• Tartalom

157/2018. (IX. 3.) Korm. rendelet

157/2018. (IX. 3.) Korm. rendelet

a minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 492/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet, és az alapvető biztonsági érdeket érintő beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 225/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet módosításáról1

2018.09.04.

A Kormány

a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 12. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 2. alcím vonatkozásában a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló 2016. évi XXX. törvény 172. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 492/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

1. § A minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 492/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (3) és (3a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A miniszter egyetértése esetén a mentesítési kérelmet, a 2. § (3) és (4) bekezdés szerinti szakmai állásfoglalást, illetve szakmai véleményt – a szükséges kiegészítő információk kézhezvételétől számítva – legkésőbb 15 napon belül megküldi a Nemzetbiztonsági Kabinetnek (a továbbiakban: Kabinet).
(3a) A miniszter előterjesztésében ismerteti, hogy a kérelmet megalapozottnak tartja, és milyen okból. A Kormány irányítása alatt nem álló szervezet által benyújtott mentesítési kérelmet a miniszter – egyet nem értése esetén – véleményével ellátva terjeszti a Kabinet elé.”

2. § Hatályát veszti az R. 4. § (3) bekezdése.

2. Az alapvető biztonsági érdeket érintő beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló
225/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet módosítása

3. § Az alapvető biztonsági érdeket érintő beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 225/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: AR.) 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az előterjesztő miniszter egyetértése esetén a mentesítési kérelmet, valamint a 2. § (3) és (6) bekezdése szerinti szakmai állásfoglalást, illetve szakmai véleményt az esetlegesen szükséges kiegészítő információk kézhezvételétől számított legkésőbb 15 napon belül megküldi egyetértő álláspontjának indokolásával együtt a Nemzetbiztonsági Kabinetnek (a továbbiakban: Kabinet).”

4. § Az AR.

a) 3. § (3) és (4) bekezdésében, az 5. §-ában a „Munkacsoport” szövegrész helyébe a „Kabinet” szöveg,

b) 4. § (1) és (2) bekezdésében a „Munkacsoport” szövegrészek helyébe a „Kabinet” szöveg

lép.

5. § Hatályát veszti az AR. 4. § (3) bekezdése.

3. Záró rendelkezés

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. szeptember 5. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére