PÜ BH 2018/221
PÜ BH 2018/221
2018.08.01.
A magánélethez való jog sérelmét jelenti, ha az uniós jog nem megfelelő átültetéséből fakadóan a magyar jogszabály alapján elvonják a magyar munkavállaló rendes fizetett szabadságát, ezáltal csökkentik a rekreációra, a családi kapcsolatokra fordítható idejét. A jogsértés miatt azonban a magyar állam közvetlen kártérítési felelőssége erre vonatkozó nemzeti jogszabály hiányában nem állapítható meg [2011. évi CDXXV. tv. (Alaptörvény) B) cikk (1) bek., E) cikk (2)–(3) bek., I. cikk (1) bek., VI. cikk (1) bek.; 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 75. § (1) bek., 76. § (1) bek., 339. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2013. november 13-tól november 29-ig keresőképtelenség miatt táppénzes állományban volt. 2013-ban porckorongsérve miatt megműtötték, az operációt 2014 áprilisában meg kellett ismételni. A felperes lakóhelye Budapesttől 40 km-re van, onnan kezelésre fia segítségével gépkocsival utazott fel a fővárosba. A felperes felnőtt fia D. városban a lánya pedig Budapesten él. A felperesnek 2011 szeptemberében és 2014 májusában unokái születtek a Budapesten élő lányától. A felperest betegsége idején családtagjai látogatták lakóhelyén azért is, hogy betegségében támogassák egyéb tennivalóiban a segítségére legyenek.
[2] 2014 decemberében, a keresőképtelen állomány befejeztét követően a felperes igénybe kívánta venni évi rendes szabadságát, hogy a karácsonyi ünnepekre felkészülhessen, most már gyógyultan unokáját látogathassa, velük együtt hosszabb időt tölthessen. A felperes munkáltatója a Munka Törvénykönyvének 115. §-a értelmében – minthogy éves betegszabadsága meghaladta a harminc napot – időarányosan 2013-ban négy, 2014-ben pedig 27 napot levont az éves szabadságából.
[3] Az alapvető jogok biztosának 2014. november 6-án kelt jelentése megállapította, hogy a Munka Törvénykönyve 115. § (1) bekezdés e) pontja visszásságot valósít meg az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdésében meghatározott éves fizetett szabadsághoz fűződő jog tekintetében. Megállapította, hogy orvoslást igényel az a körülmény is, hogy a magyar szabályozás nem áll összhangban a 2003/88/EK irányelvvel, valamint nem tesz eleget maradéktalanul a nemzetközi szerződésekből adódó követelményeknek.
[4] A jogalkotó ezt követően 2015. január 1-jei hatállyal módosította a Munka Törvénykönyvének vonatkozó szabályát azzal az indokkal, hogy az Európa Parlament és Tanács 2003/88/EK irányelvnek a fizetett szabadságra vonatkozó rendelkezései nem teszik lehetővé, hogy az irányelv szerinti éves minimális szabadság azért csökkenjen, mert a munkavállaló az év egy részében keresőképtelen volt. Erre tekintettel a jogalkotó 2015. január 1-től a keresőképtelenség teljes időtartamát (azaz nem csak az első harminc napját) munkában töltött időnek minősítette a szabadság szempontjából. Az új szabályozás értelmében a munkavállalót akkor is megilleti a teljes éves szabadsága, ha a tárgyév valamennyi napján egyébként keresőképtelen volt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a magánélethez való jogát. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest ebből fakadó vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére. Vagyoni kárát 212 288 forintban jelölte meg, mely összeg az éves rendes szabadságából ki nem adott napokra jutó jövedelem (átlagkereset), nem vagyoni kárát 500 000 forintban jelölte meg, melynek összegszerűsége tárgyában a köztudomású tényekre hivatkozott és a felperes személyes előadására. A kereset indokolása értelmében a magánélethez fűződő személyiségi jogot az alperes azzal sértette meg, hogy olyan jogszabályt alkotott, amely ellentétes a vonatkozó uniós normákkal, vagyis a személyiségijog-sértés az uniós jog nem megfelelő átültetésében manifesztálódott. A felperes álláspontja szerint az Európai Unió Bírósága által több ügyben hozott határozatok alátámasztják a kereset jogalapját, megalapozzák az alperes perbeli legitimációját és felelősségét. (Francovich-ügy C-6/90, C-9/90, illetve Brasserie-ügy C-46/93) A felhozott határozatok értelmében a tagállam köteles megtéríteni azokat a magánszemélyeket ért károkat, amelyek az uniós irányelvek át nem ültetéséből származnak. Kihangsúlyozta, hogy a perbeli esetben megsértett irányelv 7. cikke konkrét jogosultsággal ruházza fel a munkavállalót oly módon, hogy az éves rendes szabadság nem lehet kevesebb négy hétnél. A felperes szerint jelentős jogsértés történt, hiszen 2014. évben gyakorlatilag a teljes szabadságát elvonták. A felperes kifejtette azt is, hogy a magánélethez fűződő jog azt jelenti, hogy mindenki maga döntheti el, hogy mi legyen a sorsával, mit tesz magával és rá vonatkozó ismeretekkel, az alperes pedig ettől a szabadságtól fosztotta meg a felperest.
[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az alperes előadta, hogy amennyiben a kereset jogalapja az, hogy a magyar állam az európai jogot nem megfelelő módon ültette át és ezzel kárt okozott, az tartalma szerint jogalkotással okozott kár megtérítésére irányuló igénynek minősül. Álláspontja szerint ebben az esetben hiányzik a felperes kereshetőségi joga. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a magyar állam nem jogalkotó szerv, ezért a felperes nem jó személyt jelölt meg alperesként. A jogalkotás az Alkotmánybíróság kontrollja alatt álló tevékenység, polgári jogi jogviszony nem keletkezik az állampolgár és a jogalkotó között. Álláspontja szerint a bíróság nem állapíthatja meg, hogy alperes jogalkotási tevékenységgel jogellenességet követett el, ezért a kártérítés egyik eleme, a jogellenesség hiányzik. Az alperes hivatkozott arra is, hogy a bizonyítottan nem megfelelő normaátültetéssel mint jogsértéssel, az esetleges kötelezettségszegéssel személyiségijog-sértés nem történt, a felperes igénye személyiségi jogi kereteken belül nem értelmezhető. Önmagában azt is vitatta, hogy a felperesnek kára keletkezett volna. A vagyoni károsodás létét az is kizárja álláspontja szerint, hogy a felperes a szabadság helyett a munkával eltöltött időszakra munkabért kapott, így vagyonában csökkenés nem következett be, nem vagyoni kárát pedig nem bizonyította.
Az első- és másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Egyetértett a felperes azon álláspontjával, hogy az alperes az uniós jog nem megfelelő átültetése folytán bekövetkezett károkért felelősséggel tartozik, ebben a körben a régi Ptk. 28. §-ában írtak nem alkalmazhatók. Az elsőfokú bíróság érdemben azzal foglalkozott, hogy a felperes a kárigényét személyiségijog-sértés megállapítására alapította. Rögzítette azt is, hogy a perbeli esetben annak időbeliségére tekintettel az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni, amely a magánélethez való jogot nevesített személyiségi jogként nem rögzítette. Az elsőfokú bíróság a felperes kártérítési igényét úgy határozta meg, hogy az nem a jogalkotás speciális hibája miatt érvényesítette, hanem azzal összefüggésben, hogy állítása szerint személyiségi joga szenvedett sérelmet.
[8] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, amennyiben az uniós tagállam saját jogszabálya olyan közösségi szabályt sért, amelynek célja, hogy a magánszemélyt jogokkal ruházza fel, és a sérelem kellően súlyos, továbbá a jogsértés és a magánszemély kára között közvetlen okozati összefüggés áll fenn, az állampolgár az állammal szemben érvényesítheti kártérítési igényét. Az Európai Unió Bíróságának döntését az elsőfokú bíróság ezért akként értelmezte, hogy a bekövetkezett kárnak az adott jogviszonnyal kell szoros összefüggésben állnia, ellenkező esetben a közvetlenség követelménye nem érvényesül. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ebből levonható az a következtetés is, hogy az igényérvényesítés tárgya csak és kizárólag kártérítési igény lehet.
[9] A kereset jogalapjává tett személyiségijog-sértés kapcsán kifejtette, hogy a személyiségi jog sérelme akkor következik be, ha az embert megillető ezen jogok körébe eső jogát valaki meghatározott cselekménnyel közvetlenül sérti. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor ilyen közvetlenséget megállapítani nem tudott. Nem értett egyet a felperes azon álláspontjával, hogy a felperes magánélethez fűződő jogának megsértése az alperes azon cselekményében testesült meg, hogy az uniós irányelvnek nem megfelelő jogszabályt alkotott. Az elsőfokú bíróság szerint ezen jogellenes cselekmény okozhat kárt, vagy nem vagyoni károsodást, de a felperes magánélethez fűződő jogát önmagában nem sérti, így jogalap hiányában a jogsértés megállapítása és a kártérítési felelősség nem alkalmazható. Az elsőfokú bíróság szerint ellenkező értelmezés esetén a hasonló jogsértések esetében az igényérvényesítés parttalanná válna és a személyiségi jogok kiüresednének.
[10] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet elsődlegesen rögzítette, hogy a perbeli ügyben a régi Ptk. szabályait kell alkalmazni függetlenül attól, hogy maga a jogsértő helyzet, illetve állapot átnyúlik az új Ptk. hatálybalépését követő időre is. Külön rögzítette azt is, hogy a bíróság nincs kötve a kereseti kérelem jogcíméhez, téves jogcím megjelölése esetén a keresettel érintett jogviszonyt a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kell minősítenie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy olyan jogcímre alapítottan is meghozhatja érdemi határozatát, amely végső soron azt eredményezi, hogy a kereseti kérelemtől eltérő ténybeli és jogi alapon dönt.
[11] Ezt azért tartotta fontosnak rögzíteni a másodfokú bíróság, mert a felperes kifejezetten személyiségi joga megsértésére alapította a kereseti igényét. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy személyiségi jog megsértése akkor következik be, ha közvetlen sérelem állapítható meg a felperes (jogosult) oldalán az adott jogsértő magatartás következményeként. A jogerős ítélet szerint az uniós irányelveknek nem megfelelő jogszabályi átültetés nem érinti a felperes személyiségének lényegét, az alperesi jogsértés és a felperest ért hátrányok közötti közvetlenség kifejezetten a felperes magánszféráját támadó alperesi magatartás nem volt megállapítható. A jogerős ítélet szerint az alperes jogharmonizációs kötelezettsége nem közvetlenül az ember személyiségére kiható körülmény. A jelen perben szereplő, az alperes által is elismerten jogsértő magatartás – a jogalkotói mulasztás – a felperest csupán általánosságban érintette a másodfokú bíróság szerint, személyéhez fűződő jog megsértésének megállapítására csak akkor nyílna lehetőség, ha a jogsértő magatartás kifejezetten individuum megsértésére irányul. Összességében a jogerős ítélet is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogalkotás hiánya okozhat kárt az egyén számára, de személyiségijog-sértést nem.
[12] A jogerős ítélet egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy amennyiben a felperes az igényét kifejezetten személyiségijog-sértésre alapozza, a bíróság önkényesen nem alkalmazhatja a vagyoni és nem vagyoni kártérítés általános szabályait. A jogerős ítélet külön kitért magánélethez való jog tartalmára. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ennek kialakult gyakorlata nincs, a magánélethez fűződő jogot továbbra is indokolt elsősorban hiánypótló jelleggel alkalmazni, ugyanis ezen jog egy viszonylag bizonytalan tartalmú fogalom. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a magánélet védelmének a széles értelmezéséből indul ki, de a gyakorlatban a magánélet védelme ritkán kap önálló tartalmat a magánkommunikáció jogához, a magánlakás sérthetetlenségéhez, a képmáshoz, a hangfelvételhez és a személyes adatok, illetve a családi viszonyok védelméhez képest.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresettel egyező tartalmú ítélet meghozatalát.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[15] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
[16] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint Magyarország független, demokratikus jogállam. Az E) cikk (2) bekezdése szerint Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétel érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. A (3) bekezdés szerint az Európai Unió joga – a (2) bekezdés keretei között – megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt. A I. cikk (1) bekezdése szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. A VI. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jóhírnevét tiszteletben tartsák.
[17] A Kúria szerint az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg a Ptké. rendelkezéseire is figyelemmel, hogy a perbeli esetben a régi Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az 1959. évi IV. törvény 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A 76. § szerint a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése. A Ptk. 84. § (1) bekezdése alapján akit személyhez fűződő jogában megsértenek az eset összes körülményéhez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását [a) pont], kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint [e) pont]. Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikk 1. pontja értelmében mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
[18] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak, részben a jogerős ítélettől eltérő okból. Kétségtelen tény, hogy a magyar munkajogi szabályozás (Munka Törvénykönyve akkor hatályos 115. §-a) a konkrét kérdésben nem felelt meg az uniós irányelvnek, a 2003/88/EK Irányelv 7. cikk (1) és (2) bekezdésének. A magyar munkajogi szabályozás legalábbis részben kifejezetten ellentétes volt az uniós irányelv rendelkezésével.
[19] A Kúria szerint a jogerős ítélettel szemben az is megállapítható volt, hogy a jogalkotási tévedés (hiba) közvetlen eredménye, vagyis a felperes fizetett szabadsága mértékének csökkenése érdemi kihatással volt a felperes magánéletére. A Kúria szerint ugyanis a tágabb értelemben vett magánélethez való jog magában foglalja a jogosult szabad döntését arról, hogy szabadidejét mire használja fel. A felperes magánéletére a jogalkotói tévedés következménye valóban kihatással volt, csökkentette a rekreációra, a családdal való együttélésre fordított időt, ezzel valóban sérült a felperes tágabb értelemben vett magánélet védelméhez fűződő joga. Ezen személyiségi jogot a korábbi Ptk. külön nem nevesítette, de a Kúria szerint ezen jog az általános személyiségi jogba beletartozott, illetve ezt a jogot az Emberi Jogok Európai Egyezménye a korábbi szerint kifejezetten tartalmazta. A Kúria szerint tehát bekövetkezett a felperes személyiségi jogának megsértése.
[20] A Kúria szerint ugyanakkor a jelen esetben önmagában személyiségijog-sértés megállapítása nem teremtette meg az alperes közvetlen kártérítési felelősségét. Az akkor hatályos Ptk. 84. § (1) bekezdésének e) pontja csupán egy utaló (adhéziós) szabály, mégpedig a szerződésen kívüli károkozás általános szabályára a Ptk. 339. §-ra utal. Az Európai Unió Bírósága irányadónak tekintett ítéletei egyértelművé teszik azt, hogy a konkrét kártérítés feltételeinek fennállását a nemzeti bíróságok kizárólag a nemzeti jog alapján ítélhetik meg.
[21] Bár az új Ptk. tervezetében volt külön elképzelés az állam által jogalkotással okozott kár megtérítésére irányuló szabály beépítésére, ezt azonban a jogalkotó mellőzte, a régi Ptk. pedig semmilyen erre vonatkozó szabályt nem tartalmazott. Ezt a bíróság jogalkalmazóként saját elhatározásából nem pótolhatja.
[22] A Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Kúria szerint ez a rendelkezés a jelen esetben a felperes és az alperes viszonyára nézve nem alkalmazható. A felperes és a jogalkotó állam között ugyanis nem alakult ki kötelmi jogi kapcsolat. Következetes és egyértelmű a bírói gyakorlat a régi Ptk. kapcsán abban, hogy a Ptk. 339. §-a a jogalkotással okozott károk kapcsán nem alkalmazható. Megfelelő jogi szabályozás hiányában tehát a felperes kártérítési igényét a jogerős ítélet érdemben helytállóan utasította el, ezért a jogerős ítéletet a Kúria hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. IV. 20.602/2017.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás