• Tartalom

1540/2018. (X. 30.) Korm. határozat

1540/2018. (X. 30.) Korm. határozat

a World Urban Games megrendezése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről

2018.10.30.

A Kormány

1. felhívja a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost, hogy – együttműködve Budapest főpolgármesterével és az emberi erőforrások miniszterével – a Nemzetközi Sportági Szakszövetségek Közgyűlése (a továbbiakban: GAISF) által meghirdetett, a World Urban Games sportesemény megrendezésére irányuló pályázattal és a rendezéssel kapcsolatos kormányzati feladatokat hangolja össze;

Felelős: kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos

emberi erőforrások minisztere

Határidő: folyamatos

2. támogatja, hogy a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: KKBK Nonprofit Zrt.) pályázatot nyújtson be az első World Urban Games budapesti megrendezésére a GAISF-nál, és sikeres pályázat esetén a 2019. évben Budapest adjon otthont a World Urban Games sporteseménynek, vállalva annak biztonságos és békés megrendezését;

3. egyetért azzal, hogy a KKBK Nonprofit Zrt. a rendezés jogának elnyerése esetén – az emberi erőforrások miniszterével és az érintett sportági szakszövetségekkel együttműködve – a sportesemény megrendezésével összefüggő feladatokat ellássa;

4. egyetért a 2. pont szerinti sportesemény rendezési jogának elnyerése esetén a World Urban Games megrendezéséhez szükséges legfeljebb 2 995 779 000 forint központi költségvetési támogatás biztosításával;

5. a 4. pont végrehajtása érdekében felhívja a pénzügyminisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjanak a 2019. évben 2 995 779 000 forint forrásnak a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 11. Budapest és a főváros agglomeráció fejlesztése jogcímcsoport, 1. KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása jogcím javára történő biztosításáról, az alábbi ütemezés szerint:

a) első ütem: 100 000 000 forint,

b) második ütem: 2 895 779 000 forint;

Felelős: pénzügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a) első ütem: 2019. január 15.

b) második ütem: a felmerülés ütemében

6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2. pontban foglaltak megvalósítása érdekében a KKBK Nonprofit Zrt.-vel kössön támogatási szerződést az 5. pont szerinti forrás terhére.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: az 5. pont szerinti költségvetési támogatás biztosítását követően azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére