PK ÍH 2017/57.
PK ÍH 2017/57.
2017.06.01.
Felmondható azonnali hatállyal a kölcsön, ha a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki. A kölcsönszerződés a jelentős mértéket kellő pontossággal részletezi akkor, amikor azt a biztosított követelésnek a zálogból való kielégítését veszélyeztető mértékűként határozza meg; ennél részletesebb meghatározás hiánya önmagában nem eredményezi a kikötés tisztességtelenségen alapuló érvénytelenségét [Régi Ptk. 209. § (5) bek., 525. § (1) bek.; 2014. évi XL. tv. (DH.2.tv.) 37. § (1) bek.].
2008. március 31-én egyrészről a felperes mint Adós és Zálogkötelezett, másrészről az alperes mint – hitelező – Bank és Zálogjogosult között svájci frank devizanemben nyilvántartott jelzálogkölcsön szerződés és annak biztosítékául ingatlanra önálló zálogjogot alapító szerződés jött létre.
A zálogszerződés 13. pontjában a felek rögzítették, hogy a felek bármelyike felmondással – többek között – akkor élhet „ha a zálogtárgy romlása (akár a zálogtárgy állagromlása, akár egyéb ok miatt a zálogfedezet értékének csökkenése) olyan mértékű, hogy az a biztosított követelésnek a zálogból való kielégítését veszélyezteti és a Zálogkötelezett a Zálogjogosult felhívása ellenére a Zálogjogosult által megszabott megfelelő határidő alatt a zálogfedezetet a szükséges értékéig nem egészíti ki.”
A felperes keresetében kérte – többek között – annak a megállapítását, hogy a zálogjogot alapító szerződés 13. pontjának fenti szerződéses rendelkezései érvénytelenek. Az alperes a sérelmezett kikötések jogszabályoknak megfelelőségére hivatkozva a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felek közötti, 2008. március 31. napján kelt „Önálló zálogjogot alapító szerződés ingatlanra” megnevezésű szerződés 13. pontjának a fentiekben idézett rendelkezése tisztességtelen, ezért semmis. Ezt meghaladóan a további szerződési feltételek érvénytelensége iránti keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a kikötés a zálogtárgy „romlásáról” és nem a törvényi „állagromlásáról” rendelkezik, és a törvényben ugyancsak nem szereplő „egyéb ok” feltételét is nevesíti. Mindezek alapján a hivatkozott rendelkezés tisztességtelen annyiban, hogy a zálogtárgy romlását nem csak az állagromlásában, hanem olyan egyéb okban is nevesítette, amely meghatározására egyoldalúan az alperest jogosította, így a felperes a zálogkötelezettség elvállalásánál nem láthatta előre, hogy milyen feltételek bekövetkezése esetén élhet a zálogjogosult alperes felmondással, amely alapján őt a zálogtárgyból kielégítési kötelezettség terheli majd. Azzal, hogy a zálogtárgy romlásának több, de nem pontosított feltételét jelölte meg, nem egyértelmű, hogy milyen módon kerül sor a zálogtárgy romlása mértékének meghatározására, így a feltétel nem egyértelmű és világos, ezért is tisztességtelen.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a részbeni megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását, a felperesnek első- és másodfokú költségeiben marasztalását. Előadta, hogy tévesen foglalt állást úgy az elsőfokú bíróság, miszerint a kölcsönszerződés 13. pontja nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően került megfogalmazásra. Önmagában az, hogy nem szó szerint vették át a jogszabályi rendelkezéseket, még nem jelenti a megfelelőség hiányát. A Polgári Törvénykönyvről szóló, 2014. március 14. napjáig hatályos 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 260. §-ának (2) bekezdése alapján nem csak az állagromlás esetén követelheti a jogosult a pótfedezetet illetve új fedezetet, hanem a zálogtárgy elpusztulása és értékcsökkenése esetén is, mely a zálogtárgy romlását jelenti. Amennyiben pedig a zálogkötelezett nem tesz eleget a kötelezettségének, az szerződésszegésnek minősül, amely megalapozza a felmondás jogát: tehát az „egyéb ok” megfelel az 1959-es Ptk. előzőekben hivatkozott előírásának. Mindezek szerint a zálogtárgy romlása az állagromlást és az értékcsökkenést testesíti meg. Az ellenkező értelmezés is legfeljebb a kifogásolt „akár egyéb ok” kitétel érvénytelenségére vezethetne, mert a szövegrész kihagyásával a szerződés értelmezhető, teljesíthető.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet fellebbezett részének helyes indokai alapján való helybenhagyását kérte.
Az ítélőtábla a fellebbezést alaposnak találta.
A per tárgyává tett kölcsönszerződésben kikötött szolgáltatás magáncélú felhasználásra irányult, fogyasztói kölcsönszerződésnek minősült, ebből következően a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH.2.tv) rendelkezései szerint kellett eljárni, amely hatálya annak 1. §-a (1) és (1a) bekezdésének értelmében a 2004. május 1. és 2014. július 19. között kötött azon fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki, amely deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. §-ának (1) bekezdése vagy 4. §-ának (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált, illetve azon deviza alapúnak nem minősülő devizahitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, amelynek részévé vált a 4. §-ának (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel. Mivel azonban az érdemben vizsgált, keresettel érintett szerződéses kikötések nem eredményeznek fizetési kötelezettséget, azok érvénytelenségével kapcsolatosan marasztalás nem kérhető, ezért helytállóan mellőzte az elsőfokú bíróság a DH.2.tv. 37. §-ának (1) bekezdése szerinti felhívást, és bírálta el érdemben a keresetet.
Az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott törvényi előírások figyelembevételével azt kellett megítélni, mely szerint a hivatkozott rendelkezések a felperesi fogyasztó szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul hátrányosan állapítják-e meg.
A zálogszerződés 13. pontja tekintetében nem osztotta az ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon értelmezését, mely szerint a kikötés egyoldalú hatalmasságot biztosít az alperesnek.
A zálogjoggal lekötött ingatlan a felvett hitelek biztosítékául szolgál, nem sérti a jóhiszeműség és tisztességesség követelményét az, hogy a hitelező pénzintézet meghatározza azokat a feltételeket, amelyek esetén igényét érvényesíti. A szerződésben a felperes kötelezettséget vállalt meghatározott értékkel rendelkező zálogtárgy fedezetének a biztosítására. Ebből következően nem lehet az alperes egyoldalú előnyeként értékelni, hogy ha bármilyen, az alperes érdekkörén kívüli okból a fedezet nem vagy nem a meghatározott értékben áll rendelkezésre, úgy a zálogjogosult a folyamatos fedezet biztosításának a helyreállítására kötelezettséget határoz meg.
A következetes bírói gyakorlat szerint a tisztességtelenség vizsgálata olyan szerződéses feltétel esetében kizárt, amely olyan kógens vagy kellően körülírt tartalmú diszpozitív szabálynak felel meg, amely megállapodás nélkül vagy akár annak ellenére is a szerződés részévé válik (BDT 2014.3174.).
A kereset elbírálása alapjaként nem az 1959-es Ptk. 260. §-ának (2) bekezdésének van jelentősége. Nem azt kifogásolta ugyanis a felperes, hogy az ingatlan értékének romlása esetén a biztosítékot ki kell egészítenie, hanem azt, hogy az alperes egyoldalúan állapítja meg a zálogtárgy romlását eredményező okokat, nem meghatározott a fedezet pótlását kiváltó értékcsökkenés mértéke és a felmondás alapjául szolgáló pótlási kötelezettség határideje.
A felperes által vitatott rendelkezés lényege az volt, hogy amennyiben a kölcsönszerződés fedezetét képező zálogtárgy értéke úgy csökken, hogy az veszélyezteti a követelés kielégítését, úgy felszólításra a megfelelő értékű fedezetről a zálogkötelezettnek gondoskodnia kell. Ez a rendelkezés viszont tartalma szerint megfelel az 1959-es Ptk. 525. §-a (1) bekezdése c) pontjában írt szabályozásnak, amely szerint felmondható azonnali hatállyal a kölcsön, ha a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki. A törvényi szabályozás szerint nem annak van jelentősége, hogy milyen okból történt a fedezet értékének a csökkenése – állagromlás, értékcsökkenés –, hanem az bír relevanciával, hogy az értékcsökkenés jelentős mértékű volt. A jelentős mértéket viszont a szerződéses kikötés kellő pontossággal részletezi akkor, amikor azt a biztosított követelésnek a zálogból való kielégítését veszélyeztető mértékűként határozza meg. Ennél részletesebb meghatározást a felhívott törvényi rendelkezés sem kíván meg. Arra pedig helytállóan hivatkozott az alperes, hogy a norma alkalmazhatósága céljából nem várható el sem a „megfelelő” határidő ennél pontosabb meghatározása, hiszen éppen a kielégítést veszélyeztető értékcsökkenés eltérő körülményei más-más határidő megszabását indokolják; mint ahogy a „szükséges” értékig kiegészítés részletezése sem, hiszen előre nem határozható meg, hogy a fedezeti cél fenntartása milyen összegre való kiegészítést igényel, de egy esetleges jogvitában a rendelkezés jogszabályi céljából következően eldönthető, hogy a fedezet kiegészítésére biztosított-e a zálogjogosult megfelelő határidőt, illetve mi a fedezeti célhoz szükséges kiegészítendő érték. A felperes a szerződéskötéskor előre láthatta, hogy melyek azok a feltételek – úgymint az ingatlanfedezet a kielégítést veszélyeztető mértékű csökkenése –, amely az alperes egyoldalú felszólítását megalapozza, így előre számolhatott azzal, hogy milyen körülmények bekövetkezése esetén lesz köteles az ingatlanfedezet értékét a fedezet eredeti értékére kiegészíteni. A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.274/2016/9. számú ítélete hasonló rendelkezés esetén azért állapította meg annak érvénytelenségét, mert az ingatlanfedezet értékének bármilyen ok miatti, de meg nem határozott mértékű csökkenése esetére előírta a fedezet kiegészítésének kötelezettségét, a perbeli esetben azonban azt a törvényi előírás szerint a követelésnek a zálogból való kielégítését veszélyeztető mértékében határozták meg a felek. Az 1959-es Ptk. 209. § (5) bekezdése a perbeli esetben alkalmazhatósága folytán a rendelkezés nem tisztességtelen, ezért nem érvénytelen.
A fentiekben kifejtettek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet egészében elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 18.Pf.21.334/2016/6.
A határozatot kirendelés alapján a Debreceni Ítélőtábla hozta)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás