• Tartalom

1688/2018. (XII. 17.) Korm. határozat

1688/2018. (XII. 17.) Korm. határozat

a 2019. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről1

2019.06.26.

1. A Kormány a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól szóló 190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján engedélyezi az 1. melléklet szerinti 2019. évi gyakorlatokhoz, kiképzésekhez és egyéb katonai tevékenységekhez (a továbbiakban együtt: gyakorlat) kapcsolódó határátlépéssel járó csapatmozgásokat.

2. Az engedély a Magyar Honvédség gyakorlaton való részvételének, a gyakorlaton részt vevő külföldi fegyveres erők államhatáron való átlépésének és az ország területén történő átvonulásának, illetve átrepülésének engedélyezését is jelenti, ha az engedélyezés feltételei egyébként fennállnak.

3. Az 1. mellékletben megjelölt, a Magyar Honvédséghez és a külföldi fegyveres erőkhöz tartozó kontingensek küldése, fogadása, illetve átvonulása – az adott gyakorlaton való részvételhez szükséges és indokolt mennyiségű – saját rendszeresített gép- és harcjárműveikkel, híradó és kommunikációs eszközeikkel, fegyverzetükkel, lőszer- és robbanóanyag-ellátmányukkal, felszerelésükkel és a szállításukhoz szükséges járművekkel történhet.

4. Ha a gyakorlat jellege azt indokolja, az engedély az 1. mellékletben meghatározott időtartamokon belül, a résztvevők – a vonatkozó összlétszám kereteit meg nem haladó – váltása érdekében történő, többszöri határátlépésére is vonatkozik.

5. A Kormány hozzájárul ahhoz, hogy az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 5. sora (CIMIC/PSYOPS felkészítési rendezvények) és 10. sora [(V4/EU BG/Balti felkészítések, kiképzések (COMMON CHALLENGE, BLAZING LANCE, SPRING CHALLENGE, WINTER CHALLENGE)] sora, valamint az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 5. sora (BLACK SEA/BALKANS REGION EXERCISES) szerinti nemzetközi gyakorlat Magyarország területén – a vagyonkezelővel vagy a tulajdonossal előzetes megállapodás függvényében – a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő ingatlanon kívül is végrehajtható.

6. Ez a határozat 2019. január 1-jén lép hatályba.

7.2

1. melléklet az 1688/2018. (XII. 17.) Korm. határozathoz3

A 2019. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzéke
1. A Magyar Honvédség részvételével tervezett, külföldi fegyveres erők átvonulásával is járó NATO/EU gyakorlatok és kiképzési rendezvények

Fsz.

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Létszám (fő)

legfeljebb

1.

Nemzetközi altiszti tábor

MH vez. zls.

Szlovénia,
Horvátország

I. és III.

negyedév

5

2.

TRIDENT JUPITER

MH ÖHP

NATO tagállamok

II-IV.

negyedév

150

3.

BLISTER

MH ÖHP

Németország

II-III.

negyedév

20

4.

STEADFAST INTEREST

MH ÖHP

Románia

III-IV.

negyedév

50

5.

CIMIC/PSYOPS felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO és EU
tagállam

Magyarország

I-IV.

negyedév

300

6.

NRF víztisztító szakasz felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO tagállam

I-IV.

negyedév

80

7.

Multifunkciós ABV védelmi szakasz felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO tagállam

I-IV.

negyedév

100

8.

CJ-CBRN-JAT/

SIBCRA/LABDECON felkészítő/minősítő rendezvényei

MH ÖHP

NATO tagállam

I-IV.

negyedév

70

9.

C-IED felkészítések

MH ÖHP

NATO/EU tagállamok

I-IV.

negyedév

30

10.

V4/EU BG/Balti felkészítések, kiképzések
(COMMON CHALLENGE,
BLAZING LANCE

SPRING CHALLENGE
WINTER CHALLENGE)

MH ÖHP

V4 tagországok, Balti államok

Magyarország

I-IV.

negyedév

2000

11.

EURETEX gyakorlat

MH ÖHP

Spanyolország

III-IV.

negyedév

50

12.

MH Parancsnokság nemzetközi műveleti felkészítése

MH ÖHP

NATO tagállamok

I-IV.

negyedév

50

13.

Többnemzeti Közép-Európai Hadosztály Parancsnokság
(MND-CE) felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO tagállamok

I-IV.

negyedév

50

14.

NEWFIP elektronikai hadviselés gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

I-II.

negyedév

250

15.

TOREJON ADVANTAGE

MH ÖHP

Spanyolország

I. és III.

negyedév

20

16.

RAMSTEIN AMBITION

MH ÖHP

Németország

II.

negyedév

20

17.

NATINAMDS

gyakorlatokon való részvétel

MH

ÖHP

NATO tagállamok
Magyarország

I-IV.

negyedév

100

18.

NATO TACEVAL program rendezvényei

MH ÖHP

NATO vagy NATO Partner ország

I-IV.

negyedév

100

19.

RSM, egyéni beosztásúak missziós felkészítései

MH ÖHP

NATO EU tagállamok
Lengyelország

I-IV.

negyedév

120

20.

JTAC/TACP

előretolt/harcászati repülésirányító kiképzés

MH ÖHP

Magyarország,
NATO

tagállam

I-IV.

negyedév

50

21.

NATO Joint Airspace Control tanfolyam

MH ÖHP

Magyarország, Németország

I-II.

negyedév

50

22.

MOVCON MILU szállítás tervezői gyakorlat

MH

ÖHP

NATO

tagállam

I-II.

negyedév

5

23.

NATO CREVAL rendezvények

MH ÖHP

NATO vagy NATO Partner ország

I-IV.

negyedév

20

24.

NSHQ/SOCEUR/V4 Különleges Műveleti felkészítések

MH ÖHP

Magyarország,

NATO

tagállamok

IV.

negyedév

50

25.

Különleges Műveleti törzsek (R-SOCC) felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

Magyarország,

NATO tagállamok

II.

negyedév

180

26.

NRF Különleges Műveleti felkészítések
(COBRA)

MH ÖHP

NATO tagállamok,
Lengyelország

IV.

negyedév

350

27.

NRF logisztikai felkészítések

MH ÖHP

NATO tagállamok

I-IV.

negyedév

30

28.

CWIX gyakorlat

MH ÖHP

Lengyelország

I-II.

negyedév

50

29.

Nemzeti Telepíthető Híradó és Informatikai Század (NCISG / 3NSB / DCM-E) nemzetközi gyakorlatai

MH ÖHP

NATO tagállam

I-IV.

negyedév

250

30.

VIGOROUS WARRIOR 2019

MH EK

Románia

II.

negyedév

20

31.

CAPABLE LOGISTICAN 2019

MH LK

Lengyelország

II.

negyedév

100

32.

STEADFAST FLOW 2019

MH LK

Törökország

III.

negyedév

10

33.

STEADFAST FOUNT 2019

MH LK

Belgium

II.

negyedév

10

34.

BRILLIANT BLUEPRINT 2019

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. negyedév

20

35.

NRDC ITA felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Olaszország

I-IV. negyedév

100 fő

2. Az MH és külföldi fegyveres erők részvételével tervezett, külföldi fegyveres erők átvonulásával is járó két- és többoldalú megállapodásokon alapuló gyakorlatok és kiképzések

Fsz.

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Létszám (fő)

leg- feljebb

1.

MLF felkészítések

MH ÖHP

Olaszország, Szlovénia

I-IV.

negyedév

200

2.

WISE FORESIGHT
HUN-ROU többnemzetiségű zászlóalj közös gyakorlat

MH ÖHP

Románia
Magyarország

III-IV.

negyedév

100

3.

BLONDE AVALANCHE Többnemzeti katasztrófa elhárító gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország/
TISZA többnemzeti zászlóalj tagállamok

III-IV.

negyedév

300

4.

SZENTESI FOKOS I-II

MH ÖHP

Magyarország

I-III.

negyedév

700

5.

BLACK SEA/
BALKANS REGION EXERCISES

MH ÖHP

Magyarország
NATO tagállamok és NATO Partner országok

II-III.

negyedév

2500

6.

IMMEDIATE RESPONSE

MH ÖHP

Horvátország, Szlovénia,
Magyarország

II-III.

negyedév

65

7.

SHARP LYNX

MH ÖHP

Horvátország
Magyarország

II-III.

negyedév

250

8.

SWIFT RESPONSE

MH ÖHO

Szlovénia,
Magyarország

II-III.

negyedév

50

9.

DETONATOR

MH ÖHP

Lettország

I-IV.

negyedév

15

10.

CZECH LION

MH ÖHP

Csehország

III.

negyedév

60

11.

BLASTING CAP amerikai-magyar tűzszerész felkészítés

MH ÖHP

Magyarország/
Németország

II.

negyedév

15

12.

PURPLE FIELD

MH ÖHP

Szerbia

II.

negyedév

70

13.

BREAKTHROUGH

MH ÖHP

Magyarország

II-III.

negyedév

2000

14.

SIBCRA

MH ÖHP

Olaszország

III-IV.

negyedév

10

15.

TISZA

MH ÖHP

Szerbia
Románia
Magyarország

II-IV.

negyedév

100

16.

BRAVE WARRIOR zászlóalj harccsoport gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

III-IV.

negyedév

2000

17.

TOXIC VALLEY gyakorlat

MH ÖHP

Szlovákia

III-IV.

negyedév

25

18.

STRONG WILL
magyar-francia-amerikai felderítő és elektronikai hadviselés kiképzés

MH ÖHP

Magyarország

II-IV.

negyedév

140

19.

Amerikai-magyar elektronikai hadviselés keresztképzés

MH ÖHP

Magyarország

I-IV.

negyedév

25

20.

NEIGHBOURS szerb-magyar gyakorlat

MH ÖHP

Szerbia,
Magyarország

III-IV.

negyedév

70

21.

IRON CAT magyar-szerb közös flottilla kiképzés

MH ÖHP

Szerbia

II-III.

negyedév

50

22.

IANUS HUMINT gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország,
NATO tagállam

I-III.

negyedév

70

23.

SÁRARANY MEZŐ

MH ÖHP

Szlovákia

III-IV.

negyedév

50

24.

Tüzérségi tűzmegfigyelő (JFO) felkészítések

MH ÖHP

Németország

I-IV.

negyedév

35

25.

Műszaki (MILENG) felkészítések, kiképzések

(Tűzszerész és hídépítő képesség érdekében)

MH ÖHP

NATO tagállam,
Svájc,
Magyarország

I-IV.

negyedév

70

26.

GATOR tűzszerész célfelkészítés

MH ÖHP

USA

I-IV.

negyedév

5

27.

Szlovák–magyar közös búvár kiképzés

MHP

Szlovákia

II–IV.

negyedév

40

28.

HUN-USA közös kiképzések
(STEPPE ARCHER)

MH ÖHP

Magyarország

I-IV.

negyedév

1000

29.

CETATEA

MH ÖHP

Románia

III-IV.

negyedév

30

30.

SCORPION LEGACY 2019

MH ÖHP

Románia

III-IV.

negyedév

5

31.

DYNAMIC FRONT

MH ÖHP

Németország

I.

negyedév

200

32.

TOXIC LANCE

MH ÖHP

Szlovákia

I-II.

negyedév

50

33.

COOPERATIVE SECURITY

HM VIF

Magyarország

IV.

negyedév

300

34.

COOPERATIVE SAREX

MH ÖHP

Magyarország

III.

negyedév

300

35.

AMPLE STRIKE repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Csehország

III.

negyedév

50

36.

SCANNED SKY (PÁSZTÁZOTT LÉGTÉR)

MH ÖHP

Magyarország

II-IV.

negyedév

320

37.

NRF felkészítési rendezvények
(DRAGON 2019)

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV.

negyedév

50

38.

TOBRUQ LEGACY/TOBRUQ ARROW

légvédelmi rakéta gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország,
Lengyelország

II.

negyedév

300

39.

Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés (CJPRSC) gyakorlat

MH ÖHP

NATO tagállam
Magyarország

I-IV.

negyedév

100

40.

HUN-Colorado-New York -Ohio Nemzeti Gárda felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Magyarország / USA

II-III.

negyedév

200

41.

Légi utántöltés

(Air to Air Refuelling)

MH ÖHP

NATO

tagállam,
Magyarország

I-IV.

negyedév

50

42.

EDA European Air Transport Fleet Training

MH ÖHP

EU tagállam

III-IV.

negyedév

30

43.

CROSS LANDING

román-magyar légi kutató-mentő gyakorlat

MH ÖHP

Románia,

Magyarország

III-IV.

negyedév

100

44.

BLUE HORIZON

MH ÖHP

Magyarország,

NATO tagállam

III-IV.

negyedév

110

45.

Ejtőernyős válogatott felkészítései

MH ÖHP

NATO/EU tagállamok,

EAE

I-IV.

negyedév

100

46.

Ejtőernyős nemzetközi kiképzések

MH ÖHP

NATO/EU tagállamok
Magyarország

I-IV.

negyedév

100

47.

LORD MOUNTAIN szlovén-magyar helikopter kiképzés

MH ÖHP

Szlovénia

II-III.

negyedév

40

48.

Hajózó állomány szimulátoros felkészítése

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV.

negyedév

30

49.

EDA BLACK BLADE

MH ÖHP

Csehország

I-II.

negyedév

60

50.

ADRIATIC STRIKE gyakorlat

MH ÖHP

Szlovénia,
Magyarország

II-III.

negyedév

100

51.

Magyar-amerikai-brit közös kiképzések

MH ÖHP

Magyarország/GBR/USA

NATO tagállam

I-IV.

negyedév

300

52.

CAS légierő kiképzés

MH ÖHP

Magyarország,
NATO EU tagállam

I-IV.

negyedév

100

53.

TLP gyakorlat

MH ÖHP

Spanyolország

III-IV.

negyedév

50

54.

Regionális Légi Kutató-mentő gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

II-III.

negyedév

100

55.

MATC gyakorlatok, gyakorlások

MH ÖHP

NATO és NATO Partner tagállam

I-IV.

negyedév

50

56.

Különleges Műveleti Légiszállítású Harccsoport (SOATU) nemzetközi kiképzések

MH ÖHP

NATO

tagállam

I-IV.

negyedév

40

57.

MAG légierő harcászati nap

MH ÖHP

NATO/EU

tagállam

III.

negyedév

100

58.

EUROPEAN ENDEAVOUR

MH ÖHP

NATO/EU

tagállam

III-IV.

negyedév

50

59.

KALKAR SKY

MH ÖHP

Németország

III-IV.

negyedév

30

60.

INTERCEPTOR gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

Románia

III.-IV.

negyedév

30

61.

NORTHERN STRIKE/
RED FLAG
HUN-Michigan-Ohio NG felkészítési rendezvények

MH ÖHP

USA

II-III.

negyedév

15

62.

DOBEX/TALEX

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

IV.

negyedév

15

63.

FLSC repülőkiképzés

MH ÖHP

Svédország

I-II.

negyedév

20

64.

BOLD QUEST

MH ÖHP

Finnország

I-II.

negyedév

15

65.

SAFETY TRANSPORT

MH ÖHP

Magyarország,
Németország

I-III.

negyedév

100

66.

BLACK SWAN-19 / TROJAN FOOTPRINT-SOUTH

MH ÖHP

Magyarország/

NATO EU tagállamok

II.

negyedév

1000

67.

FORT 19 különleges műveleti gyakorlat

MH ÖHP

Lengyelország

III.

negyedév

80

68.

Horvát-magyar különleges műveleti búvár kiképzés

MH ÖHP

Horvátország
Magyarország

II.

negyedév

50

69.

JCET magyar-amerikai közös különleges műveleti felkészítés

MH ÖHP

Magyarország,
NATO EU tagállamok

III.

negyedév

320

70.

USA Nemzeti Gárda 2021. évi gyakorlatának felkészítő rendezvényei

MH ÖHP

USA

I-IV.

negyedév

150

71.

ALLIED SPIRIT

HVK KIKCSF

Németország

I-II.

negyedév

100

72.

AUSTERE CHALLENGE

MH ÖHP

NATO tagállam

I-IV.

negyedév

50

73.

ATP-45 manuális értékelő felkészítés

HVK HTCSF

Magyarország

II.

negyedév

15

74.

Biológiai mintavevő és elemző felkészítés ATP-45 manuális értékelő felkészítés

HVK HTCSF

Magyarország

IV.

negyedév

10

75.

GEO MRE 19 felkészítő gyakorlaton való részvétel

MH HFKP

Németország, Grúzia

I. és IV.

negyedév

110

76.

SLOVAK SHIELD

MH ÖHP

Szlovákia

II-III. negyedév

60

77.

AIR WOLF HUNTING 2019 regionális helikopteres gyakorlat

MHP

Magyarország

III–IV.

negyedév

200

3.    Magyarország területén és légterén történő további áthaladások és átrepülések

Fsz.

A tevékenység megnevezése

A feladat tervezett időpontja

Engedélyezett létszám

1.

KFOR (NATO) Koszovó békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

2.

EUFOR ALTHEA misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

3.

NATO RSM misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

4.

Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépés keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

5.

UNFICYP misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

6.

EUTM Mali misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

7.

EUTM Somalia misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

8.

MINURSO Nyugat-Szahara misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

9.

MINUSCA Közép-Afrikai Köztársaság misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

10.

EUNAVFOR MED misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

11.

ENSZ UNIFIL békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

12.

MFO békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

13.

EUTM RCA Közép-Afrikai Köztársaság misszió keretében történő áthaladások

I–II. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

14.

EUMM Georgia misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

15.

A Pápán települő Stratégiai Légiszállítási Képességgel kapcsolatos katonai szállítás jellegű csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

16.

A Pápán települő Stratégiai Légiszállítási Képességgel kapcsolatos, a magyar felségjelű légijárművekhez kötődő kiképzési jellegű csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

17.

Szövetséges felderítő légijárművek áthaladása a magyar légtérben

I–IV. n. é.

18.

Joint Combined Exchange Training szövetségesi gyakorlatok

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

19.

DCM-E csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 250

20.

NFIU HUN csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 50

21.

Very High Readiness Joint Task Force–
VJTF áthaladási gyakorlatok

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

22.

NATO 2019. évre vonatkozó kiképzések és gyakorlatok hivatalos listáiban szereplő NATO és nemzeti kiképzési rendezvények és gyakorlatok érdekében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

23.

EU 2019. évre vonatkozó kiképzések és gyakorlatok hivatalos listáiban szereplő EU és nemzeti kiképzési rendezvények és gyakorlatok érdekében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

24.

GEO MRE ROTO IX, georgiai zászlóaljak missziós felkészítése

I. és III. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

25.

COMBINED RESOLVE XII.

III.–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

26.

SABER GUARDIAN

II. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

27.

AGILE SPIRIT

II–III. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

28.

RAPID TRIDENT

II–III. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

29.

SABER JUNCTION

III. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

1

A határozatot az 1686/2019. (XII. 10.) Korm. határozat 7. pontja hatályon kívül helyezte 2020. január 1. napjával.

2

A 7. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet az 1379/2019. (VI. 25.) Korm. határozat 1. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére