• Tartalom

2/2018. (XII. 17.) AM KÁT utasítás

2/2018. (XII. 17.) AM KÁT utasítás

a Földművelésügyi Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2015. (XI. 12.) FM KÁT utasítás módosításáról1

2019.01.01.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (5) bekezdés f) pontjában foglaltak alapján, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 75. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 17. § (1) bekezdésére is tekintettel – a következő utasítást adom ki:

1. § A Földművelésügyi Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2015. (XI. 12.) FM KÁT utasítás (a továbbiakban: Szabályzat) 55. §-a a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A Minisztérium által fizetett napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának 86%-a.
(6) A Minisztérium által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának 86%-a. A hazautazással kapcsolatos költségtérítés felső korlátjának a tárgyévre vonatkozó mértékét a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter minden év január 25-ig a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közleményként teszi közzé.”

2. § A Szabályzat 57. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

57. § (1) Ha
a) a Munkatárs állandó vagy ideiglenes lakóhelye és munkahelye között nem közlekedik tömegközlekedési eszköz,
b) a Munkatárs munkarendje miatt tömegközlekedési eszközt nem vagy csak hosszú (legalább napi két órát meghaladó) várakozással tudna igénybe venni,
c) a Munkatárs mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, ideértve azt az esetet is, ha a Munkatárs munkába járását hozzátartozója (házastársa, egyeneságbeli rokona, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülője és testvére, élettársa, egyeneságbeli rokon házastársa, házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és testvér házastársa) biztosítja,
d) a Munkatársnak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van,
részére – kérelmére – a közigazgatási államtitkár engedélyével az SZJA törvényben foglalt költségtérítés számolható el.
(2) A saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítéseként a Munkatárs részére a munkában töltött napokra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével kilométerenként az SZJA törvény 25. § (2) bekezdésében meghatározott összeg fizethető adómentesen. Üzemanyagköltség, amortizáció címén egyéb térítés a munkába járáshoz nem igényelhető. Az érintett munkahelye és lakóhelye közötti útvonalra gépjárművel történő munkába járás címén költséget nem számolhat el.
(3) A saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítésének engedélyezése iránti kérelmet a GF-hez kell benyújtani, amelynek tartalmaznia kell a kérelmet alátámasztó indokokat, dokumentumokat (így például lakcímkártya másolata; menetrend; útvonalterv; orvosi igazolás; bölcsőde, vagy köznevelési intézmény igazolása, forgalmi engedély másolata), illetve a tömegközlekedési eszközzel vagy saját gépjárművel történő munkába járás munkáltatót terhelő költségeinek összehasonlítását. A kérelem engedélyezéséről a GF tájékoztatja a Munkatársat.
(4) A Munkatárs az (1) bekezdés szerinti jogosultságát érintő változást 8 napon belül köteles bejelenteni a GF részére.”

3. § A Szabályzat 58. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A költségtérítés számfejtése az útnyilvántartásban regisztrált kilométerek és az SZJA törvényben meghatározott, az 57. § (2) bekezdése szerinti adómentesen adható térítési díj alapján történik.”

4. § A Szabályzat 64. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

64. § A cafetéria-rendszer a Széchenyi Pihenő Kártya (a továbbiakban: SZÉP kártya) juttatás kedvezményes adófizetési kötelezettséggel nyújtható cafetéria-juttatást tartalmazza az SZJA törvény 71. § (1) bekezdésében és a Kttv. 151. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.”

5. § A Szabályzat 65. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az éves keretösszeg a tárgyévben a 64. §-ban meghatározott juttatási forma igénybevételére használható fel. A tárgyévben igénybe nem vett keretösszeg nem vihető át a következő évre azokban az esetekben sem, ha a Munkatárs az igénybejelentését elmulasztotta, és pénzbeli megváltására sincs lehetőség.”

6. § A Szabályzat 66. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Munkatárs a GF által rendelkezésre bocsátott formanyomtatvány szerint köteles a tárgyév február 15-ig nyilatkozni a SZÉP kártya juttatás alszámlánkénti számlaszámainak megadásával.
(2) Év közben a Minisztériumnál jogviszonyt létesítő, áthelyezett Munkatársnak, valamint annak a Munkatársnak, akinek a jogosultsága a 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok megszűntével év közben keletkezik, az első munkában töltött napját követő 10 munkanapon belül kell nyilatkoznia a GF által részére megállapított időarányos keretösszeg felhasználásáról, az általa választott juttatások formájáról, mértékéről és a SZÉP kártya juttatás alszámlánkénti számlaszámairól.”

7. § A Szabályzat 2. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

8. § A Szabályzat 1. § (1) bekezdésében az „a Földművelésügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „az Agrárminisztérium” szöveg lép.

9. § Hatályát veszti a Szabályzat 63. § (2) bekezdése.

10. § Ez az utasítás 2019. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 2/2018. (XII. 17.) AM KÁT utasításhoz

„2. melléklet az 1/2015. (XI. 12.) FM KÁT utasításhoz

A cafetéria-rendszerbe tartozó SZÉP kártya juttatásra vonatkozó különös szabályok
1.1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdése szerinti munkáltatói juttatást (SZÉP kártya juttatás) a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató a munkavállalóval kötött, pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására irányuló keretszerződés alapján nyitott és vezetett, olyan korlátozott rendeltetésű fizetési számlán írja jóvá, amelyen lévő pénzeszközök kizárólag a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendeletben meghatározott célokra használhatók fel.
1.2. A SZÉP kártya egy műanyag elektronikus utalványkártya, amely mögött három különböző szolgáltatás megvásárlására használható alszámla van, amelyre a munkáltató támogatást utalhat:
a) szálláshely alszámlára szálláshely szolgáltatásra legfeljebb évi 225 ezer forint,
b) vendéglátás alszámlára melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) étkezési szolgáltatásra legfeljebb évi 150 ezer forint,
c) szabadidő alszámlára a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásra legfeljebb évi 75 ezer forint
összegben.
1.3. A SZÉP kártyára egy időben több munkáltatótól is juttatható támogatás, ebben az esetben a megadott éves keretösszegeket együttvéve kell meghatározni. A SZÉP kártya megrendelését – az év közbeni belépés esetét is ideértve – kizárólag csak a Munkatárs igényelheti a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltatónál szerződés megkötésével.
1.4. Évközi belépés esetén az új belépőnek nyilatkoznia kell az 1.2. és az 1.3. pont alapján a tárgyévben részükre SZÉP kártyára elutalt juttatások mértékéről alszámlánként.
1.5. A pénzforgalmi szolgáltató a munkavállalóval szemben jogosult a SZÉP kártya juttatásként átutalt, az utalás évét követő második naptári év május 31-éig fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére díjat felszámítani. A felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3%-a lehet. A fel nem használt juttatás kapcsán felmerülő költségeket a GF nem téríti meg a Munkatárs részére.
1.6. Az elveszett, ellopott vagy megrongálódott kártyák pótlása esetén a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató a kártya-előállítás és -kézbesítés költségét a Munkatársra hárítja.
1.7. A pótkártya, valamint a közeli hozzátartozó és élettárs részére igényelhető társkártya megrendelése a Munkatárs feladata. A pót- és társkártya előállítási és kézbesítési költsége a cafetéria-keretösszeg terhére nem számolható el.
1.8. A GF a SZÉP kártya alszámláit a Munkatárs által igényelt összegben évente egy alkalommal történő utalással tölti fel tárgyév március 31. napjáig. Év közbeni belépés esetén a GF az igénybejelentést követő második hónap végéig tölti fel a SZÉP kártya alszámláit.
1.9. A Minisztériumnál próbaidejét töltő Munkatárs részére az igényelt összeg SZÉP kártya alszámlákra történő feltöltése a próbaidő lejárta után, illetve tárgyévet követő lejárat esetén tárgyév december 20. napjáig történik meg.
1.10. A munkáltató által a SZÉP kártyára utalt összeg legalább 10 000 Ft.
1.11. A SZÉP kártyát a Munkatárs kérésére az általa megadott címre a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató juttatja el.”
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2019. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére