PK ÍH 2017/54.
PK ÍH 2017/54.
2017.06.01.
A fogvatartott a fogvatartásával összefüggő sérelemdíj iránti igényét a büntetés-végrehajtási szervnél terjesztheti elő, a követelés közvetlenül bíróság előtt nem érvényesíthető.
A fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás szabályai – mint a fizetésre kötelezés feltételeire vonatkozó rendelkezések – a fogvatartottak sérelemdíj iránti igényére is alkalmazandók [új Ptk. 2:52. § (2) bekezdés; 2013. évi CCXL. tv. (Bv. tv.) 3. § 8. pontja, 7. §, 9. §, 10. §, 143. §; Alaptörvény 28. cikke].
A felperes 2016. november 24-én 7 500 000 forint nem vagyoni kártérítés iránt indított pert az alperessel szemben. Kárigénye ténybeli alapjaként előadta, hogy az alperesnél tölti szabadságvesztés büntetését. Állítása szerint ennek során az emberi méltóságát megsértették azzal, hogy a 2016. március 20-án tartott biztonsági ellenőrzés során az őrök megalázták, az ellenőrzés során eltűnt mobiltelefonja miatt 2016. március 23-án előterjesztett kérelmét pedig a nevelő figyelmen kívül hagyta. Kárigényét a 2016. október 12-én meghozott, részére a következő napon kézbesített határozatával az alperes elutasította.
Az elsőfokú bíróság fellebbezett végzésével a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alapján, a 4/2003. Polgári jogegységi határozatra utalással a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes a 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 143. § (1)–(2) bekezdése szerint az alperes kártérítési határozatának közlésétől számított harminc napon belül indíthatott pert. A jogszabály kifejezett rendelkezése folytán jogvesztő keresetindítási határidőt pedig a felperes elmulasztotta.
A végzéssel szemben, annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróságnak az eljárás folytatására való utasítása iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést. Fellebbezése szerint a 2016. november 7-én megírt keresetlevelét ugyanezen a napon a nevelőnek postázásra átadta, ezért az a büntetés-végrehajtási intézet hibájából nem érkezett meg határidőben a bíróságra.
Az alperes a fellebbezésre nem tett észrevételt.
A fellebbezés nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg végzésében, hogy a felperes az alperes határozatának közlésétől számított harminc napon túl terjesztette elő keresetlevelét, és a keresetindítási határidő elmulasztásához a Bv. tv. 143. § (2) bekezdése a jogvesztés súlyos következményét fűzi. Az anyagi jogi természetű, és a jogszabály kifejezett rendelkezése folytán jogvesztő határidő elmulasztásának kimentésére nincs lehetőség, ezért nincs jelentősége annak, hogy a keresetlevél milyen okból késett el.
A Fővárosi Ítélőtáblának azonban ezen túlmenően egyéb körülményeket is vizsgálnia kellett.
A felperes olyan személyiségi jogsérelme miatt kérte az alperes nem vagyoni kártérítés fizetésére kötelezését, amely a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatályba lépését követően történt, ebből következően – a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 8. § (1) bekezdésére is figyelemmel – keresete ténylegesen a Ptk. 2:52. § (1) bekezdése szerinti sérelemdíj megfizetésére irányult. A Bv. tv. 143. §-ának szabályai a büntetés-végrehajtási szerv elleni kártérítési igényekre irányadóak, a Ptk. 6:522. §-a viszont a kár fogalmát a vagyoni károkra korlátozza, a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése pedig kizárólag a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételei – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározása és a kimentés módja – tekintetében rendelkezik úgy, hogy azokra a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni. Az elsőfokú végzés felülbírálata során az ítélőtáblának ezért alapvetően abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes sérelemdíj iránti igényére vonatkoznak-e egyáltalán a Bv. tv. 143. §-ának, valamint a fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárásnak a 12/2014. (XII. 16.) IM rendeletben meghatározott szabályai vagy az közvetlenül érvényesíthető a bíróság előtt.
Ennek megítélése során abból kellett kiindulni, hogy a felperes perbeli igényének alapjául szolgáló jogsérelem szabadságvesztés büntetés végrehajtása során következett be. A büntetés végrehajtása alatt az állam büntető hatalmát gyakorló büntetés-végrehajtási szerv és a fogvatartott között olyan kényszerjogviszony (büntetés-végrehajtási jogviszony) áll fenn, melynek jellegéből következik, hogy a végrehajtás során a fogvatartottat jogszabályban meghatározott sajátos jogok illetik és kötelezettségek terhelik [Bv. tv. 7. § (1)–(2) bekezdése]. A Bv. tv. 9. § (1) bekezdése ezzel összefüggésben kimondja, hogy a fogvatartott az Alaptörvényben meghatározott alapvető jogait, valamint egyéb jogait és kötelezettségeit – a törvényben, a bíróság ítéletében, valamint a bíróság és az ügyészség egyéb határozatában meghatározott korlátozásokkal vagy tilalmakkal – a büntetés-végrehajtás rendjével összhangban gyakorolja, illetve teljesíti.
A Bv. tv. 3. § 8. pontja a büntetés-végrehajtási ügyek kivételével minden, a fogvatartással összefüggő ügyet fogvatartással kapcsolatos ügyként definiál a büntetés-végrehajtási intézet által lefolytatandó kártérítési eljárásra kiterjedően. A törvény 10. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyben vagy a fogvatartással összefüggésben kérelmet terjeszthet elő és a kérelemről hozott döntéssel szemben panaszt nyújthat be, továbbá e törvény szerinti egyéb jogorvoslati jog illeti meg. A 10. § (6) bekezdése pedig az (1) bekezdésen kívüli egyéb jogviszonyokat illetően rendelkezik úgy, hogy a fogvatartott az általános szabályok szerint, korlátozás nélkül – ide nem értve a fogvatartás tényéből eredő eltéréseket – érvényesítheti jogait vagy fordulhat bírósághoz, illetve az állami szervekhez, tehet panaszt vagy közérdekű bejelentést.
Az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvénnyel a jogalkotó a már elfogadott, de hatályba még nem lépett Bv. tv.-t nem egészítette ki a sérelemdíj érvényesítésére vonatkozó rendelkezésekkel. Az akkor hatályos 1979. évi 11. törvényerejű rendeletet is csak annyiban módosította, hogy a 2. § (2) bekezdés c) pontjában a „személyhez fűződő jogainak” szövegrészt „személyiségi jogainak” szövegre cserélte. Módosítás hiányában a Bv. tv. 122. § i) pontja az elítélt büntetés-végrehajtási jogviszonyból eredő jogai között kizárólag a szabadságvesztés végrehajtása során keletkezett kárának megtérítésére való jogosultságát említi, a sérelemdíjat nem, és a törvény büntetés-végrehajtási szerv felelősségéről és az igény érvényesítésének szabályairól rendelkező 143. §-a sem utal a kártérítés mellett a sérelemdíj iránti igény lehetőségére.
A szabadságvesztés büntetés végrehajtása szükségszerűen együtt jár az elítélt egyes személyiségi jogai sérelmével. A Bv. tv. 119-121. §-a szabályozza, hogy melyek azok a személyiségi jogok, amelyek a büntetés-végrehajtási jogviszony fennállása alatt korlátozottan gyakorolhatók, illetve szünetelnek. A személyiség általános védelme [Ptk. 2:42. §] ugyanakkor abszolút kötelezettséget keletkeztet minden jogalany vonatkozásában, ezért nem fogadható el a Bv. tv. rendelkezéseinek olyan értelmezése, hogy a fogvatartott a szabadságvesztés végrehajtása során sérelemdíjra egyáltalán nem jogosult. Ebben az esetben ugyanis a büntetés-végrehajtási szerv a jogkövetkezmények alól akkor is mentesülne, ha nem a törvény felhatalmazása alapján sért személyiségi jogot.
A Ptk. szerint a sérelemdíj a kártérítéstől abban mindenképpen különbözik, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz hátrány bizonyítása nem szükséges. Önmagában azonban a sérelemdíjnak a személyiségvédelmi eszközök között történő elhelyezésével az a különbségtétel nem indokolható, hogy ugyanazon jogsértő magatartás következményeként keletkezett nem vagyoni hátrányok miatt a sérelemdíj iránti igényét a fogvatartott az általános elévülési időn belül korlátozás nélkül, kárigényét ezzel szemben kizárólag a Bv. tv.-ben meghatározott eljárási rendben és határidőn belül érvényesítheti.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az Alaptörvény 28. cikkének a Bv. tv. és a Ptk. vonatkozó rendelkezéseinek az az értelmezése felel meg, hogy a fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás szabályai a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése folytán a fogvatartottak sérelemdíj iránti igényére is alkalmazandók. Az elsőfokú bíróság ezért helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az alperes határozatának közlésétől számított harminc napon belül érvényesíthette volna igényét, és a Pp. 130. § (1) bekezdése alapján megalapozottan vonta le a jogvesztő határidő elmulasztásának a következményét.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazott 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.25.295/2017/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás