PÜ BH 2017/64
PÜ BH 2017/64
2017.02.01.
A Ptk. 205/B. § (2) bekezdése a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő tartalmú szerződéses rendelkezés esetén ír elő külön tájékoztatási kötelezettséget annak érdekében, hogy az a szerződés részévé váljon. Ez a jogszabályi rendelkezés pénzügyi lízingszerződésnek azon formai megoldására nem vonatkozik, hogy az induló kamat mértéke a szerződés és az ÁSZF, illetve a Hirdetmény alapján állapítható meg [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 205/B. § (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A peres felek 2008. június 17-én pénzügyi lízingszerződést kötöttek, amelynek I. pontja értelmében az alperes mint lízingbeadó egy debreceni ingatlant a felperes mint lízingbevevő részére a szerződésben meghatározott feltételekkel zárt végű pénzügyi lízingbe adott. A I.2. pont szerint a lízingtárgy vételára 12 000 000 Ft, a finanszírozott összeg 7 200 000 Ft, az önerő 4 800 000 Ft volt. A finanszírozott összeg nyilvántartási pénzneme svájci frank, a kamatfelár 5,3%, amelyet a lízingbeadó jogosult volt egyoldalúan módosítani a pénz- vagy tőkepiaci változások, a refinanszírozási költség változása, az ügyfél vagy a lízingügylet kockázati besorolásának változása esetén.
[2] A IV.1. pont szerint a lízingszerződés alapján a felek között létrejött jogviszony általános szerződései feltételeit az üzletszabályzat tartalmazza. A lízingszerződés IV.2. pontja többek között tartalmazta, hogy az üzletszabályzat mellett a Hirdetmény is a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
[3] Az üzletszabályzat fogalommeghatározásokra vonatkozó része meghatározta a kamatbázis, a kamatfelár és a kamatláb fogalmát. Eszerint a kamatbázis alatt CHF alapú szerződés esetén a mindenkori Hirdetményben meghatározott időtartamra jegyzett CHF LIBOR értendő. A kamatfelár a kamatláb egyik eleme, amelynek éves %-ban kifejezett mértéke a lízingszerződésben kerül meghatározásra, míg a kamatláb az adott kamatperiódusra vonatkozó azt az éves kamatlábat jelenti, amely a kamatbázis és a kamatfelár összege.
[4] A szerződéskötés idején hatályos Hirdetmény a kamatbázist CHF alapú lízing esetén a 3 havi CHF LIBOR-ban határozta meg. Az üzletszabályzat 9.1.6. pontja a megnövekedett költségek fogyasztóra történő áthárításának szabályait tartalmazta.
[5] 2010. február 16-án az alperes – fizetési kötelezettség elmulasztása miatt – a lízingszerződést felmondta.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A felperes keresetében elsődlegesen a lízingszerződés egésze érvénytelensége megállapítását, az érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerződés ítélethozatalig történő hatályossá nyilvánítását kérte. Másodlagosan a lízingszerződés részleges érvénytelenségének a megállapítását és annak jogkövetkezményeként a részben érvénytelen szerződés ítélethozatalig történő hatályossá nyilvánítását indítványozta. Harmadlagosan a szerződés bírósági módosítása iránt terjesztette elő keresetét. Negyedlegesen kérte annak megállapítását, hogy a lízingszerződés 2010. január 1-jén a Ptk. 312. §-a alapján, lehetetlenülés miatt megszűnt.
[7] Az alperes ellenkérelmében a felperes valamennyi jogcímen előterjesztett keresetének az elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság 2013. május 13-án kelt ítéletével megállapította, hogy a perbeli lízingszerződésnek a „kamatbázisra” vonatkozó rendelkezései nem váltak a szerződés részévé, míg a szerződésnek az alperest a „kamatfelár” egyoldalú módosítására feljogosító rendelkezései, valamint a szerződésre vonatkozó „Pénzügyi Lízing Tevékenységre Vonatkozó Üzletszabályzat"-nak az alperest a megnövekedett költségek egyoldalú áthárítására jogosító 9.1.6. pontjának rendelkezései érvénytelenek. Megállapította, hogy a fenti szerződéses kikötések 2008. június 17. napjától nem jelentenek kötelezettséget a felperesre nézve; a felek közötti lízingszerződés e kikötések mellőzésével egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
[9] Az elsőfokú bíróság megítélése szerint sem a szerződés, sem a közjegyzői okirat nem tartalmazott utalást arra vonatkozóan, hogy a kamatfizetési kötelezettség valójában két részből tevődik össze, a kamatfelár mellett az ügyfél által fizetendő kamatnak van egy olyan része is, amelyről a szerződés hallgat. Ehhez képest az üzletszabályzat különböző helyeken elhelyezett, különböző rendelkezéseinek célirányos tanulmányozása után állapítható csak meg, hogy a kamatfizetési kötelezettség valójában nem a szerződésben kamatfelárként rögzített 5,3%-os mértékű, hanem annak két összetevője van, amelyből csak az egyik a szerződésekben megjelenített kamatfelár. A Ptk. 205/B. § (2) bekezdése alapján az alperesnek erről a felperest külön tájékoztatnia kellett volna, e feltételek csak akkor válhattak volna a szerződés részévé, ha azt az alperes a külön figyelemfelhívó tájékoztatást követően kifejezetten elfogadta volna. Ennek hiányában a kamatbázisra vonatkozó általános szerződési feltételek nem váltak a felek közötti szerződés részévé.
[10] Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a keresetnek azt a részét is, amelyben a szerződésnek a kamatfelár egyoldalú módosítását lehetővé tévő szerződéses rendelkezések érvénytelenségének megállapítását kérte. Ebben a körben – figyelemmel a Kúria 2/2012.(XII. 10.) PK véleményében kifejtettekre is – azt állapította meg, hogy azok a Ptk. 209/A. § (2) bekezdése alapján tisztességtelen kikötések. Ugyanezen jogszabályi rendelkezés alapján tisztességtelennek minősítette „a megnövekedett költségek” egyoldalú áthárítására jogosító szerződési feltételt is.
[11] A felperes és az alperes fellebbezései folytán eljárt másodfokú bíróság 2013. szeptember 26-án kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A fellebbezések indokaira tekintettel azt állapította meg: a perben rendelkezésre álló adatok alapján egyértelmű, hogy elmaradt a külön figyelemfelhívó tájékoztatás közlése és ennek alapján a felperes kifejezett elfogadása arra vonatkozóan, hogy a felperes által fizetendő ügyleti kamat nem csupán az egyedi lízingszerződésben meghatározott kamatfelár, hanem a kamatfelár és csak az üzletszabályzatban és a hirdetményben rögzített kamatbázis összege. A bírói gyakorlat ugyan nem alakította ki a Ptk. 205/B. § (2) bekezdése szerinti, a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő kikötések fogalmát, azonban a tömegesen előforduló szerződések jellemző gyakorlatából következően állást lehet foglalni abban, hogy az adott kikötés lényegesen eltér-e a szokásos szerződéses gyakorlattól. A másodfokú bíróság szerint a pénz visszafizetésének a kötelezettségét tartalmazó szerződés esetében az tekinthető szokásos gyakorlatnak, ha a felek közötti egyedi szerződés tartalmazza – összhangban a Ptk. 232. §-ának (1) bekezdésével –, hogy az adósnak a tőkefizetési kötelezettségen felül milyen járulékokat kell teljesítenie, és az általános szerződési feltételek részletezik az egyes fizetési kötelezettségek teljesítésének módját.
[12] Ehhez képest a perbeli szerződésnél az egyedi szerződés a fizetendő kamatnak csak egyik elemét tartalmazta és ezzel szemben csak az üzletszabályzat és a hirdetmény szövegeinek célirányos tanulmányozása alapján volt megállapítható az ügyleti kamat valódi mértéke. Ez a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltér, ezért külön figyelemfelhívó tájékoztatás és annak elfogadása hiányában a kamatbázisra vonatkozó rendelkezések nem váltak a szerződések részévé.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] Az alperes 2013. december 11-én előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a keresetet elutasító határozat meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet a Ptk. 237. § (1) bekezdésébe, 209. § (1) bekezdésébe, 209/A. § (2) bekezdésébe, a Pp. 206. § (1) bekezdésébe, valamint a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 2. § d) pontjába ütközik.
[14] Álláspontja szerint az eljárt bíróságok jogszabályba ütköző módon értelmezték és alkalmazták az érvénytelennek talált szerződési feltételek jogkövetkezményét. Vitatta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását is, hogy a kamat meghatározása a perbeli esetben a szokásos szerződési gyakorlattól eltért volna. Álláspontja szerint jogszabálysértő módon állapították meg az eljárt bíróságok azt is, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő rendelkezések tisztességtelenek.
A Kúria döntése és jogi indokai
[15] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és azt a hivatkozott indokok alapján a kamatbázisra vonatkozó rendelkezés tekintetében jogszabálysértőnek találta.
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítását alkalmazta, konkrét, számszerűsített elszámolást azonban az elsőfokú ítélet nem tartalmazott. A másodfokú bíróság – az elsőfokú ítélettel szemben és ezáltal iratellenesen – rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság nem alkalmazta jogkövetkezményként az eredeti állapot helyreállítását.
[17] A Kúria utal arra: a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős ítélet. A másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy az általa érvénytelennek nyilvánított szerződési feltételre tekintettel nem a teljes szerződés vált érvénytelenné, hanem a részleges érvénytelenség jogkövetkezményeként az érvénytelen szerződéses kikötések a szerződés napjától kezdődően nem jelentenek kötelezettséget a felperesre nézve, a perbeli lízingszerződés e kikötések mellőzésével egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket.
[18] A Kúria mindenben egyetért a másodfokú bírósággal az alperest a kamatfelár egyoldalú módosítására, valamint a megnövekedett költségek egyoldalú áthárítására feljogosító szerződéses rendelkezések érvénytelenségének megállapítása körében. A Kúria csak utal arra, hogy a jogerős ítélet meghozatalát követően elfogadott 2/2014. PJE határozat is a másodfokú bíróság helyes jogértelmezését támasztja alá.
[19] A Kúria ugyanakkor nem osztotta a másodfokú bíróságnak a kamatfelárral kapcsolatos, a Ptk. 205/B. § (2) bekezdésével összefüggésben elfoglalt jogi álláspontját.
[20] A jogerős ítélet meghozatalát követően hatályba lépett az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. tv. (a továbbiakban: DH3. tv.) 2. § (1) bekezdés e), illetve h) pontjában, illetve a 11. §-ában írtak többek között igazolják, hogy a DH3. tv. által szabályozott időszakban (amely időszak alatt a perbeli szerződés megkötésére is sor került) a deviza alapú kölcsön-, hitel- és pénzügyi lízingszerződések egyik szokásos kamatmeghatározási módja megegyezett a perbelivel. Ezen meghatározási mód esetén a referenciakamat (amit az adott ügyben az üzletszabályzat kamatbázis fogalommal illet) és a kamatfelár külön-külön feltüntetve, de együttesen adja ki a kamatot. Ez esetben az ügyleti kamat a referenciakamat esetleges emelkedésére, csökkenésére tekintettel jogszerűen változott, változhatott. A fent kifejtettekből következően tévedtek a perben eljárt bíróságok akkor, amikor a perbeli kamatmeghatározási módot a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő tartalmú szerződéses kikötésnek tekintették.
[21] Az nem szokatlan, hanem szinte minden banki kölcsön-, hitel- és pénzügyi lízingszerződés sajátja, hogy az egyedi kölcsönszerződés részét képezik az általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSzF) is. Jellemző módon egy konkrétan megjelölt ÁSzF (üzletszabályzat) válik az egyedi szerződés tételes rendelkezése folytán a kölcsönszerződés részévé. Atipikus megoldás az, ha nem egy vagy két okiratban, hanem átlátható módon három okirat együttes tartalma alapján lehet a kamat pontos mértékét megállapítani, ahogy az a perbeli esetben is történt. Az egyedi szerződés rögzítette a kamatfelár mértékét 5,3%-ban, és a kölcsön nyilvántartási pénznemeként a CHF-et jelölte meg. A szerződés elválaszthatatlan részét képező üzletszabályzat tartalmazta, hogy CHF alapú kölcsönszerződés esetén a kamatbázis a CHF LIBOR, és az is ott került egyértelműen meghatározásra, hogy a kamatláb a kamatbázisból és a kamatfelárból áll. Az pedig, hogy a kamatra a háromhavi CHF LIBOR az irányadó, az ugyancsak a szerződés elválaszthatatlan részét képező harmadik okiratban, a hirdetményben került rögzítésre úgy, hogy ezt a tényt az üzletszabályzat tartalmazta.
[22] A perbeli esetben ténylegesen nem a kamatképzés módja, hanem annak három okiratban történő megjelenése lehet esetleg szokatlan. A Ptk. 205/B. § (2) bekezdése azonban a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő tartalmú szerződéses rendelkezés esetén ír elő külön tájékoztatási kötelezettséget annak érdekében, hogy az a szerződés részévé váljon. Ez a jogszabályi rendelkezés a pénzügyi lízingszerződésnek azon formai megoldására nem vonatkozik, hogy az induló kamat mértéke a szerződés és az ÁSzF, valamint a Hirdetmény alapján állapítható meg.
[23] Mindezekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hozta meg a rendelkező rész szerinti határozatát.
(Kúria Gfv. VII. 30. 085/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás