• Tartalom

62/2017. (XI. 24.) HM utasítás

62/2017. (XI. 24.) HM utasítás

az éves és havi munkatervek összeállításával és a tervezett feladatok megvalósulásának nyomon követésével összefüggő feladatokról szóló 2/2014. (I. 21.) HM utasítás módosításáról1

2018.01.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján – figyelemmel a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet 31. §-ában foglaltakra – a következő utasítást adom ki:

1. §2

2. § Az U. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

4. § (1) A HM működése vonatkozásában a honvédelmi szervezetek bedolgozásával éves intézményi munkaterv készül, mely havonta pontosításra kerül.
(2) Az intézményi munkaterv a 3. § (1) bekezdésében szereplő tartalom mellett magába foglalja a nemzetközi és belföldi (hazai) katonai együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről szóló 74/2011. (VII. 8.) HM utasítás 22. §-ában meghatározott rendezvénytervben a tárgyév január 1-jétől a tárgyév december 31-éig szereplő hazai vonatkozású rendezvényeket, valamint a kiképzési-oktatási és regeneráló központok működési rendjéről, valamint a rekreációra és a regenerálódásra vonatkozó részletes szabályokról szóló 48/2013. (VIII. 23.) HM utasítás 3/A. §-ában meghatározott katonai kiképzési és oktatási célú rendezvények tervét is, az ezen közjogi szervezetszabályozó eszközökben előírt tartalommal és bedolgozási határidővel.
(3) A honvédelmi szervezetek – a HM szervek kivételével – a HM éves intézményi munkaterve alapján saját feladataik vonatkozásában éves munkatervet készítenek, melyet havonta pontosítanak.
(4) A HM szervek – a Miniszteri Kabinet és a titkárságok kivételével – a havonta pontosított HM intézményi munkaterv alapján, saját feladataik vonatkozásában havi munkatervet készítenek.
(5) A havi munkatervek a már jóváhagyott HM éves intézményi munkaterv, illetve a honvédelmi szervezet vonatkozásában éves munkaterv havi pontosításai során készülnek el, és ezen tervekből a tárgyhónapra leszűrt és a honvédelmi szervezetek által bedolgozott pontosításokkal kiegészített elemeket tartalmazzák. A havi pontosítások követelményeit a HM TKF főosztályvezetője határozza meg.”

3. § (1)3

(2) Az U. 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az éves intézményi, valamint az éves munkatervek pontosításai során elkészített havi munkatervek tervidőszaka a tárgyhó első munkanapjától a következő hónap ötödik munkanapjáig tart.

4. § Az U. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § (1) A HM éves intézményi munkaterve magában foglalja a tárgyévi tevékenység vonatkozásában:
a) a HM tevékenységének fő irányait,
b) a HM feladatait,
c) az ellenőrzéseket,
d) a fontosabb rendezvényeket,
e) a munkaszüneti napok körüli munkarendet a honvédelmi szervezeteknél,
f) a kidolgozásra tervezett jogszabályok, országgyűlési és kormány-előterjesztések, közjogi szervezetszabályozó eszközök és az ágazat működésével kapcsolatos normatív szabályozók listáját,
g) a HM IKR-ben szereplő jelentéseket,
h) a tárgyévet követő két év tevékenységének fő irányait és
i) a feladatok előkészítésének, végrehajtásának felelőseit, az ellenőrzések vezetéséért felelősöket, a végrehajtásukban együttműködőket, a végrehajtás határidejét, az előterjesztés időpontját, az adott feladat előkészítésében és végrehajtásában döntésre jogosult vezető, az ellenőrzésről készített jelentés címzettjének megnevezését.
(2) A HM intézményi munkatervéből leszűrt és pontosított havi HM munkaterv tartalmazza:
a) az adott hónapban végrehajtásra tervezett fő feladatokat,
b) az ágazat egyéb tárgyhavi (rész)feladatait,
c) az ellenőrzéseket,
d) a tárgyhónap kiemelt fontosságú kormányzati döntést igénylő előterjesztéseit,
e) a HM tárgyhavi szabályozási feladatait,
f) a tárgyhavi IKR jelentéseket,
g) az Országgyűlés, a Kormány tárgyhavi üléseinek, a miniszter, a HM KÁT és a HVKF tárgyhavi értekezleteinek időpontjait,
h) a fontosabb rendezvényeket és
i) a minisztériumi vezetők, a HM szervek, a HM szervezetek és a HVKF közvetlen szervezetek vezetői tervezett szolgálati helyen kívüli elfoglaltságát.
(3) A HM szervezetek, valamint a HVKF közvetlen szervezetek éves munkaterve tartalmazza:
a) a szervezet tárgyévi tevékenységének fő irányait, különös tekintettel az országos hatáskörből adódó jellegre,
b) a szervezet és szervezeti elemeinek tárgyévi feladatait,
c) az ellenőrzéseket,
d) a fontosabb rendezvényeket,
e) a munkaszüneti napok körüli munkarendet a honvédelmi szervezetnél,
f) a kidolgozásra tervezett jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és a HM szervezet szakterületével kapcsolatos normatív szabályozók listáját és
g) a szervezet IKR-ében szereplő jelentéseket.
(4) A honvédelmi szervezet havi munkaterve tartalmazza:
a) az adott hónapban végrehajtásra tervezett fő feladatokat,
b) az adott szervezet egyéb tárgyhavi (rész)feladatainak
ba) megnevezését,
bb) végrehajtásáért felelős szervezeti elem vagy személy megnevezését,
bc) végrehajtásában együttműködő belső és külső szerveket, szervezeteket,
bd) végrehajtásának időszakát,
be) végrehajtásához kapcsolódó megjegyzésrovatot,
c) az ellenőrzéseket,
d) a rendezvényeket és
e) a vezető állomány tervezett szolgálati helyen kívüli elfoglaltságát.
(5) A honvédelmi szervezet havi munkaterve a szervezet vezetőjének döntése alapján tartalmazhatja a rendszeres feladatok ütemezését.
(6) A HM éves intézményi munkatervében szereplő, több hónapos végrehajtási időtartamra tervezett feladatnak az érintett hónapok valamelyikében rendelkeznie kell végrehajtásra tervezett alfeladattal.
(7) Az éves intézményi, az éves, valamint a havi munkaterveknek tartalmazniuk kell az adott tervben meghatározott feladatok nyomon követéséhez kapcsolódó cél- és eredmény-mutatószámokat.”

5. §4

6. § Az U. 8/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8/C. § A HM éves intézményi munkaterve havi pontosításának rendje:
a) a honvédelmi szervezet vezetője pontosító, kiegészítő javaslatait a 3. §-ban meghatározottak szerint, legkésőbb a tárgyhónapot megelőző hónap első munkanapjáig a Munkatervező Modulba tölti fel,
b) a HM TKF főosztályvezetője a beérkezett javaslatok alapján pontosított intézményi munkaterv tárgyhónapra leszűrt tervezetét legkésőbb a tárgyhónapot megelőző hónap munkatervében meghatározott időpontig a Munkatervező Modul felületén megjeleníti, amihez honvédelmi szervezet vezetője három munkanapon belül észrevételt, javaslatot tehet,
c) az egyeztetéseket követően a 6. § (2) bekezdése szerinti időszakra az intézményi munkatervből leszűrt tárgyhavi munkatervet a HM TKF főosztályvezetője a HVKF egyetértésével nyomtatott formátumban felterjeszti a HM KÁT részére jóváhagyásra, és
d) a HM TKF főosztályvezetője a 6. § (2) bekezdése szerinti időszakra eső, a már jóváhagyott feladatokon felül bedolgozott és jóváhagyott, illetve pontosított feladatokat a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó munkanapjáig a Munkatervező Modul felületén megjeleníti.”

7. § (1)5

(2) Az U. 8/D. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A jóváhagyott HM éves intézményi munkatervének a havi pontosításon felüli, eseti módosítását a HM TKF főosztályvezetője engedélyezi a feladat végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezet vezetőjének a feladatról való tudomásszerzést követő három munkanapon belül megküldött, írásos kérelmére, melynek formáját a HM TKF főosztályvezetője határozza meg. Ha a HM éves intézményi munkatervben jóváhagyott feladat olyan alfeladattal egészül ki, amely a főfeladat végrehajtásának időbeli korlátait nem befolyásolja és a végrehajtásában érintett honvédelmi szervezet vagy alárendeltjeinek intézményi költségvetésén kívül más forrás felhasználását nem igényli, az írásos kérelmet mellőzni lehet.”

8. §6

9. § Az U. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § (1) A honvédelmi szervezet vezetője a tervek megvalósulását folyamatosan figyelemmel kíséri, a vezetői aktusok során értékeli, indokolt esetben elöljárói beavatkozást kezdeményez.
(2) A HM éves intézményi munkatervében szereplő általános vagy szabályozási feladat, ellenőrzés, illetve rendezvény végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezet vezetője a „Végrehajtás vége” rovatban szereplő napot követő harmadik munkanap 16 óráig a Munkatervező Modulban rögzíti annak végrehajtási státuszát és az ahhoz kapcsolódó szöveges és számszaki adatokat. A több hónapon át tartó, de a tárgyhónapban alfeladattal nem rendelkező feladatok végrehajtási státuszát és az ahhoz kapcsolódó szöveges és számszaki adatokat a tárgyhónapot követő hónap ötödik munkanapjáig kell frissíteni.
(3) A HM TKF a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik munkanapjáig összefoglaló jelentést terjeszt fel a feltöltött állapotjelentések alapján a HM KÁT részére.
(4) A HM TKF a HM Kontrolling és Integritásfejlesztési Főosztállyal (a továbbiakban: HM KIF) együttműködve, a honvédelmi szervezetektől a tárgyév július hónap ötödik munkanapjáig beérkezett jelentések alapján, féléves nyomonkövetési jelentést készít a tervezési feladatok hatékonyságára, valamint a HM éves intézményi munkatervben szereplő feladatok végrehajtására vonatkozóan, amelyet a tárgyév július hónap utolsó munkanapjáig felterjeszt a HM KÁT részére. A jelentés tartalmi és formai követelményeit a HM TKF főosztályvezetője a HM KÁT által megfogalmazott szempontok alapján, a tárgyév május hónap utolsó munkanapjáig határozza meg.”

10–11. §7

12. § Az U. 14/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

14/A. § (1) Az IKR-ben szereplő, nyílt kezelési jelzésű jelentések elektronikus verzióit a Munkatervező Modulban kialakított Dokumentumtárba kell feltölteni. A fájlnevek képzésének követelményeit a HM TKF főosztályvezetője határozza meg.
(2) A minősített adatot tartalmazó jelentéseket feltölteni nem lehet, azonban egy, csak a jelentés nyilvántartási számát és továbbításának dátumát tartalmazó PDF formátumú fájl feltöltését végre kell hajtani.”

13–15. §8

16. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) A 2. §, a 3. § (2) bekezdése, a 4. §, a 6. §, a 7. § (2) bekezdése, a 9. § és a 12. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. január 2. napjával.

2

Az 1. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 3. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 7. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 10–11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 13–15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére