90/2017. (IX. 11.) ME határozat
90/2017. (IX. 11.) ME határozat
a Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya között a kőolajkészletezésről szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról
2017.09.11.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya között a kőolajkészletezésről szóló megállapodás (a továbbiakban: megállapodás) létrehozásával;
2. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a nemzeti fejlesztési minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy a megállapodás létrehozását követően a megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
