PK ÍH 2018/100.
PK ÍH 2018/100.
2018.09.01.
A károsultnak a közigazgatási szerv jogalkalmazó tevékenységével szemben kifejtett eltérő, a jogszabályok tartalmából egyébként levezethető jogi álláspontja nem adhat alapot a közigazgatási szerv kártérítési felelősségének a megállapítására akkor, ha a jogalkalmazás a jogszabályi rendelkezések logikus, a mérlegelés alapvető elveivel egyező értelmezésén alapult [Alkalmazott jogszabályok: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. § (1) és (2) bekezdés].
A felperes a tulajdonában álló gépkocsinak egy panzióban folytatott beszélgetése során az asztalon felejtett indítókulcs birtokbavétele által történt eltulajdonítása miatt a romániai hatóságoknál feljelentést tett, azonban a romániai ügyészség a nyomozást megszüntette azzal, hogy a feljelentésben állított cselekmény nem történt meg.
A felperes a gépjármű ezt követő eladása miatt ismeretlen tettes ellen az Ny. Rendőrkapitányságon feljelentést tett arra hivatkozva, hogy az eltulajdonításkori rendszámmal látta a gépjárművet; a feljelentés alapján indult eljárásban történt tanúkihallgatását követően az üzlettársával folytatott beszélgetést rögzítő hangfelvétel által az eltulajdonítás bizonyítottságára hivatkozva kérte a gépjármű haladéktalan lefoglalását és részére kiadását, azonban a büntetőeljárásban a gépjármű lefoglalására, zár alá vételére nem került sor. A Ny. Rendőrkapitányság – a bűnügyek elkülönítéséről rendelkező határozat mellett – a jármű adásvételi szerződésével kapcsolatban felmerült közokirat-hamisítás bűntett gyanúját érintően egyrészt a feljelentést a M. Rendőrkapitánysághoz tette át; másrészt a nyomozást megszüntette azzal az indokolással, hogy a romániai hatóságok által lefolytatott nyomozás során megállapítást nyert, hogy lopás nem történt, az orgazdaság bűntettét pedig csak lopásból származó tárgyra lehet elkövetni, ezzel szemben a rendelkezésre álló adatokból üzleti vitára lehet következtetni, amely polgári jogvita nem képezheti bűncselekmény elkövetésének alapját.
A felperes módosított keresetében vagyoni kár címén kérte az alperes marasztalását azzal, hogy bűncselekmény alapos gyanúja ellenére a büntetőeljárásban nem rendelték el a jármű lefoglalását, majd zár alá vételét, amely következtében tulajdonát véglegesen elveszítette.
Az alperes – többek között – a jogellenes és felróható károkozó magatartás hiányára hivatkozva kérte a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. §-ának (1) és (2) bekezdéseire, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 164. §-ának (1) és 206. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva kiemelte, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének a törvényes feltételei nem álltak fenn, tekintettel arra, hogy az alperes részéről sem felróható, sem jogellenes károkozó magatartás nem volt megállapítható. Nem lehetett következtetni a jogszabály teljesen és nyilvánvalóan egyértelmű téves alkalmazására. Az állított alperesi mulasztás és a kár bekövetkezése között továbbá nincs okozati összefüggés, a felperes kára azáltal keletkezett, hogy annak tudatában hagyta a szórakozóhelyen az üzlettársaival történt beszélgetés során az asztalon az autó kulcsát, hogy a gépjármű kesztyűtartójában tartotta a másik indítókulcsot és a törzskönyvet. Abból, hogy a gépjárművet elvitték, arra lehet következtetni, hogy az üzlettársainak anyagi követelésük volt a felperessel szemben, a pernek azonban a fennálló esetleges üzleti vita nem a tárgya.
Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte annak megváltoztatását és az alperes keresete szerinti marasztalását. Előadta, hogy bűncselekmény alapos gyanúja esetén helye lett volna a lefoglalásnak, majd a zár alá vételnek, hiszen egyértelmű volt, hogy a gépjárművet bűncselekmény útján vették el. A hatóság feladata lett volna az elkövető kilétének felderítése és a bűncselekmény elkövetésével okozott kár megtérülésének a biztosítása. Az okirat hamisításának nyilvánvalóan nem lett volna önmagában értelme vagyon elleni bűncselekmény hiányában, annak célja a jármű tulajdonjogának jogellenes, ellenérték nélküli megváltoztatása volt. Mindezekből következően a kártérítési felelősség feltételei fennálltak.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helyes indokai alapján való helybenhagyását kérte.
Az ítélőtábla a fellebbezést a következők szerint nem találta alaposnak:
Mellőzte az ítélőtábla az indokolásból az elsőfokú bíróságnak a felperes magatartásából az okozati összefüggés fenn nem állására következtető okfejtését, tekintettel arra, hogy a jogellenes és felróható károkozói magatartás helyesen megállapított hiányában a felperesnek a jármű más általi birtokbavétele idejében tanúsított – vagy a kárenyhítési, kárelhárítási kötelezettsége megsértése miatt felróható közrehatásként értékelhető, vagy a birtokbavétel megengedése alapján a kártérítési felelősséget kizáró – magatartása megítélésének a per elbírálása szempontjából nem volt jelentősége.
A felperes abban állította az alperes felelősségét, hogy a vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja ellenére nem rendelt el olyan intézkedéseket – lefoglalás, zár alá vétel –, amely megakadályozhatta volna a vagyonában bekövetkezett végleges értékcsökkenést, tehát az alperes jogellenes és felróható mulasztása miatt állította a vagyoni kár bekövetkezését.
A Ptk. 6:548. §-ának (1) bekezdése értelmében a közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban nem volt elhárítható.
A közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség feltételei: 1. jogellenes károkozó magatartás, 2. felróható károkozó magatartás, 3. kár bekövetkezése, 4. okozati összefüggés a károkozó magatartás és a kár bekövetkezése között (általános feltételek), valamint 5. a kárelhárításra alkalmas rendes jogorvoslat és a közigazgatási bírói út kötelező igénybevétele (speciális feltétel: törvényes kárelhárítási kötelezettség).
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 151. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elrendeli – az ingatlan kivételével – annak a dolognak, információs rendszernek, ilyen rendszerben tárolt adatokat tartalmazó adathordozónak vagy adatnak a lefoglalását, amely bizonyítási eszköz, a törvény értelmében elkobozható, vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el; a 155. §-ának (1) bekezdése alapján a lefoglalást meg kell szüntetni, ha a nyomozást megszüntették. A Be. 159. §-ának (2) bekezdése szerint ha az eljárás olyan bűncselekmény miatt folyik, amellyel kapcsolatban vagyonelkobzásnak van helye, illetve ha polgári jogi igényt érvényesítenek, és alaposan tartani lehet attól, hogy a kielégítést meghiúsítják, ezek biztosítására dolog, vagyoni értékű jog, követelés vagy szerződés alapján kezelt pénzeszköz zár alá vétele rendelhető el; a 160. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a zár alá vételt fel kell oldani, ha a nyomozást megszüntették.
Osztotta az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi álláspontját abban is, hogy a lefoglalás és a zár alá vétel elmaradásával összefüggésben az alperes részéről sem jogellenes, sem felróható magatartás nem állapítható meg.
A közigazgatási szerv károkozó magatartása felróhatóságának a zsinórmértéke egyrészt a károkozással érintett hatósági eljárásra vonatkozó eljárásjogi szabályozás (jogszabályi mérce), másrészt az adott helyzetben általában elvárható eljárás (gondossági mérce). A felperes által sérelmezett mulasztással kapcsolatban sem a jogszabályi, sem a gondossági mérce nem sérült.
Az idézett büntetőeljárási rendelkezések értelmében a lefoglalás és a zár alá vétel elrendelése olyan, a bizonyítás, illetve a kielégítés meghiúsításának megakadályozása végett alkalmazható, mérlegelési jogkörben hozott intézkedés, amelyre vonatkozó mérlegelési szempontok megsértését a perbeli adatok nem támasztják alá. Következetes a bírói gyakorlat abban, mely szerint önmagában az a körülmény, hogy az ügyben eljárt személyek helytelenül alkalmazták vagy esetleg nem alkalmazták a jogszabályokat, nem elégséges a kártérítési igény megalapozására; ehhez ugyanis olyan többlet tényállásra van szükség, amely kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedést alapoz meg (BDT 2008.1817; BH 1996.311, BH 2000.55). Az alperes felelősségi körébe tartozó nyomozási eljárás során a hatóság azon tevékenysége, amely a romániai nyomozó hatóságnak a nyomozás megszüntetéséről abból az indokból rendelkező határozata alapján, mely szerint a gépjármű birtokbavételével kapcsolatban lopás bűncselekményének elkövetése nem állapítható meg, arra a következtetésre jutott, hogy a jármű későbbi eladására tekintettel, a szükségképpen vagyon elleni bűncselekményhez kapcsolódó orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja sem vethető fel, ezért a lefoglalás, zár alá vétel kényszerintézkedésekről rendelkezés indokolatlan, és ebben a részben a nyomozás megszüntetésének van helye – nem tekinthető súlyosan kirívó jogalkalmazási tévedésnek, de önmagában jogalkalmazási, jogértelmezési tévedés sem állapítható meg, így hiányzik az alperes részéről a jogellenes és felróható károkozó magatartás. A felperes azon hivatkozása, hogy a kényszerintézkedések elrendelésének azért lett volna helye, mert az okirat hamisítása nyilvánvalóan vagyon elleni bűncselekményhez kapcsolódik, az alperesi jogalkalmazással szembeni eltérő jogi álláspont kifejtése, amely azonban a kényszerintézkedések feltételei hiányára következtető, a logikai szabályoknak megfelelő jogértelmezés miatt a kártérítési felelősséget nem alapozhatja meg.
A közigazgatási jogkörben okozott károkért való felelősség feltételei fennállása nélkül pedig a kár megtérítése iránti kereset eredményre nem vezetett, ezért helyesen utasította el az elsőfokú bíróság a jogalap hiányában a felperes keresetét.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az 1952. évi Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján – és annak lényegében a 254. §-a (3) bekezdése szerinti helyes indokainál fogva – helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.313/2018/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás