• Tartalom

1020/2018. (II. 6.) Korm. határozat

1020/2018. (II. 6.) Korm. határozat

a Beruházás Előkészítési Alap 2018. évi létrehozásához szükséges intézkedésekről

2018.02.06.

A Kormány a Beruházás Előkészítési Alap 2018. évi létrehozása érdekében egyetért azzal, hogy

1. a nemzeti fejlesztési miniszter – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 150. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a 2017. évi beszámolási folyamat részeként a nemzetgazdasági miniszter által meghatározott módon mielőbb intézkedjen a Beruházás Előkészítési Alap fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással nem terhelt maradványának befizetéséről;

2. a nemzetgazdasági miniszter az 1. pontban szereplő befizetést követően haladéktalanul előterjesztést készít a befizetett maradvány összegével megegyezően a Központi Maradványelszámolási Alap kiadási előirányzatának megemelésére és átcsoportosítására.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére