• Tartalom

2017. évi LIII. törvény

2017. évi LIII. törvény

a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról1

2021.10.01.

E törvény célja, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása tilalmának hatékony érvényesítése érdekében megelőzze és megakadályozza a büntetendő cselekmények elkövetéséből származó pénznek vagy pénzben kifejezhető értékkel bíró dolognak a pénzmosás szempontjából veszélyeztetett tevékenységeken keresztül történő tisztára mosását, valamint a terrorizmusnak pénzzel vagy pénzben kifejezhető értékkel bíró dologgal való támogatását.
Mindezek érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A törvény hatálya

1. § (1)2 E törvény hatálya – a (3) és (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel – kiterjed a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező

a) hitelintézetre;

b) pénzügyi szolgáltatóra;

c) foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményre;

d) önkéntes kölcsönös biztosítópénztárra;

e) nemzetközi postautalvány-felvételt és -kézbesítést végzőre;

f) ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végzőre;

g) könyvvizsgálói tevékenységet végzőre;

h) könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján végzőre;

i) játékkaszinót, kártyatermet működtetőre vagy távszerencsejátéknak nem minősülő fogadást, távszerencsejátékot, online kaszinójátékot szervezőre;

j) nemesfémmel vagy az ezekből készült tárgyakkal kereskedőre;

k) árukereskedőre, amennyiben tevékenysége folytatása során hárommillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzfizetést fogad el;

l) ügyvédre, ügyvédi irodára, európai közösségi jogászra, európai közösségi jogászi irodára (a továbbiakban együtt: ügyvéd), kamarai jogtanácsosra, közjegyzőre;

m) bizalmi vagyonkezelőre;

n) virtuális és törvényes fizetőeszközök, illetve virtuális fizetőeszközök közötti átváltási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóra;

o) letétkezelő pénztárca-szolgáltatóra;

p) kulturális javak (műalkotások, régiségek) kereskedelmével vagy közvetítésével foglalkozó szolgáltatóra olyan ügyletek vagy ügyletsorozatok vonatkozásában, amelyek értéke eléri vagy meghaladja a hárommillió forintot;

q) kulturális javak (műalkotások, régiségek) tárolásával vagy kereskedelmével szabadkikötőkben foglalkozó vagy közvetítőként szabadkikötőkben eljáró szolgáltatóra olyan ügyletek vagy ügyletsorozatok vonatkozásában, amelyek értéke eléri vagy meghaladja a hárommillió forintot; és

r) székhelyszolgáltatóra.

(1a)3 E törvény hatálya kiterjed arra, aki Magyarország területén vagy az Európai Unió más tagállamában vagy harmadik országban rendelkezik székhellyel, és Magyarországon létesített tartós, üzleti egysége révén – ideértve a fióktelepet is – az ügyfelek számára állandó belföldi jelenlét formájában közvetlenül kínál az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatást Magyarországon

[az (1) bekezdésben és e bekezdésben meghatározottak a továbbiakban együtt: szolgáltató].

(2) E törvény hatálya kiterjed arra, aki

a) a szolgáltató ügyfele, vagy annak rendelkezésre jogosultja, képviselője, meghatalmazottja;

b)4 a szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja, illetve segítő családtagja,

c)5 kamarai jogtanácsos irányításával ügyvédi kamarai nyilvántartásba vett jogi előadóként (a továbbiakban: jogi előadó) ügyvédi tevékenységet gyakorol.

(3) E törvény hatálya kiterjed az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervre.

(4) Nem tartozik e törvény hatálya alá

a) a szolgáltatónak a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a munkáltató által a munkavállalójának adómentesen vagy kedvezményes adózás mellett juttatható támogatáshoz kapcsolódó tevékenysége, ha a támogatásként kapott pénzösszeget kizárólag a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott áruk vagy szolgáltatások korlátozott körére lehet felhasználni,

b) a pénzügyi szolgáltatónak a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Hpt.) meghatározott hitelreferencia szolgáltatása, valamint fizetési rendszer működtetésével kapcsolatos tevékenysége,

c)6 az adók, bírságok, illetékek megfizetésére irányuló, fizetési számlára történő befizetés teljesítése.

(5) E törvény hatálya a Magyar Nemzeti Bankra (a továbbiakban: MNB) kizárólag a felügyeleti tevékenysége, továbbá azon rendelkezések tekintetében terjed ki, ahol e törvény az MNB-t kifejezetten nevesíti.

(6) E törvény üzleti kapcsolat létesítésével összefüggő rendelkezései megfelelően alkalmazandóak a közjegyzőre is, ha a 73. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységet végez.

2. § A 26. § az 1. § (1) bekezdés a) és b), valamint e) pontjában meghatározott szolgáltatóra és az MNB-re alkalmazandó, amennyiben ezen szolgáltató és az MNB Magyarország területén a pénzátutalásokat kísérő adatokról és a 1781/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/847 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. cikk 9. pontja szerinti pénzátutalási szolgáltatást nyújt.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E törvény alkalmazásában:

1. adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő: aki az adópolitikáért felelős miniszter által kiadott szakmai és vizsgakövetelmények szerint megszerzett szakmai képesítéssel és az adótanácsadói, adószakértői, okleveles adószakértői tevékenység folytatására jogosító engedéllyel rendelkezik, és az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői nyilvántartásban szerepel;

2. anyavállalat: minden olyan vállalkozás, amely egy másik vállalkozás működésére ellenőrző befolyást gyakorol;

3. azonosítás: a 7. § (2) bekezdésében, a 8. § (2) és (3) bekezdésében, valamint a 9. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott adatok visszakereshető módon történő rögzítése;

4. árukereskedő: aki termék gazdasági tevékenység keretében történő értékesítését végzi a vásárló, a kereskedő, illetve a feldolgozó részére;

5. árutőzsdei szolgáltató: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott árutőzsdei szolgáltató;

6. csoport: olyan vállalkozások összessége, amelyet egy anyavállalat, annak leányvállalatai, fióktelepei és mindazon vállalkozások alkotnak, amelyekben az anyavállalat vagy leányvállalata ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik;

7. elektronikus pénz: a Hpt.-ben meghatározott elektronikus pénz;

8. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény: az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvényben (a továbbiakban: Fsztv.) meghatározott elektronikuspénz-kibocsátó intézmény;

9. ellenőrző befolyás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) szerinti anyavállalat fogalmánál használt meghatározó befolyás vagy egy személy és egy vállalkozás között fennálló olyan kapcsolat, amelynek alapján

a) a befolyással rendelkező személy dönthet a vállalkozás nyereségének felosztásáról, nyereségének vagy veszteségének más vállalkozáshoz való átcsoportosításáról, stratégiájáról, üzletpolitikájáról vagy értékesítési politikájáról,

b) lehetővé válik – függetlenül attól, hogy a megállapodást alapszabályban (alapító okiratban) vagy más írásos szerződésben rögzítették – a vállalkozás irányításának más vállalkozás irányításával való összehangolása valamely közös cél érdekében,

c) a közös irányítás a vállalkozások ügyvezetésének, felügyelőbizottságának részben (de a döntésekhez szükséges többséget kitevő) vagy teljesen azonos összetételén keresztül valósul meg, vagy

d) a befolyással rendelkező személy tőkekapcsolat nélkül gyakorol jelentős befolyást egy másik vállalkozás működésére;

10. életbiztosítási ágba tartozó tevékenység: a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) 2. melléklete szerinti életbiztosítási ágba tartozó tevékenység;

11. Európai Unió: az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség;

12. fiktív bank: olyan hitelintézet, pénzügyi szolgáltató vagy hitelintézet, pénzügyi szolgáltató által folytatott tevékenységgel megegyező tevékenységet végző szervezet, amelynek nincs főirodája a székhelye szerinti államban, továbbá nem része egy szabályozott pénzügyi csoportnak;

13. forgatható utalvány: a Hpt.-ben meghatározott forgatható utalvány;

14. főiroda: az a hely, ahol a szolgáltató a főtevékenységet ténylegesen végzi és ahol a központi döntéshozatal történik;

15. harmadik ország: az Európai Unión kívüli állam;

16. hitelintézet: a Hpt.-ben meghatározott hitelintézet, ide nem értve az MNB-t;

17.7 ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenység: ingatlan tulajdonjoga átruházásának üzletszerű közvetítése, ingatlan bérleti jogának üzletszerű közvetítése, ha a havi bérleti díj összege ügyletenként az ötszázezer forintot eléri vagy meghaladja, valamint saját tulajdonú ingatlan üzletszerű adásvétele;

18. jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet: nem jogi személy és nem természetes személy jogalany;

19. kockázatérzékenységi megközelítés: az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellege és összege, valamint az ügyfél körülményei alapján a 65. §-ban meghatározott belső szabályzatban a belső kockázatértékelés alapján rögzített, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására irányuló eljárás;

19a.8 kockázati szint: tartós üzleti kapcsolatok vonatkozásában az a besorolás, amely meghatározza, hogy az ügyfél vonatkozásában milyen terjedelmű ügyfél-átvilágítási intézkedéseket szükséges elvégezni;

20. könyvviteli tevékenység: a Számv. tv. szerinti könyvviteli szolgáltatás;

21. külföldi pénzügyi információs egységként működő hatóság: az Európai Unió más tagállamának vagy harmadik országnak az a hatósága, amely – különösen a Pénzügyi Akciócsoport és az Egmont Csoport követelményeinek a figyelembevételével – a pénzügyi információs egységként működő hatósággal azonos vagy hasonló feladatokat lát el;

21a.9 külső ellenőrzési funkció: a belső eljárásrendnek a szolgáltatótól független fél által elvégzett vizsgálata annak megállapítására, hogy a belső eljárásrend alapján a szolgáltató képes az e törvényben, valamint az annak felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt kötelezettségek teljesítésére;

22. leányvállalat: minden olyan vállalkozás, amelynek működésére egy másik vállalkozás ellenőrző befolyást gyakorol, azzal, hogy a leányvállalat valamennyi leányvállalatát az anyavállalat leányvállalatának kell tekinteni;

22a.10 letétkezelő pénztárca-szolgáltató: olyan szervezet, amely ügyfelei nevében virtuális fizetőeszközök tartására, tárolására és átadására szolgáló kriptográfiai magánkulcsok megőrzésével kapcsolatos szolgáltatást nyújt;

23. levelező kapcsolat:

a) egyes pénzügyi vagy befektetési szolgáltatások hitelintézet részére más hitelintézet általi biztosítása, ideértve különösen a fizetési számla vezetését, a készpénzellátást, a nemzetközi pénzátutalást, a csekkelszámolást és a devizaügyleteket,

b) kapcsolat kettő vagy több hasonló szolgáltatást nyújtó hitelintézet vagy pénzügyi szolgáltató között, ideértve különösen az értékpapírügyletek és a fizetési műveletek elszámolását;

24. nemzeti kockázatértékelés: az a nemzeti szintű értékelés, amely alkalmas a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása kockázatainak feltárására, értékelésére, értelmezésére, azok folyamatos felülvizsgálatára, valamint a nemzeti kockázatkezelési eljárások meghatározására;

25. pénzforgalmi intézmény: az Fsztv.-ben meghatározott pénzforgalmi intézmény, valamint a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény;

26. pénzmosás: a 2013. június 30-ig hatályban volt Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 303–303/A. §-ában, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 399–400. §-ában meghatározott elkövetési magatartások;

27. pénzügyi információs egységként működő hatóság: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogszabályban meghatározott szervezeti egysége;

28. pénzügyi szolgáltató:

a) a pénzügyi vállalkozás,

b) a pénzfeldolgozási tevékenységet végző, pénzügyi vállalkozásnak nem minősülő szervezet pénzfeldolgozási tevékenysége tekintetében,

c) a pénzforgalmi intézmény pénzforgalmi szolgáltatásba tartozó tevékenysége tekintetében,

d) az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény az elektronikus pénz kibocsátása, valamint a pénzforgalmi szolgáltatásba tartozó tevékenysége tekintetében,

e) az utalványkibocsátó,

f) a pénzváltó iroda,

g) a biztosító, amennyiben életbiztosítási ágba tartozó tevékenység végzésére engedéllyel rendelkezik, e tevékenysége tekintetében,

h) az életbiztosítási ágba tartozó szerződésekkel kapcsolatos tevékenysége során a Bit.-ben meghatározott többes ügynök és alkusz,

i) a Hpt.-ben meghatározott többes kiemelt közvetítő és alkusz,

j) a befektetési vállalkozás,

k) az árutőzsdei szolgáltató az árutőzsdei szolgáltatásba tartozó tevékenysége tekintetében,

l)11 a befektetési alapkezelő befektetési jegy forgalmazási tevékenysége tekintetében, illetve a Bszt.-ben meghatározott tevékenysége tekintetében,

m) piacműködtető, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (a továbbiakban: Tpt.), illetve a Bszt.-ben meghatározott tevékenysége tekintetében;

28a.12 pénzeszköz forrásának igazolása: az ügyletben szereplő pénzeszközök törvényes forrását megerősítő adat vagy azt igazoló dokumentum, így különösen az öröklésből, kártérítésből, polgári jogi jogviszonyokból származó szerződés vagy egyéb hivatalos dokumentum a kapcsolódó jogosultságok nevesítésével, munkaviszonyból származó bérjövedelem-igazolás, külszolgálatért kapott jövedelemigazolás, egyéb jövedelemigazolás, árfolyamnyereséghez, nyereményhez, osztalékhoz kapcsolódó igazoló dokumentum;

29. pénzügyi vállalkozás: a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi vállalkozás;

30. pénzváltó iroda: hitelintézettel kötött megbízási szerződés alapján pénzváltási tevékenységet folytató kiemelt közvetítő;

31. stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik ország: az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országok megállapítása tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2016. július 14-i (EU) 2016/1675 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott országok;

31a.13 székhelyszolgáltató: az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott székhelyszolgáltató;

32. személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány: személyazonosító igazolvány, útlevél, valamint kártya formátumú vezetői engedély;

33. személyazonosság igazoló ellenőrzése: az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő személyazonosságának a 7. § (3)–(9) bekezdésében meghatározottak szerinti, továbbá a tényleges tulajdonos személyazonosságának a 8. § (5) bekezdésében és a 9. § (4) bekezdésében meghatározottak szerinti ellenőrzése;

34. szolgáltató vezetője: az a természetes személy, aki a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet szolgáltató képviseletére, nevében döntési jogkör gyakorlására vagy az ezen szolgáltatón belüli irányítási jogkör gyakorlására jogosult;

35. szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott vezetője: az a természetes személy, aki a szolgáltató vezetője által a 65. §-ban meghatározott belső szabályzatban meghatározásra kerül az alábbi szempontok figyelembevételével:

a) megfelelő ismeretekkel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a szolgáltató milyen mértékben van kitéve a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás jelentette kockázatoknak, valamint

b) megfelelő vezetői hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy a kockázati kitettséget befolyásoló döntéseket kezdeményezzen vagy hozzon;

36. terrorizmus finanszírozása: az 1978. évi IV. törvény 261. § (1) és (2) bekezdése szerinti bűncselekmény elkövetéséhez szükséges anyagi eszköz szolgáltatása vagy gyűjtése, illetve a Btk. 318. §-ában meghatározott elkövetési magatartások;

37. ténylegesen összefüggő, több ügyleti megbízás:

a) azon ügyletek, amelyekre vonatkozóan egy éven belül ugyanazon ügyfél ugyanazon jogcímen, ugyanazon tárgyra ad megbízást,

b)14 a pénzváltó iroda esetében azon százezer forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyletek, amelyekre vonatkozóan egy héten belül ugyanazon ügyfél megbízást ad,

c) az 1. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott szolgáltató vonatkozásában a részletvétel alapján történő fizetések, fizetési megbízások;

38. tényleges tulajdonos:

a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy – a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon – közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,

b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben – a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott – meghatározó befolyással rendelkezik,

c) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyletet végrehajtanak, vagy aki egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a természetes személy ügyfél tevékenysége felett,

d)15 alapítványok esetében az a természetes személy,

da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,

db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg,

dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, vagy

dd) a da)–dc) alpontban meghatározott természetes személy hiányában aki az alapítvány képviseletében eljár,

e)16 bizalmi vagyonkezelési szerződés esetében az alábbi személyek:

ea) a vagyonrendelő(k); nem természetes személy vagyonrendelő esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa,

eb) a vagyonkezelő(k); nem természetes személy vagyonkezelő esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa,

ec) a kedvezményezett vagy a kedvezményezettek csoportja; nem természetes személy kedvezményezett esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa,

ed) az a természetes személy, aki a kezelt vagyon felett egyéb módon ellenőrzést, irányítást gyakorol, valamint

ee) adott esetben a vagyonkezelést ellenőrző személy(ek); nem természetes személy vagyonkezelést ellenőrző személy esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, továbbá

f) az a) és b) pontban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője;

38a.17 tényleges tulajdonosi nyilvántartás: a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló 2021. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Afad-törvény) 3. § 14. pontjában meghatározott tényleges tulajdonosi nyilvántartás;

38b.18 többségi állami tulajdonú vállalat: teljes mértékben állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban álló vállalat, többségi állami tulajdonban álló vállalat, valamint a helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló vállalat;

39. utalványkibocsátó: forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenységre engedéllyel rendelkező szolgáltató;

40. útmutató: az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által az e törvény szerinti felügyeleti tevékenysége keretében a szolgáltatók számára kiadott, iránymutatást tartalmazó alábbi dokumentumok:

a)19 az 1. § (1) bekezdés a)–f), h)–k) és m–r) pontjában meghatározott szolgáltató részére kiadott rendelet,

b) az 1. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott szolgáltató részére kiadott kötelező jellegű útmutató, valamint

c) az 1. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott szolgáltató részére kiadott kötelező jellegű iránymutatás és szabályzat

(a továbbiakban együtt: útmutató);

41. ügyfél:

a) aki a szolgáltatóval üzleti kapcsolatot létesít vagy a szolgáltató részére ügyleti megbízást ad, és

b) az 1. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott szolgáltató vonatkozásában, aki az ingatlan eladása és vétele, vagy bérbeadása és bérbevétele céljából ajánlatot kér;

42. ügyfél-átvilágítás:

a)20 a 6. §-ban meghatározott esetben az ügyfél azonosítása, az ügyfél kockázati besorolása, a személyazonosság igazoló ellenőrzése, az üzleti kapcsolat és az ügyleti megbízás céljának és jellegének megismerése, folyamatos figyelemmel kísérése;

b) a játékkaszinót, kártyatermet működtető és a távszerencsejátékot, online kaszinójátékot szervező szolgáltató által a játékos nyilvántartásba vételekor elvégzett ügyfél-átvilágítási intézkedések;

43. ügylet:

a)21 az üzleti kapcsolat során a szolgáltató szakmai tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételéhez tartozó művelet, vagy

b) az ügyleti megbízás.

44.22 ügyleti megbízás: olyan ügylet, amely az ügyfél és a szolgáltató között a szolgáltató 1. § (1) bekezdés a)–e), g)–h), valamint j)–r) pontjában megjelölt szakmai tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozó eseti jogviszony;

45. üzleti kapcsolat:

a)23 az ügyfél és a szolgáltató között az 1. § (1) bekezdés a)–e), g)–h), valamint j)–r) pontjában megjelölt szakmai tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződéssel létrejött tartós jogviszony,

b) a játékkaszinót vagy kártyatermet működtető szolgáltató vonatkozásában a játékkaszinó vagy kártyaterem területére történő első belépéssel létrejött tartós jogviszony, illetve a távszerencsejáték és az online kaszinójáték szervezőjénél a játékos nyilvántartásba vétele,

c) az 1. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott szolgáltató vonatkozásában az ügyfél és a szolgáltató között a szolgáltató tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozó jogviszony.

46.24 vagyon forrásának igazolása: az ügyfél hárommillió forintot meghaladó értékű vagyoni eszközeinek – beleértve a materiális vagy immateriális javakat – forrását bemutató ügyfél-nyilatkozat;

47.25 virtuális fizetőeszköz: digitális értékmegjelenítés, amelyet nem központi bank vagy közigazgatási szerv bocsát ki, illetve garantál; nem rendelkezik törvényes fizetőeszköz jogi státuszával; elektronikusan tárolható, csereértékként elfogadott, így különösen elektronikusan átadható, illetve elektronikus kereskedésre alkalmas.

4. § (1)26 E törvény alkalmazásában kiemelt közszereplő az a természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőzően legalább egy éven belül fontos közfeladatot látott el. A szolgáltató a 65. § szerinti belső szabályzatában kockázatérzékenységi megközelítés alapján az egy éves időtartamnál hosszabb időtartamot is meghatározhat.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában fontos közfeladatot ellátó személy:

a) az államfő, a kormányfő, a miniszter, a miniszterhelyettes, az államtitkár, Magyarországon az államfő, a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár,

b) az országgyűlési képviselő vagy a hasonló jogalkotó szerv tagja, Magyarországon az országgyűlési képviselő és a nemzetiségi szószóló,

c) a politikai párt irányító szervének tagja, Magyarországon a politikai párt vezető testületének tagja és tisztségviselője,

d) a legfelsőbb bíróság, az alkotmánybíróság és olyan magas rangú bírói testület tagja, amelynek a döntései ellen fellebbezésnek helye nincs, Magyarországon az Alkotmánybíróság, az ítélőtábla és a Kúria tagja,

e) a számvevőszék és a központi bank igazgatósági tagja, Magyarországon a Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, a Monetáris Tanács és a Pénzügyi Stabilitási Tanács tagja,

f) a nagykövet, az ügyvivő és a fegyveres erők magas rangú tisztviselője, Magyarországon a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv központi szervének vezetője és annak helyettese, valamint a Honvéd Vezérkar főnöke és a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesei,

g) többségi állami tulajdonú vállalatok igazgatási, irányító vagy felügyelő testületének tagja, Magyarországon a többségi állami tulajdonú vállalkozás ügyvezetője, irányítási vagy felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testületének tagja,

h)27 nemzetközi szervezet vezetője, vezetőhelyettese, vezető testületének tagja vagy ezzel egyenértékű feladatot ellátó személy.

(3) E törvény alkalmazásában a kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója a kiemelt közszereplő házastársa, élettársa; vér szerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke, továbbá ezek házastársa vagy élettársa; vér szerinti, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülője.

(4) E törvény alkalmazásában a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy:

a) bármely természetes személy, aki a (2) bekezdésben említett személlyel közösen ugyanazon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tényleges tulajdonosa vagy vele szoros üzleti kapcsolatban áll;

b) bármely természetes személy, aki egyszemélyes tulajdonosa olyan jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, amelyet a (2) bekezdésben említett személy javára hoztak létre.

(5)28 A pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) tájékoztatja az Európai Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) és a tagállamokat a (2) bekezdésben meghatározott fontos közfeladatot ellátó személyek kategóriáiról, beleértve a (2) bekezdés h) pontjában meghatározott nemzetközi szervezetekre vonatkozó kategóriákat.

5. § E törvény alkalmazásában felügyeletet ellátó szerv az 1. § (1) bekezdés

a) a)–e) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró MNB (a továbbiakban: Felügyelet);

b)29 i) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága;

c) g) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a Magyar Könyvvizsgálói Kamara;

d)30 l) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában az e törvény alapján az ügyvédekre, a kamarai jogtanácsosokra, valamint a közjegyzőkre vonatkozó eltérő rendelkezések szerint:

da)31 az ügyvédek és a kamarai jogtanácsosok esetében az a kamara, amelynek az ügyvéd, kamarai jogtanácsos a tagja (a továbbiakban: területi ügyvédi kamara),

db) a közjegyzők esetében az a kamara, amelynek a közjegyző a tagja (a továbbiakban: területi közjegyzői kamara);

e)32 j), k), p) és q) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a kereskedelmi hatóság;

f)33 f), h), n) o) és r) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a pénzügyi információs egységként működő hatóság (a továbbiakban: pénzügyi információs egység);

g) m) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló törvény szerinti hivatal (a továbbiakban: Hivatal).

3. Ügyfél-átvilágítási kötelezettség

6. § (1) A szolgáltató az ügyfél-átvilágítást köteles alkalmazni

a) az üzleti kapcsolat létesítésekor;

b)34 a négymillió-ötszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás teljesítésekor;

c)35 árukereskedő esetében a hárommillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás készpénzben történő teljesítésekor;

d) háromszázezer forintot meghaladó összegű, a Rendelet 3. cikk 9. pontjában meghatározott pénzátutalásnak minősülő ügyleti megbízás teljesítésekor;

e) a távszerencsejátéknak nem minősülő fogadást szervező tekintetében a távszerencsejátéknak nem minősülő, nem hírközlő eszköz és rendszer útján szervezett fogadás esetében a hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű nyeremény kifizetés, a távszerencsejátéknak nem minősülő, hírközlő eszköz és rendszer útján szervezett fogadás esetében a hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű játékosi egyenlegről történő kifizetés teljesítésekor;

f)36 pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény felmerülése esetén, ha az a)–e) vagy i) pontban meghatározottak szerint átvilágításra még nem került sor;

g) ha a korábban rögzített ügyfélazonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség merül fel;

h)37 ha az ügyfél-azonosító adatokban bekövetkezett változás kerül átvezetésre és kockázatérzékenységi megközelítés alapján szükséges az ügyfél-átvilágítás ismételt elvégzése;

i)38 háromszázezer forintot elérő, illetve azt meghaladó összegű pénzváltás esetén.

(2)39 Az (1) bekezdés b), c) és i) pontjában meghatározott átvilágítási kötelezettség kiterjed az egymással ténylegesen összefüggő, több ügyleti megbízásra, ha ezek együttes értéke eléri az (1) bekezdés b), c) és i) pontjában meghatározott összeget. Ebben az esetben az átvilágítást azon ügyleti megbízás elfogadásakor kell végrehajtani, amellyel az ügyleti megbízások együttes értéke eléri az (1) bekezdés b), c) és i) pontjában meghatározott összeget.

6/A. §40 Üzleti kapcsolat létesítése esetén a szolgáltató köteles elvégezni és írásban rögzíteni az ügyfél-átvilágítás érdekében az ügyfél kockázati szintbe történő besorolását.

4. Ügyfél-átvilágítási intézkedések

7. § (1)41 A szolgáltató köteles a 6. § (1) bekezdés a) és e)–h) pontjában meghatározott esetben az ügyfelet, annak meghatalmazottját, a szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosultat, továbbá a szolgáltatónál eljáró képviselőt azonosítani és személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégezni.

(2) A szolgáltató az azonosítás során az alábbi adatokat köteles rögzíteni:

a) természetes személy

aa) családi és utónevét,

ab) születési családi és utónevét,

ac) állampolgárságát,

ad) születési helyét, idejét,

ae) anyja születési nevét,

af) lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét,

ag) azonosító okmányának típusát és számát;

b) jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

ba) nevét, rövidített nevét,

bb) székhelyének, külföldi székhelyű vállalkozás esetén – amennyiben ilyennel rendelkezik – magyarországi fióktelepének címét,

bc) főtevékenységét,

bd) képviseletére jogosultak nevét és beosztását,

be)42 – ha ilyennel rendelkezik – kézbesítési megbízottjának az a) pont aa) és af) alpontjai szerinti adatait,

bf) cégbírósági nyilvántartásban szereplő jogi személy esetén cégjegyzékszámát, egyéb jogi személy esetén a létrejöttéről (nyilvántartásba vételéről, bejegyzéséről) szóló határozat számát vagy nyilvántartási számát,

bg) adószámát.

(3)43 A szolgáltató a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében az alábbi okiratok bemutatását köteles megkövetelni, vagy jogosult közhiteles nyilvántartásból adatlekérdezést végezni:

a) természetes személy

aa) magyar állampolgár esetében a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványát és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, ez utóbbit abban az esetben, ha lakóhelye vagy tartózkodási helye Magyarországon található,

ab) külföldi állampolgár esetében úti okmányát vagy személyazonosító igazolványát, feltéve, hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít, tartózkodási jogot igazoló okmányát vagy tartózkodásra jogosító okmányát, magyarországi lakcímet igazoló hatósági igazolványát, amennyiben lakóhelye vagy tartózkodási helye Magyarországon található;

b) jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a nevében vagy megbízása alapján eljárni jogosult személy a) pontban megjelölt okiratának bemutatásán túl az azt igazoló – harminc napnál nem régebbi – okiratot, hogy

ba) a céget a cégbíróság nyilvántartásba vette, vagy a cég a bejegyzési kérelmét benyújtotta, egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése megtörtént vagy az egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételre került,

bb) a b) pont ba) alpontba nem tartozó belföldi jogi személy esetén, ha annak létrejöttéhez hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel szükséges, a nyilvántartásba vétel megtörtént,

bc) külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a saját országának joga szerinti bejegyzése vagy nyilvántartásba vétele megtörtént;

c) bírósági vagy hatósági nyilvántartásba vétel iránti kérelem bírósághoz vagy hatósághoz történő benyújtását megelőzően a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet létesítő okiratát.

(3a)44 A (2) bekezdés a) pont ab)–ac) és ae) alpontjában meghatározott adat ellenőrzése mellőzhető, ha a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében bemutatott okirat azt nem tartalmazza.

(3b)45 A (3a) bekezdésben meghatározott esetben a szolgáltató köteles az arra vonatkozó információt rögzíteni, hogy a (2) bekezdés a) pont ab)–ac) és ae) alpontjában meghatározott adatok rögzítésére az ellenőrzés mellőzésével került sor.

(4) A (3) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles a cégbejegyzés, hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel megtörténtét követő harminc napon belül okirattal igazolni, hogy a cégbejegyzés vagy nyilvántartásba vétel megtörtént, valamint a szolgáltató köteles a cégjegyzékszámot vagy egyéb nyilvántartási számot rögzíteni.

(5)46 A személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a szolgáltató köteles ellenőrizni a (3) bekezdés alapján bemutatott azonosságot igazoló okirat érvényességét, valamint ennek keretében köteles meggyőződni az okirat hitelességéről.

(6) A személyazonosság igazoló ellenőrzése során a szolgáltató köteles ellenőrizni a meghatalmazott esetében a meghatalmazás érvényességét, a rendelkezésre jogosult rendelkezési jogosultságát, továbbá a képviselő képviseleti jogosultságát.

(7)47 Ha az ügyfél és az üzleti kapcsolat azonosításához kockázatérzékenységi megközelítés alapján ez indokolt, a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a szolgáltató jogosult a (3)–(6) bekezdésben meghatározott intézkedéseken túlmenően a személyazonosságra vonatkozó adat felügyeletet ellátó szerv által meghatározott nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartás vagy olyan nyilvántartás alapján történő ellenőrzésére, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

(8)48 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása, az e törvényben meghatározott kötelezettségek megfelelő teljesítése, az ügyfél-átvilágítási kötelezettség teljes körű végrehajtása, valamint a felügyeleti tevékenység hatékony ellátása céljából a szolgáltató a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében

a) a b) pontban meghatározott eset kivételével, a (2) bekezdésben meghatározott adatokat tartalmazó, a (3) bekezdés alapján bemutatott okiratról – ideértve az okiratban feltüntetett valamennyi személyes adatot –, a lakcímet igazoló hatósági igazolvány személyi azonosítót igazoló oldala kivételével másolatot készít, vagy

b) a (2) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában a (3) bekezdés alapján elvégzett közhiteles nyilvántartásból történő adatlekérdezés eredményét rögzíti és nyilvántartja.

(8a)49 A szolgáltató a (8) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítése során birtokába jutott, a (3) bekezdésben meghatározott okiratban feltüntetett valamennyi személyes adatot – a lakcímet igazoló hatósági igazolvány hátoldalán szereplő személyi azonosító kivételével – kezeli.

(9) A játékkaszinót, kártyatermet működtető szolgáltató a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása, az ügyfél-átvilágítási intézkedések során birtokába jutott adatok és a játékosi tranzakciók összekapcsolhatóságának biztosítása érdekében, valamint a felügyeleti tevékenység hatékony ellátása céljából jogosult a természetes személy ügyfele képmásának rögzítésére és a létesítményen belül végzett tevékenységéről történő videofelvétel rögzítésére, valamint a képmás elektronikus nyilvántartási rendszerében történő tárolására. A kártyatermet, játékkaszinót működtető szolgáltató a videofelvételeket a rögzítéstől számított 45 napig köteles megőrizni, ezt a határidőt az érintett szolgáltató az 5. §-ban meghatározott felügyeleti szerv jelzése alapján a felügyeleti szerv eljárásának lezárultáig köteles meghosszabbítani.

(10) A szolgáltató a (2)–(6) bekezdésben meghatározott intézkedéseket a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján is elvégezheti.

(11) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a (10) bekezdésben meghatározottak végrehajtására útmutatót ad ki.

8. § (1) A 6. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a természetes személy ügyfél köteles – a szolgáltató által meghatározott módon – személyes megjelenéssel írásbeli nyilatkozatot tenni, vagy a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján nyilatkozni, ha tényleges tulajdonos nevében vagy érdekében jár el.

(2) A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatban a tényleges tulajdonosra vonatkozó alábbi adatok megadását köteles kérni:

a) családi és utónevét,

b) születési családi és utónevét,

c) állampolgárságát,

d) születési helyét, idejét,

e) lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét.

(3) A szolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott adatokon kívül az ügyféltől az arra vonatkozó nyilatkozat megtételét is köteles kérni, hogy a tényleges tulajdonos kiemelt közszereplőnek minősül-e. Ha a tényleges tulajdonos kiemelt közszereplő, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a 4. § (2) bekezdésének mely pontja alapján minősül kiemelt közszereplőnek.

(4)50 Ha kétség merül fel a tényleges tulajdonos kilétével kapcsolatban, a szolgáltató megtesz minden további, a felügyeletet ellátó szerv által meghatározott intézkedést mindaddig, amíg nem bizonyosodik meg a tényleges tulajdonos személyéről.

(5) A szolgáltató köteles a tényleges tulajdonos személyazonosságára vonatkozó adat ellenőrzésére a részére bemutatott okirat, nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartás vagy más olyan nyilvántartás alapján, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

9. § (1) A 6. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél képviselője – az ügyfél által vezetett pontos és naprakész nyilvántartás alapján – köteles személyes megjelenéssel írásban, vagy a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján nyilatkozni a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél tényleges tulajdonosáról, és a szolgáltató a nyilatkozatban a tényleges tulajdonosra vonatkozó alábbi adatok megadását köteles kérni:

a) családi és utónevét,

b) születési családi és utónevét,

c) állampolgárságát,

d) születési helyét, idejét,

e) lakcímét, ennek hiányában a tartózkodási helyét,

f) a tulajdonosi érdekeltség jellegét és mértékét.

(1a)51 A jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél képviselője az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatában köteles minden, a 3. § 38. pontjában foglaltaknak megfelelő természetes személyt feltüntetni tényleges tulajdonosként.

(2) A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott adatokon kívül az ügyféltől az arra vonatkozó nyilatkozat megtételét is köteles kérni, hogy a tényleges tulajdonosa kiemelt közszereplőnek minősül-e. Ha a tényleges tulajdonos kiemelt közszereplő, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a 4. § (2) bekezdés mely pontja alapján minősül kiemelt közszereplőnek.

(3)52 Ha kétség merül fel a tényleges tulajdonos kilétével kapcsolatban, a szolgáltató megtesz minden további, a felügyeletet ellátó szerv által meghatározott intézkedést mindaddig, amíg nem bizonyosodik meg a tényleges tulajdonos személyéről, ideértve az ügyfél tulajdonosi és irányítási rendszerének megértését is.

(4) A szolgáltató köteles a tényleges tulajdonos személyazonosságára vonatkozó adat ellenőrzésére a részére bemutatott okirat, nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartás vagy más olyan nyilvántartás alapján, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

(5)53 Az ügyfél (1) bekezdésben meghatározott nyilatkoztatása kockázatérzékenységi megközelítés alapján mellőzhető, ha a szolgáltató az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatokat a részére bemutatott okiratok, valamint a tényleges tulajdonosi nyilvántartás és más olyan nyilvántartás alapján rögzíti, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott esetben a szolgáltató köteles az arra vonatkozó információt is rögzíteni, hogy az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatok rögzítésére az ügyfél (1) bekezdésben meghatározott nyilatkoztatása mellőzésével került sor.

(6a)54 A szolgáltató a (3)–(6) bekezdésben meghatározott eljárások elvégzését követően az (1) bekezdésben meghatározott adatok rögzítésének dátumát nyilvántartásában rögzíti.

(7)55 A szolgáltató köteles nyilvántartást vezetni a tényleges tulajdonos azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése érdekében az (1)–(6) bekezdés alapján megtett intézkedésekről.

(8)56 Ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél tényleges tulajdonosa a 3. § 38. pont f) alpontja alapján a vezető tisztségviselő, a szolgáltató köteles a vezető tisztségviselőt azonosítani és személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégezni. A szolgáltató köteles rögzíteni az elvégzett ügyfél-átvilágítási intézkedéseket, valamint az arra vonatkozó információt is, ha ezen intézkedéseket nem tudta végrehajtani.

9/A. §57 (1) A természetes személy ügyfél köteles a szolgáltató részére személyes megjelenéssel írásbeli nyilatkozatot tenni, vagy a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül-e. Ha a természetes személy ügyfél kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a 4. § (2)–(4) bekezdésének mely hivatkozása alapján minősül kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek.

(2) Ha a természetes személy ügyfél kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül, az (1) bekezdésben meghatározott adaton kívül a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a pénzeszközök forrására és a vagyon forrására vonatkozó információkat.

(3) A szolgáltató köteles intézkedéseket tenni az (1) bekezdés alapján megtett nyilatkozat jogszabály alapján e célra rendelkezésére álló vagy nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásban történő ellenőrzése érdekében, valamint köteles nyilvántartást vezetni az ellenőrzés érdekében megtett intézkedésekről.

(4) Az ügyfél (1) bekezdésben meghatározott nyilatkoztatása mellőzhető, ha a szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a részére bemutatott okiratok, valamint a nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartások vagy olyan nyilvántartások alapján rögzíti, amelyeknek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott esetben a szolgáltató köteles az arra vonatkozó információt is rögzíteni, hogy az (1) bekezdésben meghatározott adatok rögzítésére az ügyfél (1) bekezdésben meghatározott nyilatkoztatása mellőzésével került sor.

9/B. §58 (1) Az ügyfél köteles a biztosító részére a Bit. 2. melléklete szerinti életbiztosítási ágba tartozó biztosítások esetén személyes megjelenéssel írásbeli nyilatkozatot tenni, vagy a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy a kedvezményezett, illetve a biztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatására jogosult, továbbá annak tényleges tulajdonosa kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül-e. Ha a kedvezményezett, illetve a biztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatására jogosult kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a 4. § (2)–(4) bekezdésének mely hivatkozása alapján minősül kiemelt közszereplőnek vagy kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek.

(2) Az ügyfél az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az üzleti kapcsolat létesítését követően is megteheti. Ebben az esetben a nyilatkozat megtételének a kifizetéssel egyidejűleg vagy azt megelőzően kell megtörténnie, illetve azzal egyidejűleg vagy azt megelőzően, hogy a biztosítás egészben vagy részben engedményezésre kerül.

(3) A szolgáltató – ha az (1) bekezdés alapján megtett nyilatkozat valódisága kérdéses – köteles intézkedéseket tenni a nyilatkozat jogszabály alapján e célra rendelkezésére álló vagy nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásban történő ellenőrzése érdekében.

(4) Az ügyfél (1) bekezdésben meghatározott nyilatkoztatása mellőzhető, ha a szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a részére bemutatott okiratok, valamint a nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartások vagy olyan nyilvántartások alapján rögzíti, amelyeknek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott esetben a szolgáltató köteles az arra vonatkozó információt is rögzíteni, hogy az (1) bekezdésben meghatározott adatok rögzítésére az ügyfél (1) bekezdésben meghatározott nyilatkoztatása mellőzésével került sor.

10. § (1)59 A szolgáltató a 6. § (1) bekezdésében meghatározott esetben az üzleti kapcsolatra vonatkozóan az alábbi adatokat köteles rögzíteni:

a) a szerződés típusát, tárgyát és időtartamát,

b) az ügyfél-átvilágítás módjának meghatározása érdekében azt, hogy az ügyfél kockázati szintje átlagos, magas vagy alacsony,

c) a teljesítés körülményeit (hely, idő, mód),

d) információt az üzleti kapcsolat céljáról és tervezett jellegéről.

(2)60 A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott adaton kívül – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – kéri a pénzeszközök forrására vonatkozó információk rendelkezésre bocsátását, és ezen információk igazoló ellenőrzése érdekében a pénzeszközök forrására vonatkozó dokumentumok bemutatását.

(3)61 A szolgáltató – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – az üzleti kapcsolat létesítését a szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyásához kötheti.

(4) A szolgáltató az (1)–(2) bekezdésben meghatározott intézkedéseket a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján is elvégezheti.

(5)62 Adatváltozás esetén a szolgáltatónak csak a megváltozott adat rögzítéséhez szükséges ügyfél-átvilágítás intézkedést kell elvégeznie, amennyiben a 6. § (1) bekezdés g) pontjában írt teljes átvilágítási kötelezettsége nem áll fenn.

11. § (1)63 A szolgáltató – a tevékenységére irányadó jogszabályi előírásoknak megfelelően – köteles az üzleti kapcsolatot folyamatosan figyelemmel kísérni – ideértve az üzleti kapcsolat fennállása folyamán teljesített ügyletek elemzését is – annak megállapítása érdekében, hogy az adott ügylet összhangban áll-e a szolgáltatónak az ügyfélről a jogszabályok alapján rendelkezésére álló adataival és ez alapján szükség van-e az ügyféllel szemben pénzmosás megelőzésével kapcsolatos intézkedések végrehajtására.

(2)64 A szolgáltató a folyamatos figyelemmel kísérés során ellenőrzi, hogy az ügyfél kockázati szintje a rendelkezésre álló adatoknak megfelelően lett-e rögzítve. A szolgáltató a kockázati szint változásának megállapítása esetén haladéktalanul lefolytatja az ügyfél tényleges kockázati szintjének megfelelő még végrehajtásra nem került ügyfél-átvilágítási intézkedéseket és a teljesített ügyletek elemzését a kockázati szinthez igazítja.

(3)65 A szolgáltató – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – köteles különös figyelmet fordítani valamennyi

a) összetett,

b) szokatlan, így különösen:

ba) szokatlanul nagy értékű, illetve

bb) szokatlan ügylettípusban végrehajtott, vagy

c) gazdasági vagy jogszerű cél nélküli

ügyletre és pénzügyi műveletre.

(4) Az 1. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott szolgáltató – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – az egy naptári vagy játéknapon belül kétmillió forintot elérő vagy meghaladó értékű pénzügyi műveletet végző ügyfél tevékenységét megerősített eljárásban követi nyomon.

12. §66 (1) A szolgáltató köteles biztosítani, hogy az ügyfélre vonatkozóan a 7–10. § alapján rendelkezésre álló adatok és okiratok, valamint az ügyfél kockázati szintjének meghatározása naprakészek legyenek, így különösen az ügyfélre vonatkozóan rendelkezésre álló adatok és okiratok megváltozásáról történő tudomásszerzés esetén, a tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok jogszabály alapján történő ellenőrzése céljából vagy az adózás területén történő együttműködés teljesítése érdekében a szolgáltató köteles ellenőrizni az ügyfeleiről rendelkezésre álló adatokat.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt ellenőrzési kötelezettséget a szolgáltató kockázatérzékenységi megközelítés alapján, magas kockázat esetén évente, alacsony kockázat esetén legalább ötévente köteles elvégezni. Ha az ellenőrzés során a szolgáltatónak kétsége merül fel az adatok és a nyilatkozatok naprakészségét illetően, akkor ismételten elvégzi a kétség kizárásához szükséges ügyfél-átvilágítási intézkedéseket.

(3) Üzleti kapcsolat fennállása alatt az ügyfél, annak meghatalmazottja, a szolgáltatónál eljáró rendelkezésre jogosult, továbbá a szolgáltatónál eljáró képviselő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a szolgáltatót az ügyfél-átvilágítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyét érintően bekövetkezett változásról.

(4) A (3) bekezdésben előírt kötelezettség teljesítése érdekében a szolgáltató köteles ügyfele, valamint annak meghatalmazottja, a rendelkezésre jogosult és a képviselő figyelmét írásban felhívni az adatokban bekövetkezett változások közlésének kötelezettségére.

(5) Amennyiben a szolgáltató az ügyfél által kapcsolattartásra megadott módokon nem tud az ügyféllel kapcsolatba lépni annak ellenére, hogy az ügyfél ügyletek végrehajtását kezdeményezi, a szolgáltatónak kockázatérzékenységi megközelítés alapján meg kell kísérelnie három hónapon belül legalább két alkalommal, igazolt módon postai úton írásban felszólítani az ügyfelet – a lehetséges jogkövetkezményekre való egyidejű figyelmeztetés mellett – a szolgáltatóval való kapcsolat felvételére. A második értesítés sikertelenségét követően a szolgáltató az ügyfél vagy annak meghatalmazottja általi kapcsolatfelvételig megtagadja az ügyfél által kezdeményezett, négymillió-ötszázezer forintot elérő összegű ügylet teljesítését.

13. § (1)67 A szolgáltató – a (2)–(6) bekezdés kivételével – az üzleti kapcsolat létesítése előtt köteles lefolytatni az ügyfél és a tényleges tulajdonos személyazonosságának igazoló ellenőrzését.

(2)68 A szolgáltató az ügyfél és a tényleges tulajdonos személyazonosságának igazoló ellenőrzését az üzleti kapcsolat során is lefolytathatja, ha ez a rendes üzletmenet megszakításának elkerülése érdekében szükséges, és ha a pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozásának valószínűsége csekély. Ebben az esetben a személyazonosság igazoló ellenőrzését az első ügylet teljesítéséig be kell fejezni.

(3) A biztosító a Bit. 2. melléklete szerinti életbiztosítási ágba tartozó biztosítások esetén az üzleti kapcsolat létesítését megelőzően az ügyfél és a tényleges tulajdonos azonosításán és személyazonosságának igazoló ellenőrzésén túlmenően köteles

a) a szerződés megkötésekor ismert kedvezményezett, illetve a biztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatására jogosult nevét megállapítani, továbbá

b) a szerződés megkötésekor nem ismert kedvezményezettre, illetve a biztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatására jogosultra vonatkozó, a későbbi azonosításhoz szükséges valamennyi információt rögzíteni;

(4)69 Ha a Bit. 2. melléklete szerinti életbiztosítási ágba tartozó biztosítás kedvezményezettje, illetve a biztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatására jogosultak személye, továbbá a kedvezményezett által meghatározott teljesítés elfogadására jogosult személye a szerződés megkötésekor még nem ismert, a kedvezményezett, illetve a biztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatására jogosult, továbbá a kedvezményezett által meghatározott teljesítés elfogadására jogosult személyazonosságának igazoló ellenőrzését legkésőbb a kifizetéssel egyidejűleg vagy a szerződésből (kötvényből) eredő jogoknak a jogosult általi érvényesítéséig lefolytatja.

(5) A fizetési számlanyitásra jogosult szolgáltató, valamint az ügyfélszámla, értékpapírszámla és értékpapír letéti számlanyitásra jogosult szolgáltató – abban az esetben, ha a jogszabályban foglalt feltételek fennállnak – jogosult a számla megnyitására, feltéve, ha biztosítja, hogy az ügyfél és a tényleges tulajdonos azonosítása és személyazonossága igazoló ellenőrzésének lefolytatásáig az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult és a képviselő nem végezhet műveletet.

(6) Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár – abban az esetben, ha a jogszabályban foglalt feltételek fennállnak – jogosult az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) szerinti egyéni számla megnyitására, feltéve, ha biztosítja, hogy az ügyfél és a tényleges tulajdonos személyazonossága igazoló ellenőrzésének lefolytatásáig az ügyfél és a szolgáltatási kedvezményezett nem részesülhet szolgáltatásban. A szolgáltató a tag halála esetén köteles a kifizetésben részesülő haláleseti kedvezményezettet, illetve örököst – az ügylet teljesítését megelőzően – azonosítani. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény – abban az esetben, ha a jogszabályban foglalt feltételek fennállnak – jogosult a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Fnyt.) szerinti tagi számla megnyitására, feltéve, ha biztosítja, hogy a tag, illetve a tényleges tulajdonos személyazonossága igazoló ellenőrzésének lefolytatásáig a tag, a járadékos és a kedvezményezett nem részesülhet szolgáltatásban.

(7) A bizalmi vagyonkezelő köteles a szerződés megkötésekor nem ismert kedvezményezettre vonatkozó, a későbbi azonosításhoz és a személyazonosság igazoló ellenőrzéséhez szükséges valamennyi információt rögzíteni. Ebben az esetben a személyazonosság igazoló ellenőrzésének a kifizetéssel egyidejűleg vagy azt megelőzően kell megtörténnie, illetve azzal egyidejűleg vagy azt megelőzően, hogy a kedvezményezett a szerződésből eredő jogait érvényesíti.

(8)70 Ha a szolgáltató nem tudja végrehajtani a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket, akkor az érintett ügyfélre vonatkozóan köteles megtagadni az ügyfél megbízása alapján fizetési számlán keresztül művelet végzését, üzleti kapcsolat létesítését és ügylet teljesítését, vagy köteles megszüntetni a vele fennálló üzleti kapcsolatot.

(9) Ha az ügyfél jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, a képviseletében vagy megbízása alapján eljáró személy átvilágítását követően a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet átvilágítását is el kell végezni.

(10) Nem kell a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket ismételten elvégezni, ha

a) a szolgáltató az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő vonatkozásában a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket egyéb üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás kapcsán már elvégezte,

b) jelen üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás kapcsán az ügyfél, a meghatalmazott, a rendelkezésre jogosult, továbbá a képviselő személyazonosságát a 7. § (2)–(6) bekezdése alapján megállapította, és

14. § (1)72 Az 1. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott szolgáltató – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása céljából – a négymillió-ötszázezer forintot el nem érő – pénzváltás esetén a százezer forintot elérő vagy meghaladó összegű – ügyleti megbízás teljesítésekor természetes személy ügyfél esetében a 7. § (2) bekezdés a) pont aa) és ad) alpontjában, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetében a 7. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában, valamint a 14/A. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott adatokat köteles rögzíteni, és a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok bemutatását kérheti.

(2)73 Az (1) bekezdéstől eltérően a 3. § 28. pont g) alpontjában meghatározott tevékenységet végző szolgáltató – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása céljából – a szerződés szerint elvárt díjon felül történő, a háromszázezer forintot el nem érő összegű készpénzbefizetés teljesítésekor a 7. § (2) bekezdés a) pont aa) és ad) alpontjában, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetében a 7. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában és a 14/A. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott adatokat köteles rögzíteni, és a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok bemutatását kérheti.

(3)74 Az (1) bekezdéstől eltérően a 3. § 25. pontjában meghatározott Posta Elszámoló Központot működtető intézmény – a háromszázezer forintot el nem érő összegű, belföldön kezdeményezett és belföldön teljesítendő áru- vagy szolgáltatásnyújtás igénybevételére irányuló, fizetési számlára történő befizetés kivételével – az ügyleti megbízás teljesítésekor – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása céljából – a 7. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontjában és ad) vagy af) alpontjában, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetében a 7. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában és a 14/A. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott adatokat köteles rögzíteni, és a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok bemutatását kérheti.

(4)75 Az 1. § (1) bekezdés e)–h), j)–k) és m) pontjában meghatározott szolgáltató – a 6. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettség végrehajtása érdekében – a háromszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás teljesítésekor természetes személy ügyfél esetében a 7. § (2) bekezdés a) pont aa) és ad) alpontjában, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetében a 7. § (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában, valamint a 14/A. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott adatokat köteles rögzíteni, és a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok bemutatását kérheti.

14/A. §76 (1) A 6. § (1) bekezdés b)–d) és i) pontjában meghatározott ügyleti megbízás teljesítése esetén a szolgáltató köteles az ügyfelet, annak meghatalmazottját, a rendelkezésre jogosultat, továbbá a képviselőt a 7. § (2) bekezdésében meghatározott valamennyi adatra vonatkozóan azonosítani, személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégezni és a 7. § (3) bekezdése szerinti okiratáról másolatot készíteni, köteles továbbá a 8–9/A. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket elvégezni.

(2) A szolgáltató a 6. § (1) bekezdésében meghatározott esetben az ügyletre vonatkozóan az alábbi adatokat köteles rögzíteni:

a) a megbízás tárgyát és összegét,

b) a teljesítés körülményeit (hely, idő, mód).

(3) A szolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott adaton kívül – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – kéri a pénzeszközök forrására vonatkozó információk rendelkezésre bocsátását, valamint ezen információk igazoló ellenőrzése érdekében a pénzeszközök forrására vonatkozó dokumentumok bemutatását.

(4) A szolgáltató – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – az ügyleti megbízás teljesítését a szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyásához köti.

(5) Ha a szolgáltató nem tudja végrehajtani az (1)–(3) bekezdésben meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket, akkor az érintett ügyfélre vonatkozóan köteles megtagadni az ügyleti megbízás teljesítését.

(6) Az ügyleti megbízásokat rendszeresen adó ügyfelek monitoring kötelezettségét a szolgáltató a 11. §-ban az üzleti kapcsolatokra előírt módon végzi el. A szolgáltató a 65. §-ban meghatározott saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatában határozza meg, hogy kit tekint ügyleti megbízásokat rendszeresen adó ügyfélnek.

(7) Adatváltozás esetén a szolgáltatónak csak a megváltozott adat rögzítéséhez szükséges ügyfél-átvilágítás intézkedést kell elvégeznie, amennyiben a 6. § (1) bekezdés g) pontja szerinti ügyfél-átvilágítási kötelezettsége nem áll fenn.

5. Egyszerűsített ügyfél-átvilágítás

15. §77 (1)78 A szolgáltató a 65. §-ban meghatározott saját kockázatértékelésén alapuló, belső szabályzatban rögzített alacsony kockázatú esetekben az alábbi ügyfél-átvilágítási intézkedéseket köteles elvégezni:

a) az azonosítás során

aa) természetes személy ügyfél esetében legalább a 7. § (2) bekezdés a) pont aa), ac) és af)–ag) alpontjában meghatározott adatokat rögzíteni, valamint ezen adatokon túlmenően kockázatérzékenységi megközelítés alapján a 7. § (2) bekezdés a) pont ab), ad)–ae) alpontjában meghatározott adatokat rögzítheti;

ab) jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfél esetében legalább a 7. § (2) bekezdés b) pont ba)–bb) és bf) alpontjában meghatározott adatokat rögzíteni, valamint ezen adatokon túlmenően kockázatérzékenységi megközelítés alapján a 7. § (2) bekezdés b) pont bc)–be) és bg) alpontjában meghatározott adatokat rögzítheti;

b) a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok másolatát beszerezni vagy közhiteles nyilvántartásból adatlekérést végezni és annak eredményét rögzíteni és nyilvántartani;

c) a tényleges tulajdonos kilétével kapcsolatban a 8. és 9. §-ban meghatározott eljárásokat elvégezni;

d) a kiemelt közszereplői jelleg meghatározásával kapcsolatban a 9/A. és 9/B. §-ban meghatározott eljárásokat elvégezni;

e) a 11. és 12. §-ban meghatározott monitoring kötelezettségeket elvégezni.

(1a)79 A szolgáltató – az (1b) bekezdés kivételével – az üzleti kapcsolat létesítése előtt köteles elvégezni az (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket.

(1b)80 A szolgáltató

a) az ügyfél személyazonosságának igazoló ellenőrzése érdekében az (1) bekezdés b) pontjában,

b) a tényleges tulajdonos személyazonosságának igazoló ellenőrzése érdekében a 8. § (4)–(5) bekezdésében, valamint a 9. § (3)–(4) bekezdésében, és

c) a kiemelt közszereplői jelleggel meghatározásával kapcsolatban a 9/A. § (3) bekezdésében és a 9/B. § (3) bekezdésében

meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket – kockázatérzékenységi megközelítés alapján – az üzleti kapcsolat során is elvégezheti, ha a pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozásának valószínűsége csekély, és pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény nem merül fel.

(1c)81 A szolgáltató a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében az (1b) bekezdésben meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket legkésőbb a 12. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott ellenőrzési kötelezettség teljesítése során köteles elvégezni.

(2) A szolgáltató haladéktalanul elvégzi a magasabb kockázati szintnek megfelelő ügyfél-átvilágítást, ha az (1) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott intézkedések alapján az ügyfél vonatkozásában eltérő kockázati szintre vonatkozó adat került beszerzésre.

(3)82 A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott intézkedéseket

a) a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján,

b) az ügyfél személyes megjelenése hiányában

ba) az ügyfél által postai úton küldött okiratmásolatok és nyilatkozatok alapján,

bb) a 65. §-ban meghatározott saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített esetekben az ügyfél által az ügyfél azonosított elektronikus levelezési címéről biztonságosan küldött vagy a szolgáltató által az ügyféllel való kapcsolattartás érdekében üzemeltetett elektronikus felületre feltöltött okiratmásolatok és nyilatkozatok alapján, vagy

bc) az okiratmásolatokat és nyilatkozatokat magába foglaló jognyilatkozatokat is tartalmazó, az azokban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas, az ügyfél által a szolgáltató részére hozzáférhetővé tett elektronikus dokumentumok alapján

is elvégezheti.

(4) Az (1) bekezdéstől eltérően a 3. § 25. pontjában meghatározott Posta Elszámoló Központot működtető intézmény a 7. § (2) bekezdésében meghatározott adatokat köteles rögzíteni, valamint a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok bemutatását kérheti az alábbi feltételeket együttesen teljesítő ügyleti megbízások esetén:

a) ügyfele nem stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országban rendelkezik lakhellyel vagy székhellyel;

b) az ügyleti megbízás összege a háromszázezer forintot meghaladja, de a hárommillió forintot nem éri el; és

c) az ügyleti megbízás belföldön kezdeményezett és belföldön teljesítendő áru- vagy szolgáltatásnyújtás ellenértékének teljesítésére irányul.

6. Fokozott ügyfél-átvilágítás

16. §83 (1)84 A szolgáltató fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket köteles alkalmazni, ha az ügyfél magas kockázatú. Az ügyfelet magas kockázatúnak kell tekinteni az alábbi esetekben:

a) az ügyfél stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országból származik,

b) a 65. §-ban meghatározott saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített egyéb esetekben,

c) a 17. §-ban meghatározott távoli azonosítás esetén,

d) az ügyfél vagy tényleges tulajdonosa – a többségi tulajdonú állami vállalat 3. § 38. pont f) pont alapján megállapított tényleges tulajdonosa kivételével – kiemelt közszereplő vagy a kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója vagy a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy,

e) az ügyfél az Afad-törvény alapján „megbízhatatlan” minősítésű tényleges tulajdonosi adatokkal rendelkező adatszolgáltatónak minősül, valamint

f) az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által kiadott útmutatóban meghatározott egyéb esetekben.

(2)85 A szolgáltató az (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott esetekben a 7–12. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseken túlmenően az alábbi ügyfél-átvilágítási intézkedéseket is köteles elvégezni:

a) az üzleti kapcsolat létesítésére kizárólag a szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyását követően kerül sor,

b) az üzleti kapcsolat 11. § (1) bekezdésében meghatározott folyamatos figyelemmel kísérését a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott megerősített eljárásban hajtja végre.

(3)86 A szolgáltató az (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott esetekben a (2) bekezdésben meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedések mellett a következő ügyfél-átvilágítási intézkedéseket alkalmazhatja:

a) beszerzi az ügyfél vagyonának forrására vonatkozó információkat,

b) a tényleges tulajdonos vonatkozásában személyesen vagy az általa üzemeltetett, biztonságos, védett, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján, továbbá a 17. § (2) bekezdésében meghatározott távoli azonosítás útján közjegyző, külképviselet, vagy okirat kiállításának helye szerinti állam hiteles másolat készítésére feljogosított hatóságának közreműködésével elvégzi a 7. § (3) bekezdésében és (8) bekezdésében meghatározott személyazonossági igazoló ellenőrzésre irányuló intézkedéseket,

c) elvégzi a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket.

16/A. §87 (1) A szolgáltató köteles stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országból származó ügyféllel történő üzleti kapcsolat létesítése vagy az ügyleti megbízás végrehajtása előtt a 7–12. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseken túlmenően

a) a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott további információk rendelkezésre bocsátását kérni

aa) az ügyfélre és a tényleges tulajdonosra,

ab) az üzleti kapcsolatra,

ac) az ügyfél és a tényleges tulajdonos pénzeszközei és a vagyona forrására, és

ad) a végrehajtandó vagy végrehajtott ügyletek indokaira

vonatkozóan,

b) az üzleti kapcsolat létesítését, az ügyleti megbízás teljesítését a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott vezetője jóváhagyásához kötni, valamint

c) az üzleti kapcsolat 11. § (1) bekezdésében meghatározott folyamatos figyelemmel kísérését a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott megerősített eljárásban végrehajtani.

(2) A szolgáltató stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országból származó ügyféllel történő üzleti kapcsolat létesítése vagy az ügyleti megbízás végrehajtása előtt a következő intézkedéseket alkalmazhatja:

a) a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzése,

b) jelentéstételi kötelezettség bevezetése, vagy

c) a 65. § szerinti belső szabályzatban meghatározott korlátozások alkalmazása.

(3) Az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató köteles a stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országban székhellyel rendelkező szolgáltatóval létesített levelező kapcsolatát felülvizsgálni és szükség esetén módosítani.

(4) A miniszter tájékoztatja a Bizottságot a (2) és (3) bekezdésben meghatározott intézkedésekről.

17. §88 (1) A szolgáltató az azonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében köteles megkövetelni a 7. § (2) bekezdésében meghatározott adatot tartalmazó, a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okirat hiteles másolatát, ha az ügyfél, a rendelkezésre jogosult, a képviselő vagy a meghatalmazott nem jelent meg személyesen az azonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése céljából, amennyiben az átvilágításra nem a szolgáltató által üzemeltetett, biztonságos, védett, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján került sor.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt okirat hiteles másolata abban az esetben fogadható el az azonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése teljesítéséhez, ha

a) azt közjegyző vagy magyar külképviseleti hatóság a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) másolat hitelesítésének tanúsítására vonatkozó szabályai szerint hitelesítette, vagy

b) a másolatot az okirat kiállításának helye szerinti állam hiteles másolat készítésére feljogosított hatósága készítette, és – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a magyar külképviseleti hatóság felülhitelesítette e hatóság másolaton szereplő aláírását és bélyegzőlenyomatát.

(3) A Tpt. 5. § (1) bekezdés 130. pontjában meghatározott ügyfélszámla és 46. pontjában meghatározott értékpapírszámla, valamint az értékpapír letéti számla nyitásához az ügyfél a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratokat, valamint a 8–9/A. § szerinti nyilatkozatot elektronikus úton – így különösen e-mail-ben, szkennelve – vagy faxon is benyújthatja, amennyiben pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény nem merül fel. Az ügyfél ebben az esetben a számlanyitáshoz az e bekezdésben meghatározottak szerint elektronikus úton vagy faxon igazolhatja azon fizetési számlájának fennállását is, amelyről és amelyre fizetésre sor kerül az ügyfélszámla javára és terhére (a továbbiakban: igazolt fizetési számla). Igazolt fizetési számlaként csak olyan számla fogadható el, amelyet a 22. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltató vezet. Az ügyfélazonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése céljából történő személyes megjelenéséig vagy az (1) és (2) bekezdés szerinti okiratok benyújtásáig – az ügyfélszámlát, az értékpapírszámlát és az értékpapír letéti számlát érintő ügyletek elszámolása kivételével – kizárólag pénzösszeg egyszerű átutalással történő fizetésére és kizárólag az e bekezdés szerint nyitott ügyfélszámla vonatkozásában kerülhet sor akként, hogy a befizetés kizárólag az ügyfélnek az igazolt fizetési számlájáról, míg kifizetés az ügyfélnek ugyanazon igazolt fizetési számlájára történhet.

(4) Az ügyfélszámlát, értékpapírszámlát és értékpapír letéti számlát vezető szolgáltató az általa a (3) bekezdés szerint rögzített és az ügyfelet azonosító adatok ellenőrzése céljából az ügyfél természetes személyazonosító adatainak megküldésével köteles az igazolt fizetési számla vezetését végző szolgáltatótól adatot igényelni arról, hogy az igazolt fizetési számla tekintetében az ügyfél azonosítása megtörtént, és az ügyfél által az ügyfélszámla, az értékpapírszámla és az értékpapír letéti számla vonatkozásában megadott adatok a valóságnak megfelelnek. A megkeresett szolgáltató az adatigénylést 8 napon belül teljesíti. Ha a megkeresett szolgáltató az ügyfél számára fizetési számlát nem vezet, köteles az ügyfélszámlát, értékpapírszámlát és értékpapír letéti számlát vezető szolgáltató által az adatigénylés során megküldött adatokat az adatigénylés teljesítését követően haladéktalanul törölni.

18. §89

19. §90

20. §91

21. §92

7. Más szolgáltató által elvégzett ügyfél-átvilágítási intézkedések

22. § (1) A szolgáltató jogosult elfogadni a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítás eredményét, ha az ügyfél-átvilágítást

a) Magyarország területén vagy az Európai Unió más tagállamában székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező szolgáltató végezte el, vagy

b) olyan harmadik országban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező szolgáltató végezte el, amely megfelel a (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek.

(1a)93 Az (1) bekezdésben meghatározott ügyfél-átvilágítás eredménye elfogadásának nem jelenti akadályát, ha a követelmények alapját képező okiratok és adatok köre nem egyezik meg az e törvényben meghatározottakkal.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a 7–10. §-ban meghatározott követelmények teljesítése vonatkozásában a felelősség a más szolgáltató által elvégzett ügyfél-átvilágítás eredményét elfogadó szolgáltatót terheli.

(3) Ha az ügyfél-átvilágítást harmadik országban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező szolgáltató végezte el, annak eredménye abban az esetben fogadható el a (1) bekezdésben meghatározottak szerint, ha a szolgáltató

a) az e törvényben megállapított vagy azokkal egyenértékű ügyfél-átvilágítási és nyilvántartási követelményeket alkalmaz, és felügyeletére is az e törvényben megállapított vagy azokkal egyenértékű követelmények szerint kerül sor, vagy

b) székhelye, fióktelepe vagy telephelye olyan harmadik országban van, amely az e törvényben meghatározottakkal egyenértékű követelményeket ír elő.

(4) A szolgáltató nem jogosult elfogadni a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítás eredményét, ha az ügyfél-átvilágítást olyan harmadik országban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező szolgáltató végezte el, amely stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országnak minősül.

(5)94 A (4) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítás eredményének a Magyarország területén vagy az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező szolgáltató stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országban található fióktelepétől és leányvállalatától történő átvételére, ha a fióktelep vagy leányvállalat megfelel a 62. § szerinti csoportszinten meghatározott pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni politikáknak és eljárásoknak (a továbbiakban: csoportszintű politikák és eljárások).

(6)95 A szolgáltató jogosult elfogadni a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítás eredményét az ugyanazon csoporthoz tartozó szolgáltatótól, ha

a) a csoport tagjai a 60–62. §-ban meghatározott csoportszintű politikáknak és eljárásoknak megfelelően az e törvényben megállapított vagy azokkal egyenértékű ügyfél-átvilágítási és nyilvántartási követelményeket alkalmaznak, valamint

b) az a) pontban meghatározottak végrehajtását a székhely szerinti tagállam vagy harmadik ország illetékes hatósága csoportszinten felügyeli.

23. § (1) A 22. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a szolgáltató a 7–10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítás elvégzése érdekében igényelt adatot az érintett ügyfél hozzájárulása esetén jogosult más szolgáltató rendelkezésére bocsátani.

(2) A 22. § (1) bekezdésében meghatározott esetben és a 22. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén, amennyiben az ügyfél-átvilágítást lefolytató szolgáltató és az ügyfél-átvilágítás eredményét elfogadó szolgáltató az ügyfél-átvilágítás eredményének a rendelkezésére bocsátásáról megállapodott, az ügyfél-átvilágítást lefolytató szolgáltató az ügyfél-átvilágítás eredményét elfogadó szolgáltató írásbeli kérésére az ügyfél vagy a tényleges tulajdonos azonosítása és személyazonossága igazoló ellenőrzése érdekében rögzített adat, továbbá a személyazonosságra vonatkozó egyéb dokumentáció másolatát – az érintett ügyfél hozzájárulása esetén – haladéktalanul köteles az ügyfél-átvilágítás eredményét elfogadó szolgáltató rendelkezésére bocsátani.

24. §96 A 22. és a 23. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni a szerződéses jogviszonyon alapuló kiszervezésre és az ügynöki tevékenységre.

7/A. 97 Speciális ügyfél-átvilágítási intézkedések

24/A. § (1) Az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató külföldi székhelyű szolgáltatóval történő, pénzösszeg elszámolását, illetve pénzösszeg elszámolására irányuló ügylet teljesítését is magában foglaló levelező kapcsolat létesítését megelőzően köteles

a) a külföldi székhelyű szolgáltatóról a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen alkalmazott eszközrendszere felmérése és értékelése céljából feltáró elemzést készíteni;

b) a levelező kapcsolat vonatkozásában a saját és a külföldi székhelyű szolgáltató felelősségi körét rögzíteni;

c) meggyőződni arról, hogy a külföldi székhelyű szolgáltató elvégezte a levelezőszámlához közvetlen hozzáféréssel rendelkező ügyfél személyazonosságának igazoló ellenőrzését, valamint a levelezőszámlához történő közvetlen hozzáférést folyamatosan figyelemmel kíséri; és

d) meggyőződni arról, hogy a külföldi székhelyű szolgáltató kérésre közölni tudja a vonatkozó ügyfél-átvilágítási adatokat.

(2) Az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató kockázatérzékenységi alapon időszakosan köteles megvizsgálni az adott levelező kapcsolatban rejlő pénzmosási kockázatot.

(3) Külföldi székhelyű szolgáltatóval levelező kapcsolat létesítésére csak az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyását követően kerülhet sor.

(4) Az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató nem létesíthet és nem tarthat fenn levelező kapcsolatot fiktív bankkal, továbbá olyan szolgáltatóval, amely fiktív bankkal levelező kapcsolatot tart fenn.

(5) Az 1. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szolgáltató jogosult kockázatérzékenységi megközelítés alapján meghatározni, hogy az Európai Unió tagállamában székhellyel rendelkező szolgáltatóval történő levelező kapcsolat létesítése előtt alkalmazza-e az (1)–(3) bekezdésben meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket.

24/B. § Olyan összetett üzleti kapcsolatok létesítése során, ahol a szerződéses kapcsolatban egyszerre több, ügyfél-átvilágítással érintett ügyfél található, a szolgáltató ügyfelenként elvégzi az ügyfél-átvilágítást, valamint a kockázati besorolásuk tekintetében figyelemmel van a kapcsolat együttes kockázati jellegére.

24/C. § (1) A szolgáltató a 11. § (1) bekezdésében meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedést köteles elvégezni, és – az ügyfél vagy az üzleti kapcsolat, ügyleti megbízás azonosításához a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása érdekében – a 7. § (2) bekezdésében meghatározott adatokat rögzítheti, valamint a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a 7. § (3) bekezdésében meghatározott okiratok benyújtását kérheti elektronikus pénz kibocsátása esetén, ha

a) az elektronikus pénz tárolására szolgáló készpénz-helyettesítő fizetési eszköz nem újra feltölthető, vagy újra feltölthető, de legfeljebb havi negyvenötezer forint összegű, fizetési műveletre vonatkozó felső korláttal rendelkezik, és amely kizárólag Magyarország területén használható fel;

b) az elektronikus pénz elektronikusan tárolt mindenkori összege nem haladja meg a negyvenötezer forintot;

c) az elektronikus pénz kizárólag áru vagy szolgáltatás vásárlására használható;

d) az elektronikus pénzen tárolt összeg olyan elektronikus pénz terhére nem tölthető fel, amely esetében az ügyfél azonosítása nem történt meg; valamint

e) az elektronikuspénz-kibocsátó megfelelően ellenőrzi az ügyletet, vagy az üzleti kapcsolatot a szokatlan ügylet, valamint a pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény kiszűrése érdekében.

(2) A szolgáltató a 7–10. §-ban meghatározott valamennyi ügyfél-átvilágítási intézkedést köteles elvégezni, ha

a) az elektronikuspénz-birtokos által a részére kibocsátott összegből készpénzben kivett vagy készpénzre beváltott összeg meghaladja a tizenötezer forintot, vagy

b) távoli fizetési művelet esetében a kifizetett összeg műveletenként meghaladja a tizenötezer forintot.

(3) Ha a nem névre szóló az elektronikus pénz tárolására szolgáló készpénz-helyettesítő fizetési eszközt harmadik országban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező szolgáltató bocsátotta ki, ezen készpénz-helyettesítő fizetési eszközről fizetés abban az esetben fogadható el, ha az megfelel az (1)–(2) bekezdésben meghatározott vagy azokkal egyenértékű követelményeknek.

8. Tényleges tulajdonosi információk központi nyilvántartása

25. §98

9. A pénzátutalásokat kísérő adatok

26. § (1) A Rendelet 8. cikke és 12. cikke által meghatározott, a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás elleni rendelkezéseknek való megfelelés monitoringjáért felelős illetékes hatóság a Felügyelet, az MNB vonatkozásában a pénzügyi információs egység.

(2) A Rendelet 14. cikke által meghatározott, a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás elleni küzdelem területén illetékes tagállami hatóság a Felügyelet és a pénzügyi információs egység.

(3) A szolgáltató a Rendelet 14. cikke által meghatározott célból a feladatkörükben eljáró (2) bekezdés szerinti szervek megkeresésére köteles átadni részükre a Rendelet 4. cikke szerinti, a fizető félre és a kedvezményezettre vonatkozó adatokat.

(4) A szolgáltató a Rendelet 4. cikke szerinti, a fizető félre és a kedvezményezettre vonatkozó adatokat az 57. és az 58. §-ban meghatározottak szerint köteles megőrizni.

(5) A Rendelet 17. cikk (4) és (7) bekezdése, valamint a 19–22. cikke által meghatározott illetékes hatóság a Felügyelet, az MNB vonatkozásában a pénzügyi információs egység.

(6)99 Az ellenőrzés során a Felügyelet a általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben (a továbbiakban: MNBtv.) meghatározott eltérésekkel, továbbá a pénzügyi információs egység a általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint jár el.

(7) A Rendelet előírásainak megsértése, illetve a Rendeletben meghatározott kötelezettségek nem megfelelő teljesítése esetén a Felügyelet a jogsértés súlyával arányosan a 69. § (1) bekezdésében meghatározott intézkedéseket alkalmazza, továbbá megtiltja a szolgáltatónak a jogsértő állapot fennállása alatt a pénzátutalási tevékenység végzését.

(8) A 69. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott bírság kiszabásának van helye azzal a szolgáltatóval szemben, amely a Rendeletben, továbbá a Felügyelet határozatában foglaltak teljesítését elmulasztja, késedelmesen vagy hiányosan teljesíti.

(9) A Rendelet előírásainak megsértése, illetve a Rendeletben meghatározott kötelezettségek nem megfelelő teljesítése esetén a pénzügyi információs egység a jogsértés súlyával arányosan a 69. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott intézkedéseket alkalmazza.

(10)100 A Rendelet előírásainak megsértése és a Rendeletben meghatározott kötelezettségek nem megfelelő teljesítése esetén a Felügyelet és a pénzügyi információs egység a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek vonatkozásában a 69. § (5) és (6) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.

(11) A Rendelet előírásainak megsértése és a Rendeletben meghatározott kötelezettségek nem megfelelő teljesítése esetén a szolgáltató a Felügyelet és a pénzügyi információs egység felé a 72. §-ban meghatározottak alapján tesz bejelentést.

(12) A Rendelet 2. cikk (5) bekezdésében, 5. cikk (2) bekezdésében, 6. cikk (2) bekezdésében, továbbá a 7. cikk (3) és (4) bekezdésében meghatározott esetekben az átutalt pénzösszeg euró értékének kiszámításakor a pénzátutalásra vonatkozó megbízás átvételének napján az MNB által közzétett hivatalos árfolyamot, az MNB hivatalos árfolyamlapján nem szereplő pénznemek esetében az ezek euróra átszámított árfolyamairól szóló, a pénzátutalásra vonatkozó megbízás átvételének napján érvényes MNB közleményben foglalt árfolyamot kell alkalmazni.

(13) A szolgáltató nem köteles alkalmazni a Rendelet előírásait az olyan Magyarországon belüli pénzátutalásokra, amelyek megfelelnek a Rendelet 2. cikk (5) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

10. Kockázatértékelés

27. § (1) Az e törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére a szolgáltató köteles az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellege és összege, valamint az ügyfél, termék, szolgáltatás, alkalmazott eszköz körülményei alapján – a szolgáltató jellegével és méretével arányos – belső kockázatértékelést készíteni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott belső kockázatértékelés elkészítéséhez a szolgáltató köteles kockázatainak megállapítása és értékelése céljából azonosítani és értékelni az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellegével és összegével, az ügyféllel, termékkel, szolgáltatással, földrajzi területtel és alkalmazott eszközzel kapcsolatos kockázati tényezőket.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott belső kockázatértékelést a szolgáltató köteles írásban rögzíteni, naprakészen tartani és az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátani az engedélyezési, illetve a felügyeleti tevékenység gyakorlása során.

(4) A belső kockázatértékelés elkészítése mellőzhető abban az esetben, ha az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a szolgáltató részére rendelkezésre bocsátott útmutatóban ezt a lehetőséget biztosítja.

(5)101 Az (1) bekezdésben meghatározott belső kockázatértékelés alapján a szolgáltató köteles az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellege és összege, valamint az ügyfél, termék, szolgáltatás, alkalmazott eszköz körülményei alapján a 65. §-ban meghatározott belső szabályzatban – a szolgáltató jellegével és méretével arányos – belső eljárásrendet meghatározni a kockázatok csökkentése és kezelése érdekében, valamint – ha a szolgáltató jellege és mérete indokolja – külső ellenőrzési funkciót működtetni a belső eljárásrend megfelelőségének ellenőrzése céljából.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott belső kockázatértékelés elkészítéséhez, továbbá a kockázatok csökkentése és kezelése érdekében a szolgáltató köteles figyelembe venni a nemzeti kockázatértékelés eredményét.

(7) Az (1) bekezdésben meghatározott belső kockázatértékelés és az (5) bekezdésben meghatározott belső eljárásrend alkalmazására a szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyását követően kerülhet sor.

(8) A belső kockázatértékelés elkészítésére kötelezett szolgáltató köteles a pénzmosási és a terrorizmus-finanszírozási kockázatokat nyomon követni, a belső eljárásrendet szükség esetén felülvizsgálni és a szolgáltató 65. § szerinti belső szabályzatában meghatározott vezetője jóváhagyását követően módosítani.

28. § (1) A 66. §-ban meghatározott felügyeleti tevékenység gyakorlásához az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv köteles a szolgáltató vagy szektor jellege és mérete, valamint a szolgáltatóra vagy szektorra jellemző ügyfél, termék, szolgáltatás, alkalmazott eszköz körülményei alapján – a szolgáltató jellegével és méretével arányosan – felügyeleti kockázatértékelést készíteni.

(2) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv feltárja a szolgáltatóra vagy szektorra jellemző ügyfél, termék, szolgáltatás, alkalmazott eszköz körülményei alapján fennálló pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatokat, felhasználva ehhez a 27. § alapján rendelkezésre álló valamennyi információt.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott felügyeleti kockázatértékelés elkészítéséhez az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv köteles figyelembe venni a nemzeti kockázatértékelés eredményét.

(4) A 66. §-ban meghatározott felügyeleti tevékenység gyakorlásához a felügyeleti kockázatértékelés figyelembevételével az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv köteles a szolgáltató vagy szektor jellege és mérete, valamint a szolgáltatóra vagy szektorra jellemző ügyfél, termék, szolgáltatás, alkalmazott eszköz körülményei alapján – a szolgáltató jellegével és méretével arányosan – felügyeleti eljárásrendet készíteni.

(5) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az általa felügyelt szektort érintő, a kockázatértékelésben már feltárt pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok változását figyelemmel kíséri, és a még nem azonosított kockázatokat feltárja. Ennek figyelembevételével a kockázatértékelését aktualizálja.

29. §102 (1) A miniszter a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszterrel együttműködve gondoskodik a koordinált nemzeti kockázatértékelés elkészítéséről és annak legalább háromévenként történő felülvizsgálatáról, a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott, a határon átnyúló pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás kockázatait feltáró szupranacionális kockázatértékelés eredményeinek a figyelembevételével.

(2) A miniszter tájékoztatja a Bizottságot és a tagállamokat a koordinált nemzeti kockázatértékelés mindenkori aktualizált eredményeiről.

(3) A miniszter nyilvánosságra hozza a koordinált nemzeti kockázatértékelés mindenkori aktualizált eredményeinek minősített adatokat nem tartalmazó összefoglalását.

(4) A koordinált nemzeti kockázatértékelés elkészítésében közreműködő szervek – a nemzetközi együttműködésüket szabályozó rendelkezéseknek is megfelelő módon – információt szolgáltathatnak az Európai Unió tagállamai által készített kockázatértékeléshez.

11. A bejelentési kötelezettség

30. § (1)103 A szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja és segítő családtagja

a) pénzmosásra,

b) terrorizmus finanszírozására, vagy

c) dolog büntetendő cselekményből való származására

utaló adat, tény, körülmény (a továbbiakban együtt: bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény) felmerülése esetén köteles a 31. § (1) bekezdésében megjelölt személynek haladéktalanul írásban bejelentést (a továbbiakban: bejelentés) tenni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentésnek tartalmaznia kell

a)104 a szolgáltató által a 7–14/A. § alapján rögzített adatokat,

b) a bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény részletes ismertetését és

c) a bejelentés alapjául szolgáló adatot, tényt, körülményt alátámasztó dokumentumokat, amennyiben azok rendelkezésre állnak.

(3) A szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja és segítő családtagja pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására vagy dolog büntetendő cselekményből való származására utaló adat, tény, körülmény felmerülését a végrehajtott vagy végrehajtandó ügylet és az ügyfél által kezdeményezett, de végre nem hajtott ügylet esetében, valamint a 13. § (8) bekezdésében meghatározott esetben is köteles vizsgálni.

31. § (1) A szolgáltató köteles kijelölni – a szervezet sajátosságától, különösen annak méretétől és a vezetői szintek számától függően – egy vagy több személyt (a továbbiakban: kijelölt személy), aki a szolgáltató vezetőjétől, foglalkoztatottjától és segítő családtagjától érkező bejelentést a pénzügyi információs egységnek haladéktalanul továbbítja. A kijelölt személy a szolgáltató vezetője, alkalmazottja vagy segítő családtagja lehet.

(2) A szolgáltató a kijelölt személy nevéről, beosztásáról, elérhetőségéről a tevékenysége megkezdésének időpontjától, valamint az ezekben bekövetkezett változásról a változástól számított öt munkanapon belül köteles tájékoztatni a pénzügyi információs egységet.

(3) A szolgáltató nevében a kijelölt személy a bejelentést a pénzügyi információs egységnek védelemmel ellátott elektronikus üzenet formájában továbbítja, amelynek beérkezéséről a pénzügyi információs egység elektronikus üzenet formájában haladéktalanul értesíti a bejelentést küldő szolgáltatót.

32. § (1) A 31. § (1) bekezdése szerinti bejelentésnek a 31. § (3) bekezdés szerinti továbbításáig a szolgáltató nem teljesítheti az ügyletet.

(2) Amennyiben az ügylet (1) bekezdés szerinti nem teljesítése nem lehetséges, vagy a bejelentésnek az ügylet végrehajtását megelőző teljesítése a kedvezményezett nyomon követését veszélyeztetné, a szolgáltató nevében a kijelölt személy az ügylet végrehajtása után továbbítja a 31. § (3) bekezdése alapján a bejelentést.

33. §105 (1) A szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja és segítő családtagja – beleértve a kijelölt személyt – (a továbbiakban együtt: a bejelentő), a központi kapcsolattartó pont, valamint a szolgáltató tekintetében – jóhiszeműség esetén – a bejelentés megtétele nem eredményezi jogszabály vagy szerződés által adatközlés vonatkozásában előírt korlátozás megszegését, illetve nem keletkeztet polgári jogi vagy büntetőjogi felelősséget akkor sem, ha a bejelentés megtétele utóbb megalapozatlannak bizonyul.

(2) Jogellenes a belső szabályzat alapján vagy a pénzügyi információs egységnek pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása gyanúja miatt tett bejelentés következtében meghozott, a bejelentő – ideértve a szolgáltató alkalmazottait és képviselőit – számára hátrányos intézkedés, így különösen a munkáltatónak a munkavállaló szempontjából hátrányos vagy megkülönböztető intézkedése.

(3) A bejelentő – ideértve a szolgáltató alkalmazottait és képviselőit – a (2) bekezdésben meghatározott, számára hátrányos intézkedéssel szemben panaszt, illetve jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő.

34. § (1) A szolgáltató felfüggeszti az ügylet teljesítését, ha az ügylettel kapcsolatban olyan bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény merül fel, amely ellenőrzéséhez a szolgáltató a pénzügyi információs egység azonnali intézkedését látja szükségesnek. A szolgáltató ebben az esetben haladéktalanul köteles bejelentést tenni a pénzügyi információs egységnek annak érdekében, hogy az a bejelentés megalapozottságát ellenőrizhesse.

(2) A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott ügylet felfüggesztését az ügyfél által igénybe vett szolgáltatást érintő, az ügyfél vagyonát csökkentő valamennyi ügylet felfüggesztésével is teljesítheti. Ebben az esetben a szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott bejelentésében felhívja erre a pénzügyi információs egység figyelmét.

(3) A pénzügyi információs egység – a 48. § (1) bekezdésében meghatározott hatóság ilyen tartalmú megkeresése esetén – bűnmegelőzési, bűnfelderítési vagy nyomozási érdekre hivatkozással írásban kötelezheti a szolgáltatót, hogy az a felfüggesztés időtartama alatt a pénzügyi információs egység által meghatározott ügyleteket végrehajtsa.

(4) A szolgáltató teljesíti a felfüggesztett ügyletet, ha a pénzügyi információs egység a 35. § (4) bekezdés b) pontja szerint értesíti, vagy ha a felfüggesztést követően a 35. § (2) és (3) bekezdésben meghatározott időtartam a pénzügyi információs egység értesítése nélkül eltelt.

(5) A szolgáltatónak az ügylet felfüggesztésével kapcsolatban meg kell felelnie az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által kiadott útmutatóban foglaltaknak.

35. § (1) A szolgáltató felfüggeszti a pénzügyi információs egység rendelkezésének megfelelően az ügyletek végrehajtását, ha a pénzügyi információs egység az ügylettel kapcsolatban vagy a szolgáltató ügyfelével összefüggésben bejelentés alapjául szolgáló adatról, tényről, körülményről írásban értesíti a szolgáltatót.

(2) A pénzügyi információs egység a 34. § (1) bekezdés szerinti bejelentés megtétele, valamint az (1) bekezdés szerinti értesítés napját követő négy munkanapon belül megvizsgálja a felfüggesztéssel kapcsolatos bejelentés alapjául szolgáló adatot, tényt, körülményt, illetve a 48. § (1) bekezdésében meghatározott információtovábbítás szükségességét.

(3) A pénzügyi információs egység jogosult a (2) bekezdésben meghatározott vizsgálatát egy alkalommal további három munkanappal meghosszabbítani, amennyiben az a 48. § (1) bekezdésében meghatározott információtovábbításhoz szükséges.

(4) A pénzügyi információs egység a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül írásban értesíti a szolgáltatót, ha

a) a (3) bekezdés alapján a vizsgálatot meghosszabbítja,

b) az ügylet a pénzügyi információs egység vizsgálata befejezése előtt is teljesíthető.

36. § A szolgáltatót és a pénzügyi információs egységet – jóhiszeműsége esetén – akkor sem terheli polgári jogi vagy büntetőjogi felelősség az ügyletek teljesítésének 34. § (1) bekezdés, illetve 35. § (1) bekezdés szerinti felfüggesztéséért, ha az utóbb – a 34. § (4) bekezdése alapján – teljesíthető.

37. § (1) Ha az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervnek a felügyeleti tevékenysége során bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény jut a tudomására, arról haladéktalanul tájékoztatja a pénzügyi információs egységet.

(2) Ha a vámhatóságnak a vámhatáron lebonyolítandó áru- és utasforgalom ellenőrzése során bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény jut a tudomására, arról haladéktalanul tájékoztatja a pénzügyi információs egységet.

12. A pénzügyi információs egység

38. § (1) A pénzügyi információs egység a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem, valamint bűncselekmények megelőzésének, felderítésének, nyomozásának elősegítése céljából elemző-értékelő tevékenységet folytat, amelynek keretében operatív és stratégiai elemzést végez.

(2) A pénzügyi információs egység a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetén belül, de az e törvényben meghatározott feladatkörében függetlenül működik.

39. § A pénzügyi információs egység bejelentés alapjául szolgáló tény, adat, körülmény felmerülése esetén a 48. § (1) bekezdésében és a 49. § (1) bekezdésében meghatározott információtovábbítás teljesítése céljából operatív elemzést végez. A pénzügyi információs egység az operatív elemzése során:

a) összeveti a nemzeti kockázatértékelésben meghatározott kockázatok figyelembevételével a 40. §-ban meghatározottak szerint kapott információkat az elemző-értékelő tevékenység céljából kezelt adatokkal, és automatizált kockázatelemzést végez;

b) összeveti az e törvény, valamint a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2007. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: készpénz ellenőrzéséről szóló törvény) alapján tudomására jutott információt, azon adatbázisok adatait, amelyekhez közvetlen hozzáféréssel rendelkezik, a nyilvános vagy bárki számára hozzáférhető adatokat, valamint az e törvény alapján beszerezhető adatokat, valamint az azok között fennálló összefüggéseket feltárja, értelmezi;

c) nyomon követi az a) pontban meghatározott adatokkal összefüggő pénzügyi műveleteket, folyamatokat, valamint az üzleti kapcsolatokat, ügyleti megbízásokat megvizsgálja;

d) dönt a 34. § (3) bekezdésében, a 35. § (4) bekezdésében, a 42–44. §-ban és a 46. §-ban meghatározottak végrehajtásának szükségességéről;

e) dönt az 49. §-ban meghatározott nemzetközi információcsere és együttműködés keretében alkalmazható intézkedésekről;

f) megállapításokat tesz, következtetéseket von le a 48. § (1) bekezdésében meghatározott információtovábbítás érdekében.

40. § Az operatív elemzés

a) a szolgáltató bejelentése;

b) a szolgáltató 34. § (1) bekezdésében meghatározott ügylet felfüggesztésével kapcsolatos bejelentése;

c) az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv, illetve vámhatóság 37. § (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatása;

d) a 48. § (1) bekezdésben felsorolt hatóságok 48. § (4) bekezdésében meghatározott információ szolgáltatására vonatkozó igénylése;

e) a készpénz ellenőrzéséről szóló törvény 4. § (3) bekezdése alapján a vámhatóság által továbbított információ;

f) az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv, valamint a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szerv adatigénylése, illetve bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény miatt tett tájékoztatása;

g) a 49. § (1) bekezdésében meghatározott külföldi pénzügyi információs egységgel folytatott nemzetközi információcsere és együttműködés különböző formái

alapján indul meg.

41. § (1) A pénzügyi információs egység a stratégiai elemzése során vizsgálja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos folyamatokat és jellemzőket.

(2) A pénzügyi információs egység tájékoztatást küldhet a stratégiai elemzés eredményéről a 48. § (1) bekezdésében meghatározott szerveknek, valamint az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerveknek, feltéve, hogy a szerv törvény alapján jogosult az adat kezelésére, és az hatásköre gyakorlásához, illetve feladatai ellátásához szükséges.

42. §106 (1) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a feladatainak ellátásához szükséges mértékben jogosult megismerni és kezelni a szolgáltató által kezelt bármely adatot, ideértve a fizetési, biztosítási, bank-, értékpapír-, pénztártitkot vagy foglalkoztatói nyugdíj-titkot, valamint üzleti titkot.

(2) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a feladatainak ellátásához szükséges mértékben megkereséssel fordulhat az (1) bekezdésben meghatározott adat és titok megismerése érdekében a szolgáltatóhoz, amely köteles a megkeresésben megjelölt adatot, titkot a pénzügyi információs egység részére megküldeni.

(3) A szolgáltató köteles biztosítani a pénzügyi információs egység megkeresésének teljes körű, gyors és biztonságos csatornákon keresztüli teljesítését.

43. §107 (1) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a feladatainak ellátásához szükséges mértékben jogosult megismerni és kezelni a központi államigazgatási szerv, a bíróság, és az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által kezelt adatot, ideértve az adótitkot, illetve vámtitkot képező adatot.

(2) A központi államigazgatási szerv, a bíróság és az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv köteles a pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében kért (1) bekezdésben meghatározott adatot, titkot a pénzügyi információs egység rendelkezésére bocsátani.

44. §108 (1) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a feladatainak ellátásához szükséges mértékben jogosult megismerni és kezelni nyomozó hatóság, ügyészség, nemzetbiztonsági szolgálat, rendőrségről szóló törvényben meghatározott, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint a terrorizmust elhárító szerv által kezelt adatot.

(2) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében adat szolgáltatását kérheti az (1) bekezdésben meghatározott szervtől, amelynek átadását a megkeresett szerv – a (4) bekezdésben meghatározott eset kivételével – nem tagadhatja meg.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás igénylése mellett a pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a feladatainak ellátásához szükséges mértékben közvetlen hozzáféréssel adatot vehet át a nyomozó hatóság adatbázisából. A közvetlen hozzáférést a nyomozó hatóság biztosítja.

(4) A (2) bekezdés alapján megkeresett szerv vezetője kivételesen megtagadhatja az adatszolgáltatást, illetve kizárhatja a (3) bekezdés alapján biztosított közvetlen hozzáférést, ha

a) az adatszolgáltatás vagy közvetlen hozzáférés biztosítása

aa) folyamatban lévő büntetőeljárás vagy titkos információgyűjtés érdekét sérti;

ab) nemzetbiztonsági érdeket sért;

b) az adatátadás nemzetközi egyezménybe ütközik;

c) külföldi titkosszolgálattól származó adat vonatkozásában az adatot szolgáltató külföldi titkosszolgálat az adat átadásához nem járul hozzá; vagy

d) az adatátadáshoz a nemzetközi közös nyomozócsoportban vagy bűnfelderítő-csoportban résztvevő tagállam nem járul hozzá.

(5) A (2) bekezdés alapján megkeresett szerv vezetője az átadott adatnak a 48. § (1) bekezdésében és a 49. § (1) bekezdésében meghatározott szerv részére történő továbbítását

a) megtilthatja;

b) korlátozhatja;

c) előzetes hozzájárulásához kötheti.

45. § (1) A 42. §-ban és a 43. §-ban, valamint a 44. § (2) bekezdésében meghatározott adat szolgáltatásának teljesítésére a pénzügyi információs egység legalább nyolc-, legfeljebb harminc napos határidőt állapíthat meg. A megkeresett a megállapított határidő alatt köteles az adat szolgáltatását teljesíteni vagy a teljesítés akadályát közölni.

(2) A 42. §-ban és a 43. §-ban, valamint a 44. § (2) bekezdésében meghatározott adat szolgáltatásának teljesítésére a 34. § (1) bekezdésében és a 35. § (1) bekezdésében meghatározott felfüggesztés időtartama alatt a pénzügyi információs egység – indokolt esetben – az (1) bekezdés szerinti határidőnél rövidebb határidőt is megállapíthat.

(3) A pénzügyi információs egység a 42. §-ban és a 43. §-ban, valamint a 44. § (2) bekezdésében meghatározott megkeresésben megjelöli az adatkezelés pontos célját és a kért adatok körét.

(4) Ha a pénzügyi információs egység megkeresése személyes adatok közlésére vonatkozik, az csak annyi és olyan személyes adatra vonatkozhat, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

46. § (1) A pénzügyi információs egység operatív elemzése keretében központi államigazgatási szerv hatáskörébe tartozó eljárás lefolytatására tehet javaslatot az eljárás megindításához, lefolytatásához szükséges és az eljárást lefolytató szerv által kezelhető adatok megküldésével. Az eljárás lefolytatása céljából megkeresett központi államigazgatási szerv a megküldött információk felhasználásának eredményéről, illetve – ha a javasolt eljárás lefolytatására sor került – az eljárás jogerős befejezését követően az eljárás eredményéről haladéktalanul tájékoztatja a pénzügyi információs egységet.

(2) A pénzügyi információs egység operatív elemzése keretében tájékoztatást küldhet az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv, illetve cégbíróság hatáskörébe tartozó eljárás lefolytatásához szükséges és az eljárást lefolytató szerv által kezelhető adatok megküldésével.

(3) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv, illetve a cégbíróság a tájékoztatásban megküldött információk felhasználásának eredményéről a tárgyévet követő év március 31. napjáig tájékoztatja a pénzügyi információs egységet.

47. §109 (1) A pénzügyi információs egység a 42–44. §, a 75. § (1)–(2) bekezdése alapján tudomására jutott adatot, titkot csak a 41. § (1) bekezdésében meghatározott stratégiai elemzésének ellátása érdekében, valamint a 48. § (1) bekezdésében és a 49. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 39. §-ban meghatározott operatív elemzésének érdekében használhatja fel.

(2) A pénzügyi információs egység a 46. § alapján tudomására jutott adatot, titkot csak a 48. § (1) bekezdésében és a 49. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 39. §-ban meghatározott operatív elemzésének ellátása érdekében használhatja fel.

48. § (1) A pénzügyi információs egység az operatív elemzése eredményét kizárólag a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem, valamint bűncselekmények megelőzésének, felderítésének, nyomozásának elősegítése céljából továbbíthatja:

a) a nyomozó hatóság;

b) az ügyészség;

c) a bíróság;

d) a nemzetbiztonsági szolgálat;

e) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint a terrorizmust elhárító szerv

részére.

(2) A pénzügyi információs egység az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátásához adatokat adhat át a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervnek.

(3)110 A pénzügyi információs egység az (1) és (2) bekezdés szerinti adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat. A pénzügyi információs egység az adattovábbítási nyilvántartásban rögzített adatokat az információ továbbításától számított húsz évig köteles megőrizni.

(4) A pénzügyi információs egység adatkezelési rendszeréből az (1) bekezdésben meghatározott hatóságok törvényben meghatározott feladataik teljesítése érdekében, azok teljesítéséhez szükséges mértékben a cél megjelölésével megkeresést küldhetnek.

(5)111 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott szervek visszajelzést küldenek a pénzügyi információs egységnek az operatív elemzés eredményének hasznosulásáról, és az említett eredmény alapján a lefolytatott eljárás befejezésének módjáról, valamint – amennyiben ez értelmezhető – a büntetendő alapcselekmény megnevezéséről.

(6) A pénzügyi információs egység az 49. § (1) bekezdése alapján tudomására jutott és az (1) bekezdés alapján továbbított információ felhasználását az 53. § (1) bekezdésében meghatározottak biztosítása céljából

a) megtilthatja;

b) korlátozhatja;

c) előzetes hozzájárulásához kötheti.

(7)112 A pénzügyi információs egység jogosult a 38. §-ban meghatározott elemző-értékelő tevékenysége, és a 48. § (1) bekezdésében meghatározott információtovábbítás érdekében az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervekkel, valamint a 48. § (1) bekezdésében meghatározott hatóságokkal együttműködési megállapodást kötni.

49. § (1) A pénzügyi információs egység jogosult a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem, valamint bűncselekmények megelőzésének, felderítésének, nyomozásának elősegítése céljából önállóan nemzetközi információcserét és együttműködést folytatni külföldi pénzügyi információs egységgel, illetve a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően az Europollal.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott nemzetközi információcsere és együttműködés arra az esetre is kiterjed, ha az esetlegesen elkövetett, pénzmosáshoz kapcsolódó büntetendő alapcselekmény jogi minősítése az információcsere időpontjában még nem ismert.

(3) A pénzügyi információs egység a nemzetközi információcsere és együttműködés keretében – a Pénzügyi Akciócsoport ajánlásainak és az Egmont Csoport iránymutatásainak megfelelő – védett elektronikus csatornákat használ.

(4) A pénzügyi információs egység a nemzetközi információcsere és együttműködés során figyelembe veszi a Pénzügyi Akciócsoport ajánlásait és az Egmont Csoport iránymutatásait.

(5) A pénzügyi információs egység jogosult külföldi pénzügyi információs egységgel együttműködési megállapodást kötni, amennyiben az elősegíti az információcsere és az együttműködés (1) bekezdés szerinti folytatását.

(6)113 A pénzügyi információs egység köteles a külföldi pénzügyi információs egységektől érkező információkérések fogadásáért felelős kapcsolattartó személyt kijelölni.

50. § (1) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a 49. §-nak megfelelően megkeresést küldhet külföldi pénzügyi információs egységnek, valamint az Europolnak.

(2) A megkeresés minden olyan, a pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem szempontjából lényeges tényt, információt – az azokkal összefüggő természetes és jogi személlyel, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel kapcsolatos adatot – tartalmaz, amely a külföldi pénzügyi információs egység tevékenységéhez, illetve a megkeresés eredményes megválaszolásához feltétlenül szükséges. A megkeresésben meg kell jelölni annak indokát, valamint a kért információk felhasználásának módját.

(3) Amennyiben a pénzügyi információs egység olyan szolgáltatónak küldene megkeresést a 42. § alapján, amely Magyarország területén szolgáltatást nyújt, de Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel nem rendelkezik, akkor a pénzügyi információs egység a megkeresést azon tagállam pénzügyi információs egységéhez küldi meg, ahol a szolgáltató székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkezik.

51. § (1) A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a 49. §-nak megfelelően tájékoztatást küldhet külföldi pénzügyi információs egységnek, valamint az Europolnak.

(2) A tájékoztatás az 50. § (2) bekezdésében meghatározott adatokat megfelelően tartalmazza. A tájékoztatásban meg kell jelölni annak indokát, valamint a továbbított információk felhasználásának módját.

(3) Ha e törvény vagy a készpénz ellenőrzéséről szóló törvény alapján a pénzügyi információs egység olyan bejelentést vagy információt kap, amely az Európai Unió más tagállamát érinti, a pénzügyi információs egység haladéktalanul tájékoztatást küld az érintett tagállam pénzügyi információs egységének.

52. § (1)114 A pénzügyi információs egység nemzetközi információcsere és együttműködés keretében az e törvény, valamint a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló törvény alapján tudomására jutott információt – az alapbűncselekmény típusától függetlenül – továbbíthatja a külföldi pénzügyi információs egység, valamint az Europol részére.

(2) A pénzügyi információs egység a külföldi pénzügyi információs egység információcsere iránti megkeresésének megválaszolását, illetve az azzal kapcsolatos tájékoztatást megtagadja, ha

a) a teljesítés Magyarország alapvető nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdekét sérti;

b) a teljesítés a magyar joggal ellentétes;

c) az információ csak az információ birtokosának hozzájárulásával adható át, és ezen hozzájárulás hiányzik,

d) az információ csak a külföldi pénzügyi információs egység vagy az Europol hozzájárulásával adható át, és ezen hozzájárulás hiányzik.

(3)115 A pénzügyi információs egység nem tagadhatja meg a nemzetközi információcserét és az együttműködést arra tekintettel, hogy

a) az Európai Unió más tagállamának vagy harmadik országnak jogában a pénzmosás adóügyi vonatkozásainak és az alapbűncselekményeinek jogi szabályozása a magyar jogtól eltér;

b) a nemzeti jog titoktartási kötelezettséget vagy az adatok bizalmasságának megőrzésére vonatkozó kötelezettséget ír elő a kötelezett szolgáltatók számára, kivéve a 73. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott eseteket;

c) a megkereséssel érintett ügyben vizsgálat vagy büntetőeljárás van folyamatban, kivéve, ha a nemzetközi információcsere és együttműködés hátráltatná az említett vizsgálatot vagy büntetőeljárást;

d) a megkereső azonos hatáskörű illetékes hatóság jellege vagy jogállása eltér a megkeresett illetékes hatóságétól.

(4)116 A pénzügyi információs egység az általa a külföldi pénzügyi információs egység részére továbbított információ felhasználását korlátozhatja vagy feltételhez kötheti. A korlátozás nem alapulhat arra, hogy a külföldi információs egység országának a jogában a pénzmosás adóügyi vonatkozásainak vagy alapbűncselekményének jogi szabályozása a magyar jogtól eltér.

(5)117 A pénzügyi információs egység – az alapbűncselekmény típusától függetlenül – haladéktalanul és a lehető legszélesebb körű hozzájárulását adja a megküldött információnak a külföldi pénzügyi információs egység által a külföldi illetékes hatóságok felé történő továbbításához. A pénzügyi információs egység a hozzájárulását csak akkor tagadhatja meg, ha az

a) kívül esik e törvény alkalmazási körén;

b) a nyomozás eredményes lefolytatását veszélyezteti;

c) csak külföldi pénzügyi információs egység hozzájárulásával adható meg, és ezen hozzájárulás hiányzik;

d) a (2) bekezdésben meghatározott megtagadásnak van helye, de az az információ átadásának pillanatában még nem volt ismert;

e) jogos érdek súlyos sérelemével jár.

(6) A pénzügyi információs egység a hozzájárulás megtagadását megfelelően indokolja.

53. § (1) A pénzügyi információs egység a nemzetközi információcsere és együttműködés keretében szerzett információkat kizárólag arra a célra használhatja fel, amire az információt a megkeresésben előzetesen kérte és kapta, vagy amelyre a külföldi pénzügyi információs egység tájékoztatásában az információt átadta. Minden előzetesen jóvá nem hagyott felhasználáshoz vagy információtovábbításhoz az információt küldő külföldi pénzügyi információs egység előzetes hozzájárulása szükséges.

(2) A pénzügyi információs egység a nemzetközi információcsere és együttműködés keretében szerzett információkat kizárólag az e törvényben meghatározott célokból használhatja fel.

(3) A pénzügyi információs egység az Európai Unió más tagállamainak pénzügyi információs egységei tekintetében az 50. §-ban és az 51. §-ban meghatározott formáktól eltérő, de a 49. § (4) bekezdésének megfelelő információcsere-mechanizmust is alkalmazhat, ha a mechanizmus célja a nemzetközi információcsere felgyorsítása vagy előkészítése.

(4) Alkalmazható technológiának minősül a személyes adatok teljes védelmét, titkosítását, valamint az Európai Unió más tagállamainak pénzügyi információs egységei által kezelt személyes adatok titkosított módon történő összevetését megvalósító technológia is.

13. A felfedés tilalma

54. § (1) A bejelentés és az adatszolgáltatás teljesítéséről, annak tartalmáról, az elemző-értékelő tevékenységről, az ügylet teljesítésének a 34. § és a 35. § szerinti felfüggesztéséről, a bejelentő személyéről, valamint arról, hogy az ügyféllel szemben indult-e büntetőeljárás, az ügyfélnek, illetve harmadik személynek, szervezetnek a bejelentő, a pénzügyi információs egység, valamint a 42. § (2) bekezdése és a 75. § (2) bekezdése alapján megkeresett szolgáltató, a 43. § (2) bekezdése alapján megkeresett hatóság, a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv, valamint a 44. § és a 46. § alapján megkeresett szerv tájékoztatást nem adhat, és köteles biztosítani, hogy a bejelentés megtörténte, annak tartalma és a bejelentő személye titokban maradjon.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv bejelentő általi tájékoztatására, a 42. § (2) bekezdése és a 75. § (2) bekezdése alapján a szolgáltató megkeresésére, a 43. § (2) bekezdésében, 44. § és a 46. §-ban meghatározott szerv megkeresésére, a 41. § (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatásra, valamint a 48. §-ban és a 49. §-ban meghatározott információ továbbítására.

(3)118 Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik az információk felfedésére az ugyanazon csoporthoz tartozó tagállami hitelintézetek és pénzügyi intézmények között, illetve ezen intézetek és intézmények és harmadik országokban letelepedett fióktelepeik és többségi tulajdonú leányvállalataik között, feltéve, hogy ezek a fióktelepek és többségi tulajdonú leányvállalatok maradéktalanul megfelelnek a 62. §-ban meghatározott csoportszintű politikáknak és eljárásoknak – beleértve az információ csoporton belüli megosztására vonatkozó eljárásokat is –, a csoportszintű politikák és eljárások pedig megfelelnek az ezen törvényben meghatározott követelményeknek.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik az információk felfedésére a tagállambeli vagy olyan harmadik országbeli, az 1. § (1) bekezdés g) és h), valamint l) pontjában meghatározott szolgáltatók között, ahol e törvényben meghatározottakkal egyenértékű követelmények alkalmazandók, ha az érintett személyek szakmai tevékenységüket ugyanazon jogi személyen vagy egy hálózaton belül folytatják.

(5) Az 1. § (1) bekezdés a)–e), g) és h), valamint l) pontjában meghatározott szolgáltató esetében az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik az információ felfedésére az érintett két vagy több szolgáltató között, feltéve, hogy

a) az információk ugyanazon ügyfélre és ugyanazon, két vagy több kötelezett szolgáltatót érintő ügyletre vonatkoznak,

b) a két vagy több érintett szolgáltató közül legalább az egyik e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet folytat, és a többi szolgáltató más tagállamban vagy olyan harmadik országban honos, ahol e törvényben meghatározottakkal egyenértékű követelmények alkalmazandók,

c) az érintett szolgáltatók az 1. § (1) bekezdés egyes pontjaiban meghatározott ugyanazon tevékenységet végzik, és

d) a szakmai titoktartás és a személyes adatok védelme tekintetében a belföldi követelményekkel egyenértékű követelmények irányadóak a szolgáltatókra.

(6)119 Az 1. § (1) bekezdés g)–h) és l) pontjában meghatározott szolgáltató esetében az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik az ügyfél tájékoztatására arra vonatkozóan, hogy az ügyfél által végrehajtott vagy végrehajtandó ügylet jogszabályi rendelkezések megsértését eredményezi.

55. § Az 54. §-ban rögzített korlátozás hatálya kiterjed az ügyfélnek a 7–11. § alapján rögzített személyes adataihoz való hozzáférésére, személyes adatai kezelésével kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelmének adatkezelő általi teljesítésére is.

14. Adatvédelem, nyilvántartás, statisztika

56. §120 (1) A szolgáltató e törvény szerinti feladata ellátásában közreműködő vezetője, segítő családtagja és foglalkoztatottja az e törvényben, valamint az annak felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt kötelezettség teljesítése során birtokába jutott személyes adatokat – ideértve a pénzeszköz és vagyon forrására vonatkozó információkat – kizárólag a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása érdekében végrehajtandó feladatai céljából, az azok ellátásához szükséges mértékben megismerheti és kezelheti.

(2) A szolgáltató az e törvényben, valamint az annak felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt kötelezettség teljesítése során birtokába jutott személyes adatokat az üzleti kapcsolat megszűnésétől, illetve az ügyleti megbízás teljesítésétől számított nyolc évig jogosult kezelni.

57. § (1)121 A szolgáltató – az általa vezetett nyilvántartásban – az e törvényben, valamint az annak felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt kötelezettség teljesítése során birtokába jutott személyes adatnak nem minősülő adatokat, beleértve az elektronikus azonosítás során birtokába jutott adatokat is, valamint minden egyéb, az üzleti kapcsolattal összefüggésben keletkezett adatot az üzleti kapcsolat megszűnésétől, illetve az ügyleti megbízás teljesítésétől számított nyolc évig köteles megőrizni.

(2)122 A szolgáltató – az általa vezetett nyilvántartásban – az e törvényben, valamint az annak felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt kötelezettség teljesítése során birtokába jutott okiratot, illetve annak másolatát, beleértve az elektronikus azonosítás során birtokába jutott okiratot is, valamint a bejelentés és a 42. § szerinti adatszolgáltatás teljesítését, az ügylet teljesítésének a 34. § és a 35. § szerinti felfüggesztését igazoló iratot, illetve azok másolatát, valamint minden egyéb, az üzleti kapcsolattal összefüggésben keletkezett iratot, illetve azok másolatát az üzleti kapcsolat megszűnésétől, illetve az ügyleti megbízás teljesítésétől számított nyolc évig köteles megőrizni.

(3)123 Az 1. § (1) bekezdés a)–e) és l) pontjában meghatározott szolgáltató az (1) és (2) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban a négymillió-ötszázezer forint értéket elérő vagy meghaladó összegű készpénzben (forintban, illetve valutában) teljesített ügyleti megbízásokat is köteles rögzíteni, amely információt nyolc évig köteles megőrizni.

(4) A szolgáltató az 56. §-ban, illetve az (1)–(3) bekezdésben meghatározott adatot, okiratot, illetve azok másolatát a megőrzési határidőt követően haladéktalanul köteles törölni, illetve megsemmisíteni.

58. § (1) A szolgáltató az 56. § (2) bekezdésétől, illetve az 57. § (1)–(3) bekezdésétől eltérően az ott meghatározott adatokat, okiratot az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv, a pénzügyi információs egység, a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság megkeresésére a megkeresésben meghatározott ideig, legfeljebb az üzleti kapcsolat megszűnésétől, illetve az ügyleti megbízás teljesítésétől számított tíz évig köteles megőrizni.

(2) Az adatmegőrzési időtartam (1) bekezdésben meghatározott megkeresés alapján történő meghosszabbítására kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha az ott meghatározott adatra, okiratra folyamatban lévő vagy a jövőben megindítandó eljárás lefolytatása érdekében van szükség.

(3) A szolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott eljárás jogerős lezárását vagy a megindítani tervezett eljárás meghiúsulását követően az adatot, okiratot nyilvántartásából törölni köteles. Az (1) bekezdésben meghatározott szerv a (2) bekezdésben meghatározott eljárás jogerős lezárásáról és a megindítani tervezett eljárás meghiúsulásáról a szolgáltatót haladéktalanul köteles értesíteni.

(4) A pénzügyi információs egység és az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az e törvény alapján tudomására jutott adatot, okiratot a tudomásra jutásától, illetve a birtokába kerülésétől számított tíz évig köteles megőrizni.

59. § (1) A pénzügyi információs egység – együttműködve az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó hatóságokkal, a nyomozó hatóságokkal, a Legfőbb Ügyészséggel és az Országos Bírósági Hivatallal – köteles olyan statisztikát vezetni, amely alkalmas arra, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet szolgáló hazai rendszer hatékonysága nyomon követhető legyen.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott statisztika tartalmazza:

a) a bejelentések számát;

b) a 34. § és a 35. § alapján felfüggesztett ügyletek számát, az eredményes felfüggesztések számát és az így biztosított összegeket devizanemenként;

c) terrorizmus finanszírozása tárgyában az EU és az ENSZ BT által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény alapján elrendelhető zárlat kezdeményezésének számát és a bíróság által elrendelt zárlatok számát, a bíróság által elrendelt zárlat alá vont pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás forintban és euróban meghatározott értékét;

d) azoknak a bejelentéseknek a számát valamint az összes pénzügyi információs egységhez beérkezett bejelentéshez viszonyított arányát, amelyeket a pénzügyi információs egység a 48. § (1) bekezdése és a 49. § (1) bekezdése alapján továbbított;

e)124 a pénzügyi információs egység által a 49. § alapján külföldi pénzügyi információs egységnek küldött megkeresések és tájékoztatások számára és a külföldi pénzügyi információs egység megkeresésének teljesítésére vonatkozó adatokat országonkénti bontásban;

f)125 a pénzmosás, az 1978. évi IV. törvény 261. §-a szerinti terrorcselekmény, illetve a terrorcselekmény (Btk. 314–316. §), a terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §) és a terrorizmus finanszírozása (Btk. 318. §) bűncselekmények gyanúja alapján indult büntetőeljárások számát, külön feltüntetve a pénzügyi információs egység által küldött információtovábbítások alapján indított büntetőeljárások számát, valamint azon büntetőeljárások számát, amelyekben a pénzügyi információs egység által továbbított információ hasznosult, a büntetendő alapcselekmények megnevezését, valamint az eljárás befejezésének módját;

g) az f) pontban meghatározott büntetőeljárásokban

ga) a vádemelések és a vádlottak számát;

gb)126 a jogerős ügydöntő határozatok és a jogerősen elítéltek számát;

h) az f) pontban meghatározott büntetőeljárások során alkalmazott lefoglalások számát, a lefoglalt tárgy értékét, továbbá a lefoglalt vagyon forintban és euróban meghatározott értékét, a zár alá vételek számát és a zár alá vett vagyon forintban és euróban meghatározott értékét, illetve az elkobzások, a vagyonelkobzások számát, az elkobzott tárgy értékét, továbbá az elkobzott vagyon forintban és euróban meghatározott értékét, valamint a vagyonelkobzás alá vont vagyon forintban és euróban meghatározott értékét;

i) az e törvény hatálya alá tartozó ágazatok méretére és gazdasági jelentőségére vonatkozó, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervek által nyilvántartott adatokat;

j)127 az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az e törvény szerinti felügyeleti tevékenységének gyakorlásához, valamint a pénzügyi információs egység 38–53. §-ban meghatározott feladatai ellátásához biztosított foglalkoztatottak számát;

k)128 a helyszíni és helyszínen kívüli vizsgálatok számát, továbbá a felügyeleti eljárások, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által alkalmazott intézkedések és igazgatási intézkedések révén azonosított jogsértések számát;

(3)129 A nyomozó hatóság a (2) bekezdés f) és h) pontjában, a Legfőbb Ügyészség a (2) bekezdés f) pontjában, g) pont ga) alpontjában és h) pontjában meghatározott adatot, az Országos Bírósági Hivatal a jogerős vagy véglegessé vált bírósági határozatoknak a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott elrendelt zárlatok számára, az elrendelt zárlat alá vont pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás forintban meghatározott értékére vonatkozó adatait és a (2) bekezdés g) pont gb) alpontjában meghatározott adatait, valamint az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a (2) bekezdés i)–k) pontjában meghatározott adatokat negyedévente megküldi a pénzügyi információs egységnek. Az adatközlést a nyomozó hatóság, a Legfőbb Ügyészség, az Országos Bírósági Hivatal és az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv elektronikus úton is teljesítheti.

(4) A (2) bekezdési) pontjában meghatározott adatokat szakma szerinti bontásban kell nyilvántartani.

(5) A pénzügyi információs egység a (2) bekezdés alapján rendelkezésére álló adatokból összeállított átfogó statisztikát a honlapján évente közzéteszi.

(6)130 A Bizottság kérésére a pénzügyi információs egység a (2) bekezdés szerinti statisztikákról a miniszter útján évente tájékoztatást nyújt.

(7) A pénzügyi információs egység a bejelentések eredményességéről és az eredményességet előmozdító javaslatairól rendszeresen, de legalább évente tájékoztatja a szolgáltatókat, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerveket és a minisztert.

59/A. §131 A szolgáltató által alkalmazott eljárás, valamint az általa vezetett nyilvántartás biztosítja az e törvényben, valamint az annak felhatalmazásán alapuló jogszabályban foglalt előírások teljesülését, ideértve a következetesség, a folyamatos figyelemmel kísérhetőség és az ellenőrizhetőség biztosítását is.

15. Csoportszintű politikák és eljárások, intézkedések az Európai Unió más tagállamában, illetve harmadik országban található fióktelep és leányvállalat esetén

60. §132 (1) Az ugyanazon csoporthoz tartozó szolgáltató köteles csoportszintű politikákat és eljárásokat alkalmazni.

(2) A csoportszintű politikáknak és eljárásoknak – a csoportszintű politikák és eljárások teljes körű végrehajtása, a felügyeleti tevékenység hatékony ellátása, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása érdekében – ki kell terjednie különösen

a) az ügyfél-azonosítási intézkedések teljesítése során beszerzett személyes és személyes adatnak nem minősülő adatok – beleértve az elektronikus azonosítás során birtokába jutott adatokat is – csoporton belüli megosztására és a szolgáltató által rögzített személyes adatok és személyes adatnak nem minősülő adatok védelmére,

b) a bejelentés és a 42. § szerinti adatszolgáltatás teljesítését, annak tartalmát, az ügylet teljesítésének a 34. § és a 35. § szerinti felfüggesztését, a bejelentő személyét, valamint az ügyféllel szemben esetlegesen a folyamatban lévő vagy a jövőben megindítandó büntetőeljárást érintő információk csoporton belüli megosztásának biztosítására,

c) a 63. § (5)–(6) bekezdésében meghatározott vezető kinevezésének biztosítására,

d) a 64. § szerinti képzésre,

e) a 27. § (5) bekezdése szerinti külső ellenőrzési funkció meghatározására, továbbá

f) a csoportszintű kockázatértékelés és a 65. § szerinti belső szabályzat elkészítésére.

61. §133 (1) A szolgáltató biztosítja, hogy az Európai Unió más tagállamában található fióktelepei, leányvállalatai és telephelyei e más tagállam pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni nemzeti rendelkezéseit is alkalmazzák.

(2) A Magyarországon telephellyel, de más tagállamban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó és pénzforgalmi szolgáltató köteles kijelölni egy magyarországi központi kapcsolattartó pontot, amely biztosítja a szolgáltató pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni szabályozásnak megfelelő működését, illetve elősegíti a 69. § alapján előírt felügyeleti intézkedések végrehajtását, amennyiben az alábbi feltételek bármelyike fennáll:

a) a magyarországi telephelyek száma legalább 10;

b) a telephelyek által forgalmazott és beváltott elektronikus pénz összesített mennyisége vagy az általuk végzett fizetési ügyletek összesített értéke pénzügyi évenként várhatóan meghaladja a kilencszázmillió forintot vagy az előző pénzügyi évben meghaladta a kilencszázmillió forintot, vagy

c) a Felügyelet számára, kérelemre és időben nem teszik elérhetővé az annak értékeléséhez szükséges információkat, hogy teljesült-e az a) vagy b) pontban foglalt kritérium.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak biztosítása érdekében a központi kapcsolattartó pont felel a 30. § és 32. § szerinti bejelentés és a 42. § szerinti adatszolgáltatás teljesítésére, az ügylet teljesítésének a 34. § és a 35. § szerinti felfüggesztésére, továbbá az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény 4. §-a szerinti bejelentésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelésért.

(4) A szolgáltató a 60. § (2) bekezdése szerinti csoportszintű politikáknak és eljárásoknak megfelelő intézkedéseket az Európai Unió más tagállamában található fióktelepeiben, leányvállalataiban és telephelyein is köteles alkalmazni.

62. §134 (1) Amennyiben a szolgáltatóknak olyan harmadik országban van fióktelepük, többségi tulajdonú leányvállalatuk, vagy telephelyük, amelyekben a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre vonatkozó minimumkövetelmények az e törvény által előírtakhoz képest kevésbé szigorúak, a harmadik országban található fióktelep, többségi tulajdonú leányvállalat, vagy telephely köteles végrehajtani az e törvényben meghatározott előírásokat, többek között az adatvédelemre vonatkozóan, olyan terjedelemben, ahogy a harmadik ország joga azt lehetővé teszi.

(2) A szolgáltató a 60. § (2) bekezdése szerinti csoportszintű politikáknak és eljárásoknak megfelelő intézkedéseket a harmadik országokban található fióktelepeiben, leányvállalataiban és telephelyein is köteles alkalmazni.

(3) Ha a harmadik ország jogi szabályozása – így különösen a titokvédelemre, adatvédelemre és az adatszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szabályozása – nem teszi lehetővé a (2) bekezdésben meghatározottaknak megfelelő intézkedések alkalmazását, a szolgáltató köteles erről haladéktalanul tájékoztatni a minisztert a felügyeletet ellátó szerv útján.

(4) A miniszter tájékoztatja a Bizottságot és a tagállamokat azokról az esetekről, ha harmadik ország jogi szabályozása – így különösen a titokvédelemre, adatvédelemre és az adatszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szabályozása – nem teszi lehetővé az (1) bekezdésben meghatározottaknak megfelelő intézkedések alkalmazását.

(5) Ha harmadik ország jogi szabályozása nem teszi lehetővé az (2) bekezdésben meghatározottaknak megfelelő intézkedések alkalmazását, a szolgáltató köteles a harmadik országban található fióktelepében, leányvállalatában vagy telephelyén – az európai felügyeleti hatóságok által kidolgozott és a Bizottság által elfogadott, a 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a hitelintézetek és pénzügyi intézmények által bizonyos harmadik országokban a pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázat csökkentése érdekében hozandó minimális intézkedésekre és kiegészítő intézkedések típusaira vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2019/758 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel összhangban – kiegészítő intézkedéseket alkalmazni, illetve indokolt esetekben az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv dönthet további felügyeleti intézkedések alkalmazásáról.

16. Belső ellenőrző és információs rendszer, képzési program

63. § (1)135 A szolgáltató – az e törvény szerinti tevékenységének ellátásában részt vevő foglalkoztatottjai vonatkozásában – a pénzmosást vagy a terrorizmus finanszírozását lehetővé tevő, illetve megvalósító üzleti kapcsolat, ügylet megakadályozása érdekében köteles gondoskodni:

a) a nyilvántartási (ügyfél-átvilágítási),

b) a bejelentés teljesítését támogató (szűrő), valamint

c) az e törvényből eredő kötelezettség megsértésére vonatkozó szolgáltatón belüli névtelen bejelentés megtételét biztosító

belső ellenőrző és információs rendszerek működéséről.

(2)136 Az (1) bekezdésben meghatározott rendszernek biztosítania kell, hogy a szolgáltató teljeskörűen és gyorsan teljesíthesse a pénzügyi információs egységtől, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervtől vagy bűnmegelőzési, bűnüldözési feladatot ellátó szervektől érkező megkereséseket vagy adatkéréseket.

(3)137 Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott rendszer ezenfelül kiterjed a szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja és segítő családtagja által az e törvény rendelkezéseinek a szolgáltató általi megsértése esetén küldhető értesítés teljesítése érdekében – a szolgáltató típusára és méretére tekintettel – kialakított és névtelenséget biztosító belső rendszer működtetésére is.

(4) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az (1) bekezdésben előírt kötelezettség végrehajtására a felügyelete alá tartozó szolgáltatók részére útmutatót adhat ki.

(5) A szolgáltató köteles a tevékenységének megkezdését követő öt munkanapon belül kijelölni – a szervezet sajátosságaitól, különösen annak méretétől és a vezetői szintek számától függően – egy vagy több, a belső szabályzatában meghatározott vezetőt, aki az e törvényből eredő kötelezettségeknek a szolgáltató foglalkoztatottja általi végrehajtásáért felelősséggel tartozik.

(6)138 Az 1. § (1) bekezdés a–d) pontja szerinti szolgáltató esetében az (5) bekezdés szerinti vezető az e törvényből és annak felhatalmazásán alapuló jogszabályból eredő feladatok ellátásához szükséges megfelelő ismeretekkel rendelkezik, és az irányítási funkciót betöltő testületnek közvetlenül jelentési kötelezettséggel tartozik. Az 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szolgáltató esetében az (5) bekezdés szerinti vezető az (5) bekezdésben meghatározott feladatain túlmenően kizárólag jogszabály-megfelelőségi, illetve biztonsági feladatokat láthat el.

64. § (1) A szolgáltató a beazonosított kockázataival összhangban köteles gondoskodni arról, hogy az e törvény szerinti tevékenységének ellátásában részt vevő foglalkoztatottjai a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megismerjék, a pénzmosást vagy a terrorizmus finanszírozását lehetővé tevő, illetve megvalósító üzleti kapcsolatot, ügyletet felismerjék, a pénzmosásra vagy a terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény, körülmény felmerülése esetén e törvénynek megfelelően tudjanak eljárni.

(2) A szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy az e törvény szerinti tevékenységének ellátásában részt vevő foglalkoztatottjai az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéseket érintő nemzetközi és hazai jogszabályi rendelkezéseket megismerjék, és az abban meghatározott kötelezettségeknek megfelelően járjanak el.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kötelezettség biztosítása céljából az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltató köteles az e törvény szerinti tevékenységének ellátásában részt vevő foglalkoztatottak képzési programokon való részvételét biztosítani.

(4) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a felügyelete alá tartozó szolgáltatók részére a (3) bekezdésben előírt kötelezettség végrehajtására útmutatót adhat ki.

17. Belső szabályzat

65. § (1) Az e törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére a szolgáltató köteles belső szabályzatot készíteni.

(2) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a belső szabályzatot jóváhagyja, ha az megfelel az e törvény és a végrehajtására kiadott rendelet szerinti kötelező tartalmi elemeknek, valamint jogszabállyal és e törvény céljával nem ellentétes.

(3) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a belső szabályzat kidolgozásához kötelező útmutatót köteles kiadni a felügyelete alatt álló szolgáltató számára.

(4) A szolgáltató a jogszabályban, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv által kiadott útmutatóban vagy a belső rendjében – ideértve a 27. § szerinti belső kockázatértékelését is – bekövetkezett változást követően köteles harminc napon belül a belső szabályzatát felülvizsgálni és azt szükség esetén módosítani.

(5)139 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a (4) bekezdés alapján felülvizsgált belső szabályzatot a szolgáltató e törvény rendelkezéseinek való megfelelésének ellenőrzésére irányuló felügyeleti tevékenysége keretében – a felügyeleti kockázatértékeléssel összhangban – ellenőrzi, és szükség szerint e törvény szerinti intézkedést alkalmaz a belső szabályzat jogszabályoknak és e törvény céljának való megfelelés biztosítása érdekében.

(6)140 Az árukereskedő belső szabályzatának a kereskedelmi hatósághoz történő benyújtásával vállalhatja az e törvény szerinti kötelezettségek teljesítését. A kereskedelmi hatóság a belső szabályzat jóváhagyásával egyidejűleg a szolgáltatót nyilvántartásba veszi. Kizárólag a nyilvántartásban szereplő árukereskedő fogadhat el hárommillió forintot elérő vagy azt meghaladó összegű készpénzfizetést.

(7) Az e törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére a bizalmi vagyonkezelő részére a Hivatal egységes szabályzatot készít, amely a bizalmi vagyonkezelési tevékenységet végző szolgáltatók tekintetében az e § szerinti belső szabályzatnak minősül. Az egységes szabályzatot a Hivatal köteles e törvény módosításait követően, illetve a 27. § szerinti kockázatértékelés változása esetén felülvizsgálni és szükség esetén módosítani.

(8) Az 1. § (1) bekezdés a)–e) és i) pontjában meghatározott szolgáltató tevékenységének engedélyezéséhez a törvényben megállapított feltételek mellett szükséges az is, hogy belső szabályzatát az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervnek jóváhagyás céljából az engedélykérelemmel együtt benyújtsa.

(9)141 Az 1. § (1) bekezdés f)–h), j) és n)–q) pontjában meghatározott szolgáltató tevékenysége megkezdését követő negyvenöt napon belül köteles belső szabályzatot készíteni és azt az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervnek jóváhagyás céljából benyújtani.

(10) E törvény hatálybalépésekor működő szolgáltató az e törvény hatálya alá kerülő tevékenysége kapcsán köteles e törvény hatálybalépését követő 45 napon belül belső szabályzatot készíteni és azt az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervnek jóváhagyás céljából benyújtani.

(11)142 A kulturális javak (műalkotások, régiségek) kereskedelmével foglalkozó szolgáltatót a kereskedelmi hatóság a belső szabályzatának jóváhagyásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi.

18. Felügyelet, intézkedések

66. § (1) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az e törvény szerinti felügyeleti tevékenységének gyakorlásával – a felügyeletet ellátó szerv tevékenységét meghatározó jogszabályok alapján, a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően – biztosítja a szolgáltató e törvény rendelkezéseinek való megfelelését.

(2) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv (1) bekezdés szerinti felügyeleti tevékenysége kiterjed a szolgáltatónak az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéseket érintő nemzetközi és hazai jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelésének biztosítására is.

(2a)143 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv (1) bekezdés szerinti felügyeleti tevékenysége kiterjed a szolgáltatónak a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelésének biztosítására is.

(3)144 A felügyelet ellátása során – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – az 5. § e) és f) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv a általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény, az 5. § a) és g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv a általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és az MNBtv., az 5. § b) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló törvény és a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény, az 5. § c) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló és a általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint jár el.

(4)145 A felügyelet ellátása során az 5. § d) pont da) alpontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.), az 5. § d) pont db) alpontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv a Kjtv. rendelkezései szerint jár el.

(5)146 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv írásos tájékoztatást küld a Bizottság részére a miniszter egyidejű tájékoztatása mellett mindenkori elérhetőségeiről és azok minden változásáról.

67. § (1) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a felügyeleti tevékenysége gyakorlása során köteles a 28. §-ban meghatározott felügyeleti kockázatértékelés eredménye alapján eljárni és az e törvény szerinti felügyeleti eljárás gyakoriságát és terjedelmét a megállapított kockázatokhoz igazítani.

(2) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv 66. § és e § szerinti felügyeleti tevékenysége kiterjed a szolgáltató 27. § szerinti belső kockázatértékelésének és belső eljárásrendjének ellenőrzésére is.

68. § (1)147 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az e törvény szerinti felügyeleti tevékenységének gyakorlása során biztosítja az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező szolgáltató magyarországi fióktelepének, leányvállalatának és telephelyeinek e törvény rendelkezéseinek való megfelelését is.

(1a)148 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv egy csoport részét képező hitelintézetek és pénzügyi intézmények esetében együttműködik a csoport részét képező telephely szerinti tagállam felügyeleti hatóságával.

(1b)149 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv felügyeli a 61. § (1) bekezdésére tekintettel a csoportszintű politikák és eljárások eredményes végrehajtását, illetve lefolytatását.

(2) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a felügyeleti tevékenysége során a 61. § (2) bekezdésében meghatározott központi kapcsolattartó pont vonatkozásában – kivételes jelleggel, így különösen súlyos és azonnali orvoslást igénylő jogsértés megállapítása esetén – átmeneti időtartamra a 69. § szerinti intézkedéseket alkalmazhatja.

(3)150 Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az (1) és (2) bekezdésben meghatározott felügyeleti intézkedés végrehajtása során köteles együttműködni az érintett másik tagállam felügyeletet ellátó szervével, továbbá az európai felügyeleti hatóságokkal.

69. §151 (1) E törvény rendelkezéseinek megsértése vagy az e törvényben meghatározott kötelezettségek nem megfelelő teljesítése, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott egyéb jogszabály megsértése, valamint a felügyeletet ellátó szerv döntésében foglaltak megsértése vagy figyelmen kívül hagyása esetén az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv a jogsértés súlyával arányosan a következő intézkedéseket alkalmazhatja:

a) figyelmezteti a szolgáltatót;

b) határidő tűzésével kötelezi a szolgáltatót a jogsértés megszüntetésére;

c) kötelezi a szolgáltatót a belső szabályzat felügyeletet ellátó szerv által meghatározott határidőn belüli és meghatározott szempontok szerinti átdolgozására, valamint a felügyeletet ellátó szervnek történő bemutatására;

d) az 1. § (1) bekezdés a)–e), g), i) és m) pontjában meghatározott szolgáltató esetében – törvényben meghatározott korlátok mellett – a felügyeletet ellátó szerv visszavonja vagy a jogsértés megszüntetéséig felfüggeszti a kiadott egyes tevékenységi vagy működéshez szükséges engedélyt;

e)152 a felügyeletet ellátó szerv

ea) az 1. § (1) bekezdés j) és r) pontjában meghatározott szolgáltató esetében törli a nyilvántartásból a szolgáltatót, vagy a tevékenység végzésétől legalább egy, de legfeljebb tizenkét hónapra eltiltja,

eb) az 1. § (1) bekezdés k), p) és q) pontjában meghatározott szolgáltató esetében törli a nyilvántartásból a szolgáltatót,

ec) az 1. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott szolgáltató esetében kezdeményezi a nyilvántartást vezető szervnél a szolgáltató nyilvántartásból történő törlését, vagy a tevékenység végzésétől való eltiltását legalább egy, de legfeljebb tizenkét hónapra,

ed) az 1. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott szolgáltató esetében kezdeményezi a nyilvántartást vezető szervnél a szolgáltató nyilvántartásból történő törlését;

f) kezdeményezi a szolgáltató vezetője vagy a jogsértésért felelős foglalkoztatottja, segítő családtagja felelősségének megállapítását;

g) kezdeményezi a szolgáltató vezetője vezetői jogkörének a jogsértés megszüntetéséig történő felfüggesztését vagy visszavonását;

h) az a)–g) és i)–l) pontban felsorolt intézkedések mellett vagy önállóan

ha) az 1. § (1) bekezdés a)–c) és e) pontjában meghatározott szolgáltató esetében négyszázezer forinttól a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott éves beszámoló vagy az összevont (konszolidált) éves beszámoló szerinti éves nettó árbevétel vagy a számviteli jogszabályok szerinti, annak megfelelő bevétel 10%-ának megfelelő összegig, legfeljebb kettőmilliárd forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki,

hb) az 1. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott szolgáltató esetében négyszázezer forinttól a tárgyévet megelőző év tagdíjbevételei és támogatásai együttes összege 10%-ának megfelelő összegig, legfeljebb kettőmilliárd forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki,

hc) az 1. § (1) bekezdés f)–k), m) és p)–r) pontjában meghatározott szolgáltató esetében százezer forinttól legfeljebb négyszázmillió forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki;

i) az 1. § (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott szolgáltatók esetében felügyeleti biztost rendelhet ki;

j) kötelezi a szolgáltatót határidő tűzésével az alkalmazottak (vezetők) szakmai továbbképzésére vagy megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező alkalmazottak (vezetők) felvételére;

k) az 1. § (1) bekezdés a–e) pontjában meghatározott szolgáltatók esetében előírhatja rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését;

l) az 1. § (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott szolgáltató jogsértésért felelős vezetőjét, foglalkoztatottját, segítő családtagját

la) figyelmeztetheti,

lb) vezető állású személy esetében százezer forinttól legfeljebb ötszázmillió forintig terjedő, a szolgáltató által át nem vállalható pénzbírsággal, foglalkoztatott, segítő családtag esetében pedig húszezer forinttól legfeljebb húszmillió forintig terjedő, a szolgáltató által át nem vállalható pénzbírsággal sújthatja.

(2) Az 1. § (1) bekezdés a)–e) és m) pontja szerinti szolgáltatók felett e törvény szerint felügyeletet ellátó szerv eljárásában – az MNBtv.-ben meghatározott esetkörökön túlmenően – a döntés meghozataláig terjedő időtartamra önálló jogorvoslattal meg nem támadható végzésben az (1) bekezdésben felsorolt, általa megtehető intézkedéseket – a h) és l) pont kivételével – kivételes intézkedésként is alkalmazza, ha erre – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása tilalmának hatékony érvényesítéséhez fűződő társadalmi érdek védelme miatt – halaszthatatlanul szükség van.

(3) Amennyiben az (1) bekezdés h) pont hc) alpontjában meghatározott esetben a jogsértésből származó vagyoni előny meghatározható, és annak kétszerese meghaladja a négyszázmillió forintot, úgy a kiszabható bírság a vagyoni előny kétszeresének megfelelő összegig terjedhet.

(4) Az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv az intézkedések alkalmazásánál tekintettel van:

a) a jogsértés súlyosságára,

b) a jogsértésért felelős személyek szándékos vagy gondatlan magatartására,

c) a jogsértő piaci részesedésére abban az esetben, ha az az adott szolgáltatói kategória tekintetében értelmezhető,

d) a jogsértés szolgáltatóra vagy ügyfeleire gyakorolt hatására,

e) a felelős személyek által a felügyeletet ellátó szervvel szemben tanúsított együttműködésre,

f) a jogsértés időtartamára, ismétlődésére vagy gyakoriságára.

(5) Az (1) bekezdés l) pontjában foglalt intézkedés mellett a szolgáltatóval szemben az (1) bekezdésben meghatározott intézkedést kell alkalmazni abban az esetben is, ha a szolgáltató jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, és a szolgáltató vezetője a szolgáltató javára sérti meg e törvény rendelkezéseit.

(6) Az (1) bekezdés l) pontjában foglalt intézkedés mellett a szolgáltatóval szemben az (1) bekezdésben meghatározott intézkedést kell alkalmazni abban az esetben is, ha a szolgáltató jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, és a szolgáltató foglalkoztatottja vagy segítő családtagja a szolgáltató javára sérti meg e törvény rendelkezéseit úgy, hogy a szolgáltató vezetője felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségének a teljesítése a jogsértést megakadályozhatta volna.

(7) Az (1) bekezdés h) pontja szerint kiszabott pénzbírságot a közléstől számított harminc napon belül kell megfizetni. A szolgáltató kérelmére a felügyeletet ellátó szerv a pénzfizetési kötelezettség teljesítésére halasztást, illetve részletekben történő teljesítést (a továbbiakban: fizetési kedvezmény) is megállapíthat. A pénzbírság megfizetésére kötelezett szolgáltató a határozat közlésétől számított öt napon belül benyújtott kérelmében kérheti a fizetési kedvezmény engedélyezését abban az esetben, ha rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést, vagy az számára aránytalan nehézséget jelentene. A feltételek meglétét a szolgáltatónak hitelt érdemlően, dokumentumokkal alátámasztva igazolnia kell.

70. § Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervek a felügyeleti tevékenység gyakorlása során szorosan együttműködnek egymással, a pénzügyi információs egységgel, a nyomozó hatósággal, az ügyészséggel és a bírósággal, valamint a más tagállambeli vagy harmadik országbeli felügyeletet ellátó szervekkel.

71. § (1)153 Az e törvény szerinti felügyeleti eljárás során hozott véglegessé vált vagy a jogorvoslatra tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatot az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv – a szolgáltatóval történő közlést követően – haladéktalanul köteles közzétenni a honlapján oly módon, hogy abból legalább a szabály megsértésének vagy a hiányosságnak a jellegére, illetve a jogsértő személyére vonatkozó adatok, információk megismerhetőek legyenek.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt közzétételi kötelezettség teljesítését az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv az azt alátámasztó okok fennállásáig elhalaszthatja, ha

a) a jogsértő személyére vonatkozó adatok, információk nyilvánosságra kerülése – a jogsértés súlyára is tekintettel – aránytalan hátrányt okozna az érintett számára; vagy

b) az 1. § (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott szolgáltatói szektor stabil, zavartalan működését veszélyeztetné; vagy

c) folyamatban lévő vagy jövőben megindítandó eljárás lefolytatását veszélyeztetné.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt közzétételi kötelezettség teljesítése alól az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv mentesülhet, ha

a) a (2) bekezdésben meghatározott indokok alapján a közzététel elhalasztása nem elegendő; vagy

b) a jogsértés súlyára tekintettel az aránytalan lenne.

(4) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott ok megszűnéséig a közzétételi kötelezettség az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv döntése alapján a jogsértő személyére vonatkozó adatok és információk nélkül, névtelenséget biztosító formában is teljesíthető.

(5) Az (1) bekezdés szerint jogorvoslatra tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozat közzététele esetén az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv a jogorvoslat eredményére vonatkozó információkat is köteles – a határozat jogerőre emelkedésével egyidejűleg – közzétenni a honlapján.

(6) Az 5. § a)–c) és e)–g) pontjában meghatározott felügyeletet ellátó szerv az (1) bekezdés alapján közzétett információk elérhetőségét a közzétételtől számított öt évig köteles biztosítani.

72. § (1) A szolgáltató vezetője, foglalkoztatottja vagy segítő családtagja, illetve a szolgáltató ügyfele (a továbbiakban: értesítést beküldő személy) – nevének és lakcímének megadásával – írásban értesítheti az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szervet az e törvény rendelkezéseinek szolgáltató (vezetője, foglalkoztatottja vagy segítő családtagja) általi megsértésére utaló körülmény esetén (a továbbiakban: értesítés).

(2) Az értesítést az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv a beérkezéstől számított harminc napon belül köteles megvizsgálni és dönteni az e törvény szerinti felügyeleti eljárás hivatalból való megindításának szükségességéről, az ellenőrzés módjáról, illetve a felügyeleti eljárás megindításának mellőzéséről. Ha az értesítést beküldő személy az értesítést nem az eljárásra jogosult felügyeletet ellátó szervhez tette meg, az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az értesítést az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez haladéktalanul átteszi.

(3) Az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv az értesítést beküldő személyt

a) a (2) bekezdés alapján meghozott döntéséről haladéktalanul,

b) az értesítés áttételéről az áttétellel egyidejűleg

értesíti.

(4) Az értesítés érdemi vizsgálata mellőzhető, ha:

a) ugyanazon személy küldött ismételten a korábbival mindenben megegyező értesítést;

b) az értesítést beküldő személy az (1) bekezdésben meghatározott körülményről való tudomásszerzéstől számított hat hónap után tájékoztatta a felügyeletet ellátó szervet;

c) az értesítést beküldő személy nem igazolta az (1) bekezdés szerinti érintettségét;

d) az értesítés nyilvánvalóan alaptalan;

e) az értesítés vizsgálata nem tartozik e törvény hatálya alá;

f) az értesítés vizsgálatára a felügyeletet ellátó szerv nem rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.

(5) Az azonosíthatatlan személy által küldött értesítés vizsgálatát az 5. §-ban meghatározott felügyeletet ellátó szerv mellőzi, kivéve, ha az értesítés alapjául a rendelkezésre álló információk alapján súlyos jogsértés szolgál.

(6) Az értesítést beküldő személyt – jóhiszeműsége esetén – nem érheti hátrány az értesítés megtétele miatt.

(6a)154 Jogellenesnek minősül minden, az értesítést beküldő személy számára meghozott hátrányos intézkedés, így különösen a munkáltatónak a munkavállaló szempontjából hátrányos vagy megkülönböztető intézkedése.

(6b)155 Az értesítést beküldő személy a (6a) bekezdésben meghatározott, számára hátrányos intézkedéssel szemben panaszt, illetve jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő.

(7) Az értesítést beküldő személy és a feltételezett jogsértő személyes adatait kizárólag az e törvény szerinti felügyeleti eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv az e §-ban rögzített kötelezettségek végrehajtása érdekében kezelheti. Az érintett személyes adatai – írásbeli hozzájárulása nélkül – jogosulatlan harmadik fél számára nem adhatóak át és nem hozhatóak nyilvánosságra.

(8) Az értesítéssel, az az alapján lefolytatott vizsgálattal és a megtett intézkedésekkel kapcsolatos adatokat az utolsó vizsgálati cselekmény vagy intézkedés befejezésétől számított öt évig meg kell őrizni.

18/A. 156 Szakmai titoktartás és a Felügyelet és más hatóságok közötti együttműködés

72/A. § (1) Minden olyan személy, aki az e törvényben meghatározott kötelezettségek teljesítése tekintetében a Felügyelet foglalkoztatottja vagy foglalkoztatottja volt, köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot, banktitkot, értékpapírtitkot, fizetési titkot és biztosítási titkot (ezen § alkalmazásában a továbbiakban együtt: szakmai titok) megőrizni. A Felügyelet nevében nem foglalkoztatottként eljáró személyt szakmai titoktartási kötelezettség terheli.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek az e törvény szerinti kötelezettségeik teljesítése során tudomásukra jutó szakmai titkot csak összefoglaló vagy összesített formában fedhetik fel olyan módon, amelyből az egyes hitelintézeteket és pénzügyi szolgáltatókat nem lehet azonosítani.

(3) A szakmai titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a büntetőeljárás során a Felügyelettel, az ügyészséggel, a nyomozó hatósággal és az előkészítő eljárást folytató szervvel szemben.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak megsértése nélkül a Felügyelet információcserét folytathat az Európai Unió más tagállamain belül a hitelintézetek és pénzügyi szolgáltatók felügyeletét ellátó szervekkel, beleértve az Európai Központi Bankot is.

(5) A Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott szakmai titkokat kizárólag az alábbi célokra használhatja fel:

a) az e törvény vagy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemmel, a prudenciális szabályozással és a hitelintézetek és pénzügyi szolgáltatók felügyeletével kapcsolatos jogszabályok szerinti feladataik ellátása céljából, ideértve az intézkedések alkalmazását is;

b) A Felügyelet döntésével szembeni jogorvoslati eljárás céljából;

c) az e törvény vagy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemmel, a prudenciális szabályozással és a hitelintézetek és pénzügyi szolgáltatók felügyeletével kapcsolatos uniós jogszabályok megsértése miatt indított bírósági eljárások céljából.

(6) A Felügyelet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem elősegítése céljából önállóan nemzetközi információcserét és együttműködést folytat az Európai Unió más tagállamain belül a hitelintézetek és pénzügyi szolgáltatók felügyeletét ellátó szervekkel, beleértve az Európai Központi Bankot is. E nemzetközi együttműködés keretében a Felügyelet saját hatáskörének keretein belül a megkereső felügyeletet ellátó szerv nevében vizsgálatot indít, és a vizsgálat során megszerzett információkat a megkereső hatóságnak az (1)–(5) bekezdésben meghatározott feltételekkel átadja.

(7) A Felügyelet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem elősegítése céljából jogosult viszonossági alapon harmadik ország vele azonos hatáskörrel rendelkező felügyeletet ellátó szervével együttműködési megállapodást kötni. A szakmai titok védelme érdekében az együttműködési megállapodásoknak tartalmazniuk kell legalább az (1)–(5) bekezdésben meghatározottakkal egyenértékű adatvédelmi rendelkezéseket. Az együttműködési megállapodások alapján megszerzett információk kizárólag az e törvényben meghatározott célokból használhatók fel.

(8)157 A Felügyelet a (6) bekezdésben meghatározott nemzetközi információcsere és együttműködés keretében tudomására jutott információkat a (7) bekezdés szerinti együttműködés során kizárólag az információkat átadó felügyeletet ellátó szerv hozzájárulásával és kizárólag abból a célból jogosult felfedni, amelyhez az információkat átadó felügyeletet ellátó szerv hozzájárulását adta.

19. 158 Az ügyvédekre, a kamarai jogtanácsosokra és a közjegyzőkre vonatkozó eltérő rendelkezések

73. § (1)159 Az e törvényben meghatározott ügyfél-átvilágítási és bejelentési kötelezettség az ügyvédet – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor terheli, ha az Üttv. 3. § (1) bekezdés i) pontja szerinti tevékenységet végez, vagy ha pénz és értéktárgy letéti kezelését végzi, illetve a következő jogügyletek előkészítésével és végrehajtásával összefüggésben végez az Üttv. 2. § (1) bekezdésében meghatározott ügyvédi tevékenységet:

a) gazdasági társaságban vagy egyéb gazdálkodó szervezetben lévő vagyonrész (részesedés) tulajdonának átruházása,

b) ingatlan tulajdonának átruházása,

c) gazdasági társaság vagy egyéb gazdálkodó szervezet alapítása, működtetése, megszűnése,

d) bizalmi vagyonkezelési szerződés vagy bizalmi vagyonkezelés létesítésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat,

e) ingó vagyonelem, különösen pénzeszköz, pénzügyi eszköz ellenérték nélkül történő átruházása.

(1a)160 Az e törvényben meghatározott ügyfél-átvilágítási és bejelentési kötelezettség a kamarai jogtanácsost – az (1b) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor terheli, ha a következő jogügyletek előkészítésével és végrehajtásával összefüggésben végez az Üttv. 2. § (1) bekezdésében meghatározott ügyvédi tevékenységet:

a) gazdasági társaságban vagy egyéb gazdálkodó szervezetben lévő vagyonrész (részesedés) tulajdonának átruházása,

b) ingatlan tulajdonának átruházása,

c) gazdasági társaság vagy egyéb gazdálkodó szervezet alapítása, működtetése, megszűnése,

d) bizalmi vagyonkezelési szerződés vagy bizalmi vagyonkezelés létesítésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat.

(1b)161 A kamarai jogtanácsost az e törvény szerinti szolgáltatónak minősülő ügyfele számára a szolgáltató e törvény hatálya alá tartozó tevékenysége keretében végzett ügyvédi tevékenysége alapján terhelő kötelezettségeket a kamarai jogtanácsos ügyfele a rá, mint szolgáltatóra vonatkozó szabályok szerint teljesíti.

(1c)162 Az ügyvédet és a kamarai jogtanácsost az e törvényben meghatározott ügyfél-átvilágítási kötelezettség akkor terheli, ha az (1) vagy az (1a) bekezdés és a 6. § (1) bekezdése szerinti feltételek együttesen állnak fenn. Kamarai jogtanácsos esetén ügyleti megbízás alatt az ügyfele számára az (1b) bekezdés alá nem tartozó tevékenység ellátását kell érteni.

(1d)163 Az ügyvéd és a kamarai jogtanácsos ügyfél-átvilágítási és bejelentési kötelezettsége az ügyfelével szerződő személyre és képviselőjére is kiterjed.

(2) Az e törvényben meghatározott ügyfél-átvilágítási és bejelentési kötelezettség a közjegyzőt – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor terheli, ha bizalmi őrzést végez, vagy a Kjtv.-ben meghatározott más polgári nemperes eljárást folytat le a következő jogügyletek előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatban:

a) gazdasági társaságban vagy egyéb gazdálkodó szervezetben lévő vagyonrész (részesedés) tulajdonának átruházása,

b) ingatlan tulajdonának átruházása,

c) gazdasági társaság vagy egyéb gazdálkodó szervezet alapítása, működtetése, megszűnése;

d) bizalmi vagyonkezelési szerződés vagy bizalmi vagyonkezelés létesítésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat.

(3)164 Az e törvényben előírt bejelentési kötelezettség, illetve a 75. § (3) bekezdésében meghatározott, a pénzügyi információs egység megkeresésére vonatkozó válaszadási kötelezettség az ügyvédet és a kamarai jogtanácsost nem terheli, ha

a) a bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény büntetőeljárásban történő védelem, illetve bíróság előtti képviselet – ide nem értve a cégbírósági eljárásban történő képviseletet – előkészítése, ellátása során, vagy ellátását követően utóbb és azzal összefüggésben jutott tudomására,

b) a bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény az a) pontban írt képviselet, védelem ellátásának, vagy az eljárás megindításának a szükségességével összefüggésben végzett jogi tanácsadás során jutott a tudomására.

(4) Az e törvényben előírt bejelentési kötelezettség, illetve a 75. § (3) bekezdésében meghatározott, a pénzügyi információs egység megkeresésére vonatkozó válaszadási kötelezettség a közjegyzőt nem terheli, ha

a) a bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény az eljárás megindításának a szükségességével összefüggésben a felek kioktatása során jutott a tudomására,

b) a közjegyző – a Kjtv.-ben szabályozott polgári nemperes eljárásokon kívüli – nemperes eljárást folytat le.

74. § (1)165 A bejelentést az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos és a közjegyző a területi kamaránál köteles teljesíteni. Az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos és a közjegyző alkalmazottja – ideértve az alkalmazott ügyvédet is – a bejelentést a munkáltatói jogokat gyakorló ügyvédnél vagy közjegyzőnél teszi meg. A munkáltatói jogokat gyakorló ügyvéd vagy közjegyző a bejelentést haladéktalanul továbbítja a területi kamarának. Az ügyvédi iroda alkalmazottja a taggyűlés által kijelölt személynek tesz bejelentést, aki a bejelentést haladéktalanul továbbítja annak a kamarának, amely az irodát nyilvántartásba vette.

(1a)166 A jogi előadó a bejelentést annál a kamarai jogtanácsosnál teszi meg, akinek az irányításával a 73. § (1a) bekezdése szerinti ügyvédi tevékenységet gyakorolja. A kamarai jogtanácsos a bejelentést haladéktalanul továbbítja a területi kamarának.

(2) A területi ügyvédi, közjegyzői kamarák elnöke kijelöli azt a személyt, aki az (1) bekezdésben meghatározott személyektől érkezett bejelentést a pénzügyi információs egységnek haladéktalanul továbbítja. A kijelölt személyről és a személyében bekövetkezett változásról a területi ügyvédi, közjegyzői kamara haladéktalanul köteles tájékoztatást küldeni a pénzügyi információs egység részére.

(3) Az ügyvédi iroda esetében a taggyűlés dönthet arról, hogy a 30. § (1) bekezdésében, a 63. §-ban és a 64. §-ban meghatározott kötelezettségeket az iroda vagy a tagok teljesítsék.

75. § (1)167 A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében a feladatainak ellátásához szükséges mértékben jogosult megismerni és kezelni az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos és a közjegyző által kezelt adatot, illetve az ügyvédi és közjegyzői titkot.

(2)168 A pénzügyi információs egység elemző-értékelő tevékenysége keretében megkereséssel fordulhat az (1) bekezdésben meghatározott adat, titok tekintetében az ügyvédhez, a kamarai jogtanácsoshoz és a közjegyzőhöz. A pénzügyi információs egység a megkeresését a 74. § (2) bekezdésében meghatározott kijelölt személyen keresztül küldi meg, aki azt haladéktalanul továbbítja a megkeresett ügyvédhez, a kamarai jogtanácsoshoz vagy közjegyzőhöz.

(3)169 Ha a megkeresett ügyvéd, kamarai jogtanácsos vagy közjegyző a megkeresésben megjelölt adatot, titkot a 73. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott ügyvédi vagy közjegyzői tevékenység ellátása során vagy annak eredményeként kezeli, köteles a megkeresésben megjelölt adatot, titkot a 45. § szerint megjelölt határidőn belül a kijelölt személy részére megküldeni, aki a választ haladéktalanul továbbítja a pénzügyi információs egység részére.

(4)170 Ha az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos vagy a közjegyző a megkeresésben megjelölt adatot, titkot nem a 73. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott ügyvédi vagy közjegyzői tevékenység ellátása során, illetve eredményeként kezeli, vagy e tevékenység ellátása során, illetve eredményeként kezeli, de a 73. § (3)–(5) bekezdésében meghatározott mentesülési ok áll fenn, akkor az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos vagy a közjegyző jogosult a válaszadás megtagadására. Az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos vagy a közjegyző a válasz megtagadásának tényéről a (3) bekezdésben meghatározott módon haladéktalanul értesíti a pénzügyi információs egységet.

(5)171 Az ügyvéd, a kamarai jogtanácsos vagy a közjegyző bejelentési kötelezettségének, valamint a pénzügyi információs egység megkeresésének teljesítése nem tekinthető a törvényen alapuló titoktartási kötelezettség megsértésének.

(6) E törvény alkalmazásában a közjegyzőt nem terheli a Kjtv. 3. § (2) bekezdésében előírt kötelezettség.

76. § (1)172 Az e törvényben meghatározott

a) a területi ügyvédi kamarák által alkalmazandó felügyeleti eljárásrendről, felügyeleti kockázatértékelésről és felügyeleti útmutatóról,

b) az auditált elektronikus hírközlő eszköz és működtetésének minimum követelményeire, auditálásának módjára és az ilyen eszköz útján végzett ügyfél-átvilágítás végrehajtására, valamint

c) az egyéni ügyvéd, az egyszemélyes ügyvédi iroda 73. § (1) bekezdése szerinti, továbbá a kamarai jogtanácsos 73. § (1a) bekezdése szerinti tevékenysége tekintetében az e törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére

a Magyar Ügyvédi Kamara egységes szabályzatot készít, amely az egyéni ügyvéd, az egyszemélyes ügyvédi iroda 73. § (1) bekezdése szerinti, továbbá a kamarai jogtanácsos 73. § (1a) bekezdése szerinti tevékenysége tekintetében a 65. §-ban meghatározott belső szabályzatnak és kockázatértékelésnek minősül.

(2)173

(3)174 Az e törvényben meghatározott kötelezettségek körébe tartozó feladatok teljesítésére a közjegyzők részére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szabályzatot készít, amely a közjegyzők tekintetében a 65. §-ban meghatározott belső szabályzatnak minősül.

(4)175 Az (1) bekezdésben meghatározott szabályzatot a Magyar Ügyvédi Kamara, a (3) bekezdésben meghatározott szabályzatot a Magyar Országos Közjegyzői Kamara köteles e törvény módosításait követően, illetve a 27. § szerinti kockázatértékelés változása esetén felülvizsgálni és szükség esetén módosítani.

76/A. §176 A Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a területi közjegyzői kamarák adatszolgáltatása alapján a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, és a területi ügyvédi kamarák adatszolgáltatása alapján a Magyar Ügyvédi Kamara a tárgyévet követő év június 30. napjáig, anonim módon éves jelentést tesznek közzé, amely információkat tartalmaz:

a) a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a területi közjegyzői kamarák és a területi ügyvédi kamarák által felügyelt szolgáltatóknak az e törvényben foglalt rendelkezések súlyos, ismétlődő, rendszeres vagy e módokat ötvöző megsértéséért történő felelősségre vonásával összefüggésben hozott intézkedésekről;

b) az e törvényben foglalt rendelkezések lehetséges vagy tényleges megsértéséről szóló értesítések számáról a 72. § (1) bekezdése alapján;

c) a Magyar Könyvvizsgálói Kamarához, a területi közjegyzői kamarákhoz és a területi ügyvédi kamarákhoz érkezett bejelentések számáról, valamint a pénzügyi információs egységnek továbbított bejelentések számáról;

d) azon intézkedések számáról és leírásáról, amelyeket – a 66–72. § értelmében – annak figyelemmel kísérése céljából hajtanak végre, hogy a kötelezett szolgáltatók megfelelnek-e a 6–24. §, a 30–37. §, az 56–59. §, valamint a 63–64. § szerint fennálló kötelezettségeiknek.

19/A. 177 Egyes szolgáltatók nyilvántartásba vételének szabályai

76/B. § (1) A székhelyszolgáltató a tevékenység végzésére irányuló szándékát köteles bejelenteni az 5. §-ban meghatározott felügyeleti szervnek (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: felügyeleti szerv); a tevékenység a bejelentés megtételét követően folytatható.

(2) A székhelyszolgáltató a nyilvántartásba vételkor megadott adatokban, illetve a nyilvántartásba vétel feltételeiben bekövetkezett változást, ideértve a tevékenység végzésének megszüntetését is, köteles 15 munkanapon belül bejelenteni a felügyeleti szervnek.

(3) A bejelentést írásban kell megtenni.

76/C. § (1) Természetes személy székhelyszolgáltató nem lehet az,

a) akit

aa) a 2013. június 30. napjáig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XV. Fejezet VII. címében meghatározott közélet tisztasága elleni bűncselekmény, a XV. Fejezet VIII. címében meghatározott nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, terrorcselekmény, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése, bűnszervezetben részvétel, önbíráskodás, közokirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, visszaélés okirattal, XVII. Fejezetben meghatározott gazdasági bűncselekmény, XVIII. Fejezetben meghatározott vagyon elleni bűncselekmény,

ab) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetben meghatározott korrupciós bűncselekmény, terrorcselekmény, terrorizmus finanszírozása, jármű hatalomba kerítése, bűnszervezetben részvétel, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, közokirat-hamisítás, hamis magánokirat felhasználása, okirattal visszaélés, XXXV–XLIII. Fejezetben meghatározott bűncselekmény

elkövetése miatt elítéltek, a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülésig, illetve

b) aki nem felel meg a székhelyszolgáltatásról szóló rendeletben foglalt feltételeknek.

(2) Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem végezhet székhely-szolgáltatási tevékenységet, ha

a) vezető állású személyével, természetes személy tagjával, illetve tényleges tulajdonosával (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: érintett személyek) szemben az (1) bekezdésben meghatározott kizáró ok áll fenn, illetve

b) nem felel meg a székhelyszolgáltatásról szóló rendeletben foglalt feltételeknek.

(3) A bejelentésnek tartalmaznia kell a székhelyszolgáltató

a) jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén:

aa) nevét,

ab) székhelyét,

ac) cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát,

ad) hivatalos elérhetőségét;

b) természetes személy esetén:

ba) nevét, születési nevét,

bb) anyja nevét,

bc) lakcímét,

bd) születési helyét és idejét.

(4) A bejelentéshez mellékelni kell

a) az e törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti belső szabályzatot,

b) az (1) bekezdés a) pontja, vagy a (2) bekezdés a) pontja tekintetében az érintett személyek 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát, valamint

c) azokat az okiratokat, amelyek a székhelyszolgáltatásról szóló rendelet szerinti feltételeknek való megfelelést igazolják.

76/D. § A nyilvántartás tartalmazza:

a) a 76/C. § (3) bekezdésében foglalt adatokat,

b) a bejelentés napját és a nyilvántartásba vétel napját,

c) a nyilvántartásból való törlés tényét, okát és napját,

d) a nyilvántartásba vétel feltételeinek vizsgálatával összefüggő körülményeket.

76/E. § (1)178 Ha a bejelentés alapján megállapítható, hogy a székhelyszolgáltató megfelel a feltételeknek, és a bejelentés tartalmazza a 76/C. § (3) és (4) bekezdése szerinti adatokat és igazolásokat, a felügyeleti szerv a székhelyszolgáltatót nyilvántartásba veszi. A felügyeleti szerv a tevékenység végzésére irányuló kérelem előterjesztéséről, a székhelyszolgáltató nyilvántartásba vételéről vagy a nyilvántartásba vétel elutasításáról 15 napon belül értesíti az állami adó- és vámhatóságot. A felügyeleti szerv a nyilvántartásba vett szolgáltatókat honlapján közzéteszi.

(2) A felügyeleti szerv ügyintézési határideje 60 nap.

(3) A felügyeleti szerv évente megvizsgálhatja, hogy a nyilvántartásban szereplő székhelyszolgáltatók tekintetében továbbra is fennállnak-e a nyilvántartásba vétel feltételei. A vizsgálat eredményes lefolytatása érdekében a nyilvántartásban szereplő székhelyszolgáltató a tárgyév december 31-éig köteles írásban igazolni a székhelyszolgáltatásról szóló rendeletben foglalt feltételek teljesülését. A felügyeleti szerv a bűnügyi nyilvántartó szervtől a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 69. § (2) bekezdésében foglalt adatok megadásával a Bnytv. 71. § (2) bekezdése szerinti adatigényléssel vizsgálja meg azt, hogy felmerül-e a természetes személy székhelyszolgáltatóra, jogi személy vagy nem jogi személy szervezet esetén a vezető állású személyére, természetes személy tagjára, tényleges tulajdonosára 76/C. § (1) bekezdés a) pontja, vagy a (2) bekezdés a) pontja szerinti kizáró okot megalapozó adat.

(4) Ha a felügyeleti szerv megállapítja, hogy a nyilvántartásba vételnek a feltételei nem állnak fenn, felhívja a székhelyszolgáltatót, hogy a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül szüntesse meg az akadályt és ezt írásban igazolja a felügyeleti szervnek. A határidő eredménytelen elteltét követően a felügyeleti szerv a székhelyszolgáltatót törli a nyilvántartásból és értesíti az állami adó- és vámhatóságot.

(5) Az állami adó- és vámhatóság megvizsgálja, hogy a törölt székhelyszolgáltató mely adózóknál lát el székhelyszolgáltatási tevékenységet, és felhívja az adózót, hogy gondoskodjon megfelelő székhely biztosításáról.

20. Záró rendelkezések

77. § (1)179 Felhatalmazást kap a miniszter arra, hogy rendeletben állapítsa meg a belső szabályzat kötelező tartalmi elemeit, valamint a vagyon forrására vonatkozó nyilatkozat kötelező tartalmi elemeit.180

(2)181 Felhatalmazást kap a miniszter arra, hogy rendeletben állapítsa meg az 1. § (1) bekezdés f), h), j), k) és n)–r) pontjában meghatározott szolgáltatók tekintetében182

a) a belső kockázatértékelés elkészítésének szabályrendszerére,

b) a belső ellenőrző és információs rendszer működtetésére,

c) az egyszerűsített és a fokozott ügyfél-átvilágítás esetköreire és azok felügyeleti jóváhagyásának szabályaira,

d) az auditált elektronikus hírközlő eszköz és működtetésének minimum követelményeire, auditálásának módjára, valamint az ilyen eszköz útján végzett ügyfél-átvilágítás végrehajtására,

e) a megerősített eljárás esetköreire és feltételrendszerére,

f) a kockázatérzékenységi megközelítés alapján üzleti kapcsolat létesítéséhez vagy ügyleti megbízás teljesítéséhez vezetői döntést igénylő esetek meghatározására,

g) a képzési programra,

h) az ügylet felfüggesztésére

i)183 a tényleges tulajdonos személyazonosságának megállapítása érdekében megteendő intézkedésekre

vonatkozó részletszabályokat.

(3) Felhatalmazást kap a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy rendeletben állapítsa meg az 1. § (1) bekezdés a)–e) és m) pontjában meghatározott szolgáltatók tekintetében

a) a belső kockázatértékelés elkészítésének szabályrendszerére,

b) a belső ellenőrző és információs rendszer működtetésére,

c) az egyszerűsített és a fokozott ügyfél-átvilágítás esetköreire és azok felügyeleti jóváhagyásának szabályaira,

d) az auditált elektronikus hírközlő eszköz és működtetésének minimum követelményeire, auditálásának módjára, valamint az ilyen eszköz útján végzett ügyfél-átvilágítás végrehajtására,

e) a megerősített eljárás esetköreire és feltételrendszerére,

f) a kockázatérzékenységi megközelítés alapján üzleti kapcsolat létesítéséhez vagy ügyleti megbízás teljesítéséhez vezetői döntést igénylő esetek meghatározására,

g) a képzési programra,

h) az ügylet felfüggesztésére

i)184 i) a tényleges tulajdonos személyazonosságának megállapítása érdekében megteendő intézkedésekre

vonatkozó részletszabályokat.185

(3a)186 Felhatalmazást kap a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, hogy rendeletben állapítsa meg az 1. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott szolgáltatók tekintetében

a) a belső kockázatértékelés elkészítésének szabályrendszerére,

b) a belső ellenőrző és információs rendszer működtetésére,

c) az egyszerűsített és a fokozott ügyfél-átvilágítás esetköreire és azok felügyeleti jóváhagyásának szabályaira,

d) az auditált elektronikus hírközlő eszköz és működtetésének minimumkövetelményeire, auditálásának módjára, valamint az ilyen eszköz útján végzett ügyfél-átvilágítás végrehajtására,

e) a megerősített eljárás esetköreire és feltételrendszerére,

f) a kockázatérzékenységi megközelítés alapján üzleti kapcsolat létesítéséhez vagy ügyleti megbízás teljesítéséhez vezetői döntést igénylő esetek meghatározására,

g) a képzési programra,

h) az ügylet felfüggesztésére

vonatkozó részletszabályokat.187

(4)188

78. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2017. június 26-án lép hatályba.

(2) A 93–94. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 3. § 28. pont m) alpontja 2018. január 3-án lép hatályba.

79. §189

80. §190 (1) A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2019. évi CXIX. törvény (a továbbiakban: Módtv.) hatálybalépésekor191 működő szolgáltató köteles belső szabályzatát a Módtv. hatályba lépését követő 90 napon belül e törvénynek a Módtv.-vel megállapított rendelkezéseinek megfelelően átdolgozni.

(2) A Magyar Ügyvédi Kamara az egyéni ügyvédekre és az egyszemélyes irodákra vonatkozóan, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara a közjegyzőkre vonatkozóan a Módtv. hatálybalépésétől192 számított hatvan napon belül köteles átdolgozni az e törvény szerinti belső szabályzatot.

(3) A Magyar Ügyvédi Kamara a területi ügyvédi kamara által kiadandó útmutató tartalmát meghatározó szabályzatot a Módtv. hatálybalépésétől193 számított harminc napon belül köteles átdolgozni.

(4) A Hivatal a bizalmi vagyonkezelőkre vonatkozóan a Módtv. hatálybalépésétől194 számított hatvan napon belül köteles átdolgozni az e törvény szerinti egységes szabályzatot.

(5)195

(6)196

(7) A Módtv. hatálybalépését197 megelőző napig hatályban volt 12. § (5) bekezdése alapján foganatosított korlátozó intézkedést a szolgáltató megszünteti, ha az ügyfél eleget tesz az azonosító adatok közlésére vonatkozó kötelezettségének.

81. § Ha a szolgáltató e törvény hatálybalépését megelőzően a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: 2007. évi CXXXVI. törvény) 23. § (3) bekezdése alapján kijelölt személyről tájékoztatta a pénzügyi információs egységként működő hatóságot, a 31. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatásra a kijelölt személy vagy annak 31. § (2) bekezdése szerinti adatainak változása esetén köteles. Ebben az esetben a kijelölt személyben történő változásig a kijelölt személy feladatait a 2007. évi CXXXVI. törvény 23. § (3) bekezdése alapján kijelölt személy látja el.

21. Az Európai Unió jogának való megfelelés

82. § (1)198 E törvény

a) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, továbbá

b) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelv, valamint a 2009/138/EK és a 2013/36/EU irányelv módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

c)199 a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK irányelv (Szolvencia II.), a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2014/65/EU irányelv és a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelv módosításáról szóló, 2019. december 18-i (EU) 2019/2177 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

d)200 a pénzügyi és egyéb információk bizonyos bűncselekmények megelőzése, felderítése, nyomozása és a vádeljárás lefolytatása céljából történő felhasználásának megkönnyítését szolgáló szabályok megállapításáról, valamint a 2000/642/IB tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1153 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) E törvény a pénzátutalásokat kísérő adatokról és a 1781/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/847 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

22. Módosító rendelkezések

83–92. §201

93–94. §202

95. §203

1

A törvényt az Országgyűlés a 2017. május 16-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2017. május 26.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (1a) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

4

Az 1. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (2) bekezdés c) pontját a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (1) bekezdése iktatta be.

6

Az 1. § (4) bekezdés c) pontját a 2017: CXCIX. törvény 54. §-a iktatta be.

7

A 3. § 17. pontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 3. § 19a. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 3. § 21a. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be.

10

A 3. § 22a. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (4) bekezdése iktatta be.

11

A 3. § 28. pont l) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. § 28a. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § 31a. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (7) bekezdése iktatta be.

14

A 3. § 37. pont b) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § 38. pont d) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § 38. pont e) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § 38a. pontját a 2021: XLIII. törvény 28. §-a iktatta be.

18

A 3. § 38b. pontját a 2021: XLIII. törvény 28. §-a iktatta be.

19

A 3. § 40. pont a) alpontja a 2019: CXIX. törvény 52. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 3. § 42. pont a) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 3. § 43. pont a) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 3. § 44. pontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 3. § 45. pont a) alpontja a 2019: CXIX. törvény 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 3. § 46. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (14) bekezdése iktatta be.

25

A 3. § 47. pontját a 2019: CXIX. törvény 2. § (14) bekezdése iktatta be.

26

A 4. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 4. § (2) bekezdés h) pontja a 2019: CXIX. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 4. § (5) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

29

Az 5. § b) pontja a 2021: XXXII. törvény 52. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5. § d) pont nyitó szövegrésze a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés b) pontja, a 2018: XCI. törvény 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

31

Az 5. § d) pont da) alpontja a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés c)–d) pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 5. § e) pontja a 2019: CXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

33

Az 5. § f) pontja a 2019: CXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

34

A 6. § (1) bekezdés b) pontja a 2019: CXIX. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 6. § (1) bekezdés c) pontja a 2019: CXIX. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 6. § (1) bekezdés f) pontja a 2019: CXIX. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 6. § (1) bekezdés h) pontját a 2019: CXIX. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be.

38

A 6. § (1) bekezdés i) pontját a 2019: CXIX. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be.

39

A 6. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 6/A. §-t a 2019: CXIX. törvény 5. § (5) bekezdése iktatta be.

41

A 7. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 7. § (2) bekezdés b) pont be) alpontja a 2019: CXIX. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 7. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 7. § (3a) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be.

45

A 7. § (3b) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be.

46

A 7. § (5) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 7. § (7) bekezdése a 2021: XLIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

48

A 7. § (8) bekezdése a 2021: XLIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

49

A 7. § (8a) bekezdését a 2019: XXXIV. törvény 160. § (2) bekezdése iktatta be.

50

A 8. § (4) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

51

A 9. § (1a) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 8. § (1) bekezdése iktatta be.

52

A 9. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 9. § (5) bekezdése a 2021: XLIII. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 9. § (6a) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 30. § (2) bekezdése iktatta be.

55

A 9. § (7) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 8. § (4) bekezdése iktatta be.

56

A 9. § (8) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 8. § (4) bekezdése iktatta be.

57

A 9/A. §-t a 2019: CXIX. törvény 9. §-a iktatta be.

58

A 9/B. §-t a 2019: CXIX. törvény 9. §-a iktatta be.

59

A 10. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 10. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 10. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 10. § (5) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

63

A 11. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 11. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 11. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 12. § a 2019: CXIX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

67

A 13. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 13. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 13. § (4) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A 13. § (8) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 13. § (10) bekezdés c) pontja a 2019: CXIX. törvény 13. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 14. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 14. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 52. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

74

A 14. § (3) bekezdése a 2017: CXCIX. törvény 55–56. §-a, a 2019: CXIX. törvény 52. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

75

A 14. § (4) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 52. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

76

A 14/A. §-t a 2019: CXIX. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

77

A 15. § a 2019: CXIX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

78

A 15. § (1) bekezdése a 2021: XLIII. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A 15. § (1a) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

80

A 15. § (1b) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

81

A 15. § (1c) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

82

A 15. § (3) bekezdése a 2021: XLIII. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 16. § a 2019: CXIX. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 16. § (1) bekezdése a 2021: XLIII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

85

A 16. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2021: XLIII. törvény 38. §-a szerint módosított szöveg.

86

A 16. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2021: XLIII. törvény 38. §-a szerint módosított szöveg.

87

A 16/A. §-t a 2019: CXIX. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be.

88

A 17. § a 2019: CXIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

89

A 18. §-t a 2019: CXIX. törvény 53. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

90

A 19. §-t a 2019: CXIX. törvény 53. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

91

A 20. §-t a 2019: CXIX. törvény 53. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

92

A 21. §-t a 2019: CXIX. törvény 53. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

93

A 22. § (1a) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

94

A 22. § (5) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 22. § (6) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

96

A 24. § a 2019: CXIX. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

97

A 7/A. alcímet (24/A–24/C. §) a 2019: CXIX. törvény 20. §-a iktatta be.

98

A 25. §-t a 2021: XLIII. törvény 43. §-a hatályon kívül helyezte.

99

A 26. § (6) bekezdése a 94. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

100

A 26. § (10) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

101

A 27. § (5) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

102

A 29. § a 2021: XLIII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

103

A 30. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 30. § (2) bekezdés a) pontja a 2019: CXIX. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 33. § a 2019: CXIX. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

106

A 42. § a 2019: CXIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

107

A 43. § a 2019: CXIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

108

A 44. § a 2019: CXIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

109

A 47. § a 2019: CXIX. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

110

A 48. § (3) bekezdése a 2019: XXXIV. törvény 160. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 48. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 502. § b) pontja szerint módosított szöveg.

112

A 48. § (7) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 30. §-a iktatta be.

113

A 49. § (6) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 31. §-a iktatta be.

114

Az 52. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

115

Az 52. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

116

Az 52. § (4) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 32. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

117

Az 52. § (5) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 32. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

118

Az 54. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

119

Az 54. § (6) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be.

120

Az 56. § a 2019: CXIX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

121

Az 57. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

122

Az 57. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

123

Az 57. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

124

Az 59. § (2) bekezdés e) pontja a 2019: CXIX. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

125

Az 59. § (2) bekezdés f) pontja a 2017: CXCVII. törvény 502. § c) pontja szerint módosított szöveg.

126

Az 59. § (2) bekezdés g) pont gb) alpontja a 2017: CXCVII. törvény 502. § d) pontja szerint módosított szöveg.

127

Az 59. § (2) bekezdés j) pontját a 2019: CXIX. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

128

Az 59. § (2) bekezdés k) pontját a 2019: CXIX. törvény 36. § (3) bekezdése iktatta be.

129

Az 59. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 36. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

130

Az 59. § (6) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 36. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

131

Az 59/A. §-t a 2019: CXIX. törvény 37. §-a iktatta be.

132

A 60. § a 2019: CXIX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

133

A 61. § a 2019: CXIX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

134

A 62. § a 2019: CXIX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

135

A 63. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 63. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 502. § f) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 63. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 63. § (6) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 39. § (3) bekezdése iktatta be.

139

A 65. § (5) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 65. § (6) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A 65. § (9) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

142

A 65. § (11) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 40. § (3) bekezdése iktatta be.

143

A 66. § (2a) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 35. §-a iktatta be.

144

A 66. § (3) bekezdése a 94. § (1) bekezdése, a 2020: XXX. törvény 47. §-a, a 2021: XXXII. törvény 52. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 66. § (4) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

146

A 66. § (5) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 41. §-a iktatta be.

147

A 68. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 68. § (1a) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

149

A 68. § (1b) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

150

A 68. § (3) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 42. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

151

A 69. § a 2019: CXIX. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

152

A 69. § (1) bekezdése e) pontja a 2020: CLXVIII. törvény 163. §-ával megállapított szöveg.

153

A 71. § (1) bekezdése a 94. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

154

A 72. § (6a) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 44. §-a iktatta be.

155

A 72. § (6b) bekezdését a 2019: CXIX. törvény 44. §-a iktatta be.

156

A 18/A. alcímet (72/A. §) a 2019: CXIX. törvény 45. §-a iktatta be.

157

A 72/A. § (8) bekezdését a 2020: CX. törvény 193. §-a iktatta be.

158

A 19. alcím címe a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

159

A 73. § (1) bekezdése a 2018: XCI. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 73. § (1a) bekezdését a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (2) bekezdése iktatta be.

161

A 73. § (1b) bekezdését a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (2) bekezdése iktatta be.

162

A 73. § (1c) bekezdését a 2018: XCI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

163

A 73. § (1d) bekezdését a 2018: XCI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

164

A 73. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

165

A 74. § (1) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 74. § (1a) bekezdését a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (3) bekezdése iktatta be.

167

A 75. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

168

A 75. § (2) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

169

A 75. § (3) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés d) és l) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 75. § (4) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 75. § (5) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

172

A 76. § (1) bekezdése a 2018: XCI. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 76. § (2) bekezdését a 2017: CXXXVI. törvény 99. §-a hatályon kívül helyezte.

174

A 76. § (3) bekezdése a 2020: CLXV. törvény 89. §-a szerint módosított szöveg.

175

A 76. § (4) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 98. § (5) bekezdés m) pontja, a 2020: CLXV. törvény 89. §-a szerint módosított szöveg.

176

A 76/A. §-t a 2019: CXIX. törvény 47. §-a iktatta be.

177

A 19/A. alcímet (76/B–76/E. §) a 2019: CXIX. törvény 48. §-a iktatta be.

178

A 76/E. § (1) bekezdése a 2021: LXIX. törvény 175. §-ával megállapított szöveg.

179

A 77. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

181

A 77. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CXIX. törvény 52. § (3) bekezdése, a 2021: XXXII. törvény 52. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 77. § (2) bekezdés i) pontját a 2021: XLIII. törvény 36. § (1) bekezdése iktatta be.

184

A 77. § (3) bekezdés i) pontját a 2021: XLIII. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

186

A 77. § (3a) bekezdését a 2021: XXXII. törvény 52. § (1) bekezdése iktatta be.

188

A 77. § (4) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 43. §-a hatályon kívül helyezte.

189

A 79. §-t a 2019: CXIX. törvény 53. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

190

A 80. § a 2019: CXIX. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

191

A hatálybalépés időpontja 2020. január 10.

192

A hatálybalépés időpontja 2020. január 10.

193

A hatálybalépés időpontja 2020. január 10.

194

A hatálybalépés időpontja 2020. január 10.

195

A 80. § (5) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 43. §-a hatályon kívül helyezte.

196

A 80. § (6) bekezdését a 2021: XLIII. törvény 43. §-a hatályon kívül helyezte.

197

A hatálybalépés időpontja 2020. január 10.

198

A 82. § (1) bekezdése a 2019: CXIX. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

199

A 82. § (1) bekezdés c) pontját a 2021: XLIII. törvény 37. §-a iktatta be.

200

A 82. § (1) bekezdés d) pontját a 2021: XLIII. törvény 37. §-a iktatta be.

201

A 83–92. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

202

A 93–94. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

203

A 95. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére