• Tartalom

110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelet

110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelet

a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról1

2018.10.01.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § E rendelet hatálya kiterjed a veszélyes katonai objektumra és a küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumra, valamint a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavarok megelőzésére.”

2. § A Rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § E rendelet alkalmazásában:
a) anyagnem-felelős: a honvédelmi szervezetek veszélyes anyaggal történő ellátásának – így különösen a tervezés, a beszerzés, az ellátás-biztosítás, a selejtezés – megszervezésére, koordinálására, szakmai irányítására, szakellenőrzésére kijelölt szakmai irányító szervezet,
b) belső védelmi terv: a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavarok bekövetkezésének megelőzését, elhárítását, következményeinek mérséklését szolgáló intézkedések megtételét, az értesítési, riasztási, felkészítési feladatok veszélyes katonai objektumon, objektumrészen belüli végrehajtásának rendjét, feltételeit szabályozó honvédségi üzemeltetői okmány, ami a biztonsági dokumentáció melléklete,
c) biztonsági dokumentáció: a veszélyes katonai objektum honvédségi üzemeltetője által készített dokumentum, amely tartalmazza a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavarok megelőzésére vonatkozó általános célkitűzéseket, továbbá annak az irányítási, vezetési és műszaki eszközrendszernek a bemutatását, amely biztosítja mind az ember, mind a környezet magas szintű védelmét, valamint annak bizonyítását, hogy a honvédségi üzemeltető a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavarok veszélyeit azonosította, szükség esetén azok kockázatát elemezte és értékelte,
d) dominóhatás: a veszélyes katonai objektumban bekövetkező olyan veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset, amelynek hatása a közelben lévő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemre vagy más veszélyes katonai objektumra átterjedve a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos balesetek bekövetkezésének valószínűségét megnöveli, vagy a bekövetkezett ilyen események következményeit súlyosbítja,
e) hatósági összekötő: a honvédségi üzemeltető állományába tartozó, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavarok elleni védekezéssel kapcsolatos feladatok ellátására kijelölt, a honvédelmi szervezet veszélyes anyagaival kapcsolatos logisztikai feladatokért felelős személy,
f) honvédelmi szervezet: a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti szervezet, a külképviseleti tevékenységet ellátó szervezetek, szervezeti egységek, valamint a szövetségi és nemzetközi szerződésekből eredő katonai kötelezettségeket teljesítő, a Magyar Honvédség hadrendje szerinti szervezet válságkezelő és béketámogató műveletekben részt vevő szervezeti egységei kivételével,
g) honvédségi üzemeltető: az a honvédelmi szervezet, amely a küszöbérték egytizedét elérő vagy meghaladó mennyiségű veszélyes anyaggal végez honvédségi veszélyes tevékenységet,
h) honvédségi veszélyes tevékenység: a veszélyes katonai objektumban vagy a küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumban a honvédségi üzemeltető által, veszélyes anyaggal végzett olyan tevékenység, amely veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar bekövetkezésének veszélyét hordozza magában,
i) katonai objektum: a honvédelmi szervezet elhelyezésére szolgáló létesítmény, a külön jogszabály szerinti honvédelmi és katonai célú építmény, a honvédelmi és katonai célú ingatlan, valamint a veszélyes anyag tárolására szolgáló katonai vagy katonai célú létesítmény, berendezés, tároló,
j) küszöbérték: a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) melléklete alapján meghatározható alsó küszöbérték, ha a veszélyes anyagnak csak egy küszöbmennyisége van, akkor a küszöbmennyiség,
k) küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum: az a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság által nyilvántartott katonai objektum, ahol egy vagy több objektumrészben – ideértve a közös vagy kapcsolódó infrastruktúrát is – veszélyes anyagok vannak jelen a küszöbérték egytizedét elérő vagy azt meghaladó, de a küszöbértéket el nem érő mennyiségben,
l) veszélyes anyag: az R.-ben meghatározott ismérveknek megfelelő anyag, keverék vagy készítmény, akár nyersanyag, termék, melléktermék, maradék, köztes termék vagy hulladék formájában,
m) veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset: olyan veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar, amely befolyásolhatatlan folyamatként megy végbe, és amely a katonai objektumon belül, illetve azon kívül közvetlenül vagy közvetve, azonnal vagy lassan hatóan súlyosan veszélyezteti vagy károsítja az emberi egészséget, illetve a környezetet,
n) veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar: veszélyes katonai objektumban vagy küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumban a rendeltetésszerű működés során vagy a technológiai folyamatokban bekövetkező olyan nem várt esemény, amely azonnali beavatkozást igényel, és az alábbi következmények legalább egyikével jár:
na) veszélyes anyaggal kapcsolatos tűz,
nb) veszélyes anyaggal kapcsolatos robbanás,
nc) mérgező, rákkeltő tulajdonságú veszélyes anyag kibocsátása,
nd) oxidáló, tűz- vagy környezetre veszélyes tulajdonságú folyadék halmazállapotú veszélyes anyag kikerülése legalább 1000 kg mennyiségben,
ne) egyéb veszélyes anyag kikerülése legalább a küszöbérték 1%-át elérő mennyiségben,
o) veszélyes katonai objektum: az a katonai objektum, ahol egy vagy több objektumrészben – ideértve a közös vagy kapcsolódó infrastruktúrát is – veszélyes anyagok vannak jelen a küszöbértéket elérő vagy azt meghaladó mennyiségben,
p) veszélyeztetett terület: az a terület, ahol honvédségi veszélyes tevékenység során bekövetkező, veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos balesetek által okozott mérgező, hősugárzási, ökotoxikus vagy túlnyomási hatások az emberi egészséget, a környezetet vagy a természeti értékeket károsíthatják.”

3. § A Rendelet 4. § (2) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság hatósági tevékenysége körében az alábbi feladatokat végzi:)

f) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos balesetek kivizsgálása.”

4. § A Rendelet az 5. §-át megelőzően a következő alcím címmel egészül ki:

„A honvédségi veszélyes tevékenység bejelentése, azonosítása és engedélyezése”

5. § A Rendelet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

5. § (1) A hét nap időtartamot meghaladó honvédségi veszélyes tevékenység megkezdését, megváltoztatását, megszüntetését a honvédségi üzemeltetőnek előzetesen be kell jelentenie a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóságnál, az 1. melléklet szerinti adattartalommal.
(2) A honvédségi üzemeltető bejelentése alapján, annak elfogadása esetén a veszélyes katonai objektumot és a küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumot a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság azonosítja és nyilvántartásában rögzíti.
(3) A veszélyes katonai objektum és a küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum azonosítása és e rendelet szerinti besorolása a katonai objektumban jelen lévő valamennyi veszélyes anyaggal rendelkező szervezet veszélyes anyagának figyelembevételével történik.
(4) Veszélyes katonai objektumban a küszöbértéket elérő vagy azt meghaladó mennyiségű veszélyes anyaggal végzett honvédségi veszélyes tevékenység kizárólag üzemeltetési engedéllyel végezhető.
(5) Veszélyes katonai objektumban, veszélyes katonai objektumrészben a küszöbértéket elérő vagy azt meghaladó mennyiségű veszélyes anyaggal végzett honvédségi veszélyes tevékenység kizárólag honvédségi üzemeltető részére engedélyezhető a biztonsági dokumentáció alapján.
(6) A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság üzemeltetési engedélyt ad
a) új veszélyes katonai objektum esetében a honvédségi veszélyes tevékenység megkezdésére,
b) az üzemeltetési engedéllyel működő veszélyes katonai objektumban a veszélyes anyag mennyiségének 25%-os növekedése következtében módosított biztonsági dokumentáció alapján a honvédségi veszélyes tevékenység továbbfolytatására vagy
c) a megszüntetett honvédségi veszélyes tevékenység újraindítására veszélyes katonai objektumban.”

6. § A Rendelet 9. §-át megelőző alcím címe helyébe a következő alcím cím lép:

„A biztonsági dokumentáció, a hatósági összekötő”

7. § (1) A Rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A honvédségi üzemeltető az 5. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemeltetési engedély megszerzéséhez a küszöbérték figyelembevételével azonosítja a veszélyes katonai objektumot, majd biztonsági dokumentációt készít és nyújt be a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósághoz.”

(2) A Rendelet 9. § (3)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A biztonsági dokumentációt a 2. melléklet alapján meghatározott tartalommal kell elkészíteni azzal, hogy a 2. melléklet 1.7.1. c) alpontja szerinti mennyiségi kockázatértékelést akkor kell elvégezni, ha az eljárásban a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság előírja.
(4) Ha a biztonsági dokumentáció minősített adatot is tartalmaz, a honvédségi üzemeltető a minősített adatot nem tartalmazó biztonsági dokumentációt is köteles elkészíteni és benyújtani, amikor az eljárásban a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság erre kötelezi.
(5) A honvédségi üzemeltető hatósági összekötőt foglalkoztat, aki
a) folyamatosan kapcsolatot tart a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósággal,
b) elérhetőségéről vagy annak megváltozásáról haladéktalanul tájékoztatja a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóságot,
c) követi a vonatkozó jogszabályok változását,
d) veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar esetén a bekövetkező eseményről jelentést, tájékoztatást készít, gondoskodik továbbá azok veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság részére történő megküldéséről,
e) szervezi és értékeli a belső védelmi tervben foglaltak gyakoroltatását,
f) a belső védelmi terv pontosításáról, felülvizsgálatáról és gyakoroltatásáról jegyzőkönyvet készít, amelyet megküld a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság részére, és
g) részt vesz veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósági ellenőrzéseken és a helyszíni szemléken.”

8. § A Rendelet 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A honvédségi üzemeltető a biztonsági dokumentációban szereplő veszélyek következményeinek elhárítására a 4. mellékletben meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelő belső védelmi tervet készít.”

9. § (1) A Rendelet 11. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A belső védelmi terv a biztonsági dokumentáció melléklete, elkészítésére azzal egy időben kerül sor.
(2) A honvédségi üzemeltető a belső védelmi terv felülvizsgálatát a belső védelmi terv gyakorlatok tapasztalatai alapján szükség szerint, továbbá a biztonsági dokumentáció felülvizsgálata esetén elvégzi.”

(2) A Rendelet 11. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A honvédségi üzemeltető a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar bekövetkezése esetén a belső védelmi tervben foglalt intézkedéseket azonnal foganatosítja.”

10. § A Rendelet 12. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A kérelemhez csatolni kell a biztonsági dokumentáció egy írásos és egy elektronikus példányát.”

11. § (1) A Rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság az engedélyét nem adja ki:)

c) ha a veszélyeztetés szintje meghaladja a 6. melléklet 1.2. pont 1.2.1. pontja szerinti elfogadható mértéket,”

(2) A Rendelet 14. §-a a következő (3)–(5) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Az (1) bekezdés c) pontjában foglalt tényállás megállapítása esetén a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság a 2. melléklet 1.7.1. c) alpontjában meghatározott mennyiségi kockázatértékelést ír elő.
(4) A mennyiségi kockázatértékelés eredményét a 6. melléklet 1.6. és 1.7. pontjában meghatározott elfogadhatósági kritériumok szerint kell értékelni, melynek alapján a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság dönt az engedélyezés kérdésében az (1) bekezdés d) pontjában foglaltak figyelembevételével.
(5) A veszélyazonosítás és a mennyiségi kockázatértékelés során a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset kockázatának értékeléséhez bármilyen, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés nemzetközi gyakorlatában elfogadott módszer használható.”

12. § A Rendelet 15. és 16. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

15. § Az engedéllyel üzemelő veszélyes katonai objektum honvédségi üzemeltetője által elvégzett felülvizsgálat eredményeként módosított, illetve kiegészített biztonsági dokumentáció alapján a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság az üzemeltetési engedélyt meghosszabbítja, illetve meghatározza a meghosszabbítás feltételeit.
16. § Ha a kockázat szintje meghaladja az elfogadható szintet, vagy a honvédségi üzemeltető által tervezett intézkedések nem elégségesek a veszélyes anyaggal kapcsolatos honvédségi súlyos balesetek megelőzéséhez és a veszélyeztető hatások mérsékléséhez, a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság a honvédségi üzemeltetőt olyan kiegészítő intézkedések megtételére kötelezi, amelyek eredményeképpen a kockázat szintje elfogadható mértékűre csökken. A kiegészítő intézkedések érinthetik a biztonsági dokumentáció tartalmát, illetve az ezekben szereplő feladatok végrehajtási feltételeit.”

13. § A Rendelet 18. §-a a következő (3)–(5) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A honvédségi üzemeltető naprakész nyilvántartást vezet a veszélyes katonai objektumban vagy küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumban jelen lévő veszélyes anyagokról és azok mennyiségéről. A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság a nyilvántartást a helyszíni vizsgálat során ellenőrizheti.
(4) A (3) bekezdés szerinti nyilvántartást a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság által ellenőrizhető formában a veszélyes katonai objektumban, illetve küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumban kell tartani.
(5) A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság helyszíni vizsgálattal ellenőrzi a veszélyes katonai objektumban végrehajtott belső védelmi terv gyakorlatot, amelyet a gyakorlat befejeztével értékel. Ha a gyakorlat nem elfogadható, a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság a belső védelmi terv gyakorlat ismételt végrehajtására kötelezheti a honvédségi üzemeltetőt.”

14. § A Rendelet 20. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A veszélyességi övezet határainak kijelöléséhez szükséges adatokat, információkat – a minősített adatok kivételével – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv megkeresése esetén a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság megadja.”

15. § (1) A Rendelet 21. §-át megelőző alcím címe helyébe a következő alcím cím lép:

„A külső védelmi tervezés”

(2) A Rendelet 21. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

21. § (1) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv döntése alapján a veszélyes katonai objektum elfogadott biztonsági dokumentációjában bemutatott veszélyeztető hatások elleni védekezés érdekében a lakosság mentése, az anyagi javakban, a környezetben bekövetkező károk enyhítése érdekében a veszélyeztetett települések védelmére vonatkozóan külső védelmi tervet kell készíteni a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekre vonatkozó jogszabályokban meghatározott tartalommal.
(2) A külső védelmi tervet a hivatásos katasztrófavédelmi szerv az R.-ben szabályozott eljárásrend szerint elkészíti, időszakosan felülvizsgálja, módosítja, ellenőrzi a végrehajthatóságát, intézkedik a gyakoroltatására, szükség esetén foganatosítja a benne foglaltakat.
(3) A külső védelmi terv elkészítéséhez szükséges adatokat, információkat – a minősített adatok kivételével – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv megkeresése esetén a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság megadja.”

16. § A Rendelet 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

22. § (1) A veszélyes katonai objektumban vagy a küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektumban bekövetkezett veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavart a honvédségi üzemeltető köteles a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósághoz haladéktalanul bejelenteni.
(2) A bejelentést a 3. mellékletben meghatározott adattartalommal kell teljesíteni.
(3) A veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavart a honvédségi üzemeltető minden esetben kivizsgálja, a vizsgálat eredményét dokumentálja, és tájékoztatásul megküldi a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósághoz.
(4) A kivizsgálás célja a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar bekövetkezése körülményeinek tisztázása.
(5) A veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleseteket a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság is kivizsgálja, a vizsgálat eredményéről, a lezárást követően írásban tájékoztatja a honvédségi üzemeltetőt és az anyagnem-felelőst.”

17. § A Rendelet 23. §-a a következő (2)–(4) bekezdéssel egészül ki:

„(2) A honvédségi veszélyes tevékenységet a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelet hatálybalépését követő hat hónapon belül az 1. melléklet szerint be kell jelenteni a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósághoz.
(3) Az üzemeltetési engedéllyel rendelkező veszélyes katonai objektumok esetében a (2) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket nem kell alkalmazni.
(4) A veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései alapján alsó vagy felső küszöbértékű veszélyes katonai objektumnak minősülő objektumot a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről szóló 95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelet hatálybalépését követően veszélyes katonai objektumnak kell tekinteni.”

18. § A Rendelet

a) 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép,

b) 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul,

c) 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép,

d) 6. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

19. § A Rendelet

1. 7. § a) pontjában az „az üzemeltető” szövegrész helyébe az „a honvédségi üzemeltető” szöveg,

2. 7. § a) pontjában a „biztonsági elemzés és biztonsági jelentés” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció” szöveg,

3. 7. § c) pontjában a „súlyos balesetek, katasztrófák, katasztrófahelyzetek, veszélyhelyzetek veszélyeinek” szövegrész helyébe a „honvédségi üzemzavarok bekövetkezésének” szöveg,

4. 7. § d) pontjában a „súlyos balesetek” szövegrész helyébe a „honvédségi súlyos balesetek” szöveg,

5. 13. § (1) bekezdésében, 14. § (1) bekezdés b) pontjában, 19. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a „biztonsági jelentés, illetve biztonsági elemzés” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció” szöveg,

6. 14. § (1) bekezdés a) pontjában a „biztonsági jelentés, illetve biztonsági elemzés által” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció alapján” szöveg,

7. 14. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében a „visszavonja” szövegrész helyébe a „visszavonhatja” szöveg,

8. 14. § (2) bekezdés b) pontjában, 19. § (2) bekezdésében a „biztonsági elemzés vagy biztonsági jelentés” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció” szöveg,

9. 18. § (1) bekezdésében a „súlyos balesetek, katasztrófák, katasztrófahelyzetek, veszélyhelyzetek” szövegrész helyébe a „honvédségi üzemzavarok” szöveg,

10. 19. § (1) bekezdés b) pontjában a „veszélyes ipari” szövegrész helyébe a „veszélyes anyagokkal foglalkozó” szöveg,

11. 19. § (2) bekezdésében a „súlyos baleset-megelőzési” szövegrész helyébe a „honvédségi üzemzavar-megelőzési” szöveg,

12. 20. § (1) bekezdésében a „biztonsági jelentés, a biztonsági elemzés” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció” szöveg,

13. 20. § (2) bekezdésében a „17. § szerint részére megküldött biztonsági jelentés, biztonsági elemzés” szövegrész helyébe a „javaslat” szöveg,

14. 4. melléklet 1.1. pontjában a „súlyos” szövegrészek helyébe a „honvédségi súlyos” szöveg,

15. 4. melléklet 1.1. pontjában a „biztonsági jelentésben vagy biztonsági elemzésben” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentációban” szöveg,

16. 4. melléklet 2.1. pont nyitó szövegrészében, valamint 2.1. pont a) és b) alpontjában a „súlyos” szövegrész helyébe a „honvédségi súlyos” szöveg,

17. 4. melléklet 3. pontjában a „biztonsági jelentés vagy biztonsági elemzés” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció” szöveg,

18. 5. melléklet 6. pontjában a „biztonsági elemzés, illetve jelentés” szövegrész helyébe a „biztonsági dokumentáció” szöveg

lép.

20. § Hatályát veszti a Rendelet

a) 7. § c) pontjában „az esetleges baleset” szövegrész,

c) 8. §-át megelőző alcím címe,

d) 8. §-a,

e) 8. §-át követően az „A HONVÉDSÉGI ÜZEMELTETŐ FELADATAI” szövegrész,

f) 11. § (3) bekezdésében a „ , valamint háromévente olyan gyakorlatot, ahol a tervben megjelölt szervezetek egészét” szövegrész,

21. § Ez a rendelet 2018. október 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelethez

A honvédségi veszélyes tevékenység (megkezdés/megváltoztatás/megszüntetés)1 bejelentésének adattartalma
A. Veszélyes anyagok és a honvédségi tevékenység azonosítása
A/1. adatlap: KATONAIOBJEKTUM-ADATOK – VESZÉLYES ANYAGOK
1. A nevesített veszélyes anyag megnevezése a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: R.) melléklete alapján
2. Nemzetközileg elfogadott egyértelmű azonosítás
2.1. CAS-szám
2.2. IUPAC név
2.3. Kereskedelmi megnevezés
2.4. Fizikai forma
3. H-mondatok, ADR szerinti osztályozás
4. Jelenlévő maximális mennyiség (tonna)
5. A besorolásánál figyelembe vett küszöbmennyiség, az R. melléklete alapján (tonna)
A/2. adatlap: KATONAIOBJEKTUM-ADATOK – VESZÉLYES ANYAGOK
1. A nem nevesített veszélyes anyag megnevezése, az R. melléklete alapján
2. Nemzetközileg elfogadott egyértelmű azonosítás
2.1. CAS-szám
2.2. IUPAC név
2.3. Kereskedelmi megnevezés
2.4. Fizikai forma
3. Az R. melléklete szerinti veszélyességi osztályba sorolás a H-mondatok, ADR szerinti osztályozás feltüntetésével
3.1. H-mondatok
3.2. ADR osztály
3.3. Az R. melléklete szerinti veszélyességi osztályba sorolás
4. Jelenlévő maximális mennyiség (tonna)
5. A besorolásánál figyelembe vett küszöbmennyiség, az R. melléklete alapján (tonna)
A/3. adatlap: A VESZÉLYESSÉG SZÁMÍTÁSA
Veszélyesség, küszöbérték számítása
qn/QAn érték, az R. melléklete alapján
Fizikai veszélyek Egészségi veszélyek Környezeti veszélyek
____________
1 A megfelelő aláhúzandó.
B. Veszélyes katonai objektum, küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum adatai
B/1. adatlap: OBJEKTUMAZONOSÍTÁSHOZ ADATOK – ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ
1. Veszélyes katonai objektum, küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum megnevezése
2. Honvédségi üzemeltető (katonai szervezet) megnevezése
3. Honvédségi üzemeltető (katonai szervezet) székhelye
4. Veszélyes katonai objektum, küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum (telephely) pontos címe (amennyiben eltér a székhely adataitól)
5. A veszélyes katonai objektum (küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum) tevékenységi köre, rendeltetése
6. A veszélyes katonai objektum (küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum) levelezési címe
7. Telefon munkaidőben (központ, titkárság, ügyelet)
8. Telefon munkaidőn kívül (központ, titkárság, ügyelet)
9. Fax (központi)
10. Kapcsolattartó neve, beosztása
11. Kapcsolattartó e-mail-címe
12. Kapcsolattartó telefonszáma, faxszáma
13. Kapcsolattartó mobiltelefonszáma
B/2. adatlap: ÜZEMELTETÉSI INFORMÁCIÓ
I. VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM, KÜSZÖBÉRTÉK ALATTI NYILVÁNTARTOTT KATONAI OBJEKTUM KÖRNYEZETE
1. Lakóövezet távolsága, üdülőövezet távolsága, közintézmények távolsága, tömegtartózkodásra szolgáló építmények/létesítmények távolsága (méter)
2. Munkahelyek, más egyéb üzemek, irodaházak stb. távolsága (méter)
3. Más veszélyes katonai objektum (küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum), veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem távolsága (méter)
4. Lakossági ellátást szolgáló közművek távolsága (méter) (tételesen felsorolva)
II. VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM (KÜSZÖBÉRTÉK ALATTI NYILVÁNTARTOTT KATONAI OBJEKTUM)
Jelenlévő személyek száma
1. A veszélyes katonai objektum (küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum) saját munkavállalóinak és az objektum területén rendszeresen vagy állandóan tartózkodó nem saját munkavállalók, ügyfelek stb. száma (fő)
Veszélyes anyag (R. szerinti) tulajdonsága és technológiai körülményei
2. Az R. melléklete szerinti H1., H2., H3. veszélyességi osztályba tartozó veszélyes anyagok jelenléte (igen/nem)
3. Az R. melléklete szerinti P1.a, P1.b veszélyességi osztályba tartozó veszélyes anyagok jelenléte (igen/nem)
4. Cseppfolyós gáz jelenléte (palackos gáz kivételével) (igen/nem)
5. Nyomás (min. 300 kPa túlnyomás) alatti technológia berendezések jelenléte (igen/nem)”

2. melléklet a 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelethez

1. A Rendelet 2. melléklet 1.3. pont 1.3.3. alpont a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A jelenlévő veszélyes anyagok aktuális leltárát az alábbi tartalommal:)
a) az anyag megnevezése, nemzetközileg elfogadott egyértelmű azonosítása (CAS-szám, szükség szerint IUPAC név, kereskedelmi megnevezés, empirikus formula, fizikai forma), továbbá az anyagoknak az R. melléklete szerinti veszélyességi osztályba sorolása,
b) jellemző fizikai, kémiai, toxikológiai és természetet károsító tulajdonságok (H-mondatok) a normálüzemi és a rendellenes működési körülmények között,”
2. A Rendelet 2. melléklet 1.7. pont 1.7.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.7.1. A honvédségi üzemeltető értékeli a veszélyes katonai objektum által okozott veszélyeztetést. Az értékelés a következő szakaszokra osztható:
a) a veszély meghatározása (a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset lehetőségének azonosítása),
b) az azonosított veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset következményeinek értékelése, továbbá
c) mennyiségi kockázatértékelés esetén:
ca) a lehetséges veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos balesetet eredményező események előfordulási gyakoriságának, valószínűségének meghatározása,
cb) az egyéni és társadalmi kockázat meghatározása céljából a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset valószínűségének és következményeinek integrálása a hatások által érintett területre,
cc) az előző lépés eredményeképpen kapott veszélyeztetési mutatók összevetése az engedélyezési kritériumokkal.”
a) címében, 1.9. pont 1.9.7. alpontjában és 1.11. pontjában a „jelentés” szövegrész helyébe a „dokumentáció” szöveg,
b) 1.1. pontjában, 1.4. pontjában és 1.9. pont 1.9.3. alpontjában a „jelentésben” szövegrész helyébe a „dokumentációban” szöveg,
c) 1.1. pontjában, 1.7. pont 1.7.2–1.7.4. alpontjában, 1.8. pontjában és 1.9. pont 1.9.6. alpontjában a „súlyos” szövegrészek helyébe a „honvédségi súlyos” szöveg,
d) 1.1. pont b) alpontjában, 1.2. pont 1.2.1. alpontjában, 1.2. pont 1.2.2. alpontjában, 1.2. pont 1.2.2. alpont d) alpontjában, 1.2. pont 1.2.4. alpont a) alpontjában, 1.2. pont 1.2.5. alpontjában, 1.3. pontjában, 1.3. pont 1.3.1. alpontjában, 1.3. pont 1.3.2. alpont a) alpontjában, 1.5. pontjában, 1.6. pont c) alpontjában, 1.7. pontjában és 1.9. pont 1.9.3. alpontjában a „súlyos” szövegrész helyébe a „honvédségi súlyos” szöveg,
e) 1.2. pont 1.2.3. alpontjában a „veszélyes ipari” szövegrész helyébe a „veszélyes anyagokkal foglalkozó” szöveg,
f) 1.2. pont 1.2.3. alpontjában a „veszélyes tevékenységek” szövegrész helyébe a „honvédségi veszélyes tevékenységek” szöveg,
g) 1.2. pont 1.2.5. alpontjában, 1.3. pontjában, 1.9. pont 1.9.1. alpontjában és 1.10. pontjában a „jelentésnek” szövegrész helyébe a „dokumentációnak” szöveg,
h) 1.3. pont 1.3.5. alpontjában a „veszélyes tevékenységekre” szövegrész helyébe a „honvédségi veszélyes tevékenységekre” szöveg,
i) 1.4. pontjában a „veszélyes tevékenységhez” szövegrész helyébe a „honvédségi veszélyes tevékenységhez” szöveg,
j) 1.7. pont 1.7.3. alpontjában a „biztonsági elemzésben vagy a biztonsági jelentésben” szövegrész helyébe a „dokumentációban” szöveg,
k) 1.7. pont 1.7.4. alpontjában a „biztonsági jelentésben” szövegrész helyébe a „mennyiségi kockázatértékelés esetén a biztonsági dokumentációban” szöveg,
l) 1.9. pont 1.9.6. alpontjában az „eseményekről” szövegrész helyébe az „üzemzavarokról” szöveg,
m) 2.1. pontjában a „jelentést” szövegrész helyébe a „dokumentációt” szöveg,
n) 2.4. pontjában a „jelentések” szövegrész helyébe a „dokumentációk” szöveg
lép.

3. melléklet a 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelethez

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi üzemzavar bejelentésének kötelező tartalmi elemei
1. Bejelentő adatai
a) Veszélyes katonai objektum, küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum megnevezése:
b) Veszélyes katonai objektum, küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum besorolása (küszöbérték alatti nyilvántartott katonai objektum, veszélyes katonai objektum):
c) Tevékenységi kör:
d) Telephely címe:
2. Az eseménnyel kapcsolatban nyilatkozattételre kijelölt kapcsolattartó adatai
a) Neve:
b) Beosztása:
c) Telefonszáma (mobil):
d) Fax:
e) E-mail-címe:
3. Esemény adatai
a) Kezdete (dátum, időpont):
b) Vége (dátum, időpont):
4. Esemény kialakulásának valószínűsíthető helye
5. Esemény kialakulásának valószínűsíthető oka
6. Esemény által érintett objektumrész, technológia
7. Esemény típusa (veszélyes anyaggal kapcsolatos tűz; veszélyes anyaggal kapcsolatos robbanás; mérgező, rákkeltő tulajdonságú veszélyes anyag kibocsátása; oxidáló, tűz- vagy környezetre veszélyes tulajdonságú veszélyes anyag kibocsátása)
8. Eseményben részt vevő veszélyes anyag(ok) megnevezése, tulajdonsága (H-mondatok, halmazállapot) és mennyisége
9. Esemény részletes leírása
10. Megtett intézkedések (objektumrész leállítása, belső védelmi terv életbeléptetése, tűzoltóság értesítése, katasztrófavédelem illetékes területi szervének értesítése, egyéb üzemi intézkedés)
11. Intézkedések részletes leírása
12. Esemény következménye, hatások
a) Sérültek száma (belső, külső):
b) Elhunytak száma (belső, külső):
c) Katonai objektum területén kívüli hatás (van, nincs):
d) Elzárkóztatás történt (igen, nem):
e) Kitelepítés történt (igen, nem):”

4. melléklet a 110/2018. (VI. 25.) Korm. rendelethez

1. A Rendelet 6. melléklet 1.1. és 1.2. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„1.1. A veszélyes katonai objektum biztonsági színvonala alapvető mutatóit a biztonsági dokumentáció tartalmazza, amelyben a honvédségi üzemeltető elemzi és bemutatja az azonosított veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset lehetséges következményeit. A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság ez alapján minősíti a veszélyes katonai objektum által okozott veszélyeztetettséget.
1.2. A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság a lakosság veszélyeztetettségének megítélésére elsősorban a lehetséges veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos balesetek következményeinek mértékét veszi alapul.
1.2.1. Elfogadható szintű veszélyeztetettséget jelent,
a) ha a lakóterületen a veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset következtében halálos hatás (tűzhatás, mérgezési hatás, túlnyomás) nem várható, és
b) ha ilyen hatások közösségi létesítményeket, tömegtartózkodásra szolgáló építményeket nem érintenek.
1.2.2. Halálos hatást jelent
a) tűzhatás tekintetében:
aa) 8 kW/m2 értéket elérő vagy meghaladó hőfluxus,
ab) gőztűz esetében az alsó robbanási határ felét elérő vagy meghaladó veszélyesanyag-koncentráció,
ac) 1%-ot elérő vagy meghaladó probit alapú elhalálozási valószínűség;
b) mérgezési hatás tekintetében:
ba) az ERPG 3 értéket vagy a visszafordíthatatlan egészségkárosodásra vonatkozó nemzetközi szakirodalomban szereplő mértéket elérő vagy meghaladó veszélyesanyag-koncentráció,
bb) 1%-ot elérő vagy meghaladó probit alapú elhalálozási valószínűség;
c) túlnyomás tekintetében 10 kPa értéket elérő vagy meghaladó léglökési hullám.”
2. A Rendelet 6. melléklet 1.3. pont 1.3.2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A szakhatóságként közreműködő)
„1.3.2. az 1.3.1. alpontban foglalt tevékenységi körében elvégzi a biztonsági dokumentáció, illetve annak módosításai és kiegészítései felülvizsgálatát, melynek keretében szükség szerint a honvédségi üzemeltetőtől kiegészítő tájékoztatást kér, illetve a veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóságnál helyszíni szemle lefolytatását kezdeményezi.”
3. A Rendelet 6. melléklet 1.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.5. Mennyiségi kockázatértékelés esetén a honvédségi üzemeltető a biztonsági dokumentációban azonosított veszélyes anyagokkal kapcsolatos honvédségi súlyos baleset bekövetkezése valószínűségének gyakorisága és következményeinek súlyossága alapján a veszélyeztetett terület minden pontjára meghatározza az egyéni és a társadalmi kockázat mértékét. A veszélyes katonai objektum felügyeleti hatóság felülvizsgálja azt, hogy a honvédségi üzemeltető a kockázatok meghatározásakor a megfelelő kiindulási mutatókat, számítási módszereket helyesen alkalmazta-e, az alkalmazott feltételezések igazolhatóak-e.”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. október 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére