• Tartalom

1565/2018. (XI. 10.) Korm. határozat

1565/2018. (XI. 10.) Korm. határozat

a budapesti elővárosi gyorsvasúti vonalak (HÉV) egységes rendszerben történő fejlesztéséről

2018.11.10.

A Kormány

1. egyetért a meglévő fővárosi HÉV-vonalak, az infrastruktúra és a járműpark teljes felújításával, bővítésével, az elővárosi gyorsvasúti integrációjával megvalósuló Ráckeve/Csepel/Kunszentmiklós–Tass–Budapest, Kálvin tér –Nyugati pályaudvar térsége – Óbuda-Békásmegyer – Szentendre/Esztergom új átmenő városi-elővárosi gyorsvasúti tengely létrehozásával (a továbbiakban együtt: fejlesztési cél) és az annak ütemezett megvalósítása érdekében szükséges előkészítő munkák megkezdésével;

2. a fejlesztési cél megvalósítása első ütemeként egyetért

a) a H6 Budapest–Ráckeve és a H7 Boráros tér – Csepel vonalak elővárosi gyorsvasúti üzemű, a vonatkozó állami és fővárosi városfejlesztési célkitűzésekkel is összhangban megvalósítandó átfogó fejlesztésével, valamint teljes körű felújításával, a vonalak Budapest, Kálvin térig mélyvezetésben történő meghosszabbításával,

b) a H5 Batthyány tér – Szentendre vonal Békásmegyer–Szentendre közötti vonalszakaszának felújításával, egyben a H5 teljes vonala állomási, megállóhelyi, utastájékoztatási infrastruktúrájának megújításával,

c) a H5 és H6–H7 vonalak teljes értékű távlati összekapcsolásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével;

3. a fejlesztési cél első ütemével kapcsolatos feladatok teljesítése érdekében felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a központi költségvetésből finanszírozott kulcsfontosságú budapesti kötöttpályás közlekedési projektekről szóló 1655/2017. (IX. 13.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1655/2017. (IX. 13.) Korm. határozat] 1. melléklet 3. és 4. pontjában meghatározott feladatokhoz igazodva – gondoskodjon

a) a H6, H7 vonalak elővárosi gyorsvasúti üzemmódú fejlesztése, teljes körű felújítása engedélyezési terv, kiviteli terv és kapcsolódó tenderdokumentáció szintű részletességgel történő megtervezésének, előkészítésének megkezdéséről,

b) a H6, H7 vonalak Budapest, Kálvin téri metrócsomópontig tartó, mélyvezetésű közös szakasza a szükséges csatlakozó műtárgyakkal és felszíni rendezéssel – beleértve a Boráros teret és a Boráros térről délre felszabaduló Duna-parti szakaszt, összhangban a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 2017/2016. (XII. 22.) Korm. határozat 3. pontjában elrendelt feladattal – együttes engedélyezési terv, kiviteli terv és kapcsolódó tenderdokumentáció szintű részletességgel történő megtervezésének megkezdéséről, olyan technológiai paraméterekkel, hogy az a nagyvasúti elővárosi motorvonatok menetrendszerű közlekedését is lehetővé tegye a 150-es számú Budapest–Kunszentmiklós–Tass elővárosi vonal felől,

c) a városfejlesztési illeszkedés biztosításáról a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi XLIX. törvényben meghatározott Budapest Diákváros–Déli Városkapu Fejlesztési Programmal érintett szakaszokon, a vonalvezetésre és az állomások kialakítására figyelemmel,

d) a H5 vonal teljes állomási, megállóhelyi infrastruktúrájának megújítására, akadálymentesítésére, a Békásmegyer–Szentendre vonalszakasz átfogó felújítására vonatkozóan a tervezés és az előkészítés engedélyezési terv, kiviteli terv és kapcsolódó tenderdokumentáció szintig bezárólag történő megkezdéséről,

e) a H5 és a H6–H7 vonalak teljes értékű összekapcsolásának érdekében a Budapest, Kálvin tér – Nyugati pályaudvar térsége – Buda (H5 vonal) közötti szakasz Részletes Megvalósíthatósági Tanulmánya elkészítésének megkezdéséről;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

4. egyetért a H8 Budapest–Gödöllő és a H9 Budapest–Csömör vonalak elővárosi gyorsvasúti célú, a városfejlesztéssel is összhangban megvalósítandó átfogó fejlesztésével, azzal, hogy

a) a vonalak elővárosi gyorsvasúti üzemmódú fejlesztése kerüljön előkészítésre,

b) a vonalak infrastruktúrája kerüljön átalakításra a fejlődő és növekvő lakosságszámú fővárosi és agglomerációs épített környezethez illeszkedően, a területi elvágó hatást jelentősen mérséklendő, az érintett közterületek nagyvárosi minőségű fejlesztését szem előtt tartva,

c) vasútforgalmi, településfejlesztési és településszerkezeti szempontból a vonalakon kialakított megállóhely-struktúra felülvizsgálata történjen meg,

d) a vonalcsoport az Örs vezér terén bekötésre kerüljön az M2 metróvonal meglévő nyomvonalába, és létesüljön új átszállókapcsolata Törökőrnél a 100a vasútvonallal és Rákosfalvánál a körvasúttal,

e) kerüljön előkészítésre a Budapest XVII. kerületi, rákoskeresztúri szárnyvonal,

f) kezdődjön meg a H8 Cinkota–Gödöllő, valamint a H9 Cinkota–Csömör vonalszakaszok felújításának tervezése úgy, hogy az M2 metróvonal–H8/H9 vonal összekötése, illetve annak megvalósulásáig az eltérő műszaki kötöttségű gyorsvasúti üzem fenntartása is biztosított legyen;

5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az 1655/2017. (IX. 13.) Korm. határozat 1. mellékletében foglalt táblázat 6. sora szerinti feladat a 4. pontban meghatározottakkal összhangban kerüljön végrehajtásra;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

6. egyetért a budapesti elővárosi gyorsvasúti vonalakon a teljes körű járműcsere megkezdésével, amelynek keretében

a) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV-HÉV Zrt.) bevonásával kezdje meg annak a járműspecifikációnak a meghatározását, amely a fejlesztési célhoz maradéktalanul illeszkedve, de annak ütemezett elkészültéig a meglévő vonalakon a szolgáltatási szint fejlesztését is biztosítva a H5, H6 és H7 vonalakra új járművek beszerzését teszi lehetővé,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: azonnal

b) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, az innovációért és technológiáért felelős minisztert, valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a MÁV-HÉV Zrt. – az üzemi igények alapján jól ütemezhető mennyiségi tartalékkal rendelkező feltételes közbeszerzési eljárás keretében – kezdje meg a H5, H6 és H7 vonalakra az a) alpont szerinti új járművek beszerzését,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: az a) alpont teljesülését követően

c) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a járművek beszerzésére irányuló, a b) alpont szerinti feltételes közbeszerzési eljárás során megismert árajánlatok alapján az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával nyújtson be előterjesztést a Kormány részére a járműbeszerzés ütemezése, a források biztosítása és az európai uniós támogatások bevonásának lehetőségére vonatkozóan,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: a közbeszerzési eljárás során beérkezett ajánlatok megismerését követően azonnal

d) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a MÁV-HÉV Zrt. bevonásával készítsenek a H8 és H9 vonalakra vonatkozó járműcsere-stratégiát, azzal, hogy együttesen teljesüljön az a) alpont szerint specifikált járművekkel homogén, a lehető legnagyobb mértékben azonos felépítés és adott esetben az eltérő peronmagasság követelménye, valamint a stratégiának ki kell terjednie az M2 metróvonal–H8/H9 vonalak összekötése megvalósulásáig biztosítandó gyorsvasúti üzem fenntarthatóságára;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: az a) alpont szerinti járműspecifikáció meghatározásával egyidejűleg

7. egyetért azzal, hogy a 2. és 3. pont szerinti előkészítési feladatok a 2014–2020 közötti európai uniós programozási időszakban az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 3.1. beruházási prioritás pénzügyi keretének terhére valósuljanak meg, és felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy gondoskodjon a vonatkozó támogatási szerződésnek a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetértésével történő megkötéséről;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

8. a 2. és 3. pontokban meghatározott előkészítési feladatok előkészítésére irányuló feltételes közbeszerzési eljárások lefolytatására a 7. pont szerinti támogatási szerződésben maximálisan adható támogatási előleget 150 000 000 forint összegben határozza meg;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a támogatási szerződés megkötésével egyidejűleg

9. egyetért a H5–H6/H7 gyorsvasúti tengely Budapest, Kálvin térig tartó I. üteme és a projekthez tartozó, erre az időszakra eső járműbeszerzés kiemelt prioritásként történő szerepeltetésével – amennyiben arra technikai lehetőség mutatkozik – a 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszakban megvalósítani tervezett közlekedési beruházások között, és felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy tegyék meg az ehhez szükséges intézkedéseket.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszak közlekedési operatív program tervezése keretében

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére