• Tartalom

13/2018. (XII. 21.) OBH utasítás

13/2018. (XII. 21.) OBH utasítás

az Országos Bírósági Hivatal és a bíróságok statisztikai tevékenységéről

2024.01.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, – figyelemmel a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló 388/2017. (XII. 13) Korm. rendelet, valamint a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény végrehajtásáról szóló 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet rendelkezéseire – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (1) bekezdés b) pontjában és (4) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következő normatív utasítást adom ki:

1. A szabályzat célja, hatálya

1. § [A szabályzat célja]

(1) Az utasítás (a továbbiakban: szabályzat) célja, hogy előremutató módon biztosítsa a hivatalos statisztikára és a bírósági szervezetre vonatkozó jogszabályoknak történő megfelelést, segítse a bírósági központi és helyi igazgatási feladatok ellátását, lehetővé tegye a hivatalos bírósági statisztikai adatok nyilvánosságra hozatalát.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiemelt célok érdekében a szabályzat rendelkezései elősegítik – az OBH hivatalos statisztikai tevékenységének szabályozása mellett – a valósághű, tárgyilagos kép kialakítását a bíróságok ítélkező tevékenységének ügyforgalmáról, időszerűségéről és megalapozottságáról; a megalapozott vezetői döntések meghozatalát, a bírák és az érdemi ügyintézők munkájának értékelését, a munkateher arányos elosztását, illetve a közérthető bírósági kommunikációt. A szabályzat hozzájárul az emberi erőforrások optimális hasznosítása, az ítélkezési és igazgatási munka átláthatósága stratégiai célok megvalósításához.

(3) A célok megvalósításához a szabályzat rendelkezéseket fogalmaz meg a bírósági kötelező statisztikai adatszolgáltatás rendje, koordinálása és az arányos munkateher kialakításához szükséges adatok kinyerése érdekében a bírósági statisztikai adatok hatékony gyűjtése, feldolgozása, közzététele és elemzése tárgyában.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a hivatalos statisztikára vonatkozó jogszabályokban, a szabályzatban, valamint az OBH és a bíróság elnöke által esetileg előírt tartalmú adatszolgáltató lapokat és adatbázisokat kell használni.

2. § [A szabályzat hatálya]

(1) A szabályzat személyi hatálya a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 16. §-ában szereplő bíróságokra és az Országos Bírósági Hivatalra (a továbbiakban: OBH), valamint az ezen szervezetekben szolgálatot teljesítő bírákra és igazságügyi alkalmazottakra terjed ki.

(2) A szabályzat tárgyi hatálya a jogszabályokban – különösen hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvényben (a továbbiakban: Sttv.), annak végrehajtásáról szóló 184/2017. (VII. 5.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Vhr.), az Országos Statisztikai Adatfelvételi Programban (OSAP) és a Bszi-ben – meghatározott hivatalos statisztikai tevékenységre, valamint a szabályzatban és az OBH elnökének döntéseiben megjelölt bírósági statisztikai adatok szolgáltatására, rögzítésére, gyűjtésére, feldolgozására, továbbítására, közzétételére és elemzésére, illetve a hivatalos statisztikai tevékenység körébe nem tartozó, az OBH elnökének, a bíróság elnökének döntéseiben meghatározott egyes előzetes és döntés előkészítő adatok gyűjtésére és felhasználására terjed ki.

(3)1 A szabályzat tárgyi hatálya nem terjed ki az OBH és a bíróságok szakmai közfeladatának ellátásához szükséges kisegítő vagy funkcionális (különösen gazdálkodási, személyzeti, infrastrukturális) tevékenységekről történő adatok gyűjtésére és felhasználására.

2. A statisztikai és egyéb adatgyűjtési tevékenység alapvető szabályai

3. § [A bírósági statisztika alapelvei]

A bírósági statisztikai tevékenység során különösen a következő alapelvekre kell kiemelt figyelemmel lenni:

a) a bírósági statisztika előállításában közreműködő szervezetek közötti koordinált együttműködés;

b) előre meghatározott statisztikai adatközlési rend, valamint a felhasználók közérthető tájékoztatása;

c) megalapozott statisztikai módszertan;

d) megfelelő szervezeti (emberi, pénzügyi, képzési, informatikai, kommunikációs, infrastrukturális) erőforrások biztosítása;

e) megfelelő minőségű statisztikai adat megállapítása, közlése, ennek érdekében a statisztikai adatfelvétel tervezettsége, a rendszeres mérés, értékelés és fejlesztés biztosítása.

4. § [Alapvető rendelkezések]

(1) A hivatalos statisztikai tevékenység során megszerzett adatok kizárólag statisztikai célból használhatók fel. Biztosítani kell az Sttv.-ben meghatározott statisztikai egységekre vonatkozó adatok védelmét, különösen a személyes adatok védelmét, és azt, hogy a közzétett statisztikai adatból egyedi ügyre, az ügyben érintett személyre, a bíróra és érdemi ügyintézőre vonatkozó, törvény által védett adat ne kerüljön nyilvánosságra.

(2) A hivatalos statisztikai tevékenységben közreműködő, nem az alapfeladat körében eljáró bíró és igazságügyi alkalmazott az Sttv.-ben meghatározott statisztikai egységekre vonatkozó adatokhoz kizárólag statisztikai célból férhet hozzá, ezen adatokat kizárólag a szabályzatban, illetve a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően kezelheti.

(3) A bírósági szervezetben az OBH látja el a hivatalos statisztikai adat-előállítás feladatát. Az OBH elnöke – a jogszabályok keretein belül – önállóan alakítja ki a bírósági szervezetrendszer statisztikai tevékenységének kereteit, technikáit, módszertanát.

(4)2 A Kúria, az ítélőtáblák, valamint a törvényszékek elnökei – utóbbiak a szervezeti egységükként működő járásbíróságokra és kerületi bíróságokra (a továbbiakban együtt: járásbíróság) is kiterjedően – a szabályzat és az OBH elnökének utasításai alapján alakítják ki, szervezik, irányítják és ellenőrzik az általuk vezetett bíróság statisztikai tevékenységét; felelősek annak jogszerű működéséért.

(5) A bíróság elnöke az általa vezetett bíróság, a bírósági vezető az általa vezetett szervezeti egység tekintetében a szabályzatban írt adatgyűjtésen felül a vezető és irányító tevékenységéhez szükséges további adatgyűjtést, -feldolgozást és -elemzést is elrendelhet.

(6) Az előzetes adatok elsősorban az igazgatási feladatok ellátása érdekében, a vezetői döntések előkészítésére használhatók fel.

(7) Az OBH a statisztikai adatgyűjtéssel kapcsolatos feladatai ellátása érdekében szükséges mértékben kezelheti a bíróságoknál kezelt adatokat, ennek érdekében központi szinkronizált adatbázist működtet, és közvetlenül kérhet le adatot a bíróságok lajstromaiból.

(8) A bíróságok a statisztikai adatokat az elektronikus iratkezeléshez kapcsolódva, illetve külön erre a célra kialakított adatbázisokban, elsősorban elektronikus úton gyűjtik, rendszerezik, dolgozzák fel és továbbítják.

3. Értelmező rendelkezések

5. § [A szabályzatban szereplő fogalmak értelmező rendelkezései]

E szabályzat alkalmazásában

a) adatbázis: a hivatalos bírósági statisztikai adatokat, azok összesítését, valamint az előzetes adatokat tartalmazó elektronikus nyilvántartások összessége, ide értve a bírósági lajstromokat és a központi szinkronizált adatbázist is;

b)3 adatszolgáltató lap: a bírósági statisztika előállítására rendszeresített, elsősorban elektronikus űrlap, felület, ideértve az ügyforgalmi jelentések rögzítésére szolgáló felületet is;

c) alapfeladat: a bíróság jogszabályban meghatározott igazságszolgáltatási tevékenysége, ide értve a peres és nemperes ügyekben történő eljárást;

d) bíró: a bíróság alapfeladataihoz tartozó ügyben eljáró bíró, tanácsban eljárás esetén a tanács elnöke;

e) bíróság elnöke: a Kúria, az ítélőtábla és a törvényszék elnöke;

f) bírósági statisztikus: az ítélőtáblán és a törvényszéken részben vagy egészben statisztikusi munkakörben foglalkoztatott igazságügyi alkalmazott vagy a statisztikai feladatok ellátására létrehozott szervezeti egység vezetője, ide értve a Kúrián a bírósági statisztikus feladatait ellátó igazságügyi alkalmazottat is;

g) előzetes adat: a nem hivatalos statisztikai-, adminisztratív adat, különösen a bíróságok által vezetett lajstromokból és a központi szinkronizált adatbázisból közvetlenül kinyert, feldolgozott, továbbított vagy közzétett adat;

h) érdemi ügyintéző: a bíróság alapfeladataihoz tartozó ügyben eljáró bírósági titkár, bírósági fogalmazó és bírósági (végrehajtási) ügyintéző;

i) hivatalos statisztikai adat: az az adat, amit az OBH az OSAP keretében gyűjt;

j) hivatalos statisztikai tevékenység: a bíróságokon és az OBH-ban megvalósuló, az Sttv.-ben meghatározott statisztikai adat-előállítási folyamat;

k)4 intézett ügy: a tárgyalt peres ügyek, a tárgyaláson kívül befejezett peres ügyek és a befejezett nemperes ügyek;

l)5 OSAP: az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretei között történő, az adott tárgyévre vonatkozó, jogszabályban vagy az OBH elnöke által előre meghatározott hivatalos statisztikai adatfelvétel;

m)6 ügyminőség: a polgári, gazdasági, közigazgatási és munkaügyi peres és nemperes ügyszakban a pertárgynak a statisztikai adatszolgáltatási célú egysége;

n)7 ügytárgy: a büntető ügyszakban a pertárgynak a statisztikai adatszolgáltatási célú egysége.

6. § [A szabályzat alapján meghatározott, illetve előállított ügyforgalmi adatszolgáltató lapokon, ügyforgalmi statisztikában használt fogalmak]

(1)8 1. alkotmányjogi panasz: a beszámolási időszakban a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás (a továbbiakban: Beisz.) 118. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybírósághoz megküldött panasz;

2. befejezett ügy: az az ügy, amelyet a bíróság a beszámolási időszak folyamán a lajstromban a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (a továbbiakban: Büsz.) vagy a Beisz. szerint befejezett vagy befejezettként kezelendő ügyként tüntetett fel;

3. beszámolási időszak: az a naptári időszak (hónap, félév, év), amelyre nézve a statisztikai adatgyűjtés történik;

4. bírósági végrehajtási ügy: a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet 7. § (1) bekezdésében meghatározott, a bírósági végrehajtás elrendelésével és foganatosításával kapcsolatban a beszámolási időszakban a bírósághoz érkezett kérelem, beadvány, ha azt kezdőiratként kell lajstromozni;

5. büntető nemperes ügy: a Beisz. 11. § (2) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

6. büntető peres ügy: a Beisz. 11. § (2) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

7. csődeljárás: a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 1. § (2) bekezdése szerinti eljárás;

8. eljárás tárgya: a bírósági ügyeknek az alkalmazandó anyagi és eljárásjogi szabályok sajátosságaira figyelemmel egy vagy több ügyminőségből vagy ügytárgyból meghatározott statisztikai adatszolgáltatási egység;

9. előző időszakról folyamatban maradt ügy: az az ügy, amelyet a bíróság az adott beszámolási időszakot megelőző beszámolási időszak végén folyamatban maradt ügyként tartott nyilván;

10. érkezett ügy: az az ügy, amelyet a bíróság a beszámolási időszak folyamán a Büsz., valamint a Beisz. szerint kezdőiratként, vagy kezdőiratként kezelendő iratként lajstromozott;

11. fellebbezett büntető peres ügy: a Beisz. 11. § (2) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

12. fellebbezett közigazgatási peres ügy: a Beisz. 11. § (4) és (5) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

13. fellebbezett munkaügyi peres ügy: a Beisz. 11. § (4) és (5) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

14. fellebbezett polgári (gazdasági) peres ügy: a Beisz. 11. § (1) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

15. felszámolási eljárás: a Cstv. 1. § (3) bekezdése szerinti eljárás;

16. felülvizsgálati kérelem vagy indítvány: a beszámolási időszakban a Beisz. 114. § (1) bekezdése szerint a Kúriához felterjesztett felülvizsgálati kérelem (polgári, gazdasági, közigazgatási és munkaügyi ügyben), illetve felülvizsgálati indítvány (büntetőügyben);

17. időszak végén folyamatban maradt ügy: az az érkezett ügy, amelyet a bíróság a beszámolási időszak végén a Büsz. vagy Beisz. szabályai szerint nem tart nyilván befejezett ügyként;

18. közigazgatási nemperes ügy: a Beisz. 11. § (4) és (5) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

19. közigazgatási peres ügy: a Beisz. 11. § (4) és (5) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

20. munkaügyi nemperes ügy: a Beisz. 11. § (4) és (5) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

21. munkaügyi peres ügy: a Beisz. 11. § (4) és (5) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

22. pertárgy értéke: a beszámolási időszakban érkezett polgári és gazdasági ügyben a pertárgy értékeként a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 170. § (3) bekezdés a) pontjára, illetve az 1952. évi III. törvény 121. § (1) bekezdés d) pontjára figyelemmel a keresetlevélben, illetve fizetési meghagyásos eljárást követő per esetén a keresetet tartalmazó iratban a felperes által megjelölt, forintban kifejezett összeg. A fellebbezett polgári és gazdasági ügyben a pertárgy értékét a fellebbezésben vitatott perérték szerint kell számba venni;

23. polgári (gazdasági) nemperes ügy: a Beisz. 11. § (1) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

24. polgári (gazdasági) peres ügy: a Beisz. 11. § (1) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

25.9 súlyszám: a polgári, gazdasági, közigazgatási és munkaügyi elsőfokú, továbbá büntető elsőfokú, másodfokú és harmadfokú peres ügyekben a kezdőirati jellemzők alapján az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető által megállapított mutató, amely az adott bírósági szervezetben az egyenlő munkateher biztosítását szolgálja;

26. szabálysértési nemperes ügy: a Beisz. 11. § (3) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

27. szabálysértési peres ügy: a Beisz. 11. § (3) bekezdésében ekként meghatározott ügy;

28. újra megindult ügy: újra megindult ügyként kell számba venni azt az ügyet, amelyet a bíróság a beszámolási időszakban a Beisz. 84. § (2) bekezdés a)–g) és v) pontja szerint kezdőiratként kezelendő iratként lajstromozott.

(2) A befejezett ügyeknél a meghozott határozatok fajtáit a megfelelő eljárási jogszabályokban használt fogalmak szerint kell használni és számba venni.

(3) Az OSAP adatgyűjtésen kívül, bíróságok által vezetett lajstromokból és a központi szinkronizált adatbázisból közvetlenül kinyert, feldolgozott, továbbított vagy közzétett statisztikai adatszolgáltatás során az ügycsoport, ügytárgy, ügyminőség, pertárgy fogalmát a Beisz. 3. §-ában meghatározottak szerint kell használni.

(4) Ahol OBH utasítás vagy egyéb szabályozó „elhúzódó ügy”, „elhúzódó pertartamú ügy”, „elhúzódó eljárás”, „elhúzódó per” kifejezést használ, ott azokat az eljárásokat kell érteni, amelyeknek a 10. § (2)–(3) bekezdés szerint számított időtartama

a) első fokú eljárás esetében a kettő évet;

b) másodfokú eljárás esetében az egy évet

meghaladja.

4. A statisztikai, valamint egyéb adatfelvétel köre és eszközei

7. § [Az adatfelvétellel érintett adatok köre]

(1) A bíróságok és az OBH a hivatalos statisztikai adatok körében gyűjtik, illetve szolgáltatják:

a) az ügyforgalmi statisztika;

b) az eljárások időtartamára vonatkozó statisztika és

c) a büntetőeljárás vádlottjairól szóló statisztika

körébe tartozó adatokat.

(2) A bíróságok adatszolgáltató tevékenységükkel közreműködnek a jogszabályban meghatározott népmozgalmi adatszolgáltatásban.

(3) A bíróságok és az OBH a bírósági igazgatás segítése, a bírák és érdemi ügyintézők munkájának értékelése és az arányos munkateher biztosítása céljából adatokat gyűjtenek a tanácsok, bírák és az érdemi ügyintézők alapfeladatok körébe tartozó tevékenységéről.

(4) A bíróságok és az OBH előzetes, nem hivatalos statisztikai adatokat gyűjtenek az igazgatási munka elősegítése, valamint a vezetői döntéshozatal megalapozása érdekében.

8. § [Az adatfelvétel eszközei]

(1) A statisztikai és egyéb adatfelvétel eszközei az adatszolgáltató lapok. Az adatszolgáltató lap kitöltésére, valamint az előzetes adatok rögzítésére elsősorban a bírósági informatikai szakrendszer (BIR-O) szolgál.

(2) A házasság felbontásáról, valamint érvénytelenné nyilvánításáról, a bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséről történő adatfelvétel a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) által kidolgozott űrlapon történik.

9. § [Ügyforgalmi statisztikai adatgyűjtés adatszolgáltató lapjai]

(1)10 A Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek az alábbi havi ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapokon teljesítik az ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségüket:

a)11

b) „NI minta”, A törvényszék ügyforgalmi statisztikai jelentése elsőfokú ügyek;

c) „NII minta”, A törvényszék ügyforgalmi statisztikai jelentése fellebbezett ügyek;

d) „O minta”, Járásbíróság ügyforgalmi statisztikai jelentése;

e)12

f) „T minta”, Ítélőtábla ügyforgalmi statisztikai jelentése;

g) „L minta”, A Kúria ügyforgalmi statisztikai jelentése.

(2)13 A törvényszékek az OSAP-ban meghatározott statisztikai adatszolgáltató lapon teljesítik statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségüket a cégregisztrációs tevékenységükről („Cg minta, Jelentés a cégbíróság cégregisztrációs tevékenységéről).

(3)14 Az (1)–(2) bekezdés szerinti adatszolgáltató lapok adattartalmát (az adatfelvétel típusa, címe, gyakorisága, beérkezési határideje, adatkör) évente az OSAP tervezéséhez kapcsolódóan az OBH elnöke határozza meg. A tervezés során törekedni kell a valós felhasználói igények megismerésére és kielégítésére, valamint az adatszolgáltatói teher optimalizálására.

(4)15 Az OBH az (1) bekezdésben meghatározott adatszolgáltató lapok mintáit a bíróságok belső honlapján, a (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltató lap mintáját a bíróságok központi honlapján közzéteszi.

10. § [Az eljárások időtartamára vonatkozó statisztikai adatgyűjtés]

(1) A Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek a 9. § (1) bekezdésében meghatározott havi ügyforgalmi adatszolgáltató lapok kitöltésével szolgáltatnak adatot az eljárások időtartamáról.

(2) Az eljárás időtartamát:

a) első fokon folyamatban lévő ügyben az eljárás Büsz. és Beisz szerinti kezdőiratának az adatszolgáltató bírósághoz történő érkezése (lajstromozása) napjától kell számítani;

b) másod- vagy harmadfokon, illetve felülvizsgálati eljárásban folyamatban lévő ügyben az ügynek a másod- vagy harmadfokú bíróságra, illetve a Kúriára érkezése (lajstromozása) napjától kell számítani;

c) befejezett ügyben – valamennyi bírósági szinten – az adatszolgáltató bírósághoz történő érkezés (lajstromozás) napjától az ugyanazon bíróság előtti befejezés napjáig kell számítani;

d)16 az alább felsorolt, kezdőiratnak minősülő irattal indult ügyekben az alapeljárás kezdő iratának az adatszolgáltató bírósághoz történő érkezése (lajstromozása) napjától kell számítani (minősített érkezési időpont)

da) a másod- vagy harmadfokú bíróság eljárásában hozott, hatályon kívül helyezést kimondó és új eljárásra utasító határozata az érintett bíróságon, ha a hatályon kívül helyezett határozat az alapeljárást befejezte; abban az esetben, ha a másodfokú határozat kerül hatályon kívül helyezésre, alapeljárás alatt a másodfokú eljárást kell érteni;

db) büntetőügyben a másodfokú bíróság vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése elleni fellebbezést elbíráló bíróság hatályon kívül helyező határozata az érintett bíróságon;

dc) az igazolási kérelemnek helyt adó jogerős határozat, ha a mulasztás az alapeljárás befejezését eredményezte;

dd) a kézbesítési vélelmet, vagy a kézbesítési fikciót megdöntő határozat, ha a vélelemhez vagy fikcióhoz kapcsolódó határozat az alapeljárást befejezte;

de) a bírósági meghagyás elleni ellentmondás;

df) a büntető végzést követően a tárgyalás tartására irányuló kérelem;

dg) az ügy egyesítésének megszüntetése után az egyesített ügyek iratai, az alapügy kivételével;

dh) a bíróság kijelöléséről szóló határozat.

(3) Az eljárás időtartamának meghatározása során

a) a félbeszakadás, felfüggesztés, szünetelés időtartamát az újra megindult ügy eljárási időtartamának megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni;

b) a perújítási, valamint a felülvizsgálat és alkotmányjogi panasz folytán újra meginduló eljárásban az alapeljárás időtartamát nem kell figyelembe venni.

(4) Az eljárások időtartamát a 9. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltató lapokon szereplő kategóriák szerint kell számba venni.

(5) Az előzetes adatok gyűjtése során a (4) bekezdéstől eltérő kategóriákat is lehet alkalmazni.

11. § [Bűnügyi statisztikai adatgyűjtés adatszolgáltató lapjai]

A Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek az alábbi, OSAP-ban meghatározott statisztikai adatszolgáltató lapokon teljesítik az adatszolgáltatási kötelezettségüket:

a) „jelentőlap a jogerős határozattal befejezett büntető eljárás felnőtt korú vádlottjairól („C-D” minta)”;

b) „jelentőlap a jogerős határozattal befejezett büntető eljárás fiatalkorú vádlottjairól („Fk” minta)”.

12. § [Az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységről történő adatgyűjtéshez használt adatszolgáltató lapok]

Az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységnek a hivatalos statisztika körébe nem tartozó adatgyűjtéséhez az alábbi adatszolgáltató lapokat kell használni:

a) Bírói/titkári/bírósági ügyintézői/végrehajtási ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás első fokú civilisztikai ügyszakban;

b) Bírói/titkári egyéni havi adatszolgáltatás elsőfokú büntető és katonai büntető ügyszakban;

c)17 Bírói/titkári/bírósági ügyintézői egyéni havi adatszolgáltatás törvényszék elsőfokú és a Fővárosi Ítélőtábla elsőfokú közigazgatási ügyekben;

d) Másodfokú tanácsok havi adatszolgáltatása másodfokú civilisztikai ügyszakban – törvényszék/ítélőtábla (polgári, gazdasági, munkaügyi);

e) Tanácsok havi adatszolgáltatása másod- és harmadfokú büntető ügyszakban – törvényszék/ítélőtábla;

f)18 Másodfokú tanácsok havi adatszolgáltatása másodfokú közigazgatási ügyszakban – Fővárosi Ítélőtábla (közigazgatási);

g) Másod- és harmadfokú tanácselnökök/bírák egyéni havi adatszolgáltatása;

h) Bírák és a bírósági titkárok havi egyéni adatszolgáltatása szabálysértési ügyszakban;

i) Bírák havi adatszolgáltatása másodfokú szabálysértési ügyekben;

j) Bírák és bírósági titkárok havi adatszolgáltatása törvényszéki büntetés-végrehajtási elsőfokú ügyekben.

5. A statisztikai és egyéb adatszolgáltatási tevékenység ellátásában közreműködők feladatai

13. § [Az OBH elnökének feladatai]

(1) Az OBH elnöke statisztikai feladatait az OBH-nak az OBH szervezeti és működési szabályzatában erre kijelölt szervezeti egysége közreműködésével látja el.

(2) Az OBH elnöke az Sttv. alapján:

a) közreműködik az akkreditációs eljárásban; intézkedési tervet készít a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexének történő folyamatos megfelelés érdekében; tájékoztatást nyújt a jogszabályban meghatározott előrehaladásról;

b) tagot jelöl az Országos Statisztikai Tanácsba;

c) tagot jelöl a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testületbe;

d) a statisztikai célra történő adatátadásról megállapodást köthet a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjával;

e) évente javaslatot tesz az OSAP összeállításához az OBH által végzett statisztikai adatfelvételek tekintetében;

f) összeállítja és közzéteszi a bírósági statisztikai adatgyűjtések adatszolgáltató lapjait; és

g) nyilvánosságra hozza a statisztikai célból előállított adatokat.

(3) Az OBH elnöke a bíróságok statisztikai adatgyűjtésével kapcsolatos feladatkörében:

a) normatív utasítást ad ki az OBH és a bíróságok statisztikai tevékenységéről;

b) meghatározza az alapfeladatok körébe tartozó tevékenység méréséhez szükséges adatok körét, összeállítja az adatszolgáltató lapokat;

c) irányítja és ellenőrzi az OBH és a bíróságok statisztikai tevékenységét;

d) rendszeres időközönként kiadványban és a bíróságok központi honlapján tájékoztatást ad a már feldolgozott ügyforgalmi, időszerűségi, megalapozottsági adatokról, valamint az alapfeladatok körébe tartozó tevékenység főbb mutatóiról.

(4)19 A statisztikai tevékenységben közreműködőknek a szabályzatban meghatározott feladatait a szabályzat melléklete összefoglaló módon is tartalmazza.

14. § [Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének feladatai]

(1) A bírósági szervezet hivatalos statisztikai tevékenységének koordinálása keretében az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége:

a) döntésre előkészíti a 13. §-ban meghatározott feladatokat, gondoskodik azok végrehajtásáról, javaslatot tesz az OBH elnöke részére a statisztikai adat-előállítási folyamat fejlesztésére;

b) szakmailag irányítja és felügyeli a bíróságok adatgyűjtését;

c) segíti az országos adatokról szóló kommunikációs tevékenységet;

d) koordinálja a bírósági statisztikai hálózat működését;

e) kezdeményezi a bírósági statisztikus számára feladat meghatározását;

f)20 elvégzi a hivatalos statisztikai adatok összesítését, feldolgozását és elemzését;

g) közreműködik az országos adatok továbbításában, átadásában;

h) gondoskodik az országos statisztikai adatok összesítéséről és közzétételéről;

i) módszertani segítséget ad a bíróságoknak;

j) megállapítja az első fokon jogerőre emelkedett, valamint a helybenhagyással és hatályon kívül helyezéssel érintett határozatok arányának mutatószámait;

k) hivatalos vagy előzetes statisztikai adatokat szolgáltat a bíróságok ügyforgalmáról, az ítélkezés időszerűségéről, megalapozottságáról;

l) közreműködik a bírósági statisztikusok továbbképzésében, ide értve a statisztikai célú adatvédelem oktatását is;

m) ellenőrzi, véglegesíti az adatbázisba feltöltött ügyforgalmi jelentéseket;

n) közreműködik a statisztikai adatok felülvizsgálatában;

o)21

(2) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége az alapfeladatok körébe tartozó tevékenység mutatóinak országos összesítése, feldolgozása és közzététele során központi adatbázist használ.

(3) Az OBH elnökének, valamint szervezeti egységeinek törvényben vagy az OBH elnökének utasításában meghatározott feladatai, illetve az OBH-hoz érkező megkeresések (különösen adatigénylés, kutatási kérelem, jogszabály-előkészítés, hatásvizsgálat) teljesítéséhez az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége szolgáltat hivatalos vagy előzetes statisztikai adatokat a bíróságok ügyforgalmáról, az ítélkezés időszerűségéről, megalapozottságáról.

15. § [A bírósági statisztika előállításáért felelős vezető]

(1)22 A bíróság elnöke, mint a bírósági statisztika előállításáért felelős vezető – a törvényszék elnöke a területén működő járásbíróságok tekintetében is – kialakítja a statisztikai tevékenység szervezetét. A bíróság elnöke a bíróság részéről az OBH felé statisztikával összefüggő adatszolgáltatásra jogosult, illetve a bírósági statisztikus és helyettesítésére jogosult személy nevét, beosztását, telefonszámát és elektronikus elérhetőségét a változást követő öt napon belül jelenti az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének.

(2) A szabályozás során biztosítani kell a statisztikai tevékenység átláthatóságát, a munkakörök, a helyettesítés, a felelősségi és ellenőrzési rend egyértelmű kialakítását és mindezek megfelelő dokumentálását.

(3) A bíróság elnöke szabályozza, irányítja és felügyeli bíróságának statisztikai tevékenységét.

(4) A jogszabályban és az OBH elnökének utasításában előírt rendszeres vagy eseti adatfelvételen kívül a bíróság elnöke maga határozza meg a vezető és irányító tevékenységéhez szükséges egyéb adatgyűjtések rendjét.

(5) A bíróság elnöke, mint a bírósági statisztika előállításért felelős vezető, gondoskodik a statisztika készítéshez szükséges ügyviteli adatok pontos rögzítéséről, a jogszabályban és az OBH elnökének utasításában előírt adatszolgáltatás határidőben történő teljesítéséről, a bíróság által szolgáltatott statisztikai adatok teljességéről és helyességéről.

(6)23 A járásbíróság elnöke felelős a törvényszék elnöke által meghatározott statisztikai feladatok ellátásáért.

16. § [A bírósági statisztikus feladatai]

(1) A bírósági statisztikus a jogszabályok, az OBH elnökének utasításai, intézkedései és a bíróság belső szabályzata, valamint a bíróság elnökének utasítása szerint végzi a bíróság statisztikai tevékenységét.

(2) A bírósági statisztikus felelős az adatgyűjtés szervezéséért, irányításáért és ellenőrzéséért, elvégzi az adatok feldolgozását, rendszerezését, elemzését. A bírósági statisztikus közreműködik a statisztikára vonatkozó szabályok és határidők megismertetésében, szükség esetén hiánypótlásra hív fel.

(3)24 A járásbíróságon a statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott állítja össze az ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapokat, és a járásbíróság elnökének jóváhagyását követően továbbítja a törvényszék elnökének.

(4)25 A törvényszéken a bírósági statisztikus ellenőrzi és összesíti a törvényszék területén működő járásbíróságok által szolgáltatott adatokat.

(5)26 A törvényszéken a bírósági statisztikus állítja elő és tölti fel az erre szolgáló adatbázisba a törvényszék ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapjait, valamint a törvényszék területén működő járásbíróságok összesített ügyforgalmi adatszolgáltató lapjait.

(6) Az ítélőtáblán és a Kúrián a bírósági statisztikus állítja elő és tölti fel az erre szolgáló adatbázisba az ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapokat.

(7) A bírósági statisztikus ellenőrzi a büntető ügyek vádlottjairól kiállított, az adatbázisba feltöltött adatszolgáltató lapok kitöltési határidejének betartását.

(8)27 A feltöltött, ellenőrzött adatszolgáltató lapokat a bírósági statisztikus a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik munkanapjáig továbbítja a központi adatbázisba.

17. § [A bíró és az érdemi ügyintéző feladatai]

(1) A népmozgalmi statisztika keretében rendszeresített adatszolgáltató lapokat, illetve a büntető ügyekben a határozat jogerőre emelkedését követően kiállítandó adatszolgáltató lapokat az ügyben eljáró bíró ellenőrzi és véglegesíti. A bíró gondoskodik ezen adatszolgáltató lapok jogszabályban vagy a szabályzatban meghatározott személyek részére, határidőben történő továbbításáról, az adatbázisba feltöltésről. A bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok – erre vonatkozó utasítás esetén – felelős az adatszolgáltató lapok kitöltéséért, továbbításáért, feltöltéséért.

(2) A bíró és az érdemi ügyintéző az alapfeladatok körébe tartozó tevékenysége mennyiségi mutatóinak mérésére rendszeresített, a bírósági informatikai szakrendszer által előállított adatszolgáltató lap adatait ellenőrzi és véglegesíti.

(3)28 A bíró és az érdemi ügyintéző a statisztikai feladatok teljesítése során együttműködik a bírósági statisztikussal, a lajstromiroda vezetőjével és a járásbíróságon a statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottal, akik a szabályok és határidők ismertetésével, a hiánypótlásra történő felhívással közreműködnek a bírósági statisztika előállításában.

18. § [A lajstromiroda vezetőjének feladatai]

(1) A lajstromiroda vezetője vagy a bíróság ezzel megbízott igazságügyi alkalmazottja havonta, a következő hónap harmadik munkanapjáig az elektronikus lajstrom, tárgyalási napló és perkönyv alapján előállítja a bíróság bíráinak és érdemi ügyintézőinek adatlapjait az alapfeladatok körébe tartozó tevékenység mutatóiról.

(2) A lajstromiroda vezetője az adatlapot a bíróval és az érdemi ügyintézővel egyezteti, eltérés esetén haladéktalanul gondoskodik – szükség esetén a (3) bekezdés a) pont alkalmazásával – a lajstrom, a tárgyalási napló, illetve a perkönyv hiányzó adatainak pótlásáról, a téves adatok helyesbítéséről.

(3) A lajstromiroda vezetője:

a) mulasztás vagy hiányosság esetén haladéktalanul felhívja a bírót és az érdemi ügyintézőt a téves adatok javítására, a hiányzó adatok pótlására;

b) a javítás, pótlás elmaradása esetén tájékoztatja a bíróság elnökét.

(4) A lajstromiroda vezetője

a) ellenőrzi a bűnügyi statisztikai adatgyűjtés keretében kiállított adatszolgáltató lapok számát és teljességét;

b) az ellenőrzést a lajstromban bejegyzi.

(5) A lajstromiroda vezetője együttműködik a bírósági statisztikussal a hivatalos statisztikai adatok előállítása során.

6. A bírósági statisztikai hálózat

19. § [A bírósági statisztikai hálózat feladata]

(1) A bírósági statisztikai feladatok ellátásában bírósági statisztikai hálózat működik közre. A bírósági statisztikai hálózat tevékenysége elősegíti a bírósági statisztika

a) fejlesztését lehetővé tevő megoldások kidolgozását;

b) előállítása során felmerült feladatok megoldását;

c) egységes alkalmazásának biztosítását;

d) előállításában közreműködő szervezetek és személyek közötti tudásmegosztást.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak érdekében a bírósági statisztikai hálózat:

a) közreműködik a bírósági statisztikát érintő jogszabályok bírósági véleményezésben, szabályzatok, adatszolgáltató lapok, informatikai megoldások előkészítésében;

b) elősegíti a szabályzatban foglalt feladatok hatályosulását;

c) közreműködik a bírósági statisztikusok, illetve a bírósági ügyvitelt ellátó igazságügyi alkalmazottak képzése szakmai tartalmának összeállításában;

d) közreműködik a hatékony statisztikai adatfelvételhez, adatfeldolgozáshoz és adat-előállításhoz szükséges ismeretek megosztásában;

e) közreműködik a statisztikai adatfelvétel során jelentkező feladatok megoldásában, a statisztikai adatfelvételi gyakorlat javításában;

f) közreműködik a statisztikai adatok országos és helyi elemzésében.

20. § [A bírósági statisztikai hálózat tagjai]

A bírósági statisztikai hálózat tagja:

a) az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének vezetője;

b) az OBH elnöke által a 22. § (2) bekezdése alapján – a 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatokra figyelemmel – kijelölt kapcsolattartók;

c) a bírósági statisztikusok;

d) az OBH vagy a bíróság elnöke által egyes bírósági statisztikát érintő szakmai vagy igazgatási feladatokban közreműködésre felkért bíró vagy igazgatási alkalmazott;

e) az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének közreműködésre kijelölt munkatársa.

21. § [A bírósági statisztikai hálózat működése]

(1) A bírósági statisztikai hálózat tevékenységét az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének vezetője koordinálja.

(2) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének vezetője:

a) javaslatot tehet az OBH elnöke számára külön feladatok ellátása érdekében a hálózat tagjaiból szakértői csoport létrehozására;

b) az OBH elnökének jóváhagyásával meghatározza a 19. § (2) bekezdésben szereplő feladatok ellátásának módját, ennek érdekében – az OBH, illetve a bíróság elnökén keresztül – kezdeményezheti a hálózat tagja számára feladat meghatározását;

c) összefoglalja és az OBH elnökének bemutatja a bírósági statisztikai hálózat által kidolgozott szakmai javaslatot;

d) nyilvántartja a bírósági statisztikus, valamint a hálózat egyéb tagjának nevét, beosztását, elérhetőségét, a számára kiadott feladatot, illetve annak végrehajtását.

(3) A bírósági statisztikai hálózat tagja:

a) feladatának ellátásához, a bíróság elnöke által kijelölt bírósági vezető előzetes tájékoztatását követően szakmai iránymutatást kérhet az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységétől;

b) javaslatot tehet bírósági statisztikai hálózat részére annak feladataival kapcsolatban;

c) részt vehet a bírósági statisztikusok központi képzésén, javaslatot tehet a képzés témájára;

d) közreműködik bírósági statisztikai hálózat feladatainak megvalósításában;

e) ellátja a jogszabályban, a szabályzatban, az OBH elnökének utasításában és bírósági belső szabályzatban a részére meghatározott feladatokat.

7. Az OBH és a bíróságok külső statisztikai kapcsolatai

22. § [Az OBH és a bíróságok együttműködése a hivatalos statisztikai szervezetekkel]

(1) Az OBH az Sttv.-ben, a Vhr.-ben és az egyedi megállapodásokban meghatározott módon együttműködik a hivatalos statisztikát előállító szervezetekkel, valamint a hivatalos statisztikai testületekkel.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben rendszeres kapcsolattartásra jogosult személyt az OBH elnöke jelöli ki. A rendszeres kapcsolattartásra jogosult az együttműködés során az OBH elnökével egyeztetett álláspontot képvisel, a bírósági szervezet felé megfogalmazott javaslatokról, kérésekről haladéktalanul tájékoztatja az OBH elnökét, biztosítja a folyamatos információátadást.

(3) A bíróságok a hivatalos statisztikát előállító szervezetek, illetve a hivatalos statisztikai testületek feladatkörét érintő kezdeményezéseiket szolgálati úton, az OBH elnökéhez juttatják el. A bíróság elnöke a hivatalos statisztikát előállító szervezetektől, illetve a hivatalos statisztikai testületektől érkező megkeresésről, kezdeményezéséről haladéktalanul tájékoztatja az OBH elnökét.

8. Az egyes adatszolgáltatások, adatfeldolgozások külön eljárásrendje

23. § [Népmozgalmi adatszolgáltatás]

(1) A házasság felbontásáról, valamint érvénytelenné nyilvánításáról szóló űrlapot a Vhr. 6. mellékletének megfelelő adattartalommal, a kötelék kérdésében meghozott határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül a jogerős határozatot meghozó bíróság, vagy az a bíróság tölti ki, amelynek eljárása során a határozat jogerőre emelkedett. Fellebbezés visszavonása vagy elutasítása esetén a kitöltést az elsőfokú határozatot hozó bíróság végzi. A kitöltés a bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok feladata. Az űrlap ellenőrzése és véglegesítése a bíró, illetve az érdemi ügyintéző feladata.

(2) Bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséről szóló űrlapot a Vhr. 7. mellékletének megfelelő adattartalommal kell kitölteni. A kitöltésre alkalmazni kell az (1) bekezdés előírásait.

(3) A kitöltést követő hét munkanapon belül az (1)–(2) bekezdés szerinti űrlapot a kitöltő bíróságon a bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok megküldi az illetékes anyakönyvvezetőnek.

24. § [Ügyforgalmi statisztikai adatgyűjtés]

(1)29 Az adatszolgáltató lapokat a bíróságokon elektronikusan vezetett lajstromok, tárgyalási napló és egyéb nyilvántartások alapján a járásbíróság statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottja, valamint a bírósági statisztikus a tárgyhónapot követő hónap ötödik munkanapjáig állítja elő.

(2)30 A járásbíróság statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottja a 9. § (1) bekezdés d) pont szerinti ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapot a tárgyhónapot követő hónap hatodik munkanapjáig továbbítja a törvényszék statisztikusához.

(3)31 A törvényszéki statisztikus a területén működő járásbíróságok ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapjait a tárgyhónapot követő hónap kilencedik munkanapjáig összesíti és feldolgozza; a járásbíróságok adatszolgáltató lapjait és az összesített ügyforgalmi jelentést a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik munkanapjáig az erre a célra rendszeresített adatbázisba feltölti.

(4)32 A törvényszék a 9. § (1) bekezdés b)–d) pont szerinti, az ítélőtábla az (1) bekezdés f) pont szerinti, a Kúria pedig az (1) bekezdés g) pont szerinti ügyforgalmi jelentést a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig a bírósági statisztikus közreműködésével az erre a célra rendszeresített adatbázisba feltölti.

(5)33 A törvényszék a 9. § (2) bekezdés szerinti jelentésének elkészítésében a Céginformációs és Elektronikus Eljárásban Közreműködő Szolgálat adatszolgáltatással közreműködik.

(6) Az adatbázisba feltöltött ügyforgalmi jelentéseket az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig ellenőrzi és véglegesíti. Amennyiben feltöltési késedelmet, hiányos vagy hibás jelentést észlel, haladéktalanul felhívja az érintett bíróság bírósági statisztikusát a hiányosság pótlására, az adat javítására. Az érintett bíróság három munkanapon belül megteszi a szükséges intézkedéseket és arról a bírósági statisztikus tájékoztatja az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységét.

(7) A lezárt statisztikai időszakra vonatkozó, végleges ügyforgalmi jelentés – a 34. §-ban foglaltak kivételével – utólagosan nem módosítható.

(8) A statisztikai tevékenység szabályzatban meghatározott határidőit és határnapjait az 1. melléklet összefoglaló módon tartalmazza. A bíróság és az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a tárgyév első félévi, valamint tárgyévi ügyforgalmi és ügyek időtartamára vonatkozó (időszerűségi) adatokat az 1. mellékletben szereplő ütemezésben állítja elő és összesíti.

25. § [Bűnügyi statisztikai adatgyűjtés]

(1) Az OBH központi adatbázisban gyűjti azon vádlottak egyes fontosabb adatait, akiknek a büntetőjogi felelősségéről a bíróság jogerős ügydöntő határozatot hozott.

(2)34 A 11. § szerinti adatszolgáltató lapok adattartalmát (adatfelvétel típusa, címe, gyakorisága, beérkezési határideje, adatkör) az OBH elnöke határozza meg. A tervezésre a 9. § (3) bekezdése megfelelően irányadó.

(3) A 11. § szerinti adatszolgáltató lapokat a bíróságokon elektronikusan vezetett lajstromok és az ügy iratai alapján, az erre szolgáló informatikai alkalmazás segítségével kell előállítani és továbbítani.

26. § [A bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lapok kitöltése és továbbítása]

(1) A büntetőügyben az adatszolgáltató lapot az eljárást az érintett vádlott vonatkozásában befejező határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül a bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok állítja elő, a bíró, illetve az érdemi ügyintéző ellenőrzi és véglegesíti. Az adatszolgáltató lapot a bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok tölti fel az adatbázisba. A kiállításra az a bíróság köteles, amelyik a jogerős határozatot hozta, illetve amelynek az eljárása során a határozat jogerőre emelkedett; ide értve azt is, ha a vádlott tekintetében bejelentett fellebbezést visszavonják. Ebben az esetben az a bíróság köteles a kiállításra, amelynek határozata a fellebbezés visszavonása okán emelkedik jogerőre. A határidőt a fellebbezés visszavonásáról való tudomásszerzéstől kell számítani.

(2) Az adatszolgáltató lapot ki kell állítani, ha az érintett vádlottal szemben a bíróság jogerős határozatában büntetést szabott ki vagy intézkedést alkalmazott. Az adatszolgáltató lapot ki kell állítani, ha a bíróság a vádlottal szemben az eljárást jogerősen megszüntette; vagy a vádlottat jogerősen felmentette.

(3) Az adatszolgáltató lapot ki kell állítani akkor is, ha:

a) a bíróság a kiszabott büntetés végrehajtását felfüggesztette;

b) a bíróság az elítéltet előzetes mentesítésben részesítette;

c) a mentesítés hatálya az ítélet jogerőre emelkedésének napján beállt;

d) a bíróság a felmentő ítéletben a vádlott terhére szabálysértés elkövetését állapította meg; vagy

e) a bíróság a felmentő ítéletben a vádlott kényszergyógykezelését rendelte el.

(4) Rendkívüli jogorvoslati eljárásban (perújítás, felülvizsgálat, törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat) az adatszolgáltató lapot csak akkor kell kiállítani, ha az alapeljárásban hozott határozatot a bíróság a bűnösség vagy a büntetés kiszabása kérdésében megváltoztatta – ide értve, ha vádlottat felmentette, az alapeljárásban felmentett vádlottat elítélte, vagy az alapeljárásban megszüntetett eljárás helyett elítélte – vagy az eljárást megszüntette.

(5) Nem kell adatszolgáltató lapot kiállítani:

a) a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) CVI. fejezetében írt, vagyon vagy dolog elvonása, adat hozzáférhetetlenné tétele érdekében lefolytatott eljárás;

b) közérdekű munkának vagy pénzbüntetésnek szabadságvesztésre átváltoztatása;

c) korábbi jogerős ítéletek összbüntetésbe foglalása;

d) magánvádas ügyben a tárgyalás előtt történő megszüntetés;

e) pótmagánvádas ügyben a vádindítvány elutasítása [Be. 794. § (1) bekezdés]

esetén.

(6) Újból ki kell állítani az adatszolgáltató lapot, ha a korábban:

a) próbára bocsátott elkövetővel szemben a bíróság büntetést szab ki;

b) meghatározott próbaidő tartamát a bíróság meghosszabbítja; vagy

c) próbára bocsátott fiatalkorú elkövető esetén a bíróság intézkedést alkalmaz [Be. 841. § (1) bekezdés].

(7) A kitöltött adatszolgáltató lapról a 17. § (1) bekezdés szerinti ellenőrzést, véglegesítést és feltöltést követően a bíró vagy az érdemi ügyintéző haladéktalanul tájékoztatja az irodavezetőt, aki elvégzi a 18. § (3) bekezdés szerinti ellenőrzést. A járásbíróság statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottja a tárgyhónapot követő hónap hatodik munkanapjáig továbbítja a bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lapokat a törvényszék statisztikusához. A járásbíróság elnöke a bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtására mást is kijelölhet.

(8) A (7) bekezdésben írtakat követően a bírósági statisztikus – a 16. § (7) bekezdése szerinti ellenőrzést követően – a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig tölti fel az adatszolgáltató lapokat a központi adatbázisba. A bíróság elnöke a bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtására mást is kijelölhet.

(9) A központi adatbázisba feltöltött adatszolgáltató lapokat – a 34. §-ban foglaltak kivételével – nem lehet módosítani.

27. § [Adatgyűjtés az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységről]

(1) A tanácsok, bírák és az érdemi ügyintézők alapfeladatok körébe tartozó tevékenységére vonatkozó adatgyűjtés keretében havi adatszolgáltatásra köteles valamennyi bíró, igazságügyi alkalmazott és tanács, aki (amely) a tárgyidőszakban tényleges érdemi ügyintézést végzett.

(2) A 12. §-ban meghatározott adatszolgáltató lapok adatbázisban tárolt adatai képezik az alapját

a) a tárgyaló tanácsok számáról;

b) az eljárás-eseményekkel (a Pp.-ben, a Be.-ben és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényben meghatározott tárgyalás, meghallgatás, nyilvános ülés, előkészítő ülés, ülés, tanácsülés, tárgyaláson kívüli elbírálás) érintett, vagy iratok alapján intézett ügyek számáról; és

c) a halasztások és napolások okairól

készítendő országos és bírósági szintű, rendszeres és eseti adatgyűjtéseknek, kimutatásoknak, elemzéseknek.

(3) Az adatszolgáltató lapok adataiból állítja elő a bírósági statisztikus a bíró és az érdemi ügyintéző alapfeladatok körébe tartozó tevékenységének mennyiségi vizsgálatához szükséges egyéni, valamint az összehasonlításhoz szükséges bírósági szintű adatokat.

28. § [Az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó adatszolgáltató lapok előállítása]

(1)35 A 12. § szerinti adatszolgáltató lapokat a lajstromiroda vezetője a bíróságokon vezetett elektronikus lajstrom, tárgyalási napló és perkönyv adatai felhasználásával, elektronikus úton állítja elő a tárgyhónapot követő hónap harmadik munkanapjáig.

(2) A kitöltött adatszolgáltató lapokat a lajstromiroda vezetője a bíróval és az érdemi ügyintézővel egyezteti. Eltérés esetén haladéktalanul gondoskodik a lajstrom, tárgyalási napló, perkönyv hiányzó adatainak pótlásáról, a téves adatok helyesbítéséről.

(3) Az ellenőrzött adatszolgáltató lapokat a bíró és az érdemi ügyintéző a tárgyhónapot követő hónap ötödik munkanapjáig véglegesíti.

(4)36 A járásbíróságon a statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott, ennek hiányában a lajstromiroda vezetője a tárgyhónapot követő hónap hatodik munkanapjáig továbbítja az adatszolgáltató lapokat a törvényszék statisztikusához. A törvényszék tanácsaira és bíróira vonatkozó adatszolgáltató lapokat a bírósági statisztikus a fenti határidőben gyűjti össze.

(5) A bírósági statisztikus a (4) bekezdés alapján megkapott adatszolgáltató lapokat a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig összesíti, és ellenőrzi a (6) bekezdésben meghatározott számszaki összefüggést, valamint feltöltéssel továbbítja az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége részére. Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége az adatokat a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig számszakilag ellenőrzi, szükség esetén a bírósági statisztikust három munkanapos határidővel történő hiánypótlásra hívja fel. Az adatokat országos szinten a tárgyév első félévére a tárgyév szeptember 30. napjáig, a tárgyévre a tárgyévet követő év március 31. napjáig az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége összesíti.

(6) Az adatszolgáltatás során a tárgyidőszakra vonatkozó folyamatban lévő, illetve befejezett ügyek számának egyeznie kell – a megfelelő bírósági szintre vonatkozó – a 9. § (1) bekezdés szerinti ügyforgalmi statisztikai adatgyűjtésen feltüntetett folyamatban lévő, illetve befejezett ügyek számával.

(7) A Kúria és az ítélőtáblák adatszolgáltatására értelemszerűen alkalmazni kell a (4)–(6) bekezdések rendelkezéseit.

29. § [Az első fokon eljáró bíró alapfeladatai körébe tartozó tevékenységének összesített adatai]

(1) Az első fokon eljáró bírák számának kimutatásához meg kell állapítani a bíróságon első fokon eljáró bírák számított létszámát (működő bíró). Ennek során az adott bíróságon első fokon eljáró tényleges bírói létszámból kell kiindulni, az alábbiak figyelembe vételével:

a)37 a járásbíróságon az elnököt, az elnökhelyettest, a csoportvezetőt, a csoportvezető-helyettest a bíróságok igazgatásáról rendelkező 6/2015. (XI.30.) OBH utasítás (a továbbiakban: igazgatási szabályzat) 102. § (2) és (7)–(8) bekezdésében meghatározott tárgyalási kötelezettsége arányában kell figyelembe venni;

b)38 a törvényszék elnökét, elnökhelyettesét, kollégium-vezetőjét, kollégiumvezető-helyettesét az igazgatási szabályzat 102. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott tárgyalási kötelezettsége arányában kell figyelembe venni;

c) a részmunkaidőben foglalkoztatott bírót ennek arányában kell figyelembe venni;

d) az igazgatási szabályzat 102. § (10) bekezdésében meghatározott feladatot ellátó bírót a tárgyalási kötelezettsége arányában kell figyelembe venni;

e) a másod- vagy harmadfokon is eljáró bírót az első fokon megtartott eljárás-eseményekkel érintett napok arányában kell figyelembe venni.

(2) Az adott hónapra irányadó munkanapok számát a heti pihenőnapok és munkaszüneti napok levonása után kell megállapítani, majd ki kell mutatni a munkából kiesett napokat, és a kiesett, az igazgatási szabályzat 102. § (9) bekezdésében meghatározott tárgyalási napokat.

(3) Munkából kiesett nap az a munkanap, amelyet a bíró igazolt betegség, igénybe vett szabadság, kötelezően előírt vagy választott oktatás, vagy egyéb ok, különösen kiküldetés, munkaértekezlet miatt nem töltött munkával.

(4) Kiesett tárgyalási nap az a munkából kiesett nap, amelyre a bíró eljárás-eseményt tűzött ki, de az az (5) bekezdésben felsorolt okból elmaradt – ide értve azt is, ha a már kitűzött eljárás-esemény előtt kerül sor új határnap kitűzésére (ún. beállítás) is.

(5) Ha az adott hónapban a bíró nem dolgozott a teljes időszakban, meg kell állapítani a tényleges tevékenységének számított mértékét (tárgyaló bíró). Ennek során az (1) bekezdésben számított arányok és a munkából kiesett napok figyelembe vételével kell eljárni. A bíró ténylegesen munkában töltött napjainak számát el kell osztani a havi munkanapok számával; és szorozni kell a (1) bekezdés szerint számított arányszámmal.

(6) Az adott bíróságon kirendeléssel működő bírót a kirendelés helye szerinti bíróságon kell számba venni, ha eredeti szolgálati helyén tevékenységet nem végez. Ha tevékenységét megosztva végzi a kirendelés és az eredeti szolgálati helye között, őt a tárgyhónapban intézett ügyei arányában kell megosztva számba venni.

(7) Ha a bíró a tárgyhónapban több ügyszakban is eljárt, tevékenységét a tárgyhónapban intézett ügyei arányában az adott ügyszakban kell számba venni.

30. § [Az alapfeladatok körébe tartozó tevékenység minőségi mutatói]

(1) Az adatbázisból az OBH – az elsőfokú bíróságokra nézve, ügyszakonként, tájékoztató és előzetes jelleggel – évente kidolgozza:

a) az első fokon jogerőre emelkedett, valamint

b) a helybenhagyással és hatályon kívül helyezéssel érintett

peres ügyben hozott határozatok arányának mutatószámait.

(2) Az első fokon jogerőre emelkedett határozatok arányának meghatározásához a tárgyévben az adott bírósági szinten és ügyszakban hozott eljárást befejező határozatok össz-mennyiségével el kell osztani azon eljárást befejező határozatok számát, amelyek jogerőre emelkedését az első fokú bíróság a következő év január 31-ig megállapította.

(3) A helybenhagyott határozatok arányának meghatározásához a tárgyévben az adott bírósági szintről és ügyszakból a fellebbezést elbíráló bírósághoz felterjesztett ügyek össz-mennyiségével el kell osztani az utóbbi bíróság által a következő év január 31-ig meghozott, helybenhagyó határozatok számát.

(4) A hatályon kívül helyezett határozatok arányának meghatározásához a tárgyévben az adott bírósági szintről és ügyszakból a fellebbezést elbíráló bírósághoz felterjesztett ügyek össz-mennyiségével el kell osztani az utóbbi bíróság által a következő év január 31-ig meghozott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító határozatok számát.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott mutatószámokat az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a tárgyévet követő év március 15-ig állapítja meg. Az OBH elnökének jóváhagyását követően a mutatószámokat az OBH az ítélőtáblák és a törvényszékek részére megküldi.

(6) Az ítélőtábla, illetve a törvényszék az (5) bekezdésben szereplő mutatószámokat a bírósági lajstromadatok segítségével – a (2)–(4) bekezdésben meghatározott módszerrel – a tárgyévet követő év április 30-ig ellenőrzi. A végleges mutatószámokat az ítélőtábla, illetve a törvényszék elnöke május 10-ig küldi meg az OBH-nak.

31. § [Adatszolgáltatás a hivatalos statisztika előállításában közreműködő külső szervezet felé]

(1) Abban az esetben, ha az OBH-t vagy a bíróságot az OSAP előírása szerinti, a bírósági szervezetrendszeren kívüli szerv felé kötelező adatszolgáltatás terheli, az adatszolgáltatás módjára, tartamára és határidejére nézve az OSAP előírásait kell alkalmazni.

(2) Az OBH adatszolgáltatásának teljesítéséért az OBH elnöke felelős. Az adatszolgáltatás előkészítését a feladatkör szerint érintett főosztály végzi.

(3) A bíróság adatszolgáltatásának teljesítéséért a bíróság elnöke felelős.

9. A hivatalos statisztikai adatok és elemzések közzététele

32. § [A közzétett országos statisztikai adatok, a közzétételi naptár]

(1) Az országos statisztikai adatokat az OSAP keretében gyűjtött ügyforgalmi-, és eljárások időtartamára vonatkozó, valamint bűnügyi statisztikai adatok alapján az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége állítja elő. Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a hivatalos statisztika közzététele előtt gondoskodik a felfedés elleni védelem biztosításáról.

(2) Az országos statisztikai adatok tartalmazzák a bírósági szervezet országosan összesített, illetve a Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek bírósági szintenként és ügyszakonként bontott ügyforgalmi- és ügyek időtartamára vonatkozó (időszerűségi) adatait, amelyek feltüntetik a tárgyidőszakot megelőző év azonos időszakának adataival történő összehasonlítást is.

(3) Az országos bűnügyi statisztikai adatok tartalmazzák a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú és felnőtt vádlottjainak összetételére, az általuk elkövetett bűncselekményekre, valamint a velük szemben alkalmazott fő- és mellékbüntetésekre, intézkedésekre vonatkozó, országosan összesített adatokat.

(4) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a (2) bekezdésben meghatározott körben, az OBH elnökének jóváhagyását követően gondoskodik

a) a tárgyév első félévi statisztikai adatoknak a tárgyév október 31-ig;

b) a tárgyévi statisztikai adatoknak a tárgyévet követő év április 30-ig

történő közzétételéről.

(5) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége gondoskodik az ügyforgalmi statisztikai adatok közzétételével egyidejűleg az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó tárgyévi első félévi és tárgyévi, országos és helyi statisztikai adatok közzétételéről.

(6) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a (3) bekezdésben meghatározott adatokat a tárgyévet követő év március 31. napjáig állítja elő és – az OBH elnökének jóváhagyását követően – a tárgyévet követő év április 30-ig teszi közzé.

(7) A hivatalos statisztika közzétételére a bíróságok központi honlapja szolgál.

33. § [A statisztikai adatok elemzése és az elemzések közzététele]

(1) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége az OBH elnöke által meghatározott körben, módszerrel, szempontok szerint és gyakorisággal feldolgozza, majd elemzi a hivatalos ügyforgalmi és időszerűségi adatokat.

(2) Az OBH elnöke által jóváhagyott elemzést az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a bíróságok központi honlapján teszi nyilvánosan hozzáférhetővé.

10. A statisztikai adat felülvizsgálata

34. § [Az adatszolgáltató lap és a közzétett statisztikai adat felülvizsgálata]

(1) Amennyiben a bíróság észleli, hogy a kitöltött adatszolgáltató lap vagy a statisztikai adatbázisban található adat felülvizsgálata szükséges – különösen téves adatrögzítés, számítási hiba esetén –, erről a bíróság elnöke a pontosított adatok feltüntetésével tájékoztatja az OBH elnökét. Egyidejűleg a bíróság a hibát tájékoztatásul bejelenti a bírósági informatikai szakrendszer (BIR-O) üzemeltetőjének.

(2) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége a jelzett módosítási igényt megvizsgálja és annak statisztikai relevanciája esetén a bírósági informatikai szakrendszer (BIR-O) üzemeltetőjének közreműködésével az adatszolgáltató lapot a statisztikai adatbázisban módosítja, vagy a módosítás átvezethetőségét a bíróság számára jelzi.

(3) Hivatalos statisztikai adat felülvizsgálata rendkívüli esetben lehetséges. Amennyiben a közzétett hivatalos statisztikai adat releváns módosítása szükséges, azt az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége végzi el.

(4) Az adatok felülvizsgálatát eredményező körülményről, valamint a hasonló esetek elkerülése érdekében megtett intézkedésekről a bíróság elnöke az OBH elnökét a felülvizsgálattól számított három munkanapon belül tájékoztatja. Szükség esetén az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége további, központi intézkedést kezdeményez.

35. § [A közzétett hivatalos bírósági statisztika felülvizsgálata]

(1) A hivatalos bírósági statisztika felülvizsgálata rendkívüli esetben lehetséges. Amennyiben az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége – különösen az alapadatok összesítésére vonatkozó új módszertan bevezetése esetén – észleli, hogy a közzétett hivatalos statisztikai adatok releváns módosítása szükséges, erről tájékoztatja az OBH elnökét.

(2) Az OBH elnökének felülvizsgálatot előíró döntése esetén az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége az adatbázis összesítő adatait, valamint a közzétett hivatalos statisztikai adatokat módosítja.

11. A hivatalos statisztikai adatgyűjtéssel össze nem függő adatok

36. § [Vezetői Információs Rendszer]

A Vezetői Információs Rendszer (a továbbiakban: VEIR) a bíróságra vonatkozó előzetes ügyforgalmi és pertartam adatokat az iratkezelésre használt szakrendszerből (BIR-O) lekérdező, összesítő és bemutató informatikai alkalmazás. A VEIR-ből nyert előzetes adat elsősorban az igazgatási feladatok ellátása érdekében használható fel, amelynek érdekében az OBH elnöke módszertani útmutatót adhat ki.

37. § [A bíró munkájának értékelésére szolgáló adatok]

Az OBH és a bíróság a bíró munkájának értékeléséhez a BIR-O-ból a bíró munkájának értékelési rendjéről és a vizsgálat részletes szempontjairól szóló szabályzatról szóló 8/2015. (XII. 12.) OBH utasításban meghatározott vezetői döntést megalapozó adatokat gyűjt, elemez és használ fel.

38. § [Az ügyfelek előzetes tájékoztatása]

Az OBH az ügyfeleknek a bírósági eljárások országos vagy helyi adatairól történő előzetes tájékoztatása, különösen a várható pertartam kiszámítása érdekében külön informatikai alkalmazást rendszeresíthet.

12. Az adatkérés, adatszolgáltatás rendje

39. § [Az adatkérés, adatszolgáltatás rendje az OBH-ban]

(1) Az e § szerinti adatszolgáltatások teljesítését az OBH elnöke engedélyezi. Az engedélyezést az az OBH szervezeti egység kezdeményezi, amelyhez az adatkérés érkezett.

(2) A bírósági szervezetrendszeren kívülről az OBH-ba érkező statisztikai adatigényléseket az OBH a közzétett hivatalos statisztikai adatok alapján elégíti ki.

(3) Ha az adatigénylés a (2) bekezdés szerint hiánypótlás nélkül teljesíthető, a kért adat elérhetőségét az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége öt munkanapon belül közli.

(4) A (2) bekezdés szerint nem, vagy nem teljes körűen teljesíthető egyedi adatigényléseket az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége az adatbázisból előállíthatóság esetén az OBH elnökének rendelkezése alapján elégítheti ki. Az adatigénylő tájékoztatása során ki kell arra térni, hogy a közöltek hivatalos statisztikai adatnak nem minősülő előzetes adatok.

(5) Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége által a (3)–(4) bekezdés szerint közölt adatokat a megkereső felé szintén az a szervezeti egység továbbítja, amelyikhez az adatkérés érkezett.

(6) Az OBH által vezetett közhiteles nyilvántartásokhoz jogszabályi előírás esetén a statisztikai célú adatátvétel érdekében a KSH közvetlen elektronikus hozzáféréssel rendelkezik.

40. § [A statisztikai tájékoztatásra jogosult]

(1) A bírósági szervezetrendszer egészét érintő hivatalos statisztikai, illetve egyéb ügyforgalmi, időszerűségi, megalapozottsági, tevékenységi adatok, előzetes adatok közzétételére, más szervezetek, személyek részére történő átadására az OBH elnöke vagy az általa felhatalmazott személy jogosult. Az OBH elnöke vagy az általa felhatalmazott személy ezen kívül egy vagy több bíróság vonatkozásában is adhat tájékoztatást a hivatalos statisztikai adatokról.

(2) A bíróság elnöke vagy az általa felhatalmazott személy a bíróságra vonatkozó hivatalos statisztikai, illetőleg egyéb ügyforgalmi, időszerűségi, megalapozottsági, tevékenységi adatigénylésről az OBH elnöke által jóváhagyott adatot közzéteheti, más szerv, személy részére átadhatja.

41. § [Az adatkérés, adatszolgáltatás rendje a bíróságokon]

(1) A bírósági szervezetrendszeren kívülről érkező – közérdekű adat kiadása iránti kérelemnek nem minősülő, és a 40. § (1) bekezdésen kívüli – adatigénylés teljesítésének rendjét a bíróság elnöke alakítja ki.

(2) A bíróság statisztikai adatairól, előzetes adatairól adandó tájékoztatást a bíróság elnöke – a Kúria elnökének kivételével – előzetesen, a tervezett közlést megelőző hét munkanappal, bemutatja az OBH elnökének. Az OBH a tájékoztatásban szereplő adatokat öt munkanapon belül ellenőrzi. Ennek során a statisztikáért felelős szervezeti egysége a tervezett tájékoztatás statisztikai adatait számbavételi, módszertani szempontok szerint megvizsgálja; szükség esetén ahhoz észrevételt, kiegészítést fűz, amelyről az OBH elnökének jóváhagyásával tájékoztatja a bíróságot. A bíróság a szervezetrendszeren kívülre adott tájékoztatás során az észrevételt, kiegészítést figyelembe veszi.

13. Záró rendelkezések

42. § [Hatálybalépés]

(1) Ez az utasítás 2019. január 1-jén lép hatályba.

(2)39

43. §40 [Átmeneti rendelkezések]

(1)41 A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 2020. január 1-től hatályos 157. § (6) bekezdésének hatálya alá eső, folyamatban lévő és a hatásköri jogutód bíróságnak átadandó ügyekben az eljárás időtartamának az utasítás 10. § (2) bekezdése szerinti számítása során a 2020. március 15. napjától kezdődően legfeljebb a 2020. április 30. napjáig terjedő időszakot lehet figyelmen kívül hagyni.

(2)42 A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 2020. január 1-től hatályos 157. § (7) bekezdésének hatálya alá eső, folyamatban lévő és a hatásköri jogutód bíróságnak átadandó ügyekben az eljárás időtartamának az utasítás 10. § (2) bekezdése szerinti számítása során az ügynek az átadó bíróságra történő érkezésének napja és legfeljebb a 2020. április 30. közötti időszakot lehet figyelmen kívül hagyni, kivéve a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 2020. január 1-től hatályos 157. § (12) bekezdésének hatálya alá eső nyolc napos vagy annál rövidebb törvényi elintézési határidejű, folyamatban lévő és a hatásköri jogutód bíróságnak átadandó ügyeket, amelyek esetén az eljárás időtartamának az utasítás 10. § (2) bekezdése szerinti számítása során a megküldés időtartama vagy legfeljebb nyolc nap hagyható figyelmen kívül.

(3)43 A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 2020. január 1-jétől hatályos 157. § (8) bekezdése hatálya alá eső, perorvoslati vagy alkotmányjogi panasz esetén követendő eljárásban folyamatban lévő és a hatásköri jogutód bíróságnak átadandó ügyekben a perorvoslati vagy alkotmánybírósági panasz esetén követendő eljárás időtartamának a 10. § (2) bekezdés szerinti számítása során figyelmen kívül kell hagyni a 2020. április 1. és a hatásköri jogutód bíróságra történő érkezés napja közötti időszakot.

(4)44 A polgári perrendtartásról szóló törvény 2020. január 1-jétől hatályos 630. § (10) bekezdése hatálya alá eső, folyamatban lévő és a hatásköri jogutód bíróságnak átadandó ügyekben az eljárás időtartamának a 10. § (2) bekezdés szerinti számítása során a 2020. március 15. – vagy, amennyiben az ügy átadó bíróságra történő érkezésének napja 2020. március 16. és 2020. március 31. közé esik, ezen időpont – és legfeljebb a 2020. április 15. közötti időszakot lehet figyelmen kívül hagyni.

(5)45 Abban az esetben, ha a 6. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti befejezett közigazgatási ügyet a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 2020. január 1-től hatályos 157. § (7)–(8) vagy (10) bekezdése alapján; illetve befejezett munkaügyi ügyet további intézkedés végett a hatásköri jogutód bíróságnak megküldték, az utóbbi bíróság előtt újra megindult ügy eljárás időtartamának a 10. § (2) bekezdés szerinti számítása során nem vehető figyelembe az átvevő bíróságon kizárólag a technikai kivezetés érdekében létrehozott ügy pertartama.

1. melléklet a 13/2018. (XII. 21.) OBH utasításhoz46


A statisztikai tevékenység szabályzatban rögzített határidői és határnapjai

1. Népmozgalmi statisztikai adatgyűjtés

Felelős

Feladat

Határidő

1.

bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok

házasság felbontásáról, valamint érvénytelenné nyilvánításáról, bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséről szóló űrlap kitöltése

határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül

2.

bíró, érdemi ügyintéző

házasság felbontásáról, valamint érvénytelenné nyilvánításáról, bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséről szóló űrlap ellenőrzése és véglegesítése

határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül

3.

bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok

házasság felbontásáról, valamint érvénytelenné nyilvánításáról, bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséről szóló űrlap anyakönyvvezetőnek megküldése

kitöltést követő hét munkanapon belül

2. Az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó adatgyűjtés

Felelős

Feladat

Határidő

1.

lajstromiroda vezetője

előállítja a bíróság bíráinak és érdemi ügyintézőinek az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó adatszolgáltató adatlapjait

tárgyhónapot követő hónap harmadik munkanapjáig

2.

lajstromiroda vezetője

az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó adatszolgáltató lap ellenőrzése, a bíróval és az érdemi ügyintézővel egyeztetése, hiánypótoltatása, helyesbítése

előállítást követően haladéktalanul

3.

bíró, érdemi ügyintéző

véglegesíti az ellenőrzött adatszolgáltató lapokat

tárgyhónapot követő hónap ötödik munkanapjáig

4.

JB, statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott, ennek hiányában a lajstromiroda vezetője

az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó adatszolgáltató lapok továbbítása a törvényszék statisztikusához

tárgyhónapot követő hónap hatodik munkanapig

5.

bírósági statisztikus

alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó adatszolgáltató lapokat összesíti, számszakilag ellenőrzi, feltöltéssel továbbítja az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége részére

a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig

6.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

az adatokat számszakilag ellenőrzi, szükség esetén a bírósági statisztikust hiánypótlásra hívja fel

a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig

7.

bírósági statisztikus

hiánypótlás teljesítése

felhívástól számított
három munkanapon belül

8.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

tárgyév első félévére az adatok országos összesítése

tárgyév szeptember 30. napjáig

9.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

az ügyforgalmi statisztikai adatok közzétételével együtt az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó a tárgyévi első félévi országos és helyi adatok közzététele

tárgyév október 31. napjáig

10.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

tárgyévi adatok országos összesítése

tárgyévet követő év március 31. napjáig

11.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

az ügyforgalmi statisztikai adatok közzétételével együtt az alapfeladatok körébe tartozó tevékenységre vonatkozó a tárgyévi országos és helyi adatok közzététele

tárgyévet követő év április 30. napjáig

3. Ügyforgalmi statisztikai adatgyűjtés

Felelős

Feladat

Határidő

1.

JB, a statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott, valamint a bírósági statisztikus

előállítja az ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapokat

tárgyhónapot követő hónap
ötödik munkanapig

2.

JB, statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott

az ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapokat továbbítja a törvényszék statisztikusához

tárgyhónapot követő hónap hatodik munkanapig

3.

törvényszék statisztikusa

a járásbíróságok, a törvényszék ügyforgalmi statisztikai adatszolgáltató lapjait összesíti és feldolgozza

tárgyhónapot követő hónap kilencedik munkanapig

4.

törvényszék statisztikusa

a járásbíróságok, a törvényszék adatszolgáltató lapjait és az összesített ügyforgalmi jelentést az adatbázisba feltölti

a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik munkanapig

5.

bírósági statisztikus

az ügyforgalmi adatszolgáltató lapokat továbbítja a központi adatbázisba

a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig

6.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

adatbázisba feltöltött ügyforgalmi jelentések számszaki ellenőrzése, véglegesítése, szükség esetén hiánypótlásra felhívás

tárgyhónapot követő hónap
utolsó napjáig

7.

bírósági statisztikus

ügyforgalmi adatok hiányosságának pótlása,
erről az OBH statisztikáért felelős szervezeti egységének tájékoztatása

felhívástól számított
három munkanapon belül

8.

JB, a statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott, valamint a bírósági statisztikus

előállítja a bíróság tárgyév első félévi ügyforgalmi statisztikai adatait

tárgyév július ötödik napjáig

9.

JB, statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott

a bíróság tárgyév első félévi ügyforgalmi statisztikai adatait továbbítja a törvényszék statisztikusához

tárgyév július tizenötödik napjáig

10.

törvényszék statisztikusa

járásbíróságok, a törvényszék első félévi ügyforgalmi statisztikai adatait összesíti

tárgyév július 25. napjáig

11.

bírósági statisztikus

feldolgozza a tárgyév első félévi ügyforgalmi statisztikai adatait, azokat továbbítja az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége részére

tárgyév július 31. napjáig

12.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

tárgyév első félévére az adatok országos összesítése, szükség esetén hiánypótlásra felhívás

tárgyév szeptember 30. napjáig

13.

bírósági statisztikus

hiánypótlás teljesítése

felhívástól számított
három munkanapon belül

14.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

tárgyév első félévi ügyforgalmi és ügyek időtartamára vonatkozó (időszerűségi) adatok közzététele

tárgyév október 31. napjáig

15.

JB, a statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott, valamint a bírósági statisztikus

előállítja a bíróság tárgyévi ügyforgalmi statisztikai adatait

tárgyévet követő év február 5. napjáig

16.

JB, statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott

a bíróság tárgyévi ügyforgalmi statisztikai adatait továbbítja a törvényszék statisztikusához

tárgyévet követő év február 10. napjáig

17.

törvényszék statisztikusa

járásbíróságok, a törvényszék tárgyévi ügyforgalmi statisztikai adatait összesíti

tárgyévet követő év február 25. napjáig

18.

bírósági statisztikus

feldolgozza a tárgyév első félévi ügyforgalmi statisztikai adatait, azokat továbbítja az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége részére

tárgyévet követő év február 28. napjáig

19.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

tárgyévi adatok országos összesítése, szükség esetén hiánypótlásra felhívás

tárgyévet követő év március 31. napjáig

20.

bírósági statisztikus

hiánypótlás teljesítése

felhívástól számított
három munkanapon belül

21.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

tárgyévi ügyforgalmi és ügyek időtartamára vonatkozó (időszerűségi) adatok közzététele

tárgyévet követő év április 30. napjáig

4. Bűnügyi statisztikai adatgyűjtés

Felelős

Feladat

Határidő

1.

bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok

bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lap előállítása

határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül

2.

bíró, érdemi ügyintéző

bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lap ellenőrzése és véglegesítése

határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül

3.

bíró mellé beosztott tisztviselő vagy írnok

bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lap adatbázisba feltöltése

határozat jogerőre emelkedését követő hét munkanapon belül

4.

lajstromiroda vezetője

a bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lap ellenőrzése, a bíróval és az érdemi ügyintézővel egyeztetése, hiánypótoltatása, helyesbítése

feltöltést követően haladéktalanul

5.

járásbíróságon statisztikai feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazott

a bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lapok továbbítása a törvényszék statisztikusához

tárgyhónapot követő hónap
hatodik munkanapjáig

6.

bírósági statisztikus

a bűnügyi statisztikai adatszolgáltató lapokat továbbítja a központi adatbázisba

a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig

7.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

előállítja az informatikai szakrendszerből az adatokat

tárgyévet követő év március 31. napjáig

8.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

közzéteszi a tárgyévi országos bűnügyi statisztikai adatokat

tárgyévet követő év április 30. napjáig

5. Az OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége egyéb feladatai

Felelős

Feladat

Határidő

1.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

bírósági szervezetrendszeren kívülről az OBH-ba érkező statisztikai adatigénylés teljesítése az adatot igénylő szervezeti egység részére

statisztikáért felelős szervezeti egységhez megérkezéstől számított öt munkanapon belül

2.

OBH statisztikáért felelős szervezeti egysége

az első fokon jogerőre emelkedett, valamint a helybenhagyással és hatályon kívül helyezéssel érintett határozatok arányának mutatószámainak megállapítása

tárgyévet követő év március 15. napjáig

6. A bíróság elnökének egyéb feladatai

Felelős

Feladat

Határidő

1.

bíróság elnöke

bejelenti az OBH felé a statisztikával összefüggő adatszolgáltatásra jogosult, illetve a bírósági statisztikus és helyettesítésére jogosult személy nevét, beosztását, telefonszámát és elektronikus elérhetőségét

változást követő öt napon belül

2.

bíróság elnöke

a 41. § szerinti adatigénylés esetén a bíróság statisztikai adatairól, előzetes adatairól adandó tájékoztatást előzetesen bemutatja az OBH elnökének

közlést hét munkanappal megelőzően

3.

bíróság elnöke

az adatszolgáltató lap és a közzétett statisztikai adat felülvizsgálatát eredményező körülményről, megtett intézkedésekről tájékoztatja az OBH elnökét

felülvizsgálattól számított
három munkanapon belül

1

A 2. § (3) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 4. § (4) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 1) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 5. § b) pontja a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 5. § k) pontja a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 5. § l) pontja a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. § m) pontja a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § n) pontját a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 4. §-a iktatta be.

8

A 6. § (1) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A 6. § (1) bekezdés 25. pontja a 8/2023. (XII. 21.) OBH utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

10

A 9. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 9. § (1) bekezdés a) pontját a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 2) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 9. § (1) bekezdés e) pontját a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 17. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 9. § (2) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

14

A 9. § (3) bekezdését a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 7. §-a iktatta be.

15

A 9. § (4) bekezdését a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 7. §-a iktatta be.

16

A 10. § (2) bekezdés d) pontja a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

17

A 12. § c) pontja a 3/2022. (II. 26.) OBH utasítás 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 13. § (4) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

20

A 14. § (1) bekezdés f) pontja a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

21

A 14. § (1) bekezdés o) pontját a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 15. § (1) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 5) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 15. § (6) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 6) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 16. § (3) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 7)–8) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 16. § (4) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 9) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 16. § (5) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 10) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 16. § (8) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 11. §-ával megállapított szöveg.

28

A 17. § (3) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 7) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 24. § (1) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 11) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 24. § (2) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés 12) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 24. § (4) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 16. § b) pontja, 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 24. § (5) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. [A 24. § (5) bekezdésének a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 16. § c) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „9. § (1) bekezdés e) pont” szövegrész helyébe a „9. § (2) bekezdés” szöveg lép, nem vezethető át.]

34

A 25. § (2) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

35

A 28. § (1) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

36

A 28. § (4) bekezdése a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 14) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 29. § (1) bekezdés a) pontja a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 14) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 15) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 42. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

41

A 43. § (1) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

42

A 43. § (2) bekezdése a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

43

A 43. § (3) bekezdését a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 15. §-a iktatta be.

44

A 43. § (4) bekezdését a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 15. §-a iktatta be.

45

A 43. § (5) bekezdését a 29/2020. (VIII. 14.) OBH utasítás 15. §-a iktatta be.

46

Az 1. melléklet a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 20. § (3) bekezdés 9) és 16) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére