• Tartalom

1580/2018. (XI. 17.) Korm. határozat

1580/2018. (XI. 17.) Korm. határozat

a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések keretében az IKOP-3.1.0-15-2015-00001 azonosító számú („Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója” című) projekt támogatásának növeléséről, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1247/2016. (V. 18.) Korm. határozat módosításáról

2018.11.19.

A Kormány

a Magyarország Kormánya és Budapest Főváros Önkormányzata közötti együttműködési megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtásával összefüggésben,

a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa vonatkozó döntésének végrehajtása érdekében,

a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések megvalósításának támogatása keretében

a következő határozatot hozza:

1. A Kormány az IKOP-3.1.0-15-2015-00001 azonosító számú, „Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója” című projekt (a továbbiakban: Projekt) megvalósítása érdekében

a) támogatja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Projektet folyamatos ütemezéssel, az utasoknak, a főváros lakóinak és közlekedési rendszerének legszükségesebb terhelése mellett, az elvárható legmagasabb műszaki színvonalon valósítsa meg;

b) egyetért a Projekt a) alpont szerinti megvalósítása érdekében – az eddig már megítélt támogatáson felül – 80 000 000 000 forint többletfinanszírozás biztosításával;

c) egyetért azzal, hogy a Projekt befejezéséig felmerülő, az Európai Unió felé elszámolható költségek finanszírozása a 2014–2020 közötti programozási időszakban az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: IKOP) 3.1. beruházási prioritás pénzügyi keretének terhére történjen meg;

d) egyetért a Projekt megvalósítása érdekében a Projekt forrásszerkezetének módosításával, az 1. melléklet szerint;

e) egyetért a Projekt támogatási szerződésének az 1. melléklet szerinti – a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetértésével történő – módosításával.

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2018. december 15.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.1

4.2

1. melléklet az 1580/2018. (XI. 17.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt eredeti támogatása

Változás

Projekt módosított forrásszerkezete

2.

Projekt támogatása
(nettó Ft)

Projekt IKOP keretében finanszírozandó támogatásának összege
(nettó Ft)

Projekt részére az IKOP-előirányzat hazai társfinanszírozása terhére biztosítandó forrás
(nettó Ft)

Projekt IKOP keretében finanszírozandó támogatásának összege
(nettó Ft)

Projekt részére az IKOP-előirányzat hazai társfinanszírozása terhére biztosítandó forrás
(nettó Ft)

Projekt összköltsége
(nettó Ft)

Projekt rövid bemutatása

3.

IKOP-3.1.0-15-2015-
00001

Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

137 500 000 000

35 221 000 000

44 779 000 000

172 721 000 000

44 779 000 000

217 500 000 000

A projekt célja a budapesti M3-as metróvonalon a Kőbánya-Kispest és Újpest-Központ állomások közötti vágányfelépítmény, az alagútszerkezet, az áramellátás, a mozgólépcsők, a távközlés, a felügyeleti rendszerek, az állomások és a Kőér utcai járműtelep rekonstrukciója, valamint az állomások akadálymentesítése.

2. melléklet az 1580/2018. (XI. 17.) Korm. határozathoz3

1

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére