PK ÍH 2017/99.
PK ÍH 2017/99.
2017.09.01.
Nincs akadálya, hogy a felek a házastársi közös vagyon megosztására irányuló szerződésükben a házastársi életközösség fennállása alatt az egyik házastárs által megkötött, részvényre váltható kölcsönszerződésből eredő, még le nem járt követelés megosztásában olyan módon állapodjanak meg, hogy a szerződéskötésben részt nem vevő fél – a volt házastársak egymás közötti viszonyában – a követelés fele részére legyen jogosult. Ha az adós nyilvános részvénykibocsátása folytán a kölcsönszerződésből eredő követelés fejében a kölcsönadó részvényjuttatásban részesül, a házastársi közös vagyon megosztására irányuló szerződés teljesítése címén a volt házastárs a rá jutó részvények kiadását kérheti [1952. évi IV. törvény (Csjt.) 31. § (2), (5) bekezdés; régi Ptk. 200. § (1) bekezdés, 277. § (1) bekezdés].
A peres felek az egymással kötött házasságuk megromlását követően a vagyoni viszonyaik rendezése céljából 2012. október 15. napján „Megállapodás házastársi vagyonközösség megszüntetésére” megnevezésű szerződésükben házastársi vagyonközösségüket megosztották. Annak I.3.7. pontja szerint egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy házassági élet- és vagyonközösségük megszakadásakor 160 347 darab W. A. részvényre váltható, 9 620 820 forint kölcsönösszegre szóló megállapodásuk volt a W. A. Rt.-vel, mely tőke után a szerződés megkötéséig 5 620 820 forint ki nem fizetett kamat vált esedékessé. Befektetésük együttes értékét ekként 15 241 640 forintban határozták meg. A Megállapodás II. fejezet 8.6. pontja szerint a kölcsönt és kamatait ezen az értéken, egymás között egyenlő, 50-50%-os arányban megosztották. Megállapodtak abban, hogy amennyiben a férj, jelen per alperesének jogviszonya a W. A. Rt.-nél bármely okból kifolyólag megszűnik, és ezzel összefüggésben a részvényekre váltható kölcsön és annak kamatai visszafizetésre kerülnek anélkül, hogy a felek bármelyike részvényjuttatásban részesülne, a férjet semmilyen felelősség nem terheli, kártérítési vagy kártalanítási kötelezettséggel a feleség felé nem tartozik, illetve a férjnek a feleséget más jogcímen sem kell a részvényjuttatás elmaradása miatt kompenzálnia. A Megállapodás III. fejezet 1.6. pontjában egybehangzóan kijelentették, hogy a kölcsön mint vagyonértékű jog egyikük birtokában sincs. Rögzítették, hogy a szerződésük alapján, annak aláírásától számított 60 napon belül a férj köteles intézkedést kezdeményezni a W. A. Rt. részvényre váltható kölcsönszerződés módosítása és az rt. nyilvántartásaiban, részvénykönyvében, a részvényekre váltható kölcsön jogosultjának személyében bekövetkezett változás átvezetése iránt. A felek a férj felelőssége és kártérítési, illetve kártalanítási kötelezettsége vonatkozásában a II. fejezet 8.6. pontjában írtakat itt is megerősítették. Az alperes mint kölcsönadó és a W. A. Holdings Plc. között 2014. augusztus 12. napján egy „Átalakítható kölcsönszerződés módosítása és újrakötése” elnevezésű megállapodás jött létre, melyben rögzítették, hogy a kölcsönadó és a társaság 2009. október 12. napján átalakítható kölcsönszerződést kötött a társaság ezen keresztül történő finanszírozása kapcsán. A szerződést módosítani és újrakötni kívánják így módosítva az átalakítható kölcsön visszafizetésének dátumát, és az ahhoz kapcsolódó kamatra vonatkozó rendelkezéseket. Rögzítették, hogy a módosítási és újrakötési okirat kiegészítő jellegű, a korábban megkötött szerződéssel összekapcsolva, azzal egy dokumentumot képez. A W. A. Holdings Plc. a 2015. február 4. napján kelt levelében tájékoztatta az alperest a nyilvános részvénykibocsátás eldöntéséről és a részvények tőzsdei bevezetéséről. Ezt követően február 25. napján a londoni értéktőzsdén megkezdődött a W. A. részvények kereskedése, melyre figyelemmel a felperes felszólította az alperest a 2012. október 15. napján megkötött megállapodásuk alapján részvények kiadására. Az alperes ezen felszólításnak nem tett eleget.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 80 174 darab meghatározott kódú W. A. Holdings Plc. részvény kiadására az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 277. § (1) bekezdése alapján. Előadta, hogy az alperessel kötött házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés szerint a részvényre váltható kölcsönszerződés alapján az alperestől részvényjuttatásra lett jogosult a kereseti kérelme szerinti mértékben. Megállapodásuk megkötésekor mindketten tudták, hogy az általuk megosztott követelés befektetési jellegű kölcsön volt, melynek teljesítése tőzsdén jegyzett részvénnyel történt. A szándékuk arra irányult a megállapodásuk 8.6. pontja alapján, hogy őt is részvényjuttatásban részesítsék. Egyértelmű várományuk volt arra nézve, hogy közös befektetésük a jövőben jelentős nyereséggel lesz realizálható, ezért azt a vagyonközösséget megszüntető szerződésükben úgy kívánták megosztani, hogy a kölcsön akkori értékét rögzítették és megosztották, de a befektetést haszon reményében továbbvitték. Hangsúlyozta, hogy meg kell különböztetni egymástól a házastársi vagyon megosztásának és kiadásának kérdését. A szerződési szabadság jegyében az alperessel akként állapodtak meg, hogy a befektetést akkor zárják le, amikor a részvénykiadás megtörtént és a részvényeket számukra jóváírhatják. Követelésének jogi sorsa elvált a családi jogi jogviszonyoktól és az szerződéses igénnyé formálódott át. Keresete jogalapját utóbb másodlagosan a Ptk. 198. § (1) bekezdésében, valamint az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31. § (2) és (3) bekezdésében, harmadlagosan a Ptk. 486. § (3) bekezdésében jelölte meg. A Ptk. 486. § (3) bekezdése alapján az alperest 417 756 648 forint megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen ítélt dologra hivatkozott. Kifejtette, hogy a házasságot felbontó perben kötött egyezségben egybehangzóan kijelentették a peres felek, hogy a házasságuk fennállása alatt szerzett közös vagyoni ingóságokat egymás között megosztották, az teljesedésbe ment, és azzal kapcsolatban egymással szemben további követelésük nincs. Érdemi ellenkérelmében hangsúlyozta, hogy a felperessel kötött Megállapodás 8.6. pontja szerint a kölcsönt és kamatait osztották meg egymás között, nem a részvényeket. A kölcsön képezte a házastársi közös vagyonukat az életközösségük megszakadásakor, és a vagyonközösség megszűnésekor meglévő vagyonról kellett rendelkezniük. A vagyonközösség tárgyait vagy azok értékét az életközösség megszűnésének időpontjában fennállott állapot és érték figyelembevételével kell meghatározni, és a részvényre váltható kölcsön mint vagyonelem állapota a felperessel kötött Megállapodás I. fejezet 3.7. pontja, továbbá II. fejezet 6. pontja alapján összesen 15 241 640 forint volt. A Megállapodás III. fejezet 1.6. pontjában azon felperesi kérést rögzítették, hogy a megosztott vagyonelemet a felperes akként kívánja befektetni, hogy a kölcsönszerződésbe belép. Az alperes kötelezettsége ezzel összefüggésben az volt, hogy intézkedést kezdeményezzen a W. A. felé annak érdekében, hogy a felperes a nyilvántartásokban feltüntetésre kerüljön. Ennek eleget tett, de azt a tájékoztatást kapta, hogy a kölcsön nem írható át a felperes nevére, ezért a Megállapodásuk szerint a kölcsön tőkeösszegét és kamatait a felperesnek megfizette. Hivatkozott arra, hogy a 2009. október 12. napján megkötött kölcsönszerződése határozott idejű volt, mely 2014. augusztus 14. napján részvénnyé alakítás nélkül lejárt. Ezt követően kizárólagos döntése volt, visszakéri-e a pénzt vagy azt újra befekteti, és ő a pénz ismételten befektetéséről döntött. Már az új kölcsönszerződés hatálya alatt történt meg a részvények bevezetése. Ez utóbbi szerződést 2014. augusztus 13. napján kötötte, így az az alapján kibocsátott részvény nem képezheti a felperessel fennállt házastársi közös vagyonának részét. A felperes másodlagos és harmadlagos kereseti kérelme körében kifejtette, hogy amennyiben a bíróság a részvények átadására kötelezné, akkor vizsgálni kell azt is, hogy a megosztott vagyontárgy értéke az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben változott-e, és ha igen, az melyik fél magatartására vezethető vissza.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül adjon ki a felperesnek 80 174 darab meghatározott kódú W. A. Holdings Plc. részvényt.
Elsődlegesen az alperes permegszüntetés iránti kérelme körében vizsgálódott figyelemmel a Pp. 229. § (1) bekezdésére. A beszerzett bontóperi iratok alapján megállapította, hogy a felek a házasság felbontására irányuló perben kötött egyezségükben a közös ingó vagyon megosztásáról rendelkeztek, azonban a következetes bírói gyakorlat szerint a vagyoni értékű jogok az ingó vagyon körébe nem tartoznak. A Kúria több eseti döntésében is kifejtette, hogy a Csjt. 27. § (1) bekezdésének nyelvtani értelmezése szerint házastársi közös vagyont nem csak a tulajdonjog Ptk. 94. §-a szerinti tárgyai képeznek, hanem beletartoznak abba az ingó és ingatlan dolgokon felül mindazon vagyoni értékű jogok, illetve vagyoni tárgyú kötelezettségek, amelyeket a házastársak az életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, illetve vállaltak. A perbeli követelésről mint vagyoni értékű jogról a felek egyezségükben ekként nem rendelkeztek. Alátámasztja ezt az is, hogy a bontóperben kötött egyezség alapjául csatolt 2012. október 15. napján kelt házasság felbontásához kapcsolódó szerződés VI. fejezet 2. pontja az ingó vagyon megosztásáról rendelkezik, és az annak mellékletét képező ingó leltárban a perbeli vagyoni értékű jog nem szerepel. Mindezek alapján az ítélt dologra figyelemmel előterjesztett permegszüntetés iránti kérelmet nem találta alaposnak.
A felperes keresetét érdemben a Ptk. 277. § (1) bekezdésére figyelemmel bírálta el. A peres felek által kötött Megállapodás I.3.7., II.6., II.8.6., valamint III.1.6. pontjai értelmezésével vizsgálta azt, hogy milyen kötelezettség terhelte az alapján az alperest, mire irányult a peres felek szerződési akarata annak megkötésekor. A hivatkozott pontok nyelvtani értelmezésével megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felek egy részvénnyé alakítható kölcsönszerződés megosztásáról rendelkeztek. A befektetés szót használták, mely arra utal, hogy a feleknek a megállapodás megkötésekor közös várománya volt. Az alperes személyes meghallgatása során maga is úgy nyilatkozott, hogy a szándékuk arra irányult, hogy a kölcsönszerződés megosztásáról megállapodjanak. A perben tanúként meghallgatott okiratszerkesztő ügyvéd vallomása alapján a peres felek egyező akarata az volt, hogy a kölcsönkövetelés tekintetében következzen be jogutódlás, a kölcsönt osszák meg egymás között. Az elsőfokú bíróság a peres felek nyilatkozata és a tanúvallomás alapján tényként rögzítette, hogy a Megállapodásban a kölcsön értékét azért határozták meg, mert a vagyontárgyat további adatok hiányában úgy tudták konkretizálni, hogy meghatározták a tőke és az addig esedékessé váló kamat összegét, mely azonban csak a befektetés pillanatnyi értékét jelentette. A kölcsön megosztásából következik, hogy a felek szándéka a kölcsönszerződés alapján a későbbiekben megszerezhető részvények megosztására irányult. Erre utal, hogy a Megállapodás szövegében részvényjuttatás kifejezés szerepel, és a felek arról az esetről is rendelkeztek, ha az alperes munkaviszonya a W. A. Rt.-nél anélkül szűnne meg, hogy a felek bármelyike részvényjuttatásban részesülne. Maga az alperes is úgy nyilatkozott személyes előadásában, hogy azért szerepel részvényjuttatás kifejezés Megállapodásuk 8.6. pontjában, mert ha sikerült volna megosztani a kölcsönszerződést, akkor a felperes lett volna a részvény jogosultja. Ez szintén igazolja, hogy a felek szándéka a kölcsönszerződés alapján szerezhető részvények megosztására is kiterjedt. Az elsőfokú bíróság nem találta relevánsnak azt, hogy a W. A. Rt. a későbbiekben nem adta hozzájárulását a kölcsönszerződés módosításához és a felperes jogutódként való belépéséhez a szerződésbe. Az alperes eljárt a kölcsönszerződés módosítása érdekében, melyből szintén az a következtetés vonható le, hogy az alperesnek részvényjuttatási szándéka volt a perbeli megállapodás megkötésekor. Ezt követően az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy mi lett az átalakítható kölcsönszerződés sorsa. Megállapította, hogy 2014. augusztus 12. napján az alperes nem kötött új kölcsönszerződést, csak a korábbi 2009-es szerződést módosították. Erre utal az utóbb kötött szerződés elnevezése, valamint annak első oldal (B) és (D) pontjai is. A jogfolytonosságot az elsőfokú bíróság a két átalakítható kölcsönszerződés között kétséget kizáróan megállapította. Rögzítette, hogy a részvények kibocsátására 2015. február 25. napján a 2009. október 12-ei szerződéssel egységet képező 2014. október 12-i szerződés hatálya alatt került sor, melyre figyelemmel a felperest az átalakítható kölcsönszerződés alapján járó részvények fele hányada megilleti.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést annak megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Elsődlegesen ítélt dologra hivatkozott, és e körben utalt az ingó és a vagyoni értékű jog 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 102. § (1) bekezdés c) és d) pontjaiban írt definíciójára. Ebből megállapíthatónak találta, hogy a perbeli kölcsön a peres felek közös ingó vagyona volt, és nem vagyoni értékű jog. Hangsúlyozta, hogy a házassági bontóperben kötött egyezségről készült jegyzőkönyv alapján a peres felek egybehangzóan kijelentették, hogy a házasságuk fennállása alatt szerzett közös vagyoni ingóságokat egymás között megosztották és a megosztás teljesedésbe ment. A perbeli követelés mindezek alapján ítélt dolog és a felperes keresetét az elsőfokú bíróságnak el kellett volna utasítania. Kifejtette, hogy a Csjt. 31. §-ára figyelemmel vagyonközösségük a felperessel 2011. november 21. napján szűnt meg. A per tárgyát képező részvényre váltható kölcsönszerződés közös vagyonuk volt, és a peres feleket teljes körű vagyonrendezés szándéka vezette, ezért a perbeli jogügyletre speciális szabályként az akkor hatályos Csjt.-t, annak 31. §-át kell alkalmazni. A felperessel kötött megállapodás 3.7. pontjában rögzített W. A. részvényre váltható kölcsön állapota az életközösség megszűnésekor kölcsön, értéke 15 241 640 forint volt. Ezt egymás között 50-50%-ban megosztották természetben, azaz pénzben. Hivatkozása szerint ezt igazolja a perben meghallgatott tanú által csatolt és az egyeztetés során a felperes által készített Excel táblázat is, melyben feltüntették a közös vagyoni elemeket, azok megosztási értékét és a megosztást követően a felek jutóját készpénzben. Hangsúlyozta, hogy a perbeli vagyontárgy megosztásakor nem is volt arra lehetőség, hogy a kölcsönt további befektetésként részvényre váltsák. Megállapodásuk III. fejezet 1.6. pontja rögzítette felperes kifejezett kérését, hogy a megosztott vagyonelemet akként kívánja befektetni, hogy a kölcsönszerződésbe félként, saját jogán be kíván lépni. Az alperes vállalta ezért, hogy ő – mint aki jogviszonyban áll a W. A. Rt.-vel – kezdeményezi a kölcsönszerződés módosítását. Eljárt ennek megfelelően, azonban 2013. március 4. napján azt a választ kapta, hogy a kölcsönszerződésbe a felperes nem léphet be, a szerződés nem átírható és nem módosítható. A már megosztott kölcsönt így másként nem tudta kiadni a felperesnek, minthogy magához váltotta, és átutalta a megosztott kölcsönösszeget a felperes részére. Ezzel a perbeli vagyonelem kiadása természetben megtörtént. A peres felek szándéka arra irányult, hogy a kölcsön megosztását követő állapotot rendezzék. Ha a megosztás előtti állapot fenntartását kívánták volna, akkor nem lett volna szükség a kölcsön megosztáskori értékének feltüntetésére. Kitért arra, hogy a Megállapodás I. fejezet 3.7. pontja valóban a befektetés szót használja, de az a kölcsönösszeg megfelelőjeként jelenik meg. A megosztás során mindkét fél ugyanolyan összegű vagyonelemhez jutott azzal, hogy az alperes saját különvagyonából a felperest kifizette. Hangsúlyozta, hogy a közös vagyon megosztása fogalmilag feltételezi a fennálló közös tulajdon megszüntetését is. A kölcsönszerződés lejárata körében úgy nyilatkozott, hogy a 2009. október 12. napján megkötött szerződés 2014. augusztus 14. napján járt le, melyre figyelemmel a befektetett 16 000 euró visszafizetésének napja 2014. augusztus 13. volt. A W. A. Holding Plc. a 2014. július 31. napján küldött e-mailben a kölcsönadókat arról tájékoztatta, hogy 2014. augusztus 10-ig dönthetnek arról, hogy korábbi kölcsönszerződésüket bizonyos módosításokkal újrakötik vagy a befektetett kölcsönösszeg és annak kamatai egy összegben történő visszafizetését kérik. Mint saját vagyonát fektette be a korábbi kölcsön összegét, aláírva a 2014. augusztus 12-ei keltezésű kölcsönszerződést. Ezt új megállapodásnak tekintette mind ő, mind a W. A. Rt. Hangsúlyozta, hogy 2014. augusztus 12. napján a peres feleknek nem állt már fenn vagyonközösségük. A harmadlagos felperesi kereset kapcsán kifejtette, a felperes nem munkálta ki, hogy amennyiben szerinte a kölcsön megosztása nem ment teljesedésbe, mivel támasztja alá az értéknövekményt, illetve mire alapozza azt, hogy az értéknövekmény közös vagyon. Másodlagos fellebbezési kérelme ezért arra irányult, hogy az ítélőtábla a Pp. 252. § (3) bekezdésére figyelemmel helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és utasítsa az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és bizonyítás lefolytatására abban a vonatkozásban, hogy mennyi volt a perbeli vagyonelem értéknövekménye, és ez kinek a magatartására vezethető vissza.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy nem ítélt dolog a perbeli követelés és az nem tekinthető ingó vagyonelemnek sem. Az Itv. szerinti fogalommeghatározás az ingó és a vagyoni értékű jog vonatkozásában nem alkalmazható jelen perben. Állította, hogy a Csjt. 31. §-ában foglaltak akkor lennének alkalmazhatóak, ha a peres felek között vita keletkezett volna a vagyonmegosztás során. Vita azonban nem volt, a felek abban állapodtak meg, hogy befektetésüket akkor fogják lezárni, ha az behozza a várt nyereséget. Nincs jogi akadálya annak, hogy a vagyonelem megosztását annak tényleges kiadásától elválasszák kölcsönös megegyezéssel. Hangsúlyozta, hogy Megállapodásuk 8.6. pontja szerinti értékrögzítésre az abból keletkező részvények darabszámának kiszámítása és felosztása miatt volt szükség. Nem tartotta relevánsnak azt az alperesi hivatkozást, hogy engedély hiányában a felperes nem léphetett be a kölcsönszerződésbe figyelemmel arra, hogy a részvényekkel a londoni tőzsdén már kereskednek. Előadta, hogy a részvénnyé alakítható kölcsönszerződés a volt házastársak külső jogviszonya, melyben mindkét peres felet az alperes képviselte a W. A.-rel szemben. A tényleges átruházásnak ezért jogi jelentősége nincs. Kiemelte, hogy Megállapodásuk 3.7. pontja már szóhasználatában jelzi a felek közös szándékát a befektetésre vonatkozóan. Rögzítették azt is az 1.6. pontban, hogy a vagyonelem még nem létezik, ekként a bizonytalanság tudatában voltak. A felek a kölcsön és abból eredően jövőbeni részvények várományát osztották meg egymás között egyenlő arányban azzal, hogy a későbbiekben a felperes jutója kiadásra kerüljön részvények formájában. Hangsúlyozta, hogy a 2009. október 12-i és a 2014. augusztus 12. napján módosított szerződések közötti jogfolytonosság egyértelműen megállapítható. Az utóbb kötött szerződés csak a korábbi módosítása, azokat együtt kell értelmezni.
Az értéknövekmény vonatkozásában előadta, hogy az köztudomású tényeken, tőzsdei árfolyamon alapszik. Megállapodásuk szerződéses igénnyé formálta át a házastársi vagyonközösségből származó részvényigényt, melyet a Ptk. 277. § szerint kell teljesíteni. Az alperes maga nyilatkozta, hogy a részvények már rendelkezésre állnak. Azok értéke nyilvános és a pertárgy értéke önmagában nem hordoz értéknövekményt, mert ő a részvények kiadására kéri kötelezni az alperest.
A fellebbezés nem alapos.
A Fővárosi Ítélőtábla figyelemmel arra, hogy az elsőfokú ítéletnek fellebbezés hiányában a Pp. 228. § (4) bekezdése szerinti jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, teljes terjedelmében bírálta felül az ítéletet.
Az ítélőtábla elsődlegesen azt vizsgálta, hogy szükséges-e a Pp. 251. § (1) bekezdése alkalmazásával a per megszüntetése és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése figyelemmel a Pp. 157. § a) pontjára, a 130. § (1) bekezdés d) pontjára és a Pp. 229. § (1) bekezdésében foglaltakra is. A jogerős végzéssel jóváhagyott, a házastársi vagyonközösséget megszüntető egyezség tartalmára kell figyelemmel lenni annak megállapítása körében, hogy a részvénnyé átalakuló kölcsönkövetelés megosztására sor került-e, a házassági bontópert tárgyaló bíróság ezen megállapodást jóváhagyva döntött-e a perbeli követelésről, és ebből következően a felperesnek fennáll-e követelése az alperessel kötött perbeli megállapodás alapján. Tisztázni kell tehát, mi volt az egyezség ténybeli alapja, amelyhez a Pp. 229. § (1) bekezdésben írt jogerő hatás fűződik. E körben a bontóperben keletkezett, a 2013. augusztus 28-ai tárgyalásról felvett 4. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt alperesi előadásnak van jelentősége, mely alapján az egyezségkötés előtt ismert volt a felek között, hogy a kölcsönszerződés módosítására nem kerülhet sor. A Ptk. 207. § (4) bekezdése szerint a peres felek által kötött perbeli megállapodás nem értelmezhető kiterjesztően akként, hogy a felperes elfogadta volna az alperes által utóbb, de a perbeli megállapodás megkötésének napján átutalt 6 600 000 forintot megállapodásuk teljesítéseként. Nincs peradat arra vonatkozóan, hogy az átutalásról a felperesnek tudomása volt-e, mert 2012-ben a banki átutalások még nem realizálódtak, nem érkeztek meg az átutalás napján az ellenszámlára. Tény, hogy a felperes az átutalt összeget visszautalta, majd amikor az alperes azt ismét részére átutalta, akkor jogfenntartással fogadta el és külön számlán kezeli a pénzt. Nem áll rendelkezésre peradat a körben sem, hogy a felperes a 6 600 000 forint átutalására tekintettel nyilatkozott volna úgy, hogy az alperessel szemben nem áll fenn követelése, hiszen arról tudomása a megállapodás megkötésekor még nem is volt. Mindezek alapján ítélt dolog a házastársi közös vagyon megosztására és a bontóperben kötött egyezségre figyelemmel nincs, így a felperes bíróság előtt érvényesítheti az alperessel szemben a perbeli követelését.
Az ítélőtábla per érdemében az elsőfokú bíróság döntésével és annak indokaival is egyetértett. Az indokokat a fellebbezésre figyelemmel az alábbiak szerint egészíti ki és pontosítja.
Az elsőfokú bíróság helytállóan vizsgálta, hogy a peres felek akarata az szerződéskötéskor mire irányult, és megállapodásukat helytállóan értelmezte a Ptk. 207. § alapján. A nyilatkozatok nyelvtani jelentését és az eset összes körülményét kellett vizsgálni a körben, miként kellett értenie a peres feleknek a másik fél hozzájuk címzett nyilatkozatát. Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy az alperes a felperes hozzájárulásával kötött 2009. évben kölcsönszerződést a W. A. Rt.-vel. Ez a követelés csak 2014. augusztus 13-án járt volna le, de az alperesnek ezt megelőzően, a vagyonközösséget megszüntető szerződés hatálya alatt kellett nyilatkoznia az abból eredő követelés sorsáról. A 16. sorszám alatt csatolt irat alapján ezen nyilatkozat következménye volt a 2014. augusztus 12. napján kötött szerződés, amely szerves része a per tárgyát képező 2009. évben kötött kölcsönszerződésnek, nem tekinthető ekként új megállapodásnak. A peres felek által kötött megállapodás 3.7. pontjából következik, hogy a volt házastársak a vagyonközösség megszüntetéskori értéket határozták meg, melyet megerősítenek a 6. és a 8.6. pontban foglaltak. A még le nem járt követelést osztották meg; arról nem rendelkeztek, hogy a követelés kerüljön egyikük kizárólagos vagyonába. Ilyen tartalmú jogszabályi rendelkezés sem volt a Megállapodás megkötésekor. E szándékukra lehet következtetni abból is, hogy az alperesnek el kellett járnia azért, hogy a felperes javára a követelés fele része átruházható legyen, és a kölcsönszerződésbe jogutódként beléphessen. Ha ténylegesen, pénzben kívánták volna megosztani a követelést az alperes által előadott módon, ezen rendelkezésre nem lett volna szükség. A felperes a követelés fele részét kívánta megszerezni, a felek ennek megfelelően állapodtak meg. Ennek meghiúsulása nem eredményezheti, hogy a követelés megosztása ellehetetlenüljön. Nem járhat ilyen eredménnyel azért sem, mert a felek maguk írták le, hogy mely esetet tekintik lehetetlenülésnek, mégpedig az alperes munkaviszonyának megszűnését. Ez a megállapodásuk a Ptk. 312. §-ának megfelelt. Ebből a contrario következik, hogy egyéb olyan okot, amely az alperes részvényekkel kapcsolatos teljesítését kizárná, nem határoztak meg és ilyen nem állt fenn. Azzal, hogy az alperes egyedül utóbb a részvénnyé való átalakításról döntött, a felek korábbi közös akaratának megfelelően járt el.
Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a Csjt. 31. § (2) bekezdésének előírásai a jelen perben nem relevánsak. Megjegyzi azonban, hogy a kereseti követelés maga a részvények mint dolgok kiadására, s egyben házastársi közös vagyon megosztására irányuló szerződés teljesítésére irányult. E kereseti követelés tehát a Csjt. 31. § (2) bekezdésének egyébként megfelel. A felperes törekvése, hogy a kölcsönszerződésbe be kívánt lépni, lényegében azt jelenti, hogy ha az alperes a kölcsönszerződés alapján a W. A.-rel szemben fennálló követelése felét engedményezte volna a felperesre, azzal megszűnt volna a közös vagyon kiadására vonatkozó teljesítési kötelezettsége. Mivel ezt nem tette, illetve a W. A. hozzájárulása nélkül nem is tehette, így ezen kötelezettség alól nem szabadulhat. A részvények jelenleg az alperes perbeli nyilatkozatára is figyelemmel rendelkezésre állnak, és mivel a felperes keresete azok kiadására irányul, nincs akadálya az alperes teljesítésének. A felperes kereseti kérelme hozam érvényesítésére nem irányult, hanem a megosztott követelés 1/2 hányadát, a neki jutó részvények kiadását kérte a Ptk. 277. § (1) bekezdése alapján.
Mindezek alapján az érdemben helyes elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.320/2017/5/II.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás