111/2018. (IX. 7.) ME határozat
111/2018. (IX. 7.) ME határozat
az Országos Statisztikai Tanács tagjainak megbízásáról
2018.09.07.
A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 21. § (6) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva – a Központi Statisztikai Hivatal elnökének javaslatára –
dr. Bodnár Bencét, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát,
Darabos Tamást, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatóját,
Gerendás Jánost, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóját,
Juhász Anikót, az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát,
dr. Mernyei Ákos Pétert, a Miniszterelnökség államtitkárának kabinetfőnökét,
Németh László Tivadart, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnökét,
Sándorné dr. Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Egyetem intézetvezető egyetemi tanárát,
dr. Solymár Károly Balázst, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárát,
dr. Sölch Gellért Boldizsárt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárát,
dr. Szabó Tamás Attilát, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezető-helyettesét és
dr. Szecskó Józsefet, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát
– a 2018. augusztus 1-jétől 2021. július 31-éig terjedő időtartamra –
az Országos Statisztikai Tanács tagsági teendőinek ellátásával megbízom.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
