• Tartalom

1291/2018. (VII. 2.) Korm. határozat

1291/2018. (VII. 2.) Korm. határozat

a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége (LMKSZ) elhelyezésének biztosításával kapcsolatos intézkedésekről1

2018.07.02.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a lembergi szórványmagyarság nemzettudatának megőrzése, identitásának, nyelvének, kultúrájának erősítése érdekében a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége számára egy Magyar Ház kerüljön kialakításra Lembergben;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. pont szerinti célból a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával gondoskodjon az Ukrajna, Lviv, Sztusza u. 33. (Львів, вул. Стуса 33) szám alatti 177,2 m2 hasznos alapterületű lakóház és a 4610136600:0130 helyrajzi számú, 0,0882 ha telek (a továbbiakban együtt: Ingatlan) tulajdonjogának a független ingatlanforgalmi szakértő által meghatározott forgalmi értéken a Magyar Állam javára történő megszerzéséről azzal, hogy a tulajdonszerzés költségei – ideértve különösen az Ingatlan vételárát, a tranzakcióhoz szükséges szakértők díjazását, valamint a felmerülő járulékos kiadásokat, közterheket, közjegyzői díjakat – a 100 000 000 forintot nem haladhatják meg;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: azonnal

3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a 2. pont szerinti kiadások biztosítása érdekében 100 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet LXV. Bethlen Gábor Alap fejezet, 4. Nemzetpolitikai célú támogatások cím terhére és a Kvtv. 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 2. Külképviseletek Igazgatása cím javára, az 1. melléklet szerint;

Felelős: Miniszterelnök általános helyettese

Miniszterelnökséget vezető miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

4. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján – a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával gondoskodjon az állam tulajdonába kerülő Ingatlan Külgazdasági és Külügyminisztérium részére történő vagyonkezelésbe adásáról;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: a tulajdonjog megszerzését követően azonnal

5. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium vagyonkezelésébe kerülő Magyar Házak fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos működési kiadások pénzügyi fedezetét a 2019. évtől a Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetében a Külképviseletek igazgatása címen biztosítsa;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: az éves központi költségvetési tervezések során

6. egyetért azzal, hogy a lembergi Magyar Ház elhelyezésével kapcsolatos kiadások terhére megvalósuló beszerzések lefolytatása során a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

1. melléklet az 1291/2018. (VII. 2.) Korm. határozathoz

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

LXV. Bethlen Gábor Alap

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2018.

forintban

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XLII.

 

 

 

 

 

A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

42

 

 

 

 

 

Alapok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263478

 

 

2

 

 

 

 

 

Bethlen Gábor Alap támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-100 000 000

 

 

 

 

LXV.

 

 

 

 

 

Bethlen Gábor Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263145

 

4

 

 

 

 

 

Nemzetpolitikai célú támogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-100 000 000

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004118

 

2

 

 

 

 

 

Külképviseletek igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

100 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

LXV.

 

 

 

 

 

Bethlen Gábor Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Költségvetési támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

284901

 

 

3

 

 

 

 

 

Eseti támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

B2

 

 

 

 

 

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

 

 

 

 

 

 

 

-100 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004118

 

2

 

 

 

 

 

Külképviseletek igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

100 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

100 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

100 000 000

 

Pénzügyminisztérium

 

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A határozatot az 1619/2019. (X. 28.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte 2019. október 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére