KÜ BH 2018/207
KÜ BH 2018/207
2018.07.01.
Az áfalevonási jog gyakorlásának feltételei között az Európai Unió Bíróságának irányadó döntései nagy hangsúlyt fektetnek az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettségre, amelynek során objektív tényekkel kell bizonyítania, hogy a számla befogadója tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudhatott arról, hogy adókijátszás valósul meg, illetve ebben maga is közreműködött [1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes élőállat-nagykereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság, 2008-2009. években szarvasmarhák felvásárlásával foglalkozott, és az állatokat osztrák vágóhidak felé értékesítette. A felvásárlásokat közvetítő útján bonyolította, az állatok felrakodása, súlyellenőrzése és a vételár számla ellenében történő átadása pedig a szállítást végző sofőrjének feladata volt.
[2] Az adóhatóság a szarvasmarhák beszerzését vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a számlakibocsátók nem szereztek tulajdonjogot az állatok felett, így azokat nem értékesíthették a felperesnek, miután az eladóknál nem kellőképpen került dokumentálásra a gazdasági esemény, nem követhető az állatok adásvétele. Minden egyes cég esetében elemezte, hogy az értékesítések dokumentáltságában és a cégek személyi- tárgyi feltételeiben milyen hiányosságok állnak fenn.
[3] A fentiek alapján két határozatban két különböző időszakra nézve állapított meg adóhiányt a felperes terhére, mely után adóbírságot, mulasztási bírságot, valamint késedelmi pótlékot szabott ki.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes keresetében mindkét határozat megváltoztatását, ennek keretében az adójogi jogkövetkezmények mellőzését kérte. Hivatkozott az Európai Unió Bíróságának magyar vonatkozású ítéleteire és a kialakított kúriai gyakorlatra. Szerinte az alperes olyan körülményeket értékelt terhére, melyek a számlakibocsátók érdekkörébe tartoznak és nem szolgálhatnak alapul áfalevonási jogának megtagadására. Az alperes nem bizonyított olyan objektív körülményeket, melyek alátámasztanák, hogy a felperes adókijátszásban vett részt. Az egyes állatok kapcsán valamennyi okmány rendelkezésre állt és az alperes egyoldalú következtetéseket vont le a beszállítók könyvelésére alapozva. A kereskedők minden alkalommal átadták az állatokhoz tartozó okmányokat, a felperes valamennyi ügylet kapcsán igazolni tudta az export megtörténtét, így a beszerzés és értékesítés nyomon követhető.
Az elsőfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság a keresettel támadott alperesi határozatokat az elsőfokú határozatokra is kiterjedően megváltoztatta akként, hogy a felperes terhére 2008 és 2009 adóévekre általános forgalmi adó adónemben tett megállapításait mellőzte.
[6] Rögzítette, hogy az alperesi határozatok indokolása szerint a kellő körültekintés a felperesi oldalon azért nem állapítható meg, mert a felperes, illetve a megbízásából eljárt üzletkötő nem tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a felvásárlások jogszerűségét ellenőrizze, az állatok eredetére vonatkozóan információval nem rendelkezett. A felperes nem törekedett a megvásárolt állatokat egyedileg történő beazonosítására, holott rendelkezésére álltak az ehhez szükséges eszközök, így az állatok marhaútlevele, az ENAR nyilvántartás.
[7] Álláspontja szerint a felperes részére értékesítő gazdasági társaságok tulajdonszerzésének hiánya nem képezhette alapját a felperes adólevonási jogának megtagadására. Ehhez nézete szerint az adóhatóságnak objektív körülményekkel kellett bizonyítania azt, hogy a felperes tudott vagy kellő gondosság mellett tudhatott az adókijátszásban való részvételről. Vizsgálta, hogy a szarvasmarhákról vezetett ENAR-nyilvántartás és a marhaútlevelek milyen adatkörre terjednek ki, mely körülmények igazolását szolgálják, ezek megismerése, az abban feltüntetett adatok ismerete igazolja-e a felperesi tudattartalmat. Elemezte az ENAR-nyilvántartásról szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet előírásait. A jogszabályi rendelkezések szerint a felperes nem volt jogosult az ENAR-adatok megtekintésére, de jogosultság esetén sem lett volna lehetősége a tulajdonos személyének beazonosítására, mivel a nyilvántartás az állatok tulajdoni helyzetét nem tartalmazza.
[8] A felperesnek tehát – függetlenül attól, hogy közvetítő útján járt el – nem volt lehetősége azt ellenőrizni, hogy az állatok feletti tulajdonjogot a részére értékesítő felvásárlók valóban megszerezték-e, az állatok tulajdonjogi helyzetét a rendelkezésre álló eszközök alapján nem tudta vizsgálni. Megítélése szerint az állatok fülszáma feltüntetésének hiánya sem minősült olyan bizonyítéknak, amely a tudta vagy tudhatta feltételt igazolja. A felperes által felvásárolt szarvasmarhák egyedileg beazonosítható nyilvántartási számmal rendelkeztek, mely a szállításukat kísérő okmányokon szerepelt. Az ilyen egyedi beazonosíthatóság hiányában az exportra sem kerülhetett volna sor, az állat-egészségügyi forgalomképesség hatósági igazolása ennek hiányában nem lett volna lehetséges. Hangsúlyozta, hogy az alperes nem vitatta, hogy a felvásárolt állatokat a felperes külföldön értékesítette, ami feltételezte az egyedi azonosítást. A bíróság megítélése szerint az a körülmény sem utal a felperes pozitív tudattartalmára, hogy megbízottja a felvásárlótól szervezői díjat kapott, ahogy az sem, hogy az egyes társaságok ügyvezetői egymásra vagy az ügyletre nem emlékeztek.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra történő utasítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy az alperes határozatait nem kizárólag az ENAR-nyilvántartásra, a marhalevél, marhaútlevél adataira alapozta. Számos olyan egyéb bizonyítékot sorolt fel, amelyek azt igazolták, hogy a felperes nem járt el kellő körültekintéssel a felvásárlások során. A bizonyítékokat a bíróságnak vizsgálnia kellett volna, amelynek nem tett eleget.
[10] Hangsúlyozta – többek között –, hogy az EUB ítéleteiben nemcsak azt szögezte le, hogy az adóalany joga az adólevonási jog, hanem azt is, hogy a jogalanyok az uniós jog normáira nem hivatkozhatnak csalárd módon vagy visszaélésszerűen. Ugyanis nem ellentétes az irányelvvel és az adósemlegesség elvével, ha a jogvita keretében az adóhatóság vizsgálja, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet és ennek érdekében figyelembe veszi az adott ügyben felmerült összes körülményt, pl. az arra vonatkozó adatokat, hogy rendelkezett-e a számlakibocsátó a számla szerinti gazdasági esemény teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, a gazdasági eseményt ténylegesen ő teljesítette vagy sem.
[11] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[12] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[13] A Kúria hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A Pp. ezen rendelkezéseit figyelembe véve az általánosan kialakult és következetes bírói gyakorlat szerint, nem állapítható meg jogszabálysértés akkor, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. A Pp. 206. §-a szerinti szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálata – amennyiben az nem iratellenes vagy kirívóan logikátlan – nem lehet eredményes, a felülvizsgálati eljárásban ugyanis felülmérlegelésnek nincs helye. A bizonyítékok mérlegelése alapján hozott döntés felülvizsgálati kérelemmel eredményesen csak akkor támadható, ha a mérlegelés jogszabálysértő. A felülvizsgálati eljárás keretében ugyanis nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelése. A felülvizsgálat csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen következtetés (Kfv.II.39.063/2007/4.).
[14] A fentiek szerinti téves értékelés nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság valamennyi az ügyletek létrejöttével kapcsolatos körülményt elemzett, az ítélet indokolása tartalmazza, hogy mely körülményeket milyen súllyal vett figyelembe.
[15] A perbeli tényállás megítélésekor nem lehetett figyelmen kívül hagyni az Európai Unió Bíróságának az áfalevonási jog gyakorlása körében kimunkált döntéseit és az erre épülő, azt követő kúriai gyakorlatot.
[16] Az előterjesztett magyar ügyek kapcsán fogalmazta meg a Bíróság a nemzeti bíróságok által értékelhető szempontokat. Számos, a perbeli ügyben is megállapítható hiányosság számlabefogadó terhére történő értékelését tilalmazta. Így kimondta, hogy az adóhatóság nem tagadhatja meg a számlabefogadó adólevonási jogának gyakorlását arra az indokra hivatkozva, ha nem állapítható meg, hogy a számlabefogadó rendelkezett-e a szóban forgó termékekkel, és képes volt-e azok szállítására, valamint adóbevallási és -befizetési kötelezettségének eleget tett-e. Azon indok alapján sem vitatható el az adólevonási jog, hogy az adózó az egyébként jogszabályi tartalmi és formai követelményeknek megfelelő számlán kívül nem rendelkezik a körülmények fennállását igazoló más okirattal. Más ügyben kifejezetten azt mondta ki, ahhoz, hogy az adóalany gyakorolhassa adólevonási jogát, azt kell megvizsgálni, hogy a termékértékesítést ténylegesen teljesítették-e, és az adóalany e termékeket utóbb adóköteles ügyleteihez használta-e fel (Bonik-ügy). A Maks Pen-ügyben még tovább ment és rögzítette, hogy azon puszta körülmény, hogy az alapügyben a Maks Pennek nyújtott szolgáltatást ténylegesen nem a számlákon szereplő szolgáltató vagy alvállalkozója teljesítette, nem elegendő önmagában a Maks Pen által hivatkozott levonási jog kizárásához.
[17] A levonási jog kizárásához az is szükséges, hogy hogy az adóhatóság objektív tényezők alapján igazolja, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett arról, hogy adócsalásban vesz részt. A perbeli esetben az adóhatóság nem vonta kétségbe a felvásárlások megtörténtét és annak a felperes részéről való továbbértékesítését, de olyan a számlabefogadó részéről többségében fel nem ismerhető körülményre alapozta a levonási jog megtagadását, melyeket a már fent hivatkozott gyakorlat sem ismer el. A továbbiakban a Kúriának azt kellett eldöntenie, hogy az alperes által feltárt további körülmények olyan objektív körülmények amelyek az adókijátszásban való részvételt megalapozzák-e.
[18] A Kúria nyomatékosítja, hogy az Európai Unió Bíróságának irányadó döntései nagy hangsúlyt fektetnek az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettségre, amelynek során objektív tényekkel kell bizonyítania, hogy a számla befogadója tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudhatott arról, hogy adókijátszás valósul meg, illetve ebben maga is közreműködött. Ez a perbeli esetben nem vezetett eredményre, mert az alperes által felsorakoztatott körülmények többsége (személyi, tárgyi feltételek, felvásárlási jegyek hiánya) a felperes terhére nem vehetők figyelembe, a többi körülmény pedig nem olyan objektív körülmény, mely az adókijátszásban való részvételét igazolná, vagy arról való tudomását bizonyítaná.
[19] Mindezekre tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) és 221. § (1) bekezdései szerint járt el. Az iratoknak megfelelő, pontos tényállást rögzített, az ítélet indokolási részében nemcsak megjelölte, hanem részletesen ismertette is az általa alkalmazott jogszabályokat, jogi indokolása során ütköztette a tényállási elemeket, a bizonyítékokat. Nem sérültek a felülvizsgálati kérelemben megjelölt törvényhelyek. Ezért a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv.I.35.540/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás