BK ÍH 2018/2.
BK ÍH 2018/2.
2018.03.01.
Ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy a Btk. hatálybalépését követően emelkedett jogerőre, a Btk. 93-96. §-ában foglaltakat kell alkalmazni [A Btk. hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (Btká.) 3. §-a, Btk. 93-96. §].
Az elítélt jogerős és végrehajtásra váró szabadságvesztés büntetéseit a törvényszék összbüntetésbe foglalta, és annak tartamát a többszörös visszaeső elítélttel szemben 7 év 8 hónap tartamú fegyház fokozatú szabadságvesztésben állapította meg azzal, hogy az elítélt legkorábban az összbüntetésben megállapított szabadságvesztés háromnegyed részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A főügyészség ezt követően indítványozta, hogy a bíróság különleges eljárásban az elítéltet zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, mert a többszörös visszaeső nem bocsátható feltételes szabadságra, ha a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani, függetlenül attól, hogy ilyen rendelkezést egyik alapítélet sem tartalmazott. A törvényszék az ügyészi indítványt elutasította.
A törvényszék végzése ellen a főügyészség jelentett be fellebbezést a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés utólagos módosítására irányuló ügyészi indítvány elutasítása miatt.
A fellebbviteli főügyészség az átiratában indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú végzést megalapozatlanság okából helyezze hatályon kívül, és utasítsa az elsőfokú bíróságot a különleges eljárás tekintetében új eljárás lefolytatására. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, mely szerint feltételes szabadságból kizárást kimondó rendelkezést nem lehet hozni. A Btk. 95. §-a (3) bekezdésének második mondata értelmében csak akkor nem bocsátható az elítélt az összbüntetésből feltételes szabadságra, ha az alapítéletek bármelyikében kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az újabb különleges eljárásra azért van szükség, mert a felmerült jogalkalmazási ellentmondásokra tekintettel alkotta meg a jogalkotó a Btk. 95. §-a (3) bekezdésének első mondatát is. Amennyiben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontját a legszigorúbb rendelkezés alapján kell meghatározni.
Az ítélőtábla az ügyészi indítványt a Be. 358. §-a (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel kézbesítette a vádlott és a védő részére.
Az elítélt az írásbeli észrevételében az ügyészi indítvány elutasítására és a végzés helybenhagyására tett indítványt. Álláspontja szerint helyes volt a 4/5 kedvezmény megállapítására irányuló indítvány elutasítása is, az elsőfokú végzésben írt „vegyes alkalmazás” tilalma miatt. A 4/5 alkalmazására az 1978. évi IV. törvény alapján lenne lehetőség, azt viszont az új Btk.-hoz kapcsolódó átmeneti rendelkezések kizárják, az új törvényt kell alkalmazni.
A védő is észrevételt tett, amely lényegében egybeesik az elítélt jogi érvelésével. Álláspontja szerint a hivatkozott Btk. 95. § (3) bekezdésének helyes értelmezése szerint „valamennyi alapítélet az új törvény szerint kerül meghozatalra és azon belül a szigorúbb alapítélet által biztosított feltételesről kell határozni”. Ez pedig a Btk. 38. §-ának (2) bekezdésében írt kétharmad és háromnegyed közötti választás lehetőségét veti fel.
Az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 347. §-ának (4) bekezdése szerinti tanácsülés keretében bírálta el.
Ennek során megállapította, hogy a törvényszék a feltételes szabadságra bocsátásból kizárást célzó ügyészi indítványt helytálló érveléssel utasította el arra tekintettel, hogy az összbüntetésbe foglalt alapítéletek egyike sem tartalmazott a feltételes szabadságra bocsátásból kizáró rendelkezést, ezért a Btk. 95. § (3) bekezdés második mondatában írtak értelmében az összbüntetésként megállapított szabadságvesztésből az elítélt feltételes szabadságból való kizárásának nincs helye.
Nem volt figyelemmel azonban a törvényszék a Btk. 95. § (3) bekezdésének első mondatára, mely szerint, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontját a legszigorúbb rendelkezés alapján kell meghatározni. Az összbüntetés alapítéletei közül az 1. pont alatti – az 1978. évi IV. törvény hatálya alá eső – elítélés tartalmazza a legszigorúbb rendelkezést. Annak ellenére, hogy ezen törvény hatálya alatt az ítélet rendelkező részében nem kellett határozni a feltételes szabadságra bocsátásról, az irányadó törvény 47. §-a (2) bekezdésének első tétele szerint „a feltételes szabadságra bocsátásnak csak akkor van helye, ha az elítélt fegyházban végrehajtandó büntetésének legalább 4/5 részét kitöltötte”.
A védő és az elítélt ezzel ellentétes érvelését nem lehet osztani. A fellebbviteli főügyészség átirata helyesen tartalmazza, hogy a Btk. 95. §-ának (3) bekezdését a jogalkotó azért iktatta be 2015. január 1. napi hatállyal, hogy megszüntesse a jogalkalmazás során felmerült ellentmondásokat.
Az elsőfokú bíróság helyesen szögezte le, hogy az összbüntetésre vonatkozó szabályok nem esnek a Btk. 2. §-ának az időbeli hatályának a kérdéskörébe, mert nem a bűncselekmények elbírálásáról szól, hanem a már jogerősen elbírált bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztések egy szabadságvesztéssé alakításáról. Az úgynevezett „vegyes alkalmazás” tilalmának csak a Btk. 2. §-a értelmezési tartományában van jelentősége.
Ennek megfelelően a Btk. hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (Btká.) 3. §-a értelmében ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy a Btk. hatályba lépését követően emelkedett jogerőre, a Btk. 93-96. §-ában foglaltakat kell alkalmazni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Btk. többi rendelkezése, így a 38. §-a sem irányadó, miszerint az elítéltet nem lehet kizárni a feltételes kedvezményből.
A Btk. 95. §-a (3) bekezdésének első mondatával a törvényalkotó kétségkívül beemelte a Btk.-ba a régi Btk. egyik rendelkezését, és mintegy új átmeneti rendelkezést illesztett a Btk.-ba, amelynek alkalmazása nem mellőzhető. A legegyszerűbb nyelvtani és logikai értelmezés szerint, mivel a Btk.-ban csak kétféle feltételes szabadságra bocsátási lehetőség van, a „legszigorúbb” megfogalmazás pedig legalább háromféle választási lehetőséget jelent, ezért csak arra a jogalkotói szándékra lehet következtetni, hogy a 4/5-ös feltételes szabadságra bocsátás lehetőségével is számolni kell.
Az ítélőtábla megalapozatlansági okot nem észlelt, amely ténybeli hiányosságot jelentene. Ezzel szemben a fellebbviteli főügyészség átirata is az anyagi jogi szabályok részben téves alkalmazására mutatott rá, amellyel egyetértve fejtette ki az ítélőtábla az álláspontja szerinti helyes jogértelmezést.
Az eddig írtakra tekintettel az ítélőtábla a Be. 557. §-a szerinti eljárásban a Be. 555. §-ának (1) bekezdése folytán alkalmazandó Be. 372. §-ának (1) bekezdése alapján a törvényszék végzését megváltoztatta, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés négyötöd részének kitöltését követő napban határozta meg.
(Debreceni Ítélőtábla Beüf.III.124/2017/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás