• Tartalom

15/2018. (VI. 7.) BM rendelet

15/2018. (VI. 7.) BM rendelet

a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott érintett Védelmi Program keretében biztosított védelmének részletes szabályairól

2018.07.02.

A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény 40. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 109. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Hatály

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a büntetés-végrehajtási intézetben (a továbbiakban: bv. intézet) fogva tartott

a) fenyegetett helyzetben lévő személyre, valamint

b) Védelmi Program hatálya alatt álló személyre

(a továbbiakban együtt: védett fogvatartott).

(2) A védett fogvatartott fogva tartására a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) szabályait az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2. A befogadás

2. § (1) A védett fogvatartottat az elhelyezésére szolgáló bv. intézet a Tanúvédelmi Szolgálattal (a továbbiakban: Szolgálat) előzetesen egyeztetett időpontban, a Szolgálat közreműködésével fogadja be.

(2) A befogadás során a bv. intézet

a) a befogadás alapjául szolgáló iratokat, továbbá a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Tvdtv.) 16. § (1) bekezdés c) pontja szerinti különleges óvintézkedés alkalmazása esetén az adatzárlat elrendelésére vonatkozó iratot a Szolgálattól veszi át,

b) a befogadással kapcsolatos értesítési kötelezettségeit a Szolgálat útján teljesíti.

(3) Védett fogvatartott befogadásakor a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 95. § (3) bekezdésében és 96. § (1) bekezdésében meghatározott feladatokat a bv. intézet parancsnoka által kijelölt személy látja el.

3. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az Országos Rendőr-főkapitányság együttműködése

3. § A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az Országos Rendőr-főkapitánysággal a Tvdtv. alapján megkötött együttműködési megállapodásban meghatározottak szerint

a) a védett fogvatartott elhelyezésére alkalmas biztonsági zárkát vagy biztonsági részleget (a továbbiakban együtt: kijelölt részleg) tart fenn a kijelölt bv. intézetben,

b) biztosítja a kijelölt részleg biztonságtechnikai eszközökkel történő ellenőrzését,

c) gondoskodik arról, hogy a védett fogvatartott jogait megfelelő módon gyakorolhassa, kötelezettségeit teljesíthesse.

4. A bv. intézet és a Szolgálat együttműködése

4. § (1) A Szolgálat a Védelmi Program előkészítése és végrehajtása során együttműködik a fogvatartást foganatosító bv. intézettel, ennek során kölcsönösen tájékoztatják egymást a Védelmi Program végrehajtása szempontjából jelentős körülményekről.

(2) A bv. intézet a Szolgálat ilyen irányú igénye esetén biztosítja a Szolgálat részvételét a védett fogvatartott kockázatértékelő vizsgálata során.

5. § A bv. intézet 24 órán belül tájékoztatja a Szolgálatot a Tvdtv. 17. § (1) bekezdése szerint megküldött megkeresésben foglaltak végrehajtásának megkezdéséről. A megkeresés teljesítéséről a felek szükség szerint további egyeztetéseket folytatnak.

6. § (1) A bv. intézet

a) a Szolgálattal előre egyeztetett módon hajt végre minden olyan intézkedést, amelynek keretében a védett fogvatartott a bv. intézetet tervezhető módon átmenetileg elhagyja, így különösen a védett fogvatartott előállítását, más bv. intézetbe, javítóintézetbe vagy rendőrségi fogdába történő átszállítását,

b) a végrehajtással egyidejűleg vagy azt követően haladéktalanul értesíti a Szolgálatot, ha a végrehajtás tárgyában előzetes egyeztetés nem volt lehetséges, így különösen, ha a védett fogva tartott a bv. intézetet gyógykezelés céljából hagyja el,

c) a fenyegetettség jellegét, súlyát is figyelembe véve gondoskodik a védett fogvatartott biztonságáról, ha a védett fogvatartott a bv. intézetet őrzés mellett hagyja el,

d) különösen indokolt esetben gondoskodik a védett fogvatartott páncélozott járműben történő szállításáról,

e) biztosítja a Szolgálat számára a közreműködést a védett fogvatartottat érintő intézkedések foganatosítása során.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a bv. intézet a végrehajtás során a Védelmi Program érdekeire figyelemmel, fokozott körültekintéssel jár el.

(3) A bv. intézet – haladéktalanul, de legkésőbb a szabadulás várható időpontját tizenöt nappal megelőzően – értesíti a Szolgálatot, ha a védett fogvatartott a bv. intézetből szabadul.

(4) A bv. intézet a védett fogvatartottal kapcsolatos, az R. 85. §-a szerinti egyeztetést a Szolgálat bevonásával hajtja végre.

7. § A más bűncselekmény miatt elítélt védett fogvatartottnak a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 282/A. § (6) bekezdése vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 180. § (1) bekezdése szerint benyújtott írásbeli kérelmére a kábítószer-függőséget gyógyító kezelést a bv. intézet biztosítja. A kezelés megkezdéséről és befejezéséről a bv. intézet – a Szolgálaton keresztül – értesíti azt a bíróságot, ügyészséget, amely előtt a büntetőeljárás folyamatban van.

8. § A bv. intézet haladéktalanul tájékoztatja a Szolgálatot a védett fogvatartottal kapcsolatos, a Védelmi Program végrehajtását érintő kérelemről, beadványról, indítványról.

9. § A Bv. tv. 207. § (1) bekezdésében, 214. és 215. §-ában, az R. 141. §-ában, 149. §-ában, valamint a szabadságvesztés és az elzárás kezdő és utolsó napjának megállapításáról szóló 9/2014. (XII. 12.) IM rendelet 26. §-ában meghatározott értesítési kötelezettséget a bv. intézet védett fogvatartott vonatkozásában a Szolgálaton keresztül teljesíti.

10. § Ha a védett fogvatartott érdekében a Szolgálat a Tvdtv. 16. § (1) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott különleges óvintézkedést alkalmazza, akkor

a) a védett fogvatartottat másik bv. intézetbe kell átszállítani, és

b) a befogadást meg kell ismételni.

11. § A bv. intézet a Szolgálat különleges óvintézkedések módosításáról vagy megszüntetéséről szóló értesítése alapján szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi, és arról értesíti a Szolgálatot.

5. A fogvatartott fenyegetettségére utaló körülmény esetén a bv. intézetet terhelő kötelezettségek

12. § Ha a bv. intézet parancsnoka a fogvatartott – Tvdtv. 1. § 8. pontja szerinti – fenyegetettségére utaló körülményről szerez tudomást, akkor

a) folyamatban lévő büntetőeljárás esetén tájékoztatja

aa) a fenyegetettségről a büntetőeljárást folytató bíróságot, ügyészséget, nyomozó hatóságot,

ab) a fenyegetett helyzetben lévő fogvatartottat arról, hogy a Védelmi Program alapjául szolgáló megállapodás megkötésének kezdeményezését maga is indítványozhatja a büntetőeljárást folytató bíróságnál, ügyészségnél, nyomozó hatóságnál,

b) a büntetőeljárás befejezését követően

ba) tájékoztatja a Védelmi Program lehetőségéről és annak feltételeiről a fenyegetett helyzetben lévő fogvatartottat,

bb) kezdeményezi a Védelmi Program alapjául szolgáló megállapodás megkötését a Szolgálatnál.

6. A Szolgálat együttműködése

13. § Ha a Szolgálat fogvatartottat érintően készít elő Védelmi Program alapjául szolgáló megállapodást, akkor annak lényeges körülményeiről tájékoztatja

a) a rendelkezési jogkör gyakorlóját, valamint

b) a büntetés-végrehajtás törvényessége felett felügyeletet gyakorló ügyészséget.

7. A Védelmi Program megszűnése

14. § A Védelmi Program alapjául szolgáló megállapodás megszűnéséről vagy megszüntetéséről a Szolgálat értesíti a bv. intézet parancsnokát. A megállapodás megszűnésének időpontját a védett fogvatartott adatait tartalmazó fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell.

8. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet 2018. július 1-jén lép hatályba.

16. §1

1

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére