatos vizsgálatok, műszaki-gazdasági információk, társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatok elvégeztetéséért, azok elemzéséért, a közúti infrastruktúrával kapcsolatos kutatási-fejlesztési tevékenység szakmai irányításáért,
5. felel a közúti közlekedési szakterülethez tartozó fejlesztési programok és azon belül a projektek előrehaladásának nyomon követésére és nyilvánosságra hozatalára szolgáló rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, együttműködve a közreműködő szervezetekkel,
6. felel a közúti infrastruktúra területén belül egyes stratégiai szintű, kiemelt fontossággal kezelendő folyamatok projektmódú kezelésének biztosításáért és a rendszeres egyeztető és beszámoltató fórumok működtetéséért, a közúti közlekedési infrastruktúra-fejlesztés forrásfelhasználásának szakmai felügyeletéért,
7. ellátja a nemzeti és nemzetközi szintű tervezéssel kapcsolatos közúti feladatokat, különös tekintettel az Országos Területrendezési Tervvel és a TEN-T-tel, valamint az országos közúti közlekedési hálózatok üzemeltetésével, fenntartásával és fejlesztésével összefüggő állami feladatok tekintetében,
8. javaslatot tesz az Útügyi Műszaki Előírások alóli felmentési kérelmek elbírálásával kapcsolatban,
9. ellátja a közúti közlekedés területén felmerülő minőségbiztosítási feladatokat.
e) Egyéb feladatai körében:
1. a közlekedési infrastruktúra-fejlesztő társaság bevonásával előkészíti a fejlesztési feladatok végrehajtására vonatkozó szerződéseket,
2. részt vesz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok közlekedésfejlesztési kérdéseivel kapcsolatos szakmai egyeztetéseken,
3. együttműködik a társfőosztályokkal a nemzetközi kapcsolatokban a közúti infrastruktúra fejlesztéssel összefüggő érdekek és kötelezettségek érvényesítésében,
4. részt vesz az IKOP, CEF és más uniós források támogatásával megvalósuló projektek előrehaladási értekezletein, valamint Monitoring Bizottsági ülésein, továbbá a jogszabályokban meghatározottak szerint a Projekt Bíráló Bizottságokban, valamint a Főosztály hatáskörébe tartozó további bizottságokban és munkacsoportokban,
5. részt vesz az összközlekedési ágazati koncepció kialakításában,
6. felkérésre részt vesz az országos közúthálózat-fejlesztést érintő tárgyalásokon,
7. véleményezi az országos közúthálózat-fejlesztéssel összefüggő nyomvonalak tanulmányterveit,
8. véleményezi a területfejlesztési koncepciókat, településrendezési, -szerkezeti terveket,
9. kapcsolatot tart a hálózatfejlesztésben érintett (társ)szervekkel, gazdasági társaságokkal,
10. közreműködik az útügyi műszaki előírások készítésével, módosításával kapcsolatos feladatok elvégzésében.
f) A Főosztály feladatainak ellátása érdekében a főosztályvezető helyettesítésére általános főosztályvezető-helyettes működik.

4.4.1.4. Közúti Infrastruktúra Működtetési Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel a közúti infrastruktúra működtetésre vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítéséért,
2. felel a közúthálózat állapotjellemzői, forgalmi, forgalomszabályozási és baleseti adatai gyűjtésének, karbantartásának, kezelési rendjének és az ezekkel összefüggő szabályozásnak a szakmai kidolgozásáért,
3. felel az útvagyon értéke meghatározásának és nyilvántartásának irányításáért.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. ellátja az ITS és szolgáltatások fejlesztésének szakterületi, minisztériumi és tárcaközi koordinációját,
2. ellátja a közúti infrastruktúra működtetés területén felmerülő minőségbiztosítási feladatokat,
3. koordinálja az országos közutak hídállományára vonatkozó adatok kezelését, az éves záró adatállomány összeállítását, előkészíti, ellenőrzi a forrásfelhasználást,
4. ellátja a koordinációs és ellenőrzési feladatokat az országos közúthálózat kezelő szervezeteinek forgalomszabályozási és hálózatkezelői tevékenységével kapcsolatosan,
5. koordinálja és ellenőrzi az országos közutak jogszabályban meghatározott periódusonkénti, illetve rendkívüli forgalmi rend felülvizsgálatát,
6. ellátja a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer monitoringjának koordinációját.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. a szakterület vonatkozásában ellátja és a további érintett szakfőosztályok bevonásával koordinálja az ITS fejlesztésével kapcsolatos európai uniós kötelezettségeket és a tárca ezzel kapcsolatos feladatait,
2. részt vesz a közúti közlekedésbiztonság területét érintő nemzetközi bizottságok, munkacsoportok munkájában (kiemelten a tagállami működés programjaival összefüggésben az Európai Bizottság, az ENSZ EGB mellett működő szakmai bizottságok és munkacsoportok munkájában), továbbá ellátja a szakmai képviseletből adódó feladatokat,
3. meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat,
4. feltárja a közúti közlekedési infrastruktúra-működtetés elérhető európai uniós támogatású és egyéb alternatív forráslehetőségeit,
5. részt vesz az interoperábilis Európai Elektronikus Útdíj Rendszer projektjeiben,
6. részt vesz a díjszedés területén folyamatban lévő európai uniós kutatások, irányelv-, illetve bizottsági döntés-előkészítő munkák szakértői bizottságaiban, megismeri, elemzi a nemzetközi díjszedési megoldásokat, technológiákat, tapasztalatokat és trendeket, kapcsolatot tart mind a hazai, mind a nemzetközi területeken a szakmai és az érdekképviseleti szervezetekkel.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. felel a közutak kezelésének normatív és – az országos közutak tekintetében – operatív irányításáért, az országos közutak, hidak és tartozékaik kezelésével (fenntartásával, üzemeltetésével és fejlesztésével) kapcsolatos minisztériumi feladatok elvégzéséért, rendkívüli helyzetek alkalmával közreműködik a közúti forgalom szervezésében,
2. felel a közúti közlekedési infrastruktúra működtetését, üzemeltetését, felújítását szolgáló költségvetési előirányzatok szakmai prioritásokon alapuló feladatmeghatározásáért, az előirányzatok felosztására való javaslat tételéért,
3. közreműködik a szakterületéhez tartozó OSAP adatgyűjtések összeállításában,
4. részt vesz a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszerrel kapcsolatos feladatokban.
e) Egyéb feladatai körében:
1. képviseletet lát el a szakterületet érintő hazai és nemzetközi ITS szervezetekben, munkabizottságokban, felel a közlekedéspolitikához illeszkedő ITS politika kidolgozásáért,
2. részt vesz a Földrajzinév-bizottságban, ellátja a közlekedéssel, az úthálózattal összefüggő földrajzi nevek megállapításával kapcsolatos feladatok bizottsági képviseletét,
3. előkészíti a hároméves Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramot, az éves Közúti Közlekedésbiztonsági Intézkedési Tervet,
4. meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat,
5. a közútkezelő társaság bevonásával előkészíti az üzemeltetési, karbantartási, szolgáltatási, valamint felújítási és felújítás-tervezési feladatok végrehajtására vonatkozó szerződéseket, elemzi és véleményezi a közútkezelő társaságok egységár-kalkulációját, árait, az éves tervezett mennyiségeket,
6. a közútkezelők havi, illetve éves üzemeltetési, karbantartási és szolgáltatási feladatainak teljesítését a szerződés szerint nyilvántartja, vezeti a tervezéssel és az elszámolással kapcsolatos nyilvántartásokat, elemzi az adatokat,
7. gondoskodik az országos közúthálózaton a közútkezelői tevékenység független ellenőrzéséről, a havi teljesítéseket az ellenőrzések eredményeinek figyelembevételével igazolja,
8. közreműködik a közútkezelők tevékenységét szabályozó előírások kidolgozásában és aktualizálásában (a finanszírozásra vonatkozó eljárási útmutató, árkialakítási útmutató, műszaki jogcímrendszer, normatívagyűjtemény, minőségellenőrzési kézikönyv stb.),
9. ellátja az európai uniós támogatással megvalósított projektek tekintetében a műszaki utánkövetési időszak monitorozásával, jelentések készítésével (nyomon követő, záró), a jótállási kötelezettségekkel, a projektdokumentációkra vonatkozó előírások betartásával és a projektek szerződésszerű megvalósulásában érintett szervezetek által elrendelt utóellenőrzések koordinálásával kapcsolatos feladatokat,
10. közreműködik a társintézmények, önkormányzatok, lakosság és úthasználók részéről érkező megkeresések alapján a választervezetek összeállításában,
11. a koncessziós szerződések alapján a koncessziós szerződésekben rögzített gyakorisággal gondoskodik az üzemeltetési és karbantartási tevékenységek elvégzésének ellenőrzéséről a helyszínen, ellenőrzi a havi, negyedéves, féléves, éves jelentéseket, a jelentések elfogadását előkészíti, a koncesszorok által a rendelkezésre állási díjról kiállított számlákat ellenőrzi, és javaslatot tesz azok elfogadására, illetve szükség esetén javítására,
12. véleményezi a helyszíni szemlék és a burkolatállapot-adatok alapján ellenőrzött éves felújítási és rutin karbantartási programokat,
13. ellenőrzi az Országos Közúti Adatbankhoz (a továbbiakban: OKA) kapcsolódó adatgyűjtési tevékenységet és az OKA adatait, javaslatot tesz az adatbázis fejlesztésére,
14. felügyeli és koordinálja a közlekedési hálózatok INSPIRE direktíva szerinti nyilvántartását és a közlekedési ágazat INSPIRE adatszolgáltatását,
15. támogatja és ellenőrzi a burkolatgazdálkodási rendszerek hazai alkalmazását,
16. előkészíti a díjköteles utak használati díjának megfizetésére szolgáló „e-matricák” értékesítése és kapcsolódó egyéb feladatok, valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer működtetésével összefüggő díjszedői, díjellenőrzés támogatói, egyetemes útdíjszolgáltatói, valamint az ezen tevékenységekhez kapcsolódó egyéb feladatok ellátását biztosító szerződés(eke)t, és ellenőrzi a feladatok szerződésszerű végrehajtását,
17. ellenőrzi a definiált szolgáltatási (SLA) szintek teljesülését, a fizetési, adatszolgáltatási és tájékoztatási határidők betartását,
18. elemzi a rendelkezésre álló statisztikai adatokat, az útdíjrendszer működésének tapasztalatai, illetve a kapott visszajelzések alapján folyamatosan szakértői, műszaki munkát végez,
19. felülvizsgálja a díjköteles hálózatot műszaki szempontból, a díjfizetés hatásait elemzi,
20. részt vesz az egységes és hosszútávon érvényesítendő díjpolitikai koncepció kidolgozásában, valamint a díjképzési és díjszedési stratégia kidolgozásában, pontosításában, gondoskodik a szükséges forgalmi, keresleti és díjbevételi becslések elkészítéséről, továbbá gondoskodik az ehhez szükséges alapadatok szolgáltatásáról,
21. közreműködik a díjszedéssel összefüggő marketingstratégia, valamint a kapcsolódó kommunikációs és promóciós stratégia kidolgozásában,
22. gondoskodik az időszakos hídvizsgálatok jegyzőkönyveinek véleményezéséről,
23. elkészíti a hídállomány adatai alapján az éves állapot- és helyzetjelentéseket,
24. részt vesz a középtávú és éves hídtervezési, hídfelújítási, fejlesztési, rehabilitációs programok összeállításában, véleményezésében,
25. ellátja az egyedi, műemlék és műszaki emlék hidakkal kapcsolatos feladatokat,
26. biztosítja a határhidakkal kapcsolatos feladatok ellátását, kapcsolatot tart a szomszédos országok társszervezeteivel,
27. gondoskodik az országos közúthálózaton végzendő beruházások, felújítások közlekedésbiztonsági döntés-előkészítői értékeléséről,
28. a forgalombiztonsági kockázatokat tartalmazó tervek véleményezése céljából gondoskodik a Forgalomtechnikai Bizottság összehívásáról,
29. ellenőrzi az országos közúthálózat forgalmi és baleseti alapadatait, elemzi azokat, illetve gondoskodik a baleseti adatbázis megbízhatóságának folyamatos javításáról, fejlesztéséről,
30. részt vesz a díjköteles hálózat műszaki felülvizsgálatában, a kihelyezett forgalomtechnikai jelzésrendszer folyamatos kontrolljában,
31. elvégzi a díjköteles hálózat forgalmi monitoring feladatait, feldolgozza a díjköteles hálózat forgalomszámlálási eredményeit, kiértékeli azokat,
32. részt vesz a közúti biztonságot növelő, önkormányzatok számára kiírt pályázatok lebonyolításában, a megvalósítás nyomon követésében,
33. ellenőrzi a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló jogszabályok végrehajtását, koordinálja a közútkezelőkre háruló feladatok ellátását.
f) A Főosztály feladatainak ellátása érdekében a főosztályvezető helyettesítésére általános főosztályvezető-helyettes működik.

4.4.1.5. Kerékpáros Koordinációs Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel a kerékpárutak fejlesztéséhez, fenntartásához és nyilvántartásához kapcsolódó jogszabályok, előterjesztések szakmai előkészítéséért,
2. előkészíti az aktív kikapcsolódás és a kerékpáros turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó jogszabályokat, előterjesztéseket.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. összehangolja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, az útvonalak kijelölését,
2. gondoskodik a kerékpáros infrastruktúra tervezését, fejlesztését és működtetését megalapozó módszertan, útmutató, műszaki előírás kidolgozásáról,
3. gondoskodik az egyéb infrastruktúra-fejlesztések esetében a kerékpáros közlekedést elősegítő szempontok érvényesüléséről,
4. gondoskodik a kerékpározáshoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó előírások, módszertanok kidolgozásáról,
5. közreműködik a kerékpáros közlekedés népszerűsítését célzó szemléletformáló és oktatási programok kidolgozásában, terjesztésében,
6. közreműködik az országos kerékpáros tömegsport és szabadidős rendezvénysorozatok szervezésének koordinálásával összefüggő feladatokban,
7. a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel együttműködve gondoskodik az EuroVelo útvonalakkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáról.
c) Funkcionális feladatai körében:
1. az érintett szervezeti egységekkel együttműködik
1.1. az országos kerékpáros infrastruktúra műszaki állapotának karbantartására, javítására fordítható források hatékony felhasználása érdekében,
1.2. az európai uniós költségvetési időszakban megvalósítandó kerékpáros infrastruktúra-fejlesztési projektek szakmai, stratégia szempontok szerinti kiválasztásában és előkészítésében,
1.3. a közlekedéspolitikai és közlekedésfejlesztési koncepciók kerékpárutakkal összefüggő tartalmának kialakításában,
1.4. a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés és -működtetés elérhető európai uniós támogatású és egyéb alternatív forráslehetőségeinek feltárásában,
1.5. a kerékpáros infrastruktúra tervezésére vonatkozó útügyi műszaki előírások alóli felmentési kérelmek elbírálásában,
2. ellátja a hazai és európai uniós támogatással megvalósításra tervezett kerékpáros projektek összehangolását, a kerékpáros fejlesztési programokba történő beillesztését,
3. részt vesz a kerékpáros közlekedés területét érintő nemzetközi bizottságok, szervezetek munkájában – különös tekintettel az Európai Kerékpáros Szövetség munkacsoportjainak tevékenységére –, továbbá biztosítja kerékpáros szakterülethez kapcsolódó hazai és nemzetközi képviseletet,
4. gondoskodik az országos kerékpáros infrastruktúra működtetéséről, továbbá a működtetés ellenőrzéséről és a működtetésre fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről,
5. gondoskodik a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos adatok gyűjtéséről, feldolgozásáról, valamint kerékpáros fejlesztések hatásainak méréséről,
6. gondoskodik a kerékpárutakkal összefüggő egyes műszaki adatok nyilvántartásáról, a nyilvántartási rendszer üzemeltetéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről,
7. gondoskodik a kerékpáros útvonalak egységes tájékoztatási rendszerének kidolgozásáról.
d) Egyéb feladatai körében: segíti a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos tevékenységét.

4.4.1.6. Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében felel:
1. a gépjármű-közlekedési és vasúti közlekedési ágazatra vonatkozó,
2. a közúti és a vasúti közlekedés biztonságával kapcsolatos,
3. a közúti közlekedésben való részvételre, a közúti közlekedési szabályokra, továbbá a közúti és vasúti járművezetők, valamint a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakörökben foglalkoztatottak képzésére és vizsgáztatására, a vasúti munkavállalók egészségügyi alkalmassági vizsgálatára, a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatára és utánképzésére, a nehéz tehergépkocsik hétvégi közlekedésére, a közúti közlekedési szolgáltatásra vonatkozó,
4. a közúti és vasúti járművek konstrukcióját (biztonsági és környezetvédelmi jellemzőit) és hatósági jóváhagyási (engedélyezési) rendszerét előíró,
5. a közúti közlekedési igazgatási és nyilvántartási ügycsoportok tekintetében a minisztérium hatáskörébe tartozó, a közúti járművezetők képzésére, a járművezetői jogosultság kiadására, a mozgásában korlátozott személyek közlekedésére vonatkozó,
6. a vasúti tevékenységet végző társaságok hatósági engedélyezésére vonatkozó,
7. a vasúti építmények engedélyezésével kapcsolatos,
8. a vasúti pályahálózathoz való nyílt hozzáféréssel, a kapacitáselosztással összefüggő,
9. a közlekedési eszközök kibocsátásaira és energiafogyasztására, a termékek környezetvédelmi jellemzőinek tanúsítására és ellenőrzésére vonatkozó mérési eljárások kidolgozásáért, illetve a vonatkozó közösségi jognak történő megfeleltetésért, a kibocsátások mérésére használt mérőeszközökkel szembeni követelmények meghatározásáért, a mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának jóváhagyására vonatkozó,
10. a nem közúti mozgó gépek (mobil munkagépek, belvízi hajók, vasúti járművek) levegőszennyezésére vonatkozó,
11. a légiközlekedés levegőtisztaság-védelmi és zajvédelmi szabályozásainak (zajgátló védőövezetek, emissziókereskedelem, egyedi zajkibocsátás, zajvédelmi bírság és díj), a közlekedési zajvédelemmel kapcsolatos,
12. a veszélyes áruk szállítására és ellenőrzésére vonatkozó,
13. az árufuvarozás és különjárati személyszállítás szabályozása szakmai koncepciójának és a kapcsolódó
jogszabálytervezetek szakmai előkészítéséért.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. ellátja a szabályozási tevékenységet megalapozó kutatás-fejlesztés menedzselési feladatokat,
2. kapcsolatot tart a területen működő szakmai érdekképviseleti szervezetekkel,
3. ellátja a közlekedési ágazat zajvédelmi feladatait és a stratégiai zajtérképezés és zajvédelmi intézkedési tervek koordinációs feladatait, végrehajtja az EU-stratégia zajtérképezését, ebben a körben intézkedési terveket dolgoz ki,
4. a minisztérium feladat- és hatáskörében felel a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal kapcsolatos feladatokért, a tárcaprogram összeállításáért és a jelentések készítéséért,
5. ellátja a hazai és európai uniós természetvédelmi területekre (természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek, Nemzeti Parkok, Natura 2000 területek) vonatkozó szabályozáskoordináció feladatait,
6. ellátja a közlekedési szakképzés terén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával való koordinációs feladatokat; együttműködik a nemzetgazdaság fejlesztését szolgáló új, a közlekedést érintő szakképzési programok kidolgozásában és megvalósításában,
7. koordinálja a tengelysúlymérő rendszer kialakításának feladatait.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. felel az Európai Unió gépjármű-közlekedési és vasúti közlekedési tárgyú jogszabályainak és egyéb, kötelező erővel nem bíró aktusainak előkészítéséért, a magyar tárgyalási álláspont szakmai tartalmának kialakításáért és képviseletéért, ellátja a tagságból eredő feladatokat (így különösen a közösségi jogszabályok hazai jogba történő átültetése, a jelentéstételi kötelezettség teljesítése),
2. biztosítja a minisztérium szakmai képviseletét, a hazai szabályozás szakmai alapját, illetve jogi hátterét kialakító nemzetközi szervezetek (különösen az ENSZ EGB) szakmai munkájában és e fórumokon érvényesíti az egyes szakterületek hazai szabályozási igényeit,
3. biztosítja a minisztérium szakmai képviseletét a közúti közlekedési területet érintő nemzetközi bizottságok, munkacsoportok munkájában, a nemzetközi közúti áru- és személyszállítási engedélyek elosztási elveinek meghatározásában, a vonatkozó nemzetközi megállapodások fejlesztésében, valamint a kétoldalú vegyes bizottságok működtetésében, a két- és többoldalú egyezmények szakmai tartalmának kidolgozásában, meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat,
4. biztosítja a minisztérium szakmai képviseletét az ENSZ EGB keretein belül a nemzetközi szállításokra vonatkozó előírások kidolgozásában, az Európai Bizottságnak a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos tevékenységében, felel az EU-jogszabályok hazai jogba történő átültetésének szakmai előkészítéséért, továbbá a veszélyes áruk szállítási biztonságával kapcsolatos egyéb jogszabályok szakmai előkészítéséért,
5. ellátja a vasúti nemzeti implementációs tervek koordinációját és a vonatkozó európai uniós jogszabályok alapján a felmentési kérelmek összehangolását.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. ellátja az intézményi keretben folyó közlekedésre nevelés, valamint a közlekedésért felelős miniszter feladatkörébe tartozó szakmai képzési, képesítési és vizsgakövetelményekkel kapcsolatos feladatokat, valamint a közlekedési szakképzés fejlesztésével, valamint a szakképzési törvényben és az OKJ-ban meghatározott, a közlekedési szakterületet érintő szakképzésekkel kapcsolatos minisztériumi feladatokat, közreműködik a közlekedési igazságügyi szakértők engedélyezési eljárásában,
2. felel a kormányzati logisztikai stratégia minisztériumon belüli feladatainak előkészítéséért, ellátásáért, képviseli a logisztikai stratégiával kapcsolatos kérdésekben a minisztériumot,
3. felel a közlekedési hatóság által végzett forgalomba helyezés előtti, időszakos, valamint közúti járművizsgálati tevékenység szakmai tartalmának meghatározásáért, fejlesztéséért,
4. felel a vasúti közlekedés biztonságáról szóló koncepció kidolgozásáért,
5. a piaci működés feltételeinek folyamatos figyelemmel kísérése révén piaci válság esetén előkészíti a szükséges beavatkozásokat,
6. szervezi a környezetvédelmi hatásvizsgálatok és stratégiai környezeti értékelések (Strategic Environmental Assessment) végrehajtását, koordinálja az eljárások módszertani fejlesztését,
7. ellátja a közlekedéspolitikával, közlekedési reformprogramokkal kapcsolatban a környezetvédelem tárgykörébe tartozó szakterületi feladatokat, különös tekintettel a szakterületek akció- és intézkedési terveinek összehangolására, valamint a közlekedéspolitika megvalósításának monitoringjára,
8. a minisztérium feladat- és hatáskörében felel a közlekedési hálózatokhoz kapcsolódó környezeti szennyezések felszámolásáért, kármentesítés szervezéséért és az Országos Környezeti Kármentesítési Program feladatainak végrehajtásáért,
9. végzi a közlekedési eredetű szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok, valamint levegőszennyező anyagok kibocsátására vonatkozó modellezési és adatszolgáltatási feladatokat, meghatározza ezekhez a közlekedési eszközök forgalomba helyezése és időszakos ellenőrzése során gyűjtendő adatok körét, feldolgozásuk szabályait, a gyűjtött adatokból adatbázist épít és működtet,
10. végzi a közlekedési terület szakképzési feladataihoz kapcsolódó jogszabály-előkészítési tevékenységet,
11. ellátja a közlekedési szakképzés ágazati képviseletét, és végzi az ezzel kapcsolatos egyeztetési feladatokat mind a kormányzati, mind a civil szféra szintjén.
e) Egyéb feladatai körében:
1. ellátja a közúti közlekedésbiztonságot érintő állami feladatok tárcaszintű képviseletét,
2. szakmai háttéranyagot készít a Főosztály szabályozási kompetenciájába tartozó kérdések tekintetében a szabályozásértelmezés, tájékoztatás, média (internetes) megjelenéshez,
3. ellátja a közúti közlekedési és vasúti közlekedési tárgyú állampolgári (ügyfél) megkeresések és panaszügyek tekintetében a minisztérium feladatkörébe tartozó szakmai tájékoztatási feladatokat, szükség esetén felügyeleti intézkedést kezdeményez,
4. szervezi és nyomon követi az allergén gyomnövények és a parlagfű elleni védekezést a közlekedési hálózatok környezetében, biztosítja a minisztérium képviseletét a parlagfű elleni védekezés hatékonyságát növelő tárcaközi bizottságban,
5. a Kommunikációs Főosztállyal együttműködve ellátja az „Európai Mobilitási Hét” és az „Európai Autómentes Nap” kezdeményezések kormányzati feladataiból, a települési önkormányzatok bekapcsolódásának ösztönzéséből, a társadalmi háttér (egészségügyi, környezetvédelmi profilú civil szervezetek, ifjúsági szervezetek, iskolák, lakossági és fogyasztói csoportok, piaci és kereskedelmi szervezetek, hatóságok, sajtó- és médiaszervezetek) támogató hozzáállásának formálásából adódó minisztériumi feladatokat,
6. ellátja a tankönyvjegyzékre kerüléssel és a tankönyvvé nyilvánítással kapcsolatos szakmai véleményezési és adatszolgáltatási, információs feladatokat.

4.4.1.7. Közlekedési Szolgáltatási Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel a személyszállítási közszolgáltatásokat érintő szabályozás szakmai előkészítéséért, a közszolgáltatási kötelezettségek általános kereteinek kialakításáért, a közlekedési közszolgáltatás terén az állami szerepvállalás meghatározásáért, szakmai előkészítéséért,
2. felel a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményrendszerrel, valamint a szociálpolitikai menetdíj-támogatással kapcsolatos, a tárcát érintő feladatok szakmai előkészítéséért, ellátásáért, a szükséges szabályozási feladatok teljesítéséért.
b) Koordinációs feladatai körében: koordinálja az akadálymentes közlekedés megteremtésével kapcsolatos feladatokat.
c) Funkcionális feladatai körében:
1. felel az állam és a közszolgáltatási feladatokat ellátó vasúttársaságok, valamint az állam és az autóbusszal végzett helyközi személyszállítási szolgáltatásokat végző társaságok közötti szerződéses kapcsolatok – személyszállítási közszolgáltatási szerződések – kidolgozásával, felülvizsgálatával, a közszolgáltatási menetrend jóváhagyásával, a közszolgáltatási tevékenységet ellátó vasúttársaságok és autóbuszos személyszállítást végző társaságok működtetésével, szolgáltatási feltételrendszerével, finanszírozásával, tervezésével, értékelésével összefüggő feladatok ellátásáért,
2. felel a közösségi közlekedési rendszer kiépítésére, fejlesztésére vonatkozó javaslatok, koncepciók kidolgozásáért, a helyközi (ideértve: elővárosi, regionális és országos) és helyi személyszállítás koordinálásával kapcsolatos közlekedéspolitika előkészítéséért és a kormányzati feladatok ellátásáért, a közlekedési szövetségi szabályozás szakmai kialakításáért, a regionális közlekedésszervezést végző intézmény szakmai felügyeletéért,
3. felel a közösségi közlekedési rendszer szervezeti és működési kereteinek folyamatos korszerűsítésére vonatkozó javaslatok, koncepciók kidolgozásáért, a közösségi közlekedés piaci szerkezetének folyamatos nyomon követéséért és ezzel kapcsolatosan javaslatok kidolgozásáért, továbbá az előzőekhez kapcsolódó kormányzati feladatok ellátásáért,
4. felel a menetrend szerinti (vasúti és közúti) személyszállítási közszolgáltatások működési rendszerét meghatározó elvek, a menetrend szerinti (vasúti és közúti) közlekedés feltételrendszerének kialakításáért, ellátja azok működtetésével, engedélyezésével, a menetrend, valamint a menetrend-módosítások jóváhagyásával összefüggő előkészítő feladatokat,
5. ellátja a helyközi menetrend szerinti (vasúti és közúti) személyszállítást végző társaságok szakmai felügyeletét, részt vesz a tulajdonosi jogok gyakorlójával együttműködve a társaságok gazdálkodásával, finanszírozásával, fejlesztésével, a jármű-rekonstrukcióval összefüggő feladatok ellátásában,
6. felel a helyi közösségi közlekedés támogatásának megállapításával összefüggő minisztériumi feladatok szakmai előkészítéséért, felhatalmazás alapján ellátásáért,
7. ellátja a helyközi menetrend szerinti (vasúti és közúti) személyszállítás menetrendjének jóváhagyásával, valamint a közszolgáltatási szerződések odaítélésével kapcsolatos szakmai feladatokat,
8. vizsgálja a menetrend szerinti közforgalmú közlekedést érintő panaszügyeket, előkészíti az országgyűlési képviselők által feltett interpellációk és kérdések választervezetét, javaslatot tesz a vitás kérdések rendezésére,
9. kialakítja, fejleszti és működteti a helyközi személyszállítási közszolgáltatások kompenzációs rendszerét, a közpénzügyi és finanszírozási hatékonyság és a pénzügyi átláthatóság elvének érvényesülésére javaslatokat dolgoz ki, és azok megvalósítását nyomon követi,
10. részt vesz az autóbusszal végzett személyszállítási tevékenység piacfelügyeletével kapcsolatos tevékenység irányításában.
d) Egyéb feladatai körében:
1. közreműködik a közszolgáltatás keretében végzett víziközlekedési tevékenységekkel kapcsolatos közlekedéspolitikai célok megvalósításában,
2. előkészíti és felhatalmazás alapján ellátja a helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatos, a tárca hatáskörébe tartozó feladatokat,
3. ellátja a tárca által kiadott felügyeleti igazolványokkal kapcsolatos feladatokat,
4. meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat.

4.4.1.8. Légi- és Víziközlekedési Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel a légiközlekedés szabályozásának szakmai előkészítéséért,
2. ellátja a légiközlekedést érintő jogszabályok szakmai hatályosulásának folyamatos figyelemmel kísérését, és ennek alapján szakmai javaslatot készít a jogszabályi környezet korszerűsítésére, valamint az egyéb szükséges intézkedések megtételére,
3. felel a légiközlekedési és a légiközlekedéshez kapcsolódó személyek, szervezetek, létesítmények és eszközök engedélyezésével, felügyeletével, valamint működtetésével és üzemben tartásával kapcsolatos követelményrendszerre vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítésért,
4. felel a víziközlekedés szabályozásának szakmai előkészítéséért,
5. ellátja a víziközlekedést érintő jogszabályok szakmai hatályosulásának folyamatos figyelemmel kísérését, és ennek alapján szakmai javaslatot készít a jogszabályi környezet korszerűsítésére, valamint az egyéb szükséges intézkedések megtételére,
6. felel a víziközlekedéssel, a víziutakkal, a kikötőkkel és más víziközlekedést befolyásoló létesítményekkel kapcsolatos közlekedésbiztonsági, valamint műszaki és hajózásbiztonsági követelményrendszerre vonatkozó, valamint a Víziközlekedés Védelmi Bizottság összetételéről, feladat- és hatásköréről, továbbá működési rendjéről szóló jogszabályok szakmai előkészítéséért,
7. felel a víziközlekedési ágazatra, a vízijárművekre a személyzet képzésére és vizsgáztatására, a hajózószemélyzet alkalmassági vizsgálatára és utánképzésére, az úszólétesítmények konstrukciójára és hatósági jóváhagyási (engedélyezési) rendszerére, a veszélyes áruk vízi szállítására és ellenőrzésére, a személyzet szakértői képzésére és továbbképzésére, a vízi áru-, és személyszállításra vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítéséért,
8. felel a vízi közösségi közlekedést érintő szabályozás szakmai előkészítéséért, a közszolgáltatási kötelezettségek általános kereteinek kialakításáért, a vízi közösségi közlekedés terén az állami szerepvállalás meghatározásáért, szakmai előkészítéséért.
b) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. előkészíti a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól, valamint a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló jogszabályban a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe utalt légiközlekedés-védelmi feladatok ellátásával kapcsolatos szakmai döntéseket,
2. ellátja a Légiközlekedés Védelmi Bizottság és a Nemzeti Légtér Koordinációs Munkacsoport titkársági feladatait,
3. előkészíti a Víziközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló jogszabályban a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe utalt víziközlekedés védelmi feladatok ellátásával kapcsolatos szakmai döntéseket,
4. felügyeli a nem európai uniós tagállam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmény üzemeltetője által benyújtott, nemzeti víziút használatának engedélyezése iránti kérelmekkel kapcsolatos engedélyezési szakmai feladatokat,
5. ellátja a Víziközlekedési Védelmi Bizottság titkársági feladatait,
6. felel a víziközlekedési infrastruktúra fejlesztését szolgáló programok (IKOP, CEF, INTERREG stb. központi költségvetésből és egyéb forrásból megvalósuló projektek, akciótervek) előkészítése, elfogadása, módosítása és nyomon követése kapcsán a minisztérium víziközlekedési területére háruló horizontális feladatok koordinálását, ellátásáért, részt vesz azok végrehajtásában,
7. ellátja a vízi kritikus infrastruktúra kijelölésével kapcsolatos, a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatokat,
8. ellátja a vízi közlekedés területén felmerülő minőségbiztosítási feladatokat,
9. ellátja a kutatási-fejlesztési tevékenység szakmai irányítását,
10. felel a víziúthálózatok, folyami információszolgáltatási rendszerek fejlesztésével, az infrastruktúra-beruházásokkal kapcsolatos vizsgálatok, műszaki-gazdasági információk, társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatok elvégeztetéséért, azok elemzéséért, kutatási-fejlesztési tevékenység szakmai irányításáért,
11. felel a víziközlekedési szakterülethez tartozó fejlesztési programok és azon belül a projektek előrehaladásának nyomon követésére és nyilvánosságra hozatalára szolgáló rendszer kidolgozásáért és működtetéséért együttműködve a közreműködő szervezetekkel,
12. felel a víziút infrastruktúra területén belül egyes stratégiai szintű, kiemelt fontossággal kezelendő folyamatok projektmódú kezelésének biztosításáért és a rendszeres egyeztető és beszámoltató fórumok működtetéséért, a víziközlekedési infrastruktúra-fejlesztés forrásfelhasználásának szakmai felügyeletéért,
13. szakmailag közreműködik a minisztérium víziközlekedési pályahálózatokat, országos közforgalmú kikötőket, határkikötőket érintő vagyonkezelési tevékenységével kapcsolatos feladatainak ellátásában,
14. ellátja a nemzeti és nemzetközi szintű tervezéssel kapcsolatos víziközlekedési feladatokat, különös tekintettel az Országos Területrendezési Tervvel, valamint a víziközlekedési hálózatok üzemeltetésével, fenntartásával és fejlesztésével összefüggő állami feladatok tekintetében,
15. felel a víziközlekedési infrastruktúra működtetését, üzemeltetését, fejlesztését szolgáló költségvetési előirányzatok szakmai prioritásokon alapuló feladatmeghatározásáért, az előirányzatok felosztására való javaslat tételéért,
16. közreműködik a közlekedési igazságügyi szakértők engedélyezési eljárásában,
17. ellátja a hajózási gyakorlati idő mérséklésének engedélyezésével kapcsolatos feladatokat,
18. vezeti a víziutak nyilvántartását,
19. ellátja a hajóút kijelölésével és kitűzésével való egyetértéssel, továbbá a víziközlekedés irányítására szolgáló jelek ezekkel összefüggő elhelyezésének elrendelésével kapcsolatos feladatokat,
20. ellátja a víziút-fenntartási terv jóváhagyásával való egyetértéssel kapcsolatos feladatokat,
21. ellátja az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító elismert szervezetek elismerését megalapozó javaslathoz az elismerést kérelmező szervezet auditálásával, továbbá az elismerést elnyert szervezet tevékenységének ellenőrzésével, valamint az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító kijelölt szervezetek kijelölését megalapozó javaslathoz a kijelölést kérelmező szervezet auditálásával, továbbá a kijelölt szervezet tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
22. kiadja a víziút korlátozott jellemzői következtében szükséges átmeneti közlekedési rendet meghatározó, továbbá az egyes vízterületek közlekedési rendjének a Hajózási Szabályzatban nem érintett helyi szabályait megállapító, hajósoknak szóló hirdetményeket,
23. rendelkezik elemi csapás vagy egyéb veszély esetén az úszólétesítmények ideiglenes igénybevételéről,
24. elbírálja a hajózási gyakorlati idő mérséklésére vonatkozó kérelmeket,
25. ellátja az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellegének igazolásával, az igazolást tartalmazó hatósági bizonyítvány kiállításával kapcsolatos feladatokat,
26. ellátja a víziközlekedési szakterületet érintő, szakértői nyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatokat,
27. megkeresés esetén belföldi jogsegélyt nyújt a hatáskörébe tartozó területeken,
28. közreműködik a duzzasztással szabályozott víziúton, vízlépcsőnél a víziút osztálya szerinti méretű úszólétesítmények, azok tolt kötelékének áthaladását biztosító hajózsilip és a hozzá tartozó létesítmények terveinek, létesítésének és üzembe helyezésének engedélyezésére irányuló eljárásában,
29. közreműködik a hajóút kitűzésének engedélyezési eljárásában,
30. ellátja a Modern Városok Program felelősségi körébe utalt konkrét projektek kezelésével kapcsolatos feladatokat.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. részt vesz az Európai Unió légiközlekedési tárgyú jogi aktusainak és egyéb, kötelező erővel nem bíró aktusainak előkészítésében, a magyar tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében, a tagságból eredő feladatok ellátásában (így különösen az európai uniós jogszabályok hazai jogba történő átültetése, a jelentéstételi kötelezettség teljesítése),
2. érvényesíti a hazai szabályozás szakmai alapját kialakító nemzetközi szervezetek szakmai fórumain a légiközlekedés hazai igényeit,
3. részt vesz a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Közgyűlésén, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) Igazgatóságában, az Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért (Eurocontrol) Ideiglenes Tanácsában, valamint a Közép-Európai Funkcionális Légtérblokk (FAB CE) Tanácsában,
4. ellátja a légiközlekedési szakterületen működő nemzetközi szakmai szervezetek és az EASA döntéseinek, ajánlásainak elemzését, megfelelő végrehajtásának szervezését, koordinálását, az ehhez kapcsolódó adatszolgáltatást,
5. meghatározza a két- és többoldalú légiközlekedési megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat, konzultációt folytat az egyéb érintettekkel, elvégzi az Európai Bizottság értesítését,
6. meghatározza a Főosztály hatáskörébe tartozó két- és többoldalú megállapodások szakmai tartalmát, vezeti a másik féllel (felekkel) történő konzultációkat és tárgyalásokat,
7. ellátja a légiközlekedési kritikus infrastruktúra kijelölésével kapcsolatos, a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatokat,
8. ellátja a légiközlekedés területén felmerülő minőségbiztosítási feladatokat,
9. részt vesz az Európai Unió víziközlekedési tárgyú jogi aktusainak és egyéb, kötelező erővel nem bíró aktusainak előkészítésében, a magyar tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében, a tagságból eredő feladatok ellátásában (így különösen az európai uniós jogszabályok hazai jogba történő átültetése, a jelentéstételi kötelezettség teljesítése),
10. érvényesíti a hazai szabályozás szakmai alapját kialakító nemzetközi szervezetek szakmai fórumain a víziközlekedés hazai igényeit,
11. ellátja az ENSZ EGB belvízi hajózási munkacsoportjában és bizottságában, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization) bizottságaiban és munkacsoportjaiban, a Duna Bizottság munkacsoportjában és szakértői értekezletein, valamint az OECD és az ECMT munkacsoportjaiban, a szakmai munkában való részvételt és a szakmai képviseletből adódó feladatokat,
12. ellátja a Duna Bizottságban Magyarország állandó kormányképviselő-helyettesi feladatait, részt vesz a Bizottság közgyűlésén és szakértői értekezletein, ellátja a szakmai képviseletből adódó feladatokat, továbbá részt vesz a Rajnai Hajózás Központi Bizottságában megfigyelőként, valamint képviseli a hajók műszaki követelményeit meghatározó CESNI Bizottságban a magyar álláspontot,
13. közreműködik a Duna Makró Regionális Stratégiával és a Duna Régió Stratégiával összefüggő kormányzati munkában,
14. ellátja a légügyi főigazgató titkársági feladatait, a légügyi főigazgatót akadályoztatása esetén képviseli a hazai és a nemzetközi légiközlekedéssel kapcsolatos szervezetekben.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. részt vesz a nemzeti légiközlekedési stratégia, valamint az ehhez kapcsolódó döntések szakmai előkészítésében, a végrehajtás figyelemmel kísérésében,
2. a légiközlekedés fejlesztésére vonatkozó javaslatot tesz a légiközlekedési stratégiával összhangban,
3. a repülésbiztonsággal összefüggő tevékenységek szervezett irányítása érdekében előkészíti a Nemzeti Repülésbiztonsági Programot, figyelemmel kíséri és felügyeli a működését, részt vesz az ország védelmi felkészüléséből és a NATO-tagságból eredő – a légiközlekedési szakterületre vonatkozó – feladatokban, továbbá a minisztériumot érintő polgári védelmi és katasztrófa elhárítási feladatokban,
4. ellátja a közlekedésért felelős miniszter feladatkörébe tartozó légiközlekedést érintő szakmai képzési, képesítési és vizsgakövetelményekkel kapcsolatos feladatokat, részt vesz a közlekedési szakképzés fejlesztésében, valamint ellátja a szakképzési törvényben és az OKJ-ban meghatározott, a légiközlekedési szakterületet érintő szakképzésekkel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
5. szakmailag előkészíti a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott állami feladatok tekintetében a miniszter hatáskörébe tartozó döntéseket,
6. ellátja a kétoldalú határforgalmi egyezményekkel, azok felülvizsgálatával kapcsolatos szakmai feladatokat,
7. felel az európai uniós támogatással megvalósuló légiközlekedési projektek vonatkozásában, valamint az egyéb forrásból finanszírozott projektek megvalósulásának nyomon követéséért.
e) Egyéb feladatai körében:
1. részt vesz a jogellenes légiközlekedési cselekmények elleni védelemmel kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatok ellátásában,
2. közreműködik a közlekedési igazságügyi szakértők engedélyezési eljárásában,
3. kezeli a Főosztály szakmai felelősségi körébe tartozó költségvetési sorok költségvetési kapcsolatait,
4. ellátja a Főosztály szakmai szabályozás-előkészítési hatáskörébe tartozó kérdések tekintetében a szabályozásértelmezés, tájékoztatás, a média (internetes) megjelenéshez szakmai háttéranyag előkészítését,
5. ellátja a légiközlekedési tárgyú állampolgári (ügyfél) megkeresések és panaszügyek tekintetében a minisztériumi feladatkörbe tartozóan szakmai tájékoztatás megadását és a szükség szerinti felügyeleti intézkedés kezdeményezését,
6. ellátja a Folyami Információs Szolgáltatások (RIS) működtetéséhez, ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatokat. Működteti, felügyeli a Hajózási Információs Rendszert (HIR), és fejleszti, összehangolja és szakmailag ellenőrzi ezeket a rendszereket,
7. működteti Belvízi Hajózási Alapprogramot,
8. elősegíti a hajózási képesítések megszerzéséhez szükséges vizsgáztatás fejlesztését,
9. részt vesz a nemzeti víziközlekedési stratégia, valamint az ehhez kapcsolódó döntések szakmai előkészítésében, a végrehajtás figyelemmel kísérésében,
10. a víziközlekedés fejlesztésére vonatkozó javaslatot tesz a víziközlekedési stratégiával összhangban,
11. ellátja a közlekedésért felelős miniszter feladatkörébe tartozó víziközlekedést érintő szakmai képzési, képesítési és vizsgakövetelményekkel kapcsolatos feladatokat, részt vesz a közlekedési szakképzés fejlesztésében, valamint ellátja a szakképzési törvényben és az OKJ-ban meghatározott, a víziközlekedési szakterületet érintő szakképzésekkel kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
12. részt vesz a Tengerész Képzéseket Akkreditáló Bizottság (TAMB) munkájában,
13. ellátja a víziközlekedési infrastruktúra (országos közforgalmú kikötők, szükségkikötők, határátkelőhelyek) működtetését és fejlesztését szolgáló források tervezésével, kezelésével kapcsolatos feladatokat, előkészíti a víziközlekedési infrastruktúrát érintő szerződéseket, megállapodásokat, projekteket, továbbá szakmailag közreműködik az Európai Unió által társfinanszírozott beruházási intézkedések, programok érvényesítésében, tervezésében, valamint az érintett állami tulajdonú infrastruktúrák vagyonkezelési feladatainak ellátásában,
14. ellátja a kétoldalú határforgalmi egyezményekkel, azok felülvizsgálatával kapcsolatos szakmai feladatokat,
15. ellátja a vízi közlekedési közlekedésbiztonsági szakmai feladatokat,
16. ellátja a rév- és kompközlekedés üzemeltetésével, fejlesztésével összefüggő feladatok koordinálását,
17. koordinálja az akadálymentes víziközlekedés megteremtésével kapcsolatos feladatokat,
18. közreműködik a vízi közösségi közlekedési rendszer kiépítésére, fejlesztésére vonatkozó javaslatok, koncepciók kidolgozásáért, a helyi személyszállítás koordinálásával kapcsolatos közlekedéspolitika előkészítéséért és a kormányzati feladatok ellátásáért,
19. közreműködik a vízi közösségi közlekedési rendszer szervezeti és működési kereteinek folyamatos korszerűsítésére vonatkozó javaslatok, koncepciók kidolgozásáért, a vízi közösségi közlekedés piaci szerkezetének folyamatos nyomon követéséért és ezzel kapcsolatosan javaslatok kidolgozásáért, továbbá az előzőekhez kapcsolódó kormányzati feladatok ellátásáért,
20. közreműködik a helyi vízi közösségi közlekedés támogatásának megállapításával összefüggő minisztériumi feladatok szakmai előkészítéséért, felhatalmazás alapján ellátásáért,
21. felel az európai uniós támogatással vagy hazai forrásból megvalósuló vízi közösségi közlekedési projektek vonatkozásában, valamint az egyéb forrásból finanszírozott projektek megvalósulásának nyomon követéséért,
22. a jóváhagyási jog gyakorlása érdekében véleményezi és döntésre előkészíti az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek elismeréséről, kijelöléséről és felhatalmazásáról szóló jogszabályban foglaltak szerinti kijelölési bizottság döntési javaslatait, ellátja a kijelölési bizottság titkársági feladatait.

4.4.1.9. Közlekedésbiztonsági Szervezet
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. kezeli és működteti a légiközlekedési eseményjelentések, elemzések és a légiközlekedési balesetekre, súlyos repülőeseményekre, repülőeseményekre vonatkozó adatok, információk nyilvántartására, nyomon követésére és feldolgozására létrehozott európai uniós adatbázist (ECCAIRS),
2. kezeli a víziközlekedési balesetekre és víziközlekedési eseményekre vonatkozó adatokat tartalmazó, a Bizottság által létrehozott, az Európai Tengeri Balesetek Információs Platformja (EMCIP) európai elektronikus adatbázist,
3. kezeli a súlyos vasúti balesetekkel, vasúti balesetekkel és váratlan vasúti eseményekkel kapcsolatos, az Európai Vasúti Ügynökség (ERA) által működtetett adatbázist,
4. részt vesz más országok balesetvizsgáló szervezeteivel folytatott vélemény- és tapasztalatcserében, a nemzetközi szervezetek, eseményvizsgálatokat végző hatóságok közös munkájában,
5. együttműködik a közlekedésbiztonság fejlesztése érdekében más hatóságokkal, szervezetekkel, ennek keretében kezdeményezi együttműködési megállapodás kötését,
6. a légiközlekedési ágazat szereplőivel közösen, illetve más kormányzati szervekkel együttműködve szükség esetén részt vesz a Légiközlekedési Balesetek Esetére Szóló Nemzeti Vészhelyzeti Terv és a Hozzátartozókat Támogató Program (Family Assistance Program) működtetésében,
7. kezeli és működteti a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események szakmai vizsgálatának, valamint az üzembentartói vizsgálat részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott balesetvizsgáló képzést végző szervezetekről vezetett nyilvántartást,
8. elvégzi a jogszabályban meghatározott légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetekkel és egyéb közlekedési eseményekkel kapcsolatos bejelentések gyűjtését és elemzését,
9. lefolytatja a jogszabályban meghatározott légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetek és az egyéb közlekedési események független szakmai vizsgálatát,
10. dönt azon légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetek és az egyéb közlekedési események független szakmai vizsgálatáról, amelyek vizsgálatára nem kötelezett,
11. a légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetek és az egyéb közlekedési események megelőzése érdekében biztonsági ajánlást ad ki a jogszabályban meghatározott szervezeteknek,
12. a légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események bejelentése vagy a szakmai vizsgálat során tudomására jutott információk alapján tematikus vizsgálatot végezhet, és a vizsgálat alapján biztonsági ajánlást adhat ki,
13. a légiközlekedési hatósággal együttműködve elvégzi a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott elemzések nyomon követését,
14. végrehajtja az üzembentartói vizsgálattal kapcsolatban, jogszabályban meghatározott feladatokat,
15. gondoskodik a szakmai vizsgálat során begyűjtött, lefoglalt bizonyítékok – beleértve a járművek roncsait is – jogszabály szerinti őrzéséről,
16. véleményezi a külföldi balesetvizsgáló szervezetek által megküldött zárójelentés-tervezeteket,
17. 24 órás folyamatos baleseti ügyeleti szolgálatot tart fenn, és készenléti szolgálatot ad a légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetekről, és az egyéb közlekedési eseményekről szóló bejelentések, továbbá a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott kötelező és önkéntes bejelentések fogadására és a szükséges jelentések és halaszthatatlan vizsgálati intézkedések megtételére,
18. jogszabályban meghatározott esetben hozzájárul a szakmai vizsgálat tárgyává tett légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési baleset és egyéb közlekedési esemény helyszínének megbontásához,
19. ellátja a nemzetközi szabályok szerint a Szervezet képviseletét a külföldön bekövetkezett légiközlekedési balesetek, súlyos repülőesemények szakmai vizsgálatában,
20. a nemzetközi szabályok szerint, másik állam balesetvizsgáló szervezetének felkérésre segítséget nyújt a szakmai vizsgálat lefolytatásában,
21. nemzetközi szabályok szerint átveheti a szakmai vizsgálat lefolytatását más állami balesetvizsgáló szervezetétől,
22. nemzetközi szabályok szerint átadhatja a szakmai vizsgálat lefolytatását más állami balesetvizsgáló szervezetének,
23. éves összesített adatokat szolgáltat a KSH-nak a légi- és víziközlekedési összefüggésben, amelyek felhasználásra kerülnek az EUROSTAT adatbázisában is.
b) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. teljesíti a polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről, valamint a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 2003/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1321/2007/EK bizottsági rendelet és az 1330/2007/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikk (2) bekezdésében, valamint 9. cikk (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget, és ellátja a 6. cikk (3) bekezdésében meghatározott kapcsolattartási pont feladatait,
2. értesíti az Európai Bizottságot a víziközlekedési balesetekről és a rendkívüli víziközlekedési eseményekről,
3. értesíti az Európai Vasúti Ügynökséget a súlyos vasúti balesetekkel, vasúti balesetekkel és váratlan vasúti eseményekkel kapcsolatban megindított szakmai vizsgálatról,
4. az Európai Bizottság, valamint az Európai Vasúti Ügynökség részére megküldi az előző évben végzett vizsgálatokról, a kiadott biztonsági ajánlásokról és a korábban kiadott biztonsági ajánlásokkal összhangban végrehajtott intézkedésekről készített beszámolóját,
5. kezdeményezi megállapodás kötését más állam kivizsgáló szervezeteivel az eseményvizsgálatok hatékony ellátása érdekében,
6. a Légi- és Víziközlekedési Főosztállyal vagy a Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztállyal együttműködve közreműködik az Európai Unió légiközlekedési, vízi közlekedési és vasúti közlekedési balesetvizsgálati tárgyú jogi aktusainak és egyéb, kötelező erővel nem bíró aktusainak előkészítésében, a magyar tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében,
7. részt vesz Európai Polgári Légiközlekedési Baleseteket Vizsgáló Hatóságok Hálózata (ENCASIA), Európai Polgári Repülési Konferencia Balesetvizsgáló Munkacsoportja (ECAC ACC) balesetvizsgálatot és repülésbiztonságot érintő ülésein és a munkacsoportok munkájában,
8. a Légi- és Víziközlekedési Főosztállyal együttműködve részt vesz az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) balesetvizsgálatot és repülésbiztonságot érintő ülésein és a munkacsoportok munkájában,
9. a Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztállyal együttműködve részt vesz az Európai Vasúti Ügynökség (ERA) balesetvizsgálatot érintő ülésein, a vasútbiztonságot érintő üléseken és a munkacsoportok munkájában,
10. a Légi- és Víziközlekedési Főosztállyal együttműködve részt vesz az Európai Tengerészeti Biztonsági Hivatal (EMSA) által szervezett balesetvizsgálatokkal foglalkozó Állandó Együttműködési Keret ülésein és a kapcsolódó munkacsoportok munkájában.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében: bírságot szab ki a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény, a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet megszegőivel szemben.
d) Egyéb feladatai körében:
1. évente előkészíti a miniszter részére az előző évben vizsgált légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események okainak feltárása során szerzett tapasztalatokról, a közlekedés biztonságát érintő folyamatokról és a közlekedésbiztonság állapotáról szóló beszámolót,
2. ellátja a légiközlekedési, vasúti és víziközlekedési balesetek és az egyéb közlekedési események tekintetében a média tájékoztatását,
3. a szakmai vizsgálatok zárójelentését a honlapon közzéteszi,
4. szervezi a légiközlekedési, vasúti és vízi közlekedési balesetek okainak feltárása során szerzett tapasztalatokról, a közlekedés biztonságát érintő folyamatokról és a közlekedésbiztonság állapotáról szóló szakmai konferenciákat,
5. részt vesz a légiközlekedési, vasúti és vízi közlekedési balesetvizsgáló tanfolyam megtartásában és szervezésében,
6. biztosítja és nyilvántartja a balesetvizsgálati tevékenység végzését igazoló dokumentumok, magyar és angol nyelvű azonosító kártyák, valamint a belépési és behajtási engedélyek beszerzését, érvényesítését,
7. közreműködik a balesetvizsgálathoz szükséges speciális felszerelések beszerzésében.”

16. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.4. pontja a következő 4.4.3. alponttal egészül ki:
„4.4.3. A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
4.4.3.1. Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely ellátja a 72. §-ban meghatározott feladatokat.

4.4.3.2. Hatósági Koordinációs Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében felel:
1. a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer működtetéséhez szükséges, közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos jogszabályok szakmai előkészítéséért,
2. a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály ellenőrzési tevékenységével kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. javaslatot tesz a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár részére a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok útügyi hatósági tevékenysége feletti szakmai irányítási és ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatban,
2. javaslatot tesz a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár részére a Budapest Főváros Kormányhivatala hajózási hatósági tevékenysége feletti szakmai irányítási és ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatban,
3. javaslatot tesz a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár részére a Budapest Főváros Kormányhivatala közúti jármű hatósági tevékenysége feletti szakmai irányítási és ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatban,
4. ellátja a hatósági intézkedések ellen benyújtott panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatával összefüggő feladatokat, vizsgálja a közúti közlekedési ellenőrzési csoport tagjainak intézkedése ellen beérkező panaszokat, bejelentéseket, éves jelentést készít a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár részére a panaszokkal és a közérdekű bejelentésekkel kapcsolatosan,
5. az európai uniós közlekedéspolitika céljait figyelembe véve tervezi és szervezi, továbbá – szükséges esetben a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó más szervezeti egységeivel együttműködve – végrehajtja a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek szakmai ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
6. felügyeletével biztosítja a közúti közlekedési ellenőrzési csoport átlátható, kockázatmentes és etikus működését és ennek érdekében helyszíni ellenőrzéseket végez,
7. javaslatot készít a költségvetésből és az európai uniós forrásokból finanszírozott fejlesztési projektek benyújtására, pályázaton való részvételre,
8. felelős
8.1. a Nemzeti Tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kiépítésére irányuló,
8.2. a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása című és
8.3. A magyarországi Folyami Információs Szolgáltatások hatékonyságának növelése című (CEF projekt azonosító száma: 2014-HU-TM-0619-W)
projekteknek a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök, a pályázati kiírás, a projektdokumentáció és a vonatkozó belső szabályozók szerinti szabályos és szerződésszerű lebonyolításáért és ennek érdekében a szükséges szerződések előkészítéséért, megkötésének koordinálásáért,
9. működteti a 8. pont szerinti projektek monitoring-rendszerét, helyzetképet készít a munkák aktuális feladatairól, nyilvántartja a projektekkel kapcsolatos dokumentumokat,
10. rendszeresen beszámol a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak a 8. pont szerinti projektekkel kapcsolatos információkról, felelős a projektekkel kapcsolatos információk áramlásáért.
c) Koordinációs feladatai körében:
1. koordinálja és összefogja a közlekedésért felelős helyettes államtitkár és a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek által előkészített és a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár részére véleményezésre megküldött jogszabálytervezetekre és jogharmonizációs javaslatokra vonatkozó hatósági szempontú vélemény kialakítását,
2. koordinálja az európai közlekedési ügynökségek (EASA, ERA, EMSA) ellenőrzései és auditálásai kapcsán feltárt hiányosságok javításának feladatait.
d) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. ellátja az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény és a végrehajtásáról szóló 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet alapján a felügyeleti szerv feladatait,
2. ellátja a miniszter képviseletét a közlekedési hatósági közigazgatási peres és nem peres eljárásokban, valamint a közlekedési hatósági feladatokkal összefüggő valamennyi peres és nem peres eljárásban, ideértve különösen a közhatalom gyakorlásával okozott kár megtérítése iránti pereket, a kényszertörlési, felszámolási és végelszámolási eljárásokat, valamint a közigazgatási bírság behajtásával kapcsolatos eljárásokat.
e) Egyéb feladatai körében:
1. negyedévente beszámolót készít a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek feladat- és hatáskörébe tartozó peres ügyekről, és azt a helyettes államtitkár útján megküldi a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár részére,
2. a perköltségigény behajtására irányuló, a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek feladat- és hatáskörébe tartozó peres ügyekkel kapcsolatos eljárásokban megkeresés alapján megteszi a szükséges peres és peren kívüli intézkedéseket.

4.4.3.3. Légügyi Szakszolgálati Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében: felel a Légi- és Víziközlekedési Főosztály megkeresése esetén a feladatkörével kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. orvosi szempontból minősíti a repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálatok alapján a szakszolgálati engedély megszerzésére kötelezetteket,
2. felügyeli a repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, a vizsgálatokat végző orvosok és vizsgáló helyek, továbbá a repülési szervezetek tevékenységét,
3. ellenőrzi a szakszolgálati engedéllyel kapcsolatos képzési, kiképzési és továbbképzési oktatási tervek repülő-egészségüggyel, valamint emberi tényezővel foglalkozó fejezeteit,
4. irányítja a polgári légijármű hajózó személyzet és légiutas-kísérők vizsgáztatásra felhatalmazott személyek vizsgáztatótevékenységét,
5. minősíti és felügyeli a repülésszimulációs oktatóeszközöket (FSTD).
c) Koordinációs feladatai körében:
1. koordinálja a szakorvosi vizsgálatok végzését,
2. koordinálja a légiközlekedési balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás keretében meghatározott repülőorvosi vizsgálatokat.
d) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. kiadja a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló 2010. március 4-i 185/2010/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 185/2010/EU rendelet) mellékletének 1.2.2.2. b) pontjában megjelölt repülőszemélyzeti azonosító kártyát,
2. végzi a polgári légijármű hajózó személyzet szakszolgálati engedélyével kapcsolatos képzés, továbbképzés személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálatát, az oktatási rend és az oktatást végző szervezetek alkalmassági feltételeinek vizsgálatát, a képzési szervezet engedélyezését, az oktatás, képzés ellenőrzését,
3. végzi a szakszolgálati engedélyhez kötött műszaki tevékenységekre vonatkozó képzési tervek jóváhagyását, a tárgyi és személyi feltételek, valamint a tervek végrehajtásának ellenőrzését,
4. végzi a karbantartás-oktató szervezetek engedélyezését és felügyeletét,
5. végzi a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyéhez szükséges nyelvismereti vizsgáztatást végző szervezetek engedélyezését, folyamatos felügyeletét, legalább évi egy alkalommal történő helyszíni ellenőrzését,
6. lefolytatja a polgári légijármű hajózó személyzet és légiutas-kísérők szakszolgálati engedélyének kiadását, meghosszabbítását, kiterjesztését és szakszolgálati engedélyeinek nyilvántartását, valamint a szakszolgálati engedélyek felfüggesztésével, visszavonásával kapcsolatos eljárásokat,
7. végzi a polgári légijármű karbantartó szakszolgálati engedélyek kiadását és nyilvántartását,
8. végzi a polgári légijármű hajózó személyzet és légiutas-kísérők vizsgáztatásra felhatalmazott személyek vizsgáztató tevékenységének hatósági ellenőrzését,
9. végzi a légi üzemeltetési utasítások, valamint azok módosításainak elbírálását, a polgári légijármű tényleges felszereltsége és az utasításokban foglaltak megegyezőségének, valamint a tervezett repülésekre való alkalmasságának megállapítását,
10. végzi a repülések előkészítésének és végrehajtásának ellenőrzését,
11. végzi látványosság célját szolgáló és egyéb különleges repülések végrehajtási feltételeinek vizsgálatát, végrehajtásának ellenőrzését,
12. végzi a kormányzati szállítások végrehajtása előtt a hajózó személyzet, valamint légiutas-kísérők szakszolgálati engedélyének érvényességének ellenőrzését,
13. részt vesz a polgári légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában,
14. végzi a polgári légijármű hajózó személyzet és légiutas-kísérők képzéséhez szükséges képzési tervek elbírálását, valamint a szakszolgálati vizsgáztatásra előkészítő tanfolyamok tematikájának jóváhagyását,
15. ellátja a polgári légijármű hajózó személyzet és légiutas-kísérők szakszolgálati engedélyének megszerzéséhez, meghosszabbításához, kiterjesztéséhez és helyreállításához szükséges elméleti vizsgáztatást és gyakorlati vizsgáztatás felügyeletét,
16. a hatáskörét érintő ügyekben bírságolási eljárást folytat le.
e) Egyéb feladatai körében:
1. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági eljárások díjbevételeinek és bírságbevételeinek beazonosítását,
2. nyilvántartja az általa kivetett bírságokat, és intézkedik a jogerős bírságok végrehajtása iránt.

4.4.3.4. Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében: felel a Légi- és Víziközlekedési Főosztály megkeresése esetén a feladatkörével kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért.
b) Funkcionális feladatai körében: ellátja a feladatkörébe tartozó tevékenységekre vonatkozó kiképzési és átképzési tervek vizsgálatát.
c) Koordinációs feladatai körében:
1. biztosítja a Safety Assessment of Foreign Aircraft (SAFA) és a Safety Assessment of Community Aircraft (SACA) programokkal összefüggő, kölcsönös információcserét,
2. ellátja a SAFA, a SACA programok EASA útmutatások szerinti szakmai szintű nemzeti koordinálását,
3. végzi a polgári légijárművek légialkalmasságát érintő légialkalmassági határozatok nyilvántartását,
4. ellátja a polgári légijárművek kormányzati szállítások előtti minősítését.
d) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. ellátja a polgári légijármű üzembentartási engedélyhez szükséges feltételek vizsgálatát, engedélyek kiadását, nyilvántartását,
2. végzi a polgári légiközlekedési, valamint a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységek engedélyezését,
3. végzi a polgári légijármű üzembentartók minőségügyi rendszerének, valamint a minőségügyi vezetők jóváhagyását,
4. végzi polgári légijármű üzembentartók, üzemeltető szervezetek hatósági felügyeletét,
5. végzi a polgári légijármű típusalkalmassági bizonyítvány kiadásához szükséges típusalkalmassági vizsgálatokat, valamint kiadja a polgári célú légijármű típusalkalmassági bizonyítványokat,
6. lefolytatja a polgári légijármű lajstromozási bizonyítvány kiadásával, lajstromból való törlésével, nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokat, elvégzi az azokhoz szükséges vizsgálatokat,
7. vezeti Magyarország Légijármű Lajstromát, lefolytatja a jelzálogbejegyzési, -törlési, -módosítási eljárásokat, valamint vezeti a lajstromozásra nem kötelezett polgári légijárművek nyilvántartását,
8. eljár a polgári légijármű légialkalmassági bizonyítvány kiadására, módosítására, korlátozására, visszavonására, felfüggesztésére irányuló eljárásokban,
9. eljár a polgári légijármű légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítvány kiadására, érvényesség meghosszabbítására, korlátozására, visszavonására, felfüggesztésére irányuló eljárásban,
10. végzi a polgári légijármű zajbizonyítvány kiadásához szükséges vizsgálatokat, annak alapján a légi jármű zajbizonyítványt kiadja,
11. végzi a polgári légijármű típusleírása, karbantartási és javítási utasítása meglétének és megfelelőségének vizsgálatát, az alkalmazás ellenőrzését,
12. végzi a polgári légijármű élettartam, üzemidő engedélyezéséhez szükséges vizsgálatokat, valamint azok engedélyezését,
13. végzi a polgári légijárművek hazai és külföldön történő gyártása, javítása, átalakítása, karbantartása, üzemeltetése elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálatát,
14. ellátja a polgári légijármű gyártó szervezet engedélyezését és felügyeletét,
15. ellátja a polgári légijármű karbantartó szervezetek engedélyezését és felügyeletét,
16. ellátja a polgári légijármű javító szervezetek engedélyezését és felügyeletét,
17. ellátja a szakszolgálati engedélyhez kötött műszaki tevékenységekre vonatkozó képzési tervek végrehajtásának ellenőrzését,
18. ellenőrzi a kormányzati szállítások végrehajtása előtt a műszaki szakszemélyzet szakszolgálati engedély érvényességét,
19. részt vesz a polgári légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában,
20. kibocsátja a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 3/C. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott légialkalmassági, üzemben tartási határozatot,
21. ellátja a folyamatos légialkalmassági irányító szervezetek (Part-M) engedélyezését és felügyeletét,
22. eljár a Magyarország Légijármű Lajstromába bejegyzett polgári légijárművek ellenőrzésének végrehajtása (ACAM) során,
23. eljár az általa felügyelt üzembentartók üzemben tartásában lévő polgári légijárműveken a forgalmi ellenőrzések végrehajtása (SANA) során,
24. ellátja SAFA adatbázis kezeléssel, nyilvántartással kapcsolatos feladatokat,
25. eljár a légitársasági üzletszabályzatok engedélyezése során,
26. eljár a pilóta nélküli polgári légijárművek, valamint a pilóta nélküli polgári légijárművekkel végzett tevékenység, pilóta nélküli légijármű vezetésére jogosító engedélyek kiadása és a kapcsolódó képzések engedélyezése során,
27. hatáskörét érintő ügyekben bírságolási eljárást folytat le.
e) Egyéb feladatai körében:
1. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági eljárások díjbevételeinek és bírságbevételeinek beazonosítását,
2. nyilvántartja az általa kivetett bírságokat, és intézkedik a jogerős bírságok végrehajtása iránt.

4.4.3.5. Légügyi Kockázatértékelési Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében: felel a Légi- és Víziközlekedési Főosztály megkeresése esetén a feladatkörével kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. ellátja a repülőbaleseti készenléti szolgálat fenntartását,
2. ellátja a repülésbiztonság-irányítási rendszer (SMS) elfogadását, működésének rendszeres ellenőrzését,
3. részt vesz a társszervezetek és partnerek által szervezett szakmai, szakértői munkabizottságok munkájában, szükség esetén a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár útján kezdeményezi azokat,
4. szervezi a szükséges szakmai képzéseket, légiközlekedés-védelmi oktatásokat, konferenciákat
5. részt vesz a polgári repülőterek Repülőtéri Védelmi Bizottságában, légiközlekedés-védelmi és kényszerhelyzeti gyakorlatokban,
6. eljár a légiközlekedés-védelmi intézkedések és eljárások elemzése, vizsgálata során, javaslatot tesz az ismételt előfordulás megelőzése és a hiányosságok megszüntetése érdekében.
c) Koordinációs feladatai körében:
1. összehangolja és figyelemmel kíséri a polgári légiközlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 300/2008/EK rendelet) 9. cikkében meghatározott Felelős Hatóságként a 300/2008/EK rendelet 4. cikkében említett közös alapkövetelmények végrehajtását,
2. ellátja a légiközlekedés védelmében együttműködő hatóságok tájékoztatását a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló 169/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 13. § m) pontja szerint, a feladatai ellátása során keletkező információkkal kapcsolatban,
3. ellátja a légiközlekedés védelmével kapcsolatos bizottsági ellenőrzések eljárásainak megállapításáról szóló 2010. január 26-i 72/2010/EU bizottsági rendelete alapján a Bizottság által végzett ellenőrzések eredményeiről készített jelentés értékelését, és azt a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár részére megküldi,
4. az egységes jogalkalmazás érdekében szakmai koordinációt lát el a polgári légiközlekedés területén jogalkalmazási feladatokat ellátó más főosztályokkal,
5. kidolgozza és előkészíti az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség és a tagállamok által a 216/2008/EK rendeletnek és a rendelet végrehajtási szabályainak bevezetése és végrehajtása érdekében betartandó, a közigazgatási és a felügyeleti rendszerre vonatkozó követelményeket.
d) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. lefolytatja a polgári légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesettel, repülőeseménnyel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás indítása esetén a vizsgálatot,
2. jóváhagyja a repülésbiztonsági szervezetek kézikönyveit, ellenőrzi végrehajtásukat,
3. felügyeli a repülésbiztonsági szolgálatok szakmai tevékenységét, az üzembentartói baleseti ügyeleti szolgálatok működését,
4. lefolytatja a repülésbiztonsági ellenőrzéseket, illetve koordinálja azok lefolytatását,
5. hatósági intézkedést tesz a repülésbiztonsági ellenőrzések és a szakmai kivizsgálások eredményeire, ajánlásaira, ezekről a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár útján tájékoztatja a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt,
6. ellátja a légiközlekedés-védelmi programok, védelmi minőségbiztosítási és védelmi képzési programok, tematikák jóváhagyását és ellenőrzését,
7. végrehajtja a 300/2008/EK rendelet II. számú mellékletének megfelelően a nemzeti légiközlekedés-védelmi megfelelőség-ellenőrzéseket,
8. ellátja a nemzeti légiközlekedés-védelmi minőségbiztosítási ellenőrök tevékenységének felügyeletét és irányítását,
9. gondoskodik az azonnali intézkedések bevezetéséről a légiközlekedés-védelmi minőségbiztosítási ellenőrzések alapján feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében,
10. lefolytatja a légiközlekedés védelmét közvetlenül veszélyeztető szervezetek és személyek – légiközlekedési tevékenység ellátásához szükséges – engedélyének felfüggesztésével, korlátozásával vagy visszavonásával kapcsolatos eljárást,
11. jóváhagyja a légiközlekedés-védelmi berendezések üzembe helyezését,
12. ellátja a légiközlekedés-védelmi tisztek kijelölésének jóváhagyását, vezeti az ezzel kapcsolatos nyilvántartást,
13. ellátja a légiközlekedés-védelmi oktatók engedélyezését, vezeti az ezzel kapcsolatos nyilvántartást,
14. lefolytatja a légiközlekedés védelme szempontjából kis repülőtérré minősítő eljárást,
15. ellátja a meghatalmazott ügynök, az ismert feladó, a fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítójának minősítését, tevékenységük felügyeletét, adataik feltöltését a 185/2010/EU rendelet melléklete alapján létrehozott adatbázisba,
16. ellátja a légiközlekedés-védelmi események közigazgatási hatósági eljárásban történő vizsgálatát,
17. részt vesz a légiközlekedés-védelmi személyek tanúsítása, valamint a tanúsítás harmadik félnek történő engedélyezésében, vizsgáztatásában,
18. részt vesz a 185/2010/EU rendelet mellékletének 1.2.2.2. b) pontjában megjelölt repülőszemélyzeti azonosító kártya kiadásában,
19. kiadja a nemzeti légiközlekedés-védelmi határozatot a 300/2008/EK rendelet 18. cikk a) pontjában említett információkat tartalmazó, a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló 2010/774/EU bizottsági határozat végrehajtására vonatkozóan,
20. eljár a repülőterek szigorított védelmi területére történő belépés során meghatározott személyek vagy csoportok részére a tiltott tárgyak bevitelének tilalma alóli felmentés vagy a védelmi ellenőrzés alóli teljes vagy részleges felmentés megadása során,
21. lefolytatja az utas panaszokkal kapcsolatos eljárásokat,
22. lefolytatja a polgári célú légiközlekedési szakértői engedélyezési eljárást,
23. a hatáskörét érintő ügyekben bírságolási eljárást folytat le,
24. közreműködik a polgári légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában,
25. szakhatóságként közreműködik az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárásban az ejtőernyő, függővitorlázó, helikopter, repülőgép, siklóernyő és vitorlázógép légi üzemeltetése; az ejtőernyő, függővitorlázó, siklóernyő és vitorlázógép tervezése, gyártása, javítása, karbantartása; a helikopter és repülőgép műszaki üzemben tartása, karbantartása; a légiforgalmi szolgálatok szakterületeken a szükséges szakmai gyakorlat elbírálásának szakkérdésében,
26. kibocsátja az Lt. 3/C. § (4) bekezdésében meghatározott nemzeti légiközlekedés-védelmi határozatot,
27. kijelöli a polgári repülőterekhez kapcsolódó zajgátló védőövezeteket,
28. végzi a polgári repülőterekhez kapcsolódó zajgátló védőövezetekre vonatkozó számítás kiinduló adatainak, a számítási eljárásnak és az eredményének ellenőrzését, jóváhagyását, indokolt esetben az övezethatárok jogszabály által meghatározott számítási pontjától való eltérés engedélyezését,
29. végzi a polgári repülőterekhez kapcsolódó zajgátló védőövezet telekhatárra igazítását, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezteti a tartós környezetkárosodás tényét, értesíti az érintett ingatlanok tulajdonosait,
30. eljár a polgári repülőterekhez kapcsolódó zajgátló védőövezettel kapcsolatos közmeghallgatás előkészítésében és lefolytatásában,
31. jóváhagyja és figyelemmel kíséri a polgári repülőtér üzemben tartója által benyújtott zajvédelmi programot,
32. végzi a polgári repülőterek zajmonitorrendszerének kiépítésére vonatkozó eljárás lefolytatását, a tervek jóváhagyását,
33. dönt a polgári célú repülésből származó mértékadó zajterhelés alakulásáról szóló éves beszámoló nyilvánosságra hozatalának módjáról,
34. kivizsgálja a zajpanaszokat.
e) Egyéb feladatai körében:
1. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági eljárások díjbevételeinek és bírságbevételeinek beazonosítását,
2. nyilvántartja az általa kivetett bírságokat és intézkedik a jogerős bírságok végrehajtása iránt,
3. részt vesz az európai légiközlekedéssel összefüggő krízishelyzetekre való felkészülésben (vulkánkitörés, egészségügyi kényszerhelyzet), továbbá részt vesz az ezek kezelésére létrehozott European Aviation Crisis Coordination Cell (EACCC), valamint az ICAO által életre keltett Közegészségügyi Megoldások és Megelőzés a Polgári Repülésben (CAPSCA The Collaborative Arrangement for the Prevention and Management program of Public Health Events in Civil Aviation) szervezetek munkájában.

4.4.3.6. Légiforgalmi és Repülőtéri Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében: felel a Légi- és Víziközlekedési Főosztály megkeresése esetén a feladatkörével kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért.
b) Koordinációs feladatai körében: a légiközlekedési hatósági ügyekben – ideértve a gazdálkodási és személyügyi kérdéseket is – összehangolja és koordinálja a Légügyi Szakszolgálati Hatósági Főosztály, a Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály, a Légügyi Kockázatértékelési Hatósági Főosztály, valamint a Légiforgalmi és Repülőtéri Hatósági Főosztály tevékenységét.
c) Funkcionális feladatai körében:
1. kiadja a légiforgalmi szolgáltatások és a léginavigációs szolgálatok repülésbiztonsági felügyeletéről és a 691/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2011. október 17-i 1034/2011/EU bizottsági rendeletben meghatározott repülésbiztonsági irányelvet (Safety Directives) az Lt. 3/C. § (3) bekezdése szerint,
2. eljárást dolgoz ki a repülésbiztonsági szabályozó követelményeknek való megfelelés ellenőrzésére,
3. rendszeresen figyelemmel kíséri és értékeli a léginavigációs szolgáltatók által elért biztonsági szinteket,
4. összeállítja az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben és a léginavigációs szolgálatoknak az egységes európai égbolt keretében történő ellátásáról szóló 2004. március 10-i 550/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott éves repülésbiztonsági felügyeleti jelentést,
5. a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról, a 923/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról és a 805/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2015. február 20-i 2015/340 bizottsági rendelet (a továbbiakban: 2015/340 bizottsági rendelet) 5. cikke szerinti illetékes hatóságként gondoskodik a 2015/340 bizottsági rendeletben meghatározott feladatok ellátásáról,
6. a Nemzeti Légtér Koordinációs Munkacsoport működését érintően szakmai javaslatokat fogalmaz meg Magyarország légtérstruktúrájának kialakítása, folyamatos korszerűsítése, valamint a légtér felhasználásának és igénybevételi rendjének kidolgozása vonatkozásában,
7. részt vesz a polgári légi járművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában,
8. részt vesz a funkcionális légtérblokk felügyeletével és működésével kapcsolatos hazai és nemzetközi tevékenységekben,
9. működteti a telefonos, e-mailes és személyes ügyfélszolgálatot, koordinálja a belföldi és nemzetközi kapcsolatok kialakítására és fejlesztésére vonatkozó feladatokat.
d) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. ellátja a léginavigációs szolgáltatók tanúsítását és folyamatos felügyeletét,
2. ellátja az ATFM és az ASM repülésbiztonsági felügyeletét,
3. elfogadja – a 1035/2011/EU végrehajtási rendelet keretében – a légiforgalmi szolgáltatók és a távközlési, navigációs vagy légtérellenőrző szolgálatok vonatkozásában a funkcionális rendszereikben a repülésbiztonsággal összefüggő változások bevezetésére vonatkozó eljárásrendet,
4. az ATM/ANS-t, valamint a képzési szervezeteket érintő tervezett, funkcionális rendszert érintő változtatások kapcsán a jogszabályban meghatározott esetekben lefolytatja a felülvizsgálati eljárást,
5. felügyeli az ATM/ANS, valamint a képzési szervezetek funkcionális rendszert érintő változtatásait,
6. ellátja a teljesítménycélok felügyeletét és ellenőrzését,
7. végzi a teljesítménytervek nemzeti vagy funkcionális légtérblokk szintjén történő kidolgozását, figyelemmel kíséri a végrehajtást, és elkészíti az ezzel kapcsolatos jelentést (monitoring),
8. ellátja a polgári légiközlekedést szolgáló földi irányítástechnikai berendezések interoperabilitását szabályozó, 552/2004/EK bizottsági rendeletben és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletekben meghatározott követelmények és dokumentáció hatósági felügyeletét, valamint lefolytatja a vonatkozó eljárásokat,
9. felügyeli a 73/2010/EK bizottsági rendelet alapján a légiforgalmi tájékoztató szolgálatot (AIS) és az 552/2004/EK bizottsági rendelet szerinti AIS rendszereket,
10. felügyeli a légiforgalmi tájékoztató kiadvány (beleértve a térképeket is) frissítését, módosításokat terjeszt elő, lefolytatja az előterjesztett módosításokkal kapcsolatos egyeztetéseket a légiforgalmi tájékoztató szolgálattal,
11. felügyeli a PANS-OPS szerinti eljárástervezés végrehajtását (érkezés – indulás, SID, STAR), valamint jóváhagyja a kidolgozott eljárásokat,
12. lefolytatja Magyarország drop zone, koordinált és műrepülő légtereinek igénylésével kapcsolatos közigazgatási eljárásokat a koordinációs feladatok ellátására felhatalmazott üzemben tartók részére,
13. lefolytatja a korlátozott légterek hatósági engedélyhez kötött igénybevételének engedélyezésével kapcsolatos közigazgatási eljárásokat,
14. lefolytatja a környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek igénybevételének engedélyezésével kapcsolatos közigazgatási eljárásokat,
15. az eseti légtér kijelölésére irányuló első fokú eljárásban az eseti légtér kijelölésének a polgári légiforgalom biztonságára gyakorolt hatásának, a légtérszerkezetben és a légiforgalmi szolgáltatást érintő változások kérdésében szakhatóságként vesz részt,
16. meghatározza a repülőrendezvények ATM/ANS vonatkozású előírásait,
17. felügyeli a léginavigációs szakszemélyzetek munkahelyi vizsgáját,
18. lefolytatja az EATMN rendszerhez tartozó polgári légiforgalmi földi berendezés, valamint az egyéb földi berendezések telepítéséhez, üzemben tartásához, módosításához és megszüntetéséhez szükséges hatósági engedélyezési eljárást, valamint felügyeletet gyakorol,
19. a légiforgalmi földi berendezések kapcsán kiadott üzembentartási engedélyekről közhiteles hatósági nyilvántartást vezet,
20. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal együttműködve nemzeti és nemzetközi frekvenciaegyeztetést végez a légiközlekedést szolgáló légiforgalmi célú földi rádióberendezések üzembe helyezési eljárásának keretében,
21. lefolytatja a léginavigációs és a légiközlekedés biztonságát szolgáló egyéb földi berendezések engedélyezési eljárásáról és hatósági felügyeletéről szóló miniszteri rendelet szerinti kódkiosztással kapcsolatos eljárást,
22. kiadja a Magyarország légterében és repülőterein történő kereskedelmi repülésekhez, a charter járatok működtetéséhez szükséges légiközlekedési hatósági engedélyeket,
23. jóváhagyja a Magyarország területén kereskedelmi célból leszálló, illetve onnan induló, menetrend szerinti nemzetközi repülést végrehajtó légitársaság menetrendjét,
24. lefolytatja a kihasználatlan légiközlekedési joggal üzemeltethető légi útvonalra szóló felhatalmazással kapcsolatos eljárásokat,
25. kiadja a külföldi állami légijárművek magyar légtérbe történő be-, illetve átrepüléséhez szükséges engedélyeket,
26. előkészíti és engedélyezi a fegyvert, lőszert, robbanóanyagot és egyéb veszélyes anyagot szállító külföldi lajstromjelű polgári légijárművek engedélyezését,
27. egyezteti és engedélyezi az elkülönített légtér-igénybevétellel nem járó külföldi lajstromjelű polgári légijárművek nyilvános repülőrendezvényeit,
28. kiadja azon külföldi polgári légijárművek magyar légtérbe történő be-, illetve átrepüléséhez szükséges engedélyeket, amelyek nem rendelkeznek standard légialkalmassági bizonyítvánnyal,
29. ellátja a repülésmeteorológiai szolgáltatók mint léginavigációs szolgáltatók tanúsítását és hatósági felügyeletét,
30. ellátja a repülőtéri és útvonal-navigációs berendezések hatósági mérésének (kalibrálás) hatósági ellenőrzését és hitelesítését,
31. szakhatóságként jár el a közös felhasználású repülőtér repülőtérrendjének jóváhagyására, valamint a repülőtér üzembentartási engedélyezésére irányuló eljárásban a repülőtér polgári célú felhasználása tekintetében,
32. ellátja az 551/2004/EK rendelet 6. cikk (7) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási szabályokban meghatározott nemzeti felügyeleti hatósági feladatokat,
33. a hatáskörét érintő ügyekben bírságolási eljárást folytat le,
34. lefolytatja a polgári repülőterek engedélyezésével és felügyeletével kapcsolatos hatósági eljárásokat,
35. engedélyezi a leszállóhelyeket,
36. jóváhagyja a repülőterek repülőtérrendjét,
37. jóváhagyja a kényszerhelyzeti terveket,
38. jóváhagyja a repülőterek díjszabályzatát,
39. engedélyezi az éjszakai hajtóműpróbát,
40. az építésügyi hatósági eljárásban a polgári célú repülés biztonsága érdekében az építmény elhelyezése, magassága közvetlen és közvetett hatásainak vizsgálata a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára gyakorolt hatása kérdésében szakhatósági közreműködést végez,
41. a bányafelügyelet építésügyi hatósági hatáskörébe tartozó ügyekben az építmény és létesítmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára gyakorolt hatása kérdésében szakhatósági közreműködést lát el,
42. a kiemelt jelentőségű ügyekhez tartozó, egyes építmények, az építmények engedélyezési eljárásaiban polgári célú légiközlekedési szakkérdésekben szakhatósági közreműködést lát el,
43. a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági eljárásokban a polgári légiközlekedés biztonságának való megfelelés szakkérdésében szakhatósági közreműködést végez,
44. a földhivatalok telekalakítási eljárásában – abban a szakkérdésben, hogy a tervezett telekalakítás nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan mértékben a polgári célú légiközlekedést, illetve a repülőtéri létesítmények működését – szakhatósági közreműködést lát el,
45. a hőtermelőlétesítmény-létesítési és vezetékjog-engedélyezési eljárásban az építmény elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a polgári célú légiközlekedés biztonságára szakkérdésekben szakhatósági közreműködést lát el,
46. a területrendezési hatósági eljárásban repülőterek esetén a közlekedési hálózat egységességének biztosíthatósága, a közlekedésfejlesztési érdekek érvényesíthetősége szakkérdésben szakhatósági közreműködést lát el,
47. eljár a veszélyes áruk légi szállításának engedélyezése során,
48. lefolytatja a repülőterek engedélyezésével és felügyeletével kapcsolatos hatósági eljárásokat,
49. végzi a környezeti zajterhelés csökkentését célzó repülőtér-használati eljárások, a zajcsökkentő repüléstechnikai eljárások és a zajcsökkentő berendezések alkalmazásának ellenőrzését, eljár a zajosabb repülőgépek működésére vonatkozó korlátozások meghozatalában,
50. eljár a földi kiszolgálási tevékenységi engedélyhez szükséges feltételek vizsgálata, engedélyek kiadása, nyilvántartása során,
51. engedélyezi a repülésüzemi tiszt képzését,
52. végzi a repülésüzemi tiszt szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek kiadását és nyilvántartását, valamint a szakszolgálati engedélyek felfüggesztésével, visszavonásával kapcsolatos eljárásokat,
53. ellátja a légiforgalmi szakszemélyzet képzését, valamint nyelvismereti vizsgáztatását végző szervezetek engedélyezését, tanúsítását, folyamatos felügyeletét,
54. kiadja a légiforgalmi irányítók szakszolgálati engedélyét,
55. kiadja a rádióállomás-kezelői engedélyeket.
e) Egyéb feladatai körében:
1. előkészíti a funkcionális légtérblokkokban tevékenykedő szervezetek felügyeletéről szóló megállapodásokra vonatkozó módosítási javaslatokat,
2. részt vesz a funkcionális légtérblokkokban tevékenykedő szervezetek felügyeletéről szóló megállapodásokban foglaltak végrehajtásában,
3. gondoskodik a FABCE keretében kötött NSA Együttműködési Megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtásáról, valamint a kapcsolódó rendezvényeken képviseli a magyar NSA-t,
4. értékelést készít a repülésbiztonsági felügyeleti funkciók teljesítéséhez szükséges emberi erőforrásokról, és azt kétévente frissíti,
5. megfelelő végrehajtási intézkedéseket kezdeményez annak érdekében, hogy a felügyelete alá tartozó szervezetek folyamatosan megfeleljenek a rájuk vonatkozó követelményeknek,
6. szoros együttműködést és információcserét folytat más nemzeti felügyeleti hatóságokkal, a határokon átnyúló szolgálatokat vagy funkciókat ellátó valamennyi szervezet repülésbiztonsági felügyeletének biztosítása érdekében,
7. jegyzéket vezet a kibocsátott összes szervezeti tanúsítványról, valamint szakszolgálati engedélyről és minősítésről,
8. nyilvántartási rendszert vezet, amely biztosítja az adatok megfelelő tárolását, hozzáférhetőségét és megbízható nyomonkövethetőségét,
9. összeállítja az éves LSSIP (Local Single Sky Implementation Plan) jelentést, és a hozzá kapcsolódó kérdőíveket elkészíti,
10. kialakítja és rendszeresen frissíti az éves felügyeleti programot a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően,
11. végzi a légiforgalmi szolgálatok közötti együttműködési megállapodások (LoA) jóváhagyását, valamint a megállapodások véleményezését és jóváhagyásra történő felterjesztését,
12. közreműködik a Légügyi Főigazgató feladatainak ellátásában,
13. évente elkészíti a RAT; a Just Culture; a State EoSM; a SES Implementation Questionnaire on FABs, Interoperability and Air Navigation Charges kérdőíveket,
14. szakmai segítségnyújtást ad a Single Sky Comittee üléseken előterjesztett tagállami álláspont kialakításában,
15. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági eljárások díjbevételeinek és bírságbevételeinek beazonosítását,
16. nyilvántartja az általa kivetett bírságokat, és intézkedik a jogerős bírságok végrehajtása iránt.

4.4.3.7. Vasúti Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. közreműködik a vasúttal kapcsolatos jogszabálytervezetek, műszaki irányelvek, előírások véleményezésében, javaslatot tesz azok módosítására,
2. segítséget nyújt a Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály számára a közlekedési ágazatra vonatkozó európai uniós, valamint hazai jogszabályok tervezetének tárgyalási álláspontjára vonatkozó javaslatok elkészítésében, a szükséges egyeztetések lefolytatásában.
b) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
ba) Hatósági és a vasúti biztonsági hatósági (NSA) feladatai körében:
1. elsőfokú hatóságként jár el a vasúti pálya és tartozékai létesítése, használatba vétele, átalakítása, megszüntetése, valamint a vasúti pályahálózattal kapcsolatos forgalmi és üzemi vizsgálatok ügyében,
2. végzi a vasúti pályák és tartozékaik üzem- és forgalombiztos állapotának a vonatkozó előírások szerinti ellenőrzését, valamint az építésfelügyeleti tevékenységet,
3. érvényre juttatja a vasúti rendszer Európai Unión belüli kölcsönös átjárhatóságáról rendelkező európai harmonizált jogszabályok előírásait, az átjárhatósági műszaki előírásokat (ÁME), ellenőrzi betartásukat,
4. ellátja a jogszabályban meghatározott vasúti infrastruktúra nyilvántartások vezetését,
5. elsőfokú hatóságként jár el a vasútgépészeti berendezések és üzemi létesítmények létesítése, használatbavétele, átalakítása, megszüntetése, valamint a vasútgépészeti berendezések és üzemi létesítmények üzem- és forgalombiztos állapotának ellenőrzése ügyében,
6. gyakorolja a vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás rendszerekkel kapcsolatos hatásköröket,
7. gyakorolja a vasúti járművekkel és valamennyi speciális vasúti rendszerrel kapcsolatos hatásköröket,
8. végzi a vasúti járműregiszter vezetését és a nyilvántartás ellenőrzését,
9. végzi a vasúti járművek időszakos vizsgálatát végző vizsgacentrumok engedélyezését,
10. végzi az engedélyezett vasútijármű-típusok európai szinten történő nyilvántartását,
11. elsőfokú hatóságként jár el a hagyományos és nagysebességű vasúti rendszerek átjárhatóságát biztosító, valamint a helyi, sajátcélú vasúti közlekedés biztonságával kapcsolatos ügyekben,
12. végzi a hagyományos és nagysebességű, valamint a helyi, sajátcélú és speciális vasúti rendszerek alrendszereinek, rendszerelemeinek időszakos vizsgálatát, javítását és gyártását, valamint fenntartását végző szervezetek tevékenységének engedélyezését, az időszakos járművizsgákat lebonyolító vizsgaközpontok engedélyezését,
13. rendszeresen és időszakonként ellenőrzi, hogy a különféle vasúti rendszerek üzemeltetése, karbantartása megfelel-e a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak, valamint a vonatkozó szabványoknak,
14. ellenőrzi a vasúti közlekedésben részt vevő vasúti vállalkozások tevékenységét, a vasúti járművek műszaki állapotát és a vasúti közlekedésben szolgálatot teljesítő személyek alkalmasságát és az elvégezett tevékenységek szakszerűségét,
15. az ellenőrzések tapasztalatairól rendszeresen tájékoztatja a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkáron keresztül a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, és évente – a tárgyévet követő év február 28-ig – jelentést készít részére,
16. amennyiben az ellenőrzése során jogsértő magatartást tapasztal, vagy a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető állapotot talál, megteszi a jogszabályban meghatározott intézkedéseket,
17. vasúti közlekedési hatósági szempontú képviseletet biztosít a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvény szerinti vizsgálatok során a közlekedésbiztonsági szervnél,
18. végzi a vasúti ellenőrző-irányító alrendszert karbantartó szervezetek tanúsítását, engedélyezését,
19. végzi a vasúti rendszerek, alrendszerek létesítésével és használatbavételével kapcsolatos kockázatelemzés értékelését végző szervezetek időszakos ellenőrzését,
20. végzi a vasúti termékek megfelelőség értékelését végző szervezetek kijelölését és a kijelölést követő időszakos ellenőrzését,
21. végzi a vasúti tartályok megfelelőségértékelését, időszakos és soron kívüli vizsgálatát, üzemi vizsgálóhely felügyeletét ellátó vizsgáló szervezetek jóváhagyását és hatósági felügyeletét,
22. végzi a vasútvállalatok és infrastruktúra-üzemeltetők működésének folyamatos ellenőrzését a kiadott vasútbiztonsági engedély követelményeinek való mindenkori megfelelés szempontjából,
23. végzi a tehervagonok karbantartásáért felelős szervezetek tanúsítását,
24. ellátja a tartály szakértők elismerésével, a Nemzetközi Vasúti Együttműködés Szervezete (a továbbiakban: OTIF) részére történő bejelentésükkel, a gumibélyegzőik és acél beütőbélyegzőik lenyomatának OTIF-nak történő továbbításával kapcsolatos feladatokat,
25. felügyeli és ellenőrzi a vasúti járművezetők, a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő szakmákban dolgozók egészségügyi vizsgálatát, képzését és vizsgáztatását,
26. ellátja a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő mozdonyvezető munkavállalók előzetes orvosi alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos vasúti hatósági feladatokat,
27. nyilvántartásba veszi a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók alapképzését, valamint az időszakos oktatását végző szervezetek tevékenységére irányuló bejelentéseket,
28. jóváhagyja a vasúti társaságok vasúti közlekedés biztonságával, továbbá a vasúti forgalom lebonyolításával összefüggő vállalati utasításait,
29. vezeti a vasút szakmai oktatói és vasúti hatósági vizsgabiztosi névjegyzéket,
30. kinevezi a vasúti hatósági vizsgabiztosokat,
31. honosítja a külföldön szerzett vasúti képesítéseket,
32. kiadja az alapvizsga eredményéről szóló hatósági igazolást és vasúti járművezetői engedélyt;
33. bevonja, visszavonja, visszaadja a hatósági igazolást, a vasúti járművezetői engedélyt,
34. a Kormány által kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított ügyekben ellátja azokat a vasúti hatósági feladatokat, amelyeket a kiemelt jelentőségű üggyé történő nyilvánítást tartalmazó kormányrendelet a hatáskörébe utalt.
bb) Szakhatósági feladatai körében:
1. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban az országos közforgalmú vasutak esetén,
2. az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szakhatósági állásfoglalást ad ki,
3. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad, ha a telekalakításra a vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 50 méteren belüli övezetben kerül sor, és az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
4. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad a mérésügyi és villamosenergia-ipari építésügyi engedélyezési eljárásokban a vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 50 méteren belüli építmény építése, elhelyezése, megszüntetése esetén, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
5. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad az építésügyi hatóságok vasúti védőtávolságon belüli építési és használatbavételi eljárásaiban, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
6. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad távközlő berendezés vagy létesítmény vasúti védőtávolságon belüli építéséhez, használatbavételéhez, fennmaradásához, megszüntetéséhez, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
7. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad vasúti védőtávolságon belül egyes bányászati tevékenységek végzésének engedélyezéséhez, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
8. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad a vasúti védőtávolságon belül elektromosvezeték-létesítési és vezetékjogi engedélyezési eljárásban, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
9. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad vasúti védőtávolságon belül, vízjogi létesítési és üzemeltetési eljárásban helyi közforgalmú és sajáthasználatú vasutak esetén, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
10. vasúti szakhatósági állásfoglalást ad vasúti védőtávolságon belül, a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó sajátos építményekre vonatkozó egyes építésügyi hatósági eljárásokban, ha az engedélyes a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja,
11. ellátja a Kormány által kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított ügyekben a hatáskörébe utalt – a főosztályt érintő – szakhatósági feladatokat.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. részt vesz a vasúti közlekedési szakbizottságok tevékenységében, az európai uniós forrásokból finanszírozott projektek megvalósítására irányuló pályázatok kidolgozásában, megvalósításában, a nemzetközi konferenciákon, szemináriumokon,
2. vasútbiztonsági és interoperabilitási ügyekben együttműködik az Európai Unió tagállamainak biztonsági és vasúti hatóságaival,
3. részt vesz az Európai Unió Vasúti Ügynöksége, az Európai tagállamok Biztonsági Hatóságainak Szövetsége (ILGGRI) munkájában,
4. ellátja az Európai Unió Vasúti Ügynöksége felé a vasútbiztonsággal kapcsolatos feladatokat mint Biztonsági Szervezet (NSA),
5. ellátja az Európa Bizottság felé a NANDO szervezettel történő kapcsolattartási feladatokat a bejelentett szervezetek kijelölési és ellenőrzési feladatainak végrehajtásával kapcsolatban.
d) Egyéb feladatai körében:
1. a honlapra feltöltés céljából felelős a főosztály feladatkörébe tartozó hirdetmények továbbításáért, valamint felel ezek szakmai tartalmáért és naprakészségéért,
2. jogszabályi előírás, továbbá megkeresés esetén szakvéleményt ad az országos, helyi, térségi és sajátcélú vasutak infrastruktúráját érintő kérdésekben,
3. vasúti szempontból véleményezi a területfejlesztési koncepciókat, programokat, valamint a településrendezési terveket,
4. felelős a hatáskörébe tartozó hatósági feladatok ellátását érintő sajtómegkeresésekre adandó válasz szakmai előkészítéséért és annak a kommunikációért felelős szervezeti egység részére történő továbbításáért,
5. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági eljárások díjbevételeinek és bírságbevételeinek beazonosítását.

4.4.3.8. Hajózási Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Koordinációs feladatai körében: koordinálja a Hajózási Hatósági Szolgálati és Ellenőrzési Pontok tevékenységét.
b) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
ba) Hatósági feladatai körében:
1. engedélyezi az országos közforgalmú kikötők vagy azokhoz kapcsolódó hajózási létesítmények, a vám- és határkikötők létesítését, használatbavételét, fennmaradását, üzemben tartását, valamint megszüntetését,
2. jóváhagyja az országos közforgalmú vagy azokhoz kapcsolódó hajózási létesítmények, a vám- és határkikötők üzemeltetési szabályzatait,
3. feladatai keretében hajózási bírságot szab ki,
4. a Kormány által kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított ügyek vonatkozásában ellátja azokat a hatósági feladatokat, amelyeket a kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítást tartalmazó kormányrendelet a hatáskörébe utalt,
5. ellátja az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító elismert szervezetek elismerését megalapozó javaslathoz az elismerést kérelmező szervezet auditálásával, továbbá az elismerést elnyert szervezet tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
6. ellátja az úszólétesítmények megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító kijelölt szervezetek kijelölését megalapozó javaslathoz a kijelölést kérelmező szervezet auditálásával kapcsolatos feladatokat,
7. kiadja a víziút korlátozott jellemzői következtében szükséges átmeneti közlekedési rend, továbbá az egyes vízterületek közlekedési rendjének a Hajózási Szabályzatban nem érintett helyi szabályainak megállapításával kapcsolatos hajósoknak szóló hirdetményt,
8. vezeti a víziutak nyilvántartását,
9. eljár a hajóút kijelölésével és kitűzésével való egyetértéssel, továbbá a víziközlekedés irányítására szolgáló jelek ezzel összefüggő elhelyezésének elrendelésével kapcsolatos ügyekben,
10. eljár a víziútfenntartási terv jóváhagyásával kapcsolatos ügyekben,
11. ellátja a víziközlekedési szakterületet érintő, szakértői nyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatokat,
12. kezeli a hazai és nemzetközi társhatóságok, szervezetek, ügyfelek adatcsere- és adatszolgáltatási kérelmeit,
13. eljár az úszólétesítményen fedélzeti és gépüzemi szolgálatot ellátó, valamint a kedvtelési céllal közlekedő úszólétesítmény vezetőjének vizsgáztatásával kapcsolatos ügyekben,
14. eljár a hajózási üzemeltetési vezetői és hajózásbiztonsági ellenőri képesítéssel kapcsolatos ügyekben,
15. vezeti a révkalauzok nyilvántartását,
16. eljár a hajózási képesítő okmányok kiállításával, cseréjével, pótlásával és kiadásával, valamint közhiteles nyilvántartásával kapcsolatos ügyekben,
17. eljár a hajózási képesítések honosításával kapcsolatos ügyekben,
18. elbírálja a hajózási gyakorlati idő mérséklésére vonatkozó kérelmeket,
19. vezeti a hajózási képesítések megszerzésére felkészítő képzésekkel kapcsolatos nyilvántartást,
20. vezeti a hajózási képesítésekkel kapcsolatos nyilvántartást,
21. vezeti a hajózási képesítések megszerzésére felkészítő képzések oktatóinak névjegyzékét,
22. vezeti a hajózási képesítő vizsgák vizsgabiztosainak névjegyzékét,
23. eljár a hajózási képesítések bevonásával és a jogosultság gyakorlásától való eltiltással kapcsolatos ügyekben,
24. eljár a hajózási képzésekkel kapcsolatos jóváhagyási ügyekben,
25. biztosítja a jóváhagyott hajózási képzések ellenőrzését és szakfelügyeletét,
26. felügyeli és ellenőrzi a hajózási képesítési vizsgákat,
27. előírja a hajózási szolgálatot teljesítő személy egészségi alkalmassága soron kívüli vizsgálatát,
28. részt vesz a veszélyes áruk belvízi szállításával kapcsolatos és más egyéb hajózási képesítések ellenőrzésében,
29. részt vesz a településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia és a településrendezési eszközök víziúttal érintett település esetében történő egyeztetési eljárásaiban,
30. eljár a tengerész munkaközvetítők, a tengerész kölcsönbeadók nyilvántartásával és tevékenységének ellenőrzésével, valamint a tevékenységét érintő panaszokkal kapcsolatos ügyekben,
31. elrendeli elemi csapás vagy egyéb veszély esetén az úszólétesítmények ideiglenes igénybevételét,
32. felkéri Magyarország konzuli tisztviselőjét a hajóokmányok érvényességének ideiglenes meghosszabbítására,
33. engedélyezi a nemzeti víziút használatát idegen állam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmény részére,
34. eljár a tengeri hajók munkavédelmi követelményeit tartalmazó szabályzat jóváhagyásával és a tengerészeti munkaügyi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyekben.
bb) Szakhatósági feladatai körében szakhatósági állásfoglalást ad ki:
1. az ideiglenes határátkelőhely megnyitásakor, ha határkikötőt érint,
2. az országos közforgalmú kikötőkkel vagy azokhoz kapcsolódó hajózási létesítményekkel, valamint a vám- és határkikötőkkel kapcsolatos telekalakítási eljárásokban,
3. a Kormány által kiemelt jelentőségűvé nyilvánított – hatáskörébe tartozó – ügyekben,
4. a hatáskörébe tartozó területrendezési hatósági eljárásban,
5. az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárásban.
c) Egyéb feladatai körében:
1. működteti, felügyeli a hazai Folyami Információs Szolgáltatást (PANNONRIS), összehangolja működését a Hajózási Információs Rendszerrel (a továbbiakban: HIR), valamint fejleszti és szakmailag ellenőrzi ezeket a rendszereket,
2. elősegíti a HIR fejlesztését,
3. működteti a Belvízi Hajózási Alapprogramot,
4. személyes, telefonos és elektronikus ügyfélszolgálatot működtet,
5. hajózási hatósági szolgálati és ellenőrzési pontot működtet a Duna mentén Komáromban és Mohácson, a Tisza mentén Tokajban és Szegeden, valamint a Balaton térségében Siófokon, továbbá a hajózási idényben Balatonfüreden ideiglenesen hajózási ügyfélablakot működtet,
6. elősegíti a hajózási képesítések megszerzéséhez szükséges vizsgáztatás fejlesztését,
7. eljár a hajózási képesítések (belvízi hivatásos és szolgálati célú, tengerész, belvízi kedvtelési célú, tengeri kedvtelési célú, hajózási üzemeltetési vezető) megszerzésére felkészítő képzésekkel kapcsolatos ügyekben,
8. eljár a hajózási képesítő vizsgára történő jelentkezéssel kapcsolatos ügyekben,
9. szervezi a hajózási képesítő vizsgákat, ennek keretében meghirdeti a vizsgaidőpontokat és helyszíneket, előkészíti a vizsgáztatás dokumentumait, vezényli a vizsgabizottság elnökét és tagjait, biztosítja a tesztlapokat, elektronikus, írásbeli és szóbeli vizsgatételeket,
10. eljár a meghirdetettől eltérő helyen és/vagy időpontban kérelmezett képesítő vizsgákkal kapcsolatos ügyekben,
11. megszervezi a vizsgabiztosok és szakoktatók részére az időszakos továbbképzéseket,
12. a honlapra feltöltés céljából felelős a Főosztály feladatkörébe tartozó hirdetmények továbbításáért, valamint felel ezek szakmai tartalmáért és naprakészségéért,
13. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági díjbevételek és bírságbevételek beazonosítását.

4.4.3.9. Közúti Jármű Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai:
a) Funkcionális feladatai körében:
1. véleményezi a szakterülethez kapcsolódó jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket, javaslatokat tesz a módosításokra,
2. a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 41. § (1) és (2) bekezdésében szereplő nemzetközi menetrend szerinti személyszállítási engedélyekkel, valamint a nemzetközi közúti áruszállítási engedélyekkel, a nemzetközi szerződések szerint engedélyköteles személyszállítási tevékenységet végző autóbuszok járati engedélyeivel és a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (Conférence Européenne des Ministres des Transport, a továbbiakban: CEMT) által létrehozott közlekedési engedélyekkel kapcsolatban
2.1. ügyfélszolgálatot és pénzkezelő helyet működtet,
2.2. engedély-nyilvántartási, pénzkezelési és számviteli feladatokat lát el,
3. egyeztet a Jármű Módszertani Hatósági Főosztállyal az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 4. § (10) bekezdésében meghatározott típusadatbázissal kapcsolatban a típusbizonyítványok és a sorozat forgalomba helyezési engedélyek esetén.
b) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. az Sztv. 41. § (1) és (2) bekezdésében szereplő nemzetközi menetrend szerinti személyszállítási engedélyekkel, valamint a nemzetközi közúti áruszállítási engedélyekkel, a nemzetközi szerződések szerint engedélyköteles személyszállítási tevékenységet végző autóbuszok járati engedélyeivel és a CEMT által létrehozott közlekedési engedélyekkel kapcsolatban
1.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
1.2. végrehajtja a közúti és telephelyi ellenőrzéseket,
2. a közúti járművek – ideértve a trolibuszokat is – típusbizonyítványaival, általános forgalomba helyezési, illetve sorozat forgalomba helyezési és átalakítási engedélyével, az egyedi és kis sorozatú gyártás útján létrehozott járművek előzetes összeépítési engedélyével és a hazai járműforgalmazók részéről a megfelelőségi nyilatkozat alapján történő forgalomba helyezéssel, továbbá a jármű megváltoztatására vonatkozó alkalmazási engedéllyel kapcsolatban
2.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
2.2. műszaki adatlapokat bocsát ki,
2.3. végrehajtja a telephelyi ellenőrzéseket, szemléket,
2.4. megállapodásokat köt, illetve felmond a járműforgalmazókkal,
2.5. a jogszabályok megsértőivel szemben feladat- és hatáskörében lefolytatja a bírságolási eljárást,
3. a nem közúti mozgógépek beépítendő belsőégésű motorok típusjóváhagyásával kapcsolatban
3.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
3.2. végrehajtja a telephelyi ellenőrzéseket, szemléket,
4. a közúti járműalkatrészek, járműtartozékok és járműtulajdonságok jóváhagyásának kiadásával, egyes pótalkatrészek és tartozékok minősítőjel-használatának engedélyezésével, valamint az alkalmazási engedély kiadásával kapcsolatban
4.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
4.2. végrehajtja a telephelyi ellenőrzéseket, szemléket,
4.3. megtiltja termékek forgalmazását, elrendeli termékek megsemmisítését,
4.4. a jogszabályok megsértőivel szemben feladat- és hatáskörében lefolytatja a bírságolási eljárást,
5. a típusvizsgáló tanúsító szervezettel megköti a hatósági szerződést, valamint ellenőrzi a típusvizsgáló tanúsító szervezet tevékenységét, felügyeli a szolgáltatást, bírságot szab ki a közúti járművek típusjóváhagyásával kapcsolatos jogszabályok megsértőivel szemben,
6. feljogosítja a típusvizsgáló tanúsító szervezeteket, valamint az autóbusz-fenntartókat az emelt sebességhatárú autóbuszok vizsgálatára,
7. az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról szóló 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. április 9-i 61/2014/EU bizottsági rendeletben meghatározott hatósági feladatok ellátása során
7.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
7.2. végrehajtja a telephelyi ellenőrzéseket, szemléket,
8. a kísérleti jármű, illetve kivételesen indokolt esetben egyéb járművek tekintetében a jogszabályi rendelkezések alóli eltérés, illetve felmentés engedélyezésével kapcsolatban
8.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
8.2. végrehajtja a telephelyi ellenőrzéseket, szemléket.
9. Magyarország tekintetében a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendeletben a tagállam hatósága számára meghatározott, a menetíró készülék, az adatrögzítő lap, valamint a tachográf-kártya jóváhagyási feladataival kapcsolatban
9.1. lefolytatja az engedélyezési, hozzájárulási eljárást, engedélyeket ad ki és von vissza,
9.2. végrehajtja a telephelyi ellenőrzéseket, szemléket,
10. a gépjármű-közlekedési műszaki (javítás, karbantartás, járműértékelés), környezetvédelem a közlekedésben, közúti szállítás, fuvarozás; közúti jármű-vizsgálat, közúti járműtervezés műszaki, közúti közlekedésbiztonsági műszaki (balesetelemzés), közúti közlekedési forgalmi, tároló és fenntartó létesítmények technológiai tervezése és fenntartása, mobil rakodógép, rakodásgépesítés szakterületeken, az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárásban az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellegének elbírálásához szakhatósági állásfoglalást ad ki,
11. nyilvántartást és műszaki adatbázist kezel a feljogosított típusvizsgáló tanúsító szervezetekről, valamint az emelt sebességhatárú autóbuszok vizsgálatára feljogosított autóbusz-fenntartókról,
12. nyilvántartja és közzéteszi
12.1. a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
12.2. a 429/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelettel módosított 1014/2010/EU bizottsági rendeletben,
12.3. az 510/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben és
12.4. a 293/2012/EU bizottsági végrehajtási rendeletben
meghatározott, az új személygépkocsik üzemanyag-fogyasztási és kibocsátási adatait, összegyűjti a CO2 kibocsátás nyomonkövetési adatait és továbbítja az Európai Bizottság részére, továbbá gyűjti az üzemanyag-töltőállomásokra vonatkozóan a bejelentett adatokat, és ellátja a tagállami bejelentési feladatokat.
c) Nemzetközi feladatai körében:
1. együttműködik az autóbuszjáratok engedélyezése területén az uniós és egyéb európai államok minisztériumával, hatóságával,
2. részt vesz a Típusjóváhagyó Hatóságok Találkozója (TAAM) és a Típusjóváhagyó Hatóságok Szakértői Csoportja (TAAEG) munkájában.
d) Egyéb feladatai körében:
1. szakmai javaslatokat készít a közúti közlekedési stratégia megalkotásához a Közlekedési Stratégiai Főosztály részére,
2. felelős a főosztály feladatkörébe tartozó hirdetmények továbbításáért a honlapra és a központi elektronikus szolgáltató rendszerre feltöltés céljából, valamint felel ezek szakmai tartalmáért és naprakészségéért,
3. kivizsgálja a hatáskörébe tartozó ügyekben a közérdekű bejelentéseket és panaszokat, továbbá megteszi a szükséges intézkedéseket,
4. a KÖKIR rendszert használó járműforgalmazók részére jogosultságokat biztosít, oktatásokat tart,
5. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági díjbevételek és bírságbevételek beazonosítását.

4.4.3.10. Jármű Módszertani Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. ellátja a járművizsgálatok technológiájának továbbfejlesztéséhez szükséges műszaki háttértevékenységet,
2. ellátja a járművizsgálatok során használt informatikai program szakmai támogató helpdesk tevékenységét,
3. a szakmai irányítási jogkörhöz és a technológiai fejlesztési tevékenységhez kapcsolódóan a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár nevében közúti és telephelyi ellenőrzéseket végez,
4. a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló rendelet alapján előkészíti a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításában közreműködő műszaki szakértők kijelölését, szervezi és végzi a szakértők szakmai felkészítését,
5. végzi az ellenőrzési adatelemzések, ellenőrzési stratégia kidolgozását, a közúti és telephelyi ellenőrzési normatívák és azok szakmai tartalmának meghatározását,
6. kezdeményezi az első fokon eljáró hatóságnál alkalmazott vizsgálatok és ellenőrzések technológiai és ügyviteli módosítását,
7. vezeti és karbantartja a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 4. § (10) bekezdésében meghatározott típus-adatbázist,
8. elemzi a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer működtetésével kapcsolatos adatokat, javaslatot tesz a működtetés optimalizálására,
9. tájékoztatást nyújt a hatóságok, állami szervezetek és ügyfelek által küldött megkeresésekkel kapcsolatban,
10. véleményezi a szakterülethez kapcsolódó jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket, javaslatokat tesz a módosításokra.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. szervezi a fővárosi és megyei kormányhivatalok állami tisztviselőjeként műszaki vizsgabiztosi tevékenységet végző személyek szakmai képzését, továbbképzését, vizsgáztatását,
2. biztosítja a kormánytisztviselői, állami szolgálati jogviszony keretében műszaki vizsgabiztosi tevékenységet végző személyek továbbképzését,
3. véleményezi a muzeális minősítő bizottságban részt vevő szervezetek és a közlekedési hatóságok által tett, a muzeális minősítő bizottság szabályzatát érintő módosítási javaslatokat.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. ellátja Magyarország tekintetében a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben a tagállam hatósága számára meghatározott feladatok tekintetében
1.1. a menetíró készülékkel foglalkozó fórum munkájában hazánkat képviselő személy kijelölésével,
1.2. a menetíró vezérképviseletek elismerésével,
1.3. a tachográf beépítését, javítását, vizsgálatát és illesztését végző szervezetekre és járműgyártókra vonatkozó nyilvántartással és adatkezeléssel,
1.4. a tachográf-kártya kibocsátásával, gyártásával, visszavonásával, nyilvántartásával, adatkezelésével és nemzetközi adatcseréjével,
1.5. a tachográf beépítését, vizsgálatát, javítását végző szakemberek engedélyezésével, nyilvántartásával és adatkezelésével
kapcsolatos feladatokat,
2. gyakorolja az Sztv. 41. § (1) és (2) bekezdése szerinti engedélyekkel, valamint a nemzetközi közúti áruszállítási engedélyekkel, a nemzetközi szerződések szerint engedélyköteles személyszállítási tevékenységet végző autóbuszok járati engedélyeivel és a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (CEMT) által létrehozott közlekedési engedélyekkel kapcsolatos hatásköröket, végzi a CEMT engedély pályázatokkal kapcsolatos feladatokat,
3. vezeti és kezeli az alábbi országos névjegyzékeket, nyilvántartásokat, és gyakorolja a kapcsolódó hatásköröket:
3.1. műszaki vizsgabiztosi tevékenységet végző személyek nyilvántartása,
3.2. közúti ellenőrzést végző személyek nyilvántartása,
3.3. gépjármű-fenntartó szervezetek nyilvántartása,
3.4. központi bírságnyilvántartás,
4. biztosítja és nyilvántartja a hatósági feladatok ellátásához szükséges – az alábbiakban felsorolt – speciális bélyegzőket, nyomtatványokat és eszközöket:
4.1. a járműmódszertani szakterülethez kapcsolódó nyomtatványok,
4.2. műszaki vizsgabiztosi és járműbontó bélyegzők,
4.3. hatósági alvázszámbeütő készletek,
4.4. AETR control bélyegzők és plombafogó betétek,
5. nyilvántartást vezet a járműfejlesztőkről és az autonóm járművek közúti tesztjeiről, elvégzi a tesztekhez kapcsolódó adatgyűjtéseket,
6. ellátja a közúti közlekedési szolgáltatási, a saját számlás áruszállítási, valamint a saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló rendeletben meghatározott országos nyilvántartások vezetésével összefüggő hatósági feladatokat, valamint
6.1. a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
6.2. a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
6.3. az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet a módosításáról szóló 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
6.4. az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. április 9-i 361/2014/EU bizottsági rendeletben,
6.5. a közúti fuvarozó vállalkozásokról vezetett országos elektronikus nyilvántartások összekapcsolására vonatkozó közös szabályok megállapításáról szóló 2010. december 16-i 1213/2010/EU bizottsági rendeletben, valamint
6.6. a közúti fuvarozási vállalkozások nemzeti elektronikus nyilvántartásában rögzítendő adatokra vonatkozó minimális követelményekről szóló 2009. december 17-i 2009/992/EU bizottsági határozatban meghatározott országos nyilvántartások vezetésével összefüggő szakmai feladatokat,
7. végzi a járművek visszahívásával kapcsolatos hatósági feladatokat, a visszahívásokkal kapcsolatos adatokat rögzíti a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszerben (RAPEX),
8. engedélyezi a Magyarország területén az EGT-n kívüli állam hatósági engedélyével és jelzésével ellátott teherjárművel kabotázsként végezni tervezett közúti közlekedési szolgáltatási tevékenységet.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. képviseletet lát el nemzetközi szakmai szervezetekben,
2. szakmai anyagokat készít a nemzetközi közúti közlekedéssel kapcsolatos vegyes bizottsági tárgyalások előkészítéséhez, a tárgyalásokon részt vesz,
3. lebonyolítja a kétoldalú közúti közlekedési egyezményekhez kapcsolódó árufuvarozási és személyszállítási engedélycseréket, engedélyátadásokat, nyilvántartja, és az érdekelt szervezeteket, valamint a társhatóságokat értesíti az engedélyátadásról,
4. előkészíti a következő adatszolgáltatásokat az Európai Unió részére:
4.1. adatszolgáltatás a Magyarországon honos vállalkozások által az európai uniós tagállamok területén különjárat és különcélú menetrend szerinti járat keretében végzett személyszállítási kabotázsról,
4.2. adatszolgáltatás a nemzetközi menetrend szerinti személyszállítás keretében végzett kabotázsengedélyek számáról,
4.3. adatszolgáltatás a kiadott közösségi engedélyek és hiteles másolatok számáról,
4.4. adatszolgáltatás az elvégzett közúti és telephelyi ellenőrzésekről,
5. adatszolgáltatást készít a CEMT Titkárság részére a kiadott engedélyekről és azok használatáról,
6. részt vesz a bilaterális és multilaterális közúti ellenőrzések, az ECR rendezvények (csereprogram) munkaértekezletek szervezésében és bonyolításában.
e) Egyéb feladatai körében:
1. statisztikákat készít az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) keretében:
2. felelős a főosztály feladatkörébe tartozó hirdetmények továbbításáért a honlapra és a központi elektronikus szolgáltató rendszerre feltöltés céljából, valamint felel ezek szakmai tartalmáért és naprakészségéért,
3. kivizsgálja a hatáskörébe tartozó ügyekben a közérdekű bejelentéseket és panaszokat, továbbá megteszi a szükséges intézkedéseket.

4.4.3.11. Képzési és Vizsgáztatási Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. elkészíti és kiadja a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, továbbképzésének, utánképzésének tanterveit és egyéb szakanyagokat,
2. részt vesz az intézményi keretben folyó közlekedésre nevelés irányításában, a közlekedést érintő ifjúságpolitikai és közművelődési feladatok ellátásában, a középfokú közlekedési szakképzés szakmai irányításában, fejlesztésben, a felnőttképzéssel összefüggő tevékenységek ellátásában,
3. szakmailag irányítja és ellenőrzi a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatását, továbbá ellátja szakfelügyeletüket,
4. végzi a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatásával kapcsolatban a vizsgaszervezési megbízások kiadását és visszavonását,
5. ellátja a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatásával és a tevékenységi engedélyek kiadásával, valamint a névjegyzék vezetésével kapcsolatos adatkezelési és adatszolgáltatási teendőket és az egyedi ügyek elbírálását,
6. ügyfélfogadási feladatokat lát el,
7. működteti a tesztlapraktárat,
8. végzi a vizsgahelyszínek nyomtatványokkal, vizsgaanyagokkal (szóbeli és gyakorlati tételek, tesztlapok, értékelő sablonok) történő ellátással kapcsolatos feladatokat,
9. végzi a közúti közlekedési szakterülettel kapcsolatos OKJ-vizsgák szervezését,
10. közreműködik a közlekedési hatósági tevékenységhez kapcsolódó országos nyilvántartások, informatikai rendszerek működtetése és fejlesztése, feladata során meghatározza a vizsgafeladatokat (kérdésbankok, tesztlapok, értékelő sablonok, elméleti és gyakorlati vizsgatételek stb.), szakmailag irányítja a számítógépes vizsgáztatást, karbantartja a számítógépes vizsga kérdésbankot,
11. kiírja az e-learning képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszereket és tananyagokhoz, illetőleg a járművezetési veszélyhelyzetek gyakorlására alkalmas szimulátor berendezések akkreditálásához szükséges pályázatot.
b) Koordinációs feladatai körében: koordinálja a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, továbbképzésének, utánképzésének és vizsgáztatásának szakmai, tartalmi és módszertani fejlesztését.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. ellátja a közúti járművezetők képzésének és utánképzésének engedélyezésével kapcsolatos feladatokat,
2. a közúti közlekedési szakemberek képzésének és továbbképzésének engedélyezésével és vizsgáztatásával, vizsgakötelezettség alóli mentesítésével kapcsolatos feladatokat,
3. a vizsgabiztosi, szakoktatói és iskolavezetői tevékenység engedélyezésével és szakfelügyeletével kapcsolatos hatósági feladatokat, ideértve a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, továbbképzésének, utánképzésének, vizsgáztatásának, valamint a vizsgabiztosi, a szakoktatói és az iskolavezetői tevékenység szakfelügyeletét és a hatósági ellenőrzéshez kapcsolódó bírságolását,
4. vezeti a vizsgabiztosi, a szakoktatói és az iskolavezetői névjegyzéket,
5. nyilvántartja az engedélyezett képző szerveket,
6. vezeti a veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadók névjegyzékét,
7. ellátja a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét a közúti szakértői tevékenység tekintetében, elkészíti a közúti szakértők nyilvántartását, és elektronikus közzétételéről gondoskodik,
8. végzi a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, továbbképzésének, utánképzésének engedélyezését,
9. gyűjti és címjegyzékbe rendezi az érvényes képzési engedélyeket,
10. szakfelügyeli és ellenőrzi a közúti járművezetők képzését és utánképzését, valamint a közúti közlekedési szakemberek képzését és továbbképzését,
11. akkreditálja az e-learning képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszereket és tananyagokat, illetőleg a járművezetési veszélyhelyzetek gyakorlására alkalmas szimulátor berendezéseket, továbbá előkészíti az ehhez szükséges pályázati kiírást,
12. ellátja a települések közúti járművezetői forgalmi vizsgahellyé nyilvánítását, vizsgaútvonalak, vizsgatermek, vizsgapályák alkalmassá nyilvánítását, a vizsgahelyszínek tárgyi feltételeinek előzetes engedélyezését, a tárgyi feltételek biztosításának ellenőrzését és az ellenőrzés következtében vizsgahelyszínek alkalmasságának felfüggesztését, visszavonását, vezeti továbbá az engedélyezett vizsgahelyszínek nyilvántartását és elektronikus közzétételéről gondoskodik,
13. a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés m) pont ma) alpontja és a (3) bekezdés c) pont ca) alpontja alapján honosítja a hatáskörébe tartozó képesítővizsgák, képesítések bizonylatait, okmányait.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében: részt vesz az európai uniós tagsággal összefüggő közlekedési szakképzési feladatok, valamint a közúti járművezetői feladatok ellátásában.
e) Egyéb feladatai körében:
1. felelős a Főosztály feladatkörébe tartozó hirdetmények továbbításáért a honlapra és a központi elektronikus szolgáltató rendszerre feltöltés céljából, valamint felel ezek szakmai tartalmáért és naprakészségéért,
2. kivizsgálja a hatáskörébe tartozó ügyekben a közérdekű bejelentéseket és panaszokat, továbbá megteszi a szükséges intézkedéseket,
3. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági díjbevételek és bírságbevételek beazonosítását.

4.4.3.12. Pályaalkalmasság Vizsgálati Hatósági Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. szakmailag elkészíti a pályaalkalmasság-vizsgálati eljárásról és módszertanról szóló anyagokat,
2. a közúti járművezetők előzetes, időszakos és rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálata érdekében
2.1. kísérleti jelleggel kipróbál a pályaalkalmasság-vizsgálati tevékenység fejlesztése érdekében új eljárásokat, módszereket, eszközöket,
2.2. felügyeli a pályaalkalmasság-vizsgálatok során alkalmazott rendszerek működését,
2.3. feldolgozza, minősíti és elemzi a pályaalkalmasság-vizsgálatok eredményeit, összegzi a tapasztalatokat, majd ennek alapján intézkedést tesz a vizsgálati módszerek módosítására,
2.4. biztosítja a pályaalkalmasság vizsgálati tevékenység végzéséhez nélkülözhetetlen vizsgáló berendezések napi szintű működtetését, karbantartását,
2.5. ellátja a feladatköréhez kapcsolódó nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási teendőket és az egyedi ügyek elbírálását,
2.6. ügyfélfogadási és online adatkezelési feladatokat lát el.
b) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. a közúti járművezetők előzetes, időszakos és rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálata, valamint a vizsgálat lefolytatásába jogszabály alapján bevont szervezet tevékenységének irányítása és ellenőrzése érdekében
1.1. jogszabályban meghatározott gépjárművezetői tevékenységekhez szűrő jelleggel előzetes közlekedés-pszichológiai vizsgálatokat végez,
1.2. közlekedésbiztonsági szempontból indokolt esetekben kontroll vizsgálatokat végez,
1.3. a feltűnő közlekedési magatartású gépjárművezetők szűrővizsgálatát végzi hatósági, munkáltatói, valamint önkéntes kezdeményezésre és orvosi megkeresésre,
1.4. az ötödik sikertelen gyakorlati vizsga utáni közlekedéspszichológiai vizsgálatokat végez,
1.5. kialakítja a pályaalkalmasság-vizsgálati tevékenység módszereit pályaalkalmasság-vizsgálati tevékenységet végző szervekre,
2. ellenőrzi a pályaalkalmasság vizsgálati tevékenységet végző egyéb szerveket.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében: kapcsolatot tart a nemzetközi társszervekkel, az európai közlekedéspszichológiai szervezetekkel.
d) Egyéb feladatai körében:
1. felelős a főosztály feladatkörébe tartozó hirdetmények továbbításáért a honlapra és a központi elektronikus szolgáltató rendszerre feltöltés céljából, valamint felel ezek szakmai tartalmáért és naprakészségéért,
2. kivizsgálja a hatáskörébe tartozó ügyekben a közérdekű bejelentéseket és panaszokat, továbbá megteszi a szükséges intézkedéseket,
3. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági díjbevételek beazonosítását.

4.4.3.13. Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. teljesíti a vasúti működési engedélyekkel kapcsolatos európai uniós adatszolgáltatási kötelezettségeket,
2. meghatározza a vasúti működési engedélyfeltételek ellenőrzésének programját,
3. elkészíti és közzéteszi a katasztrófa-balesetekre vonatkozó fedezeti összeghatárok kiszámításához alkalmazandó módszertant,
4. figyelemmel kíséri és felügyeli a vasúti közlekedési piac, valamint az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatási piac működését,
5. felügyeli a vasúti pályahálózat-kapacitás elosztási folyamatát és a vasúti pályahálózathoz való nyílt hozzáférésre jogosult, valamint a vasúti pályahálózat működtetője között a Hálózati Üzletszabályzatban foglaltak szerinti kedvezmények biztosítására vonatkozó tárgyalásokat, részt vesz a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Szervezet (a továbbiakban: VPSZ) által kezdeményezett egyeztetéseken,
6. nyomon követi, elemzi és értékeli a vasúti közlekedési tevékenységek részpiacainak fejlődését,
7. a nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatás bevezetésére tekintettel vizsgálja a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlya veszélyeztetését,
8. meghatározza az adatgyűjtések szakmai tartalmát,
9. vizsgálja a Díjszabási Módszertanban meghatározott adatgyűjtés és költségfelosztás megfelelőségét, valamint a Díjszabási Módszertan és a piaci árak alapján ellenőrzi, hogy a hálózathozzáférési díjak meghatározásához felhasznált költségek és ráfordítások az indokolt költségek és ráfordítások körébe tartoznak-e,
10. összegzi a pályavasúti társaság által végzett kapacitáselemzéseket, és értékeli a kapacitásbővítési terv teljesítéséről szóló beszámolókat,
11. összegzi a szakosított infrastruktúra kijelölésének egyeztetéséről szóló tájékoztatókat,
12. kidolgozza és fejleszti a pályavasúti szolgáltatások díjainak, felárainak és kedvezményeinek megítéléséhez szükséges közgazdasági elemző eszközöket, modelleket és módszereket,
13. az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatási piac működését, az arra vonatkozó jogszabályokban foglaltak megtartását elemzi,
14. elkészíti az éves piacfelügyeleti és ellenőrzési tervet,
15. gondoskodik a vasúti igazgatási szervet megillető, valamint az autóbuszos közúti személyszállításra vonatkozó piacfelügyeleti díj beszedéséről,
16. nyomon követi az autóbuszos személyszállítási engedélyeket,
17. elemzi a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az Sztv., az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, valamint a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltak alóli mentességekre, a közúti személyszállítási üzletszabályzatra, továbbá annak jóváhagyására vonatkozó szabályokat tartalmazó kormányrendeletben, az autóbuszos személyszállító szolgáltatók személyszállítási üzletszabályzatában – ideértve a szolgáltatás minőségi előírásait is – és a közlekedésszervezők személyszállítási üzletszabályzatában foglaltak megtartását.
b) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. dönt a vasúti működési engedély, valamint az ideiglenes működési engedély kiadása, módosítása, felfüggesztése, visszavonása tárgyában,
2. nyilvántartást vezet a vasúti működési engedélyekről,
3. a vasúti működési engedélyfeltételek ellenőrzésének programja alapján ellenőrzi, valamint a jogszabályban meghatározott esetekben felülvizsgálja a működési engedély kiadása feltételeinek fennállását,
4. kijelöli a térségi és elővárosi vasúti pályahálózatokat,
5. dönt a vasúti pályák nyílt hozzáférés alóli mentesítésére irányuló kérelmekről,
6. jóváhagyja a vasúti társaságok személyszállítási és árufuvarozási üzletszabályzatait, valamint a közlekedésszervező üzletszabályzatát,
7. meghatározza a vasúti közlekedési tevékenységek ellenőrzésének programját,
8. jóváhagyja az integrált vasúti társaság belső megállapodását,
9. jóváhagyja a vasúti pályahálózat működtetője, továbbá a VPSZ, valamint a hozzáférésre jogosult közötti keretmegállapodást,
10. elbírálja az Sztv. 46. §-a szerint a vasúti személyszállítási szolgáltatás fő céljának megállapítása iránti kérelmet,
11. elbírálja az Sztv. 48. §-a alapján a vasúti közszolgáltatást végző vasúti társaságot a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződésben rögzített kötelezettségek ellentételezésének biztosítása érdekében megillető kártalanítás előírása iránti kérelmet,
12. eljár a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 77. §-a szerinti jogvitás eljárásban,
13. ellenőrzi a vasúti társaság számviteli elkülönítéssel kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését,
14. nyilvántartást vezet a Hálózati Üzletszabályzat mindenkor hatályos változatáról,
15. ellenőrzi az autóbuszos személyszállítási működési engedélyhez kötött tevékenység végzésével, az autóbuszos személyszállítási szolgáltatási piac működésével kapcsolatos jogszabályok betartását,
16. az autóbuszos személyszállítási működési engedélyhez kötött tevékenységre vonatkozó engedélyben foglalt kötelezettségek súlyos és ismétlődő megszegése esetén felfüggesztheti vagy visszavonhatja a működési engedélyt,
17. felügyeli a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira, valamint az autóbuszos személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek a szolgáltatók, valamint a közlekedésszervező általi megtartását,
18. elbírálja az utasok által a vasúti társaságok és az autóbuszos személyszállítási szolgáltatók panaszkezelésének igénybevétele után hozzá benyújtott panaszokat,
19. jóváhagyja az autóbuszos személyszállítási szolgáltatást végző társaságok, valamint a közlekedésszervező személyszállítási üzletszabályzatait,
20. ellenőrzi a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az Sztv., az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, valamint a 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltak alóli mentességekre, a közúti személyszállítási üzletszabályzatra, továbbá annak jóváhagyására vonatkozó szabályokat tartalmazó kormányrendeletben, az autóbuszos személyszállító szolgáltatók személyszállítási üzletszabályzatában – ideértve a szolgáltatás minőségi előírásait is – és a közlekedésszervezők személyszállítási üzletszabályzatában foglaltak megtartását,
21. ellenőrzi az autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatást végző társaságok számviteli elkülönítéssel és a keresztfinanszírozás tilalmával kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését,
22. ellenőrzi az utasok kiszolgálásához közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokkal és az e szolgáltatások nyújtásához szükséges létesítményekkel kapcsolatos együttműködési kötelezettségek megtartását,
23. hivatalból vagy kérelemre a vasúti személyszállítási szolgáltatásokkal, valamint autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatban piacfelügyeleti eljárást folytat,
24. piacfelügyeleti bírságot szab ki,
25. éves ellenőrzési terv alapján a vasúti személyszállítási szolgáltatásokkal, valamint autóbuszos közúti személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos utasjogi felügyeleti tevékenységet végez,
26. az utasok széles körét érintő jogsértés esetén hivatalból hatósági eljárást folytat le.
c) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. együttműködik a más EGT államok nemzeti szabályozó és utasjogi szerveivel, valamint engedélyező hatóságaival, az Európai Bizottsággal és az Európai Vasúti Ügynökséggel (ERA),
2. részt vesz az EGT államok szabályozó szervei, az Európai Bizottság és az ERA vasúti igazgatással kapcsolatos közös munkaprogramjaiban.
d) Egyéb feladatai körében: végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági díjbevételek és bírságbevételek beazonosítását.

4.4.3.14. Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. ellátja a célzott ellenőrzési feladatok ügyeleti tevékenységét, vezeti az ügyeleti naplót,
2. engedélyezi az ellenőrzési tevékenységet ellátó hatósági járművek megkülönböztető jelzésének használatát,
3. részt vesz a szakterületet érintő jogszabályok előkészítésében.
b) Koordinációs feladatai körében: a Jármű Módszertani Hatósági Főosztállyal együttműködve szakmai egyeztetéseket szervez.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében: ellátja a közúti árufuvarozási és személyszállítási tevékenység Kormány által meghatározott célzott ellenőrzését, ennek keretében jogosult a Kkt. 20. § (1) bekezdésében és 33/A. § (1) bekezdésében foglaltak – közlekedési hatósági hatáskörbe utalt – ellenőrzésére, továbbá közúti és telephelyi ellenőrzést végezni országos illetékességgel, az ellenőrzés eredményeként jogosult a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazni.
d) Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
1. képviseletet lát el nemzetközi szakmai szervezetekben,
2. szakmai anyagokat készít a nemzetközi közúti közlekedéssel kapcsolatos vegyes bizottsági tárgyalások előkészítéséhez, a tárgyalásokon részt vesz,
3. előkészíti a szakterületét érintő nemzetközi adatszolgáltatásokat,
4. részt vesz a bilaterális és multilaterális közúti ellenőrzéseken, részt vesz az ECR rendezvények (csereprogram) munkaértekezletek szervezésében és bonyolításában.
e) Egyéb feladatai körében:
1. félévente elemzést készít a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár részére az elvégzett ellenőrzések tapasztalatairól,
2. végzi az ellenőrzési adatelemzések, ellenőrzési stratégia kidolgozását, a közúti és telephelyi ellenőrzési normatívák meghatározását,
3. kivizsgálja a hatáskörébe tartozó ügyekben a közérdekű bejelentéseket és panaszokat,
4. végzi a hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben a hatósági díjbevételek és bírságbevételek beazonosítását.
5. biztosítja a társfőosztályok számára a szakterületével kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatásokat.”

17. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.6. a) pont 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Főosztály feladatai
Kodifikációs feladatai körében felel:)
„2. a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységek végzésével kapcsolatosan a tájékoztatások, útmutatások előkészítéséért és kiadásáért,”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.6. b) pont 7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Főosztály feladatai
Koordinációs feladatai körében:)
„7. figyelemmel kíséri és elemzi a klímagázokat tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások felhasználására vonatkozó tevékenységeket,”
(3) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.6. c) pont 1.9. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Főosztály feladatai
Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:)
„1.9. polgári, szabálysértési és büntetőjogi eljárásokat kezdeményez, ellátja a Hatóság által meghozott döntések ellen beérkező bírósági felülvizsgálatok esetében a perképviseletet,”
(4) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.6. c) pont 1.12. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Főosztály feladatai
Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:)
„1.12. kezeli az Európai Bizottság klímagázokkal kapcsolatos közleményeit, szabályzatait, tájékoztatóit, állásfoglalásait, továbbá elérhetővé teszi az ügyfelek számára,”
(5) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.6. c) pontja a következő 1.23. alponttal egészül ki:
(Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Főosztály feladatai
Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:)
„1.23. kapcsolatot tart az üvegházhatású gázokkal tevékenységet végzőkkel.”
(6) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.6. d) pontja a következő 13. alponttal egészül ki:
(Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
Funkcionális feladatai körében:)
„13. ellátja az emisszió-kereskedelmi rendszer működtetésével kapcsolatos hatósági feladatokat.”

18. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.8.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.8.1.1. Közműszolgáltatási Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos feladatai körében:
1. döntésre előkészíti az ENKSZ Zrt.-vel kapcsolatos tulajdonosi joggyakorlás körébe tartozó döntéseket, valamint ellátja a feladatkörébe tartozó társaságokkal, vagyonelemekkel kapcsolatos állami tulajdonosi joggyakorlói és egyéb feladatokat,
2. javaslatot tesz és előkészíti a Fejlesztési Banki Főosztály számára a Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság működését érintő, tulajdonosi joggyakorlás körébe tartozó döntések tervezetét.
b) Egyéb feladatai körében:
1. figyelemmel kíséri az ENKSZ Zrt. működését gazdálkodásának célszerűsége, jövedelmezősége és szakszerűsége tekintetében,
2. feladat- és hatáskörében az éves ütemterv alapján számviteli és kontrolling ellenőrzést végez,
3. a minisztériumon belüli és kívüli adat- és információigények kielégítése érdekében adatgyűjtést végez a feladatkörébe tartozó vagyonpolitikai kérdéseket érintő kormányzati döntések, állásfoglalások és jogszabályok előkészítése érdekében,
4. közreműködik az ENKSZ Zrt.-vel kapcsolatosan felmerülő, tulajdonosi döntést igénylő társasági jogi és egyéb dokumentumok, szerződések, szabályzatok előkészítésében, véleményezésében, valamint a közműszolgáltatást érintő szabályozási javaslatok kidolgozásban.”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.8.1.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.8.1.2. Portfóliógazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos feladatai körében:
1. javaslatot tesz és előkészíti a Fejlesztési Banki Főosztály számára az MMBF Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a NÚSZ Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Nemzeti Mobilfizetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a NEG Nemzeti Energiagazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság működését érintő, tulajdonosi joggyakorlás körébe tartozó döntések tervezetét,
2. döntésre előkészíti, valamint ellátja a feladatkörébe tartozó társaságokkal, vagyonelemekkel kapcsolatos állami tulajdonosi joggyakorlói és egyéb feladatokat.”
(3) Az NFM utasítás 2. függelék 4.8.2.1. a) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Fejlesztési Banki Főosztály
A Főosztály feladatai:
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos feladatai körében:)
„1. előkészíti, koordinálja – a 4.8.1.2. pont 1. alpontjában foglalt esetekben a Portfóliógazdálkodási Főosztály javaslatára, valamint a 4.8.1.1. a) pont 2. alpontjában foglalt esetekben a Közműszolgáltatási Főosztály javaslatára – az MFB Zrt.-vel kapcsolatos tulajdonosi joggyakorlás körébe tartozó döntéseket,”

19. § Az NFM utasítás 3. függelék 4. pontja a következő 4.2.0.4. alponttal egészül ki:
„4.2.0.4. Másodfokú Közúti Ellenőrzési Főosztály”

20. § (1) Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.2. pont 4.1.3.2.2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.3.2.2. Illetményszámfejtési és Ellátási Osztály”
(2) Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.2. pontja a következő 4.1.3.2.5. alponttal egészül ki:
„4.1.3.2.5. Közbeszerzési Osztály”

21. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.3. pont 4.1.3.3.5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.3.3.5. Sport és Köznevelés Pénzügyi Osztály”

22. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.4. pontja a következő 4.1.3.4.4. alponttal egészül ki:
„4.1.3.4.4. Költségelemző és Hatósági Bevétel Beszedési Osztály”

23. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.4. pontja a következő 4.4.0.3. alponttal egészül ki:
„4.4.0.3. Másodfokú Hatósági Főosztály”

24. § (1) Az NFM utasítás 3. függelék 4.4.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4.1. Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
4.4.1.1. Közlekedésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
4.4.1.2. Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály
4.4.1.2.1. Vasúti Fejlesztési Osztály
4.4.1.2.2. Vasúti Működtetési Osztály
4.4.1.3. Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály
4.4.1.3.1. Közút Fejlesztési Osztály
4.4.1.3.2. Közútfejlesztés Finanszírozási Osztály
4.4.1.4. Közúti Infrastruktúra Működtetési Főosztály
4.4.1.4.1. Útfenntartási és Üzemeltetési Osztály
4.4.1.4.2. Útdíjszedési és Finanszírozási Osztály
4.4.1.5. Kerékpáros Koordinációs Főosztály
4.4.1.6. Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály
4.4.1.6.1. Közút Szabályozási Osztály
4.4.1.6.2. Vasút Szabályozási Osztály
4.4.1.6.3. Környezetvédelmi Osztály
4.4.1.7. Közlekedési Szolgáltatási Főosztály
4.4.1.7.1. Közszolgáltatás Stratégiai Osztály
4.4.1.7.2. Közszolgáltatás Szervezési Osztály
4.4.1.8. Légi- és Víziközlekedési Főosztály
4.4.1.8.1. Víziközlekedési Osztály
4.4.1.8.2. Légiközlekedési Osztály
4.4.1.9. Közlekedésbiztonsági Szervezet
4.4.1.9.1. Repülési és Baleseti Helyszínelési Osztály
4.4.1.9.2. Vasúti és Baleseti Ügyeleti Osztály
4.4.1.9.3. Hajózási Osztály”
(2) Az NFM utasítás 3. függelék 4.4. pontja a következő 4.4.3. alponttal egészül ki:
„4.4.3. Közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár
4.4.3.1. Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
4.4.3.2. Hatósági Koordinációs Főosztály
4.4.3.2.1. Képviseleti Osztály
4.4.3.2.2. Koordinációs Osztály
4.4.3.2.3. Fejlesztési Osztály
4.4.3.3. Légügyi Szakszolgálati Hatósági Főosztály
4.4.3.3.1. Engedélyezési és Vizsgáztatási Osztály
4.4.3.3.2. Repülés-egészségügyi Osztály
4.4.3.3.3. Képzési és Szimulátor Engedélyezési Osztály
4.4.3.4. Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály
4.4.3.4.1. Üzembentartási Osztály
4.4.3.4.2. Repülésműszaki Osztály
4.4.3.4.3. Pilóta Nélküli Légijármű Osztály
4.4.3.5. Légügyi Kockázatértékelési Hatósági Főosztály
4.4.3.5.1. Compliance Osztály
4.4.3.5.2. Repülésbiztonsági Osztály
4.4.3.5.3. Repülésvédelmi Osztály
4.4.3.5.4. Krízismenedzsment Osztály
4.4.3.6. Repülőtéri és Légiforgalmi Hatósági Főosztály
4.4.3.6.1. Repülőtéri Osztály
4.4.3.6.2. Légiforgalmi és Légtérgazdálkodási Osztály
4.4.3.6.3. Ügyfélkapcsolati Osztály
4.4.3.7. Vasúti Hatósági Főosztály
4.4.3.7.1. Országos Vasúti Infrastruktúra Osztály
4.4.3.7.2. Városi Vasúti Infrastruktúra Osztály
4.4.3.7.3. Vasútgépészeti Osztály
4.4.3.7.4. Vasútbiztonsági és Ellenőrzési Osztály
4.4.3.7.5. Vasúti Képzés- és Vizsgafelügyeleti Osztály
4.4.3.8. Hajózási Hatósági Főosztály
4.4.3.8.1. Hajózási Képesítési Osztály
4.4.3.8.2. Hajózási Felügyeleti Osztály
4.4.3.9. Közúti Jármű Hatósági Főosztály
4.4.3.9.1. Műszaki Engedélyezési Osztály
4.4.3.9.2. Forgalmi Engedélyezési Osztály
4.4.3.10. Jármű Módszertani Hatósági Főosztály
4.4.3.10.1. Járművizsgálati Osztály
4.4.3.10.2. Járműüzemeltetési Osztály
4.4.3.11. Képzési és Vizsgáztatási Hatósági Főosztály
4.4.3.11.1. Vizsgafelügyeleti Osztály
4.4.3.11.2. Szaktanfolyami Osztály
4.4.3.12. Pályaalkalmassági Vizsgálati Hatósági Főosztály
4.4.3.12.1. Előzetes Alkalmasság-vizsgálati Osztály
4.4.3.12.2. Speciális- és Kontrollvizsgálatok Osztály
4.4.3.13. Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztály
4.4.3.13.1. Autóbuszos Piacfelügyeleti és Utasjogi Osztály
4.4.3.13.2. Vasúti Igazgatási Szerv
4.4.3.14. Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály
4.4.3.14.1. Ügyeleti Osztály
4.4.3.14.2. Dél-kelet Magyarországi Régiós Ellenőrzési Osztály
4.4.3.14.3. Észak-kelet Magyarországi Régiós Ellenőrzési Osztály
4.4.3.14.4. Kelet Magyarországi Régiós Ellenőrzési Osztály
4.4.3.14.5. Dél-nyugat Magyarországi Régiós Ellenőrzési Osztály
4.4.3.14.6. Észak-nyugat Magyarországi Régiós Ellenőrzési Osztály
4.4.3.14.7. Központi Régiós Ellenőrzési Osztály”

25. § (1) Az NFM utasítás 3. függelék 4.6.1.6.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.6.1.6.1. Hatósági és Jogi Osztály”
(2) Az NFM utasítás 3. függelék 4.6.1.6. pontja a következő 4.6.1.6.5. és 4.6.1.6.6. ponttal egészül ki:
„4.6.1.6.5. Klímagáz Adatkezelési és Ügyfélszolgálati Osztály
4.6.1.6.6. Emisszió-kereskedelmi Osztály”
a) 70/B. § (1) bekezdésében a „pénzügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „közmű- és pénzügyi szolgáltatási ágazat szabályozási és koordinációs ügyeiért felelős helyettes államtitkár”,
b) 80. § (10) bekezdésében a „(9) bekezdésben” szövegrész helyébe a „(9)–(9a) bekezdésben”,
c) 2. függelék 4.8.0.1. pontjában a „közmű- és pénzügyi szolgáltatási ágazat szabályozási és koordinációs ügyeiért felelős helyettes államtitkár, a Fejlesztési Banki és Postaügyi Szabályozási és Koordinációs Főosztály, valamint az Integrációs és Közmű Szabályozási és Koordinációs Főosztály” szövegrész helyébe a „pénzügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár, a Fejlesztési Banki Főosztály, valamint a Postaügyi és Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásstratégiai Főosztály”,
d) 2. függelék 4.8.1.0. pontjában a „pénzügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „közmű- és pénzügyi szolgáltatási ágazat szabályozási és koordinációs ügyeiért felelős helyettes államtitkár”, a „Fejlesztési Banki Főosztály, valamint a Postaügyi és Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásstratégiai Főosztály” szövegrész helyébe a „Fejlesztési Banki és Postaügyi Szabályozási és Koordinációs Főosztály, valamint az Integrációs és Közmű Szabályozási és Koordinációs Főosztály”
szöveg lép.

27. § Az NFM utasítás 4/A. függelékében foglalt táblázat 2. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(A

B

C

D

E

1.

A miniszter szakmai irányítása alá tartozó feladat

A miniszter szakmai irányítási és ellenőrzési jogköre

A miniszter szakmai irányítási és szakmai ellenőrzési jogkörének gyakorlásában közreműködő központi hivatal

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben szakmai felelős szervezeti egység)

„2.

a kormányhivatal közlekedési hatósági feladatai

az állam-
háztartásról szóló 2011. évi
CXCV. törvény
(a továbbiakban: Áht.)
9. § g)–i) pontjában meghatározott jogkör, valamint törvényességi és szakszerűségi ellenőrzés

 

közlekedés-
politikáért felelős államtitkár

Másodfokú Hatósági Főosztály”



28. § (1) Az NFM utasítás 5. függelékében foglalt táblázat 4–7. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(A

B

C

 

Társaság

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben szakmai felelős állami vezető, kormánybiztos

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben szakmai felelős szervezeti egység)

„4.

Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Részvénytársaság

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály,
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály,
Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

5.

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

6.

KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály,
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály,
Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

7.

VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság

Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály, Gépjármű-
közlekedési és Vasúti Főosztály”



(2) Az NFM utasítás 5. függelékében foglalt táblázat 10–15. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(A

B

C

 

Társaság

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben szakmai felelős állami vezető, kormánybiztos

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben szakmai felelős szervezeti egység)

„10.

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

miniszter a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztossal együttesen

Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály,
Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály,
Közúti Infrastruktúra Működtetési Főosztály

11.

Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

a közúti és kötöttpályás közlekedési infrastrukturális fejlesztésekkel összefüggésben a miniszter a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztossal együttesen, egyéb feladatok tekintetében a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály,
Közúti Infrastruktúra Működtetési Főosztály

12.

MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság

a közúti és kötöttpályás közlekedési infrastrukturális fejlesztésekkel összefüggésben a miniszter a közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztossal együttesen, egyéb feladatok tekintetében a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési és Működtetési Főosztály,
Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály,
Közlekedési Szolgáltatási Főosztály

13.

MAHART Magyar Hajózási Zártkörűen Működő Részvénytársaság

közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

14.

M A H A R T-PassNave Személyhajózási Korlátolt Felelősségű Társaság

közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

15.

MAHART-Szabadkikötő Zrt.

közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Légi- és Víziközlekedési Főosztály”



29. § Az NFM utasítás 6. függelék címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„Döntések előkészítésének és meghozatalának rendje a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálya alá tartozó, valamint a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szerveknél lefolytatott eljárásokban a közlekedési hatósági ügyek kivételével”

30. § Hatályát veszti az NFM utasítás
a) 1. melléklet 47. § (1) bekezdés d) pontjában a „ , valamint a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet” szövegrész,
b) 1. melléklet 75. § b) pontjában az „azzal, hogy közigazgatási hatósági ügyeket ellátó főosztály esetén a főosztályvezető általános helyettesítésére egy, osztályt nem vezető főosztályvezető-helyettes működhet” szövegrész,
d) 1. melléklet 70/A. § (1) bekezdés b) pontjában az „és a KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: KAF Zrt.)” és az „a KAF Zrt.-re” szövegrész,
f) 1. melléklet 70/A. § (1) bekezdés b) pont bb) és be) alpontjában az „a KAF Zrt.” szövegrész,
g) 1. melléklet 70/A. § (1) bekezdés b) pont bf) alpontjában az „és a KAF Zrt.-nél” szövegrész,
l) 2. függelék 4.8.3.2. a) pont 2. alpontjában az „ , előkészíti a hozzá tartozó szükséges kormányzati döntéseket és állásfoglalásokat” szövegrész,
n) 2. függelék 4.8.3.2. c) pontjában az „és a KAF Zrt.-vel” szövegrész,
o) 4. függelékben foglalt táblázat 3–6. és 10–11. sora,
p) 5/A. függelék 5. sora.

1. függelék az 5/2017. (II. 14.) NFM utasításhoz

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. február 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére