PÜ BH 2018/224
PÜ BH 2018/224
2018.08.01.
Két összefüggő ügylet együtthatása is megvalósíthat fedezetelvonást. Visszterhes ügylet esetén is keletkezhet ingyenes előny, ha a szerző fél által nyújtott ellenszolgáltatás nem egyenértékű a szolgáltatással. Ilyen esetben azt kell megállapítani, hogy mi lett volna a továbbértékesítés során az a minimális vételár, amely esetén már nem jelentkezett volna ingyenes előny a vevőnél. A perben ezt a vételárat kellett volna a lízingszerződés elszámolása során a lízingbevevő javára, tartozásának csökkentésére figyelembe venni [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 203. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. rendű alperes mint lízingbeadó 2007. december 6-án kelt lízingszerződéssel a b.-i számú ingatlanokat, míg a 2008. január 24-én kelt pénzügyi lízingszerződés szerint a b.-i 37201/1 helyrajzi számú ingatlant a II. rendű alperes mint lízingbevevő részére lízingbe adta. A 37202 és a 37211 helyrajzi szám alatti ingatlanokból alakult ki a 37202/1 helyrajzi szám alatti ingatlan, amelyen a perbeli felépítmény létrejött (a továbbiakban: perbeli ingatlan). A felek megállapodtak abban, hogy a lízingszerződésben meghatározott futamidő végén az I. rendű alperes a lízingelt ingatlanok tulajdonjogát a szerződésben foglalt feltételek szerint megszerzi. A II. rendű alperes az I. rendű alperes hozzájárulásával a perbeli ingatlanra jogerős építési engedélyt kapott 900 férőhelyes kollégium felépítésére. A felperes a II. rendű alperessel kötött vállalkozási szerződés alapján a tervezett beruházást részlegesen elkészítette, ezt követően a II. rendű alperes a munkálatokat fedezethiány miatt leállította és a felperes vállalkozóidíj-követelését nem egyenlítette ki.
A II. rendű alperes fizetésképtelensége miatt az I. rendű alperes a lízingszerződést 2013. január 3-án felmondta. Az I. rendű alperes 2013. április 23-án kelt adásvételi szerződéssel 642 600 000 forint vételárért a perbeli ingatlant a felépítménnyel együtt a III. rendű alperes részére értékesítette. Az I. rendű alperes 2013. április 26-án kelt levelével a II. rendű alperessel elszámolt. Ennek során megállapította, hogy a követelése 1 737 519 173 forint, amelyet csökkentett a III. rendű alperesnek értékesített ingatlanok vételárával.
A törvényszék 2014. március 4-én elrendelte a II. rendű alperes felszámolását. A felszámoló 2014. március 17-én kelt levelével a felperes hitelezői igényét 1 507 964 825 forint összegben nyilvántartásba vette.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[2] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. rendű alperest 1 507 964 825 forint és annak 2013. január 1. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére. A perben született szakértői véleményre tekintettel a kereseti követelését 1 131 103 904 forintra leszállította. Kérte, hogy a bíróság az I. és III. rendű alperest ezen összeg és kamatai egyetemleges megfizetésére kötelezze. A II. rendű alperest a kereseti kérelem teljesítésének tűrésére kérte kötelezni. Állította, hogy az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 203. §-a alapján az alperesek azon cselekménye fedezetelvonást jelentett részére, amellyel az I. rendű alperes az általa készített felépítmény tulajdonjogát megszerezte, azt a II. rendű alperes ugyanis ellenérték nélkül adta a lízingbeadó tulajdonába. Az I. és II. rendű alperes közötti megállapodás tehát, amellyel a II. rendű alperes átadta az I. rendű alperesnek a felépítményt, a felperessel szemben hatálytalan. A felperes arra is hivatkozott, hogy az I. és III. alperesek között létrejött megállapodás ingyenes előnyt jelent a III. rendű alperes részére, mert a perbeli ingatlan vételára 1 294 848 481 forint volt, ezzel szemben felépítménnyel együtt a két ingatlant 673 200 000 forintért szerezte meg a III. rendű alperes. Hivatkozott az 1/2011. (VI. 15.) PK vélemény 12. pontjára, amely szerint a hitelező a felszámolási eljárás ellenére is pert indíthat az I. rendű alperessel szemben fedezetelvonás miatt. Utalt arra, hogy a felszámolási eljárásban a követelése nem térült meg.
[3] Az I-III. rendű alperesek ellenkérelmükben a felperes keresetének elutasítását kérték. Az I. és II. rendű alperesek állították, hogy tulajdonátruházás nem valósult meg, a felépítmény átadására szerződést nem kötöttek, így nincs olyan jogügylet, amelyre a fedezetelvonásra történő hivatkozás vonatkozna. A felépítmény a földterület sorsát osztja, ezért a Ptk. 97. §-ában foglaltakat kell alkalmazni. A relatív hatálytalanság megállapításához több feltétel fennálltára van szükség, ezek a jelen ügyben nem állnak fenn. Miután a III. rendű alperes is visszterhesen szerezte meg az ingatlant, így a fedezetelvonáshoz a rosszhiszeműségének bizonyítására lenne szükség, ez azonban nem állapítható meg.
[4] A III. rendű alperes ellenkérelmében kiemelte, hogy az 1/2011. PK vélemény 8. és 9. pontja értelmében a felépítményes ingatlant megszerző III. rendű alperes a vagyontárggyal, míg az I. rendű alperes a felépítmény értékének erejéig felelhet a felperes követeléséért, ha az ügylet fedezetelvonónak bizonyulna. Erre tekintettel vitatta az előterjesztett kereseti kérelem jogalapját és összegszerűségét.
Az első- és másodfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Ptk. 203. § (1) bekezdése alapján a fedezetelvonó jelleg megállapításához számos törvényi feltétel fennállása szükséges. Az I. és II. rendű alperesek közötti lízingszerződés alapján az I. rendű alperes jogosulttá vált a lízingtárgy birtokbavételére, az elszámolása pedig megfelelt az irányadó jogszabályoknak. Az I. és II. rendű alperesek közötti ügylet visszterhes jogügylet volt, így az ingyenesség nem állapítható meg. Az I. és III. rendű alperesek közötti jogügylet esetében ugyancsak annak ingyenességére hivatkozott a felperes. Az I. és III. rendű alperes között adásvételi szerződés jött létre, az említett PK vélemény 5. pontjára figyelemmel a fedezetelvonás ilyen esetben többek között akkor állapítható meg, ha a szerző fél rosszhiszemű volt. A felperes a jogügylet relatív hatálytalanságát az ügylet ingyenességére alapította, ez azonban nem áll fenn. A III. rendű alperes rosszhiszeműségére vonatkozóan sem volt adat.
[6] A felperes részéről benyújtott fellebbezés és az I. rendű alperes részéről előterjesztett csatlakozó fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. A tényállást kiegészítette azzal, hogy a perben igazságügyi ingatlanszakértői vélemény beszerzésére került sor, amely igazolta a 34%-os készültségű beruházás bekerülési értékét 1 131 103 905 forint összegben. A felperesnek a szakvéleményre tekintettel módosított kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság egyetemlegesen kötelezze az I. és III. rendű alpereseket ezen összeg, valamint ennek 2013. január 1. napjától járó törvényes késedelmi kamatai és a perköltség megfizetésére. A II. rendű alperest a megjelölt ügyletek fedezetelvonó jellegének megállapítására irányuló kereset teljesítésének tűrésére kérte kötelezni a felperes.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság érdemben helytálló döntéssel utasította el a felperes kereseti kérelmét. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a lízingszerződések elszámolása keretében a II. rendű alperes a tulajdonában álló, részlegesen elkészült felépítményt az I. rendű alperes tulajdonába adta, hiszen a Ptk. 97. § (1) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonosa az I. rendű alperes volt, így a felépítmény tulajdonosává is ő vált. Az I. és II. rendű alperesek között a felépítmény átadására vonatkozóan fedezetelvonó tulajdonátruházásra nem kerülhetett sor. A II. rendű alperest akkor illethette volna meg a felépítmény tulajdonjoga a Ptk. 97. § (2) bekezdése értelmében, ha az I. és II. rendű alperesek között erre megállapodás születik, azonban ilyen nem jött létre. A lízingszerződés azon pontja, hogy a futamidő végén a II. rendű alperes megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, nem tekinthető ilyennek. Ez csak azt jelentette, hogy az ingatlan az épülettel együtt a határidő végével a II. rendű alperes tulajdonába került volna. A II. rendű alperes tehát a részleges készültségű felépítményen tulajdonjogot nem szerzett, azon csak kötelmi igénye keletkezhetett a Ptk. 361. §-a alapján a jogalap nélküli gazdagodásra tekintettel, ha a beruházás az I. rendű alperes ingatlanának forgalmi értékét növelte. A forgalmiérték-növekedés a lízingszerződés lezárása és elszámolása során először az I. rendű alperesnél jelentkezhetett, majd az ingatlan eladását követően a III. rendű alperesnél realizálódhatott. Az elszámolás alapján azonban nem állapítható meg, hogy a felépítményes ingatlan értékesítése olyan követelést teremtett volna a II. rendű alperes javára, amely kielégítési alapot nyújtana a felperes követelésének. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a Ptk. 203. §-ában foglaltak, valamint az 1/2011. (VI. 15.) PK vélemény 1. és 2. pontjában foglaltak értelmében megvalósíthat fedezetelvonást két egymással szoros összefüggésben álló jogügylet, tehát az I. és II. rendű alperesek közötti elszámolás, valamint az I. és III. rendű alperesek közötti indokolatlanul alacsony vételáron történő adásvétel együttes hatása is. Az ingyenesség, a vagyoni előny létrejöttének megállapíthatóságát nem zárja ki az a körülmény, hogy egy követelésre részben fedezetül szolgáló vagyontárgy elidegenítésére visszterhesen kerül sor, ha egyébként az összes körülmény vizsgálata alapján megállapítható, hogy a vagyontárgy ellentételezése kirívóan és indokolatlanul a reális forgalmi érték alatt maradt, azaz részlegesen ingyenes. A másodfokú bíróság azonban arra hivatkozott a kereset elutasítása körében, hogy az ingatlan értéknövekedésének ingatlanforgalmi szakértői véleménnyel alátámasztott bizonyítására nem került sor a perben, holott ennek bizonyítása a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperes kötelezettsége lett volna. A Pp. XXVI. fejezetének rendelkezései szerint a Pp. általános szabályaitól eltérően a bizonyítandó tények körét, a bizonyítási teher szabályait és a bizonyítatlanság következményeit a feleknek maguknak kell mérlegelniük, a bíróságnak ebben a körben tájékoztatási kötelezettsége nincs. A felperesnek nem a beruházás bekerülési költségét kellett volna bizonyítania, hanem azt, hogy a beruházás a perbeli ingatlan forgalmi értékében értékemelkedést jelentett. Az I. és III. rendű alperesek marasztalására ugyanis legfeljebb az értékemelkedés összegéig kerülhetett volna sor. A III. rendű alperessel szemben előterjesztett kereseti kérelem a másodfokú bíróság szerint abból az okból is alaptalan, hogy az esetleges értékemelkedéssel érintett ingatlan megszerzőjeként a III. rendű alperes csak annak tűrésére volna kötelezhető, hogy a felperes a követelését a megszerzett vagyontárgyból a II. rendű alperes kötelmi igénye erejéig kielégítse.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[7] A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, ebben a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és helyette új határozat meghozatalát kérte, amely szerint a Kúria kötelezze az I. rendű alperest és a III. rendű alperest a II. rendű alperes tűrésre kötelezése mellett, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 1 131 103 905 forint tőkét, ennek 2010. december 1. napjától a Ptk. 301/A. §-a szerinti késedelmi kamatát. A felperes szerint a másodfokú bíróság megsértette a Ptk. 203. §-ának alkalmazására vonatkozó elveket, illetve eltért az 1/2011. (VI. 15.) PK véleményben összefoglalt jogalkalmazási szabályoktól is.
[8] Az I. és III. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[9] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.
[10] A felperes keresetében a perbeli lízingszerződések I. és II. rendű alperesek közötti elszámolását, valamint a perbeli, a felépítménnyel rendelkező ingatlanra vonatkozóan az I. és III. rendű alperesek közötti adásvételi szerződést nevezte meg fedezetelvonó ügyletekként. A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy e két összefüggő jogügylet együtt hatása megvalósíthat fedezetelvonást, tévedett azonban akkor, amikor e megállapításának jogkövetkezményeit nem vonta le. A felperes keresetének tartalma az, hogy a két ügylet elvonta a felperes követelésének kielégítési alapját, a fedezetét.
[11] A perben eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy az I. és II. rendű alperesek közötti elszámolás körében nem került sor a felépítmény tulajdonjogának átruházására. Szemben a felperes állításával, a Ptk. 97. § (2) bekezdése értelmében a felépítmény tulajdonjoga az I. rendű alperest illette meg és a II. rendű alperes csak a futamidő végével, ha a lízingszerződés teljesült volna, akkor szerezte volna meg a perbeli ingatlan, illetve a felépítmény tulajdonjogát. A felperesnek a felülvizsgálati kérelmében felhozott érvei ebben a körben nem megalapozottak, a lízingszerződés tartalma egyértelműen rendezi ezt a kérdést.
[12] Arra is helyesen utal a jogerős ítélet, amelyre a felperes is hivatkozott, hogy a Ptk. 203. § (1) bekezdése nem a fedezetelvonó ügylet teljes ingyenességét írja elő, hanem csak azt, hogy az ügyletből a szerző félre ingyenes előny származzon. Ez visszterhes ügylet esetében is megvalósulhat, ha a szerző fél által nyújtott ellenszolgáltatás nem egyenértékű a megszerzett vagyontárggyal. Ha az ingyenes előnyszerzés megállapítható, a szerző fél jó- vagy rosszhiszeműségének a vizsgálata már szükségtelen [1/2011. (VI. 15.) PK vélemény 5. pont].
[13] A perbeli esetben a rendelkezésre álló bizonyítási anyag helyes értékelése alapján egyértelműen megállapítható, hogy a lízingszerződés elszámolása, valamint az I. és III. rendű alperesek közötti ingatlan-adásvételi szerződés során az I. rendű, illetve a III. rendű alperesnél ingyenes előny keletkezett. Az I. és a II. rendű alperesek közötti 2007. december 6-án kelt lízingszerződésben a 37202/1 helyrajzi számú telekingatlan bruttó vételára 1 294 848 481 forint volt. Ezt követően, azon mintegy 40%-ban elkészült a felépítmény. Ennek ellenére, az I. rendű alperes az ingatlant 2013. április 23-án felépítménnyel együtt 642 600 000 forintért értékesítette a III. rendű alperesnek. A perbeli lízingszerződés 5. számú mellékletét képező Általános Szerződési Feltételek 64. pontja szerint a lízingbeadó által készítendő elszámolásban a lízingbevevő fizetési kötelezettségét csökkenti „a visszavett ingatlan értékesítéséből befolyt összeg”. A 2013. április 26-i elszámolás (11/A/3.) szerint az értékesítésből befolyt összeg címén az I. rendű alperes 771 120 000 forinttal csökkentette a II. rendű alperes 1 737 519 173 forint összegű tartozását, így még az I. rendű alperesnek maradt fenn 966 399 173 forint követelése, amelyet az I. rendű alperes a felszámolási eljárásban hitelezői igényként bejelentett. Ha a perbeli ingatlan értékesítése és a lízingszerződés elszámolása kapcsán való figyelembevétele reális forgalmi értéken történt volna, akkor a II. rendű alperes részére járt volna pénzösszeg az elszámolás eredményeként. Ez részben fedezetül szolgálhatott volna a felperesnek a II. rendű alperessel szemben nem vitásan fennálló követelésének (a felszámoló a felperes hitelezői követelését 2014. március 17-én nyilvántartásba vette).
[14] A másodfokú bíróság jogerős ítélete abban a körben nem felel meg a jogszabályoknak, hogy a felperes keresetét azon az alapon utasította el, hogy a perbeli szakértői vélemény alapján a felperes nem bizonyította a felépítmény létesítésének az ingatlan forgalmi értékére gyakorolt hatását. A másodfokú bíróság a jogszabályhely pontos megjelölése nélkül tévesen hivatkozik a kereset elutasításának jogalapjaként tartalmilag a Pp. 386/J. §-ára, mert a felperes a keresete elbírálása szempontjából releváns bizonyítási indítványait a perben megtette. Az, hogy a kiemelt perekben a bíróságot nem terheli tájékoztatási kötelezettség csak azt jelenti, hogy a jogvitát a bíróságnak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján kell elbírálnia. Eszerint a felek által nem vitatott szakvélemény alapján a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie, hogy az igazságügyi szakértő álláspontja szerint ilyen készültségi fok esetén forgalmi értéket nem lehet megállapítani, így a forgalmi érték megállapíthatóságának hiánya nem vezethetett volna a kereset elutasításához. A perszakértő kellőképpen megindokolta, hogy az adott esetben miért nem volt alkalmazható a forgalmi értékelés, csak a költségalapú értékelés.
[15] A perbeli telek bruttó vételárát a lízingszerződésben a felek 1 294 848 481 forintban állapították meg, a telek értékeként az elszámolás során minimálisan ezt az értéket kellett volna figyelembe venni.
[16] A perszakértő ennél jóval magasabb forgalmi értéket határozott meg a telekre vonatkozóan a szakvéleményében az értékesítés időpontjára, és ezt a felek nem tették vitássá. A Kúria megítélése szerint a jogvita elbírálása során azt kellett volna megállapítani, hogy az ingatlan értékesítése során mi lett volna az a minimális vételár, amelynél már nem jelentkezett volna a vevőnél „ingyenes előny”, tehát mi lett volna az a minimális érték, amelyen a lízingszerződés elszámolása során az ingatlant figyelembe kellett volna venni. Ezt az értéket a Kúria a lízingszerződésben megállapított vételár összegében határozta meg. Azt a körülményt, hogy az ingatlan értékében forgalmiérték-változások miatt állott be jelentős értékcsökkenés az eladásig, az I. rendű alperesnek kellett volna a perben bizonyítania. Ilyen bizonyítást az I. rendű alperes nem ajánlott fel. A lízingszerződés megkötésére 2007-ben került sor, ezt követően köztudomású tény a gazdasági válság bekövetkezte. Ugyancsak köztudomású tény, hogy 2013 áprilisában, amikor az I. rendű alperes az ingatlant a III. rendű alperesnek értékesítette, az ingatlanok forgalmi értéke a válságot követően ismét emelkedést mutatott [Pp. 163. § (3) bek.]. Az I. rendű alperes, amikor a lízingszerződés felmondása következtében a perbeli ingatlan birtokába lépett, hozzájutott a II. rendű alperes által megrendelt és a felperes által 40%-ban elkészített felépítmény értékéhez is, ezzel az I. rendű alperes – ahogy arra a másodfokú bíróság is helyesen rámutatott – a II. rendű alperes terhére gazdagodott. A felépítményre az I. rendű alperes hozzájárulásával adták meg az építési engedélyt, az I. rendű alperes a II. rendű alperes és a felperes közötti vállalkozási szerződés létrejöttéről is tudomással bírt. Tehát a Kúria álláspontja szerint ilyen körülmények között a forgalmi érték megállapíthatósága hiányában a lízingszerződés elszámolása során a felépítmény értékét a ténylegesen befektetett érték alapján kellett volna meghatározni, ahogy azt az igazságügyi szakértő is tette. A felek által nem vitatott perszakértői vélemény (27. sorszámú jegyzőkönyv) szerint az elkészült épület beruházási értéke 1 131 103 905 forint volt. Az 1 294 848 481 forint összegű telekárhoz tehát hozzá kell számítani a felépítmény 1 131 103 905 forint összegű értékét, vagyis az I. rendű alperes amikor ismét az ingatlan birtokába lépett 2 425 952 386 forint értékű vagyontárgyhoz jutott. A lízingszerződés elszámolása során a II. rendű alperes 1 737 519 173 forint összegű tartozását ezzel az összeggel kellett volna csökkenteni, tehát még a II. rendű alperes részére járt volna 688 433 213 forint, amely összeg a felperes vállalkozóidíj-igényének kielégítési alapjául szolgálhatott volna.
[17] A felperes keresete tehát a Kúria álláspontja szerint az I. rendű alperessel szemben a Ptk. 203. § (1) bekezdése alapján 688 433 213 forint összeg erejéig alapos. A felperest megilleti ebben a körben a Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmikamat-követelés is 2013. április 26-tól, az elszámolás napjától. Ezt meghaladóan helytálló az elsőfokú bíróságnak az I. rendű alperes vonatkozásában hozott, a keresetet elutasító rendelkezése.
[18] A felperes keresetében azt is kérte, hogy a Kúria a keresetben érvényesített összeg megfizetésére az I. és III. rendű alpereseket egyetemlegesen kötelezze. A már említett 1/2011. (VI. 15.) PK vélemény 9. pontja alapján a III. rendű alperes, mint további jogszerző személy esetében, ha a fedezetelvonás megállapítható, akkor a marasztalás a megszerzett vagyontárggyal való helytállási kötelezettségre terjedhet ki. Amíg az I. rendű alperessel szemben, aki az ingatlant továbbértékesítette, így azzal már nem rendelkezik, a felperes helyesen kérte a pénzbeli marasztalást, a III. rendű alperes esetében az említett PK vélemény 9. pontja alapján olyan kereseti kérelmet kellett volna előterjesztenie, hogy a III. rendű alperes a tulajdonában álló, a fedezetelvonással megszerzett vagyontárggyal álljon helyt és tűrje, hogy a felperes a követelését az I. rendű alperes terhére megállapított összeg erejéig abból kielégítse. Az III. rendű alperes esetében a kifejtettek alapján olyan kereseti kérelem nem teljesíthető, amely szerint az III. rendű alperes az I. rendű alperessel szemben megítélt összeget azzal egyetemlegesen fizesse meg és azért így a teljes vagyonával álljon helyt.
[19] Figyelemmel arra azonban, hogy a perbeli ügyben a jogi képviselet kötelező és a bíróságokat a perbeli ügyben még eljárásjogi kérdésekben sem terheli tájékoztatási kötelezettség, a kereset tartalmának, az előterjesztett igénynek a pontos meghatározása a felperes kötelezettsége volt. A III. rendű alperessel szemben tehát a kereset elutasítására a megfelelő kereset hiánya miatt került sor. Ebben a körben a Kúria az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[20] A kifejtettek alapján a jogerős ítélet nem felelt meg a jogszabályoknak, ezért azt a Kúria hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig részben megváltoztatta akként, hogy kötelezte az I. rendű alperest ennek tűrésére, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Pfv. VI. 21.707/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás