• Tartalom

1642/2018. (XII. 5.) Korm. határozat

1642/2018. (XII. 5.) Korm. határozat

a MÁV-START Zrt. „EUROFIMA 11” szerződésszámú hitelének visszafizetéséről

2018.12.05.

A Kormány támogatja a MÁV-START Zrt. 26 943 000 euró összegű, „EUROFIMA 11” szerződésszámú hitelének részbeni állami támogatással történő rendezését, amely cél megvalósítása érdekében

1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XXII. Miniszterelnöki Kormányiroda fejezet, 21. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások alcímen belül a 6. Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok bérfejlesztésének ellentételezése jogcímcsoport terhére 1 865 000 000 forint összegű forrás egyszeri átcsoportosítását a 9. Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása jogcímcsoport javára, az 1. melléklet szerint;

Felelős: pénzügyminiszter

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: azonnal

2. egyetért azzal, hogy az 1. pontban meghatározott forrás a MÁV Zrt. számára nyújtott célzott állami támogatásként, a MÁV-START Zrt. 26 943 000 euró összegű, „EUROFIMA 11” szerződésszámú hitelének visszafizetésére kerüljön felhasználásra;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

3. egyetért azzal, hogy a MÁV-START Zrt. 26 943 000 euró összegű, „EUROFIMA 11” szerződésszámú hitele az 1. pontban biztosított forrás feletti mértékben refinanszírozásra kerüljön, és felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával a refinanszírozás érdekében a szükséges lépéseket tegye meg;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

4. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az „EUROFIMA 11” szerződésszámú hitelének visszafizetése érdekében a MÁV Zrt. felé a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: azonnal

1. melléklet az 1642/2018. (XII. 5.) Korm. határozathoz

XXII. Miniszterelnöki Kormányiroda

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2018.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXII.

 

 

 

 

 

Miniszterelnöki Kormányiroda

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21

 

 

 

 

 

Központi kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

376251

 

 

 

9

 

 

 

 

 

Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 865 000 000

 

 

 

367684

 

 

 

6

 

 

 

 

 

Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok bérfejlesztésének ellentételezése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 865 000 000

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I. n.év

II. n.év

III. n.év

IV. n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

1 865 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 865 000 000

Pénzügyminisztérium

 

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére