• Tartalom

1422/2018. (IX. 7.) Korm. határozat

1422/2018. (IX. 7.) Korm. határozat

a Sorsok Háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megnyitásához szükséges intézkedésekről1

2018.09.07.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Sorsok Háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ (a továbbiakban: Sorsok Háza) valamennyi befejező munkálata elkészüljön, és 2019. december 31. napjáig a Sorsok Háza megkezdje működését;

2. egyetért azzal, hogy a Sorsok Háza az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – Statusquo Ante (a továbbiakban: EMIH) tulajdonába kerüljön, továbbá hogy a Sorsok Háza működtetője és üzemeltetője a tulajdonos EMIH vagy a tulajdonos EMIH mint fenntartó által létrehozott muzeális intézmény legyen;

3. a fentiek alapján az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés g) pontjában, valamint 36. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapest VIII. kerület 38818/47 helyrajzi számú műemlék ingatlan, valamint a Sorsok Háza teljes megvalósítása kapcsán a Magyar Állam tulajdonába került ingóságok, illetve az 5. és 6. pontban meghatározott feladatok végrehajtásának eredményeképpen a Magyar Állam tulajdonába kerülő ingóságok ingyenesen az EMIH tulajdonába kerüljenek az 1. pontban foglaltak szerinti kulturális és oktatási tevékenységeinek ellátása céljából, azzal, hogy a tulajdonba adást a 6. pont szerinti befejező munkák és beszerzési feladatok teljesítését követően kell végrehajtani;

4. egyetért azzal, hogy a Sorsok Háza intézményének, állandó és időszakos kiállításainak történeti, kulturális és múzeumfejlesztési, valamint működtetési szakmai alapelveit (a továbbiakban: tartalomfejlesztési és fenntartói szakmai koncepció) a Kormány az EMIH-hel és a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal (a továbbiakban: Közalapítvány) együttműködve határozza és valósítsa meg;

5. felhívja a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján, az EMIH-hel és a Közalapítvánnyal együttműködve gondoskodjon a Sorsok Háza megnyitásához, illetve a 4. pont alapján meghatározott kiállítási és tartalomfejlesztési koncepció megvalósításához és kivitelezéséhez szükséges, 6. pont szerinti befejező munkálatok – többek között kiállítási tervezés, a kiállítási eszközök beszerzése és a kiállítás kivitelezése – elvégzéséről;

Felelős: a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos

a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2019. december 31.

6. egyetért azzal, hogy a tervezési, kiállítástervezési, múzeumtechnológiai, illetve a még szükséges egyéb beszerzési és kivitelezési feladatok tekintetében az építtetői-megrendelői feladatokat az MNV Zrt. lássa el, azzal, hogy az MNV Zrt. e feladatok tekintetében ellátott valamennyi tevékenysége vonatkozásában biztosítani kell a beruházással kapcsolatban a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1250/2018. (V. 25.) Korm. határozat 7. pontjában foglaltak érvényesülését;

Felelős: a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos

a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: folyamatos

7. felhívja a pénzügyminisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2019. évtől kezdődően gondoskodjanak a Sorsok Háza fenntartása, működtetése és üzemeltetése érdekében az EMIH részére a központi költségvetés terhére éves támogatás rendelkezésre állásáról;

Felelős: pénzügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: folyamatos

8. a 2. pontban foglaltak végrehajtása érdekében felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az MNV Zrt. útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződés (a továbbiakban: szerződés) az EMIH-hel megkötésre kerüljön, azzal, hogy a szerződés – a tulajdonátruházási szerződésekre vonatkozó általános jogszabályi követelményeken túlmenően – tartalmazza az alábbiakat:

a) az ingatlanok tulajdonosi joggyakorló által megállapított forgalmi értékét,

b) az EMIH vállalja, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, az átruházott vagyon hasznosításáról szóló beszámolási kötelezettségének – a szerződés hatálybalépését követő évtől kezdődően – minden év december 31. napjáig írásban tesz eleget,

c) amennyiben az EMIH a b) alpontban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, az a) alpont szerinti bruttó forgalmi érték 5 százalékát mint késedelmi kötbért köteles az MNV Zrt. erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni,

d) az ingatlant az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontja szerint az EMIH a jelen határozatban és a szerződésben az adott ingatlanra megjelölt hasznosítási célnak megfelelően köteles használni és hasznosítani,

e) ha az EMIH a d) alpontban foglalt kötelezettségeinek részben vagy egészben nem tesz eleget, az MNV Zrt. az Nvtv. 13. § (7) és (8) bekezdésének megfelelően jár el, azzal, hogy az egyházi jogi személy a nemteljesítési kötbért köteles a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül az MNV Zrt.-nek megfizetni;

Felelős: a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: a kivitelezési munkák befejezését követő 60 napon belül

9. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az 5. pontban meghatározott feladatok megvalósulása érdekében 300 000 000 forint forrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

10. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az 5. pontban meghatározott feladatok megvalósulása érdekében 1 700 000 000 forint forrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet javára.

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2019. január 31.

1

A határozatot az 1291/2024. (IX. 19.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta 2024. szeptember 19. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére