BK ÍH 2017/86.
BK ÍH 2017/86.
2017.09.01.
A testi sértés bűntettét társtettességben csak azok az elkövetők valósíthatják meg, akik kölcsönösen tudtak egymás tevékenységéről [Btk. 13. § (3) bekezdés, Btk. 164. § (1) bekezdés, (3) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulat].
Az első fokon eljárt törvényszék F. I. I. r. és B. A. II. r. vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (3) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulata] állapította meg. Ezért a többszörös visszaeső I. r. vádlottat 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 8 év közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az I. és II. r. vádlottak 2013. július 22. napján, délután, K. településen a kijelölt kerékpárúton, a város központja felé közlekedtek kerékpárjukkal oly módon, hogy elől haladt az I. r. vádlott, mögötte a II. r. vádlott. Ugyancsak ezen az útszakaszon haladt a kerti munkák után, kerékpáron hazafelé tartó, 75 éves A. M. sértett.
A vádlottak utolérték a kerékpárjával haladó sértettet, őt az I. r. vádlott megelőzte, a II. r. vádlott bal oldalról szintén előzni kezdte a sértettet, amikor pontosan meg nem állapítható ok miatt, közöttük szóváltás alakult ki. A vádlottak barátok voltak, a sértettet korábban nem ismerték.
A szóváltás miatt a II. r. vádlott a jobb kezével a sértettet felső testén meg akarta ütni, melyet a sértett a bal karjának felemelésével próbált kivédeni. A sértettet a II. r. vádlott felső testén legalább egy ízben meglökte, ezért a sértett a kerékpárral a kerékpárúton elesett és egy 40¤50 cm nagyságú kátyú széléhez ütődött a feje.
Az I. r. vádlott mindezt észlelve, saját kerékpárját a földre lökte, visszaszaladt néhány métert a földön fekvő sértetthez és indulatos állapotban a sértett iránt érzett haragjában, jobb lábával, melyen sportcipő volt, legalább egy ízben, nagy erővel, a földön fekvő sértett arcába rúgott.
A vádlottak magatartását az úton haladó gépjárművekben ülők észlelték, többen megálltak, ezért a vádlottak a helyszínről kerékpárjukkal elmenekültek.
A vádlottak magatartása következtében a sértett zúzódásos, hámhorzsolásos sérüléseket, az orrgyök repesztett, roncsolt jellegű, alapig hatoló sebzését, darabos orrcsonttörést, vérzéses agyzúzódást és agyrázkódást szenvedett. A lágyrész sérülések nyolc napon belül gyógyultak, ugyanígy az agyrázkódás is, a darabos orrcsonttörés és a vérzéses agyzúzódás gyógytartama nyolc napon túli, 5-6 hét. A vérzéses agyzúzódás közvetlen életveszéllyel járó sérülés volt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és védője enyhítés, eltérő minősítés érdekében, a II. r. vádlott és védője szintén eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség a bejelentett fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A védelmi fellebbezések támadták a társtettességben történő elkövetést, hiszen a vádlottak cselekvősége egymástól térben és időben elkülönült.
A másodfokú bíróság a minősítést támadó fellebbezéseket alaposnak ítélte.
A megalapozott tényállásból helyesen következtetett a törvényszék a vádlottak bűnösségére, azonban az általuk elkövetett cselekményeket csak részben minősítette helyesen. A cselekmény jogi minősítésével kapcsolatban a másodfokú bíróság osztotta azt a védelmi álláspontot, mely szerint az irányadó tényállás alapján tévesen került sor annak megállapítására, hogy az I. és II. r. vádlottak a cselekményt társtettesként követték el. A Btk. 13. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. Ezért annak eldöntése érdekében, hogy a vádlottak társtettesként követték-e el a cselekményt, vizsgálni kell az elkövetők vonatkozásában a szubjektív oldalt, nevezetesen azt, hogy tudtak-e kölcsönösen egymás tevékenységéről.
Az elsőfokú bíróság által megállapított irányadó tényállás szerint az I. és a II. r. vádlott nem volt tudatában a vádlott-társa cselekvőségének, az I. r. vádlott nem tudta, hogy a II. r. vádlott a sértettet a földre fogja juttatni, mint ahogyan a II. r. vádlott sem bírt tudomással róla, hogy az I. r. vádlott a sértetthez vissza szaladva őt fejbe fogja rúgni. A törvényszék által megállapított tényállás szerint pedig nem volt olyan időpont az események sorozatában, amikor az I. és II. r. vádlott közösen bántalmazták volna a sértettet. Amikor ugyanis a II. r. vádlott a sértettet a földre juttatta, az I. r. vádlott méterekkel előrébb haladt a kerékpárjával és ezt követően, a II. r. vádlott már nem bántalmazta a sértettet, így amikor az I. r. vádlott a földön fekvő sértetthez visszaszaladt és őt fejbe rúgta, addigra a II. r. vádlott cselekvősége már véget ért. Erre tekintettel az irányadó tényállás alapján az állapítható meg, hogy az I. és a II. r. vádlott cselekvősége az egymás tevékenységéről való kölcsönös tudattartalom hiányában nem társtettességnek, hanem ún. egymás melletti tettességnek minősül. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a minősítés köréből mellőzte a társtettesként történő elkövetést, és vádlottanként külön vizsgálta azt, hogy az általuk kifejtett magatartással összefüggésben, konkrétan milyen sérülést szenvedett el a sértett, illetve milyen sérülés okozására irányult a vádlottak szándéka.
Az I. r. vádlott tekintetében osztotta a másodfokú bíróság azt az okfejtést, amely szerint az I. rendű vádlott egyenes szándéka kiterjedt a nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására, és belenyugodott az ennél súlyosabb, akár életveszélyes sérülés kialakulásába is. Így az életveszélyes eredmény tekintetében az eshetőleges szándékának megállapítása helyes volt, hiszen a földön fekvő, védekezni nem tudó sértett fejét nagy erővel rúgta meg.
A II. r. vádlott cselekvőségével összefüggésben a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A II. r. vádlott célja a szóváltás miatt az volt, hogy az időskorú, kerékpárral mozgásban lévő sértettet a földre juttassa, így számolt azzal, hogy az időskorú sértett akár töréses sérüléseket, azaz nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is elszenvedhet, s ennek a lehetőségébe belenyugodott. Így a cselekmény elkövetése során az eshetőleges szándéka kiterjedt a nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására, ami miatt cselekménye testi sértés bűntette kísérletének [Btk. 164. § (1) bekezdés, (3) bekezdés] minősül.
A megváltozott minősítésre figyelemmel a másodfokú bíróság helyesbítette a bűnösségi körülményeket is és mindkét vádlott esetében eltúlzottnak találta az elsőfokú bíróság által alkalmazott büntetést, ezért az I. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 2 évre, a II. rendű vádlott esetében a szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónapra enyhítette, és az ő esetében a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte. Az így kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A kifejtettekből következik, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján, a most írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf.II.572/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás