• Tartalom

1593/2018. (XI. 22.) Korm. határozat

1593/2018. (XI. 22.) Korm. határozat

a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításához kapcsolódó intézkedésekről szóló együttműködési megállapodás megkötéséről

2018.11.23.

A Kormány

1. felhatalmazza az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Kormány és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötendő, a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításához kapcsolódó intézkedésekről szóló együttműködési megállapodást a Kormány nevében aláírja;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2018. december 15.

2.1

1

A 2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére