94/2017. (IX. 11.) ME határozat
94/2017. (IX. 11.) ME határozat
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kubai Köztársaság Kormánya közötti gazdasági együttműködés kialakításáról szóló, 2006. május 12-én Havannában kelt megállapodás módosítására adott felhatalmazásról
2017.09.11.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kubai Köztársaság Kormánya közötti gazdasági együttműködés kialakításáról szóló, 2006. május 12-én, Havannában kelt megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) módosításával;
2. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a külgazdasági és külügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Megállapodás módosításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert és az igazságügyért felelős minisztert, hogy a Megállapodás létrehozását követően a Megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
