PÜ BH 2018/141
PÜ BH 2018/141
2018.05.01.
A sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól is lehetséges kimentés a szerződésen kívüli kártérítés szabályai szerint. Bíróság esetében a bírósági jogkörben okozott kár megítélése speciális feltételeinek is teljesülniük kell a sérelemdíjra kötelezéshez. Önmagában mérlegelési hiba fennállása nem elegendő – kirívóan súlyos jogértelmezési hiba, tévedés lehet csak alapja a bírósági jogkörben okozott kár megítélésének [2013. évi V. tv. (Ptk.) 2:42. § (1)–(2) bek., 2:43. §, 2:52. § (1)–(2) bek., 6:518. §, 6:519. §, 6:549. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes korábban ügyvédként tevékenykedett Sz. városban. Őt az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki bűnsegédként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében és közokirat-hamisítás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az alperes mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság döntését részben megváltoztatta, a felperes mint II. rendű vádlott cselekményeit bűnsegédként és folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének (tényállás 1/a. pontja), bűnsegédként és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének (tényállás 1/b-c. pontjai) és bűnsegédként és folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének (tényállás 3. pontja) minősítette. Ezért halmazati büntetésül – a mellékbüntetés érintetlenül hagyása mellett – büntetését 2 év 6 hónapra enyhítette. Az adott büntetőügyben T. I. volt az I. rendű vádlott. Az ő esetében is részben megváltoztatásra került az elsőfokú ítélet. Az alperes jogerősítő záradékkal látta el ítéletét, mely szerint az ítélet 2014. április 17-én jogerős és végrehajtható.
[2] Az alperes döntésével szemben mind a felperes, mind a büntetőügy I. rendű vádlottja úgynevezett másodfellebbezéssel élt. Az alperes másodfokú bíróságként eljárva végzésével a fellebbezéseket egyaránt elutasította. Az alperes végzése részletes okfejtést tartalmazott arról, hogy az alperes eljáró tanácsa miért nem látott okot a másodfellebbezés elfogadására. Összességében megállapította, hogy az első- és másodfokú határozatok a bűnösség tekintetében azonos állásfoglalásokat tartalmaznak, miután a tényállás 1/b. és c. pontjaiban körülírt tevékenységeket eltérő minősítéssel ugyan, de mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság a büntetőjogi felelősség körébe vonta, és felrótta a vádlottaknak. Az alperes eljáró tanácsa által kifejtett jogi álláspont szerint ezért a másodfokú határozat ellen további rendes jogorvoslat nem vehető igénybe, így kizárt a fellebbezés.
[3] A jogerősnek és végrehajthatónak minősített ítélet alapján a felperes bevonult szabadságvesztés-büntetésének végrehajtására 2014. június 18-án. A büntetés-végrehajtási intézetből a felperest 2014. július 15-én bocsátották szabadon a Kúria utasítására, miután a felperes felülvizsgálati indítványa alapján indult eljárásban a Kúria végzésével az indítvány elbírálásáig – a felperesre vonatkozóan – a börtönbüntetés végrehajtását félbeszakította, és elrendelte a felperes szabadlábra helyezését.
[4] A Kúria a felülvizsgálati eljárást megszüntette, és elrendelte az iratok alperes bírósághoz történő megküldését. A Kúria végzése szerint az alperesi másodfokú bíróság a Be. 386. § (1) bekezdés a) pontja alapján tévesen zárta ki a másodfellebbezés lehetőségét. A Kúria kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében az 1/d. tényállási pontot a minősítés körében fel sem hívta, ugyanakkor az a tényállási pont, amely a hűtlen kezelésre vonatkozott, nem nyert bizonyítást. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság jogilag nem értékelte a felperes e tényállási pont szerinti cselekményét, és bár nem hozott felmentő rendelkezést, de azt a tényállásból kirekesztette. Rámutatott arra, hogy a felülvizsgálati indítvány elutasítása már olyan érdemi állásfoglalás, amelyre csak jogerős ügydöntő határozat esetén van törvényes lehetőség. Mivel azonban az ügydöntő határozat jogereje iránt merült fel kétség, a felülvizsgálati eljárás megszüntetésének, valamint az iratok másodfokú bírósághoz (alperes) történő visszaküldésének volt helye. A Kúria kifejtette, hogy a rendkívüli perorvoslattal érintett felperes tekintetében az ítélet jogerősítési záradéka téves, mert a felperes számára nem biztosították a másodfellebbezés lehetőségét, illetve nem szerepel a határozatban a fellebbezés lehetőségére való felhívás. Kiemelte a Kúria azt is, hogy felülvizsgálatnak a büntetőeljárásban kizárólag a jogerős ügydöntő határozat ellen van helye, a jogerő kérdésében azonban az eljárásnak e szakaszában – joghatályos perorvoslati nyilatkozatok hiányában – nem lehetett állást foglalni. Ehhez képest a perorvoslati nyilatkozatok megtételét követően, azok ismeretében kell a továbbiakban a szükséges intézkedéseket megtenni, vagyis fellebbezés esetén az iratokat a harmadfokú bírósághoz felterjeszteni, vagy a felperes felülvizsgálati indítványának elbírálása érdekében eljárni.
[5] A Kúria egy másik büntetőtanácsa az I. rendű vádlott másodfellebbezése kapcsán az előbbivel ellentétes döntést hozott, és osztotta az alperes elutasító jogi álláspontját. Az alperes 2014. augusztus 7-én kelt végzésével a korábbi ítélet jogerősítő záradékát – a felperesre is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, a szabadságvesztés végrehajtását félbeszakította, és elrendelte a szabadlábra helyezést. A Kúria végül 2015. január 13-án kelt ítéletével a másodfellebbezéseket érdemben elbírálva az alperes másodfokú ítéletét a felperes tekintetében megváltoztatta. Sikkasztásként értékelt cselekményét a Btk. 317. § (1) bekezdése és (5) bekezdésének a) pontja szerint minősítette – melyet a felperes bűnsegédként követett el – és a folytatólagosságra utalást mellőzte. Ezzel egyidejűleg a felperes börtönbüntetésének mértékét 1 év 8 hónapra leszállította, a szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, és a közügyektől eltiltás alkalmazását mellőzte. Egyebekben a felperes vonatkozásában a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[6] A helyi választási iroda 2014. május 9-én a felperest választójogának elvesztése miatt a szavazóköri névjegyzékből törölte. A hatóság 2014. október 31-én megtagadta a felperes részére hatósági erkölcsi bizonyítvány kiadását azért, mert megállapította: személyére nézve a bűnügyi nyilvántartási rendszerben adatot kezel. Ezt követően a felperes a 2014. november 9-én tartott önkormányzati választásokon választójogát nem gyakorolhatta. A bűnügyi nyilvántartási rendszerből a felperes adatait 2015. február 9-én törölték a Kúria felülvizsgálatáról szóló döntése alapján.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[7] A felperes keresetében 2 000 000 forint sérelemdíj és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes mint másodfokú bíróság tévesen állapította meg büntetőítéletének jogerejét, és fosztotta meg őt a másodfellebbezés előterjesztésének lehetőségétől. Kifogásolta, hogy a jogerősnek vélt ítélet alapján adatait rögzítették a bűnügyi nyilvántartásban, ezzel okozati összefüggésben elvesztette választójogát, nem vehetett részt sem a 2014 májusában lezajlott európa parlamenti, sem a 2014 novemberében lezajlott magyarországi önkormányzati választáson. Előadta, hogy a tévesen jogerősített ítélet alapján szabadságvesztés-büntetésének végrehajtását is megkezdték, majdnem egy hónapig volt bv. intézetben. Előadta azt is, hogy a Kúria döntése ellenére az alperes nem intézkedett adatainak a bűnügyi nyilvántartásból való törléséről sem, és ezért nem gyakorolhatta választójogát. Álláspontja szerint személyiségi jogai súlyosan megsérültek, a történtek őt és családját egyaránt súlyosan megviselték.
[8] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy a felperes bűnösségét kimondó, és vele szemben végrehajtható szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedésének és végrehajthatóságának megállapítása a Kúria döntése folytán utóbb tévesnek bizonyult. Álláspontja szerint azonban a per alapjául szolgáló büntetőeljárásban született többféle jogértelmezés éppen alátámasztja azt, hogy az alperes az eljárása során nyilvánvalóan téves, kirívóan okszerűtlen vagy súlyos jogértelmezési hiba nem történt. Az adott döntéshez szükség volt a Be. 386. § (1) bekezdés a) pontjának értelmezésére, amelyre nézve nincs egyértelműen kialakult és egységes joggyakorlat. Az alperes másodfokon eljáró tanácsa kifejtette a saját jogi álláspontját, ezt osztotta a legfőbb ügyészség és a Kúria másik tanácsa a jelen perben nem álló T. I. I. rendű vádlott esetében. Azonos tényállás mellett tehát eltérő Kúriai döntések születtek, amelyek maguk is igazolják, hogy az ügy jogi megítélése nem volt egyértelmű, így kirívóan súlyos, okszerűtlen jogalkalmazási hiba megállapítására nincs lehetőség. Az alperes külön vitatta azt, hogy a választójog gyakorlásának sérelme személyiségi jogi sérelemnek minősülne, továbbá a kereset összegszerűségét eltúlzottnak találta.
Az első- és másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetének nagyobb részben helyt adott, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 500 000 forint tőkét és annak 2014. július 1. napjától a kifizetésig járó törvényes mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes Sz. városban közismert, aktív életet élő ügyvéd volt, gyermekeivel és szüleivel napi szinten tartotta a kapcsolatot, róluk gondoskodott, szabadidejében pedig rendszeresen lovagolt, kertészkedett, kulturális rendezvényekre járt. Az elsőfokú bíróság részletesen ismertette a büntetőeljárás folyamatát, illetve a felperes fogva tartására vonatkozó adatokat. Rögzítette, hogy az alperes sem vitatta azt, hogy az általa másodfokon meghozott felperes bűnösségét megállapító végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást kiszabó ítélete jogerőre emelkedésének és végrehajthatóságának megállapítása a felperes védője által előterjesztett másodfellebbezés elutasítása a Kúria határozata folytán utóbb tévesnek bizonyult. A téves jogerősítés és a végrehajthatóság téves megállapítása vezetett egyrészt a kiszabott szabadságvesztés-büntetés foganatbavételéhez, valamint a közügyektől eltiltás tekintetében a felperes adatainak a bűnügyi nyilvántartó rendszerbe kerüléséhez. Tényként volt megállapítható, hogy a döntéssel okozati összefüggésben a felperes 2014. június 18. és 2014. július 15. között büntetés-végrehajtási intézetben volt, vagyis személyes szabadságától megfosztották. Az adatok alapján az is megállapítható volt, hogy 2014 májusától 2015 februárjáig a felperes adatai jogerős ítélet nélkül váltak a bűnügyi nyilvántartás részévé. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy megsérültek a felperes személyiségi jogai, nevezetesen a személyes szabadsághoz fűződő joga, valamint a keresetben meg nem nevezett személyes adatok védelméhez való joga is. Az elsőfokú bíróság eldöntendő jogi kérdésként azt jelölte meg, hogy megállapított jogsértésekért tartozik-e az alperes sérelemdíjat fizetni vagy sem.
[10] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a bírósági jogkörben okozott kár megállapításának feltételei az adott esetben fennálltak. Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kár bekövetkezése egyértelmű. Ugyancsak megállapította az okozati összefüggés fennállását azzal, hogy nem a jogerősített és végrehajthatóvá nyilvánított másodfokú ítéletben kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés foganatbavétele, ezáltal sem a felperes személyes szabadságának a megsértése, sem pedig a felperes személyes adatainak a bűnügyi nyilvántartóban való feltüntetése nem következett volna be, ha az alperes a másodfellebbezés elutasítása körében nem téved, és ehhez képest nem jogerősít és nem nyilvánítja végrehajthatóvá a másodfokon meghozott ítéletét. A jogellenesség vonatkozásában megállapította, hogy polgári jogi szempontból minden károkozás jogellenes, így a felperes személyiségi jogának megsértése önmagában jogellenessé teszi az alperes tévedését.
[11] Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta azt, hogy megvalósult-e a bírósági jogkörben okozott kár megállapításának azon speciális feltétele, hogy kirívó jogértelmezési, jogalkalmazási hiba történt-e vagy sem. Ebben a körben az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem mérlegelés során történt a tévedés, hanem ténybeli alapon álló jogalkalmazási hiba történt. A bűnösség tekintetében való tévedés éppen jogkövetkezményei miatt minősül olyan szintű jogalkalmazási hibának, amely kirívónak tekintendő, ezért megalapozza az eljáró bíró kártérítési, ennek folytán a sérelemdíjért való felelősségét is. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el az alperesnek a felróhatóság hiányára vonatkozó érvelését. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes akkor járt volna el az elvárhatóság polgári jogi zsinórmértékének megfelelően, ha a saját maga által is bizonytalannak ítélt helyzetben a felperesre kedvezőbben jár el, vagyis biztosítja az úgynevezett másodfellebbezés lehetőségét. Miután pedig nem így járt el, magatartása nem feleltethető meg az elvárhatóság követelményének, ezért az alperes nem mentesülhet a kártérítési felelősség, illetve a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól.
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletében elutasította a választójog megsértésére alapozott kereseti kérelmet. Álláspontja szerint a választójog a következetes bírói gyakorlatra is figyelemmel nem minősül személyiségi jognak, így annak megsértése önmagában sérelemdíj megfizetésére kötelezésre nem ad alapot.
[13] Az elsőfokú bíróság az összes körülmény mérlegelésével és a lefolytatott bizonyítás adataira figyelemmel határozta meg a sérelemdíj összegét 1 500 000 forintban.
[14] Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. Ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára – a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni. Ehhez képest a sérelemdíj-fizetés kötelezettsége alóli mentesülés feltételei jogsértő személyre irányadó felelősségrendszer alapján kell meghatározni. Megállapította, hogy az általános deliktuális kártérítési felelősség körébe tartozó sérelemdíj iránti igény esetén a személyiségi jogot sértő személy akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható, vagyis úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A konkrét esetben pedig a felperes sérelemdíj iránti igényét a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősségi rendszer alapján tartotta megítélendőnek. Ennek megfelelően a jogerős ítélet rögzítette: a felperesnek kell azt bizonyítani, hogy a bíróság jogellenes tevékenységével vagy mulasztásával okozati összefüggésben kára keletkezett, valamint fennállnak a Ptk. 6:549. § (1) bekezdésében rögzített speciális feltételek is. Kiemelte azt is, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint csak kirívóan súlyos jogszabálysértés alapoz meg bírósági jogkörben okozott kárért való felelősséget, vagyis kirívóan okszerűtlen mérlegelés vagy kirívóan súlyos jogértelmezési hiba vezethet a szankciók alkalmazásához.
[15] A jogerős ítélet elemezte az úgynevezett másodfellebbezés jogi lehetőségeinek feltételeit. Ebben a körben úgy foglalt állást, hogy a büntetőeljárásban úgynevezett harmadfokú eljárásra akkor van lehetőség, ha a másodfokú bíróság határozata a bűnösség körében az elsőfokú bíróságtól eltérő rendelkezést tartalmaz. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. (Be.) 386. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a másodfellebbezésnek feltétele az is, hogy az abban meghatározott okok a másodfokú bíróság jogszabálysértő döntésével kapcsolódjanak össze. Kiemelte, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás, a bűnösség kimondása, vagy annak mellőzése mindenképpen feltételezi a Btk. általános részében foglalt anyagi jogi rendelkezések alkalmazását, és az ezen alapuló bírói mérlegelést. A büntetőjogi felelősség tekintetében hozott döntés valamely cselekmény súly szerinti értékelése, annak büntetést érdemlő természetének megítélése, vagyis a büntetőjog szabályainak alkalmazásán alapuló, ami lehet helyes vagy helytelen. Rögzítette: A büntetőjog, illetve a büntetőeljárási jog szabályai szerint az úgynevezett másodfellebbezés joghatályos és érdemben elbírálandó, ha a másodfokú ügydöntő határozat, illetve a felülbírált elsőfokú ügydöntő határozat rendelkezései teljesen ellentétesek: az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét megállapította, a másodfokú bíróság őt felmentette, vagy vele szemben az eljárást megszüntette. A másodfellebbezés benyújtására csak akkor nyílik lehetőség, ha az első- és másodfokú bíróság ítéletei között a bűnösség kérdésében lényeges ellentmondás áll fenn. Ebből következően nincs helye harmadfokú eljárásnak, ha az első- és másodfokú bíróság ítéletében a bűnösség köre nem változik, vagyis a tettazonosság keretén belül maradó minősítési kérdésben tér el a döntés.
[16] A jogerős ítélet álláspontja szerint az alperes mint másodfokú bíróság azzal zárta ki a másodfellebbezés lehetőségét, hogy a felperes büntetőjogi felelősségét megalapozó cselekménysorozatot összességében értékelte, azokat egymással szorosan összefüggő cselekménysorozatnak minősítette. A másodfokú bíróság nem értett egyet a felperesi állásponttal abban, hogy kirívóan téves jogértelmezés történt volna az alperes részéről. A jogerős ítélet szerint nem arról van szó az adott esetben, hogy a jogszabály rendelkezése teljesen nyilvánvaló és egyértelmű, a ténymegállapítás, valamint a döntés nem mérlegelés eredménye. Lényegesnek ítélte meg a másodfokú bíróság azt a körülményt, hogy a felperes vádlott-társa, a jelen perben nem álló T. I. és védője ugyancsak felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. A Kúria egy másik tanácsa T. I. felülvizsgálati indítványát felperesével azonos másodfokú döntés ellen nem találta alaposnak. Az ott eljáró tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fellebbezést elutasító határozat a vádról döntést nem tartalmaz, a bűnösségről, illetve a cselekmény jogi minősítéséről nem rendelkezik. Azt is kifejtette a másik kúriai tanács, hogy nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének és ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a minősítéssel kapcsolatos vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül kiszabott büntetés mértékének vitatására sem.
[17] A jogerős ítélet szerint mindezek azt támasztják alá, hogy az adott büntetőeljárási kérdésben nincs egységes bírói gyakorlat. Az eljáró tanácsok eltérő értelmezést tulajdonítanak a Be. 386. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásának. Csak az első- és a másodfokú döntések részletes érdemi, sok esetben bonyolult jogi megítélést igénylő vizsgálata útján lehet arról határozni, hogy az adott ügyben megnyílik-e a lehetőség a másodfellebbezésre, vagy annak törvényi feltételei nem állnak fenn. Nem tekinthető egzaktnak az a jogszabályi rendelkezés, amely kizárólag értelmezéssel alkalmazható. Ebben a helyzetben az alperesnek mint másodfokú bíróságnak a másodfellebbezés megengedése kérdésében követett álláspontja nem minősül olyan kirívóan okszerűtlen mérlegelésnek vagy kirívóan súlyos jogértelmezési hibának, amely megalapozná a kártérítési (sérelemdíj megfizetésére vonatkozó) felelősséget.
[18] A jogerős ítélet megállapította azt is indokolásában, hogy a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009 (VI. 19.) IRM rendelet alapján a büntetőeljárás hatálya alatt álló személy adataira nézve a nyomozó hatóságot, az ügyészséget és a bíróságot is adatközlési kötelezettség terheli. Ehhez képest miután a felperessel szemben büntetőeljárás volt, adatai jogszerűen kerültek a bűnügyi nyilvántartásba. A jogerős ítélet álláspontja szerint nem az alperes kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedése vezetett ahhoz, hogy a felperes az érintett időszakban nem vehetett részt a kitűzött választásokon, így az ezzel kapcsolatos követelés is alaptalan.
[19] A felperes csatlakozó fellebbezését a jogerős ítélet alaptalannak találta. (A felperes csatlakozó fellebbezésének lényege az volt, hogy választójogának időleges elvesztése is sérelemdíj megfizetésének alapjául szolgálhat.) Ebben a körben a jogerős ítélet egyetértett az elsőfokú bíróságnak ezen kereseti kérelem elutasításával kapcsolatos jogi álláspontjával. Kifejtette: a polgári ügy személyiségi védelem köre nem azonos az alapjogok katalógusával. Politikai, gazdasági, szociális vagy kulturális jogok nem tartoznak az ember személyiségéhez szorosan kapcsolódó jogok körébe, azok nem az ember személyéhez tapadnak, hanem társadalomban betöltött szerepéből, helyéből következnek. A választójog ehhez képest nem sorolható a nevesített személyiségi jogok körébe, mert nem az ember magánszférájának védelmét kívánja biztosítani, így sérelemdíj megítélésének alapjául a választójog megsértése nem szolgálhat. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a felperes keresetét teljes egészében elutasította, és jogalap hiányában az igényelt jogkövetkezményekkel nem foglalkozott.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatását, és az alperesnek a keresettel egyező tartalmú marasztalását. A felperes szerint alapvető súlyos és kirívó tévedés történt az alperes részéről a jogerő kérdésében.
[21] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte annak helyes indokaira való hivatkozással.
A Kúria döntése és jogi indokai
[22] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
[23] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
[24] A Ptk. 2:42. § (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, a másokkal való – bármilyen módon, illetve eszközzel történő – kapcsolattartás és a döntés tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy ebben őt senki ne gátolja. A (2) bekezdés szerint az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak. A 2:43. § b) pontja értelmében a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése.
[25] A Ptk. 6:518. §-a értelmében a törvény tiltja a jogellenes károkozást. A 6:519. §-a szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A 2:52. § (1) bekezdése értelmében akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A (2) bekezdés szerint a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára – a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.
[26] A 6:548. § (1) bekezdése szerint közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával, vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban nem volt elhárítható. A (2) bekezdés szerint közigazgatási jogkörben okozott kárért a közhatalmat gyakorló jogi személy tartozik felelősséggel. A 6:549. §-a szerint a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a kárigényt a bírósági jogkörben okozott kár esetén a bírósággal szemben kell érvényesíteni. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése.
[27] Az állandó bírói gyakorlat értelmében a felülvizsgálati eljárásban érvényesül a felülmérlegelés tilalma. Ez azt jelenti, hogy nincs helye a bizonyítékok ismételt értékelésének és egybevetésének, ez alól kivétel csak a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése, vagy a logika elemi szabályaival ellentétes mérlegelés esete jelent.
[28] A Kúria szerint a jelen esetben ilyen kivételes felülmérlegelésre okot adó körülmény a jogerős ítélet kapcsán nem volt észlelhető. A Kúria szerint a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül, okszerű mérlegeléssel jutott arra a következtetésre, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megítélésének egyik alapfeltétele hiányzik, és ez kimentést jelent a sérelemdíj fizetésének kötelezettsége alól is. A bírói gyakorlat következetes és teljesen egyértelmű abban a vonatkozásban, hogy bírósági jogkörben okozott kár csak kirívóan súlyos jogalkalmazási, jogértelmezési tévedés, hiba elkövetése esetében lehetséges. Helytállóan állapította meg a jogerős ítélet azt, hogy a felperes által sérelmezett döntés egyértelműen mérlegelés eredménye volt. A jelen perben alperes bíróság a felperes fellebbezését elutasító, vagyis a másodfellebbezés lehetőségét kizáró végzésében döntésének részletes indokát adta. Alappal mutatott rá a jogerős ítélet arra, hogy a Be. 386. § (1) bekezdésének konkrét ügyre való értelmezése alkalmazása mérlegelő tevékenységet igényel, az adott esetben nem következett be olyan helyzet, amely kizárólag egyféle értelmezés tett volna lehetővé, és ezt mulasztotta volna el az alperes. Helyesen vonta a jogerős ítélet a mérlegelési körébe azt, hogy az alperes ugyanazon döntésével szemben a különböző vádlottak által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán ugyanazon végzés tartalmáról a Kúria különböző büntetőtanácsai különböző következtetésre jutottak, miként az ügyészi szervek is. Ez egyértelműen arra utal, hogy az adott rendelkezés értelmezése a konkrét esetre vonatkoztatottan nem volt feltétlenül egyértelmű. Ilyen körülmények között nem volt jogsértő az a megállapítás, hogy a Pécsi Ítélőtábla alperes döntése nem volt kirívóan sérelmes, nem volt nyilvánvalóan alaptalan. Mindezen körülmények hiányában pedig nincs helye a jogsértés megállapításának. A jogalap hiányára figyelemmel a jogerős ítélet helytállóan utasította el a sérelemdíj mint jogkövetkezmény alkalmazását.
[29] A Kúria szerint az első- és másodfokú bíróság egyaránt helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a választójog időleges elvesztése nem minősül személyiségi jogi sérelemnek, mert a választójog nem minősül az ember személyiségéhez közvetlenül kapcsolódó személyiségi jognak, így esetleges megsértése önmagában sérelemdíj megfizetésére irányuló igényt nem keletkeztet. A választójog olyan politikai szabadságjog, amely nem tekinthető személyiségi jognak, így annak a perben állított megsértése esetén sérelemdíj sem követelhető. Azt csupán megjegyzi a Kúria, hogy a felperes által felsorolt hátrányok alapvetően ahhoz a tényhez kapcsolódtak, hogy a felperes jogerősen megállapított módon bűncselekményeket követett el. Mindezen körülményekre figyelemmel a Kúria az érdemben helytálló jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. IV. 20.648/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás