BK ÍH 2018/125.
BK ÍH 2018/125.
2018.12.01.
I. A magánindítvány előterjesztésének tényét a bíróság hivatalból vizsgálja, ezért a másodfokú bíróság erre irányuló bizonyítása eljárásjogi kötelezettség. Ha a bizonyítás eredményeként az állapítható meg, hogy a sértett valamely bűncselekmény tekintetében nem terjesztett elő magánindítványt, és az nem pótolható, úgy e körben az eljárás megszüntetésének van helye [Btk. 31. § (1) bekezdés, Be. 163. § (1) bekezdés, 567. § (2) bekezdés b) pont].
II. Ha a másodfokon kiegészített tényállás megalapozott, és a másodfokú bíróság a jogszabályokat helyesen alkalmazta, a harmadfokú eljárásban a másodfokú ítélet megváltoztatásának nincs helye [Be. 624. §].
Az első fokon eljárt járásbíróság 2017. március 30. napján kihirdetett ítéletében Sz. G. vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (3 bekezdés] és magánlaksértés vétségében [Btk. 221. § (3) bekezdés a) pont], amelyek miatt a vádlottat mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 40 nap elzárásra ítélte. Az elzárásba beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:
Sz. G. vádlott 2015. január 11. napján 20 óra körüli időben elment ahhoz a társasházhoz, amelyben volt barátnője V. K. sértett lakása is található. A lépcsőház ajtajában találkozott a testvérével, valamint a vele lévő sértettel. A vádlott előzetes szóváltás nélkül megfogta a sértett arcát, és nagy erővel ellökte a sértettet, aki a földre esett. Az esés tompítása érdekében a sértett kezével kitámasztotta magát, amely következtében a nyolc napon túl gyógyuló sérülést, bal oldali csuklótájékának elmozdulással járó töréses sérülését szenvedte el. A sérülés tényleges gyógytartama nyolc hét volt. A sértett ezután a lakásba kívánt menekülni, azonban a vádlott követte, és azzal, hogy a lakás bejárati ajtaját befelé tolta, megakadályozta, hogy az ajtót bezárja. A lakás bejárati ajtaja előtt a vádlott a sértettet két kézzel, ököllel, nagy erővel, legalább 15 alkalommal a fején megütötte, aki a kezét az arca elé téve próbálta magát védeni, így az ütések bal kezét is eltalálták. A sértett kiabálva felszólította a vádlottat, hogy távozzon, aki néhány percet követően elment a helyszínről. A sértett 2015. január 13. napján magánindítványt terjesztett elő.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás kiszabása iránt jelentett be fellebbezést.
A törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2018. február 22. napján kihirdetett ítéletével a járásbíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlottal szemben magánlaksértés vétsége [Btk. 221. § (3) bekezdés a) pont] miatt indult büntetőeljárást megszüntette. A vádlottal szemben kiszabott elzárás büntetés tartamát 90 napra súlyosította, és mellőzte a halmazati büntetésre utalást. Az ítéleti tényállást a törvényszék azzal helyesbítette, hogy mellőzte a magánindítványra vonatkozó elsőbírói megállapítást és rögzítette, hogy a sértett magánlaksértés vétsége miatt nem kívánta a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását. A megszüntető rendelkezést a másodfokú bíróság azzal indokolta, hogy a másodfokon felvett bizonyítás eredményeként az volt megállapítható, hogy a sértett nem terjesztett elő magánindítványt a sérelmére elkövetett magánlaksértés vétsége miatt a vádlottal szemben, így az 1998. évi XIX. törvény 332. § (1) bekezdés b) pontja alapján eljárást megszüntető ok áll fenn ezen cselekmény vonatkozásában.
A törvényszék ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, a magánlaksértés vétsége miatti büntetőeljárás megszüntetése miatt, e bűncselekményben is bűnösségének megállapítása, valamint a büntetés súlyosítása, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében.
A fellebbviteli főügyészség átiratában kifejtette, hogy álláspontja szerint megalapozatlan a másodfokú bíróság ítéletének az a része, amelyben azt rögzítette, hogy a sértett a sérelmére elkövetett magánlaksértés vétsége miatt nem kívánta a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását. A másodfokú bíróság ugyanis a sértett nyomozó hatóság előtti feljelentését, az abban rögzített elkövetői magatartást helytelenül, csupán annyiban vette figyelembe, ahogyan azt a nyomozás megindításához a jegyzőkönyvet felvevő rendőr kiemelten rögzítette. A magánindítvány joghatályosságának megítélésénél azonban azt kell irányadónak tekinteni, hogy a sértett az elkövetőnek milyen jogsértő magatartása miatt kívánja a büntetőjogi felelősségre vonását. Emiatt helytelen a másodfokú bíróság magánindítvány joghatályossága körében tett megállapítása, miszerint a sértetti feljelentésben rögzítettekből nem vonható következtetés arra, hogy a sértett a vádlottnak mely magatartását tartotta sérelmesnek, amely miatt a nyomozás megindítása érdekében megjelent a rendőrkapitányságon.
A másodfokú bíróság tévesen értékelve a sértett feljelentését bizonyítást vett fel a sértett nyilatkozatának beszerzésével, majd az eljárás anyagává tételével, és az elsőfokú ítéletet helytelenül változtatta meg úgy, hogy ezáltal a másodfokú bíróság ítélete a kifejtettek okán megalapozatlanná vált. Annak rögzítésével, hogy a sértett 2015. január 13. napján tett feljelentése joghatályos magánindítványnak minősül, bizonyítás felvétele nélkül megalapozottá tehető a másodfokú ítélet, és a tényállás megváltoztatása mellett a vádlott által elkövetett cselekmény további 1 rb. a Btk. 221. § (3) bekezdés a) pontja szerinti magánlaksértés vétségének megállapítására alkalmas.
A védő a harmadfokú nyilvános ülésen egyetértett a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint a magánlaksértés vonatkozásában nincs joghatályos magánindítvány, ezért a másodfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A vádlott az utolsó szó jogán csatlakozott a védőjéhez.
A másodfokon eljárt törvényszék a vádlottal szemben a magánlaksértés vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette, ezért a 2018. július 1-jén hatályba lépett Be. 615. § (1) bekezdése, illetve a (2) bekezdés b) pontja alapján megnyílt a joghatályos másodfellebbezés lehetősége. Erre tekintettel az ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság a Be. 618. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az első- és másodfokú bíróság eljárását és a fellebbezéssel támadott másodfokú ítéletet a Be. 620. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen felülbírálta.
A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az eljáró bíróságok a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően folytatták le az eljárást. Ennélfogva az ítélőtábla sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság eljárásában nem észlelt olyan eljárási hibát, hiányosságot, amely az érdemi felülbírálat akadályát képezhette volna.
A Be. 615. § (3) bekezdése szerint a fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést, illetve kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett.
A felülbírálat körét a Be. 618. § (3) bekezdése határozza meg.
A harmadfokú bíróság a Be. 619. § (1) bekezdése értelmében a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan.
A Be. 619. § (3) bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan, és a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiküszöbölhető, a harmadfokú bíróság a tényállást hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti.
E törvényi rendelkezések által meghatározott keretek között vizsgálta az ítélőtábla az ügyész másodfellebbezését, amelynek lehetőségére az első- és másodfokú bíróságnak a magánindítvány joghatályosságának a kérdésében elfoglalt eltérő jogi álláspontja miatt került sor. Emiatt azt kellett az ítélőtáblának első körben vizsgálnia, hogy alapos-e a fellebbezés, van-e az ügyben joghatályos magánindítvány, illetve helyesen döntött-e a másodfokú bíróság, amikor bizonyítást rendelt el, és megkereste a sértettet, hogy kíván-e magánindítványt előterjeszteni a vádlottal szemben a sérelmére elkövetett magánlaksértés vétsége miatt.
A feljelentésről készült jegyzőkönyv szerint a sértett 2015. január 13. napján azért tett feljelentést a vádlottal szemben - miután figyelmeztették őt a hamis vád, a hatóság félrevezetése törvényes következményeire, illetve tájékoztatták őt egyéb jogairól -, mert a vádlott őt tettleg bántalmazta, több alkalommal megütötte, melynek következtében a bal csuklója eltörött. Ezt követően számolt be a vádlottal való kapcsolatáról, a 2015. január 11. napján történtekről, a bántalmazásáról, ezzel összefüggésben tett említést arról, hogy a vádlott a bántalmazás közben nem engedte, hogy a lakásba teljesen bemenjen, illetve beszélt az elszenvedett sérüléseiről és a vádlott elérhetőségéről is.
A vádlottnak a feljelentésben leírt magatartása valóban megvalósíthatja a Btk. 221. § (3) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő magánlaksértés vétségét is, a vádlott büntetőjogi felelősségre vonására ezen bűncselekmény miatt azonban csak akkor kerülhet sor, ha a sértett magánindítványt, azaz olyan nyilatkozatot terjeszt elő, amely szerint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja. A magánindítvány szükségességét és meglétét a nyomozó hatóságnak, az ügyésznek, az elsőfokú bíróságnak kell tisztáznia, végső soron pedig a másodfokú bíróságnak kell megítélnie.
Jelen esetben megállapítható, hogy a sértett a testi épségét sértő bűncselekmény elkövetése miatt kezdeményezte a büntetőeljárást. Tény, hogy a feljelentésében beszámolt más, a vádlott által sérelmére elkövetett további bűncselekményekről is, így arról, hogy őt a vádlott a szakításukat követően többször hívogatta, próbált vele az akarata ellenére kapcsolatba lépni, illetve arról is, hogy a vádlott a bántalmazás közben nem engedte, hogy a lakásba bemenjen. E bűncselekmények adott esetben a Btk. 222. § szerinti zaklatás, illetve a Btk. 221. § szerinti magánlaksértés megállapítására lehetnek alkalmasak, amelyek azonban egyrészt más jogi tárgyat védenek, másrészt magánindítványra büntethetőek. Ennélfogva fokozott körültekintést igényel annak tisztázása, hogy a sértett mi miatt kéri az eljárás lefolytatását, az elkövető megbüntetését.
A feljelentés megtételekor a nyomozó hatóság elmulasztotta tájékoztatni a sértettet, hogy a feljelentésében említett azon magatartás, hogy őt a vádlott a lakásába nem engedte be, további bűncselekmény megállapítására adhat alapot, amely miatt a büntetőeljárás csak az ő kérésére, magánindítványára folytatható le. Így a sértett kioktatásának hiányában, önmagában a feljelentése alapján - figyelemmel arra is, hogy a sértett a feljelentésből kitűnően elsősorban az őt ért bántalmazás miatt döntött a büntetőeljárás megindítása mellett -, valóban nem dönthető el egyértelműen, hogy a sértett e cselekmény miatt is kívánja-e a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását.
Tekintettel arra, hogy ez nem dönthető el egyértelműen, a feljelentésnek különböző logikai levezetések mentén történő elemzése szükséges annak megállapításához, hogy a sértett terjesztett-e elő joghatályos magánindítványt a sérelmére elkövetett magánlaksértés miatt, azaz kéri-e amiatt is a vádlott megbüntetését, mert a bántalmazás közben nem engedte, hogy a lakásba bemenjen. Abban az esetben, ha a sértett szándéka a feljelentésből egyértelműen nem állapítható meg a tisztességes eljárás elvéből következően, úgy fair az eljárás mind a sértett, mind a vádlott irányában, ha ezt a bíróság tisztázza.
A másodfokú bíróság ezt megtette, bizonyítás felvételét rendelte el és megkereste a sértettet annak tisztázása érdekében, hogy kéri-e a vádlott megbüntetését a sérelmére megvalósított magánlaksértés vétsége miatt is. A sértett kifejezett nyilatkozatából következően, miszerint nem kéri, hogy a vádlottat azért is felelősségre vonják, mert őt a lakásába nem engedte be, a törvényszék helyesen döntött. A felvett bizonyítás eredményeként a határozata meghozatalakor hatályban volt az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján mellőzte annak megállapítását, hogy a sértett joghatályos magánindítványt terjesztett elő, egyúttal rögzítette, hogy sértett nem kívánta a sérelmére elkövetett magánlaksértés vétsége miatt a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság határozatának alapját képező tényállás megalapozott, így a Be. 619. § (1) bekezdése értelmében a harmadfokú bíróság a határozatát e tényállásra alapította. Ennélfogva pedig a másodfokú bíróság döntése, amely szerint a régi Be. 332. § (1) bekezdés b) pontja alapján a magánindítvány hiánya miatt a vádlottal szemben a Btk. 221. § (3) bekezdés a) pontja szerinti magánlaksértés vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette, alappal nem támadható.
Tekintettel arra, hogy az ítélőtábla az emiatt bejelentett ügyészi másodfellebbezést nem találta alaposnak, a Be. 624. § (2) bekezdése szerinti részbeni megalapozatlanság nem volt megállapítható, így megváltoztató rendelkezést ez nem alapozhatott meg, mint ahogy az sem volt megállapítható, hogy a másodfokú bíróság jogszabályt helytelenül alkalmazott. A jelenleg hatályos eljárási törvény által meghatározott, a régi Be. harmadfokú eljárásra vonatkozó rendelkezéseinél szűkebb keretei között emiatt nem vizsgálhatta a másodfokú bíróság ítéletének a büntetés kiszabására vonatkozó, a vádlottra nézve kétségtelenül méltányos rendelkezését sem.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú ítéletet a Be. 623. § alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bhar.I.43/2018/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás