BÜ BH 2018/159
BÜ BH 2018/159
2018.06.01.
A felbujtó nem felel a tettes minőségi túllépéséért (azaz a más bűncselekményt megvalósító tettesi magatartásért), azonban nyilvánvaló, hogy egyazon személy magatartása esetében, ilyen különbségtételnek helye nincs. Tehát az egy magatartással elvett összeg elvételi magatartását egységesen kell megítélni. Így közömbös, hogy a terheltnek volt-e korábban szándéka az elvettnél kevesebb összeg mértékéig, jogos vagy jogosnak vélt igényre, ha az általa elvett összeg mértéke jogtalan, elvételének módja pedig a rablás megállapítására alkalmas [Btk. 365. §].
[1] A járásbíróság a 2016. április 28-án kelt ítéletével az I. r. terheltet rablás bűntette [Btk. 365. § (1) bek. a) pont] és testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) és (3) bek.] miatt halmazati büntetésül 4 évi szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint vele szemben 7000 forint összegre vagyonelkobzást rendelt el azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, és abból a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Ugyanakkor az I. r. terheltet az ellene garázdaság bűntette [Btk. 339. § (1) bek. és (2) bek. a) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
[2] Az I. r. terhelt tekintetében a terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárva a törvényszék a 2017. március 9-én kihirdetett ítéletével a terhelt szabadságvesztésének tartamát 3 évre enyhítette, és a felmentő rendelkezést mellőzte; egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet e terhelt tekintetében helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállásnak az I. r. terheltet érintő, és az indítvánnyal támadott részének lényege szerint V. G. sértett 2013. augusztus 3-án az esti órákban egy s.-i szórakozóhelyen egy munkatársával sört és whiskyt fogyasztott, majd a K. téri ATM-automatából a saját bankkártyájával 5000 forint készpénzt vett fel. Ezt követően az akkor tartott dinnyefesztivál területére mentek, ahol előbb a sértett munkatársa hívta meg a sértettet egy üdítőre és egy whiskyre, majd augusztus 4-én 00 óra 15 perc körüli időben a P. vendéglőbe mentek, ahol a sértett állt be a sorba italvásárlás céljából, míg munkatársa a hosszabb sor miatt kint várakozott.
[4] A sértettnél ekkor 7000 forint készpénz volt, amiből a nem sokkal korábban felvett 5000 forintot oldalzsebes rövidnadrágjának bal felső nyitott nadrágzsebében helyezte el, míg egy 2000 forintos bankjegyet a bal kezében tartott úgy, hogy a bankjegy egy része a kezéből kilátszott. A pulthoz állt, és rendelni akart, amikor az I. r. terhelt hozzálépett, és a kezében tartott pénzre utalva felszólította, hogy adja vissza a pénzét, mert azt az előbb ejtette le a földre. A sértett közölte az I. r. terhelttel, hogy az nem az ő pénze, mert az előbb vette ki a zsebéből. Az I. r. terhelt ismét felszólította a sértettet a pénz visszaadására, aki ez elől újfent elzárkózott. Ezt követően az I. r. terhelt a pult előtt, a fal felé kezdte el lökdösni a sértettet, majd indulatosan kiabálva megfenyegette azzal, hogy ha nem adja vissza a pénzét, szét fogja ütni. A sértett ismét elmondta, hogy a 2000 forintot a nadrágja zsebéből vette elő, az az övé.
[5] Ekkor az I. r. terhelt egy alkalommal, jobb kézzel, ököllel a sértett bal arcfelét megütötte, majd az ütés következtében hátralépő sértett bal kezéből a 2000 forintos bankjegyet egy gyors mozdulattal kivette. Nyomban ezt követően ököllel még egy alkalommal megütötte a sértettet a bal arcfelén is, majd nekinyomta őt a falnak, és jobb kezével belenyúlt a sértett térdnadrágjának bal felső nyitott zsebébe, és onnan elvette a sértett 5000 forintos bankjegyét. A sértett nadrágjának többi zsebében azonban nem kutatott.
[6] Azt az eljárás során nem lehetett megállapítani, hogy az I. r. terhelt leejtett-e a földre egy 2000 forintos címletet, illetve annak eltűnését észlelte-e. A sértett a vendéglő padlójáról nem vett fel pénzt, talált pénzt nem vett magához. Az I. r. terhelt által megszerzett 7000 forint a sértett pénze volt.
[7] A fentieket követően az I. r. terhelt két kézzel kilökdöste a sértettet a vendéglő elé, ahol ököllel ismét megütötte a sértett arcát, amelytől a sértett szája felrepedt. Az ütés hatására a sértett háttal a kocsma bejárati ajtaja előtti korlátnak esett és onnan a földre csúszott. A sértett az I. r. terhelt bántalmazásainak következtében a bal járomívtáj zúzódását és a járomív törését szenvedte el. A bal arcfél zúzódása 8 napon belül gyógyult, a járomívtörés 8 napon túl gyógyuló sérülés, mely ténylegesen 6-8 hét alatt gyógyult.
[8] A jogerős ítélet ellen az I. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára alapítva terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melyben a terhelt vagyon elleni cselekményének önbíráskodás bűntetteként való minősítését, és büntetésének enyhítését kérte.
[9] Indokául kifejtette, hogy amennyiben a terhelt cselekményének minősítése törvénysértő, úgy a felülvizsgálatban akkor is helye van a büntetés enyhítésének, ha a jogerős ítéletben kiszabott büntetés a helyes minősítés alapulvételével is kiszabható lenne. Mivel az önbíráskodás büntetési tétele – és következésképp annak középmértéke is – lényegesen alacsonyabb a rablásénál, így a kiszabott 3 évi szabadságvesztés a helyes minősítés mellett eltúlzottan súlyos.
[10] Az önbíráskodás és a rablás elkövetési magatartása a tárgyi oldalt illetően azonos lehet; az elhatárolás alapját az adja, hogy az elkövető az elvett dolgot okkal hihette-e a sajátjának. Jelen ügyben – az indítvány szerint – kizárólag olyan bizonyítékok merültek fel, melyek azt támasztják alá, hogy a sértett az I. r. terhelt zsebéből kiesett pénzt vette magához, és azzal kívánt fizetni.
[11] Ennek kapcsán az indítvány utalt rá, hogy az ügyészség a nyomozás adatai alapján eleve önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat. A vádtól eltérés lehetőségét az elsőfokú bíróság még a tárgyalás előkészítésének szakában – bizonyítás nélkül – állapította meg. A bíróság bizonytalan volt a két címlet nem egy időben való elvételének jogi értékelését illetően. E körben már az I. r. terhelt tárgyalási vallomásának jegyzőkönyvezése is pontatlan, mert az azt tartalmazza, miszerint az I. r. terhelt a „kétezresét” látta a sértett kezében, aki megijedt, amikor meglátta őt, és ezért eltette az „ötezresét”. Ha a bíróság eltérően ítélte meg a két bankjegy elvételét, úgy ezt az ellenmondást fel kellett volna oldania.
[12] Az ítélet indokolása tartalmazza, miszerint a terhelt „legalább a pénzösszeg nagyobb részének idegen voltáról tudomással bírt”, másutt pedig azt is, hogy „nem zárható ki, hogy az I. r. terhelt a 2000 forint vonatkozásában jogosnak vélt vagyoni igényének” kívánt érvényt szerezni. Ilyen körülmények között teljességgel valószínűtlen, hogy a terhelt, aki a pénz kisebb részének visszaszerzését nem kizártan jogosnak vélhette, annak az általa kiejtett másik bankjeggyel pontosan azonos összegű másik felét rablás útján szerzi meg. Az önbíráskodást erősíti a jogerős ítéleti tényállásban rögzített azon megállapítás is, hogy a terhelt a sértett többi zsebében nem kutatott, valamint a sértett azon vallomása, miszerint az I. r. terhelt többször is az „add vissza a pénzemet” felkiáltással követelte az 5000 forintos bankjegy átadását.
[13] Az indítvány szerint a sértett vallomása egyébként is ellentmondásos. Így – többek között – korábban 10 000 forint felvételét állította az automatából, és ezen állításától csak az objektív adatok felszínre kerülése után állt el. Mivel a pénzfelvétel még az italozás előtt történt, a téves emlékezetet nem indokolhatta a sértett ittassága; ezért feltételezhető, hogy a sértett a valósnál nagyobb összegű pénzfelvétel állításával a terhelt által elejtett pénz magához vételét kívánta legalizálni. Iratellenes az az ítéleti megállapítás is, miszerint a sértett vallomását nagyszámú, döntően érdektelen tanú támasztotta alá; az, hogy a kocsma ittas vendégei közül senki sem látott az I. r. terhelt zsebéből pénzt kiesni, nem erősíti a sértett vallomását, hanem legfeljebb nem erősíti az I. r. terhelt egyébként is következetes állítását.
[14] Az indítvány utalt rá, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság kirívóan megszorító módon értelmezte az „in dubio pro reo” elvét. Valójában azonban az elsőfokú bíróság nem így járt el, sőt az említett elv következetes alkalmazása esetén, a 2000 forint tekintetében felmerült kétségekre tekintettel, azon összeg kapcsán sem lehetett volna a terhelt súlyosabb felelősségét vélelmezni.
[15] Az önbíráskodás bűntettekénti minősítés mellett pedig – a terhelt teljes büntetlen előéletére, és a cselekménynek a másodfokú bíróság által is megállapított, nem kirívó tárgyi súlyára tekintettel – a fiatal felnőttkorú I. r. terhelttel szemben a büntetés nevelő jellegére kell a hangsúlyt helyezni, ami a végrehajtásának felfüggesztésére is alapot ad.
[16] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak tartotta, és annak elutasítására tett indítványt.
[17] Álláspontja szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás azt rögzíti, miszerint nem volt megállapítható, hogy az I. r. terhelt egy 2000 forintos bankjegyet leejtett a földre, illetve annak eltűnését észlelte, a sértett pedig a vendéglő padlójáról pénzt nem vett fel, talált pénzt nem vett magához, az I. r. terhelt által megszerzett pénz a sértett pénze volt. A másodfokú bíróság az indokolás körében rá is mutatott arra, miszerint az I. r. terhelt oly módon kívánt anyagi előnyhöz jutni, hogy olyan ürügyet keresett a sértettől történő pénzelvételhez, amelybe a jelen lévő népes vendégsereg feltehetően nem avatkozik be. Az indítvány ettől eltérő kiindulópont alapján vitatja a bűncselekmény minősítését.
[18] Az ügyészi indítványra a védő írásban tett észrevételt. Ebben kifejtette, hogy nem a jogerős ítélet ténymegállapításait, hanem a megalapozott tényekből levont jogi következtetéseket támadja. A téves jogkövetkeztetés anyagi jogi hiba, s ekként felülvizsgálat alapja lehet. Az elsőfokú bíróság fejtegetései egy részében maga sem zárta ki a jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítését, és ezt nem lehet az „in dubio pro reo” elvének „kirívóan megszorító értelmezésének” tekinteni. Az egyes tények megállapítása kapcsán felmerülő kétségekhez nem köthetők az ártatlanság vélelmének „különböző szintjei”, és ez irányadó akkor is, ha a kétség a cselekmény minősítését érinti.
[19] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.
[20] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[21] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ítélettel szembeni jogi – és nem pedig ténybeli – kifogás lehetőségét biztosítja. E jogorvoslati mód kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[22] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Be. 416. § (1) bekezdés b) pont első fordulata alapján valóban felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság jogerős ítéletében a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt törvénysértő büntetést szabott ki. Osztotta a Kúria a védőnek az indítványban kifejtett azon álláspontját is, miszerint a felülvizsgálati eljárásban megállapított törvénysértő minősítés esetén a büntetés abban az esetben is lehet törvénysértő, ha az a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között került kiszabásra (BH 2011.97.). A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja esetében ugyanis a Be. nem tartalmaz a büntetőeljárásról szóló, 2003. június 30. napjáig hatályos 1973. évi I. törvény 284. § (2) bekezdése szerinti szabályt, ami kizárta a felülvizsgálatot, ha a büntetést a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki.
[23] Ez pedig lényeges különbség. Azt jelenti ugyanis, hogy a téves minősítést kifogásoló, és egyben a kiszabott büntetést is sérelmező felülvizsgálati indítvány esetében a felülvizsgálat nem kizárt pusztán azért, mert a kiszabott büntetés a helyes minősítés szerint is az arra vonatkozó törvényes büntetési tételkeretek közé esik.
[24] Következésképp, ha a minősítés valóban törvénysértő, akkor mindig vizsgálni kell, hogy a kiszabott büntetés – a helyes minősítéshez képest – törvényes-e. Ez – éppen a korábbi törvényi rendelkezés elhagyása folytán – azt jelenti, hogy a Kúriának az új minősítéshez képest vizsgálnia kell az adott büntetés kiszabásának valamennyi törvényi feltételét; nem elegendő tehát önmagában arra szorítkozni, hogy a téves minősítés alapján kiszabott büntetés a helyes minősítéshez tartozó törvényi kereten belüli-e. A Be. szerinti szabályozás értelme éppen az, hogy a törvénysértő minősítés esetében akkor is szükséges a kiszabott büntetés vizsgálata, ha az a helyes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretén belüli, és a vizsgálat eredményétől függ, hogy a kiszabott büntetés is törvénysértővé vált-e.
[25] A Be. hivatkozott szabályozása alapján azonban továbbra is irányadó, hogy a büntetés felülvizsgálatára eleve csak akkor kerülhet sor, ha az indítványban a felülvizsgálatot lehetővé tevő törvénysértésre – azaz jelen esetben a téves minősítésre – vonatkozó hivatkozás alapos. Ellenkező esetben – tehát amennyiben a minősítés törvényes, anyagi jogszabálysértés nem történt, vagy történt ugyan, de a jogerős ítéletben kiszabott büntetés annak kiküszöbölése mellett sem sértene bírói mérlegelést nem tűrő szabályt – a büntetés önálló felülvizsgálatára már nincs lehetőség (BH 2016.264.II., 2012.239., EBH 2011.2387.II., BH 2005.337.III.).
[26] A kifejtetteken túl a felülvizsgálati eljárásban további lényeges szabály, hogy annak során a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 423. § (1) bek.]; a felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak sincs helye [Be. 388. § (2) bek., Be. 419. § (1) bek.]. A Legfőbb Ügyészség átiratában éppen az előbbi szabály megsértése miatt tartotta a védő felülvizsgálati indítványát törvényben kizártnak.
[27] Kétségtelen, hogy a védő indítványában megjelölt olyan tényeket, amelyek a tényállásban nem, vagy eltérően szerepelnek; hivatkozott téves jegyzőkönyvezésre, iratok között elfekvő bizonyítéknak a megállapított tényállásba fel nem vett tartalmára, valamint a bizonyítékok alapján – álláspontja szerint – levonható, de a bíróság által le nem vont ténybeli következtetésekre is.
[28] Az indítvány azonban nem arra irányult, hogy a Kúria változtassa meg a jogerős ítélet ténymegállapításait, és állapítsa meg, hogy az elvételt megelőzően az I. r. terhelt elejtett akár 2000, akár 7000 forintot, és főként nem célozta azt, hogy a Kúria azt állapítsa meg, miszerint a sértettől elvett pénz az I. r. terhelt tulajdona volt. Ezért azon hivatkozása, miszerint az I. r. terhelt a jogerős ítéletben felrótt magatartásával, és az abban rögzített tudati tények alapulvétele mellett – az indítvánnyal nem támadott testi sértés bűntettén túl – nem a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző rablás bűntettét, hanem az egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a korábbi Btk. 368. § (1) bekezdésébe ütköző önbíráskodás bűntettét követte el, megfelel a Be. 416. § (1) bekezdés b) pont első fordulata szerinti felülvizsgálati oknak. Annak alapos volta esetében ugyanis az irányadó büntetési tétel nem két évtől tizenegy évet el nem érő, hanem egy évtől hét év hat hónapig terjedő szabadságvesztés lenne; ekként valóban vizsgálat tárgyát képezné, hogy a jogerős ítéletben kiszabott büntetés e keretek között is törvényes-e.
[29] Ezért az indítványban foglalt jogkérdés – az ügyészi állásponttól eltérően – felülvizsgálat tárgya lehet, azt azonban a konkrét ügyre vonatkozóan az indítványnak az irányadó tényállástól részben eltérő ténybeli hivatkozásait figyelmen kívül hagyva, a Be. 423. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével kell elbírálni {BH 2017.284. indokolás [31] bekezdés}.
[30] A Kúria a Be. 416. § (1) bekezdés b) pont első fordulata alapján megvizsgálta, hogy az I. r. terhelt erőszakos vagyon elleni bűncselekményének rablás bűntettekénti minősítése törvényes-e.
[31] Ennek kapcsán a Kúria elsőként arra mutat rá, hogy az önbíráskodás és a rablás elkövetési magatartása ugyanaz. Az önbíráskodást azt követi el, aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, míg a rablásnak az I. r. terhelt terhére megállapított alakzatát az, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
[32] Jelen esetben nem vitás, hogy az I. r. terhelt előbb testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, majd erőszakkal pénzt vett el (pénz elvételének tűrésére kényszerítette) a sértettet. Következésképp a cselekmény minősítése szempontjából az elhatárolás alapja kizárólag az, hogy az I. r. terhelt célzata az erőszakos pénzelvétel során jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének érvényesítésére, avagy idegen dolog jogtalan elsajátítására terjedt-e ki (vö. BH 1999.293., 1995.80., 1993.718.).
[33] E körben a Be. 423. § (1) bekezdése alapján irányadó tényállás az alábbi releváns ténymegállapításokat tartalmazza:
– az I. r. terhelt arra hivatkozva kérte a sértett kezében lévő 2000 forintost, hogy az az övé, azt előbb ejtette a földre,
– ugyanakkor rögzítette, miszerint nem lehetett megállapítani, hogy az I. r. terhelt valóban elejtett-e 2000 forintot,
– tényként állapította meg viszont azt, hogy a sértett nem vett fel pénzt a padlóról, és
– az I. r. terhelt által elvett 7000 forint a sértett tulajdona volt.
[34] Következésképp az irányadó tényállásból egyértelműen kitűnik, hogy az I. r. terhelt igénye tényszerűen nem volt jogos. Ezen túlmenően azonban a tényállásból hiányoznak az olyan tartalmú következtetés ténybeli alapjai is, amelyből az következne, hogy az I. r. terhelt a 7000 forint elvételét jogosnak vélte volna.
[35] Ekként 7000 forintnak az I. r. terhelt általi leejtése – az irányadó tényállás szerint – fel sem merült, csupán 2000 forintnak az I. r. terhelt általi földre ejtése kapcsán tartalmaz a tényállás – annak meg nem állapítható voltára vonatkozó – megállapítást. Olyan jogi következtetés levonására, miszerint az I. r. terhelt a 7000 forint elvételét a sértettől jogosnak vélte, akkor lenne alap, ha a bíróság azt állapította volna meg, hogy az I. r. terhelt ejtett le, a sértett pedig vett fel – azonos összegű – pénzt a padlóról. Ezzel szemben a bíróság jogerős ítéletében – a korábban írtak szerint – az elsőként írt tényt nem állapította meg, a másodiknak pedig az ellenkezőjét állapította meg.
[36] Következésképp az I. r. terhelt erőszak, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával számára idegen dolgot vett el a sértettől úgy, hogy a tudata nem jogosnak vélt igény érvényesítésére, hanem jogtalan eltulajdonításra terjedt ki. Cselekményének rablás bűntetteként való minősítése ezért törvényes.
[37] A minősítés törvényes voltára tekintettel – a korábban írtak szerint – a büntetés felülvizsgálatára már nem is kerülhetett sor.
[38] Megjegyzi a Kúria, hogy az I. r. terhelt erőszakos vagyon elleni cselekményének rablás bűntetteként való minősítést az sem érintette volna, ha az elvett összeg egy része tekintetében a bíróság jogerős ítéletében annak jogos vagy jogosnak vélt voltát állapította volna meg. Ilyen esetben az egy magatartással elvett összeg jogi jellegét egységesen kell megítélni, és mivel 2000 forint ellenében 7000 forint egyidejű elvétele akkor is jogtalan, ha annak van részben jogos vagy jogosnak vélt része, ezért a cselekmény ebben az esetben is egységesen rablás bűntettének minősült volna; azaz a büntetés felülvizsgálatának lehetősége akkor sem nyílt volna meg. Másképpen szólva, kétségtelen, hogy a felbujtó nem felel a tettes minőségi túllépéséért (azaz a más bűncselekményt megvalósító tettesi magatartásért), azonban nyilvánvaló, hogy egyazon személy magatartása esetében, ilyen különbségtételnek helye nincs. Tehát akár volt, akár nem volt korábbi tudattartalom 2000 forint mértékéig jogos vagy jogosnak vélt igényre, a 7000 forint elvétele kétségtelen jogtalan volt, s ezért ezen szándék alapján rablás valósult meg.
[39] Megjegyzi továbbá a Kúria azt is, hogy az I. r. terhelt édesanyja az eljárás során a felülvizsgálati indítványra vonatkozó több beadványt is benyújtott, melyek 2017. június 15., 2017. június 19., 2017. július 3., 2017. augusztus 10., 2017. augusztus 28., 2017. november 13. és 2017. november 15. napján érkeztek a Kúriára. A Be. 417. § (1) bekezdésére tekintettel a nagykorú terhelt hozzátartozója felülvizsgálati indítvány előterjesztésére, és ekként észrevételek, indítványok tételére sem jogosult. Ezért e beadványok nem képezték a felülvizsgálati eljárás tárgyát, amint erről a Kúria időközben a terhelt édesanyját és védőjét is tájékoztatta.
[40] Ekként a Kúria – miután nem észlelt olyan, a felülvizsgálati indítványban nem szereplő eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdésében írtaknak megfelelően köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat az I. r. terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 908/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás