• Tartalom

1464/2018. (IX. 25.) Korm. határozat

1464/2018. (IX. 25.) Korm. határozat

a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő infrastruktúra-fejlesztésekről

2023.07.19.

A Kormány a Debrecen megyei jogú város közigazgatási területén kialakításra kerülő Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával kapcsolatos, valamint a Debrecen és térsége, a környező települések fejlesztését is szolgáló közlekedési infrastruktúra- és közműberuházásokkal összefüggésben

1. egyetért

a) az M35 autópálya csomópontjának Debrecen-Józsa térségében – 2021. február 28. napjáig – történő megépítésével,

b) a 33. számú főút M35 autópálya és 3316. jelű összekötő út közötti szakaszának – 2021. február 28. napjáig – 2×2 sávosra történő kapacitásbővítésével,

c) a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet területe körüli, 2×1 sávos út megépítésével, valamint az így kialakuló út Debrecen-Nagymacs és Debrecen-Józsa felé történő kapcsolatának 2×1 sávos, illetve a 33. számú főútig vezető út 2×2 sávos kiépítésével 2019. szeptember 30. napjáig;

2. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére az 1. pontban meghatározott közútfejlesztések megvalósításához szükséges intézkedésekről;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2018. október 15.

3. egyetért

a) a debreceni közforgalmú logisztikai és konténerterminál Országos Intermodális Konténerterminál Hálózat részeként – 2021. december 31. napjáig – történő megépítésével,

b) a 108-as vasútvonalnak – 2021. szeptember 30. napjáig – Debrecen és a megépülő konténerterminál közötti szakasza fejlesztésével, villamosításával, korszerűsítésével és a 100-as vasútvonalra történő becsatlakozásához szükséges pályakorrekció megvalósításával;

4. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával készítsen előterjesztést a Kormány részére a 3. pont a) és b) alpontjában meghatározott vasútfejlesztési feladatokhoz szükséges intézkedésekről, ennek keretében az Országos Intermodális Konténerterminál Hálózat létrehozásáról és üzemeltetéséről szóló 1532/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat felülvizsgálatáról és a 3. pont a) alpontjában meghatározott fejlesztési döntésnek megfelelő módosításáról;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2018. október 15.

5. egyetért

a) az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet és kiszolgáló létesítményeinek villamosenergia-ellátását biztosító, nagy- és középfeszültségű alállomás, transzformátorállomások és csatlakozási pontok – 2020. június 30. napjáig történő – kialakításával,

b)1 az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet és kiszolgáló létesítményeinek gázellátását biztosító, 20 ezer Nm3/h kapacitású hálózat – 2020. március 31. napjáig történő – kiépítésével, továbbá karbonsemleges energiatermelési lehetőségek Debrecen ipari parkjai számára – terepi felmérésre alapozott megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésével,

c) az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet területén keletkező kezelt csapadékvizek továbbítására alkalmas hálózat – 2019. június 30. napjáig történő – kiépítésével,

d) az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet tűzivíz- és használativíz-ellátását növelő, valamint szennyvízelvezetését biztosító hálózat – 2019. június 30. napjáig történő – kiépítésével,

e) az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet területén meglévő távközlési infrastruktúra kiváltásával és új távközlési hálózat – 2019. június 30. napjáig történő – kiépítésével;

6. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az 5. pont végrehajtása érdekében – a belügyminiszter, valamint a pénzügyminiszter bevonásával – készítsen előterjesztést a Kormány részére, a fejlesztések Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által történő megvalósításának támogatásáról;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

belügyminiszter

pénzügyminiszter

Határidő: 2018. október 15.

7.2

1

Az 5. pont b) alpontja az 1302/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 9. pontjával megállapított szöveg.

2

A 7. pontot az 1593/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 2. pontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére