PK ÍH 2017/88.
PK ÍH 2017/88.
2017.09.01.
A véleménynyilvánítás szabadsága és a becsülethez való jog ütközése esetén egyrészt azt kell mérlegelni, hogy az újságíró a véleménynyilvánítás megengedett kereteit túllépve fogalmazta-e meg értékítéletét, tartalmát tekintve az okszerű és indokoltnak mutatkozik-e. A bűnözőnek titulált sértett ügyvéd oldalán figyelembe kell venni a becsület védelméhez és az ártatlanság vélelméhez fűződő érdeket, valamint azt, ha az indokolatlanul sértő, lealázó hangvételű közlésre nem közérdeklődésre számot tartó ügyben került sor [Ptk. 2:42. §, 2:43. § d) pont, 2:45. §].
Keresetében a felperes annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2015. október 8-án a Legfőbb Ügyészségen dolgozó ismerősének küldött e-mail azon közlésével, hogy „T. T. – T. P. szintén bűnöző fiacskája”, megsértette a jóhírnévhez és a becsülethez fűződő személyiségi jogát. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől, valamint kötelezését megfelelő elégtételadásra, továbbá marasztalását 600 000 forint sérelemdíjban és annak a 2015. október 14. napjától járó törvényes késedelmi kamataiban.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A felperes keresetét a Ptk. 2:42. § (1) és (2) bekezdésében, a 2:43. § d) pontjában, a 2:45. § (1)–(2) bekezdésében, a 2:51. § (1) bekezdésében, a 2:52. § (1)–(3) bekezdésében foglalt szabályokra figyelemmel bírálta el. Úgy ítélte meg, hogy a „szintén bűnöző fiacskája” mondatrész nem tekinthető tényállításnak, nem azt fejezi ki, hogy a felperes meghatározott bűncselekményt követett volna el. A megfogalmazás a szövegkörnyezetből adódóan is általános jellegű, a közlés lényege nem azon ismeret átadása, hogy a felperes valamely bűncselekményt követett el. A levél releváns tényállítása az, hogy M. Z. a felperest bízta meg jogi képviseletével. Ezen tény állítása mellett az alperes egy véleményt, értékítéletet fogalmazott meg a felperesről a kifogásolt tartalommal. Miután a mondatrész a fentiek szerint nem minősíthető tényállításnak, annak sértő voltát és valóságtartalmát az elsőfokú bíróság nem értékelhette, ezért a jóhírnév megsértésére alapított kereseti kérelmet elutasította.
A továbbiakban vizsgálta, hogy a véleménynyilvánítás alkalmas-e a felperes becsületének csorbítására, társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására. Ennek megítélése során a perben bizonyított, illetve a felperes által állított és az alperes által nem vitatott tényeket vette alapul. A felperes becsülethez fűződő jogával szemben azt mérlegelte, hogy az alperes a véleménynyilvánítás szabadságával visszaélve, annak határait túllépve fogalmazta-e meg a perbeli e-mailben írtakat. Nem vitatott tényként rögzítette, hogy a felperes foglalkozása ügyvéd, ő T. P. fia. Köztudomású tény, hogy T. P.-t súlyos bűncselekmények elkövetése miatt a bíróság elítélte. Az alperes újságíró, az általa írt cikk okán a felperes korábban polgári peres eljárást indított a kiadója ellen, továbbá személyiségvédelmi perben jogi képviselőként járt el az alperessel szemben. A peres felek tehát jelen eljárást megelőzően is ismerték egymást. Bár a felperes úgy ítélte meg, hogy a kapcsolatuk nem volt ellenséges, azonban tény, hogy a perben ellentétes oldalon álltak. Nem volt vitatott a felek részéről, hogy korábban a felperessel szemben büntetőeljárások indultak, azok eredményeként a felmentésére került sor. Az elsőfokú bíróság az ügy megítélése szempontjából jelentőségét látta annak, hogy a felperes ügyvédként rendszeresen lát el jogi képviseletet személyiségi jogi perekben, eljárt az alperessel szemben indított perben is.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján rögzítette, hogy az alperes a Legfőbb Ügyészség egyik, pontosan nem beazonosítható dolgozójának írta a tárgybeli e-mailt. Erről a levélről – egyértelműen nem tisztázható módon – a felperes tudomást szerzett, az a birtokába került. A peradatok alapján valószínűsíthető volt az, hogy az e-mail megírásakor a felperes M. Z. képviseletét látta el. Mindezen szempontok és körülmények figyelembevételével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes felperesről megfogalmazott véleménye nem éri el a becsülethez való jog megsértésének szintjét. Az alperest megilleti a véleménynyilvánításhoz való jog, az hogy a felperesről véleményt formáljon. Adott esetben ez a felperesre nézve sértő, bántó, erősen kritikus hangvételű vélemény, azonban nem lépi túl azt a határt, ami már becsületet sért. A levelet az alperes nem a nyilvánosságnak szánta, a leírtak egy magánlevélben kerültek kifejtésre, melyet az alperes egyetlen személynek címzett. Nem merült fel arra vonatkozó adat, hogy az alperesnek szándékában állt szélesebb körben nyilvánosságra hozni a felperessel szemben kialakított véleményét. A felperes részéről csupán feltételezés volt az, hogy a levél tartalmát több személy is megismerte. Úgy ítélte meg, hogy bár a felperes nem közszereplő, azonban hivatására figyelemmel az ellenérdekű felek részéről felmerülő esetlegesen bántó véleményeket is bizonyos határig el kell tűrnie. Az újságíró alperes részéről a kritikus, túlzó, bántó hangnemben megfogalmazott e-mail megírására az általa megismert információk alapján került sor a fentiekben ismertetett előzmények után. Nem volt nyilvánvalóan túlzó véleménye az, hogy a felperest édesapjához hasonlította és bűnözőnek titulálta. A hivatkozott körülményekre figyelemmel a jogsértés megállapítására nem látott lehetőséget.
A továbbiakban megjegyezte, hogy a felperes nem bizonyította, hogy bármely ügyfele tudomást szerzett volna az e-mailről, mint ahogy azt sem, hogy emiatt őt az ügyvédi munkájában hátrány érte. Miután nem lehetett megállapítani, hogy a címzetten és a felperesen kívül bárki olvasta a levelet, nem volt megállapítható a felperest ért magánéletbeli vagy szakmai életbeli hátrány sem. Az a körülmény, hogy a közlés a felperest – aki nem ápol jó kapcsolatot az édesapjával – érzékenyen érintette, nem jelenti azt, hogy a véleményformálás feltételezett következményeit ténylegesen is átélte. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a perbeli elektronikus levélben megfogalmazott alperesi vélemény objektíve nem alkalmas a felperes társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására. Az alperes tanúbizonyítási indítványának nem adott helyt azzal, hogy a tanútól várható nyilatkozat nem bír jelentőséggel a jogvitában.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú határozat megváltoztatásával a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
Az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályok mellett alkalmazandó jogforrásként hivatkozott az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikkére és 48. cikkelyére, a Római Egyezmény 10. cikkének 2. pontjában, 6. cikkében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 17. cikk 1. és 2. pontjában, a 14. cikkének 2. pontjában, a 19. cikkének 2. és 3. pontjában foglaltakra, az Alaptörvény I. és II. cikkében, VI. és IX. cikkében, valamint a XXVIII. cikkének (2) bekezdésében szabályozottakra. A véleménynyilvánítási szabadság és a jóhírnév, valamint az emberi méltóság védelme közötti lehetséges kollízióval kapcsolatosan a 30/1992. (VI. 26.) AB határozatban, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban, a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban, a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban írtakra utalt, valamint ismertette az 1/2015. (I. 16.) AB határozat rendelkezését. A jóhírnév sérelmére alapított kereseti kérelme körében kifejtette, hogy a tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása során helytállóan indult ki az elsőfokú bíróság annak megítéléséből, hogy a közlés tartalma bizonyítható-e vagy sem. A közlés tartalmát, célját is figyelembe véve azonban téves következtetésre jutott, az alperesi közlés tartalma ugyanis nemcsak az, hogy ügyvédként képviseli M. Z.-t, hanem az is, hogy ő egyben T. P. szintén bűnöző fia. Az elvégzett vizsgálat során figyelmen kívül maradt a közlés célja és annak motivációja. A levél keltezésének idejére és az alperes által sem vitatott körülményekre tekintettel aggálytalanul megállapítható, hogy az alperes célja a levéllel a Legfőbb Ügyészen keresztül ügyfelének elidegenítése volt, annak reménye, hogy a Legfőbb Ügyész esetleg nyomást gyakorol M. Z.-re, ezáltal a képviseleti megbízása megszűnik. A levél megírásának indokára az alperes magyarázattal nem szolgált. Tévesnek találta azt a következtetést, miszerint a levelet az alperes egyetlen személyhez címezte. Abban ugyanis arra kérte ismerősét, hogy a leírtakat ossza meg a Legfőbb Ügyésszel. Annak ténye, hogy a levél tartalmáról maga is tudomást szerzett, cáfolja azt a megállapítást, hogy a levelet csak egyetlen személy olvasta. Megállapítható, hogy az alperes nemcsak a nevét kívánta a célzott körhöz eljuttatni, hanem annak ismeretét is, hogy T. P.-hez hasonlóan bűnöző. A bűnöző kifejezés használata nem jelent mást, mint annak állítását, hogy az érintett több bűncselekményt követett el, életmódját, megélhetését bűncselekményekből fedezi. A bírói gyakorlat által kidolgozott bizonyíthatósági teszt elvégezhető abban az esetben is, ha az alperes nem jelölt meg konkrét büntető anyagi tényállást. Nem helytálló ezért a következtetés, miszerint az alperes pusztán általánosságban fogalmazott, nem állapítható meg abból, hogy az alperes szerint milyen konkrét bűncselekmény elkövetésére került sor. A közlés azért sem tekinthető konkrétumot nélkülöző általános kifejezésnek, mert az árnyalva a többes bűnelkövető T. P.-hez hasonlította. A közlés valóságtartalmának igazolhatóságát támasztja alá az a tény, hogy mind a bíróság, mind az alperes kiemelte azt, hogy személyével szemben folytak büntetőeljárások. Mindezek alapján fenntartotta álláspontját, hogy a közlés sérelmes része tényállításnak minősül. Az pedig nem lehet kétséges, hogy a bűnelkövetőkkel kapcsolatos negatív társadalmi értékítéletre figyelemmel sértő és megalázó, egyben valótlan is, hiszen az ellene indult büntetőeljárásokban felmentésére került sor.
A becsület megsértésére alapított kereset tekintetében arra hivatkozott, hogy amennyiben a közlést a másodfokú bíróság a személyéről kialakított véleményként, értékítéletként veszi figyelembe, az túllépett azon a megengedhetőségi határon, melyen belül a véleménynyilvánítás szabadsága elsőbbséget élvez mások becsületének védelméhez képest. Egyetértett azzal, hogy nem közszereplő. A releváns körülmények értékelése körében hozzáfűzte, az alperes a sérelmes kifejezést nem közügy megvitatása érdekében vagy közérdeklődésre számot tartó ügy okán használta. A sérelmezett rész célját tekintve nem más, mint a lejáratását célzó, bántó, igaztalan támadás, melynek semmilyen morális célja nem ismerhető fel. Az alperest az motiválta, hogy ügyfelét elidegenítse és bosszút álljon. Megítélése szerint a közlés akkor is sérti az emberi méltóságát, ha az értékítéletnek tekinthető. A bűnözőként jellemezhető személyek társadalmi megítélése kedvezőtlen. A kifejezés alkalmazása önkényes, indokolatlanul bántó, egyértelműen személyének becsmérlésére, megalázására, jóhírének rombolására irányult, holott annak semmilyen valóságalapja nincs. Az a tény, hogy ellene büntetőeljárás indult, de a bíróság felmentette a felhozott vádak alól, nem jelenti azt, hogy illethető a bűnöző, bűnelkövető jelleggel. Az ártatlanság vélelmének alapelve éppen a büntetőeljárás alá vont személyek megítélését, eljárásjogi garanciáit takarja.
Az első fokon eljárt bíróság is megállapította, hogy a sérelmezett kifejezés erősen túlzó és igen bántó. Kifejtette azon nézetét is, mely szerint a bűnözők társadalmi megítélése objektíve hátrányos, mégsem vonta le a megfelelő következtetést, azt, hogy a véleménynyilvánítás túlment a megengedhetőség határain. A jogsértés megállapítása során nincs jelentősége annak, hogy a bántó kifejezéseket milyen nyilvánosság számára tette hozzáférhetővé az alperes, ez legfeljebb a sérelemdíj összegének mérlegelése során értékelhető. Ügyvédként nincs alkotmányosan elfogadható, vagy konkrét jogszabályon alapuló, eltérő megítélésű tűrési kötelezettsége a becsületét sértő véleménynyilvánítások tekintetében, ezért a bíróság álláspontja e körben is téves. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint az ügyvédek védelme a hivatásuk gyakorlása során elszenvedett becsületsértő támadások ellen még inkább érzékenyebben ítélendő meg, hiszen áttételesen a személyük támadása az igazságszolgáltatás működése elleni támadásnak is minősül. Az ügyvédek jóhírneve elleni támadások egyszersmind egzisztenciális támadások, mivel az ügyvédi munka alapfeltétele az ügyfelek bizalma. Sérelmezte továbbá, hogy nem került sor azon okfejtés figyelembevételére, mely szerint a sérelmes közlést tartalmazó magánlevelet az alperes a Legfőbb Ügyészség hivatalos domain nevét viselő e-mail címre küldte meg, ezért ahhoz a jogászkollégák bizonyosan hozzáfértek. Az ügyvédi hivatást gyakorlókkal szembeni feddhetetlenség követelménye miatt a kollegiális megítélését nyilvánvalóan hátrányosan érinti, ha alaptalanul bűnözőnek titulálják. Még ügyészek számára is kétséget vethet fel, hogy érintett-e büntetőügyben vagy sem, miután adatvédelmi normák miatt az állítások valóságtartalma számukra sem ellenőrizhető.
Fellebbezési ellenkérelmében az alperes az elsőfokú határozat helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint helyesen került sor annak megállapítására, hogy a sérelmezett kijelentés tényállításnak nem tekinthető, és a kétségtelenül negatív értékítéletet hordozó kijelentés a véleménynyilvánítás alkotmányos kereteit nem lépte túl.
A felperes fellebbezése részben alapos.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és a határozatának indokolásában kifejtett jogi állásponttal csak kisebb részben értett egyet. A jogvitában irányadó jogszabályi rendelkezéseket az első fokon eljárt bíróság a határozatának indokolásában ismertette, így azokra a másodfokú bíróság csupán visszautal.
Az ítélőtábla egyetértett azzal az állásponttal, mely szerint a felperes által sérelmezett alperesi e-mailbe foglalt azon közlés, hogy „T. T. – T. P. szintén bűnöző fiacskája” nem minősíthető tényállításnak. E körben az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokkal egyetértett, így a jóhírnév megsértésére alapított kereseti kérelmet elutasító döntést indokai alapján helybenhagyta. A sérelmezett kifejezést véleménynyilvánításként kellett értékelni, ezért annak vizsgálata volt szükséges, hogy a leírtak alkalmasak-e a felperes becsülethez fűződő jogának megsértésére.
Helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a jogvitában a felperes keresetének tükrében azt volt szükséges mérlegelni, hogy az alperes a véleménynyilvánítás szabadságával visszaélve, annak megengedett kereteit túllépve fogalmazta-e meg az e-mailben írtakat. Nem értett egyet azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által elvégzett vizsgálat eredményeként kialakított állásponttal. Mindemellett megjegyzi, hogy szükségtelen volt a jogvita elbírálása során nagy hangsúlyt helyezni arra, hogy az alperes pontosan kinek írta a tárgybeli elektronikus levelet, és arról a felperes milyen módon szerzett tudomást, kitől kapta meg azt. Mindennek ugyanis csak az esetleges jogkövetkezmények alkalmazása során lehet relevanciája. Döntő jelentőséget annak kellett tulajdonítani, hogy a felperesre vonatkozó véleménynyilvánítás okszerűnek, indokoltnak mutatkozik-e, annak tartalma oly mértékben sértő, bántó, lealázó hangvételű-e, amely már alapot ad a becsület megsértésének megállapítására.
A felperes becsülethez fűződő joga és az alperest megillető véleménynyilvánításhoz való jog ütköztetésére hivatkozásra helytállóan került sor, a mérlegelés szempontjait azonban a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróságtól eltérően alakította ki. Annak megítélése során ugyanis, hogy adott esetben melyik jog védelméhez fűződik nagyobb érdek, a felperes oldalán kellett figyelembe venni azt is, hogy a becsület védelme mellett az ártatlanság vélelmének biztosítása, érvényre juttatása is megilleti. Nem volt vitás a felperes részéről sem, hogy ellene büntetőeljárások voltak folyamatban, ezek eredményeként a felmentésére került sor. Ennek okán az ártatlanság vélelméhez fűződő alapelvet érvényre kell juttatni. Ugyanakkor az alperes véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogának megítélése során vizsgálni kell azt is, hogy felmerül-e bármilyen olyan méltányolható érdek, amely ezen jog védelmét előtérbe helyezi.
Az alperes részéről is elfogadott volt az, hogy a kifogásolt közlés bántó, sértő tartalmat hordoz, a felperes társadalmi megítélésére hátrányos. Az alperes a felperest olyan bűnöző személyhez hasonlította, aki közismerten kiemelkedő bűncselekményt követett el, országos érdeklődésre számot tartó büntetőeljárás vádlottjaként vált ismertté. Az alperes oldalán nem merült fel olyan méltányolható érdek, amelyet értékelni kellett volna a mérlegelés során. Az alperes nem közérdeklődésre számot tartó ügyben fejtette ki indokolatlanul sértő véleményét, amely a fentiek okán nélkülözi a kellő ténybeli alapot.
Minderre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a Ptk. 2:42. § (1) és (2) bekezdésében, a 2:43. § d) pontjában foglaltakra figyelemmel a Ptk. 2:45. § (1) bekezdése alapján, a 2:51. § (1) bekezdés a) pontja szerint a jogsértést megállapította.
Az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatására a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint részítélettel került sor. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja következtében nem vizsgálta a felperes további jogkövetkezmények alkalmazására irányuló kereseti kérelmét, ezért a másodfokú bíróság e kereseti kérelmeket egészében elutasító elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságot e körben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárás során a becsület megsértésének megállapítására tekintettel az elsőfokú bíróságnak az alperes jogsértéstől való eltiltására és megfelelő elégtételadásra kötelezése iránti, valamint a 600 000 forint összegű sérelemdíj és késedelmi kamatai megfizetésére irányuló kereseti kérelem tárgyában kell állást foglalnia az e körben esetlegesen szükséges bizonyítási eljárás lefolytatását követően.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.297/2017/4/II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás