BK ÍH 2018/124.
BK ÍH 2018/124.
2018.12.01.
I. A 2017. évi XC. törvény (Be.) szemben az 1998. évi XIX. törvény (régi Be.) 20. § (1) bekezdésével az eljáró bíróság kijelölését megelőzően a bíróság számára nem teszi kötelezővé az ügyészség indítványának beszerzését. A kijelölést megelőzően a Be. 26. § (1) bekezdése alapján az erre vonatkozó ügyészségi indítvány beszerezhető.
II. A vádelv alapján a bíróság eljárása során csak olyan cselekmény vonatkozásában állapíthat meg eltérő minősítést, amelyet az ügyészség a vádban leírt [Be. 6. §, Be. 24. § (1) bekezdés, Be. 24. § (2) bekezdés b)/ba) pont].
A kerületi bíróság tárgyaláson meghozott végzésében az ügyészség vádirata alapján folyamatban lévő büntetőügyben megállapította, hogy a vádlott más bizonyíték által nem cáfolt vallomásának tartalmára figyelemmel a vád tárgyává tett cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően, a Btk. 399. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző és az (1) bekezdés szerint büntetendő pénzmosás bűntettének is minősülhet. Ez a bűncselekmény a kerületi bíróság eljárásakor hatályban volt régi Be. 16. § (1) bekezdés u) pontja alapján a törvényszék hatáskörébe tartozott, ezért megállapította hatáskörének hiányát és az ügyet a törvényszékhez áttette.
A törvényszék végzésével ugyancsak megállapította hatáskörének hiányát és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett megküldte az ítélőtáblának.
A törvényszék végzésének indokolásában kifejtette, hogy az ügyészség nem módosította a vádirati tényállást, amelynek értelmében a vádlott maga nyitott bankszámlát, az internetes hirdetést is a vádlott adta fel, a hirdetésre jelentkező sértettekkel is a vádlott beszélt telefonon és kért különböző összegű átutalásokat a folyószámlájára. Ezt követően a pénzt személyesen vette fel, így a törvényszék álláspontja szerint a vád tárgyává tett cselekmény nem minősülhet a kerületi bíróság által hivatkozott pénzmosás bűntettének. A törvényszék hangsúlyozottan utalt határozatában a Be. 6. § (1), (2) és (3) bekezdésében foglaltakra, majd a Be. 495. §-a alapján azt is kiemelte, hogy a bíróságnak a cselekmény vádtól eltérő minősítésének megállapítására van lehetősége, azonban olyan cselekmény vonatkozásában nem állapíthat meg eltérő minősítést, amely nem képezi a vád tárgyát.
A fellebbviteli főügyészség a Be. 26. § (1) bekezdésére figyelemmel előterjesztett átiratában a törvényszék érveit helyesnek tartotta, ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla az eljárás lefolytatására a kerületi bíróságot jelölje ki.
Az ítélőtábla a Be. 2018. július 1. napján történt hatályba lépésére figyelemmel - a törvényszékkel egyezően - az eljáró bíróság kijelöléséről a Be. 868. § (1) bekezdése alapján a Be. rendelkezései szerint döntött.
Az eljáró bíróság kijelölésére vonatkozó szabályokat a kerületi bíróság végzésének meghozatalát követően hatályba lépett Be. alapjaiban nem változtatta meg, így a jelen esetre irányadó Be. 24. § (2) bekezdés b)/ba) pontja értelmében az ítélőtábla határoz a kijelölésről, ha a hatásköri összeütközés a területén lévő törvényszék és járásbíróság között merült fel.
A törvényszék végzésének indokai mindenben helytállóak.
A törvényszék helyesen idézte a vádelv szabályait magában foglaló Be. 6. § (1), (2) és (3) bekezdését, amelyek értelmében a bíróság kötve van a vádhoz, vagyis kizárólag arról a cselekményről kell döntenie, amely miatt vádat emeltek és annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről, aki ellen vádat emeltek. A vádelv szerint a vád tárgyává tett tények köre szabja meg a bíróságnak azt a kötelességét, hogy kimerítse a vádat anélkül, hogy azon túlterjeszkedne.
A vádelv következménye tehát a tettazonosság követelménye, amely szerint a bíróságnak csak arról a tényállásról kell döntenie, ami a vád tárgyát képezi, azt egyrészt ki kell merítenie, másrészt nem terjeszkedhet túl azon. Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá a törvényszék a Be. 495. §-ában rögzítettekre, amelyekből az is következik, hogy a vádelv alapján olyan, a vád tárgyává tett cselekmény vádirati minősítéstől eltérő minősítését vizsgálhatja a bíróság, amely megfelel a vádban leírt cselekménynek.
A Be. hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel a törvényszék törvényesen fejtette ki végzésében, hogy az ügyészség által nem módosított vádirati tényállás alapján olyan cselekmény képezi a vád tárgyát, ami nem minősülhet a kerületi bíróság által meghatározott pénzmosás bűntettének.
Az ítélőtábla szükségesnek tartja kiemelni, hogy a kerületi bíróság az ügyészi vádmódosítás hiánya ellenére a vádlotti vallomásban előadott cselekményt tekintette a vád tárgyának és annak minősítése alapján hozta meg a hatáskörének hiányát kimondó végzését, amely megközelítés alapjaiban téves.
A vádban leírt tényállás és a bíróság által meghozott ítélet történeti tényállása értelemszerűen eltérhet egymástól - a tettazonosság keretein belül -, azonban az eljáró bíróság még az ügydöntő határozatának meghozatala előtt a vádirati tényállást nem töltheti ki olyan többletelemekkel, amelyeket az ügyészség nem írt le a vád történeti tényállásában. Ezt még arra hivatkozással sem teheti meg - mint jelen esetben -, hogy megítélése szerint az eltérő minősítést megalapozó vádlotti előadást egyetlen rendelkezésre álló adat vagy bizonyíték sem cáfolja meg. A közvádra üldözendő bűncselekmények tekintetében a korábban hatályban volt régi Be. 310. §-a és a jelenleg hatályos Be. 538. §-a alapján a vád módosítása az ügyészség monopóliuma.
Mindezek alapján a törvényszék érvei és a fellebbviteli főügyészség indítványa is helyes, ezért az ítélőtábla a büntetőeljárás lefolytatására a Be. 24. § (1) bekezdésben meghatározott eljárás keretében meghozott, a Be. 449. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nem ügydöntő végzésével a Be. 24. § (2) bekezdés b)/ba) pontja alapján a kerületi bíróságot jelölte ki.
A fellebbezés lehetőségét a Be. 579. § (2) bekezdésének és a Be. 17. § (4) bekezdésének értelemszerű alkalmazása zárta ki.
(Fővárosi Ítélőtábla 16.Bkk.10.695/2018/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás